Jenny Brown - 22.

- Hogy érted, hogy lelépett? - kiabáltam magamon kívül Jareddel, aki védekezően a feje elé tartotta a kezét.
- Mit tudom én, talán besokkalt, gőzöm sincs.
- Mitől sokalt volna? És hol vannak most a lányok? - kaptam azonnal a telefonom után, aztán rájöttem, hogy a szobámban hagytam.
- Ismered Ashtont, nem túl bőbeszédű. Tegnap délután történt, amíg szülinapon voltak, azóta pedig természetesen otthon vannak, az apjukkal.
Leesett az állam. Mr. Harperrel vannak, a mintaapával, és ki tudja, hogy érzik magukat. Én meg itt enyelgek egy pasival Észak - Skóciában, teljesen hidegen hagyva minden mást, mint egy elvarázsolt tündérmesében.
- Azonnal haza kell mennünk. - pattantam talpra.
- Jenny... - kezdte Jared, és már előre utáltam, mit fog mondani, de azért az még visszafordultam az ajtóból. - Te... Szóval te nem vagy a családjuk tagja. - fogalma sem volt róla, mennyire mélyen belém döfte a kést. - És nem is vagy velük túl régóta. Talán jobb lenne, ha hazamennél. Haza haza, érted, Londonba.
- Jared, most fogd be! - sziszegtem idegesen, majd becsaptam magam után az ajtót, és indulatoktól fűtve megindultam le a lépcsőn, egyenesen az ebédlőbe. Most nem gyertyák égtek, mint tegnap, hanem a hatalmas ablakokon besütő fehér fény töltötte be a helyiséget, a vastag bordó függőnyöket félrehúzták, és friss fehér virág díszített mindent asztalt. Az egyik sarokban svédasztal állt rendelkezésünkre, roskadásig étellel. Más esetben rohantam volna fulladásig tömni magam, de most legkevésbé sem volt étvágyam.
Helena ugyanannál a asztalnál ült, az egyik virág dekorációval játszadozott, arcán békés mosollyal.
- Helena, azonnal indulnunk kell haza.
- Miért? - nézett fel nagy Bambi szemekkel, és máris utáltam magam, amiért tönkreteszem az eddigi nagyszerű kirándulásunkat.
- Eliz lelépett, a lányok meg az apjukkal vannak. - hadartam eszemet vesztve.
- Óóó, istenem. - kapta a szája elé a kezét. - De legalább az apjuk ott van nekik, az a lényeg, nem?
- Higyj nekem, ez az elképzelhető legrosszabb opció.
- Miért? - kérdezte még mindig döbbent szempárral. Egy pillanatig úgy tűnt, minden kicsúszik a számon, de sikerült lenyelnem a feltörekvő keserűséget és titkokat.
- Mert Mr. Harper nem egy mintaapa. Sokat utazik, meg megbeszélésekre jár. Mel épp hogy próbál kevésbé lázadni. Peny pedig érettebb ugyan egy 10 évesnél, de attól még kislány.
- De Jenny, nem vagy a nővérük vagy az anyjuk. - ezaz, megforgatta a már belém döfött kést.
- Hát csajok, az ötlet jó volt, de a recepciós nőce 1 percen belül kiszabadított. Azt hiszem, mély benyomást tettem rá az érkezésünkkor. - fogta meg a vállamat egy erőteljes kéz, mire összerándultam az váratlan mozdulattól.
- Mint általában mindenkire, borzasztó vagy. - mosolygott a bátyjára Helena, majd újra szomorúan rám pillantott. - Sajnálom Jenny. Ha nagyon szeretnéd, azonnal indulhatunk, de nem hinném, hogy bármin is tudnál változtatni.
- Min kellene változtatni? - kérdezte Henry, és az állát a fejem búbjára tette, és közben átkarolta a vállam. Túl ideges voltam ahhoz, hogy felfogjam, mit csinál, mennyire közel van, és hogy minden mennyire megváltozott köztünk.
- Kösz, Helena, tőled vártam volna egy kis megértést. - szálltam vitába, és láttam, mennyire megbántom a lányt. Ez a nap jobban nem is alakulhatna.
- Valaki beavatna? - Henry megérezhette, hogy komolyabb problémák vannak, mint a szokásos hisztijeim, úgyhogy mellém lépett, és gyanakodva figyelte az arcom.
- Eliz lelépett otthonról.- vázolta a tényeket röviden Jared, aki a másik felemről állt, tisztes távolságban. Hullámokban áramlott felé a dühöm, és biztos, hogy ő is megérezte.
- Basszus. - húzta a száját Henry, és még tőle kaptam a legodaillőbb reakciót. Vagyis csak hittem. - Várható volt, nem? Végülis a férje nem épp normális. Mindenki tudja a városban, hogy csalja a feleségét.
- Na, bátyuskám, te mégis honnan vagy ilyen jól informált pletykák terén? - könyökölt az asztalra Helena, és mintha benne is kicsit kezdett volna felmenni a pumpa.
- Hallottad már azt a mondást, hogy az ember lánya az ágyban a legféltettebb titkait is megosztja az arra érdemlegessel? - kérdezte Henry, mire nagyon furán kezdtünk rá nézni, és egy időre én is elfelejtettem a saját problémámat.
- Nem, mert ilyen mondás nincs. - vágtuk rá egyszerre Jareddel, Henry pedig megvonta a vállát.
- Na, mostmár van. Zsenialitásom lenyűgőző. Szóval hallottam ezt-azt, és többek közt Mr. Harperről is szóltak mesék.
- Neked az ágyban a szomszédunkról áradoznak? - Helena felvonta az egyik szemöldökét, és bár én próbáltam a valódi problémára fókuszálni, ők igencsak elmerültek a saját témájukban.
- Miután engem dicsérnek. - mutatott magára vigyorogva, majd folytatta. - A titkok soha nincsennek lakattal lezárva. - itt egy nanoszekundumra összeakadt a tekintetünk, sejtettem, mire gondol, de aztán visszafordult a húgához. - A lényeg, hogy nem csoda, hogy Eliz otthagyta a férjét, csak fura, hogy a lányokat nem vitte magával.
- Muszáj innom valamit. - roskadtam le az egyik székre, és a fejemet a karomra hajtottam. Henry a hátamat simogatta, Helena pedig egy pohár vizet tett elém.
- Erőssebb nincs? - könyörögtem, mire szomorúan nemet intett. Egy hajtásra kiittam, és bár a hideg kicsit lehűtötte a torkom, sokkal jobban nem lettem.
- Figyelj, én nem akarom, hogy hazamenj. De talán most kellene békén hagynod a családot, van elég bajuk, nem kellene, hogy még téged is fizessenek, meg vendégül lássanak. - kezdett bele újra Jared, Helena pedig egyetértően bólogatott.
- Jenny nem megy sehova! - Henry hangja nem tűrt ellentmondást, a vállamba markolt, és a legkevésbé sem bántam. A szorítása tartott észnél.
- Tudom, hogy ez lenne a helyes... - magyaráztam, részben magamnak is. - És igazad van Jared. De nem tudom csak így ennyiben hagyni. - sem ezt, sem egyéb dolgokat, de ezt már csak magamban tettem hozzá. - Peny olyan, mint a húgom, és szerinted hol normális az, hogy egy 10 évest elhagy az anyja?
Egyikük sem szólt semmit, kóstolgatták a szavaimat, majd Jared mély sóhajjal az asztalra borult.
- Te tudod. Végülis nem csak rajtad múlik, Mr. Harper lazán kiteheti a szűröd.
- Próbálja meg. - tettem hozzá dühösen. Az az ember már így is túl sok bajt okozott nekem, ideje, hogy viszonozzam.
- Reggelizzünk meg, és utána fénysebességgel fogok vezetni. - nyomott egy puszit a fejemre Henry, majd a svédasztal felé igyekezett, Jareddel a nyomában.
- Megoldódik. - nyúlt át az asztalon Helena, és bíztatóan megpaskolta a kezem, majd ő is a fiúk felé indult.
Ismét elő akartam venni a telefonom, felhívni bárkit, Ashtont, Peny-t vagy anyát, de a nagy rohanásban az éjjeli szekrényen hagytam. Basszus.
- Nem tudtam, mit szeretsz, úgyhogy tessék, amerikai palacsinta az amerikai lánynak, juharsziruppal és dzsemmel. - tett elém egy tányért Henry, mire erőltetett mosolyt biggyesztettem az arcomra.
- Köszi, nem szeretem a juharszirupot, de a dzsem jöhet. Bahh, az ott szalonna? - fintorogtam az ő tányérát látva.
- Még mindig te vagy kettőnk közül a nyúl. - mutatott rá a nyilvánvaló tényre. Jared reggelije is hasonlóan nézett ki, Helena pedig különböző gyümölcsökkel tarkította a vanilis pudingját. Szinte rágás nélkül nyeltem le a palacsinákat, alig éreztem az ízüket, a gondolataim teljesen máshol jártak.
Mégis mit tudnék én tenni? Igazuk van, mindnyájuknak. Senki nem vagyok, még csak nem is szeretem Wigant. Anyámnak nagyobb szüksége lenne rám otthon, Henryék pedig úgyis Londonba költöznek. A rendőrség talán megtalálja Adelét, és Mr. Harper talán jó egyedülálló szülő lesz. Asthon pedig... hát ő továbbra is a saját útját járhatja, ahogy eddig is.
Ashtonról eszembe jutott Jared, aki épp a kávéjába kortyolt bele, és próbáltam felfedezni köztük bármilyen hasonlóságot. Jared kedves, talán kissé kisfiús arca teljesen ellentétben állt Ashton szögletes és durva vonásaival. Semmi, de tényleg semmi hasonlóság nem volt köztük.
Vajon Jared anyja is iszákos? Vagy az apja testvére lehet Asthon anyja? Igazából nem sok minden tudok Jaredről sem. Nem többet, mint Ashtonról.
Nos, a hasonlóság megtalálása nem is volt olyan nehéz.
- Mi az? - sóhajtott Jared, és felém fordult.
- Mi mi az? - kérdeztem vissza, és sóhajtottam, és már magyarázni kezdtem volna, mikor a szalvétával játszadoztam.
- Percek óta bámulsz. - ó, szóval észrevette.
- Semmi, csak rájöttem, hogy hasonlítasz egy ismerősömre. - tettem hozzá mellékesen, és belekortyoltam a teámban. Jared arckifejezése egyértelművé tette, hogy érti, mire gondolok, és hogy nagyon gyorsan hagyjam békén.
- Pedig elég egyedinek tartom magam. - fordult vissza a saját reggelije irányába, és kifejezetten kerülte a tekintetem.
- Nemár, minden harmadik gyerek ugyanúgy néz ki, mint te. - tette hozzá vicceskedve Henry, de egyikünk sem nevetett rajta.
- Minden második meg mint te, úgyhogy fogd be. - védte meg a barátját Helena, Henry pedig meglepődve bámult a húgára. Felém fordult, és épp nyitotta volna a száját, de gyorsan belefolytottam a szót.
- Ha megint előjössz azzal, hogy megrontom a húgodat, a kezedbe állítom ezt a villát.
- Szerintem ezt éjszaka megbeszéltük, de... - kezdte Henry, de Jared felkapta a fejét, és vigyorogva közbevágott.
- Éjszaka mi? Beavatnátok? - mutatott kettőnkre, mire sóhajtva dörzsölni kezdtem a homlokom.
- Ne reménykedj, semmi nem történt, csak beszélgettünk. - magyaráztam.
- És csókolóztunk. Sokat. - egészítette ki a történetet Henry, az arcom pedig pirosra gyúladt az emlékektől, és hogy ennyire nyíltan beszél róla. Rólunk.
- Au, hát nem édes? - fordult Jared Helena felé, aki azért annyira nem volt lenyűgözve a hírtől. - És akkor most mi van? Megszelídítetted Wigan csődörét?
- Jared, ne beszélj már így a bátyámról, pont előttem. - panaszkodott Helena, de Henry nevetett az őt ért jelzőn. Én csak a vállamat vontam.
- Szerinted úgy néz ki, mint valami jámbor lélek? - mutattam Henryre, aki csak vigyorogva rázta a fejét.
- Hát virul a feje, azt látom. Mit tesz a szerelem... - vigyorgott Jared, mire Henryvel mindketten felhördültünk, és lehurrogtuk Jaredet. Egy kis darabka palacsintával még meg is dobtam újdonsült meleg barátomat, akit pont az ingjén talált el. Henry erre elismerően füttyentett, felém nyújtotta a kezét, én pedig belepacsiztam.
Helena vidáman kacarászott, Jared pedig igencsak kezdte bánni, hogy segítette a kapcsolatunknak nevezett akármit összehozni a félistennel.
A két barát beszélgetni kezdett valamiről, de én csak a combomat megszorító erős ujjakat éreztem, minek hatására felugrottam ültömben, Henry pedig halkan nevetgélt mellettem.
- Most azonnal le akarok lépni. Veled. Megőrjítesz ezzel a nadrággal. - súgta, mire fülig vörösödtem, és zavartan kortyoltam bele az újabb pohár hideg vízbe. Henry kék szemei rabul tartottak, de az agyam egy kis eldugott része még racionális tudott maradni, így mély lélegzetet vettem, és lesöpörtem a kezét a combomról.
- Haza kell mennünk. Túl sok minden történik körülöttünk. - érveltem jogosan, Henry pedig a fejét rázta.
- Este azt mondtad, hogy...
- Sok mindent mondtunk este. - vágtam a szavába. - Még meg sem emésztettem mindent. Henry, kérlek, nagyon aggódom Penyért. - könyörögtem, a tekintetem mélyen az ő gyönyörűséges szürkés-kék szemeibe fúrtam, és vélhetően kiolvasta a tekintetemből, hogy milyen érzelmi vihar dúl bennem. Megadóan sóhajtott, majd odahajolva egy lágy csókot lehelt az ajkamra.
- Nemár, muszáj előttünk? - csattant fel Jared, Helena pedig vigyorogva tapsikolt. Vállat vontam, Henry pedig visszaszólt.
- Majd ha felnőttél, megérted.
- Ez mostmár mindig így lesz? Itt fogtok cukiskodni előttünk? - kérdezte Jared, én pedig vállat vontam.
- Kicsi az autó. Ki tudja, ott mi lesz. - kacsintott rám Henry, Jared újra felhördült, Helena pedig a bátyja karjára csapott.
- Megyek, összepakolok. - toltam ki magam alól a széket, és Henry is ugyanúgy tett. Jared persze utánunk füttyentett, mire az egész étterem minket kezdett bámulni, Henry pedig integetni kezdett, mint egy szépségkirálynő. A szememet forgatva léptem ki a hallba, majd csöndbe burkolózva lépkedtünk fel a lépcsőn, egésszen a szobáig.
Belépve a táskám irányába indultam, Henry azonban bevágta mögöttem az ajtót, és visszarántott magához.
- Mi a... - kezdtem, de belém folytotta a szót. Nem is akármennyire, levegőt sem kaptam. A lábam nem érte a földet, és erős tartásával a falhoz szorított.
- A húgom reggel megzavart. - suttogta a számnak vigyorogva két csók közt. - Be kellett pótolnom. - lépett el tőlem, és saját holmija felé lépkedett, otthagyva engem túlzottan kalapáló szívvel.
- Egyszer tutira elájjulok. - motyogtam magamban, de Henry meghallotta, és hangosan nevetni kezdett édes, rekedtes hangján.
Miután mindent összeszedtünk, és ebbe a párnacsatát vívó Helena-Jared páros is beletartozik, könnyes búcsút vettünk a rúzsfoltos fogú recepcióstól. Vagyis próbáltunk, de ő az autónkig kísért minket, végig Henrynek magyarázva, hogy akármikor bejelentkezhet, szívesen várják. Henry persze adta alá a lovat, miszerint "ilyen rendes személyzethez hamarosan visszatér" és hogy "persze, mindenkinek elterjeszti Wiganben, hogy az Alexandra Hotelben a legaranyosabbak az emberek, és a recepciós". A nő nem győzött pirulni és hálálkodni, majd fájdalmas búcsút véve tőlünk visszasietett az épületbe.
- Helena, máshol is ennyire rátapad a személyzet Henryre? - fordultam félig hátra, miközben becsatoltam az övem az anyósülésen.
- Persze, sokkal durvábban. Ez egész lightos volt. - vont vállat a szőkeség, mire Jareddel, amolyan "mázlisták" pillantással összenéztünk.
- Nem is tudom, kinek ajánlota fel a hotel igazgató a  királyi lakosztályt Valenciában. - vigyorgott Henry, és a visszapillantóból Helenara pillantott, aki védekezően maga elé emelte a kezeit.
- Az félreértés volt... - kezdte Helena, de Henry nevetve közbevágott.
- Félreértés hát. A hotel igazgatója virágokat küldözgetett neked minden reggel.
- Nemár. - ámuldoztunk Jareddel, akinek úgy tűnt, ez a sztori teljesen új volt.
- Jó isten, hány éves volt a pasas? - támadtam le Helenat, aki irulva-pirulva bevallotta, hogy a spanyol úriember akkortájt töltötte a 35-ik életévét, míg Helena a 18-at.
- Mostanra tök gazdag hoteltulajdonos feleség lehetnél. - vigyorogtam, és feltámasztottam a lábaim a műszerfalra, miközben az autó további viktoriánus kora beli épületek mellett haladt el, jobbról pedig hatalmas, csillogó vizű tó szegélyezte az utunkat.
- Teljesen meg voltam ijedve. - védekezett tovább, Jared pedig vihogva helyezkedett a hátsó ülésen, hogy hosszú lábaival kényelmesen elférjen. - Végig nyösztettem Henry-t, hogy váltsunk szállást, vagy legyünk kint egész nap a spanyol városban. Utóbbi győzött.
- Csoda egy testvérpár vagytok. Nincs ilyen tesó szépségverseny? - kérdeztem.
- De. Megnyertük a regionálist egymást követő 3 évben is. - vont vállat Henry, mintha más lehetőség nem is jöhetett volna szóba.
- Hülyeség volt megkérdezni. - legyintettem.
Egy ideig csak bámészkodtunk, a tájat kémleltük. Ha lenne időnk, érdemes lenne szétnézni, sétálgatni, esetleg Henryvel andalogni a keskeny, macskaköves utcákon. Az előttem megjelenő képre hallkan nevetni kezdtem, és a fejem rázni.
- Mi az? - kérdezte egyből.
- Csak elképzeltem, hogy ketten, kézenfogva andalgunk a romantikus naplementében a keskeny utcákban. Annyira abszurd, hogy saját magamat kell kiröhögnöm. - magyaráztam, mire Henry biccentett.
- Ha azt mondom, hogy igazad van, megbántódsz. Ha azt, hogy nem, akkor azt hiszed, valami szőke herceg vagyok. Olyan nehéz veletek, lányokkal. - gondolkodott hangosan, mire felé fordultam. Részben igaza volt, de mindig is tudtam, hogy nem a herceg típus. Nagyon nem az.
- Az egoista barmokkal sem könnyű, de kivételesen egyet kell veled értenem.
Henry a szívére tette az egyik kezét, és úgy jelezte, hogy "mennyire megbánottam az érzéseit".
- Henry, kb mennyi idő lesz az út Wiganig? - fúrta a fejét előre a két ülés közt Jared, Henry pedig számolni kezdett magában.
- Ha nem tévedek, és sikerül jó tempóban mennünk, akkor kb. 6 óra hossza.
- Jesszus! - ámultam el. Jared felsóhajtott, majd újra helyezkedni kezdett mögöttem, néha beletérdelve a vesémbe. Válaszul előrébb húztam az ülést.
- Ez előbb is eszedbe juthatott volna. - vágta rá mogorván, és rájöttem, hogy igazából a reggeli események óta be van rám rágva.
- Sajnálom. Mostmár elférsz? - fordultam hátra, ő pedig csak biccentett. Helene az ölébe dőlt, a telefonján ügyködött valamit, Jared pedig az egyik kezével a lány haját simogatta, és közben kibámult az ablakon.
- Figyelj... - kezdtem, de nem hagyta, hogy végig mondjam.
- Semmi gáz. Felejtsük el. - mondta, de szavai csupán üres fecsegésként hangzottak. Henry rám nézett, majd a visszapillantóból a még mindig kifelé bámészkodó Jaredre, de nem szólt egy szót sem. Úgy vette, hogy ez a mi problémánk, és nem szól bele.
Hosszú percekig egyikünk sem szólalt meg, és Henry  rádiót sem kapcsolta be. Helena végül elszundított, és Jared is elpilledt az autó ringásában.
- Szerinted nem lesz fura? - kérdeztem csak úgy Henryt, aki összeráncolt szemöldökkel pislogott vissza rám.
- Mármint mire célzol?
- Többek közt ránk. Nekem épp elég problémám van, neked ott az orvosi, meg azért nem is igazán beszéltük meg, hogy mi van köztünk... - a számból csak úgy ömlöttek a szavak, képtelen voltam nekik gátat szabni. - ... mert én tényleg, szóval tudod, veled kapcsolatban komolyan gondolom...
- Ácsi, vegyél közben levegőt is. - csitított Henry, és összekulcsolta az ujjainkat a combom mellett. - Majd lesz valahogy. Nem azért szivattuk egymást ennyi ideig, hogy a hazaérkezésünk után egy szimpla csával válljunk el. Amúgy meg úgyis segítened kell lakást találni. - szorította meg a kezem, mire mosolyogva és vélhetően igen csillogó szemekkel rá néztem.
- Igen, mert nekem van ízlésem, veled ellentétben. - vágtam rá, mire ciccegni kezdett.
- Na, látom, eddig tartott a pánikolós hangulatod. Le vagyok nyűgözve. - a nézése pont ennek az ellenkezőjét mutatta, de nem reagáltam rá.
Felülve a táskámba nyúltam, előhalásztam a telefonom, és Mel számát tárcsázta. Sokszor kicsengett, már épp le akartam tenni, mikor Mel beleszólt.
- Szia, Jenny vagyok.
- Mit akarsz? - vágta rá, és hallottam, hogy a háttérben egy fiú hang szólítgatja, és tutira nem Mr. Harper, mert az nem nevezi Melt babának. Ajjaj. Ez nagyon nem jelent jót.
- Ahogy hallom, te jól vagy, de Penyvel akarok beszélni.
- Miért nem az itthonin hívsz minket? - mozgolódás hallatszódott, majd ajtócsapódás.
- Passz. - feleltem, de persze nem akartam Harper apukával beszélni. Inkább ott derüljön ki, hogy nincs munkám, mint előzőleg.
-Peny minden nap várja anyát haza. - fogja suttogóra a hangját Mel, mire megfeszül minden izmom. A lány nem szokott emberszámba venni, most mégis komolynak és kissé kétségbeesettnek tűnt. - De tőlem elköszönt. - köszörülte meg a torkát, csak úgy folytak belőle a szavak - és megesketett, hogy Penynek nem szólok az egészről. Azt mondta, hogy vigyázzak a húgomra, hogy majd küld pénzt, és hogy nem a mi hibánk. - mostmár szipogott, és ha a viszangból jól ítélem meg, a fürdőben lehetett. - Még csak nem is marasztaltam, fogalmam sincs, mi történt. - újabb szipogás. A homlokomat dörzsölve próbáltam kirakni a gondolataim kirakós darabkáit. - Aztán rám parancsolt, hogy menjek be a születésnapra, és elhajtott.
- Mel, igyekszem, ahogy tudok, és segíteni fogok. - döntöttem el, Henry pedig rám villantotta a tekintetét. - Csak vigyázz a húgodra.
- Jenny, én... - kezdte, és mély levegőt vett. - mindegy, nem érdekes. Mark már vár.
- Megint összejöttél azzal a kis majommal? - keltem ki, Henry pedig bár nem tudta miről van szó, elismerően bólintott.
- Sosem voltam kíváncsi a véleményedre. Szeretjük egymást és kész.
- Szereted hát. Szeresd, amig vissza nem érek, mert biztos lehetsz benne, hogy kidobom. - sziszegtem dühtől eltorzultan a telefonba, mire Mel is kiabálni kezdett.
- Semmi közöd hozzánk. Ez a mi házunk, nem a tied. Remélem elhúzol Londonba mostmár.
- Arra ne számíts. - vágtam vissza, mire Mel bontotta a vonalat.
- Oké, Jenny Sky, olyan vörös a fejed a méregtől, hogy kezdek érted aggódni. - Henry tisztes távolba húzódott előlem, amennyire a szűk karosszéria engedte. Vettem pár mély lélegzetet, hogy lenyugodjak, de nem igazán segített.
- Jó, Mel a maga életét rontja el, bukott ügy. - magyaráztam magamnak, Henry pedig az államnál fogva maga felé fordított.
- Mi történt? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel, és az én idegességem rá is átragadt.
- Mi nem. - sóhajtottam, majd a telefon újra rezegni kezdett a kezemben. A képernyőre sem pillatva a jobb fülemhez emeltem, azt hittem, Mel hív vissza, lévén, hogy a húgával akartam beszélni.
- Tessék. - hangom kissé élesen hangozhatott, de akkor épp a legkevésbé sem érdekelt.
- Csodálom, hogy felvetted. - Ashton hangját nem volt nehéz felismernem.
A baj, hogy Henrynek sem.

Jenny Brown - 21.

Naná, hogy mellettem aludt.
Én meg hagytam, úgyhogy ezennel kimaxoltam a rosszaság kártyát.
Arra ébredtem, hogy borzasztóan melegem van, és valami súlyos nehezedik a mellkasomra. Volt néhány ilyen rémálomszerű ébredésem a hetekben, úgyhogy a csukott szemeim pánikszerűen kipattantak, és Henry felé fordultam. Azzal azonban nem számoltam, hogy mennyire kicsi is az ágyam, úgyhogy ugyanazzal a lendülettel tovább gördültem, és egy hangos puffanással értem földet. Hangosan felnyögtem a fejemet és végtagjaimat hasogató fájdalomtól, amire a kora reggeli tornamutatványom nem volt épp vevő. A lábam belegabalyodott a takaróba, de legalább kiszabadultam Henry izmos karja alól.
- Jenny, mit csinálsz? - kérdezte csak félig éber állapotban Henry,és a hangját így is elnyelte a párnája. Vagyis pontosabban az én párnám. Hmm, nem is hangzik olyan rosszul.
- Lelöktél. - tápászkodtam fel bosszúsan, és beletúrtam antennaként szétálló hajamba. Ha koncentrálok, talán a BBC-t is tudnám fogni.
- Hány óra van? - kérdezte, továbbra is csukott szemmel, és enyhén szétnyílt ajkakkal, a fejét a párnába fúrta, és nem úgy nézett ki, mint aki egyhamar szeretne felkelni.
- Nyolc múlt 10 perccel. - csatoltam fel az éjjeliszekrényen pihenő karórámat, és megpróbáltam egy kis helyet csinálni magamnak is az ágyamban, de Henry-t képtelenség toszogatni. Kicsit az oldalára gördült, én pedig becsusszantam a helyemre, ő azonban ugyanazzal a lendülettel vissza is gördült. Legalább 80 kilónyi izom nehezedett rám.
- Hajnal van, aludj még. - karolta át a derekamat, és a vállamba furta a fejét. Éreztem a nyakamon lágy szuszogását, és a testem minden izma megfeszült az érintésétől. Elakadt a lélegzetem is, de miután felébredtem a kábulatból, rájöttem, hogy mennyire kényelmetlen így feküdni. Ennyit a romantikáról.
- Indulnunk kellene haza. - motyogtam, pedig semmi kedvem nem volt visszamenni Wigan-be. Jobb kezemmel átnyúltam, és játszadozni kezdtem szőke hajtincseivel. Válaszul csak morgott egyet, nem is biztos, hogy felfogta, mit mondtam.
Ha visszagondolok a tegnapi napra, önkéntelenül is mosoly terül szét az arcomon. A vitánk mintha évekkel ezelőtt történt volna. Henry-nek, a nagy Henry Spourk-nak be nem állt a szája. Folyamatosan kérdésekkel bombázott, hogy mi a kedvenc kajám, milyen átlagom volt az iskolában, milyen könyveket olvasok. Teljesen úgy éreztem magam, mint egy vallatáson. S ha kezdtem volna úgy érezni, hogy sokat beszélek, megválaszolta a saját kérdéseit. Imádja a spagettit, kitűnő volt végig a tanulmányai alatt (na, ez nem lepett meg), és leginkább orvoslással kapcsolatos könyveket olvas, de kikapcsolódásként szeret különböző politikusok életéről olvasni. Szereti a kék színt, szoknya szerelmes (mármint lányokon szereti nagyon, nem önmagán), kétszer is járt már Indiában, és legközelebb Mexikóba akar eljutni, allergiás az eperre, és kiskorában beíratták páros táncórákra, de egy hét után otthagyta, és inkább kosárlabdázott a gimi végéig.
Akkora információáradat zúdult rám néhány óra leforgása alatt, hogy alig győztem felfogni amit mond. Vagyis inkább felfogni, mennyire kivirult és őszinte hozzám.
Most mondhatnám, hogy egy teljesen más Henry-t ismertem meg, de ez nem igaz. Ugyanaz az önimádó, kifejezetten beszólogató Casanova, akit a kezdetektől ismertem, csak a piskóta közé most már kaptam tölteléket is.
És mennyire finom is ez a félmeztelen sütemény, ahogy mellettem fekszik. Vagyis inkább rajtam, de a fene fog panaszt tenni.
- Aludni akarok. - morogta újra, mire kuncogni kezdtem.
- Hazaérünk, és holnap reggelig aludhatsz. - simítottam egy tincset a füle mögé. Olyan békés volt minden, csak a még mindig hőemelkedéses állapotom zavart bele az egészbe.
- De ott nem lesz ilyen kényelmes párnám. - mocorgott egy sort, hangja már nem volt annyira álmos, de továbbra is szorosan tartott. Ujjaival a derekamba vájt, és hosszú lába is a pucér lábamhoz tapadt. Kezdek rájönni, hogy talán nem is a láztól van annyira melegem.
- A kényelmes párnád már nem érzi a bal kezét. - mosolyogtam, mire mély sóhaj közepette végre kinyitotta kékes-szürke szemeit.
- Agyonvágod a hangulatot. - jegyezte meg morcosan.
- Csak reális vagyok. Nekem senki ne mondja, hogy pl. a kifli póz az kényelmes. Ugyan már, elhal a pasi alsó keze. - magyaráztam, mire a szemeit kezdte forgatni és közben az oldalára gördült, egyik kezét a feje alá támasztva, másikkal még mindig az derekam oldalán játszadozott.
- Nem tudom eldönteni, hogy akarom e egyáltalán tudni, honnan szeded az ilyen bölcsességeidet, vagy inkább jobban járok a tudatlansággal.
- Maradj tudatlan, az üresfejű férfiak jobban kelnek a piacon. - vontam vállat, és láttam a szemében az elszántság szikráját fellobbanni.
- Tényleg? - kérdezte, miközben közelebb hajolt. - Szerintem azért okosan sincs félnivalóm. - vigyorgott, miközben az ajkamat bámulta. Az ujjai elindultak felfelé, én pedig a lábujjamig megborzongtam az élvezettől.
- És ha a végén magányos agglegyén leszel? - kérdeztem vissza, és alig vártam, hogy végre megcsókoljon.
- Esetemben ez a lehetőség ki van zárva. Mégiscsak rólam beszélünk. - ismét a szemembe nézett, majd lágyan az ajkamra tapadt.
Ha reggel, ha este, ha éjszaka, Henryvel csókolozni több volt, mint fantasztikus. Inkább az észveszejtő szót használnám, mert teljesen az uralma alá vett, és kivételesen nem is bántam.
Ami azonban egy ici-pici üröm az örömben, hogy bár este sok mindent megtárgyaltunk, az, hogy pontosan hogy is állunk egymással és hogy akkor megpróbáljuk e együtt, vagy sem, nem igazán lett kimondva. Eldöntöttem, hogy hazaérkezésünkig hagyom a dolgokat a maguk folyásában, de nem leszek az a lány, aki miatt egy újabb strigulát húzhat a falára.
- Reggeliiiiii. - kiálltotta Helena, miközben berobbant az ajtónkon, mi pedig azonnal szétrebbentünk Henryvel. Mondjuk sokat nem ért, egy ágyban feküdtünk, az egyikünk egy szál ingben, a másikunk pedig egy szál pizsamanadrágban, de a takaró miatt az sem látszódott. Ha pedig még ez sem lenne elég, a vörös fejem biztos, hogy mindent elárul.
- Szia Hugi. - köszönt Henry kedvesen, és kicsit kijjebb húzódott tőlem, már amennyire ez a szűkös ágyamon egyáltalán lehetséges.
- Mi a baj a te ágyaddal? - kérdezett vissza Helena, és mintha bosszúsnak tűnt volna. Köztem és a bátyja közt kapkodta a tekintetét, és csak sejteni mertem, mit képzelhet rólunk.
- Láttam, ahogy egy bolha ugrál rajta. Jenny felajánlotta, hogy vele aludhatok. - vigyorgott Henry továbbra is, és a takaró alatt átfűzte a lábával a lábszáramat. Levegőért kaptam, de aztán hamar tiltakozni kezdtem.
- Mi? Dehogy is! Még mondtam is, hogy nem aludhatsz velem. - figyelmeztettem az amúgy valóban megtörtént tényre.
- Nem vagyok hülye. Lefeküdtél a barátnőmmel? - fordult Henry felé a húga, és nem értettem, hogy nem rám dühös. Mi történik itt?
Henry behajlította a lábát, és éreztem, hogy a térde egyre feljebb siklik a combjaim közt. Ledermedtem, és alig tudtam megszólalni, és gyorsan elmagyaráztam magamnak, hogy megint csak a régi játékai egyikét űzi.
- Nem, nem feküdtünk le! - tiltakoztam azonnal, de Henry is ugyanabban a pillanatban szólalt meg.
- Még nem. - mondta, mire felé kaptam a fejem. Azt az önelégült vigyort sehogy nem lehetett letörölni a képéről. Újra a húgára néztem, aki sóbálványként figyelt minket, és az arcáról az érzelmek teljes skáláját le tudtam olvasni. Megbántottság, düh, félelem, csalódottság és ahogy a tekintetét az enyémbe fúrta, szinte rám ömlött a megvetése. Ó, akkor mégis csak rám haragszik.
- Helena, beszélhetnénk? - könyörögtem, és kimásztam az takaró alól, Henry mélységes bánatára.
- Jenny, én a barátomnak tartottalak, de nem vagyok hülye. Ezért voltál csak velem, ugye? Hogy a bátyám közelébe lehess? - közelebb lépve láttam, hogy a szemei csillognak a kibuggyanni készülő könnycseppektől.
- Jézusom, dehogy! - gyorsan megöleltem, de nem viszonozta. - Elmagyarázok mindent, kérlek. De a lényeg, hogy nem vagyunk együtt Henryvel. - tértem a lényegre, és kimondva még inkább fájt a dolog.
- Még nem vagyunk. - szólt be hátulról Henry, és Helenaval mindketten dühös pillantást vetettünk rá, ő viszont csak megvonta a vállát.
- Nem mennél letusolni, vagy ilyesmi? - kérdeztem enyhe éllel a hangomban, mire felsóhajtott.
- Gondoltam, megismételhetnénk a tegnapit, csak fordított felállásban. - nyújtózkodott, és végre kimászott az ágyból. A szavam is elakadt, miközben Helena rám villantotta a tekintetét. Én tudom, mi volt, de Helena szerintem már a legperverzebb képeket látta maga előtt.
- Nem fognád be véletlen? - kérdeztem vissza, de Henry csak nevetett. Mellénk lépett, és egy puszit nyomott a húga feje búbjára, majd a fürdőbe tért, és ránk csapta az ajtót. Füleltem, hogy a kulcsot is elfordítja e benne, de a zár nem kattant. Tényleg azt hiszi, hogy követni fogom.
- Figyelj, tudom, milyen a bátyád. - kezdtem magyarázni. - De épp ezért te is tudod, milyen hatással van a lányokra. Én is lány vagyok, sajnálom. - mutattam végig magamon. - Megértem, hogy haragszol, fordított helyzetben én is az lennék. Nem tudom, mi lesz velünk, de semmiképp nem áll a dolog mi kettőnk közé. Ha nem szeretnéd, hogy a Henryvel beszéljek, csak mond meg, és esküszöm, békén hagyom - inkább megpróbálom, de ez most mellékes – viszont az a helyzet, hogy a bunkója teljesen levett a lábamról.
- Henry nem épp egy párkapcsolati mintapéldány. - vágott a szavamba Helena, már nem annyira dühösen, de nyugodtnak sem lehetett mondani.
- Tudom, szerinted miért vannak fenntartásaim? Ő Henry Spourk, atyajézus, nem akarok a következő egyszeri hódítása lenni.
- Akkor ne add magad könnyen. Mondjuk ne aludj vele egy ágyban rögvest. - mutatott az összegyűrt ágyneművel borított ágyunkra.
- Az úgy történt... - kezdtem, de feltűnt, hogy Helena próbált nem mosolyogni, és egy ideig tudta is magát tűrtőztetni, és végül nevetve a nyakamba ugrott. Akkora kő esett le a szívemről, mint a Stonhenge egyik tartópillére.
- Figyelj, ami tegnap a vacsoránál történt, sajnálom. - jutott eszembe a kirohanásom, és az arcomat Helena szőke hajába fúrtam a szégyentől.
- Mind kiakadunk néha, gondolom nem is voltál épp a toppon. - Helena eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen. Szürkés-kék szemei ijesztően hasonlítottak Henryével.- Adj egy kis időt, hogy felfogjam, mik történnek körülöttem.
- Hidd el, nekem is új még ez az egész. - mosolyogtam, és végszóra óriásit kordult a gyomrom.
- Kérlek mond, hogy ugyanaz jutott eszünkbe. - somolygott Helena továbbra is, és valami pajkos csillogás játszott a szemében.
- Hogy vegyek fel egy nadrágot, és menjünk enni? - érdeklődtem, mire a fejét csóválta.
- Részben. De igazából bezárhatnánk ide a bátyámat. - kuncogott, én pedig elkerekedő szemekkel néztem rá.
- És én még a bátyádat tartottam zseninek, pedig mérföldekkel vered! - böktem meg az oldalát, majd a bőröndömhöz lépve kikaptam egy bordó hosszúujjút és a magasszárú farmeromat.
- Amúgy az enyhít az érzésieden, hogy én voltam az, akivel Henry csókolózott, miközben Gretchen a kapuban állt?
Helena leesett állal nézett rám, hogy komolyan mondom e, majd vigyorogva bólintott egyet.
- Mérföldekkel.
Hallottam, hogy az ajtó mögött folyik a víz, úgyhogy gyorsan magamra kaptam a cuccaimat, majd fogkefével a számban berontottam a fürdőszobába.- Végre már, vártalak. - szólt ki a függöny mögül.
- A húgod is itt van. - válaszoltam habzó szájjal, és igyekeztem nem a tusoló felé koncentrálnom. Az egyik törölközővel letöröltem egy foltban a párás tükröt, és elborzadtam a saját látányomtól.
- Küld el. - vágta rá Henry, mire a szemem forgattam.
- Megyünk enni, gyere utánunk. - mostam meg az arcom, habár szegényen már ez sem segített. Aztán fogtam a fésűmet, és gyors mozdulatokkal megpróbáltam kibogozni a hajam. A harmadik nekifutásnál a nyele a kezemben maradt, míg a fésű része a hajamban. Csodás. Kezdem átkozni a hullámokat.
- Én is éhezem, de annak köze sincs a reggeli palacsintához. - dugta ki a fejét a függöny mögül, és a tükörbe nézve figyelte a reakciómat. A kaján mosoly még mindig szétterült az arcán, a víz csöpögött a hajából, és isten a tanúm, ha Helena nem szólal meg az ajtóból, csapot-papot otthagyva ugrottam volna be Henry mellé a víz alá.
- Henry, pazarlod a vizet. - dőlt neki az ajtófélfának Helena, a bátyja pedig rám kacsintva visszament a zuhanyrózsa alá.
Magam után behúztam a fürdőszobába ajtót, majd kuncogva Helena felé fordultam.
- Az asztalon van a kulcsa, te rakd el, én meg bezárom a sajátommal. - Helena vadul bólogatott, és szinte indiánszökdelésben kilépett az ajtón, a csörgő kulcsot zsebre vágta, és lefelé a lépcsőn még utánam kiálltott.
- Szólj Jarednek!
Gyorsan kulcsra zártam az ajtót, és Helenaék szobájához léptem. Kettő kopogás után hallottam Jared hangját, ahogy beinvitál.
- A fürdőben vagyok! - szólt ki, én pedig letelepedtem az ágyára.
- Gyere enni, éhen pusztulok! - vágtam rá, mire nevetni kezdett.
- Tán megéheztél az éjszakai tornától?
- Ó, menj már! Nem volt semmi. - magyaráztam, mire elmotyogott egy „persze-perszé”-t.
- Azért majd számolj be a mocskos részletekről. - tette hozzá, mire hátra dőlve kifeküdtem a puha ágyneműre.
- Van egy olyan érzésem, hogy Henry előbb befog. - morogtam, és alig tudtam visszafogni a vigyoromat. - Amúgy Helena ránk nyitott reggel.
- Aucs, az szívás! - Jared hangja vízhangot vert a fürdő falán, így kiabálnia sem igazán kellett.
- Ja, de megbeszéltük a dolgokat. - éreztem, hogy valami rezeg a vállamnál, és felülve megláttam, hogy félig ráfeküdtem Jared telefonjára.
Épp kiáltani akartam neki, hogy hívják, de a szó megakadt a torkomon. Kétszer is pislognom kellett, de a képernyőn ugyanaz a név állt.
Talán van másik Ashton is, akit Jared ismer. Kizárt, hogy az az Ashton, a kívülálló, aki senkivel nem beszél a városban, pont Jaredet hívja.
- Jared... öö... telefon. - köszörültem meg a torkom, Jared pedig a derekán egy szál törölközővel és fogkefével a szájában kisétált a fürdőből. Kikapta a telefont a felé nyújtott kezemből, majd elkerekedett szemmel rám nézett.
- Basszus. - mondta, és egyből leolvastam az arcáról, hogy ezt nem szabadott volna megtudnom. Továbbra is engem bámulva felvette, majd annyit szólt bele, hogy „visszahívlak” majd idegesen a hajába túrt és visszadobta az ágyra a telefont.
- Figyelj... - kezdett bele, és az ablakig hátrált, mint aki fél a reakciómtól. Hát, attól félhet is.
- Nem is tudom, melyikőtökre legyek dühös. - kezdtem, de felemelte a kezét, hogy ő akar beszélni.
- Egyikünkre sem kell dühösnek lenned. Ashton szeretett volna valami fontosról beszélni veled, de nem válaszoltál neki, így engem talált meg.
- Ettől nem lettem boldogabb. - vágtam rá gondolkozás nélkül, és próbáltam helyretenni az érzelmeimet a helyzetet illetően. Ashton tényleg nem tudott elérni, kétszer kinyomtam, nem akartam vele beszélni, amíg haza nem érünk, erre tessék, Jareden keresztül követ nyomon. Fogalmam sincs, miért, ennyire jóban azért nem vagyunk. Párszor megmentette a hátsómat, de bele is vitt elég szépen, és hálásnak kellene lennem, mégis Ashtonra gondolva csak erőteljes harc dúl bennem. Nem szerelem, vagy vonzalom (persze, utóbbi nem elhanyagolható), hanem a titokzatossága az, ami kíváncsivá tesz.
- Jenny, Ashton az első unokatestvérem. - mondta ki Jared, és visszarángatott a valóságba. Leesett állal figyeltem, hogy viccel e. Arca bosszús volt, és űber ideges, és van egy olyan érzésem, hogy erről a dologról Helena sem tud.
- Nagyszerű. Csodálatos család lehettek. Az unokatesód miatt halt meg a legjobb barátod apja. - vágtam rá gondolkodás nélkül, és láttam, hogy Jared arca megvonaglik a fájdalomtól, de aztán elhessegette, és újra magyarázni próbált.
- Figyelj, igazából jó lenne, ha felhívnád Mel-t. - ha az előbbi bejelentése nem kólintott volna eléggé fejbe, hát a Mel téma már biztosan.
- Mi van Mellel? És Penyvel? És mi köze Asthonnak hozzá? - álltam fel idegesen, és görcsösen megragadtam Jared kezét. Ha Penyvel bármi történt...
- Nem, a lányok jól vannak. De Eliz összecsomagolt, és lelépett.

Bloginfó

Sajnálom, de az elkövetkező két hétben nem tudok új résszel szolgálni, a zh időszak engem is utolért. Nektek is kitartást, vizsgaidőszakban visszatérek (reményeim szerint) :D :-*

Jenny Brown - 20.

Mire leértünk a lépcsőn, már éreztem, hogy újra szétszakad a fejem, és az utolsó lépéseknél megszédültem. Nem vettem észre az alsó lépcsőfokot, és csak Henrynek köszönhető, hogy nem hasaltam el az előszoba bordó, igencsak hívogatóan puha szőnyegén.
A derekamnál fogva rántott magához, miközben a fülem mögött erősen lüktetett egy ér, és már nekem is be kellett vallanom, hogy nem vagyok túlzottan a helyzet magaslatán.
Nem, még az az élmény sem tudott ebből kizökkenteni, hogy Henry szorosan maga mellett tartott. Fel sem tűnt, hogy a homlokomat erősen a vállához szorítom, abban reménykedve, hogy így csillapodik a fejfájásom.
- Az előbb rám mászol, most hozzám bújsz. Értékelem, hogy nem rejtegeted az érzéseidet, Jenny. - hangja a szokásos egoista hangszínt ütötte meg, végigsimított hullámos, enyhén vizes hajamon, és nagyon szerettem volna, ha ettől a lágy tapintástól borzongok meg, de a láz sokkal erősebbnek bizonyult.
- Jelenleg nem vagyok vevő a humorodra. - morogva léptem el mellőle, ahogy beértünk az éttermi részbe. Sajnos a halvány bézs és arany színű szegélyekkel díszített függönyök és a különböző narancssárgás virágokból összetákolt asztali dekoráció sem tudta feldobni a kedvem, pedig a berendezés gyönyörű volt, más esetben azonnal lefényképeztem volna. Egy-két asztalnál ültek csak, a párok borozgattak, másik asztalnál kisgyerekek egymásra kenték a szószt, aminek láthatóan az anyjuk nem igazán örült, az apjuk meg jót szórakozott. Helena és Jared már egy négyszemélyes asztalnál ült, a terem közepén, felettük csillár lógott, a pincér pedig gyorsan le is csapott Helenara, ahogy az lenni szokott.
- Nos, tudok ajánlani egy isteni, 1956-os palackozású cabernet sauvignon-t a franciaországi Saint-Émilion területéről, az íze a csillagokig repíti a fogyasztóját... - magyarázta a fiú nagy átéléssel.
- Jó nekem a földön is. - vágott a szavába Helena, Jared pedig kuncogni kezdett. - Egy pohár vizet kérek csak, a barátnőmnek pedig egy kamilla teát. - mutatott felém, miközben leültem. Igazán jól esett, hogy rám is gondolt, küldtem is felé egy halvány mosolyt.
Jared és Henry is rendeltek, és bár az alacsony, zsíros fekete hajú fiú még tovább regélt volna az étterem borkínálatáról, Henry egy intéssel elküldte.
- Olyan durva vagy. - fordult a bátyja felé Helena, aki kinyitotta az étlapját.
- Te is beszóltál neki. - vágta rá Henry, a húgára sem pillantva.
- Nem is, csak közöltem vele a nyilvánvaló tényt. - mentegetőzőtt Helena.
- Ilyen beszólást Jenny-től vártam volna. - Henry az étlapja felett átnézett rám, mire vállat vontam.
- Ez van, rossz hatással vagyok a húgodra. - zártam volna le a témát, dehát szokás szerint Henryé kell, hogy legyen az utolsó szó.
- Én is ugyanígy gondolom. - nem hallottam ugyanazt a szarkasztikus hangnemet, ami az én beszólásomat jellemezte. És ez volt az a pillanat, ami végleg betett. Nem érdekelt, hogy mennyire jól néz ki, vagy hogy alig egy órája milyen érzéseket indított el bennem a csókja, vagy hogy mindig meglepetést tud okokzni. Elfogyott a türelmem.
Sóhajtva lecsaptam az étlapot az asztalra, mire minden evőeszköz ugrott egyet, a tányérok pedig megcsörrentek. Valami újra elpattant bennem, és a visszacsapódástól nem tudtam megkímélni sem magam, sem a barátaimat.
- Te sem vagy a legjobb mintapélda. - fúrtam a tekintetem Henry szemébe, aki szintén lecsapta a füzetet az asztalra. Túlságosan ködösek voltak a gondolataim, hogy megfejtsem a pillantásából tükröződő érzelmeket, így szünet nélkül folytattam, és már akkor megbántam a szavakat, mikor elhagyták a számat.
- Még hagyján, hogy orgiákat tartasz a házatokban, de hogy összejössz azzal, aki évekig megalázta Helenat, sőt, úgy bánsz velünk, szegény földi halandókkal, mint egy rühös kutyával, igazán érett viselkedésre utal.
Három döbbent szempár vizslatott, de még így is tudtam folytatni, pedig tisztában voltam vele, hogy jobb lenne, ha befognám a szám. De képtelen voltam rá, az idővel felhalmozódott harag, kétely és a jó adag lázas állapotom félresöpörte a józan gondolatokat az elmémben, elborítva az egésszet borzalmas de közben mégis őszinte gondolatokkal.
- Sajnálom, hogy nem tudok rajtad kiigazodni. De nem a helyzetet sajnálom, hanem téged. Folyton úgy tekintettem Ashtonra, hogy ő a rossz fiú, te pedig a jó, a félisten, de rá kellett jönnöm, hogy ebben a játékban te húztad a rossz kártyát. Kihasználod azokat, akik beléd zúgnak, megcsókolod őket, kacérkodsz velük, lefekszel velük, gratulálok. Tudod mit? Még valahol elismeréssel is adózom, amiért bűntudat nélkül képes vagy erre. De közben olyannyira zárkózott vagy, hogy egy buldózer nem tudna áttörni az érzelmeidet körülvevő falon. - mély levegőt vettem, és csakis Henryre összpontosítottam, akinek az arcán folyamatosan váltakozott a harag, döbbenet és fájdalom álcája. - Ezért nem tudlak kedvelni, és ezért nem tudok bízni benned. Folyamatosan megalázol, beszólogatsz, sőt, gyakran sértegetsz is, és egész végig azt hittem, hogy tényleg nem vagyok jó. Mert elhitetted velem, hogy nem érek fel hozzátok. Tudod ki köztünk a jó? Helena. - mutattam a húga felé, aki percek óta ugyanúgy megkövülve ült, ahogy a bátyja és engem bámult. - S Jared is sokkal jobban átlát bármelyikünkön, mint amennyit elárul. De a húgod az, akit tényleg csak csodálni tudok, mert fantasztikus lány, kedves, aranyos és nem utolsó sorban okos is. Ha pedig szerinted baj, hogy én képviselem a rossz felét a barátságunknak, akkor gondold át, te mennyivel rosszabb vagy nálam. - fejeztem be rekedten, majd felpattantam a székemből, ami csikorogva tolódott hátra, hogy biztosan mindenki csak ránk figyeljen az étteremben.
Otthagytam őket, miközben a halántékomra szorítottam a kezem. A fejem fájt, a torkom lángolt, és a gyomrom is görcsösen lüktetett. A végtagjaimat alig tudtam mozgatni, csak arra vágytam, hogy aludhassak egyet. Előkotortam a kulcsot az ingem zsebéből, és majdnem elsírtam magam, mikor rájöttem, hogy kié is igazából ez az ing. Haragudtam magamra, amiért így kikeltem magamból, és tudtam, hogy nem vagyok teljesen igazságos Henryvel szemben. Már épp kezdett megnyílni, láttam benne azt a szikrányi jóságot, amit most sikeresen el is tapostam. Egy újabb tönkretett nap Jenny Brown életében. Előkotortam a táskámból egy aszpirint, víz nélkül lenyeltem, majd egy mozdulattal lesöpörtem az ágyamról a cuccaimat, amik közül néhány koppanva ért földet. Alig vártam már, hogy lüktető fejemet stabil helyzetbe tegyem, de az álom nem jött úgy, ahogy szerettem volna. A jobb oldalamra fordultam, és kibámultam az ablakon, ki a szürke ködbe, és próbáltam elnyomni Henry arcának az emlékét. Kicsit több, mint fél óra múlva kopogtattak az ajtón, mire felnyögtem. Kizártam volna Henryt?
- Jared vagyok, bemehetek? - kérdezte a hang a túloldalról.
- Nyitva van. - válaszoltam, és továbbra is kibámultam az ablakon. Jared a hajába túrva ült le mellém, besüppesztve a matracot, és az éjjeli szekrényemre tett egy csésze gőzölgő teát.
- Az eszem megáll tőled. - kezdte teketóriázás nélkül, mire végre ráemeltem a tekintetem.
- Figyelj, nagyon bírlak, de most nem érzem magam jól arra, hogy végighallgassam a kioktatásod. Nem napolhatnánk el? - krákogtam, mire Jared erőltetetten felnevetett.
-Csak azért jöttem, hogy megkérdezzem, szükséged van e valamire. - simított ki egy tincset az arcomból, mire lehunytam a szemem.
- Időgépre. Van véletlen egy a zsebedben? - sóhajtottam, és éreztem, hogy a matrac rázkódik Jared kuncogásától.
- Nem gondoltam volna, hogy beolvasol neki. Mármint, a szerelmesek nem pont így szoktak viselkedni...
- Hohohóóó! - pattantam fel, igencsak megszédülve és az ujjamat fenyegetően Jared elé emeltem. - Nem vagyok szerelmes! - tagadtam azonnal.
- Hát, drágám, sajnálom, hogy közlöm a tényt, de igen, szerelmes vagy Henry Spourkba. - lökte meg a vállam.
- Nem, Jared, nem vagyok. Nem tudok szeretni egy olyan önző és magának való embert, mint ő. Nem is ismerem, mert nem hagyja, hogy megismerjem. Igen, érzek iránta valamit, többet, mint kellene, ezt aláírom. És ezen még az sem változtatott, hogy megcsókolt Loch Ness-ben. - mosolyodtam el az emlékre, Jared szeme pedig felcsillant.
- Tudtam! Láttam rajtatok! És milyen volt? Olyan szép szája van, gondolom... - kezdett álmodozni, de a szavába vágtam.
- Isteni volt, hidd el, lehetetlen elképzelni. - vöröslő arcomra szorítottam hideg kezem, hogy lehűtsem magam. - De amíg nem tud nekem megnyílni, és csak játszadozik, addig nem akarom magam felesleges bonyodalmakba keverni. Folyamatosan vonzzuk és taszítjuk egymást, ami egy ideig rendben van, de egyszerűen már nem bírom tovább. És nem fogom hagyni azt sem, hogy folyamatosan megalázzon és bántson.
- Jaj, te lány. - simított végig az arcomon Jared, majd magához vont, és szorosan megölelt. Mosolyogva fúrtam az arcom a vállába, és próbáltam összeszedni magam. A válla felett átpillantottam az ajtó irányába, és azonnal elszállt a maradék életkedvem is. Henry ott állt, a mellkasa előtt összefűzött kézzel, és minket figyelt, továbbra is a közömbösség álarcát viselve. Mikor találkozott a pillantásunk, ellökte magát a faltól, és három lépésből a fürdőbe sietett. Elhúzódtam Jaredtől, aki ugyanolyan ijedt fejet vágott, mint én, és ebből rájöttem, hogy fogalma sem volt arról, hogy Henry végighallgatta a beszélgetésünket.
- Hát, végül is, újdonságot nem hallott. - húzta a száját, miközben felállt, hogy távozzon.
- Kérlek, mond meg Helenanak, hogy holnap beszélünk, ma már nincs hozzá energiám. - dőltem vissza a puha párnára, Jared pedig jó éjszakát kívánva kiment a szobából, otthagyva engem egy igencsak paprikás hangulatú fiúval, akivel csak a fürdőszobaajtó választott el.
Lerángattam magamról a nadrágot és a melltartót, de az ing olyan kellemesen simult a bőrömre, hogy attól nem volt szívem megszabadulni. Az államig húztam a paplant, és nagyon erősen koncentráltam arra, hogy elaludjak.
Hallotta a fürdőből kiszűrődő szöszmötölést és vízcsobogást, és bármennyire is szerettem volna, nem tudtam másfelé figyelni. Érzékeltem a jelenlétét, és az adrenalin elárasztotta az ereimet, nem hagyva így békésen kipihenni a hőemelkedésemet.
Aztán nyílt az ajtó, és én akaratlanul is felsóhajtottam, megtörve a szoba csendjét.
Úgy tettem, mint aki alszik, de a tusfürdője illata körbelengte, és tudtam, mikor ér mögém, a saját ágyához. Megnyikordult a matraca, majd világosság gyúlt.
Az éjjeli lámpa enyhe ragyogással terítette be a szoba falait, míg én a merev hátamat mutattam felé, és alig tudtam levegőt venni a mellkasomra nehezülő érzéstől.
Fogalmam sincs, mennyi ideig feküdtünk így. Kint a dombokon már nem a szürkeség, hanem a sötétség honolt, pont, ahogy köztünk Henryvel is.
Vártam, hogy lépjen. Hogy beszóljon, vagy épp leszidjon. Bármit. Bármit szerettem volna, csak hallhassam rekedtes, brit akcentusát, még ha dühös is. Nemár, biztos voltam benne, hogy kiprovokáltam tőle egy tisztességes kiakadást.
De csak a lapok nesze zavarta meg a szoba csendjét, amikor lapozott a könyvében, amit épp olvasott.
Egy idő után nem bírtam tovább, és az ő felére fordultam. A végtagjaim ellenkezni próbáltak, de a makacsságom még a láz tüneteit is legyőzik.
Henry meztelen felsőtestét az ágytámlának döntötte, arcát fekete keretes olvasószemüveg takarta, és jézusom, de jól állt neki! Pontosan úgy nézett ki mint egy szexi orvos. Nem tudtam kivenni, hogy pontosan mit olvas, így volt indokom megszólítani.
- Mit olvasol? - motyogtam, és kissé ledobtam magamról a takarót, mert kezdett melegem lenni.
- Úgy hívják, könyv. - pillantásra sem méltatott, mondjuk nem is vártam. Najó, nagyon vártam, dehát ezt a játékot ketten játsszuk.
- Tudom, meglepő, de felismertem a formáját. Milyen műfaj? Fantasy? Sci-fi? Esetleg romantikus? - igyekeztem oldani a feszültséget, sikertelenül.
Henry továbbra sem nézett felém, csak elfordította a borítót, hogy leolvashassam a címet: "Noah Gordon - Az orvosdoktor."
- Hát persze... - sóhajtottam. Persze, hogy az orvoslással kapcsolatos. Feljebb tornáztam magam, mert az alvás úgysem fog összejönni, miközben egy dühös, félmeztelen, szemüvegesen is szexi félisten ül majdnem mellettem. Felnyögtem a megterheléstől, Henry pedig végre felém nézett, szemében aggodalom villant, de gyorsan visszafordult a könyve felé.
- Aludnod kellene. - tanácsolta, mintha én nem tudnám.
- Próbálkozom, csak nem hagyod. - vágtam rá, mire bosszússan lecsapta a könyvet a takaróra.
- Ó, ez is az én hibám, persze. És hogy elrontom a húgom, meg hogy érzek valamit irántad. Mit szeretnél még rám fogni? A lázadat is én okoztam? Illetve a homlokodon lévő sebhelyeket is? Nyugodtan, írd csak össze a kis listádat, kíváncsian elolvasnám. - több órányi harag gyűlt össze benne, amit volt is szíves rám zúdítani, a szemei villogtak az érzelmek viharától, és nem is igazán tudtam mit mondani.
- Visszaugorhatnánk ahhoz a részhez, hogy érzel valamit irántam? - böktem ki végül a legkevésbé odaillő témát, mire lemondóan sóhajtott, és a szemüvegét az éjjeliszekrényére dobta a könyvvel együtt. Annyira forrt a dühtől, mint én a láztól, mégis összetudta magát szedni valamennyire. Behunyta a szemét, míg én tachikardiás szívvel vártam, hogy mit fog reagálni.A kétség és a bizalmatlanság utat tőrt magának, úgy éreztem, hogy ez egy újabb trükk, hogy megkaphasson. Megráztam a fejem, és igyekeztem tisztán látni. Ha valóban úgy van, ahogy Henry mondja, és ugyanazt érzi irántam, mint én iránta, attól még ugyanúgy köztünk áll mindaz, amit az asztalnál mondtam neki. Nem tudok mit tenni, ha nem nyíílik meg az irányomba, ha nem tud megbízni bennem. Szórakozhatunk, persze, nagy kaland lenne, és talán benne is lettem volna, ha nem derül ki, hogy Londonba költöznek.
Ez mindent megváltoztatott.
Mikor vált az életem egy nyomorult szappanoperává?
- Te vagy a legszeszélyesebb, legkiszámíthatalanabb, legőrültebb nőszemély, akivel valaha összeakadt az utam. Rettenetesen idegesítő vagy, makacs és nagyszájú. És rohadtul zavar, hogy nem tudtalak olyan könnyen megszerezni, ahogy más lányokat szoktam. Aztán megtudtam, hogy Ashtonnal lógsz, és a féltékenység szinte felemészt, egyszerűen nem tudom, mi van van abban a...... - túrt bele szőke hajába idegesen, és visszanyelte az épp nyelvére szaladó jelzőt - a fiúban, ami bennem nincs. Főleg, hogy szerinted jófiú, míg én nem. Csodálod, hogy nem szólok hozzád? Folyamatosan azon vagyok, hogy ne bántsalak m meg, mégis pont az ellenkezője történik. Jarednek is azt mondtad, hogy folyton megalázlak. Zavar, hogy bizalmatlan vagyok? És ez még meglep mindazok után, amiken keresztül mentünk Helenaval? Már így is többet tudsz, mint bárki, és még így sem látod bennem a jót. Talán igazad van, és tényleg nem vagyok jó. De semmi sem fekete vagy fehér, én pedig sajnálom, hogy ezen nem tudsz átlendülni. Én igyekeztem, talán nem eléggé, de egyszerűen annyiban kell hagynom, Jenny, különben a maradék józan eszemet is elveszed. - fejezte be elfúva, velem pedig olyan történt, ami csak nagyon ritkán.
Elakadt a szavam.
Henry az ágya szélére ült, és kivételesen nagyon örültem, hogy van rajta pizsamanadrág. A fejét a két tenyere közé fogta, és a könyökét a térdén pihentette, képtelen volt rám nézni.
Ha vallomásra vártam, hát, azt hiszem, megkaptam.
De ettől semmi nem lett jobb, sőt.
A lámpa halvány fényei játszottak a bőrén, narancssárgás fénycsóvák táncoltak a haján és a bőrén. A szőnyeget fixírozta, miközben én próbáltam rendesen levegőt venni, sikertelenül. Ledobtam magamról a takarót, és ugyanúgy a padlóra tettem a csupasz lábam, szembe ültem Henryvel, és remegő kezemet a kézfejére simítottam. Éreztem, hogy megfeszül az érintésemtől, de nem mozdult. - Nem tudom, mit mondhatnék. - suttogtam, és a számba haraptam. Erre már felnézett, egyik kezét a térdére ejtette, a másikkal összefűzte az ujjainkat, pont mint a dombon, tegnap éjszaka. Úgy érzem, mintha azóta évtizedek teltek volna el. Kék szeme szomorúan pislogott rám, biztos voltam benne, hogy a lelkembe lát.
- Kezdhetnénk mondjuk azzal - köszörültem meg a torkom, lenyelve a gombócot és a fájdalmat, mély lélegzetet vettem. - hogy mondok magamról pár szót, majd te is magadról. Persze, csak ha benne vagy. Nem nagy titkokat, csak tudod. Dolgokat. Végül is, nem is ismerjük egymást. - magyaráztam zavartan, és kissé talán el is pirultam. Henry arcán széles mosoly húzódott, másik kezét is összefűzte az ujjaimmal.
- Aludnod kellene. - mondta lágyan, mire a testem csokifagyiként olvadt el. Képes lettem volna egyből az ölébe kucorodni, de erőt vettem magamon, és komoly maradtam. Végre eljutottunk valahova, és nem akartam elcseszni.
- Szerinted tudnék aludni, miközben félmeztelenül fekszel tőlem, alig egy méterre? Légyszíves. - forgattam a szemeimet, ő pedig végre elnevette magát.
- Akkor húzódj arrébb. - ült át az én ágyamra, és szándékosan összefűzte a lábát az enyémmel, nekem meg eszem ágában sem volt panaszkodni. Még magamnak is fura volt bevallani, mennyire vágytam az érintésére. Betakargatott, én pedig a két kezem közé fogtam a már kihűlt bögrét.
- Ó, még egy valamit kérhetek? - kérdeztem, és erősen a lábához szorítottam a sajátom, és közelebb bújtam hozzá. Már úgyis tud mindent, s remélem, hogy a közelségemtől majd jobban fog bennem bízni. Kíváncsian pislogott le rám.
- Visszaveszed a szemüveged? - kérdeztem vigyorogva, mire rajta volt a sor, hogy a szemeit forgassa.
- A sírba viszel. - nyúlt hátra, majd magára kapta a szemüvegét, és már épp szóra nyitotta a száját, mikor a fejembe ötlött egy gondolat.
- Még valami. - fenyegetően elé tartottam az ujjam. - nem aludhatsz velem.
- Majd meglátjuk. - kacsintott ragyogó arccal, majd feltette az első kérdését, amit aztán tengernyi követett.