Mire leértünk a lépcsőn, már éreztem, hogy újra szétszakad a fejem, és az utolsó lépéseknél megszédültem. Nem vettem észre az alsó lépcsőfokot, és csak Henrynek köszönhető, hogy nem hasaltam el az előszoba bordó, igencsak hívogatóan puha szőnyegén.
A derekamnál fogva rántott magához, miközben a fülem mögött erősen lüktetett egy ér, és már nekem is be kellett vallanom, hogy nem vagyok túlzottan a helyzet magaslatán.
Nem, még az az élmény sem tudott ebből kizökkenteni, hogy Henry szorosan maga mellett tartott. Fel sem tűnt, hogy a homlokomat erősen a vállához szorítom, abban reménykedve, hogy így csillapodik a fejfájásom.
- Az előbb rám mászol, most hozzám bújsz. Értékelem, hogy nem rejtegeted az érzéseidet, Jenny. - hangja a szokásos egoista hangszínt ütötte meg, végigsimított hullámos, enyhén vizes hajamon, és nagyon szerettem volna, ha ettől a lágy tapintástól borzongok meg, de a láz sokkal erősebbnek bizonyult.
- Jelenleg nem vagyok vevő a humorodra. - morogva léptem el mellőle, ahogy beértünk az éttermi részbe. Sajnos a halvány bézs és arany színű szegélyekkel díszített függönyök és a különböző narancssárgás virágokból összetákolt asztali dekoráció sem tudta feldobni a kedvem, pedig a berendezés gyönyörű volt, más esetben azonnal lefényképeztem volna. Egy-két asztalnál ültek csak, a párok borozgattak, másik asztalnál kisgyerekek egymásra kenték a szószt, aminek láthatóan az anyjuk nem igazán örült, az apjuk meg jót szórakozott. Helena és Jared már egy négyszemélyes asztalnál ült, a terem közepén, felettük csillár lógott, a pincér pedig gyorsan le is csapott Helenara, ahogy az lenni szokott.
- Nos, tudok ajánlani egy isteni, 1956-os palackozású cabernet sauvignon-t a franciaországi Saint-Émilion területéről, az íze a csillagokig repíti a fogyasztóját... - magyarázta a fiú nagy átéléssel.
- Jó nekem a földön is. - vágott a szavába Helena, Jared pedig kuncogni kezdett. - Egy pohár vizet kérek csak, a barátnőmnek pedig egy kamilla teát. - mutatott felém, miközben leültem. Igazán jól esett, hogy rám is gondolt, küldtem is felé egy halvány mosolyt.
Jared és Henry is rendeltek, és bár az alacsony, zsíros fekete hajú fiú még tovább regélt volna az étterem borkínálatáról, Henry egy intéssel elküldte.
- Olyan durva vagy. - fordult a bátyja felé Helena, aki kinyitotta az étlapját.
- Te is beszóltál neki. - vágta rá Henry, a húgára sem pillantva.
- Nem is, csak közöltem vele a nyilvánvaló tényt. - mentegetőzőtt Helena.
- Ilyen beszólást Jenny-től vártam volna. - Henry az étlapja felett átnézett rám, mire vállat vontam.
- Ez van, rossz hatással vagyok a húgodra. - zártam volna le a témát, dehát szokás szerint Henryé kell, hogy legyen az utolsó szó.
- Én is ugyanígy gondolom. - nem hallottam ugyanazt a szarkasztikus hangnemet, ami az én beszólásomat jellemezte. És ez volt az a pillanat, ami végleg betett. Nem érdekelt, hogy mennyire jól néz ki, vagy hogy alig egy órája milyen érzéseket indított el bennem a csókja, vagy hogy mindig meglepetést tud okokzni. Elfogyott a türelmem.
Sóhajtva lecsaptam az étlapot az asztalra, mire minden evőeszköz ugrott egyet, a tányérok pedig megcsörrentek. Valami újra elpattant bennem, és a visszacsapódástól nem tudtam megkímélni sem magam, sem a barátaimat.
- Te sem vagy a legjobb mintapélda. - fúrtam a tekintetem Henry szemébe, aki szintén lecsapta a füzetet az asztalra. Túlságosan ködösek voltak a gondolataim, hogy megfejtsem a pillantásából tükröződő érzelmeket, így szünet nélkül folytattam, és már akkor megbántam a szavakat, mikor elhagyták a számat.
- Még hagyján, hogy orgiákat tartasz a házatokban, de hogy összejössz azzal, aki évekig megalázta Helenat, sőt, úgy bánsz velünk, szegény földi halandókkal, mint egy rühös kutyával, igazán érett viselkedésre utal.
Három döbbent szempár vizslatott, de még így is tudtam folytatni, pedig tisztában voltam vele, hogy jobb lenne, ha befognám a szám. De képtelen voltam rá, az idővel felhalmozódott harag, kétely és a jó adag lázas állapotom félresöpörte a józan gondolatokat az elmémben, elborítva az egésszet borzalmas de közben mégis őszinte gondolatokkal.
- Sajnálom, hogy nem tudok rajtad kiigazodni. De nem a helyzetet sajnálom, hanem téged. Folyton úgy tekintettem Ashtonra, hogy ő a rossz fiú, te pedig a jó, a félisten, de rá kellett jönnöm, hogy ebben a játékban te húztad a rossz kártyát. Kihasználod azokat, akik beléd zúgnak, megcsókolod őket, kacérkodsz velük, lefekszel velük, gratulálok. Tudod mit? Még valahol elismeréssel is adózom, amiért bűntudat nélkül képes vagy erre. De közben olyannyira zárkózott vagy, hogy egy buldózer nem tudna áttörni az érzelmeidet körülvevő falon. - mély levegőt vettem, és csakis Henryre összpontosítottam, akinek az arcán folyamatosan váltakozott a harag, döbbenet és fájdalom álcája. - Ezért nem tudlak kedvelni, és ezért nem tudok bízni benned. Folyamatosan megalázol, beszólogatsz, sőt, gyakran sértegetsz is, és egész végig azt hittem, hogy tényleg nem vagyok jó. Mert elhitetted velem, hogy nem érek fel hozzátok. Tudod ki köztünk a jó? Helena. - mutattam a húga felé, aki percek óta ugyanúgy megkövülve ült, ahogy a bátyja és engem bámult. - S Jared is sokkal jobban átlát bármelyikünkön, mint amennyit elárul. De a húgod az, akit tényleg csak csodálni tudok, mert fantasztikus lány, kedves, aranyos és nem utolsó sorban okos is. Ha pedig szerinted baj, hogy én képviselem a rossz felét a barátságunknak, akkor gondold át, te mennyivel rosszabb vagy nálam. - fejeztem be rekedten, majd felpattantam a székemből, ami csikorogva tolódott hátra, hogy biztosan mindenki csak ránk figyeljen az étteremben.
Otthagytam őket, miközben a halántékomra szorítottam a kezem. A fejem fájt, a torkom lángolt, és a gyomrom is görcsösen lüktetett. A végtagjaimat alig tudtam mozgatni, csak arra vágytam, hogy aludhassak egyet. Előkotortam a kulcsot az ingem zsebéből, és majdnem elsírtam magam, mikor rájöttem, hogy kié is igazából ez az ing. Haragudtam magamra, amiért így kikeltem magamból, és tudtam, hogy nem vagyok teljesen igazságos Henryvel szemben. Már épp kezdett megnyílni, láttam benne azt a szikrányi jóságot, amit most sikeresen el is tapostam. Egy újabb tönkretett nap Jenny Brown életében. Előkotortam a táskámból egy aszpirint, víz nélkül lenyeltem, majd egy mozdulattal lesöpörtem az ágyamról a cuccaimat, amik közül néhány koppanva ért földet. Alig vártam már, hogy lüktető fejemet stabil helyzetbe tegyem, de az álom nem jött úgy, ahogy szerettem volna. A jobb oldalamra fordultam, és kibámultam az ablakon, ki a szürke ködbe, és próbáltam elnyomni Henry arcának az emlékét. Kicsit több, mint fél óra múlva kopogtattak az ajtón, mire felnyögtem. Kizártam volna Henryt?
- Jared vagyok, bemehetek? - kérdezte a hang a túloldalról.
- Nyitva van. - válaszoltam, és továbbra is kibámultam az ablakon. Jared a hajába túrva ült le mellém, besüppesztve a matracot, és az éjjeli szekrényemre tett egy csésze gőzölgő teát.
- Az eszem megáll tőled. - kezdte teketóriázás nélkül, mire végre ráemeltem a tekintetem.
- Figyelj, nagyon bírlak, de most nem érzem magam jól arra, hogy végighallgassam a kioktatásod. Nem napolhatnánk el? - krákogtam, mire Jared erőltetetten felnevetett.
-Csak azért jöttem, hogy megkérdezzem, szükséged van e valamire. - simított ki egy tincset az arcomból, mire lehunytam a szemem.
- Időgépre. Van véletlen egy a zsebedben? - sóhajtottam, és éreztem, hogy a matrac rázkódik Jared kuncogásától.
- Nem gondoltam volna, hogy beolvasol neki. Mármint, a szerelmesek nem pont így szoktak viselkedni...
- Hohohóóó! - pattantam fel, igencsak megszédülve és az ujjamat fenyegetően Jared elé emeltem. - Nem vagyok szerelmes! - tagadtam azonnal.
- Hát, drágám, sajnálom, hogy közlöm a tényt, de igen, szerelmes vagy Henry Spourkba. - lökte meg a vállam.
- Nem, Jared, nem vagyok. Nem tudok szeretni egy olyan önző és magának való embert, mint ő. Nem is ismerem, mert nem hagyja, hogy megismerjem. Igen, érzek iránta valamit, többet, mint kellene, ezt aláírom. És ezen még az sem változtatott, hogy megcsókolt Loch Ness-ben. - mosolyodtam el az emlékre, Jared szeme pedig felcsillant.
- Tudtam! Láttam rajtatok! És milyen volt? Olyan szép szája van, gondolom... - kezdett álmodozni, de a szavába vágtam.
- Isteni volt, hidd el, lehetetlen elképzelni. - vöröslő arcomra szorítottam hideg kezem, hogy lehűtsem magam. - De amíg nem tud nekem megnyílni, és csak játszadozik, addig nem akarom magam felesleges bonyodalmakba keverni. Folyamatosan vonzzuk és taszítjuk egymást, ami egy ideig rendben van, de egyszerűen már nem bírom tovább. És nem fogom hagyni azt sem, hogy folyamatosan megalázzon és bántson.
- Jaj, te lány. - simított végig az arcomon Jared, majd magához vont, és szorosan megölelt. Mosolyogva fúrtam az arcom a vállába, és próbáltam összeszedni magam. A válla felett átpillantottam az ajtó irányába, és azonnal elszállt a maradék életkedvem is. Henry ott állt, a mellkasa előtt összefűzött kézzel, és minket figyelt, továbbra is a közömbösség álarcát viselve. Mikor találkozott a pillantásunk, ellökte magát a faltól, és három lépésből a fürdőbe sietett. Elhúzódtam Jaredtől, aki ugyanolyan ijedt fejet vágott, mint én, és ebből rájöttem, hogy fogalma sem volt arról, hogy Henry végighallgatta a beszélgetésünket.
- Hát, végül is, újdonságot nem hallott. - húzta a száját, miközben felállt, hogy távozzon.
- Kérlek, mond meg Helenanak, hogy holnap beszélünk, ma már nincs hozzá energiám. - dőltem vissza a puha párnára, Jared pedig jó éjszakát kívánva kiment a szobából, otthagyva engem egy igencsak paprikás hangulatú fiúval, akivel csak a fürdőszobaajtó választott el.
Lerángattam magamról a nadrágot és a melltartót, de az ing olyan kellemesen simult a bőrömre, hogy attól nem volt szívem megszabadulni. Az államig húztam a paplant, és nagyon erősen koncentráltam arra, hogy elaludjak.
Hallotta a fürdőből kiszűrődő szöszmötölést és vízcsobogást, és bármennyire is szerettem volna, nem tudtam másfelé figyelni. Érzékeltem a jelenlétét, és az adrenalin elárasztotta az ereimet, nem hagyva így békésen kipihenni a hőemelkedésemet.
Aztán nyílt az ajtó, és én akaratlanul is felsóhajtottam, megtörve a szoba csendjét.
Úgy tettem, mint aki alszik, de a tusfürdője illata körbelengte, és tudtam, mikor ér mögém, a saját ágyához. Megnyikordult a matraca, majd világosság gyúlt.
Az éjjeli lámpa enyhe ragyogással terítette be a szoba falait, míg én a merev hátamat mutattam felé, és alig tudtam levegőt venni a mellkasomra nehezülő érzéstől.
Fogalmam sincs, mennyi ideig feküdtünk így. Kint a dombokon már nem a szürkeség, hanem a sötétség honolt, pont, ahogy köztünk Henryvel is.
Vártam, hogy lépjen. Hogy beszóljon, vagy épp leszidjon. Bármit. Bármit szerettem volna, csak hallhassam rekedtes, brit akcentusát, még ha dühös is. Nemár, biztos voltam benne, hogy kiprovokáltam tőle egy tisztességes kiakadást.
De csak a lapok nesze zavarta meg a szoba csendjét, amikor lapozott a könyvében, amit épp olvasott.
Egy idő után nem bírtam tovább, és az ő felére fordultam. A végtagjaim ellenkezni próbáltak, de a makacsságom még a láz tüneteit is legyőzik.
Henry meztelen felsőtestét az ágytámlának döntötte, arcát fekete keretes olvasószemüveg takarta, és jézusom, de jól állt neki! Pontosan úgy nézett ki mint egy szexi orvos. Nem tudtam kivenni, hogy pontosan mit olvas, így volt indokom megszólítani.
- Mit olvasol? - motyogtam, és kissé ledobtam magamról a takarót, mert kezdett melegem lenni.
- Úgy hívják, könyv. - pillantásra sem méltatott, mondjuk nem is vártam. Najó, nagyon vártam, dehát ezt a játékot ketten játsszuk.
- Tudom, meglepő, de felismertem a formáját. Milyen műfaj? Fantasy? Sci-fi? Esetleg romantikus? - igyekeztem oldani a feszültséget, sikertelenül.
Henry továbbra sem nézett felém, csak elfordította a borítót, hogy leolvashassam a címet: "Noah Gordon - Az orvosdoktor."
- Hát persze... - sóhajtottam. Persze, hogy az orvoslással kapcsolatos. Feljebb tornáztam magam, mert az alvás úgysem fog összejönni, miközben egy dühös, félmeztelen, szemüvegesen is szexi félisten ül majdnem mellettem. Felnyögtem a megterheléstől, Henry pedig végre felém nézett, szemében aggodalom villant, de gyorsan visszafordult a könyve felé.
- Aludnod kellene. - tanácsolta, mintha én nem tudnám.
- Próbálkozom, csak nem hagyod. - vágtam rá, mire bosszússan lecsapta a könyvet a takaróra.
- Ó, ez is az én hibám, persze. És hogy elrontom a húgom, meg hogy érzek valamit irántad. Mit szeretnél még rám fogni? A lázadat is én okoztam? Illetve a homlokodon lévő sebhelyeket is? Nyugodtan, írd csak össze a kis listádat, kíváncsian elolvasnám. - több órányi harag gyűlt össze benne, amit volt is szíves rám zúdítani, a szemei villogtak az érzelmek viharától, és nem is igazán tudtam mit mondani.
- Visszaugorhatnánk ahhoz a részhez, hogy érzel valamit irántam? - böktem ki végül a legkevésbé odaillő témát, mire lemondóan sóhajtott, és a szemüvegét az éjjeliszekrényére dobta a könyvvel együtt. Annyira forrt a dühtől, mint én a láztól, mégis összetudta magát szedni valamennyire. Behunyta a szemét, míg én tachikardiás szívvel vártam, hogy mit fog reagálni.A kétség és a bizalmatlanság utat tőrt magának, úgy éreztem, hogy ez egy újabb trükk, hogy megkaphasson. Megráztam a fejem, és igyekeztem tisztán látni. Ha valóban úgy van, ahogy Henry mondja, és ugyanazt érzi irántam, mint én iránta, attól még ugyanúgy köztünk áll mindaz, amit az asztalnál mondtam neki. Nem tudok mit tenni, ha nem nyíílik meg az irányomba, ha nem tud megbízni bennem. Szórakozhatunk, persze, nagy kaland lenne, és talán benne is lettem volna, ha nem derül ki, hogy Londonba költöznek.
Ez mindent megváltoztatott.
Mikor vált az életem egy nyomorult szappanoperává?
- Te vagy a legszeszélyesebb, legkiszámíthatalanabb, legőrültebb nőszemély, akivel valaha összeakadt az utam. Rettenetesen idegesítő vagy, makacs és nagyszájú. És rohadtul zavar, hogy nem tudtalak olyan könnyen megszerezni, ahogy más lányokat szoktam. Aztán megtudtam, hogy Ashtonnal lógsz, és a féltékenység szinte felemészt, egyszerűen nem tudom, mi van van abban a...... - túrt bele szőke hajába idegesen, és visszanyelte az épp nyelvére szaladó jelzőt - a fiúban, ami bennem nincs. Főleg, hogy szerinted jófiú, míg én nem. Csodálod, hogy nem szólok hozzád? Folyamatosan azon vagyok, hogy ne bántsalak m meg, mégis pont az ellenkezője történik. Jarednek is azt mondtad, hogy folyton megalázlak. Zavar, hogy bizalmatlan vagyok? És ez még meglep mindazok után, amiken keresztül mentünk Helenaval? Már így is többet tudsz, mint bárki, és még így sem látod bennem a jót. Talán igazad van, és tényleg nem vagyok jó. De semmi sem fekete vagy fehér, én pedig sajnálom, hogy ezen nem tudsz átlendülni. Én igyekeztem, talán nem eléggé, de egyszerűen annyiban kell hagynom, Jenny, különben a maradék józan eszemet is elveszed. - fejezte be elfúva, velem pedig olyan történt, ami csak nagyon ritkán.
Elakadt a szavam.
Henry az ágya szélére ült, és kivételesen nagyon örültem, hogy van rajta pizsamanadrág. A fejét a két tenyere közé fogta, és a könyökét a térdén pihentette, képtelen volt rám nézni.
Ha vallomásra vártam, hát, azt hiszem, megkaptam.
De ettől semmi nem lett jobb, sőt.
A lámpa halvány fényei játszottak a bőrén, narancssárgás fénycsóvák táncoltak a haján és a bőrén. A szőnyeget fixírozta, miközben én próbáltam rendesen levegőt venni, sikertelenül. Ledobtam magamról a takarót, és ugyanúgy a padlóra tettem a csupasz lábam, szembe ültem Henryvel, és remegő kezemet a kézfejére simítottam. Éreztem, hogy megfeszül az érintésemtől, de nem mozdult. - Nem tudom, mit mondhatnék. - suttogtam, és a számba haraptam. Erre már felnézett, egyik kezét a térdére ejtette, a másikkal összefűzte az ujjainkat, pont mint a dombon, tegnap éjszaka. Úgy érzem, mintha azóta évtizedek teltek volna el. Kék szeme szomorúan pislogott rám, biztos voltam benne, hogy a lelkembe lát.
- Kezdhetnénk mondjuk azzal - köszörültem meg a torkom, lenyelve a gombócot és a fájdalmat, mély lélegzetet vettem. - hogy mondok magamról pár szót, majd te is magadról. Persze, csak ha benne vagy. Nem nagy titkokat, csak tudod. Dolgokat. Végül is, nem is ismerjük egymást. - magyaráztam zavartan, és kissé talán el is pirultam. Henry arcán széles mosoly húzódott, másik kezét is összefűzte az ujjaimmal.
- Aludnod kellene. - mondta lágyan, mire a testem csokifagyiként olvadt el. Képes lettem volna egyből az ölébe kucorodni, de erőt vettem magamon, és komoly maradtam. Végre eljutottunk valahova, és nem akartam elcseszni.
- Szerinted tudnék aludni, miközben félmeztelenül fekszel tőlem, alig egy méterre? Légyszíves. - forgattam a szemeimet, ő pedig végre elnevette magát.
- Akkor húzódj arrébb. - ült át az én ágyamra, és szándékosan összefűzte a lábát az enyémmel, nekem meg eszem ágában sem volt panaszkodni. Még magamnak is fura volt bevallani, mennyire vágytam az érintésére. Betakargatott, én pedig a két kezem közé fogtam a már kihűlt bögrét.
- Ó, még egy valamit kérhetek? - kérdeztem, és erősen a lábához szorítottam a sajátom, és közelebb bújtam hozzá. Már úgyis tud mindent, s remélem, hogy a közelségemtől majd jobban fog bennem bízni. Kíváncsian pislogott le rám.
- Visszaveszed a szemüveged? - kérdeztem vigyorogva, mire rajta volt a sor, hogy a szemeit forgassa.
- A sírba viszel. - nyúlt hátra, majd magára kapta a szemüvegét, és már épp szóra nyitotta a száját, mikor a fejembe ötlött egy gondolat.
- Még valami. - fenyegetően elé tartottam az ujjam. - nem aludhatsz velem.
- Majd meglátjuk. - kacsintott ragyogó arccal, majd feltette az első kérdését, amit aztán tengernyi követett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése