- Tessék. - nyújtott felém Henry egy kávét, amit a helyi automatából hozott.
- Köszi. - mosolyogtam rá, és a két kezembe fogtam a még forró papírpoharat. Az események teljesen kimerítettek, hiába volt nyár közepe, még mindig remegtem és fáztam.
Henry leült mellém, és a vállára vont. Melt a mögöttünk lévő kórterembe vitték, miután megröntgenezték a lábát. Jeffry is befutott időközben, Ashton pedig a kórház másik szárnyában van Adelével.
Miután Melt és Markot kiszabadították a romok alól, gondolkodás nélkül elárultam a mentősöknek, hogy tíz házzal arrébb mi a helyzet. Mivel Melt egy percre sem akartam magára hagyni, ezért Henry visszament a másik épülethez, ahova addigra újabb egység mentő sietett ki. Az, hogy a dolog nem ment simán, enyhe kifejezés. Adelé menekülni próbált, nem akarta, hogy hozzá érjenek és Henry elmesélése alapján teljesen kiakadt, annyira, hogy végül hárman fogták le, az egyik mentőápoló pedig nyugtatót adott be neki. Ha ott lettem volna, biztos nem engedtem volna meg, hogy ezt tegyék azzal a szerencsétlen lánnyal. Nem tudjuk pontosan mi történhetett vele, mit élhetett át. Ashton mellette maradt a pszichiátrián, és jelenleg fogalmunk sincs, mit tegyünk. Egyikünk sem ismeri annyira, hogy kiderüljön, jót teszünk e vele, ha felhívjuk valamelyik rokonát.
Sóhajtottam, és pár másodpercre lehunytam a szemem, Henry ujjai pedig apró köröket rajzoltak az arcomra.
- Hosszú nap, mi? - kérdezte, mire vállat vontam.
- Amióta Wiganben vagyok, hívhatjuk szokásosnak is.
Egy ideig nem szólt semmit, a fehér egyenruhás nővérek jártak-keltek előttünk, mindegyikük a dolgára sietett, de mind köszönt Henrynek. Ennyit arról, hogy felmondott, akkor is a kórházban kötött ki. Pár perc hallgatás után Henry újra megszólalt.
- Mennyi mindent nem tudok, Jenny? - kérdezte komolyan, mire az ajkamba haraptam.
- Sok mindent. De előbb-utóbb vége lesz, és elmondom. - magyaráztam, és valóban így gondoltam. A hatodik érzékem súgott, ahogy eddig mindig. Adelé felbukkanása ismét más irányba terelte a dolgokat.
- Nem lehetne, hogy beavass? - érdeklődött egyre szigorúbb hangon, amit a tarkóm masszirozásával kompenzált.
- Helenat és téged védelek. Szóval nem.
- Ashton viszont minden tud. Nem irónikus ez kicsit? - tolt el magától, hogy a szemembe nézhessen, miközben valakit tolókocsiban eltoltak előttünk.
- Ha rajtam múlna, neki se lenne hozzá köze, de belecsöppent. Ahogy én is. - hárítottam a kérdését, a következő pillanatban viszont nyílt az ajtó, és Jeffry lépett ki Mel-t tolva maga előtt egy kocsiban. Mel teljes jobb lábszárán fehér gipsz nehezedett.
Az arcán és a kezén lévő néhány karcolást kitisztították, csak a friss hegek látszottak meg néhány lilás a karján.
- Lesz mit telerajzolnia Penynek. - mosolyogtam bátorítóan Melre, aki ugyanígy tett, habár megrándult az arca a fájdalomtól.
- Hol van Mark? - kérdezte egyből, mire a szemben lévő rendelőbe mutattam. A fiú könnyebben megúszta, és ezért rettenetesen dühös voltam. A fejére kapott egy ütést, amitől elájult, de semmi komolyabb sérülése nincs. Szívem szerint én okoznék neki maradandó károsodást, amiért ezt tette Mellel. Már megint. Nem az első és nem is a második eset. Várom az alkalmat, hogy leszámolhassak vele.
- Jenny, mit képzeltél, hmm? - támadt le Jeffry, mire automatikusan hátrahőköltem. A férfi robosztus alakja felém magasodott, tökéletesen álló haja és borostája közt a szemei dühösen villogtak. Henry is felállt mögém, hogy bármikor megvédjen. - Vigyázni kellene a lányokra, nem hancúrozni a szomszéd fiúval. A lányom 2 hónapig gipszben lesz, miattad. Csakis. Te. Tehetsz. Róla. - vádaskodott, és közelebb lépett, csak pár centire volt a mellkasa tőlem.
- Apu, nem ő tehet róla. - védett egyből Mel, de Harpert a legkevésbé sem érdekelte. Nem csak dühös volt. Volt valami a tekintetében, amitől... ami sokkal több volt, mint szimpla harag. Kifejezetten fenyegetett, és ezt nem tűrtem jól.
- Azt hiszi, nem tudom? De maga sem az a tipikus mintaapa. - fakadtam ki, és az ujjammal a tökéletesen álló öltönyére böktem. Túlmentem minden határon, de az, hogy Tia ott lebzsel a házukban, több, mint bosszantott, és az Jeffry Harper hibája. - A felesége lelépett, és tádámm, máris egy másik nővel hempereg. A lányai előtt. Én vagyok a rossz? - kérdeztem kihívóan, ő viszont pofonra emelte a kezét. Henry és Mel egyszerre hördültek fel, a mellettünk elmenő nővér pedig megbotránkozva nézett végig a kis társaságunkon. Nem lepett meg, talán kicsit erre is játszottam. Azt akartam, hogy a kis aktatáskás, jól menő üzletember képe lehulljon, és a raktárban látottak jöjjenek a felszínre.
- Hé! - Henry azonnal maga mögé taszított, de nekem már elegem volt a folyamatos ide-oda rángatásból.
- Nem, semmi baj Henry. - fogtam le a kezét, mielőtt még a szomszédjának támadna. - Igaza van, tiszteletlen voltam.
Harper összeráncolt szemöldökkel vizslatott, próbált rájönni, hol a csali.
- Nem tartunk igényt a továbbiakban a munkádra. - vágta rá kétséget kizáróan, Mel pedig levegőért kapott.
- Nos, ezt nem ön dönti el. A szerződést a feleségével írtam alá, amiben kitértünk arra is, hogy csak ő mondhat fel nekem. - hazudtam szemrebbenés nélkül.
- Lehet, de a feleségem nincs itt, ezért én döntök. - fűzte keresztbe a karját maga előtt, és visszafolytott egy mosolyt.
- Talán erről kérdezzük meg őt. - vettem elő a telefonom, és tárcsázni kezdtem azt a számot, amit Mel telefonjából másoltam ki nemrég.
- Jenny, mi a franc... - szólalt meg Henry, aki döbbenten kapkodta köztünk a fejét, de Harper közbeszólt.
- Fogalmam sincs, mit képzelsz magadról. - szorította össze az öklét, mire a székig hátráltam. - De nagyon vigyázz magadra, amíg itt vagy. - fenyegetett meg, én pedig külön bosszantásként vigyorogni kezdtem. Szinte láttam, ahogy lassan felrobban. Fogta Mel-t és kifelé indultak a kórházból.
- Te meg akarod ölni magad? - rántott vissza Henry a karomnál fogva, mikor elindultam a pszichiátria felé, terveim szerint Adelével vagy Ashtonnal beszélni.
- Mi? Miért? - kérdeztem ártatlanul. Fogalmam sem volt, mi ütött belém, de hihetetlenül élveztem, hogy egyes helyzeteket irányítani tudok.
- Mi volt ez az előbb?
- Családi csevely. - vontam vállat, és a tolóajtó felé vettem az irányt.
- Máskor is megfenyegetett? - Henry elém ugrott, mire a szemem forgattam.
- Jesszus, dehogy. Szerintem nem is beszéltünk még soha ennyit egyhuzamban. Kicsit túlcsordultak az indulatok a nagy izgalmak után, semmi komoly. - magyaráztam a legkisebb bűntudat nélkül. Ami azért pofátlanság még tőlem is, ha azt nézzük, hogy az előbb tettem igéretet arra vonatkozóan, hogy elmondok neki mindent. - Most megnézném Adelét, hogy utána elmehessünk Peny-ért, ha nem bánod. - kérleltem.
- Jenny... - sóhajtott lemondóan, és bele akart kezdeni a litániába, de a szavába vágtam.
- És mi van Helenaval, hmm? Nem kellene vele is beszélned? - tereltem vissza a problémákat az ő térfelére, sikerrel. Henry arcán végigsuhant egy árny, ahogy a húga nevét kimondtam.
- Most rólad van szó, nem a húgomról. Vele estére beszélek.
- Nos, én jól vagyok, ami szerintem Helenaról nem mondható el. Végtére is előtte verted péppé a tinédzserkori szerelmét. Igazán érett viselkedés. - provokálni próbáltam, ehelyett Henry teljes teste megfagyott a szavaim hallatán.
- A... mi? - kérdezett vissza döbbenten, az én apró bűntudatom pedig késve ugyan, de megérkezett.
- Tényleg nem mondott semmit?
- Mennem kell. - vágta rá, és a kijárat felé vágtatott. Teljes teste megfeszült, vállai fenyegetően előrebuktak, és láttam, hogy térnek ki az emberek az útjából. Lehet, hogy nekem is hosszú napom van, de Henry álomvilága is darabokra hullott a mai nap folyamán. Ahogy kiért az ajtón, rácsörögtem Helenara, és felkészítettem az érkező tornádóra.
- Ne haragudj, kicsúszott a számon, azt hittem, már tudja... - magyarázkodtam idegesen tördelve az ujjam.
- Mégis honnan tudná? Öt perc alatt hazaértünk, és mikor kiszálltam, átült a vezetőülésbe. Nem is engedte, hogy megmagyarázzam, rohant vissza érted. - Helena nem volt kiakadva, de túl boldog sem.
- Tényleg sajnálom, csak nem akartam, hogy én legyek napirenden.
- - Nem baj, legalább nem tőlem tudta meg. Kösz, hogy felhívtál, úgyis a fodrászatban vagyok, itt nem rendez jelenetet. Mel hogy van?
- Az apja hazavitte, most megyek Adelé-hez.
- Igen, fénysebességgel terjednek a hírek, hogy előkerült. Jól van? - váltott át aggódó hangnembe barátnőm, miközben belöktem az egyik üvegajtót.
- Hát... erre majd később adok választ. Most le kell tennem, ha hazaértem, hívlak. - búcsúztam el, és a recepcióhoz lépve megérdeklődtem, hol találom a lányt.
- Csak hozzátartozók jöhetnek. - a nő fel sem nézett a gépből, ahol a papirizációt végezte, egy-egy ujjal pötyögve a billentyűzeten.
- Én találtam meg. - érveltem, de továbbra sem nézett rám.
- Ügyes vagy. - reagálta le unottan. Gondolom vagy harminc éve itt dolgozik, semmi nem tudja kizökkenteni a monotóniából. Szétnéztem, hátha látok valamilyen jelet, de nem volt szerencsém, így újabb csalit dobtam be.
- Én vagyok Henry Spourk barátnője. - már másodszor próbálom kihasználni Henry személyét ma.
- Az ki? - kérdezett vissza, és a szemüvege mögül végre rám pillantott. Most viccel, ugye?
- Itt dolgozott évekig. - tártam szét a karom értetlenül. A nő egy ideig a távolba révedt, mint aki leképezi magában az egész kórházi személyzetet. Vártam a felismerés szikráját a szemében, de ehelyett csak vállat vont.
- Nem hiszem, hogy ebben a szárnyban. - fogott össze két papírt, és hatalmas húsos kezével rácsapott a tűzőgépre.
- Argh. - támasztottam a homlokom a pultnak.
- Jenny, itt vagyok. - hallottam meg Ashton hangját, és örömteli sóhajjal indultam a jobb oldali folyosóra.
- Hogy van Mel? - kérdezte kedvesen.
- Sajnos azt nem igazán tudtam meg, lévén, hogy az apjával összebalhéztam. - mondtam nyugodtan, Ashton viszont teljesen ledöbbent.
- Mit csináltál? Jenny! - dörzsölte meg a homlokát idegesen, és csak ekkor tűnt fel, mennyire görcsös az egész teste.
- Lényegtelen. Mel valószínüleg megúszta nyakig gipszben és egy rossz élménnyel. Mi van a lánnyal? - böktem a fejemmel az ajtó irányába, és a falnak támaszkodtam, magam előtt összefűzött karokkal.
- Hiába próbálkoztam, nem sok minden tudtam belőle kiszedni. Retteg.
- A pasastól? - mutattam az ablak irányába a hüvelykujjammal, mintha Jeffry Harper ott állna.
- Is. Annyit sikerült az orvosoknak megállapítani, hogy testi erőszak nem történt, csak egy-két zúzódás. Miután elmentetek, alig szólalt meg, ha mégis, össze-vissza hadovált ragasztószalagról meg országokról, meg hasonlókról.
- Jó ég... - döbbentem le teljesen. A raktáros kalandunk óta rengeteg verzió lejátszódott a fejemben, hogy mi történhetett Adelével és az ott dolgozó nőkkel, de úgy tűnik, egyik sem lesz lottó ötös tipp.
- Ashton, én vissza akarok menni. - jelentettem ki, mielőtt átgondolhattam volna. Ashton mélyen a szemembe nézett, arcán semmilyen érzelem nem adta jelét.
- Ki van zárva. - szögezte le, de én sem hagytam magam.
- Miért? Múltkor sem kaptak el.
- Hajszálon múlt, és azt mondtad, Harper tudja, járt ott valaki.
- Most, hogy láttam, Adelé milyen állapotban van, nem hagyhatjuk ott a többi nőt.
- Nem a te dolgod. - hárított Ashton, de nem nézett a szemembe. Összefűzte a karját a mellkasa előtt, egyáltalán nem az én oldalamra állt a mérleg.
- Akkor szóljunk a rendőrségnek. - tártam szét a karom.
- Szerinted nem tudnak róla? - húzta ki magát hirtelen Ashton, mire elkerekedett szemmel néztem vissza rá, és olyan kicsire összehúztam magam, amennyire csak lehetett.
- Mi...? - tátogtam hangtalanul és totál összezavarodva. Ashton idegesen megdörzsölte az arcát, mint aki bánja, hogy kinyitotta a száját.
- Nem fura, hogy a maffia ilyen közel a városhoz ilyen vígan működhet? - a kérdés a levegőben lógott, nem várt rá választ.
- Maffia? - pislogtam nagyokat. Mi a fene történik?
- Lényegtelen. Jenny, nem oldhatsz meg mindent.
- De megpróbálhatom. - kötöttem az ebet a karóhoz, mert az agyam hátsó zugában már egy terv kezdett kibontakozni, még ha nem is volt túl ésszerű. Emberi szokás: minél inkább tiltanak valamit, annál jobban akarod.
- Én ehhez nem fogok asszisztálni. - lépett hátrébb Ashton, és szomorúnak tűnt. Őszintén csalódott bennem, pedig nem is értettem, mi rosszat követtem el. Mármint azon kívül, hogy teljesen zakkant vagyok, ez viszont nem újdonság.
- Akkor ma miért segítettél? Sőt, eddig állandóan? - durcássan csípőre vágtam a kezem, a tekintetem mélyen Ashton szemébe furva.
- Mert ezt teszik a barátok! - fakadt ki, én azonban majdnem vigyorogni kezdtem, amiért a barátjának tart. - De nem fogom miattad újra lecsukatni magam. - törte meg a lelkesedésem lemondóan, mire a szám elé kaptam a kezem. Én idióta erre nem is gondoltam. Ahogy itt állt előttem, egyáltalán nem azt a látszatot keltette, mint egy bűnöző. Persze, kicsit durvának tűnt a fekete cuccaiban és a piercingekkel, de számomra már közel sem volt ijesztő.
- Sajnálom. Igazad van, átgondolom a dolgot. - bólintottam, és a falnak dőltem. A hajamba túrtam, ami pontosan egy szénabogjához hasonlított, és kerültem Ashton tekintetét, aki egy percig csak némán figyelt. Elindult a mozgásérzékelő ajtó felé, de még utoljára visszanézett.
- Jenny?
- Mhm? - pillantottam rá.
- Tudom, hogy hazudsz. Már rég eldöntötted, mit fogsz tenni. - szólt vissza semleges hangon, majd erőteljes léptekkel a kijárat felé indult.
Akármennyire is helytelen volt, halovány mosoly terült szét az arcomon. Igaza volt, a tervem alapjai már készen álltak, már csak néhány apró részletet kellett beillesztenem. Na világ összes bátorságát összegyűjtenem. Ezt egyedül kellett csinálnom, még ha esélyesen le is fognak csukni, vagy rosszabb: Harper kezébe kerülök. Az érzékeim utóbbira szavaztak, és igazuk is lett.
- Köszi. - mosolyogtam rá, és a két kezembe fogtam a még forró papírpoharat. Az események teljesen kimerítettek, hiába volt nyár közepe, még mindig remegtem és fáztam.
Henry leült mellém, és a vállára vont. Melt a mögöttünk lévő kórterembe vitték, miután megröntgenezték a lábát. Jeffry is befutott időközben, Ashton pedig a kórház másik szárnyában van Adelével.
Miután Melt és Markot kiszabadították a romok alól, gondolkodás nélkül elárultam a mentősöknek, hogy tíz házzal arrébb mi a helyzet. Mivel Melt egy percre sem akartam magára hagyni, ezért Henry visszament a másik épülethez, ahova addigra újabb egység mentő sietett ki. Az, hogy a dolog nem ment simán, enyhe kifejezés. Adelé menekülni próbált, nem akarta, hogy hozzá érjenek és Henry elmesélése alapján teljesen kiakadt, annyira, hogy végül hárman fogták le, az egyik mentőápoló pedig nyugtatót adott be neki. Ha ott lettem volna, biztos nem engedtem volna meg, hogy ezt tegyék azzal a szerencsétlen lánnyal. Nem tudjuk pontosan mi történhetett vele, mit élhetett át. Ashton mellette maradt a pszichiátrián, és jelenleg fogalmunk sincs, mit tegyünk. Egyikünk sem ismeri annyira, hogy kiderüljön, jót teszünk e vele, ha felhívjuk valamelyik rokonát.
Sóhajtottam, és pár másodpercre lehunytam a szemem, Henry ujjai pedig apró köröket rajzoltak az arcomra.
- Hosszú nap, mi? - kérdezte, mire vállat vontam.
- Amióta Wiganben vagyok, hívhatjuk szokásosnak is.
Egy ideig nem szólt semmit, a fehér egyenruhás nővérek jártak-keltek előttünk, mindegyikük a dolgára sietett, de mind köszönt Henrynek. Ennyit arról, hogy felmondott, akkor is a kórházban kötött ki. Pár perc hallgatás után Henry újra megszólalt.
- Mennyi mindent nem tudok, Jenny? - kérdezte komolyan, mire az ajkamba haraptam.
- Sok mindent. De előbb-utóbb vége lesz, és elmondom. - magyaráztam, és valóban így gondoltam. A hatodik érzékem súgott, ahogy eddig mindig. Adelé felbukkanása ismét más irányba terelte a dolgokat.
- Nem lehetne, hogy beavass? - érdeklődött egyre szigorúbb hangon, amit a tarkóm masszirozásával kompenzált.
- Helenat és téged védelek. Szóval nem.
- Ashton viszont minden tud. Nem irónikus ez kicsit? - tolt el magától, hogy a szemembe nézhessen, miközben valakit tolókocsiban eltoltak előttünk.
- Ha rajtam múlna, neki se lenne hozzá köze, de belecsöppent. Ahogy én is. - hárítottam a kérdését, a következő pillanatban viszont nyílt az ajtó, és Jeffry lépett ki Mel-t tolva maga előtt egy kocsiban. Mel teljes jobb lábszárán fehér gipsz nehezedett.
Az arcán és a kezén lévő néhány karcolást kitisztították, csak a friss hegek látszottak meg néhány lilás a karján.
- Lesz mit telerajzolnia Penynek. - mosolyogtam bátorítóan Melre, aki ugyanígy tett, habár megrándult az arca a fájdalomtól.
- Hol van Mark? - kérdezte egyből, mire a szemben lévő rendelőbe mutattam. A fiú könnyebben megúszta, és ezért rettenetesen dühös voltam. A fejére kapott egy ütést, amitől elájult, de semmi komolyabb sérülése nincs. Szívem szerint én okoznék neki maradandó károsodást, amiért ezt tette Mellel. Már megint. Nem az első és nem is a második eset. Várom az alkalmat, hogy leszámolhassak vele.
- Jenny, mit képzeltél, hmm? - támadt le Jeffry, mire automatikusan hátrahőköltem. A férfi robosztus alakja felém magasodott, tökéletesen álló haja és borostája közt a szemei dühösen villogtak. Henry is felállt mögém, hogy bármikor megvédjen. - Vigyázni kellene a lányokra, nem hancúrozni a szomszéd fiúval. A lányom 2 hónapig gipszben lesz, miattad. Csakis. Te. Tehetsz. Róla. - vádaskodott, és közelebb lépett, csak pár centire volt a mellkasa tőlem.
- Apu, nem ő tehet róla. - védett egyből Mel, de Harpert a legkevésbé sem érdekelte. Nem csak dühös volt. Volt valami a tekintetében, amitől... ami sokkal több volt, mint szimpla harag. Kifejezetten fenyegetett, és ezt nem tűrtem jól.
- Azt hiszi, nem tudom? De maga sem az a tipikus mintaapa. - fakadtam ki, és az ujjammal a tökéletesen álló öltönyére böktem. Túlmentem minden határon, de az, hogy Tia ott lebzsel a házukban, több, mint bosszantott, és az Jeffry Harper hibája. - A felesége lelépett, és tádámm, máris egy másik nővel hempereg. A lányai előtt. Én vagyok a rossz? - kérdeztem kihívóan, ő viszont pofonra emelte a kezét. Henry és Mel egyszerre hördültek fel, a mellettünk elmenő nővér pedig megbotránkozva nézett végig a kis társaságunkon. Nem lepett meg, talán kicsit erre is játszottam. Azt akartam, hogy a kis aktatáskás, jól menő üzletember képe lehulljon, és a raktárban látottak jöjjenek a felszínre.
- Hé! - Henry azonnal maga mögé taszított, de nekem már elegem volt a folyamatos ide-oda rángatásból.
- Nem, semmi baj Henry. - fogtam le a kezét, mielőtt még a szomszédjának támadna. - Igaza van, tiszteletlen voltam.
Harper összeráncolt szemöldökkel vizslatott, próbált rájönni, hol a csali.
- Nem tartunk igényt a továbbiakban a munkádra. - vágta rá kétséget kizáróan, Mel pedig levegőért kapott.
- Nos, ezt nem ön dönti el. A szerződést a feleségével írtam alá, amiben kitértünk arra is, hogy csak ő mondhat fel nekem. - hazudtam szemrebbenés nélkül.
- Lehet, de a feleségem nincs itt, ezért én döntök. - fűzte keresztbe a karját maga előtt, és visszafolytott egy mosolyt.
- Talán erről kérdezzük meg őt. - vettem elő a telefonom, és tárcsázni kezdtem azt a számot, amit Mel telefonjából másoltam ki nemrég.
- Jenny, mi a franc... - szólalt meg Henry, aki döbbenten kapkodta köztünk a fejét, de Harper közbeszólt.
- Fogalmam sincs, mit képzelsz magadról. - szorította össze az öklét, mire a székig hátráltam. - De nagyon vigyázz magadra, amíg itt vagy. - fenyegetett meg, én pedig külön bosszantásként vigyorogni kezdtem. Szinte láttam, ahogy lassan felrobban. Fogta Mel-t és kifelé indultak a kórházból.
- Te meg akarod ölni magad? - rántott vissza Henry a karomnál fogva, mikor elindultam a pszichiátria felé, terveim szerint Adelével vagy Ashtonnal beszélni.
- Mi? Miért? - kérdeztem ártatlanul. Fogalmam sem volt, mi ütött belém, de hihetetlenül élveztem, hogy egyes helyzeteket irányítani tudok.
- Mi volt ez az előbb?
- Családi csevely. - vontam vállat, és a tolóajtó felé vettem az irányt.
- Máskor is megfenyegetett? - Henry elém ugrott, mire a szemem forgattam.
- Jesszus, dehogy. Szerintem nem is beszéltünk még soha ennyit egyhuzamban. Kicsit túlcsordultak az indulatok a nagy izgalmak után, semmi komoly. - magyaráztam a legkisebb bűntudat nélkül. Ami azért pofátlanság még tőlem is, ha azt nézzük, hogy az előbb tettem igéretet arra vonatkozóan, hogy elmondok neki mindent. - Most megnézném Adelét, hogy utána elmehessünk Peny-ért, ha nem bánod. - kérleltem.
- Jenny... - sóhajtott lemondóan, és bele akart kezdeni a litániába, de a szavába vágtam.
- És mi van Helenaval, hmm? Nem kellene vele is beszélned? - tereltem vissza a problémákat az ő térfelére, sikerrel. Henry arcán végigsuhant egy árny, ahogy a húga nevét kimondtam.
- Most rólad van szó, nem a húgomról. Vele estére beszélek.
- Nos, én jól vagyok, ami szerintem Helenaról nem mondható el. Végtére is előtte verted péppé a tinédzserkori szerelmét. Igazán érett viselkedés. - provokálni próbáltam, ehelyett Henry teljes teste megfagyott a szavaim hallatán.
- A... mi? - kérdezett vissza döbbenten, az én apró bűntudatom pedig késve ugyan, de megérkezett.
- Tényleg nem mondott semmit?
- Mennem kell. - vágta rá, és a kijárat felé vágtatott. Teljes teste megfeszült, vállai fenyegetően előrebuktak, és láttam, hogy térnek ki az emberek az útjából. Lehet, hogy nekem is hosszú napom van, de Henry álomvilága is darabokra hullott a mai nap folyamán. Ahogy kiért az ajtón, rácsörögtem Helenara, és felkészítettem az érkező tornádóra.
- Ne haragudj, kicsúszott a számon, azt hittem, már tudja... - magyarázkodtam idegesen tördelve az ujjam.
- Mégis honnan tudná? Öt perc alatt hazaértünk, és mikor kiszálltam, átült a vezetőülésbe. Nem is engedte, hogy megmagyarázzam, rohant vissza érted. - Helena nem volt kiakadva, de túl boldog sem.
- Tényleg sajnálom, csak nem akartam, hogy én legyek napirenden.
- - Nem baj, legalább nem tőlem tudta meg. Kösz, hogy felhívtál, úgyis a fodrászatban vagyok, itt nem rendez jelenetet. Mel hogy van?
- Az apja hazavitte, most megyek Adelé-hez.
- Igen, fénysebességgel terjednek a hírek, hogy előkerült. Jól van? - váltott át aggódó hangnembe barátnőm, miközben belöktem az egyik üvegajtót.
- Hát... erre majd később adok választ. Most le kell tennem, ha hazaértem, hívlak. - búcsúztam el, és a recepcióhoz lépve megérdeklődtem, hol találom a lányt.
- Csak hozzátartozók jöhetnek. - a nő fel sem nézett a gépből, ahol a papirizációt végezte, egy-egy ujjal pötyögve a billentyűzeten.
- Én találtam meg. - érveltem, de továbbra sem nézett rám.
- Ügyes vagy. - reagálta le unottan. Gondolom vagy harminc éve itt dolgozik, semmi nem tudja kizökkenteni a monotóniából. Szétnéztem, hátha látok valamilyen jelet, de nem volt szerencsém, így újabb csalit dobtam be.
- Én vagyok Henry Spourk barátnője. - már másodszor próbálom kihasználni Henry személyét ma.
- Az ki? - kérdezett vissza, és a szemüvege mögül végre rám pillantott. Most viccel, ugye?
- Itt dolgozott évekig. - tártam szét a karom értetlenül. A nő egy ideig a távolba révedt, mint aki leképezi magában az egész kórházi személyzetet. Vártam a felismerés szikráját a szemében, de ehelyett csak vállat vont.
- Nem hiszem, hogy ebben a szárnyban. - fogott össze két papírt, és hatalmas húsos kezével rácsapott a tűzőgépre.
- Argh. - támasztottam a homlokom a pultnak.
- Jenny, itt vagyok. - hallottam meg Ashton hangját, és örömteli sóhajjal indultam a jobb oldali folyosóra.
- Hogy van Mel? - kérdezte kedvesen.
- Sajnos azt nem igazán tudtam meg, lévén, hogy az apjával összebalhéztam. - mondtam nyugodtan, Ashton viszont teljesen ledöbbent.
- Mit csináltál? Jenny! - dörzsölte meg a homlokát idegesen, és csak ekkor tűnt fel, mennyire görcsös az egész teste.
- Lényegtelen. Mel valószínüleg megúszta nyakig gipszben és egy rossz élménnyel. Mi van a lánnyal? - böktem a fejemmel az ajtó irányába, és a falnak támaszkodtam, magam előtt összefűzött karokkal.
- Hiába próbálkoztam, nem sok minden tudtam belőle kiszedni. Retteg.
- A pasastól? - mutattam az ablak irányába a hüvelykujjammal, mintha Jeffry Harper ott állna.
- Is. Annyit sikerült az orvosoknak megállapítani, hogy testi erőszak nem történt, csak egy-két zúzódás. Miután elmentetek, alig szólalt meg, ha mégis, össze-vissza hadovált ragasztószalagról meg országokról, meg hasonlókról.
- Jó ég... - döbbentem le teljesen. A raktáros kalandunk óta rengeteg verzió lejátszódott a fejemben, hogy mi történhetett Adelével és az ott dolgozó nőkkel, de úgy tűnik, egyik sem lesz lottó ötös tipp.
- Ashton, én vissza akarok menni. - jelentettem ki, mielőtt átgondolhattam volna. Ashton mélyen a szemembe nézett, arcán semmilyen érzelem nem adta jelét.
- Ki van zárva. - szögezte le, de én sem hagytam magam.
- Miért? Múltkor sem kaptak el.
- Hajszálon múlt, és azt mondtad, Harper tudja, járt ott valaki.
- Most, hogy láttam, Adelé milyen állapotban van, nem hagyhatjuk ott a többi nőt.
- Nem a te dolgod. - hárított Ashton, de nem nézett a szemembe. Összefűzte a karját a mellkasa előtt, egyáltalán nem az én oldalamra állt a mérleg.
- Akkor szóljunk a rendőrségnek. - tártam szét a karom.
- Szerinted nem tudnak róla? - húzta ki magát hirtelen Ashton, mire elkerekedett szemmel néztem vissza rá, és olyan kicsire összehúztam magam, amennyire csak lehetett.
- Mi...? - tátogtam hangtalanul és totál összezavarodva. Ashton idegesen megdörzsölte az arcát, mint aki bánja, hogy kinyitotta a száját.
- Nem fura, hogy a maffia ilyen közel a városhoz ilyen vígan működhet? - a kérdés a levegőben lógott, nem várt rá választ.
- Maffia? - pislogtam nagyokat. Mi a fene történik?
- Lényegtelen. Jenny, nem oldhatsz meg mindent.
- De megpróbálhatom. - kötöttem az ebet a karóhoz, mert az agyam hátsó zugában már egy terv kezdett kibontakozni, még ha nem is volt túl ésszerű. Emberi szokás: minél inkább tiltanak valamit, annál jobban akarod.
- Én ehhez nem fogok asszisztálni. - lépett hátrébb Ashton, és szomorúnak tűnt. Őszintén csalódott bennem, pedig nem is értettem, mi rosszat követtem el. Mármint azon kívül, hogy teljesen zakkant vagyok, ez viszont nem újdonság.
- Akkor ma miért segítettél? Sőt, eddig állandóan? - durcássan csípőre vágtam a kezem, a tekintetem mélyen Ashton szemébe furva.
- Mert ezt teszik a barátok! - fakadt ki, én azonban majdnem vigyorogni kezdtem, amiért a barátjának tart. - De nem fogom miattad újra lecsukatni magam. - törte meg a lelkesedésem lemondóan, mire a szám elé kaptam a kezem. Én idióta erre nem is gondoltam. Ahogy itt állt előttem, egyáltalán nem azt a látszatot keltette, mint egy bűnöző. Persze, kicsit durvának tűnt a fekete cuccaiban és a piercingekkel, de számomra már közel sem volt ijesztő.
- Sajnálom. Igazad van, átgondolom a dolgot. - bólintottam, és a falnak dőltem. A hajamba túrtam, ami pontosan egy szénabogjához hasonlított, és kerültem Ashton tekintetét, aki egy percig csak némán figyelt. Elindult a mozgásérzékelő ajtó felé, de még utoljára visszanézett.
- Jenny?
- Mhm? - pillantottam rá.
- Tudom, hogy hazudsz. Már rég eldöntötted, mit fogsz tenni. - szólt vissza semleges hangon, majd erőteljes léptekkel a kijárat felé indult.
Akármennyire is helytelen volt, halovány mosoly terült szét az arcomon. Igaza volt, a tervem alapjai már készen álltak, már csak néhány apró részletet kellett beillesztenem. Na világ összes bátorságát összegyűjtenem. Ezt egyedül kellett csinálnom, még ha esélyesen le is fognak csukni, vagy rosszabb: Harper kezébe kerülök. Az érzékeim utóbbira szavaztak, és igazuk is lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése