- Sajnálom Mel, de válaszolnod kell. - hallottam Tia
hangján, hogy mennyire szomorú, de Mel sem állt épp a helyzet
magaslatán. Peny kint olvasott a kertben.
Mel nekem segített egész délelőtt feltakarítani a házat. Mikor csengettek, a szívem kihagyott, és szinte szögdécselve futottam le a lépcsőn, de közben eszembe jutott, hogy Henry nem lehet az, lévén, hogy ilyenkor dolgozik. Ettől furcsa mód még izgatottabb lettem, mert Ashtonra gondoltam, de aztán gyorsan lefagyott a mosoly az arcomról. Tia és egy pasi álltak az ajtóban, egyenruhában. Nem engem kerestek, hanem Melt, akin láttam, hogy menten elájjul.
- Kiskorú, ki sem kérdezhetnék. - morogtam körülbelül már tizedszer, de a pasi csak rám villantotta a tekintetét, hogy hallgassak.
- Mel, nekem bármit elmondhatsz, tudod jól. Azért is jó, hogy veled beszélhetek, mert a szüleidet nem kell terhelni. - vázolta a hupikék látványt Tia, én pedig egyre jobban berágtam rá. Úgyis elmondja Eliznek, csak feleslegesen hazudik és manipulálja Melt.
Valaki állítja, hogy látta Melt egy kisebb bandában a vidámparkos barlang hátsó részénél, nem sokkal a tűz előtt. Mel mindezt nem is tagadta, de arra már nem volt hajlandó válaszolni, hogy kikkel volt együtt.
Persze, hogy Markkal, de ez Mel sara volt, és akármennyire is szerettem volna beleszólni, muszáj volt hallgatnom.
Szokták mondani, hogy minden új hely új személlyé tesz. Nem mondom, hogy nem voltak már gondjaink otthon is, ugyanmár, minden családban akadnak kisebb-nagyobb ügyek. De nem vártam volna, hogy itt kamatostól zuhanjon a nyakamba minden rossz és minden bonyodalom.
Köszönöm szépen karma, univerzum, isten, vagy bárki, aki az életemet irányítja, csezd meg magad.
- Tia, ha nem akar, nem válaszol! - csaptam mostmár az asztalra, mire mindenki összerezzent.
- Majdnem megfulladtál, és nem érdekel, ki miatt? - Tia szemöldöke majdnem a hajvonaláig ugrott, mellette a csávó pedig ugyanolyan unottan bámulta az asztallapot. Vagyis azt hittem, de aztán gyorsan rájöttem, hogy a mélyen dekoltált felsőm iránt tanúsít érdeklődést. Újra az asztalra ütöttem, ezuttal ököllel, és ugyanazt a "semmi nem érdekel" pillantást viszonozta ezuttal a szemeimmel is.
- Őszintén? Nem, nem érdekel. Itt vagyok, sütünk, főzünk a lányokkal, már nem is fáj semmim - á, csak mintha forró késsel néha belevágnának a mellkasomba - Nehezen hiszem, hogy ellenem irányult, lévén, hogy alig ismerek bárkit is. - és ezt valóban így is gondoltam. Az viszont, hogy ki hozott ki az épületből, na, az már egy más kérdés, és nagyon zavar, hogy nem tudom kideríteni.
- A tulaj azonban szeretné tudni. - szólalt meg most elösször a pasi is, monoton és szinte gépies hangon. Sóhajtva vállat vontam.
- Mel, nem kell semmit mondanod, amíg a szüleid nincsennek itthon.
- Nincs is mit mondanom. - húzta ki magát ültében, és felszegte az állát, szinte pökhendien, én pedig elnyomtam egy mosolyt. Ügyes lány. Mikor nem ellenem irányult az ilyen fajta viselkedése, kifejezetten büszke tudtam lenni.
Tia szomorúan csóválta a fejét, én pedig felálltam, hogy kikísérjem a csipet-csapatot, kicsit sem törődve azzal, hogy még kérdezgettek volna minket a világ nagy dolgairól.
A nő visszafordult felém az ajtóban - Jövünk még.
- Alig várom. - szóltam vissza gondolkodás nélkül, majd rávágtam az ajtót.
Visszasétáltam az ebédlőbe, ahol Mel a portörlőt épp végighúzta egy képkereten. Tartása továbbra is egyenes volt, arcán semmilyen érzelem nem látszott. Vagy tényleg nem rázta meg a dolog, vagy hihetetlenül jó pókerarcban. És én utóbbira tippeltem.
- Valahova elmehetnénk ebéd után. - dobtam fel a témát, Ő pedig csak vállat vont.
- Ebben a városban nincs túl sok minden.
- Pláza? Bevásárolhatnánk egy két új cuccot. - nem volt nehéz erre az ötletre jutnom, csak végig kellett néznem Mel-en. Egy fekete leggings viselt egy térdig érő sötétszűrke pólóval. Tény, hogy itthoni viselet, de van egy olyan érzésem, hogy más holmija is ennyire fiús. Láttam a testtartásán, hogy erőssen ellenkezne, de végül bólintott, én pedig mosolyogva léptem ki az udvarra, hogy Penyvel foglalkozzak.
Nem vagyunk továbbra sem barátnők, de valami változóban volt. S ennek őszintén örültem.
Peny-nek csak annyi kérdése volt, hogy a könyvesboltba és a papírüzletbe is benézhet e, így hát újabb délutáni programot pipálhatok ki a listámról.
Hétköznap délutánhoz képest rengetegen voltak körülöttünk. A pasztel színskála összes árnyalatát felfedeztem a kisruhákban, pólókban, szoknyákban, és szinte nem is láttam a férfi nem képviselőit. A szatyrok minden lépésnél ropogtak a hordozója kezén, és hangos nevetgélések, csacsogások töltötték ki a pláza óriási terét.
Az épület egész beltere számomra egy hengerre hasonlított, egy óriási, három szintes hengerre. Középen hatalmas csillár lógott, a plafontól majdnem a földszintig, és mozgólépcsők segítették a közlekedést.
Szakadtnak éreztem magam ezek a kisvárosi angol lányok mellett, és hirtelen visszavágytam Londonba. Ott senki nem törődik a másikkal, és habár ez néha elkeserítő, az esetek legnagyobb részében azt jelenti, hogy élheted a saját életed.
Miami-ról nem is beszélve, de az már a múlt.
Elhaladtunk egy pékség mellett, és megcsapta az orrom a fahéj és a kelt tészta fantasztikus egyvelege. Egy fiatal, kedves arcú szemüveges fiú állt a pultnál, fején azzal a vicces/idióta sapkával, amit mindenki kidobna a francba. Magas volt, és nyúrga, sötétbarna haja pedig tökéletesen beállítva. De ami méginkább vonzott a tekintetem az irányába, az az, hogy látszott, mennyire unja a pult előtt található asztalnál ülők beszélgetését.
Három lány, különböző hajszínnel figyeltek egy negyediket, akit sűrű, göndör barna hajából már felismertem. Gretchen. Gesztikulálva magyarázott, a lányok pedig szájtátva és szinte dühösen reagáltak a mondottakra.
Henry végül nem mondta el, miért küldte el este a lányt, és bár megevett a kíváncsiság (meg persze végig az járt az eszemben, hogy talán miattam, ami teljes képtelenség) mégsem kérdezgettem tovább. Ehelyett hazafelé egymást lökdöstük a bokrokba, kisebb, nagyobb sikerrel, de legalább hallottam nevetni. Diadalittas nevetés volt, és az én káromra, de addig sem szívtuk egymás vérét.
- Jössz? - riasztott fel a gondolataimból Mel, megállítva így a vágyat, hogy elkezdjek szájról olvasni, és megtudni, mi a helyzet a méhkirálynővel.
Nem számoltam, mennyi üzletbe tértünk be, de hihetetlen mód kikapcsolt. Igyekeztem nem magamnak nézegetni új ruhákat, mert minduntalan az a kérdés járt a fejemben, hogy ebben vagy abban tetszenék e Henry-nek? Vagy épp Ashtonnak? S ezen kérdések miatt undorodni kezdtem magamtól és a ruhaneműktől is. Csak egy csőszárú koptatott farmerrel gazdagítottam a gyűjteményem, ami rettenetesen szűk volt, és már előre tudtam, hogy csak fekve leszek képes felrángatni magamra. Sokkal több időt fordítottam inkább Mel külsejére. Tudtam, hogy rózsaszín vagy épp virágmintás holmikkal kizavarnám a világból, így hát a klasszikus bordó, krémszínű és világoskék színeknél maradtunk.
Nem mintha értenék a legújabb trendekhez, de azért az alapokkal próbálok tisztában lenni.
- Na, ez már igen! - tapsoltam egyet, és Peny is ámulva nézett végig a nővérén, mikor az ragyogó képpel kilépett a próbafülkéből. Egy krémszínű topánt viselt, egy sötétebb csőszárú farmerrel és egy bordós-pirosas kockás női inggel.
Nem hangzik nagy dolognak, de mégis az volt. Most elösször láttam meg Mel igazi énjét. Nem a fekete pandasminket a temérdek fekete cuccal. S nem azt, amit az anyja kedvéért felvesz nap, mint nap.
Ez volt ő: egy kicsit lázadó, kicsit más lány, aki mégis izlésesen fel tud öltözni. Nem néztem 15-nél többnek, de 10 évesnek sem.
S bár egy világért be nem vallotta, Mel is így érzett.
Épp a pénztárnál fizettünk Eliz "csak vészhelyzetre" kártyájával, mikor Mel felém fordult.
- Le akarom vágatni a hajam. - olyan határozott hangon mondta mindezt, hogy egy atombomba nem tudta volna megtörni.
- Mennyire? - kicsit ijedve kérdezte rá, és nagyon reméltem, hogy nem Britney Spears-es bepöccenést készül alakítani, nullás géppel.
- Vállig. - vette le a pultról a zacskókat, és a kijárat felé igyekezett.
- Oké. - egyeztem bele. - de csak ha anyád nem fogja leszedni érte a fejem.
- Nem fogja érdekelni. - zárta le a témát, és a mozgólépcső felé igyekezett.
Peny szorosan mellettem jött szintén két nagy szatyorral, ami a papírüzlet eredménye, és így követtük a megújulni készülő Melt.
Pár perc séta után betértük abba a fodrásszalonba, ahol Helena dolgozik, és sikerült visszafognom a késztetést, hogy homlokon csapjam magam. Ahányszor rá nézek, a bátyja jut az eszembe, és ez azért elég beteges dolog. De annyira örült nekünk, hogy elhesegettem minden Henry körüli gondolatomat, és visszamosolyogtam rá.
Az egész szalonban a lila különböző árnyalatai domináltak, az egész jobb oldali falon egy hatalmas tükörterült el. Előtte helyezkedett el vagy 6-7 szék, és minden ott dolgozón fehér egyenpóló volt, derekukra komplett készlet akasztva. A bal oldali fal mellett bársonnyal borított puha székek sorakoztak, a fehér dohányzóasztalokról szinte lefolytak a magazinok, és közben halk zene töltötte be a helyiséget.
A lilától frászt kapok, de el kellett ismernem, hogy a berendező értette a dolgát.
Vázoltuk a tervet, Mel-t pedig az egyik fodrász törődésére bíztam.
- Hívtalak tegnap este. - súgta a fülembe Helena, mire összerezzentem. Szőke haja koszorúként volt összefonva a feje tetején, és bár sokan gázul néznek ki ilyen frizurával (én biztos), neki még ez is jól állt. - De foglalt voltál.
- Biztos anyuval beszéltem. - túrtam bele a hajamba, és a végét vizsgálgattam. Rámférne egy hajvágás. Amúgy pedig rémesen hazudok, csoda, hogy eddig senki nem tett rá megjegyzést.
- Mindegy, a lényeg: hétvégén autóval elmegyünk kirándulni Skóciába, és szeretném, ha csatlakoznál.
- Öhm, pontosan ki az az "ünk"?
- Henry, Jared, aki a legjobb barátom, de nyugi, homár a szentem, te és én. Olyan jó móka lenne! - ragadta meg az alkarom, és ugrálni kezdett, mint egy kislány, aki a menyasszonyos Barbie-ját akarja.
- Mikor indulnánk? Meg hol aludnánk? Pénteken még a lányokkal kell lennem... - magyaráztam, és nem is kellett túlzottan győzködni. Nem láttam még a felföldet, mindig inkább a nagyobb európai fővárosokat jártuk be nyaranta anyuval, amolyan "kultúrálódjunk" címszó alatt.
- Péntek reggel indulnánk, és vasárnap késő este haza is érnénk. Nem tudsz valahogy egy plusz napot kérni? - Helena hatalmas szemekkel pislogott rám, és szerintem sírva is fakadt volna, csak hogy elérje a célját. Képtelenség neki ellenállni.
- Megpróbálkozom. - az arca azonnal felragyogott, de gyorsan leintettem. - Nem ígérek semmit. Most pedig kezdjünk valamit az én hajammal is, ha már itt vagyok. - Helena arca szinte napként ragyogott, annyira könnyű volt boldoggá tenni. Gyorsan leültetett az egyik szabad székbe, és fésülgetni kezdett. Egy pillanatra lehunytam a szemem, és elmerültem a finom érzésbe. Nem is olyan rég még a bátyja érzéki ujjai barangolták be a fejbőröm.
- Mire gondoltál? - nézett a szemembe a tükörből, és körém tekert egy köppenyt. Peny tükörképére pillantottam, aki egy lila bársonyszéken ült, és lógatta a lábát, és nem zavartatva magát olvasta a Carol Drinkwater könyvét. Ha így halad, nem lesz szociális élete.
Megérezte, hogy nézem, és szélesen mosolyogva integetni kezdett. Visszaintegettem, majd Mel irányába néztem, aki két széknyire balra ült tőlem. Épp az első adag hajat vágták le, és láttam, ahogy majdnem 30 centi haj lassan a földre hullik. Ettől bátorságot kaptam, és megvontam a vállam.
- Rád bízom. - nevettem, és elmerültem a szalonban zsongó pletykaáradatban.
- De hétfőre már biztos itt leszel? - kérdezte Eliz kb. negyedszer, én pedig egyre jobban bólogattam, és éreztem, ahogy a lágy hullámok ugrálnak a fejem körül, és hogy tutira izomlázam lesz a nyakamban, ha továbbra is kérdezgetni fog.
- Biztos. Természetesen plusz egy hétvégi napot így bevállalok bármikor, amúgy sem fáradtság. - egy rongyban megtöröltem a kezem, és lekapcsoltam a mosogató feletti lámpát.
- Rendben, akkor pénteken majd a nővérem vigyáz rájuk. - gondolkodott Eliz, én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam. Alig vártam a pénteket, bár tudtam, Henry már a sarkon ki fog tenni, de amúgy is ki akarom idegelni.
Jó buli lesz.
- Köszönöm. - hálásan megöleltem Elizt, majd a szobám felé iparkodtam. Át kellett öltöznöm, mert este még valahova el kellett ugranom. És az nem a jó buli kategóriába tartozik.
Fekete szakadt koptatott farmert vettem, fekete trikóval és dzsekivel. Magamhoz képest vadabbul festettem, amit új, igencsak oroszlán sörényre hasonlító hullámos hajam csak méginkább kiemelt.
Ashton nem válaszolt sem az sms-re, sem mikor hívtam, és bár tudtam, hogy felesleges, de aggódni kezdtem. Vagy csak hiányzott, én sem tudtam pontosan megfejteni az érzéseimet, de mindenképp látnom kellett. Ő volt felfordult életem egyik legfőbb központja.
Gyorsan beköszöntem Penyhez, aki az asztalánál művészkedett valamit, majd lerobogtam a lépcsőn, és kiléptem a hűvős nyári éjjszakába.
Már nem kellett az utcákat figyelnem, a lábam automatikusan vitt a fura ház felé, és már sokkal előbb meghallottam a hangos zenét, mint az normálisnak nevezhető lenne. Kint egy párocska épp készült felszentelni a villanyoszlopot, igencsak egymásba voltak gabalyodva, így gyors léptekkel beléptem a kapun, és mit sem törődve a basszustól dübörgő ajtóval, beléptem a házba.
Hiába, vannak látványok, amiket képtelenség elfogadni, és ez is egy ilyen volt. A tömeg táncolt és ivott, és nem ok nélkül éreztem azt, hogy egy szvinger klubba kerültem. Egy lány (ha jól érzékeltem magas hangját és hosszú haját) nekem esett, kishíjján a földre sodort, de még idejében elkaptam a kanapé hátulját. A teljes sötétséget csak a konyhából kiszűrődő világosság akadályozta meg, de még így is tapogatóznom kellett. A lézer fények csak rontottak a helyzeten. Eszembe jutott, hogy talán szólongatnom kellene Ashtont, de a saját gondolataimat is alig hallottam.
Miután átvágtam a tömegen és félrelöktem két egymással smároló lányt, be tudtam lépni a konyhába. Az állapotok igencsak eluralkodtak a helység felett, az egész padló mocskos volt, és ragadt a kifolyt italoktól. Sokkal rosszabbul nézett ki, mint a legutóbb, mikor itt jártam. Az sör erős szaga szinte fájdította az orromat, és ijedve ugrottam félre, mikor rátapostam egy üvegszilánkra.
- Engem keresel, mi? - szólított meg egy férfi hang, és egyből tudtam, hogy nem Ashton az.
Ha fókuszáltam a fejére, még láttam apró nyomokat az orrán, amit eltörtem, mikor lefejeltem. Marko ott állt öt lépésnyire tőlem, és nagyon nem örültünk a viszontlátásnak.
- Majd ha befagy a pokol. - válaszoltam egyből, és a falat kezdtem kaparni a hátam mögött. Vállat vont, és kiitta a pohara tartalmát.
- Még nem mondtam le rólad. Te fogsz a földön csúszni értem, csak idő kérdése, hogy pontosan mikor. - beletúrt fekete égnek meredő hajába, és hanyagul a pultnak támaszkodott. Zöld szemei gonoszságtól vibráltak, penge vékony ajkai pedig gúnyosan húzódtak félmosolyra. Egyszerű trikót viselt szakadt farmerrel, az egész bal karját már kikopott, minőségtelen tetoválások borították.
- Legszívesebben lehánynálak. - reagáltam reflexből, és az kijárat felé tapogatóztam.
- Hmm, igen, mond még, mit tennél velem. - lépett még közelebb, mögülem pedig végre eltűnt a fal.
- Beteg vagy. - motyogtam már csak úgy a semminek, és a lépcső felé vettem az irányt. Ugyanebben az időben megszólalt a Seven Nation Army és kb. 50 személy egyszerre kezdett üvölteni/sikítozni/dobolni bármin, amit ért, és egy pillanatra én is megtorpantam.
Régen sokat hallgattam, és hirtelen megannyi emlék rohant meg a szöveget hallva.
Megráztam a fejem, és csak egy dologra öszpontosítottam: megtalálni Ashtont. Felrohantam a lépcsőn, és nem is kellett megerőltetnem magam, tudtam, melyik az ő szobája.
Kopogtam, de nem kaptam választ, így benyitottam. És majdnem összeestem az ajtóban.
- Jenny? - Ashton döbbenten meredt rám, miközben az alatta fekvő pucér nő szorosabban tapadt Ashton meztelen felsőtestéhez. Szerintem egy kutatócsoport sem tudta volna kideríteni, melyikünk lepődött meg jobban a másik láttán.
- Én...én... -dadogtam, és bár tudtam, mit kellene tennem, teljesen lefagytam. Ashton egy szál alsógatyában még mindig a csaj felett támaszkodott, és egymást néztük. Egymástól vártunk bármilyen reakciót.
- Ő már az enyém, te szuka! - fröcsögte nekem a festett szőke hajú szépség, akinek elég láthatóan szétmosódott a rúzs a szája környékén. Erre már Ashton is reagált, és legördült a lányról, aki kicsit sem szégyenlőssen utána kapott, megmutatva így kicsit sem rossz alakját, a melle alatt található tetoválást, és a teljesen kivart combját.
Kiléptem a folyosóra, és a homlokomat a falnak támasztottam. Ashton maga után húzta az ajtót miközben kilépett mellém, és begombolta a fekete megviselt farmerét. Henry közelében sem ért izmok terén, de nem is számítottam rá. Inkább a szálkássabb típus volt, de mivel felém magasodott, konkrétan a mellizmaival létesítettem szemkontaktust.
- Mit keresel itt? - nem tűnt dühösnek, de éreztem, hogy nem is örül túlzottan a látogatásomnak.
- Hívtalak délután. - túrtam bele a hajamba idegesen, és újra meglepődtem, milyen soknak tűnik hirtelen a hullámok miatt.
- El voltam foglalval. Baj van? - fűzte keresztbe a karjait, és így láthatóvá vált a könyökénél található tetoválás. Nem venném biztosra, de mintha "Emily"-t írna ott. Csodás, egy szerelem tetkó.
- Igen, gondolom mennyire... - csúszott ki a számon, és közben kinyílt az ajtó is. A szőke Avril Lavigne hasonmás lépett ki az ajtón, immár pólóban és miniszoknyában, majd Ashton felé fordulva egy óriásit leakasztott neki. Akkorát csattant, hogy a hangzavar ellenére is csengett tőle a fülem. Gondolom, Ashtoné még jobban.
A csaj aztán hozzám fordult, és a falnak lökött, majd lerobogott a lépcsőn, és eltűnt a szemünk előtt.
- Gyere be. - intett Ashton az ajtó felé, én pedig követtem.
- Ha nem gond, nem ülnék az ágyra. - lehámoztam magamról a dzsekit, majd az ablak mellé telepedtem le a földre. Ashton szobája a minimálnál is minimálabb volt. Egy szekrény, egy kicsi éjjeliszekrény, az ágy, és a sarokban egy csukott laptop hevert a földön, rajta a mobiljával.
- Hogy lehetséges az, hogy fehér a szobád? Pont neked? - néztem a plafonra, miközben Ashton magára rántott egy pólót.
- Mondjuk mert nem vagyok sátánista. - telepedett le az ágyára, és kérdőn nézett rám.
- Hmm, jogos. - mondtam, csak hogy megtörjem a csendet. Éreztem a tekintetét magamon, de nagyon érdekesnek tűnt tanulmányozni a padlót.
- Tegnap azt mondtad, hogy hamarosan találkozunk. - motyogtam 2 perc némaságba burkolózás után.
- Tudom, hogy Chuck mondott neked dolgokat. - vágott egyből a közepébe, mire döbbenten kaptam felé a fejem. Ashton kifejezetten szomorúnak tűnt. A szívem majd kiesett a helyéről, és úgy kaptam az igazság felé, mint egy szomjazó a sivatagban a víz után.
- Honnan? - kérdeztem, pedig egyáltalán nem ez érdekelt.
- Ő Chuck. - vonta meg a vállát, mintha ez tök egyértelmű lenne.
- Szóval igaz. - néztem mélyen a szemébe, ő pedig minden kétséget kizárólag bólintott.
- Ezért is tudtad, hol... hol dolgozik Mr. Harper. - következtettem ki, de Ashton meglepett.
- Igazából ez egy teljesen más sztori. - közölte, én pedig fáradtan felsóhajtottam.
- Nehéz eset vagy. - mutattam rá a legegyértelműbb tényre, mire Ashton halványan elmosolyodott.
- Te pedig fura.
- Hol van a nevelőintézet, ahova küldtek? - kérdeztem teljesen semleges hangon, és úgy tűnt, Ashtont sem rázza meg a kérdés. Engem viszont igen, a kérdések csak úgy cikáztak az agyamban, és legszívesebben egyszerre tettem volna fel mindet.
- Edinburgh-ben. - válaszolta, miközben a telefonja csipogni kezdett. Sóhajtva felállt, és felkapta a laptopról. Az arca döbbenetről árulkodott, miközben rám majd újra a telefonjára pillantott. Hipersebességgel írt vissza, majd felém fordult.
- El kell tünnöd innen. Most! - rántott fel a karomnál fogva, majd az ajtó és az ablak irányába kapkodta a fejét. A szorításán is éreztem, mennyire ideges, ami engem is azzá tett.
- Mi? Miért? - kérdeztem, miközben kinyitotta az ablakot.
- Majd elmondom máskor.
- Te most... - ámultam el, miközben az ablak felé lökdösött. Nem volt durva, csak hihetetlenül ideges. - azt akarod, hogy kimásszak az ablakon? Az emeletről? - bámultam ki a sötétségbe, és teljesen össze voltam zavarodva.
- Itt a tűzlétra.
- Ashton, mi folyik itt? Jön a másik játszópartnered, vagy mi? - emeltem meg a hangom, és a kezdeti ijedtség kezdett átmenni dühbe. A combomnál éreztem az ablakpárkányt, és a kintről bejövő hideg levegő megborzongatott.
- Figyelj. - fogta meg a vállam mindkét kezével, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. - haza kell menned. Ahogy tudok, írok, mert tudom, hogy vagy olyan őrült, hogy visszagyere. De most utoljára kérlek, hogy mássz le! - nem volt ijedt a hangja, vagy pánikot keltő, hanem nagyon, nagyon őszinte. Farkasszemet néztünk, majd bólintottam, mire folytatta. - Ha pedig leérsz, fuss, találsz majd egy kaput, jobbra fordulva kiérsz a főűtra. - Azthiszem, még sosem hallottam ennyit beszélni egyfolytában, és ez is elég komoly jele volt annak, hogy bíznom kell benne.
- Komoly magyarázatot várok. - mondtam, majd megkapaszkodva az ablakpárkányban kiléptem az első lépcsőfokra. Éreztem a vas irritáló szagát, és ez is arra motivált, hogy gyorsan haladjak lefelé. Az agyamra köd borult, csak azt tudtam tenni, amire Ashton kért, és hogy csillapítsam a végtagjaim remegését.
S ekkor hallottam meg a szirénákat. Rendőrautók hada közeledett, de nem tudtam megállapítani, melyik irányból. Fülelni kezdtem, de Ashton rám mordult az ablakból.
- Menj már! - kiálltotta, én pedig semmivel sem törődve futni kezdtem a sötétben.
Mel nekem segített egész délelőtt feltakarítani a házat. Mikor csengettek, a szívem kihagyott, és szinte szögdécselve futottam le a lépcsőn, de közben eszembe jutott, hogy Henry nem lehet az, lévén, hogy ilyenkor dolgozik. Ettől furcsa mód még izgatottabb lettem, mert Ashtonra gondoltam, de aztán gyorsan lefagyott a mosoly az arcomról. Tia és egy pasi álltak az ajtóban, egyenruhában. Nem engem kerestek, hanem Melt, akin láttam, hogy menten elájjul.
- Kiskorú, ki sem kérdezhetnék. - morogtam körülbelül már tizedszer, de a pasi csak rám villantotta a tekintetét, hogy hallgassak.
- Mel, nekem bármit elmondhatsz, tudod jól. Azért is jó, hogy veled beszélhetek, mert a szüleidet nem kell terhelni. - vázolta a hupikék látványt Tia, én pedig egyre jobban berágtam rá. Úgyis elmondja Eliznek, csak feleslegesen hazudik és manipulálja Melt.
Valaki állítja, hogy látta Melt egy kisebb bandában a vidámparkos barlang hátsó részénél, nem sokkal a tűz előtt. Mel mindezt nem is tagadta, de arra már nem volt hajlandó válaszolni, hogy kikkel volt együtt.
Persze, hogy Markkal, de ez Mel sara volt, és akármennyire is szerettem volna beleszólni, muszáj volt hallgatnom.
Szokták mondani, hogy minden új hely új személlyé tesz. Nem mondom, hogy nem voltak már gondjaink otthon is, ugyanmár, minden családban akadnak kisebb-nagyobb ügyek. De nem vártam volna, hogy itt kamatostól zuhanjon a nyakamba minden rossz és minden bonyodalom.
Köszönöm szépen karma, univerzum, isten, vagy bárki, aki az életemet irányítja, csezd meg magad.
- Tia, ha nem akar, nem válaszol! - csaptam mostmár az asztalra, mire mindenki összerezzent.
- Majdnem megfulladtál, és nem érdekel, ki miatt? - Tia szemöldöke majdnem a hajvonaláig ugrott, mellette a csávó pedig ugyanolyan unottan bámulta az asztallapot. Vagyis azt hittem, de aztán gyorsan rájöttem, hogy a mélyen dekoltált felsőm iránt tanúsít érdeklődést. Újra az asztalra ütöttem, ezuttal ököllel, és ugyanazt a "semmi nem érdekel" pillantást viszonozta ezuttal a szemeimmel is.
- Őszintén? Nem, nem érdekel. Itt vagyok, sütünk, főzünk a lányokkal, már nem is fáj semmim - á, csak mintha forró késsel néha belevágnának a mellkasomba - Nehezen hiszem, hogy ellenem irányult, lévén, hogy alig ismerek bárkit is. - és ezt valóban így is gondoltam. Az viszont, hogy ki hozott ki az épületből, na, az már egy más kérdés, és nagyon zavar, hogy nem tudom kideríteni.
- A tulaj azonban szeretné tudni. - szólalt meg most elösször a pasi is, monoton és szinte gépies hangon. Sóhajtva vállat vontam.
- Mel, nem kell semmit mondanod, amíg a szüleid nincsennek itthon.
- Nincs is mit mondanom. - húzta ki magát ültében, és felszegte az állát, szinte pökhendien, én pedig elnyomtam egy mosolyt. Ügyes lány. Mikor nem ellenem irányult az ilyen fajta viselkedése, kifejezetten büszke tudtam lenni.
Tia szomorúan csóválta a fejét, én pedig felálltam, hogy kikísérjem a csipet-csapatot, kicsit sem törődve azzal, hogy még kérdezgettek volna minket a világ nagy dolgairól.
A nő visszafordult felém az ajtóban - Jövünk még.
- Alig várom. - szóltam vissza gondolkodás nélkül, majd rávágtam az ajtót.
Visszasétáltam az ebédlőbe, ahol Mel a portörlőt épp végighúzta egy képkereten. Tartása továbbra is egyenes volt, arcán semmilyen érzelem nem látszott. Vagy tényleg nem rázta meg a dolog, vagy hihetetlenül jó pókerarcban. És én utóbbira tippeltem.
- Valahova elmehetnénk ebéd után. - dobtam fel a témát, Ő pedig csak vállat vont.
- Ebben a városban nincs túl sok minden.
- Pláza? Bevásárolhatnánk egy két új cuccot. - nem volt nehéz erre az ötletre jutnom, csak végig kellett néznem Mel-en. Egy fekete leggings viselt egy térdig érő sötétszűrke pólóval. Tény, hogy itthoni viselet, de van egy olyan érzésem, hogy más holmija is ennyire fiús. Láttam a testtartásán, hogy erőssen ellenkezne, de végül bólintott, én pedig mosolyogva léptem ki az udvarra, hogy Penyvel foglalkozzak.
Nem vagyunk továbbra sem barátnők, de valami változóban volt. S ennek őszintén örültem.
Peny-nek csak annyi kérdése volt, hogy a könyvesboltba és a papírüzletbe is benézhet e, így hát újabb délutáni programot pipálhatok ki a listámról.
Hétköznap délutánhoz képest rengetegen voltak körülöttünk. A pasztel színskála összes árnyalatát felfedeztem a kisruhákban, pólókban, szoknyákban, és szinte nem is láttam a férfi nem képviselőit. A szatyrok minden lépésnél ropogtak a hordozója kezén, és hangos nevetgélések, csacsogások töltötték ki a pláza óriási terét.
Az épület egész beltere számomra egy hengerre hasonlított, egy óriási, három szintes hengerre. Középen hatalmas csillár lógott, a plafontól majdnem a földszintig, és mozgólépcsők segítették a közlekedést.
Szakadtnak éreztem magam ezek a kisvárosi angol lányok mellett, és hirtelen visszavágytam Londonba. Ott senki nem törődik a másikkal, és habár ez néha elkeserítő, az esetek legnagyobb részében azt jelenti, hogy élheted a saját életed.
Miami-ról nem is beszélve, de az már a múlt.
Elhaladtunk egy pékség mellett, és megcsapta az orrom a fahéj és a kelt tészta fantasztikus egyvelege. Egy fiatal, kedves arcú szemüveges fiú állt a pultnál, fején azzal a vicces/idióta sapkával, amit mindenki kidobna a francba. Magas volt, és nyúrga, sötétbarna haja pedig tökéletesen beállítva. De ami méginkább vonzott a tekintetem az irányába, az az, hogy látszott, mennyire unja a pult előtt található asztalnál ülők beszélgetését.
Három lány, különböző hajszínnel figyeltek egy negyediket, akit sűrű, göndör barna hajából már felismertem. Gretchen. Gesztikulálva magyarázott, a lányok pedig szájtátva és szinte dühösen reagáltak a mondottakra.
Henry végül nem mondta el, miért küldte el este a lányt, és bár megevett a kíváncsiság (meg persze végig az járt az eszemben, hogy talán miattam, ami teljes képtelenség) mégsem kérdezgettem tovább. Ehelyett hazafelé egymást lökdöstük a bokrokba, kisebb, nagyobb sikerrel, de legalább hallottam nevetni. Diadalittas nevetés volt, és az én káromra, de addig sem szívtuk egymás vérét.
- Jössz? - riasztott fel a gondolataimból Mel, megállítva így a vágyat, hogy elkezdjek szájról olvasni, és megtudni, mi a helyzet a méhkirálynővel.
Nem számoltam, mennyi üzletbe tértünk be, de hihetetlen mód kikapcsolt. Igyekeztem nem magamnak nézegetni új ruhákat, mert minduntalan az a kérdés járt a fejemben, hogy ebben vagy abban tetszenék e Henry-nek? Vagy épp Ashtonnak? S ezen kérdések miatt undorodni kezdtem magamtól és a ruhaneműktől is. Csak egy csőszárú koptatott farmerrel gazdagítottam a gyűjteményem, ami rettenetesen szűk volt, és már előre tudtam, hogy csak fekve leszek képes felrángatni magamra. Sokkal több időt fordítottam inkább Mel külsejére. Tudtam, hogy rózsaszín vagy épp virágmintás holmikkal kizavarnám a világból, így hát a klasszikus bordó, krémszínű és világoskék színeknél maradtunk.
Nem mintha értenék a legújabb trendekhez, de azért az alapokkal próbálok tisztában lenni.
- Na, ez már igen! - tapsoltam egyet, és Peny is ámulva nézett végig a nővérén, mikor az ragyogó képpel kilépett a próbafülkéből. Egy krémszínű topánt viselt, egy sötétebb csőszárú farmerrel és egy bordós-pirosas kockás női inggel.
Nem hangzik nagy dolognak, de mégis az volt. Most elösször láttam meg Mel igazi énjét. Nem a fekete pandasminket a temérdek fekete cuccal. S nem azt, amit az anyja kedvéért felvesz nap, mint nap.
Ez volt ő: egy kicsit lázadó, kicsit más lány, aki mégis izlésesen fel tud öltözni. Nem néztem 15-nél többnek, de 10 évesnek sem.
S bár egy világért be nem vallotta, Mel is így érzett.
Épp a pénztárnál fizettünk Eliz "csak vészhelyzetre" kártyájával, mikor Mel felém fordult.
- Le akarom vágatni a hajam. - olyan határozott hangon mondta mindezt, hogy egy atombomba nem tudta volna megtörni.
- Mennyire? - kicsit ijedve kérdezte rá, és nagyon reméltem, hogy nem Britney Spears-es bepöccenést készül alakítani, nullás géppel.
- Vállig. - vette le a pultról a zacskókat, és a kijárat felé igyekezett.
- Oké. - egyeztem bele. - de csak ha anyád nem fogja leszedni érte a fejem.
- Nem fogja érdekelni. - zárta le a témát, és a mozgólépcső felé igyekezett.
Peny szorosan mellettem jött szintén két nagy szatyorral, ami a papírüzlet eredménye, és így követtük a megújulni készülő Melt.
Pár perc séta után betértük abba a fodrásszalonba, ahol Helena dolgozik, és sikerült visszafognom a késztetést, hogy homlokon csapjam magam. Ahányszor rá nézek, a bátyja jut az eszembe, és ez azért elég beteges dolog. De annyira örült nekünk, hogy elhesegettem minden Henry körüli gondolatomat, és visszamosolyogtam rá.
Az egész szalonban a lila különböző árnyalatai domináltak, az egész jobb oldali falon egy hatalmas tükörterült el. Előtte helyezkedett el vagy 6-7 szék, és minden ott dolgozón fehér egyenpóló volt, derekukra komplett készlet akasztva. A bal oldali fal mellett bársonnyal borított puha székek sorakoztak, a fehér dohányzóasztalokról szinte lefolytak a magazinok, és közben halk zene töltötte be a helyiséget.
A lilától frászt kapok, de el kellett ismernem, hogy a berendező értette a dolgát.
Vázoltuk a tervet, Mel-t pedig az egyik fodrász törődésére bíztam.
- Hívtalak tegnap este. - súgta a fülembe Helena, mire összerezzentem. Szőke haja koszorúként volt összefonva a feje tetején, és bár sokan gázul néznek ki ilyen frizurával (én biztos), neki még ez is jól állt. - De foglalt voltál.
- Biztos anyuval beszéltem. - túrtam bele a hajamba, és a végét vizsgálgattam. Rámférne egy hajvágás. Amúgy pedig rémesen hazudok, csoda, hogy eddig senki nem tett rá megjegyzést.
- Mindegy, a lényeg: hétvégén autóval elmegyünk kirándulni Skóciába, és szeretném, ha csatlakoznál.
- Öhm, pontosan ki az az "ünk"?
- Henry, Jared, aki a legjobb barátom, de nyugi, homár a szentem, te és én. Olyan jó móka lenne! - ragadta meg az alkarom, és ugrálni kezdett, mint egy kislány, aki a menyasszonyos Barbie-ját akarja.
- Mikor indulnánk? Meg hol aludnánk? Pénteken még a lányokkal kell lennem... - magyaráztam, és nem is kellett túlzottan győzködni. Nem láttam még a felföldet, mindig inkább a nagyobb európai fővárosokat jártuk be nyaranta anyuval, amolyan "kultúrálódjunk" címszó alatt.
- Péntek reggel indulnánk, és vasárnap késő este haza is érnénk. Nem tudsz valahogy egy plusz napot kérni? - Helena hatalmas szemekkel pislogott rám, és szerintem sírva is fakadt volna, csak hogy elérje a célját. Képtelenség neki ellenállni.
- Megpróbálkozom. - az arca azonnal felragyogott, de gyorsan leintettem. - Nem ígérek semmit. Most pedig kezdjünk valamit az én hajammal is, ha már itt vagyok. - Helena arca szinte napként ragyogott, annyira könnyű volt boldoggá tenni. Gyorsan leültetett az egyik szabad székbe, és fésülgetni kezdett. Egy pillanatra lehunytam a szemem, és elmerültem a finom érzésbe. Nem is olyan rég még a bátyja érzéki ujjai barangolták be a fejbőröm.
- Mire gondoltál? - nézett a szemembe a tükörből, és körém tekert egy köppenyt. Peny tükörképére pillantottam, aki egy lila bársonyszéken ült, és lógatta a lábát, és nem zavartatva magát olvasta a Carol Drinkwater könyvét. Ha így halad, nem lesz szociális élete.
Megérezte, hogy nézem, és szélesen mosolyogva integetni kezdett. Visszaintegettem, majd Mel irányába néztem, aki két széknyire balra ült tőlem. Épp az első adag hajat vágták le, és láttam, ahogy majdnem 30 centi haj lassan a földre hullik. Ettől bátorságot kaptam, és megvontam a vállam.
- Rád bízom. - nevettem, és elmerültem a szalonban zsongó pletykaáradatban.
- De hétfőre már biztos itt leszel? - kérdezte Eliz kb. negyedszer, én pedig egyre jobban bólogattam, és éreztem, ahogy a lágy hullámok ugrálnak a fejem körül, és hogy tutira izomlázam lesz a nyakamban, ha továbbra is kérdezgetni fog.
- Biztos. Természetesen plusz egy hétvégi napot így bevállalok bármikor, amúgy sem fáradtság. - egy rongyban megtöröltem a kezem, és lekapcsoltam a mosogató feletti lámpát.
- Rendben, akkor pénteken majd a nővérem vigyáz rájuk. - gondolkodott Eliz, én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam. Alig vártam a pénteket, bár tudtam, Henry már a sarkon ki fog tenni, de amúgy is ki akarom idegelni.
Jó buli lesz.
- Köszönöm. - hálásan megöleltem Elizt, majd a szobám felé iparkodtam. Át kellett öltöznöm, mert este még valahova el kellett ugranom. És az nem a jó buli kategóriába tartozik.
Fekete szakadt koptatott farmert vettem, fekete trikóval és dzsekivel. Magamhoz képest vadabbul festettem, amit új, igencsak oroszlán sörényre hasonlító hullámos hajam csak méginkább kiemelt.
Ashton nem válaszolt sem az sms-re, sem mikor hívtam, és bár tudtam, hogy felesleges, de aggódni kezdtem. Vagy csak hiányzott, én sem tudtam pontosan megfejteni az érzéseimet, de mindenképp látnom kellett. Ő volt felfordult életem egyik legfőbb központja.
Gyorsan beköszöntem Penyhez, aki az asztalánál művészkedett valamit, majd lerobogtam a lépcsőn, és kiléptem a hűvős nyári éjjszakába.
Már nem kellett az utcákat figyelnem, a lábam automatikusan vitt a fura ház felé, és már sokkal előbb meghallottam a hangos zenét, mint az normálisnak nevezhető lenne. Kint egy párocska épp készült felszentelni a villanyoszlopot, igencsak egymásba voltak gabalyodva, így gyors léptekkel beléptem a kapun, és mit sem törődve a basszustól dübörgő ajtóval, beléptem a házba.
Hiába, vannak látványok, amiket képtelenség elfogadni, és ez is egy ilyen volt. A tömeg táncolt és ivott, és nem ok nélkül éreztem azt, hogy egy szvinger klubba kerültem. Egy lány (ha jól érzékeltem magas hangját és hosszú haját) nekem esett, kishíjján a földre sodort, de még idejében elkaptam a kanapé hátulját. A teljes sötétséget csak a konyhából kiszűrődő világosság akadályozta meg, de még így is tapogatóznom kellett. A lézer fények csak rontottak a helyzeten. Eszembe jutott, hogy talán szólongatnom kellene Ashtont, de a saját gondolataimat is alig hallottam.
Miután átvágtam a tömegen és félrelöktem két egymással smároló lányt, be tudtam lépni a konyhába. Az állapotok igencsak eluralkodtak a helység felett, az egész padló mocskos volt, és ragadt a kifolyt italoktól. Sokkal rosszabbul nézett ki, mint a legutóbb, mikor itt jártam. Az sör erős szaga szinte fájdította az orromat, és ijedve ugrottam félre, mikor rátapostam egy üvegszilánkra.
- Engem keresel, mi? - szólított meg egy férfi hang, és egyből tudtam, hogy nem Ashton az.
Ha fókuszáltam a fejére, még láttam apró nyomokat az orrán, amit eltörtem, mikor lefejeltem. Marko ott állt öt lépésnyire tőlem, és nagyon nem örültünk a viszontlátásnak.
- Majd ha befagy a pokol. - válaszoltam egyből, és a falat kezdtem kaparni a hátam mögött. Vállat vont, és kiitta a pohara tartalmát.
- Még nem mondtam le rólad. Te fogsz a földön csúszni értem, csak idő kérdése, hogy pontosan mikor. - beletúrt fekete égnek meredő hajába, és hanyagul a pultnak támaszkodott. Zöld szemei gonoszságtól vibráltak, penge vékony ajkai pedig gúnyosan húzódtak félmosolyra. Egyszerű trikót viselt szakadt farmerrel, az egész bal karját már kikopott, minőségtelen tetoválások borították.
- Legszívesebben lehánynálak. - reagáltam reflexből, és az kijárat felé tapogatóztam.
- Hmm, igen, mond még, mit tennél velem. - lépett még közelebb, mögülem pedig végre eltűnt a fal.
- Beteg vagy. - motyogtam már csak úgy a semminek, és a lépcső felé vettem az irányt. Ugyanebben az időben megszólalt a Seven Nation Army és kb. 50 személy egyszerre kezdett üvölteni/sikítozni/dobolni bármin, amit ért, és egy pillanatra én is megtorpantam.
Régen sokat hallgattam, és hirtelen megannyi emlék rohant meg a szöveget hallva.
Megráztam a fejem, és csak egy dologra öszpontosítottam: megtalálni Ashtont. Felrohantam a lépcsőn, és nem is kellett megerőltetnem magam, tudtam, melyik az ő szobája.
Kopogtam, de nem kaptam választ, így benyitottam. És majdnem összeestem az ajtóban.
- Jenny? - Ashton döbbenten meredt rám, miközben az alatta fekvő pucér nő szorosabban tapadt Ashton meztelen felsőtestéhez. Szerintem egy kutatócsoport sem tudta volna kideríteni, melyikünk lepődött meg jobban a másik láttán.
- Én...én... -dadogtam, és bár tudtam, mit kellene tennem, teljesen lefagytam. Ashton egy szál alsógatyában még mindig a csaj felett támaszkodott, és egymást néztük. Egymástól vártunk bármilyen reakciót.
- Ő már az enyém, te szuka! - fröcsögte nekem a festett szőke hajú szépség, akinek elég láthatóan szétmosódott a rúzs a szája környékén. Erre már Ashton is reagált, és legördült a lányról, aki kicsit sem szégyenlőssen utána kapott, megmutatva így kicsit sem rossz alakját, a melle alatt található tetoválást, és a teljesen kivart combját.
Kiléptem a folyosóra, és a homlokomat a falnak támasztottam. Ashton maga után húzta az ajtót miközben kilépett mellém, és begombolta a fekete megviselt farmerét. Henry közelében sem ért izmok terén, de nem is számítottam rá. Inkább a szálkássabb típus volt, de mivel felém magasodott, konkrétan a mellizmaival létesítettem szemkontaktust.
- Mit keresel itt? - nem tűnt dühösnek, de éreztem, hogy nem is örül túlzottan a látogatásomnak.
- Hívtalak délután. - túrtam bele a hajamba idegesen, és újra meglepődtem, milyen soknak tűnik hirtelen a hullámok miatt.
- El voltam foglalval. Baj van? - fűzte keresztbe a karjait, és így láthatóvá vált a könyökénél található tetoválás. Nem venném biztosra, de mintha "Emily"-t írna ott. Csodás, egy szerelem tetkó.
- Igen, gondolom mennyire... - csúszott ki a számon, és közben kinyílt az ajtó is. A szőke Avril Lavigne hasonmás lépett ki az ajtón, immár pólóban és miniszoknyában, majd Ashton felé fordulva egy óriásit leakasztott neki. Akkorát csattant, hogy a hangzavar ellenére is csengett tőle a fülem. Gondolom, Ashtoné még jobban.
A csaj aztán hozzám fordult, és a falnak lökött, majd lerobogott a lépcsőn, és eltűnt a szemünk előtt.
- Gyere be. - intett Ashton az ajtó felé, én pedig követtem.
- Ha nem gond, nem ülnék az ágyra. - lehámoztam magamról a dzsekit, majd az ablak mellé telepedtem le a földre. Ashton szobája a minimálnál is minimálabb volt. Egy szekrény, egy kicsi éjjeliszekrény, az ágy, és a sarokban egy csukott laptop hevert a földön, rajta a mobiljával.
- Hogy lehetséges az, hogy fehér a szobád? Pont neked? - néztem a plafonra, miközben Ashton magára rántott egy pólót.
- Mondjuk mert nem vagyok sátánista. - telepedett le az ágyára, és kérdőn nézett rám.
- Hmm, jogos. - mondtam, csak hogy megtörjem a csendet. Éreztem a tekintetét magamon, de nagyon érdekesnek tűnt tanulmányozni a padlót.
- Tegnap azt mondtad, hogy hamarosan találkozunk. - motyogtam 2 perc némaságba burkolózás után.
- Tudom, hogy Chuck mondott neked dolgokat. - vágott egyből a közepébe, mire döbbenten kaptam felé a fejem. Ashton kifejezetten szomorúnak tűnt. A szívem majd kiesett a helyéről, és úgy kaptam az igazság felé, mint egy szomjazó a sivatagban a víz után.
- Honnan? - kérdeztem, pedig egyáltalán nem ez érdekelt.
- Ő Chuck. - vonta meg a vállát, mintha ez tök egyértelmű lenne.
- Szóval igaz. - néztem mélyen a szemébe, ő pedig minden kétséget kizárólag bólintott.
- Ezért is tudtad, hol... hol dolgozik Mr. Harper. - következtettem ki, de Ashton meglepett.
- Igazából ez egy teljesen más sztori. - közölte, én pedig fáradtan felsóhajtottam.
- Nehéz eset vagy. - mutattam rá a legegyértelműbb tényre, mire Ashton halványan elmosolyodott.
- Te pedig fura.
- Hol van a nevelőintézet, ahova küldtek? - kérdeztem teljesen semleges hangon, és úgy tűnt, Ashtont sem rázza meg a kérdés. Engem viszont igen, a kérdések csak úgy cikáztak az agyamban, és legszívesebben egyszerre tettem volna fel mindet.
- Edinburgh-ben. - válaszolta, miközben a telefonja csipogni kezdett. Sóhajtva felállt, és felkapta a laptopról. Az arca döbbenetről árulkodott, miközben rám majd újra a telefonjára pillantott. Hipersebességgel írt vissza, majd felém fordult.
- El kell tünnöd innen. Most! - rántott fel a karomnál fogva, majd az ajtó és az ablak irányába kapkodta a fejét. A szorításán is éreztem, mennyire ideges, ami engem is azzá tett.
- Mi? Miért? - kérdeztem, miközben kinyitotta az ablakot.
- Majd elmondom máskor.
- Te most... - ámultam el, miközben az ablak felé lökdösött. Nem volt durva, csak hihetetlenül ideges. - azt akarod, hogy kimásszak az ablakon? Az emeletről? - bámultam ki a sötétségbe, és teljesen össze voltam zavarodva.
- Itt a tűzlétra.
- Ashton, mi folyik itt? Jön a másik játszópartnered, vagy mi? - emeltem meg a hangom, és a kezdeti ijedtség kezdett átmenni dühbe. A combomnál éreztem az ablakpárkányt, és a kintről bejövő hideg levegő megborzongatott.
- Figyelj. - fogta meg a vállam mindkét kezével, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. - haza kell menned. Ahogy tudok, írok, mert tudom, hogy vagy olyan őrült, hogy visszagyere. De most utoljára kérlek, hogy mássz le! - nem volt ijedt a hangja, vagy pánikot keltő, hanem nagyon, nagyon őszinte. Farkasszemet néztünk, majd bólintottam, mire folytatta. - Ha pedig leérsz, fuss, találsz majd egy kaput, jobbra fordulva kiérsz a főűtra. - Azthiszem, még sosem hallottam ennyit beszélni egyfolytában, és ez is elég komoly jele volt annak, hogy bíznom kell benne.
- Komoly magyarázatot várok. - mondtam, majd megkapaszkodva az ablakpárkányban kiléptem az első lépcsőfokra. Éreztem a vas irritáló szagát, és ez is arra motivált, hogy gyorsan haladjak lefelé. Az agyamra köd borult, csak azt tudtam tenni, amire Ashton kért, és hogy csillapítsam a végtagjaim remegését.
S ekkor hallottam meg a szirénákat. Rendőrautók hada közeledett, de nem tudtam megállapítani, melyik irányból. Fülelni kezdtem, de Ashton rám mordult az ablakból.
- Menj már! - kiálltotta, én pedig semmivel sem törődve futni kezdtem a sötétben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése