- Biztos, hogy ez 200 gramm liszt, Mel? - kérdeztem az immár fekete hajú lányt, aki egy mérőtálat adott a kezembe.
- Mérd le újra, ha nem hiszel nekem. - vágta rá egyből.
Hétfő délelőtt lévén Mr. Harper dolgozott, Tia pedig reggel végre elhúzta a csíkot, miután háromszor vicsorogtam felé hallkan, hogy takarodjon a házból. Egy csókot még dobott vissza az ajtóból, és estére is várhatjuk. Kevés emberrel volt bajom az életben, de Tia abszolút dobogós.
- Nekem gyanúsan kevés, de legyen, max hozzáadunk még. Peny, beletöröd a tojást? - kérdeztem a könyökömnél álló, továbbra sem beszélő tündérkét, aki bőszen bólógatva felállt a sámlijára, és a tál fölé hajolt. Rákötöttem a köppenyem, hogy ne legyen tiszta liszt, ő pedig megkocogtatta a tojásokat az edény oldalán.
Távolról úgy nézhettünk ki, mint egy idilli kis család három nővére, de belülről teljes volt a feszkó. Egyikünk sem beszélt semmiről, de Melnek is megvolt a maga problémája, én is listázni tudtam volna, Peny meg aztán végképp a legnagyobb problémának bizonyult. Tudtam, hogy értetlenül áll az anyja eltűnésének nyomában, Melt pedig hallottam este zokogni a szobájában, miután visszatértem Ashtontól.
Na, igen, Ashton, és amit elmesélt. Utólag visszagondolva sokkal jobb lett volna, ha nem mond semmit. Elképzelésem sincs, hogy fogok Helena szemébe nézni ezek után. S talán Henry azóta sem tudta meg, mi ment a háttérben. Wigan maga a kiszámíthatatlanság városa.
Mel épp a csokidarabokat szórja a lábosba, Peny pedig nekiállt összegyúrni az amerikai csokis keksz alapanyagait, mikor valaki csöngetett.
- Majd én nyitom. - indult Mel az ajtó irányába, lévén, hogy én a tálat fogtam, Peny pedig kinyújtott nyelvvel, erősen koncentrálva minden dühét beleadta a tésztába.
- Öhm, Jenny, téged keresnek. - lépett vissza a nappaliba Mel, enyhén eszelős tekintettel az arcán. Kihagyott a szívem, és 20 név pörgött végig az agyamon körülbelül egy másorperc alatt. Zsibbadt végtagokkal vágtam át a nappalin, és szinte félrelöktem Melt az útból, hogy leesett állal nézhessek az ajtóban álló Henryre és Kennedyre. Henry jelenléte teherautókat megszégyenítve sodort el, az összes érzékem a nyakába akart ugrani, de Kennedy egyenesen elindult felém, így kicsit felébresztve a kábulatból.
- Sziasztok. - motyogtam, és megsimítottam Kennedy füle tövét, ő pedig kicsit sem szégyelve magát majdnem a nappaliig lökdösött a boldogságával.
- Kennedy, lábhoz! - utasította a huskyt Henry, de a kutyát ez legkevésbé sem érdekelte. Muszáj volt mosolyognom Henry sikertelenségén, Mel pedig szintén odalépett kényeztetni a kutyát.
- Kimehet a kertbe, ha... szóval... - túrtam idegesen a hajamba, mert igazából fogalmam sem volt, hogy Henry miért van itt. Ott állt az ajtóban zsebre vágott kézzel, szőke haja enyhén a világító kék szemeibe lógott, amik épp engem sasoltak, és szürke pulcsija kidomborította felkarja izmait. Képtelenség volt nem őt nézni.
- Oké. Esetleg beszélhetünk valahol? - kérdezte Henry, és a hangjától majdnem padlót fogtam. Magabiztos volt és mély, egyből tudtam, hogy konkrét céllal érkezett. A tegnapi összezördülésünk után biztos voltam benne, hogy lezárjuk az el sem kezdett valaminket.
- Mel, menjetek ki a húgoddal játszani Kennedyvel, majd később befejezzük a sütit. - fordultam az idősebb testvér felé, aki átvette Henrytől a nyakörvet, és átvezetve a kutyát a nappalin, kisietett a hátsó kertbe. Peny is hamar utánuk ment, és behúzták maguk mögött az üvegajtót.
- Kérsz valamit? - kérdeztem udvariasan, és a konyha felé fordultam.
- Téged. - kapta el a derekam, majd mohón megcsókolt. Kezdtem biztos lenni abban, hogy csak álmodom, de Henry olyan erővel szorította a derekam, hogy már fájt.
- Én...ezt...nem... értem. - mondtam, miközben levegőért kapkodtam.
- Tegnap este hívtalak, de ki voltál kapcsolva. - szólalt meg pár perc hallgatás után, és felült az egyik bárszékre a konyhapultnál.
- Apám hívott. - vágtam rá a publikusabb részét a dolognak. A szekrényekben matattam, és véletlenül sem néztem Henryre, pedig a hormonjaim megvadultak a jelenlétére.
- Mondott valami érdekeset? - kérdezte kedvesen Henry.
- Soha nem mond érdekeset. - vágtam rá, majd témát váltottam. - Miért vagy itt?
- Nos, miután nem vetted fel a telefont, gondoltam egy romantikus gesztus majd kiengesztel. Ezért elkezdtem dobálni az ablakod kővel.
Olyan sebességgel fordultam meg, hogy a gerincem is beleroppant, és tágra nyílt szemekkel néztem Henryre, aki teljesen komolyan beszélt.
- De erre sem reagáltál, gondoltam vagy alszol vagy a lányokkal vagy.
- Is-is. - motyogtam, és képtelen voltam felfogni, hogy életem legromantikusabb momentumán nem voltam itthon, de ő lazán folytatta.
- Aztán gondoltam, megpróbálkozom a standard dolgokkal, és becsöngettem, de Mr. Harper nyitott ajtót. Ő pedig közölte, hogy ilyenkor már nem illik családokat zargatni, úgyhogy menjek haza.
- Pont ő mondja...?! - vágtam rá, és újra elkezdtem sorban kinyitogatni a szekrényajtókat a nagy semmit keresve.
- Úgyhogy most itt vagyok, és képes vagyok kompromisszumot kötni veled.
- A... mit? - fordultam mostmár felé, és próbáltam kitalálni, merre halad a beszélgetésünk.
- Nem beszélek Gretchennel, sem mással, ha te felhagysz Ashtonnal. Szerintem ez elég ésszerű szabály.
- Komolyan, Gretchent hasonlítjuk Ashtonhoz? Na hagyjál már... - dőltem neki a pultnak keresztbefűzött kézzel, és eszem ágában sem volt ezen gondolkodni. - amúgy meg, ha ebbe nem megyek bele, visszatáncolsz hozzá? Mintha én nem is léteznék?
- Hát figyelj, Gretchen szép lány... - kezdte teljesen komolyan, de én teljesen vérszemet kaptam.
- Húzzál kifelé, de azonnal. - mutattam az ajtó irányába, de ő csak mosolygott.
- Tudtam, hogy így fogsz reagálni.
- Utállak. - vágtam rá még mindig hisztisen.
- Nem, nagyon is szeretsz. De visszatérve a lényegre: nem akarom, hogy Ashton közelében légy. - váltott lágyabb hangnemre, és vadító kék szeme szinte könyörgött. Márpedig Henry soha, semmilyen körülmények közt nem adná meg magát. Az viszont, hogy Gretchennel lássam újra... már maga a gondolat savval marja a szívemet.
Hallottam, hogy Mel felnevet, miközben Kennedy megnyalta az arcát, és a valóság végre észhez térített. Ez rohadtul nem Henryről vagy Ashtonról szólt, még csak nem is Mr. Harperről. Nem azért jöttem Wiganbe, hogy két pasi közt örlődjek, akik közül az egyik a barátom, a másik pedig a szomszéd srác, akibe őrülten bele vagyok esve. Ha Henry tényleg engem akar, akkor tud várni kompromisszum nélkül is. Penyre tévedt a tekintetem, aki mosolyogva vakargatta Kennedy hasát. Annyira féltettem a külvilágtól, mintha a saját gyermekem volna. Mel pedig hatalmas változáson ment épp keresztül, mindenképp végig akarom nézni, hova fajul mindez.
- Henry, pihentessük ezt kicsit. - a gondolatok szavakká formálódtak, és Henry teljes megdöbbenése sem tudta őket visszafolytani. - Nem Ashton miatt, vagy miattad. Miattam.
- Ha most azzal a szöveggel jössz, hogy "nem a te hibád, hanem az enyém", esküszöm kivágom ezt a tálat az ablakon. - Henry kezdett bedühödni, éles hangja csak úgy vízhangzott a hatalmas ebédlőben.
- Nem, nem. És amúgy ez süti lesz, úgyhogy védett dolog. - vettem el előle a nagy keverőtálat, és a mögöttem lévő pultra tettem. - Most soroljam fel az összes szarságot, ami jelenleg körülöttem megy? - tártam szét a kezem lemondóan.
- Igen, légy szíves, mert nem értem, miért nem akarsz velem lenni! - ugrott le a bárszékről Henry, és áthajolt a konyhaszigeten.
- Peny nem beszél, Eliz lelépett, Mel totál ki van akadva, Mr. Harper kétes üzleteket folytat, anyámék válnak, Tia ki akarja tenni a szűrömet, Ashtonnal mindenki úgy bánik, mint a rühös kutyával, Helena körül sincsennek annyira rendben a dolgok, mint gondoltam, te folyamatosan hideg-meleget jászol, a sok fura nődről nem is beszélve, sorra tudok meg furcsaságokat, szóval ja, rohadtul nincsennek rendben a dolgok! - csattantam fel, és a végére már szinte kiabáltam. Henry pislogott pár másodpercig, mire megszólalt.
- Mi van a húgommal?
- Látod, te is egyből a húgodra koncentrálsz, pont ahogy én Penyékre. - mutattam rá a tényre, de ő csak a fejét rázta.
- Nem, komolyan kérdezem. Mit tudsz Helenaról, amit én nem? - kerülte meg a konyhaszigetet, és elém állt, két oldalt a pulra támaszkodva, így teljesen beszorítva engem a testével.
- Semmit. A lényeg, hogy...
- Jenny, azonnal mond el! - emelte meg a hangját, és pillantása nem tűrt ellentmondást.
- Kérdezd meg őt. - nyögtem ki az egyetlen diplomatikusnak tűnő választ, és próbáltam nem folyamatosan Henry ajkát nézni, ami pár centire volt csak tőlem.
- Ha a húgom titkol valamit, arról jogom van tudni! - még mindig dühös volt, egyre szaporábban szedte a levegőt.
- Khm, bocsi. - szólalt meg Mel az ajtóból, és marha idegesnek tűnt. Egyszerre kaptuk felé a tekintetünk Henryvel. - Azt hiszem, Kennedy lenyelt valamit. - mutatott a kutyára Mel, aki mintha fulladozott volna, majd oldalra dőlt. Henry azonnal átrohant a kertbe, én pedig követtem.
- Nyísd ki a kaput! - üvöltött rám Henry, miközben az ölébe kapta a hatalmas kutyát. Mel előbb reagált, azonnal kitárta az ajtót, Henry pedig átsietett az ebbel a saját házukba. Nem tudtam, mit kellene tennem, velük mennem, vagy sem.
- Mel, láttad mit evett? - kiálltott vissza Henry, a lány pedig bólintott. - Akkor gyere velem! - majd tovább sietett a saját kapujuk felé,.
Peny engem nézett nagy szemekkel, és bár nem szólalt meg, így is rengeteg érzelmet kitudtam olvasni a szeméből. Leginkább büntudatot.
- Nem a ti hibátok. - simítottam meg a buksiját, ő pedig átölelt.
- Biztos? - súgta, én pedig kishíján elsírtam magam ez az egy szó hallatán. Van hangja, és végre beszél is.
- Biztos. És nem is lesz semmi baja. - öleltem meg, habár ez utóbbiban csak reménykedtem. Becsuktam a kertkaput, majd visszamentünk a konyhába, és a gondolatainkba merülve befejeztük a sütés-főzést.
Kennedy egy újabb aggódás faktor, amit felvehetek a listámba, arról nem is beszélve, hogy elköptem Helena titkát. Fantasztikus vagyok, és már előre tudom, mekkora drámát okozok ezzel a Spourk tesóknak. Pedig szegény Helena semmi rosszat nem tett, és évek múltak el azóta. A gondolataim körülötte és Henry körül lebegtek, mikor Mel hazaért.
Penyvel úgy támadtuk le, mint egy hírességet, de csak a vállát vonta.
- A doki szerint meg kell műteni, Henry ott maradt.
Mint egy végszó, Helena vágódott be, óriási vigyorral az arcán, ami kicsit sem illett az aktuális hangulatunkhoz.
- Megyünk shoppingolni! - sikoltotta, és a nyakamba ugrott, én pedig pislogva meredtem rá.
- Hogy mit csinálunk? - kérdeztem vissza, és csak arra emlékeztem, hogy délután jön Ashton is. Nagyon nem lenne ajánlott, ha találkoznának.
- Megígérted. Segítesz ruhát választani az esküvőre.
- Ó, basszus, Helena, totál elfejelejtettem... - kaptam a szám elé a kezem, de mindnyájunk döbbenetére Peny ismét megszólalt.
- Én... én is mehetek veletek? - suttogta, mire Helena őt is átölelte, majd Mel is jelezte, hogy jönne. Fogalmam sincs, hányszor kaphat egy ember sokkot egy nap alatt, de kezdtem gyanítani, hogy haladok a limit felé.
- Helena, tudnod kellene valamiről... - haraptam az ajkamba, majd kertelés nélkül közöltem az egy órával azelőtt történteket. Helena kissé elszontyolodott, de semmikép nem akarta lemondani a ruhás délutánt. Miközben felvettük a cipőt és a dzsekiket, láttam, hogy sms-t ír, biztosan Henrynek.
- Oké, milyen ruhát akarsz? - törtem meg a hangulatot, és Helena újra virulni kezdett. Magyarázott ruhahosszról meg csipkéről, meg színekről, de a végén én csak egy 18. századi hatalmas habcsók ruhát tudtam magam elé képzelni.
Átvágtunk a városon, miközben Helena a fodrászatban hallottakat mesélte, Mel pedig csatlakozott a pletykáláshoz, amin igazán meglepődtem, de mint kiderült, mindent a közösségiről tud. Hiába figyeltem Helenat, akárhogy próbáltam rálelni ugyanarra a lányra, aki 3 éve Ashtonnal kavart, képtelen voltam őket egymás mellett elképzelni. Teljesen más világban élnek. Ashtonról eszembe jutott, hogy le kell mondanom a délutáni találkánkat, amit nem is annyira bántam. Képtelen voltam feldolgozni a hallottakat, nem is igazán lett volna témája a mai beszélgetésünknek. Gyorsan leírtam neki, hogy mi a helyzet, de nem méltatott válaszra.
A plázába érve ugyanaz a tömeg fogadott, mint első esetben is. Még mindig fenntartom azt a tényt, hogy a pasztell nadrágokat hanyagolni kellene, egyszerűen... borzasztóan kisvárosiasak.
- Oké, ide megyünk elösször. - fordult be az első ruhaboltba Helena, én pedig éreztem, hogy ez bizony hosszú délután lesz.
Peny és Mel is Helenaval tartottak, én a másik sor ruhát kezdtem átnézni, hátha látok Helenanak illő ruhát. Ez egyébként abszurdum volt, Helenan egy lepedő is úgy áll, mint egy eszméletlen estélyi.
- Úristen, de szép! - emelt maga elé egy halvány rózsaszín csipkeruhát, aminek teljes háta nyitott volt, elől pedig a térdig ért.
- És ez? - nyújtott felé Peny egy szürke egyvállas kisruhát, és Helena vigyorogva azt is kikapta a kezéből. Helyet foglaltunk az öltöző előtt, és vártuk a divatbemutatót.
A pasztel rózsaszín kisruha lazán vert minden később felpróbált ruhát, és a hatodik bolt után ezt Helena is belátta. Én enyhén megstrapáltan, Peny álmosan, de Mel teljesen feldobódva sétált vissza az első szintre, Helena pedig a biztonság kedvéért újra felpróbálta a hosszúujjú, derékban húzott ruhát. Vihogva pörgött elöttünk párat, és boldogsága rám is átragadt.
- Nagyon szép. - szólalt meg mögöttem egy fiú hang, mire tátott szájjal fordultam meg. Ashton nézte Helenat, aki szintén kigúvadt szemekkel nézte a fiút. Ashton továbbra is hollót játszva nagyon kitűnt a sok csiri-csáré ruha közt, de kicsit sem zavartatta magát.
- Hogy... hogy kerülsz ide? - ámultam el, Helena pedig bemenekült az öltözőbe. Ha az előbb nem tudtam őket egymás mellett elképzelni, akkor most megkaptam a valós, 3D kivitelt.
- Azt írtad, a plázában vagytok.
- Igen, de... - kerestem a szavakat, nem tudtam, mit mondhatnék.
- Ha zavarok, inkább elmegyek. - mondta Ashton, Helena viszont épp ekkor lépett ki a függöny mögül, karján a ruhával.
- Nem, maradj nyugodtan. Legalább egy fiú véleményt is kapok a ruhát illetően. - magyarázta Helena, de véletlenül sem nézett Ashton felé.
- Nem mintha értenék hozzá. - vont vállat Ashton.
- Amúgy Jared hol van? - kérdeztem hirtelen, de Helena csak legyintett.
- Liverpoolba kellett mennie ügyeket intézni.
- Ó, értem. - motyogtam, bármilyen témát keresve, és csodák csodájára ismét Mel mentett meg.
- Hé, Ashton, mi a helyzet a házzal? - kérdezte kíváncsian, én pedig magamban fohászkodtam, hogy semmi ne legyen.
- A rendőrök elég jól kipakolták, azóta én sem tudok többet. - magyarázta Ashton, Mel pedig semleges arccal nyugtázta a dolgokat.
- Henry írt. - nyúlt a telefonjához Helena, és bőszen olvasta az sms-t. - Kennedy jól van, most kezd ébredezni az altatásból. - sóhajtotta a lány, és mind úgy éreztük, hogy egy hatalmas súly esett le a vállunkról.
- Történt valami? - kérdezte Ashton, de csak legyintettem, hogy később elmagyarázom. Akármennyire is lekötött minket a tökéletes ruha kiválasztása, mindegyikünk agyában az motoszkált, mi történhet az állatorvosi rendelőben.
Helena fizetett, és továbbra sem nézve Ashtonra elsétált mellette, a lányok pedig követték.
- Ashton, komolyan, mit csinálsz itt? - fogtam hallkabbra, és közelebb húzódtam a fiúhoz, ahogy kiléptünk az üzletből.
- Rajtatok tartom a szemem. - válaszolta, és ezzel még inkább összezavart.
- Mi? Miért? - kérdeztem továbbra is suttogva, Ashton pedig a fülemhez hajolt, meleg lehelletét éreztem a nyakamon, és borzongás futott végig a testemen a szavait hallva.
- Lassan minden kiderül. - válaszolta, majd ellépett, engem pedig otthagyott az eszelős gondolataimmal a giccses pláza kellős közepén.
- Mérd le újra, ha nem hiszel nekem. - vágta rá egyből.
Hétfő délelőtt lévén Mr. Harper dolgozott, Tia pedig reggel végre elhúzta a csíkot, miután háromszor vicsorogtam felé hallkan, hogy takarodjon a házból. Egy csókot még dobott vissza az ajtóból, és estére is várhatjuk. Kevés emberrel volt bajom az életben, de Tia abszolút dobogós.
- Nekem gyanúsan kevés, de legyen, max hozzáadunk még. Peny, beletöröd a tojást? - kérdeztem a könyökömnél álló, továbbra sem beszélő tündérkét, aki bőszen bólógatva felállt a sámlijára, és a tál fölé hajolt. Rákötöttem a köppenyem, hogy ne legyen tiszta liszt, ő pedig megkocogtatta a tojásokat az edény oldalán.
Távolról úgy nézhettünk ki, mint egy idilli kis család három nővére, de belülről teljes volt a feszkó. Egyikünk sem beszélt semmiről, de Melnek is megvolt a maga problémája, én is listázni tudtam volna, Peny meg aztán végképp a legnagyobb problémának bizonyult. Tudtam, hogy értetlenül áll az anyja eltűnésének nyomában, Melt pedig hallottam este zokogni a szobájában, miután visszatértem Ashtontól.
Na, igen, Ashton, és amit elmesélt. Utólag visszagondolva sokkal jobb lett volna, ha nem mond semmit. Elképzelésem sincs, hogy fogok Helena szemébe nézni ezek után. S talán Henry azóta sem tudta meg, mi ment a háttérben. Wigan maga a kiszámíthatatlanság városa.
Mel épp a csokidarabokat szórja a lábosba, Peny pedig nekiállt összegyúrni az amerikai csokis keksz alapanyagait, mikor valaki csöngetett.
- Majd én nyitom. - indult Mel az ajtó irányába, lévén, hogy én a tálat fogtam, Peny pedig kinyújtott nyelvvel, erősen koncentrálva minden dühét beleadta a tésztába.
- Öhm, Jenny, téged keresnek. - lépett vissza a nappaliba Mel, enyhén eszelős tekintettel az arcán. Kihagyott a szívem, és 20 név pörgött végig az agyamon körülbelül egy másorperc alatt. Zsibbadt végtagokkal vágtam át a nappalin, és szinte félrelöktem Melt az útból, hogy leesett állal nézhessek az ajtóban álló Henryre és Kennedyre. Henry jelenléte teherautókat megszégyenítve sodort el, az összes érzékem a nyakába akart ugrani, de Kennedy egyenesen elindult felém, így kicsit felébresztve a kábulatból.
- Sziasztok. - motyogtam, és megsimítottam Kennedy füle tövét, ő pedig kicsit sem szégyelve magát majdnem a nappaliig lökdösött a boldogságával.
- Kennedy, lábhoz! - utasította a huskyt Henry, de a kutyát ez legkevésbé sem érdekelte. Muszáj volt mosolyognom Henry sikertelenségén, Mel pedig szintén odalépett kényeztetni a kutyát.
- Kimehet a kertbe, ha... szóval... - túrtam idegesen a hajamba, mert igazából fogalmam sem volt, hogy Henry miért van itt. Ott állt az ajtóban zsebre vágott kézzel, szőke haja enyhén a világító kék szemeibe lógott, amik épp engem sasoltak, és szürke pulcsija kidomborította felkarja izmait. Képtelenség volt nem őt nézni.
- Oké. Esetleg beszélhetünk valahol? - kérdezte Henry, és a hangjától majdnem padlót fogtam. Magabiztos volt és mély, egyből tudtam, hogy konkrét céllal érkezett. A tegnapi összezördülésünk után biztos voltam benne, hogy lezárjuk az el sem kezdett valaminket.
- Mel, menjetek ki a húgoddal játszani Kennedyvel, majd később befejezzük a sütit. - fordultam az idősebb testvér felé, aki átvette Henrytől a nyakörvet, és átvezetve a kutyát a nappalin, kisietett a hátsó kertbe. Peny is hamar utánuk ment, és behúzták maguk mögött az üvegajtót.
- Kérsz valamit? - kérdeztem udvariasan, és a konyha felé fordultam.
- Téged. - kapta el a derekam, majd mohón megcsókolt. Kezdtem biztos lenni abban, hogy csak álmodom, de Henry olyan erővel szorította a derekam, hogy már fájt.
- Én...ezt...nem... értem. - mondtam, miközben levegőért kapkodtam.
- Tegnap este hívtalak, de ki voltál kapcsolva. - szólalt meg pár perc hallgatás után, és felült az egyik bárszékre a konyhapultnál.
- Apám hívott. - vágtam rá a publikusabb részét a dolognak. A szekrényekben matattam, és véletlenül sem néztem Henryre, pedig a hormonjaim megvadultak a jelenlétére.
- Mondott valami érdekeset? - kérdezte kedvesen Henry.
- Soha nem mond érdekeset. - vágtam rá, majd témát váltottam. - Miért vagy itt?
- Nos, miután nem vetted fel a telefont, gondoltam egy romantikus gesztus majd kiengesztel. Ezért elkezdtem dobálni az ablakod kővel.
Olyan sebességgel fordultam meg, hogy a gerincem is beleroppant, és tágra nyílt szemekkel néztem Henryre, aki teljesen komolyan beszélt.
- De erre sem reagáltál, gondoltam vagy alszol vagy a lányokkal vagy.
- Is-is. - motyogtam, és képtelen voltam felfogni, hogy életem legromantikusabb momentumán nem voltam itthon, de ő lazán folytatta.
- Aztán gondoltam, megpróbálkozom a standard dolgokkal, és becsöngettem, de Mr. Harper nyitott ajtót. Ő pedig közölte, hogy ilyenkor már nem illik családokat zargatni, úgyhogy menjek haza.
- Pont ő mondja...?! - vágtam rá, és újra elkezdtem sorban kinyitogatni a szekrényajtókat a nagy semmit keresve.
- Úgyhogy most itt vagyok, és képes vagyok kompromisszumot kötni veled.
- A... mit? - fordultam mostmár felé, és próbáltam kitalálni, merre halad a beszélgetésünk.
- Nem beszélek Gretchennel, sem mással, ha te felhagysz Ashtonnal. Szerintem ez elég ésszerű szabály.
- Komolyan, Gretchent hasonlítjuk Ashtonhoz? Na hagyjál már... - dőltem neki a pultnak keresztbefűzött kézzel, és eszem ágában sem volt ezen gondolkodni. - amúgy meg, ha ebbe nem megyek bele, visszatáncolsz hozzá? Mintha én nem is léteznék?
- Hát figyelj, Gretchen szép lány... - kezdte teljesen komolyan, de én teljesen vérszemet kaptam.
- Húzzál kifelé, de azonnal. - mutattam az ajtó irányába, de ő csak mosolygott.
- Tudtam, hogy így fogsz reagálni.
- Utállak. - vágtam rá még mindig hisztisen.
- Nem, nagyon is szeretsz. De visszatérve a lényegre: nem akarom, hogy Ashton közelében légy. - váltott lágyabb hangnemre, és vadító kék szeme szinte könyörgött. Márpedig Henry soha, semmilyen körülmények közt nem adná meg magát. Az viszont, hogy Gretchennel lássam újra... már maga a gondolat savval marja a szívemet.
Hallottam, hogy Mel felnevet, miközben Kennedy megnyalta az arcát, és a valóság végre észhez térített. Ez rohadtul nem Henryről vagy Ashtonról szólt, még csak nem is Mr. Harperről. Nem azért jöttem Wiganbe, hogy két pasi közt örlődjek, akik közül az egyik a barátom, a másik pedig a szomszéd srác, akibe őrülten bele vagyok esve. Ha Henry tényleg engem akar, akkor tud várni kompromisszum nélkül is. Penyre tévedt a tekintetem, aki mosolyogva vakargatta Kennedy hasát. Annyira féltettem a külvilágtól, mintha a saját gyermekem volna. Mel pedig hatalmas változáson ment épp keresztül, mindenképp végig akarom nézni, hova fajul mindez.
- Henry, pihentessük ezt kicsit. - a gondolatok szavakká formálódtak, és Henry teljes megdöbbenése sem tudta őket visszafolytani. - Nem Ashton miatt, vagy miattad. Miattam.
- Ha most azzal a szöveggel jössz, hogy "nem a te hibád, hanem az enyém", esküszöm kivágom ezt a tálat az ablakon. - Henry kezdett bedühödni, éles hangja csak úgy vízhangzott a hatalmas ebédlőben.
- Nem, nem. És amúgy ez süti lesz, úgyhogy védett dolog. - vettem el előle a nagy keverőtálat, és a mögöttem lévő pultra tettem. - Most soroljam fel az összes szarságot, ami jelenleg körülöttem megy? - tártam szét a kezem lemondóan.
- Igen, légy szíves, mert nem értem, miért nem akarsz velem lenni! - ugrott le a bárszékről Henry, és áthajolt a konyhaszigeten.
- Peny nem beszél, Eliz lelépett, Mel totál ki van akadva, Mr. Harper kétes üzleteket folytat, anyámék válnak, Tia ki akarja tenni a szűrömet, Ashtonnal mindenki úgy bánik, mint a rühös kutyával, Helena körül sincsennek annyira rendben a dolgok, mint gondoltam, te folyamatosan hideg-meleget jászol, a sok fura nődről nem is beszélve, sorra tudok meg furcsaságokat, szóval ja, rohadtul nincsennek rendben a dolgok! - csattantam fel, és a végére már szinte kiabáltam. Henry pislogott pár másodpercig, mire megszólalt.
- Mi van a húgommal?
- Látod, te is egyből a húgodra koncentrálsz, pont ahogy én Penyékre. - mutattam rá a tényre, de ő csak a fejét rázta.
- Nem, komolyan kérdezem. Mit tudsz Helenaról, amit én nem? - kerülte meg a konyhaszigetet, és elém állt, két oldalt a pulra támaszkodva, így teljesen beszorítva engem a testével.
- Semmit. A lényeg, hogy...
- Jenny, azonnal mond el! - emelte meg a hangját, és pillantása nem tűrt ellentmondást.
- Kérdezd meg őt. - nyögtem ki az egyetlen diplomatikusnak tűnő választ, és próbáltam nem folyamatosan Henry ajkát nézni, ami pár centire volt csak tőlem.
- Ha a húgom titkol valamit, arról jogom van tudni! - még mindig dühös volt, egyre szaporábban szedte a levegőt.
- Khm, bocsi. - szólalt meg Mel az ajtóból, és marha idegesnek tűnt. Egyszerre kaptuk felé a tekintetünk Henryvel. - Azt hiszem, Kennedy lenyelt valamit. - mutatott a kutyára Mel, aki mintha fulladozott volna, majd oldalra dőlt. Henry azonnal átrohant a kertbe, én pedig követtem.
- Nyísd ki a kaput! - üvöltött rám Henry, miközben az ölébe kapta a hatalmas kutyát. Mel előbb reagált, azonnal kitárta az ajtót, Henry pedig átsietett az ebbel a saját házukba. Nem tudtam, mit kellene tennem, velük mennem, vagy sem.
- Mel, láttad mit evett? - kiálltott vissza Henry, a lány pedig bólintott. - Akkor gyere velem! - majd tovább sietett a saját kapujuk felé,.
Peny engem nézett nagy szemekkel, és bár nem szólalt meg, így is rengeteg érzelmet kitudtam olvasni a szeméből. Leginkább büntudatot.
- Nem a ti hibátok. - simítottam meg a buksiját, ő pedig átölelt.
- Biztos? - súgta, én pedig kishíján elsírtam magam ez az egy szó hallatán. Van hangja, és végre beszél is.
- Biztos. És nem is lesz semmi baja. - öleltem meg, habár ez utóbbiban csak reménykedtem. Becsuktam a kertkaput, majd visszamentünk a konyhába, és a gondolatainkba merülve befejeztük a sütés-főzést.
Kennedy egy újabb aggódás faktor, amit felvehetek a listámba, arról nem is beszélve, hogy elköptem Helena titkát. Fantasztikus vagyok, és már előre tudom, mekkora drámát okozok ezzel a Spourk tesóknak. Pedig szegény Helena semmi rosszat nem tett, és évek múltak el azóta. A gondolataim körülötte és Henry körül lebegtek, mikor Mel hazaért.
Penyvel úgy támadtuk le, mint egy hírességet, de csak a vállát vonta.
- A doki szerint meg kell műteni, Henry ott maradt.
Mint egy végszó, Helena vágódott be, óriási vigyorral az arcán, ami kicsit sem illett az aktuális hangulatunkhoz.
- Megyünk shoppingolni! - sikoltotta, és a nyakamba ugrott, én pedig pislogva meredtem rá.
- Hogy mit csinálunk? - kérdeztem vissza, és csak arra emlékeztem, hogy délután jön Ashton is. Nagyon nem lenne ajánlott, ha találkoznának.
- Megígérted. Segítesz ruhát választani az esküvőre.
- Ó, basszus, Helena, totál elfejelejtettem... - kaptam a szám elé a kezem, de mindnyájunk döbbenetére Peny ismét megszólalt.
- Én... én is mehetek veletek? - suttogta, mire Helena őt is átölelte, majd Mel is jelezte, hogy jönne. Fogalmam sincs, hányszor kaphat egy ember sokkot egy nap alatt, de kezdtem gyanítani, hogy haladok a limit felé.
- Helena, tudnod kellene valamiről... - haraptam az ajkamba, majd kertelés nélkül közöltem az egy órával azelőtt történteket. Helena kissé elszontyolodott, de semmikép nem akarta lemondani a ruhás délutánt. Miközben felvettük a cipőt és a dzsekiket, láttam, hogy sms-t ír, biztosan Henrynek.
- Oké, milyen ruhát akarsz? - törtem meg a hangulatot, és Helena újra virulni kezdett. Magyarázott ruhahosszról meg csipkéről, meg színekről, de a végén én csak egy 18. századi hatalmas habcsók ruhát tudtam magam elé képzelni.
Átvágtunk a városon, miközben Helena a fodrászatban hallottakat mesélte, Mel pedig csatlakozott a pletykáláshoz, amin igazán meglepődtem, de mint kiderült, mindent a közösségiről tud. Hiába figyeltem Helenat, akárhogy próbáltam rálelni ugyanarra a lányra, aki 3 éve Ashtonnal kavart, képtelen voltam őket egymás mellett elképzelni. Teljesen más világban élnek. Ashtonról eszembe jutott, hogy le kell mondanom a délutáni találkánkat, amit nem is annyira bántam. Képtelen voltam feldolgozni a hallottakat, nem is igazán lett volna témája a mai beszélgetésünknek. Gyorsan leírtam neki, hogy mi a helyzet, de nem méltatott válaszra.
A plázába érve ugyanaz a tömeg fogadott, mint első esetben is. Még mindig fenntartom azt a tényt, hogy a pasztell nadrágokat hanyagolni kellene, egyszerűen... borzasztóan kisvárosiasak.
- Oké, ide megyünk elösször. - fordult be az első ruhaboltba Helena, én pedig éreztem, hogy ez bizony hosszú délután lesz.
Peny és Mel is Helenaval tartottak, én a másik sor ruhát kezdtem átnézni, hátha látok Helenanak illő ruhát. Ez egyébként abszurdum volt, Helenan egy lepedő is úgy áll, mint egy eszméletlen estélyi.
- Úristen, de szép! - emelt maga elé egy halvány rózsaszín csipkeruhát, aminek teljes háta nyitott volt, elől pedig a térdig ért.
- És ez? - nyújtott felé Peny egy szürke egyvállas kisruhát, és Helena vigyorogva azt is kikapta a kezéből. Helyet foglaltunk az öltöző előtt, és vártuk a divatbemutatót.
A pasztel rózsaszín kisruha lazán vert minden később felpróbált ruhát, és a hatodik bolt után ezt Helena is belátta. Én enyhén megstrapáltan, Peny álmosan, de Mel teljesen feldobódva sétált vissza az első szintre, Helena pedig a biztonság kedvéért újra felpróbálta a hosszúujjú, derékban húzott ruhát. Vihogva pörgött elöttünk párat, és boldogsága rám is átragadt.
- Nagyon szép. - szólalt meg mögöttem egy fiú hang, mire tátott szájjal fordultam meg. Ashton nézte Helenat, aki szintén kigúvadt szemekkel nézte a fiút. Ashton továbbra is hollót játszva nagyon kitűnt a sok csiri-csáré ruha közt, de kicsit sem zavartatta magát.
- Hogy... hogy kerülsz ide? - ámultam el, Helena pedig bemenekült az öltözőbe. Ha az előbb nem tudtam őket egymás mellett elképzelni, akkor most megkaptam a valós, 3D kivitelt.
- Azt írtad, a plázában vagytok.
- Igen, de... - kerestem a szavakat, nem tudtam, mit mondhatnék.
- Ha zavarok, inkább elmegyek. - mondta Ashton, Helena viszont épp ekkor lépett ki a függöny mögül, karján a ruhával.
- Nem, maradj nyugodtan. Legalább egy fiú véleményt is kapok a ruhát illetően. - magyarázta Helena, de véletlenül sem nézett Ashton felé.
- Nem mintha értenék hozzá. - vont vállat Ashton.
- Amúgy Jared hol van? - kérdeztem hirtelen, de Helena csak legyintett.
- Liverpoolba kellett mennie ügyeket intézni.
- Ó, értem. - motyogtam, bármilyen témát keresve, és csodák csodájára ismét Mel mentett meg.
- Hé, Ashton, mi a helyzet a házzal? - kérdezte kíváncsian, én pedig magamban fohászkodtam, hogy semmi ne legyen.
- A rendőrök elég jól kipakolták, azóta én sem tudok többet. - magyarázta Ashton, Mel pedig semleges arccal nyugtázta a dolgokat.
- Henry írt. - nyúlt a telefonjához Helena, és bőszen olvasta az sms-t. - Kennedy jól van, most kezd ébredezni az altatásból. - sóhajtotta a lány, és mind úgy éreztük, hogy egy hatalmas súly esett le a vállunkról.
- Történt valami? - kérdezte Ashton, de csak legyintettem, hogy később elmagyarázom. Akármennyire is lekötött minket a tökéletes ruha kiválasztása, mindegyikünk agyában az motoszkált, mi történhet az állatorvosi rendelőben.
Helena fizetett, és továbbra sem nézve Ashtonra elsétált mellette, a lányok pedig követték.
- Ashton, komolyan, mit csinálsz itt? - fogtam hallkabbra, és közelebb húzódtam a fiúhoz, ahogy kiléptünk az üzletből.
- Rajtatok tartom a szemem. - válaszolta, és ezzel még inkább összezavart.
- Mi? Miért? - kérdeztem továbbra is suttogva, Ashton pedig a fülemhez hajolt, meleg lehelletét éreztem a nyakamon, és borzongás futott végig a testemen a szavait hallva.
- Lassan minden kiderül. - válaszolta, majd ellépett, engem pedig otthagyott az eszelős gondolataimmal a giccses pláza kellős közepén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése