- Szerencséje volt.
- Szerencsém? Maga szerint az szerencse, hogy egy hatalmas lila folt a lábam és úgy van bekötve a fejem, mint valami pszichiátriáról szabadultnak? - hördültem fel, mire az orvos csak a vállát vonogatta.
- Nem tört csontja, nincs belső vérzése és még csak nem is szédül. A fején levő seb is napok alatt begyógyul. - magyarázta miközben aláírt két papírt.
- Szuper. - morogtam
- Ha sajog a feje, vegyen be két szem fájdalomcsillapítót, ha fülzúgást, szédülést vagy bármi rosszullétet érez, azonnal jöjjön vissza.
Mély sóhajjal ugrottam le a vizsgáló ágyról, majd felszisszentem a lábamba hasító fájdalmon. Azt hiszem, pár napig kénytelen leszek kihagyni a futást.
Kiléptem a rendelő ajtaján, ahol Peny és Mel ültek Helena társaságában. Láttam, ahogy Mel arcán megjelenik egy rosszindulatú vigyor, Peny pedig szomorúan nézett rám. Helena felpattant a helyéről.
- Biztos nem kell benn maradnod? - lépett oda hozzám aggódva.
- Tuti. A doki szerint szerencsés vagyok. - vontam vállat.
- Sis, mit csinálsz te itt? - hallottam a hátam mögül egy férfi hangot, mire meglepetten összerezzentem, de nem fordultam felé.
- Szia Henry. Jenny-t elütötte egy autó, pont, mikor nekem akart köszönni. - lépett testvére mellé Helena, mire én vörös fejjel lesütöttem a szemem. Nagyon gázul nézhettem ki bekötött fejjel.
De amúgy meg mit érdekelt? Izzadtan is látott már, akkor sem nézek ki jobban.
Biztos annak az oka, hogy bevertem az üvegbe a fejem. A doki rosszul diagnosztizált, agyrázkódásom van. Elég Doktor House-t néztem végig ahhoz, hogy magam is diagnosztizáljam a tüneteimet.
Lassan megfordultam, miközben éreztem, hogy Peny mellém lép, és szembe találtam magam egy fehér egyenruhát viselő, szőke hajú félistennel.
- Te itt dolgozol? - bukott ki belőlem a kérdés, mire Helena nagy szemekkel pislogott rám, Henry pedig unottan.
- Gondolom igen nehéz volt rájönni, Sherlock.
- Jaj, Henry, ne legyél már ilyen bunkó, mégis honnan kellett volna tudnia? - támadta le a bátyját a szőke kishúg, én pedig átöleltem Peny vállát.
- Hihetetlenül érdekfeszítő ez a beszélgetés, de ha jól emlékszem, megegyeztünk valamiben, Jenny. - fordult felém Mel keresztbefont kezekkel, és megemelte az egyik szemöldökét.
Nemár, ez valami angol kiváltság?
- Persze, ebédelnünk is kell lassan. - motyogtam, majd újra a testvérpárra néztem, akik valamin vitatkozni kezdtek. - Öhm, mi megyünk.
Helena pillantása újra felém irányult, majd ellépett a még mindig a húga felé magyarázó Henry-től.
- Hívok egy taxit. - szedte elő a telefonját, miközben Henry a nevén szólongatta a lányt, de az nem vett róla tudomást. Henryre néztem - mit néztem, bámultam - és a bosszúság jelét véltem felfedezni az arckifejezésében. De az tény, hogy elképesztően festett az ápolói egyenruhájában. Hiába, jóképű pasi plusz uniformis, biztos eredménye egy jó kis térd remegtetésnek.
Henry végül feladta, és gyorsan elköszönve tőlünk elindult a másik irányba, aztán a válla mögött még utánam szólt.
- Nagyon csini a sapid, Jenny! - kuncogott a dög, mire bemutattam neki a középső ujjamat, de sajna addigra újra hátat fordított.
Helena mindnyájunkat kiterelt a hatalmas üveg ajtón, és a már felszáradt betonon, ragyogó napsütésben vártuk a fuvarunkat.
Hazaérve Mel felszaladt a szobájába, Peny pedig a konyha felé vette az irányt, és lepakolta a konyhapultra a bevásárolt élelmiszert, én pedig megálltam a nappaiban található tükör előtt. A kötés máris félrecsúszott a hajamon, és tényleg úgy néztem ki, mint valami elmeroggyant. Mély sóhaj közepette lehámoztam a fejemről, felfedve így a homlokom közepétől induló sebet, ami egésszen a jobb fülemig húzódott, habár ott már eltakarta a hajam.Duzzadt volt és érzékeny, és alig tudtam használni a mimikámat a sebet összehúzó apró kapcsok miatt. Olyan fejem volt, mint aki folyamatosan meglepődik.
Szuper, kibaszottul szuper.
A konyhában Peny már javában tevékenykedett, én pedig nekiálltam csinálni néhány szendvicset.
Őfelsége Mel is lesétált kis idő után a szobájából, majd el is indult a bejárat felé, mire a homlokom lüktető fájdalma miatt ingerültebben utána szóltam.
- Ennyi? Se szó, se beszéd lelépsz?
- Vacsira hazaérek, így egyeztünk meg, nem? - vonta meg a vállát, mire a pultra dobtam a rongyot.
- A te életed, úgy teszed tönkre, ahogy akarod. - morogtam, Mel pedig a szemeit forgatta.
- Bla, bla, egyéb mondani való? - fogta a kilincset, miközben hátrapillantott a testvérére, aki megszeppenve lógatta a lábát a bárszéken, és épp almát vágott kis kockákra.
- Ha ennyi festéket nyomsz magadra, hetente kell venned új szemhéjtust. - böktem ki, mire Peny halványan elmosolyodott, Mel pedig dühösen bevágta maga mögött az ajtót.
- Esküszöm, a nővéred olyan, mint egy mini Jenny Humphrey a Gossip Girlből.
- Nekem Blair volt a kedvencem. - vigyorgott Peny.
- Nekem is, de azért ha egy mód van rá, ne legyél olyan, mint ő. - böktem felé a villával, mire sűrűn bólogatni kezdett, mintha egy életfontosságú tanítást adtam volna át.
- De amúgy meg... 10 éves vagy, miért nézel te GG-t? - ráncoltam a szemöldököm, majd fel is szisszentem a fájdalomtól. Oké, úgy tűnik, maradunk a meglepett arckifejezésnél. Remélhetően nem örökké, különben beperelem a dokit, esküszöm.
- Tavaly nyáron maratonban végignéztem. - vonta meg aprócska vállát. - az osztályban mindenki nézte, még a fiúk is, képzeld. Azóta is szerelmesek Serena-ba. - kacarászott.
- Fura egy generáció vagytok.
Peny-vel ketten nagyon jó hangulatban főzőcskéztünk, és szinte meg is feledkeztem Mel-ről, hogy merre van és mit csinálhat, de a vacsora közeledtével egyre rosszabb érzésem támadt.
Eliz is hazaért, kicsit fáradtan ugyan, de boldogan mosolygott ránk, ahogy a konyhában terítettünk, én pedig akkor lettem nyugodtabb, mikor közölte, hogy a férje nem tér haza ma este. Nem kérdeztem, miért, ő pedig nem mondta. Így volt ez jó.
- Mel a szobájában van? - kérdezte Eliz, én pedig összeszorítottam a fogaimat. Folyamatosan az órát és a bejárati ajtót lestem, de Mel-nek nyoma sem volt.
- Nem, őőő, elment az egyik barátnőjéhez. Mondtam, hogy érjen haza vacsorára, de biztos nem nézik az időt. - kamuztam vörös fejjel.
- Ó, melyikhez? - kérdezett vissza könnyedén, mire idegességemben a hajamat kezdtem fésülgetni.
-Rose-hoz. - mentett ki Peny, mire hálás pillantást küldtem felé. - Itt voltak az Ausztrál nagyszülei,és hoztak neki egy csomó új dolgot. Biztos azt nézegetik meg próbálgatják.
- Rose kedves lány, örülök, ha a lányom vele barátkozik. Már kezdtem félni, hogy megint azzal az Amandával barátkozik. Tudod Peny, az a lány mindig feketébe járkál. - ó, basszus, miért kell nekem ennyit hazudoznom a kiscsaj miatt? És az anyja miért nem veszi észre, hogy mi a helyzet, nincsenek anyai megérzései, vagy valami?
- Vacsora után elmegyek hozzájuk, ha gondolod, Eliz. - nem fordultam felé, hogy ne vegye észre, ahogy kattog egy gondolat a fájó fejemben. - Gondolom, sok dolgod van még, ha megadod a címet, az okostelefonom majd elvezet oda. - magyaráztam, mire Eliz elgondolkodva bólintott.
- Oké, habár fel is hívhatom őket...
- Nem, ugyan, elmegyek én, ne zargassuk a szülőket. - vágtam rá gyorsan, Eliz pedig beleegyezett.
Egy órával később már fekete dzsekiben, farmerben és tornacipőben siettem végig az utcákon. Nem kellett a gps, tudtam, hova megyek, és nem rajongtam az ötletért. Nem is igazán tudtam, miért csinálom, értem sem jött utánam anyám. De ha már Peny képes volt szemrebbenés nélkül hazudni, hogy védje a nővérét és engem is, akkor az a minimum,hogy csekkolom a házat, ahova Mel tegnap bement.
Hűvös volt és sötét, ráadásul a szél is fújt. Ahhoz képest, hogy elméletileg nyár van, összébb húztam magamon a dzsekit és szaporábban lépkedtem. Befordultam a sarkon, majd próbáltam visszaemlékezni, hogy melyik kapun is mentek be. Végül nem is kellett megerőltetnem magam, az egyik házból kemény rock szólt, csodálom, hogy még nem hívták ki a rendőröket csendháborításért. Egy srác támaszkodott a falnak, de csak akkor vettem észre, mikor utánam szólt.
- Hát te meg hova ilyen sietőssen? - hangja kemény és férfias volt, de egyáltalán nem haragos vagy dühös.
- Az egyik ismerősömért jöttem. - léptem be a kapun, mire utánam jött. A mozgásérzékelő lámpa felkapcsolódott, így képet kaptam a fiú kinézetéről. És elakadt a szavam.
Arcvonásai durvák és élesek voltak, hollófekete egyenes haja a vállát simogatta, kezén fekete bőrkesztyű fénylett, ahogy a szeméből kisöpört két tincset. Ajakkarika fogta körbe telt ajkait, és a szemöldökében is ott virított két fekete gömb.
Fekete testre símuló pólót és nadrágot viselt, szintén fekete bakanccsal.
Elsőre meghökkentem, és meglepetten hátrébb léptem. Ha valaha is rosszfiút kellene ábrázolnom, biztos róla mintáznám. Egy fejjel magasabb volt nálam, bár ez nem meglepő.
Idegesen a hajamba túrtam, és egyre az ajtó felé pislogtam, aminek üvegjén a benti fények tükröződtek vissza.
- Szép seb. Beleestél egy késbe, vagy mi? - bökött a homlokom felé, mire automatikusan hozzáértem mai szerzeményemhez.
- Nem, ma elütött egy autó, és ahogy legurultam róla, végighasította valami. - hadartam.
- Szerintem nem ártana bekötni.
- Be volt, csak... levettem. - haraptam a számba, mire elvigyorodott. Tökéletes fogsort villantott, fogszabályzó nem teszi ennyire tökéletessé.
- Ja, a kórházban elég gázul csinálják meg. Gyere, én már kitapasztaltam ennek a módját. Van bent kötszer. - indult az ajtó felé, én azonban szabadkozni kezdtem.
- Ó, nem, én csak Mel-ért jöttem...
- Ugyan, két perc. Így el fog fertőződni meg csúnya csík lesz a fejeden. - nyitotta az ajtót, ahonnan sűrű füst gomolygott ki. Meglátta elkerekedő szememet, majd felsóhajtva elkapta a könyököm, maga elé irányított, és átnyomott a tömegen.
Ez nem a Sakáltanya volt, de elfogott az érzés, miszerint soha nem akarok ide visszajönni.
A nappali szerű helységben durva pogó ment, lányok ültek a kanapén, és az asztalon felborult egy csomó ital. A fények villogtak és megvilágították a porszemeket, máskor pedig a sarokban smároló párok is felvillantak.
Az ismeretlen és ijesztő fiú csak vezetett tovább, fel a lépcsőn, én pedig kezdtem nagyon félni. Mi van, ha bezár egy szobába, és megerőszakol? Vagy belém nyom valami cuccot? Vagy rávesz valami durvára?
A szívem egyre hevesebben vert, de nem tudtam megszólalni.
Benyitott egy fürdőszobába, ahol épp a mosógépen próbált szeretkezni egy fiatal pár, de ránk nézve ijedten szétugrottak, és bocsánatkérések közepette kiszaladtak az ajtón.
- Ülj a kád szélére. - utasított a fiú, mire remegve leültem a hideg kőre. Ő felnyúlt a legfelső szekrény tetejére, és levett egy elsősegély táskát. Közben kivillant a boxere széle, és zavartan lesütöttem a szemem.
Kipattinotta a táskát, majd előszedett néhány kötszert és ragtapaszt.
- Meg merhetem kérdezni, hogy mégis mikor lettél profi a sebkötözésben? - érdeklődtem remegő hangon, mert nagyon frusztrált a néma csend közöttünk.
- Itt mindig van kit ellátni. Beleesnek az üvegszilánkba, összeverekednek, megsütik magukat. Mivel általában én vagyok az egyetlen józan, és kórházba nem mehetnek betépve, én lettem a doki bá'.- magyarázta, miközben apró csíkokat vágott a bőrszínű ragtapaszból.
- Most nem is tudom, melyik szóra reagáljak. - motyogtam, mire rám pillantott, és elmosolyodott. Lehet, hogy a kinézete és az arca durvaságról és kemény dolgokról tudott volna mesélni, de barna szemei olyan melegséget árasztottak, amelyektől hirtelen megnyugodtam.
Nem volt jóképű, de éppenséggel hosszú és fekete szempilláival, valamint dús ajkaival csúnya sem. Külsőre Henry nyomában sem ért, de ez ebben a pillanatban a legkevésbé sem érdekelt.
Bevizezett egy kis gézdarabot, majd lágyan a sebem környékét kezdte tisztogatni.
- Szóval...itt laksz? - böktem ki az első normálisnak tűnő kérdést, mire tovább mosolygott.
- Csak az egyik szobát bérlem, úgymond.
- Aham, értem. - motyogtam, pedig nagyon nem értettem. - És akkor hogy-hogy nem bent bulizol a többiekkel?
- Mert meguntam a színjátékot, miszerint a volt barátnőm, akit kidobtam, úgy próbál visszacsábítani, hogy eljátsza, hogy részeg, és mindenkivel összeáll smárolni, dugni, és még ki tudja mit. Nem és kor nem számít. - vont vállat, én pedig elkerekedett szemekkel néztem vissza rá. MIVAN? Úristen, Mel, mi a jó istent csinálsz te itt?
- Akkor ez egy ilyen... bordélyház? - ráncoltam a szemöldököm automatikusan, és fel is szisszentem.
- Próbálj egy ideig pókerarcot vágni, különben sosem gyógyul meg. Amúgy - vigyorgott, és látszott, hogy szíve szerint képen röhögött volna - nem, nem bordélyház. Csak tudod, isznak meg tépnek, és amit a további dolgokat az univerzum ád.
- Ja, mert ez tök normális dolog. - néztem magam elé még mindig döbbenten.
- Wigan kicsi. Ami pedig itt történik, ebben a házban, az itt is marad. Habár sok az újonc, úgyhogy kiváncsi leszek, meddig fogják tartani a szájukat.
- Hidd el, ezek némasági fogadalmat tettek. - morogtam, mire meglepetten rám nézett, további választ várva.
Felsóhajtottam, és folytattam: - Au-pairként dolgozom egy családnál, és az idősebb lányért jöttem. Tegnap követtem és láttam, hogy ide jön, de ma nem ért haza vacsorára, és semmit nem mond, így hát eljöttem érte, úgymond.
- Hány éves? - kérdezte. Furcsáltam, hogy nem a nevét kérdezte, de inkább megválaszoltam.
- 14. - mondtam, mire felszisszent, és csóválni kezdte a fejét.
- Tutira hamis személyije van, mert Peter, a hely tulajdonosa csak 16 éven felülieknek enged betekintést eme impozáns épületbe.
- Kurva jó. - csúszott ki a számon, és oda is kaptam a kezemmel, míg névtelen ápolóm magában nevetgélt. - Már bocsánat. - mondtam vörös fejjel, mire csak legyintett. - Amúgy te hány éves vagy? - kérdeztem, és végignéztem rajta. Nem tudtam volna megsaccolni sem.
- Két nap múlva töltöm a 21-et.
- Öhm, akkor Boldog Születésnapot így előre, vagy valami.
- Köszönöm, vagy valami. - vigyorgott, mire én is elmosolyodtam.
- Kész is vagyunk. Ha a hajadat kicsit odafésülöd, nem is látszik. - mutatott a tükör felé, és azonnal fel is pattantam.
Mesteri munkát végzett, a test színű ragtapasz beleolvadt a bőrömbe, és az alatta levő géz is csak annyira dudorodott ki, amennyire szükséges.
- Úristen, köszönöm. - fordultam felé hálásan, mire csak megvonta a vállátk, és összepakolt a táskába.
- Most jön a neheze. - mondta, mire hátrahökköltem, és legalább 10 féle verzió lejátszódott bennem, hogy mégis mire érti. Észrevette fura arckifejezésemet, és az ajtó felé mutatott.
- Megtalálni a fogadott húgodat. - dobta fel a táskát a szekrény tetejére, majd kilépett az ajtón. Megcsapott a dübörgő zene és a füves cigis levegő egyvelege. Visszaléptem egy kis méretű törölközőért, és az orrom elé nyomtam, az ismeretlen barna szemű fiú pedig a bal kezével takarta el az orrát. Hátranyúlt a jobb kezével, én pedig azonnal megfogtam, és követtem.
Az emeleten rohadt sötét volt, és a lépcső egyes fokozatait is csak a néha felvillanó fénytől láttam. Valami brutális hörgés ment, amit már az én szervezetem sem tudott bevenni, és a nappali tömve volt emberekkel. Nem tudtam egy arcot sem kivenni, és a szemem is szúrt a portól és a füsttől. Erősen kapaszkodtam a fiúba, ő pedig maga után húzott, néha leállt beszélni 1-2 emberrel, de semmit nem hallottam.
- Ashton! - kiabálta egy lány mellettem, majd a fiú hátára ugrott, így okozva egy újabb fantasztikus lila foltot a karomra.
A fiú, akit azért nem mertem teljes meggyőződéssel Ashtonnak hívni ezek után, lehámozta a köré fonódó karokat, és a hosszú hajú, miniszoknyás lány a kanapén landolt egy smároló páros ölében, akik ügyet sem vetettek rá. A fiú ismét a kezemért nyúlt, majd gyorsabbra véve a tempót a konyha felé vezetett, ahol végre égett a lámpa.
- Nem látok semmit és senkit. - panaszkodtam, miközben egy csaj dőlöngélve elsétált mellettem, és a lábamra öntötte az egész poharának a tartalmát.
- Köszi. - sziszegtem. - Ashtonnak hívnak, vagy csak összekevertek valakivel? - fordultam a fiú felé.
- Inkább Ash, de csodával határosan megtalált az illető. De most inkább azt mond el, hogy hogy néz ki a kiscsaj. - töltött magának egy pohár vizet, és nekem is adott egy pohárral.
- Barna hosszú haja van, ha jól emlékszem, ma összefogta copfba. - dörzsöltem a homlokom egészben maradt részét. - Egy fekete nadrág és bakancs volt rajta, és egy fekete póló, valami együttessel.
- Ezzel nem sokat segítettél. - nézett rám lesajnálóan, mire idegesen az asztalra csaptam.
- Tudom, nagyon próbálkozom. - morogtam, és próbáltam bármilyen részletre visszaemlékezni. De Ash-nek igaza volt, a leírtak az itt található lányok 70%-a igaz volt. Mindketten tanácstalanul dőltünk a pultnak, és kattogott az agyunk.
- Nézd bébi, itt van Ashton. Olyan jól tettem, hogy szakította vele. - egyszerre fordultunk a rekedtes de még így is nyervogós hang irányába, és szembe találtam magam egy szőke és rózsaszín hajú, rövid sortot viselő lánnyal, akin csak egy melltartó és egy dzseki volt, fekete sminkje már olvadozni kezdett.
- Sz'asz haver, remélem, nincs harag, hogy Anna már az én ágyamban bulizgat. - nyújtotta a kezét a csávó Ash felé, aki a nevetéstől fejét rázva fogott kezet a fiúval, míg én döbbent képpel néztem végig az egész jelenetet.
- Nekem már van más, úgyhogy nyugodtan haver. Csak vigyázz, harap. - kacsintott Ash a fiú felé, aki elösször tátott szájjal bámult, majd vihogva átölelte Anna derekát, aki pont úgy nézett ki, mint egy durcás kisgyerek, akinek elvették a játékszerét.
- Ő az új nőd? - bökött felém,én pedig Ash-re bámultam újabb segítségért.
- Öhm, igen. - fogta meg a kezem. - Ő itt...
- Jenny. - segítettem ki gyorsan, mert nem tudhatta a nevem. S mivel belém bújt a kisördög, hozzátettem - és csak akkor harapok, ha kell. - vigyorogtam, mire Ash mellettem röhögni kezdett, Anna és a bébije pedig szúrós szemekkel vizslattak minket, majd szó nélkül a nappali felé vették az irányt.
- Köszi. - mosolygott rám Ash, mire csak megvontam a vállam.
- Mostmár kvittek vagyunk.
Az ajakpiercingjét harapdálta, miközben a nappali felé nézett, mintha nagyon gondolkodna valamin. Fekete haja puhán és egyenesen omlott a vállára, és nagyon erőssen visszafogtam magam, hogy meg ne kérdezzem, mégis milyen sampont használ. Azért az milyen gáz diskurzus lett volna, hogy " Hm, azt a kislányt keresem, akire vigyáznom kell, de azért pasi létedre elárulnád, milyen sampont használsz, hogy ilyen szép selymes a hajad?"
- Lehet, van egy ötletem, de mivel itt már mindenki agyhalott, nem biztos, hogy sikeres is lesz. Hogy hívják a lányt? - kérdezte, mire megmondtam neki. - Oké, akkor most maradj itt, és még véletlenül se mozdulj sehova, mert nem tudlak megtalálni.
- Oké. - mosolyogtam, és meleg tekintete arról tanúskodott, hogy higyjek neki, habár természetesen ott bújkált bennem a félelem, miszerint itt hagy.
- Új vagy itt, ugye? - kérdezte egy hang mögöttem, mire ijedten megfordultam. A srác épp sört vett ki a frigóból, és a kezembe nyomott egyet.
- Köszi, nem iszom. - mondtam, miközben Ash után néztem, akit elnyelt a tömeg.
- Hmm, egy alkoholmentes liba. Akkó' gondolom tépni szoktál. - barna haja meredezett az égtájak minden irányába, nyakát és kézfejét tetoválások díszítették, halálfejek és egyéb fura motívumok. Sűrű szemöldöke alatt csillogó szemei félelmet keltően bámultak végig rajtam, és nagyon erőssen próbáltam
arra koncentrálni, hogy ne fussak ki a bejárati ajtón.
- Nem, azt sem. - válaszoltam foghíjról, és beleittam a vízembe. Közben lehallkult a zene, ami általános zúgolódást váltott ki.
- Emberek, ma szülinaposunk is van ám. Mellanie Harper, merre bújkálsz? Gyere elő, hogy felköszönthessünk. - üvöltötte Ash, mire a közönség boldogan felbójdult, mintha az előbb csalódottságot elvágták volna.
- Itt a kicsike. - ordította valaki, és láttam a villodzó fényekben, ahogy valaki felkapja a vállára a lányt, majd Ash felé indult vele.
- Tegyél le! - sikította a rekedt hang, mire a szám elé kaptam a kezem.
- Hmm, a szülinaposnak milyen jó kis segge van. - kiálltotta újra a pasas, mire a földhöz vágtam a poharamat mérgemben. Többen felnevettek, én pedig egy lépést tettem a nappali irányába, ahogy a mellettem álló ürge is közelebb lépett hozzám.
- Boldog Születésnapot Mel! - kiálltotta Ash, majd a közönség követte a példáját. A zene újra üvölteni kezdett, én pedig megéreztem a kezet a hátamon.
Reflex-szerűen lendítettem a kezem hátra, és talált is, óriási csattanással sikerült pofon vágnom a fiút, de ő is gyorsan reagált, és elkapta mindkét karom.
- Ó, de vad cicuskák vagyunk. - vigyorgott, miközben lökdösni kezdett egy ajtó felé. Próbáltam megrúgni, de kitért a rúgásom elől, és még nagyobbat taszított rajtam. Éreztem, ahogy a már így is sajgó fejem koppan egy ajtón, és a végső lökéssel be is kerültem egy szűk kamrába egy alkoholtól bűzlő alakkal, miközben egyre jobban sajgott a kezem és egyre hangosabban próbáltam sikoltozni. Még láttam, ahogy Ash riadtan néz felém, az oldalán a meglepődött Mel-lel, majd az ajtó becsukódott, és egy összetéveszthetetlen kattanással be is zárult.
- Szerencsém? Maga szerint az szerencse, hogy egy hatalmas lila folt a lábam és úgy van bekötve a fejem, mint valami pszichiátriáról szabadultnak? - hördültem fel, mire az orvos csak a vállát vonogatta.
- Nem tört csontja, nincs belső vérzése és még csak nem is szédül. A fején levő seb is napok alatt begyógyul. - magyarázta miközben aláírt két papírt.
- Szuper. - morogtam
- Ha sajog a feje, vegyen be két szem fájdalomcsillapítót, ha fülzúgást, szédülést vagy bármi rosszullétet érez, azonnal jöjjön vissza.
Mély sóhajjal ugrottam le a vizsgáló ágyról, majd felszisszentem a lábamba hasító fájdalmon. Azt hiszem, pár napig kénytelen leszek kihagyni a futást.
Kiléptem a rendelő ajtaján, ahol Peny és Mel ültek Helena társaságában. Láttam, ahogy Mel arcán megjelenik egy rosszindulatú vigyor, Peny pedig szomorúan nézett rám. Helena felpattant a helyéről.
- Biztos nem kell benn maradnod? - lépett oda hozzám aggódva.
- Tuti. A doki szerint szerencsés vagyok. - vontam vállat.
- Sis, mit csinálsz te itt? - hallottam a hátam mögül egy férfi hangot, mire meglepetten összerezzentem, de nem fordultam felé.
- Szia Henry. Jenny-t elütötte egy autó, pont, mikor nekem akart köszönni. - lépett testvére mellé Helena, mire én vörös fejjel lesütöttem a szemem. Nagyon gázul nézhettem ki bekötött fejjel.
De amúgy meg mit érdekelt? Izzadtan is látott már, akkor sem nézek ki jobban.
Biztos annak az oka, hogy bevertem az üvegbe a fejem. A doki rosszul diagnosztizált, agyrázkódásom van. Elég Doktor House-t néztem végig ahhoz, hogy magam is diagnosztizáljam a tüneteimet.
Lassan megfordultam, miközben éreztem, hogy Peny mellém lép, és szembe találtam magam egy fehér egyenruhát viselő, szőke hajú félistennel.
- Te itt dolgozol? - bukott ki belőlem a kérdés, mire Helena nagy szemekkel pislogott rám, Henry pedig unottan.
- Gondolom igen nehéz volt rájönni, Sherlock.
- Jaj, Henry, ne legyél már ilyen bunkó, mégis honnan kellett volna tudnia? - támadta le a bátyját a szőke kishúg, én pedig átöleltem Peny vállát.
- Hihetetlenül érdekfeszítő ez a beszélgetés, de ha jól emlékszem, megegyeztünk valamiben, Jenny. - fordult felém Mel keresztbefont kezekkel, és megemelte az egyik szemöldökét.
Nemár, ez valami angol kiváltság?
- Persze, ebédelnünk is kell lassan. - motyogtam, majd újra a testvérpárra néztem, akik valamin vitatkozni kezdtek. - Öhm, mi megyünk.
Helena pillantása újra felém irányult, majd ellépett a még mindig a húga felé magyarázó Henry-től.
- Hívok egy taxit. - szedte elő a telefonját, miközben Henry a nevén szólongatta a lányt, de az nem vett róla tudomást. Henryre néztem - mit néztem, bámultam - és a bosszúság jelét véltem felfedezni az arckifejezésében. De az tény, hogy elképesztően festett az ápolói egyenruhájában. Hiába, jóképű pasi plusz uniformis, biztos eredménye egy jó kis térd remegtetésnek.
Henry végül feladta, és gyorsan elköszönve tőlünk elindult a másik irányba, aztán a válla mögött még utánam szólt.
- Nagyon csini a sapid, Jenny! - kuncogott a dög, mire bemutattam neki a középső ujjamat, de sajna addigra újra hátat fordított.
Helena mindnyájunkat kiterelt a hatalmas üveg ajtón, és a már felszáradt betonon, ragyogó napsütésben vártuk a fuvarunkat.
Hazaérve Mel felszaladt a szobájába, Peny pedig a konyha felé vette az irányt, és lepakolta a konyhapultra a bevásárolt élelmiszert, én pedig megálltam a nappaiban található tükör előtt. A kötés máris félrecsúszott a hajamon, és tényleg úgy néztem ki, mint valami elmeroggyant. Mély sóhaj közepette lehámoztam a fejemről, felfedve így a homlokom közepétől induló sebet, ami egésszen a jobb fülemig húzódott, habár ott már eltakarta a hajam.Duzzadt volt és érzékeny, és alig tudtam használni a mimikámat a sebet összehúzó apró kapcsok miatt. Olyan fejem volt, mint aki folyamatosan meglepődik.
Szuper, kibaszottul szuper.
A konyhában Peny már javában tevékenykedett, én pedig nekiálltam csinálni néhány szendvicset.
Őfelsége Mel is lesétált kis idő után a szobájából, majd el is indult a bejárat felé, mire a homlokom lüktető fájdalma miatt ingerültebben utána szóltam.
- Ennyi? Se szó, se beszéd lelépsz?
- Vacsira hazaérek, így egyeztünk meg, nem? - vonta meg a vállát, mire a pultra dobtam a rongyot.
- A te életed, úgy teszed tönkre, ahogy akarod. - morogtam, Mel pedig a szemeit forgatta.
- Bla, bla, egyéb mondani való? - fogta a kilincset, miközben hátrapillantott a testvérére, aki megszeppenve lógatta a lábát a bárszéken, és épp almát vágott kis kockákra.
- Ha ennyi festéket nyomsz magadra, hetente kell venned új szemhéjtust. - böktem ki, mire Peny halványan elmosolyodott, Mel pedig dühösen bevágta maga mögött az ajtót.
- Esküszöm, a nővéred olyan, mint egy mini Jenny Humphrey a Gossip Girlből.
- Nekem Blair volt a kedvencem. - vigyorgott Peny.
- Nekem is, de azért ha egy mód van rá, ne legyél olyan, mint ő. - böktem felé a villával, mire sűrűn bólogatni kezdett, mintha egy életfontosságú tanítást adtam volna át.
- De amúgy meg... 10 éves vagy, miért nézel te GG-t? - ráncoltam a szemöldököm, majd fel is szisszentem a fájdalomtól. Oké, úgy tűnik, maradunk a meglepett arckifejezésnél. Remélhetően nem örökké, különben beperelem a dokit, esküszöm.
- Tavaly nyáron maratonban végignéztem. - vonta meg aprócska vállát. - az osztályban mindenki nézte, még a fiúk is, képzeld. Azóta is szerelmesek Serena-ba. - kacarászott.
- Fura egy generáció vagytok.
Peny-vel ketten nagyon jó hangulatban főzőcskéztünk, és szinte meg is feledkeztem Mel-ről, hogy merre van és mit csinálhat, de a vacsora közeledtével egyre rosszabb érzésem támadt.
Eliz is hazaért, kicsit fáradtan ugyan, de boldogan mosolygott ránk, ahogy a konyhában terítettünk, én pedig akkor lettem nyugodtabb, mikor közölte, hogy a férje nem tér haza ma este. Nem kérdeztem, miért, ő pedig nem mondta. Így volt ez jó.
- Mel a szobájában van? - kérdezte Eliz, én pedig összeszorítottam a fogaimat. Folyamatosan az órát és a bejárati ajtót lestem, de Mel-nek nyoma sem volt.
- Nem, őőő, elment az egyik barátnőjéhez. Mondtam, hogy érjen haza vacsorára, de biztos nem nézik az időt. - kamuztam vörös fejjel.
- Ó, melyikhez? - kérdezett vissza könnyedén, mire idegességemben a hajamat kezdtem fésülgetni.
-Rose-hoz. - mentett ki Peny, mire hálás pillantást küldtem felé. - Itt voltak az Ausztrál nagyszülei,és hoztak neki egy csomó új dolgot. Biztos azt nézegetik meg próbálgatják.
- Rose kedves lány, örülök, ha a lányom vele barátkozik. Már kezdtem félni, hogy megint azzal az Amandával barátkozik. Tudod Peny, az a lány mindig feketébe járkál. - ó, basszus, miért kell nekem ennyit hazudoznom a kiscsaj miatt? És az anyja miért nem veszi észre, hogy mi a helyzet, nincsenek anyai megérzései, vagy valami?
- Vacsora után elmegyek hozzájuk, ha gondolod, Eliz. - nem fordultam felé, hogy ne vegye észre, ahogy kattog egy gondolat a fájó fejemben. - Gondolom, sok dolgod van még, ha megadod a címet, az okostelefonom majd elvezet oda. - magyaráztam, mire Eliz elgondolkodva bólintott.
- Oké, habár fel is hívhatom őket...
- Nem, ugyan, elmegyek én, ne zargassuk a szülőket. - vágtam rá gyorsan, Eliz pedig beleegyezett.
Egy órával később már fekete dzsekiben, farmerben és tornacipőben siettem végig az utcákon. Nem kellett a gps, tudtam, hova megyek, és nem rajongtam az ötletért. Nem is igazán tudtam, miért csinálom, értem sem jött utánam anyám. De ha már Peny képes volt szemrebbenés nélkül hazudni, hogy védje a nővérét és engem is, akkor az a minimum,hogy csekkolom a házat, ahova Mel tegnap bement.
Hűvös volt és sötét, ráadásul a szél is fújt. Ahhoz képest, hogy elméletileg nyár van, összébb húztam magamon a dzsekit és szaporábban lépkedtem. Befordultam a sarkon, majd próbáltam visszaemlékezni, hogy melyik kapun is mentek be. Végül nem is kellett megerőltetnem magam, az egyik házból kemény rock szólt, csodálom, hogy még nem hívták ki a rendőröket csendháborításért. Egy srác támaszkodott a falnak, de csak akkor vettem észre, mikor utánam szólt.
- Hát te meg hova ilyen sietőssen? - hangja kemény és férfias volt, de egyáltalán nem haragos vagy dühös.
- Az egyik ismerősömért jöttem. - léptem be a kapun, mire utánam jött. A mozgásérzékelő lámpa felkapcsolódott, így képet kaptam a fiú kinézetéről. És elakadt a szavam.
Arcvonásai durvák és élesek voltak, hollófekete egyenes haja a vállát simogatta, kezén fekete bőrkesztyű fénylett, ahogy a szeméből kisöpört két tincset. Ajakkarika fogta körbe telt ajkait, és a szemöldökében is ott virított két fekete gömb.
Fekete testre símuló pólót és nadrágot viselt, szintén fekete bakanccsal.
Elsőre meghökkentem, és meglepetten hátrébb léptem. Ha valaha is rosszfiút kellene ábrázolnom, biztos róla mintáznám. Egy fejjel magasabb volt nálam, bár ez nem meglepő.
Idegesen a hajamba túrtam, és egyre az ajtó felé pislogtam, aminek üvegjén a benti fények tükröződtek vissza.
- Szép seb. Beleestél egy késbe, vagy mi? - bökött a homlokom felé, mire automatikusan hozzáértem mai szerzeményemhez.
- Nem, ma elütött egy autó, és ahogy legurultam róla, végighasította valami. - hadartam.
- Szerintem nem ártana bekötni.
- Be volt, csak... levettem. - haraptam a számba, mire elvigyorodott. Tökéletes fogsort villantott, fogszabályzó nem teszi ennyire tökéletessé.
- Ja, a kórházban elég gázul csinálják meg. Gyere, én már kitapasztaltam ennek a módját. Van bent kötszer. - indult az ajtó felé, én azonban szabadkozni kezdtem.
- Ó, nem, én csak Mel-ért jöttem...
- Ugyan, két perc. Így el fog fertőződni meg csúnya csík lesz a fejeden. - nyitotta az ajtót, ahonnan sűrű füst gomolygott ki. Meglátta elkerekedő szememet, majd felsóhajtva elkapta a könyököm, maga elé irányított, és átnyomott a tömegen.
Ez nem a Sakáltanya volt, de elfogott az érzés, miszerint soha nem akarok ide visszajönni.
A nappali szerű helységben durva pogó ment, lányok ültek a kanapén, és az asztalon felborult egy csomó ital. A fények villogtak és megvilágították a porszemeket, máskor pedig a sarokban smároló párok is felvillantak.
Az ismeretlen és ijesztő fiú csak vezetett tovább, fel a lépcsőn, én pedig kezdtem nagyon félni. Mi van, ha bezár egy szobába, és megerőszakol? Vagy belém nyom valami cuccot? Vagy rávesz valami durvára?
A szívem egyre hevesebben vert, de nem tudtam megszólalni.
Benyitott egy fürdőszobába, ahol épp a mosógépen próbált szeretkezni egy fiatal pár, de ránk nézve ijedten szétugrottak, és bocsánatkérések közepette kiszaladtak az ajtón.
- Ülj a kád szélére. - utasított a fiú, mire remegve leültem a hideg kőre. Ő felnyúlt a legfelső szekrény tetejére, és levett egy elsősegély táskát. Közben kivillant a boxere széle, és zavartan lesütöttem a szemem.
Kipattinotta a táskát, majd előszedett néhány kötszert és ragtapaszt.
- Meg merhetem kérdezni, hogy mégis mikor lettél profi a sebkötözésben? - érdeklődtem remegő hangon, mert nagyon frusztrált a néma csend közöttünk.
- Itt mindig van kit ellátni. Beleesnek az üvegszilánkba, összeverekednek, megsütik magukat. Mivel általában én vagyok az egyetlen józan, és kórházba nem mehetnek betépve, én lettem a doki bá'.- magyarázta, miközben apró csíkokat vágott a bőrszínű ragtapaszból.
- Most nem is tudom, melyik szóra reagáljak. - motyogtam, mire rám pillantott, és elmosolyodott. Lehet, hogy a kinézete és az arca durvaságról és kemény dolgokról tudott volna mesélni, de barna szemei olyan melegséget árasztottak, amelyektől hirtelen megnyugodtam.
Nem volt jóképű, de éppenséggel hosszú és fekete szempilláival, valamint dús ajkaival csúnya sem. Külsőre Henry nyomában sem ért, de ez ebben a pillanatban a legkevésbé sem érdekelt.
Bevizezett egy kis gézdarabot, majd lágyan a sebem környékét kezdte tisztogatni.
- Szóval...itt laksz? - böktem ki az első normálisnak tűnő kérdést, mire tovább mosolygott.
- Csak az egyik szobát bérlem, úgymond.
- Aham, értem. - motyogtam, pedig nagyon nem értettem. - És akkor hogy-hogy nem bent bulizol a többiekkel?
- Mert meguntam a színjátékot, miszerint a volt barátnőm, akit kidobtam, úgy próbál visszacsábítani, hogy eljátsza, hogy részeg, és mindenkivel összeáll smárolni, dugni, és még ki tudja mit. Nem és kor nem számít. - vont vállat, én pedig elkerekedett szemekkel néztem vissza rá. MIVAN? Úristen, Mel, mi a jó istent csinálsz te itt?
- Akkor ez egy ilyen... bordélyház? - ráncoltam a szemöldököm automatikusan, és fel is szisszentem.
- Próbálj egy ideig pókerarcot vágni, különben sosem gyógyul meg. Amúgy - vigyorgott, és látszott, hogy szíve szerint képen röhögött volna - nem, nem bordélyház. Csak tudod, isznak meg tépnek, és amit a további dolgokat az univerzum ád.
- Ja, mert ez tök normális dolog. - néztem magam elé még mindig döbbenten.
- Wigan kicsi. Ami pedig itt történik, ebben a házban, az itt is marad. Habár sok az újonc, úgyhogy kiváncsi leszek, meddig fogják tartani a szájukat.
- Hidd el, ezek némasági fogadalmat tettek. - morogtam, mire meglepetten rám nézett, további választ várva.
Felsóhajtottam, és folytattam: - Au-pairként dolgozom egy családnál, és az idősebb lányért jöttem. Tegnap követtem és láttam, hogy ide jön, de ma nem ért haza vacsorára, és semmit nem mond, így hát eljöttem érte, úgymond.
- Hány éves? - kérdezte. Furcsáltam, hogy nem a nevét kérdezte, de inkább megválaszoltam.
- 14. - mondtam, mire felszisszent, és csóválni kezdte a fejét.
- Tutira hamis személyije van, mert Peter, a hely tulajdonosa csak 16 éven felülieknek enged betekintést eme impozáns épületbe.
- Kurva jó. - csúszott ki a számon, és oda is kaptam a kezemmel, míg névtelen ápolóm magában nevetgélt. - Már bocsánat. - mondtam vörös fejjel, mire csak legyintett. - Amúgy te hány éves vagy? - kérdeztem, és végignéztem rajta. Nem tudtam volna megsaccolni sem.
- Két nap múlva töltöm a 21-et.
- Öhm, akkor Boldog Születésnapot így előre, vagy valami.
- Köszönöm, vagy valami. - vigyorgott, mire én is elmosolyodtam.
- Kész is vagyunk. Ha a hajadat kicsit odafésülöd, nem is látszik. - mutatott a tükör felé, és azonnal fel is pattantam.
Mesteri munkát végzett, a test színű ragtapasz beleolvadt a bőrömbe, és az alatta levő géz is csak annyira dudorodott ki, amennyire szükséges.
- Úristen, köszönöm. - fordultam felé hálásan, mire csak megvonta a vállátk, és összepakolt a táskába.
- Most jön a neheze. - mondta, mire hátrahökköltem, és legalább 10 féle verzió lejátszódott bennem, hogy mégis mire érti. Észrevette fura arckifejezésemet, és az ajtó felé mutatott.
- Megtalálni a fogadott húgodat. - dobta fel a táskát a szekrény tetejére, majd kilépett az ajtón. Megcsapott a dübörgő zene és a füves cigis levegő egyvelege. Visszaléptem egy kis méretű törölközőért, és az orrom elé nyomtam, az ismeretlen barna szemű fiú pedig a bal kezével takarta el az orrát. Hátranyúlt a jobb kezével, én pedig azonnal megfogtam, és követtem.
Az emeleten rohadt sötét volt, és a lépcső egyes fokozatait is csak a néha felvillanó fénytől láttam. Valami brutális hörgés ment, amit már az én szervezetem sem tudott bevenni, és a nappali tömve volt emberekkel. Nem tudtam egy arcot sem kivenni, és a szemem is szúrt a portól és a füsttől. Erősen kapaszkodtam a fiúba, ő pedig maga után húzott, néha leállt beszélni 1-2 emberrel, de semmit nem hallottam.
- Ashton! - kiabálta egy lány mellettem, majd a fiú hátára ugrott, így okozva egy újabb fantasztikus lila foltot a karomra.
A fiú, akit azért nem mertem teljes meggyőződéssel Ashtonnak hívni ezek után, lehámozta a köré fonódó karokat, és a hosszú hajú, miniszoknyás lány a kanapén landolt egy smároló páros ölében, akik ügyet sem vetettek rá. A fiú ismét a kezemért nyúlt, majd gyorsabbra véve a tempót a konyha felé vezetett, ahol végre égett a lámpa.
- Nem látok semmit és senkit. - panaszkodtam, miközben egy csaj dőlöngélve elsétált mellettem, és a lábamra öntötte az egész poharának a tartalmát.
- Köszi. - sziszegtem. - Ashtonnak hívnak, vagy csak összekevertek valakivel? - fordultam a fiú felé.
- Inkább Ash, de csodával határosan megtalált az illető. De most inkább azt mond el, hogy hogy néz ki a kiscsaj. - töltött magának egy pohár vizet, és nekem is adott egy pohárral.
- Barna hosszú haja van, ha jól emlékszem, ma összefogta copfba. - dörzsöltem a homlokom egészben maradt részét. - Egy fekete nadrág és bakancs volt rajta, és egy fekete póló, valami együttessel.
- Ezzel nem sokat segítettél. - nézett rám lesajnálóan, mire idegesen az asztalra csaptam.
- Tudom, nagyon próbálkozom. - morogtam, és próbáltam bármilyen részletre visszaemlékezni. De Ash-nek igaza volt, a leírtak az itt található lányok 70%-a igaz volt. Mindketten tanácstalanul dőltünk a pultnak, és kattogott az agyunk.
- Nézd bébi, itt van Ashton. Olyan jól tettem, hogy szakította vele. - egyszerre fordultunk a rekedtes de még így is nyervogós hang irányába, és szembe találtam magam egy szőke és rózsaszín hajú, rövid sortot viselő lánnyal, akin csak egy melltartó és egy dzseki volt, fekete sminkje már olvadozni kezdett.
- Sz'asz haver, remélem, nincs harag, hogy Anna már az én ágyamban bulizgat. - nyújtotta a kezét a csávó Ash felé, aki a nevetéstől fejét rázva fogott kezet a fiúval, míg én döbbent képpel néztem végig az egész jelenetet.
- Nekem már van más, úgyhogy nyugodtan haver. Csak vigyázz, harap. - kacsintott Ash a fiú felé, aki elösször tátott szájjal bámult, majd vihogva átölelte Anna derekát, aki pont úgy nézett ki, mint egy durcás kisgyerek, akinek elvették a játékszerét.
- Ő az új nőd? - bökött felém,én pedig Ash-re bámultam újabb segítségért.
- Öhm, igen. - fogta meg a kezem. - Ő itt...
- Jenny. - segítettem ki gyorsan, mert nem tudhatta a nevem. S mivel belém bújt a kisördög, hozzátettem - és csak akkor harapok, ha kell. - vigyorogtam, mire Ash mellettem röhögni kezdett, Anna és a bébije pedig szúrós szemekkel vizslattak minket, majd szó nélkül a nappali felé vették az irányt.
- Köszi. - mosolygott rám Ash, mire csak megvontam a vállam.
- Mostmár kvittek vagyunk.
Az ajakpiercingjét harapdálta, miközben a nappali felé nézett, mintha nagyon gondolkodna valamin. Fekete haja puhán és egyenesen omlott a vállára, és nagyon erőssen visszafogtam magam, hogy meg ne kérdezzem, mégis milyen sampont használ. Azért az milyen gáz diskurzus lett volna, hogy " Hm, azt a kislányt keresem, akire vigyáznom kell, de azért pasi létedre elárulnád, milyen sampont használsz, hogy ilyen szép selymes a hajad?"
- Lehet, van egy ötletem, de mivel itt már mindenki agyhalott, nem biztos, hogy sikeres is lesz. Hogy hívják a lányt? - kérdezte, mire megmondtam neki. - Oké, akkor most maradj itt, és még véletlenül se mozdulj sehova, mert nem tudlak megtalálni.
- Oké. - mosolyogtam, és meleg tekintete arról tanúskodott, hogy higyjek neki, habár természetesen ott bújkált bennem a félelem, miszerint itt hagy.
- Új vagy itt, ugye? - kérdezte egy hang mögöttem, mire ijedten megfordultam. A srác épp sört vett ki a frigóból, és a kezembe nyomott egyet.
- Köszi, nem iszom. - mondtam, miközben Ash után néztem, akit elnyelt a tömeg.
- Hmm, egy alkoholmentes liba. Akkó' gondolom tépni szoktál. - barna haja meredezett az égtájak minden irányába, nyakát és kézfejét tetoválások díszítették, halálfejek és egyéb fura motívumok. Sűrű szemöldöke alatt csillogó szemei félelmet keltően bámultak végig rajtam, és nagyon erőssen próbáltam
arra koncentrálni, hogy ne fussak ki a bejárati ajtón.
- Nem, azt sem. - válaszoltam foghíjról, és beleittam a vízembe. Közben lehallkult a zene, ami általános zúgolódást váltott ki.
- Emberek, ma szülinaposunk is van ám. Mellanie Harper, merre bújkálsz? Gyere elő, hogy felköszönthessünk. - üvöltötte Ash, mire a közönség boldogan felbójdult, mintha az előbb csalódottságot elvágták volna.
- Itt a kicsike. - ordította valaki, és láttam a villodzó fényekben, ahogy valaki felkapja a vállára a lányt, majd Ash felé indult vele.
- Tegyél le! - sikította a rekedt hang, mire a szám elé kaptam a kezem.
- Hmm, a szülinaposnak milyen jó kis segge van. - kiálltotta újra a pasas, mire a földhöz vágtam a poharamat mérgemben. Többen felnevettek, én pedig egy lépést tettem a nappali irányába, ahogy a mellettem álló ürge is közelebb lépett hozzám.
- Boldog Születésnapot Mel! - kiálltotta Ash, majd a közönség követte a példáját. A zene újra üvölteni kezdett, én pedig megéreztem a kezet a hátamon.
Reflex-szerűen lendítettem a kezem hátra, és talált is, óriási csattanással sikerült pofon vágnom a fiút, de ő is gyorsan reagált, és elkapta mindkét karom.
- Ó, de vad cicuskák vagyunk. - vigyorgott, miközben lökdösni kezdett egy ajtó felé. Próbáltam megrúgni, de kitért a rúgásom elől, és még nagyobbat taszított rajtam. Éreztem, ahogy a már így is sajgó fejem koppan egy ajtón, és a végső lökéssel be is kerültem egy szűk kamrába egy alkoholtól bűzlő alakkal, miközben egyre jobban sajgott a kezem és egyre hangosabban próbáltam sikoltozni. Még láttam, ahogy Ash riadtan néz felém, az oldalán a meglepődött Mel-lel, majd az ajtó becsukódott, és egy összetéveszthetetlen kattanással be is zárult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése