Naná, hogy mellettem
aludt.
Én meg hagytam, úgyhogy ezennel kimaxoltam a rosszaság kártyát.
Arra ébredtem, hogy borzasztóan melegem van, és valami súlyos nehezedik a mellkasomra. Volt néhány ilyen rémálomszerű ébredésem a hetekben, úgyhogy a csukott szemeim pánikszerűen kipattantak, és Henry felé fordultam. Azzal azonban nem számoltam, hogy mennyire kicsi is az ágyam, úgyhogy ugyanazzal a lendülettel tovább gördültem, és egy hangos puffanással értem földet. Hangosan felnyögtem a fejemet és végtagjaimat hasogató fájdalomtól, amire a kora reggeli tornamutatványom nem volt épp vevő. A lábam belegabalyodott a takaróba, de legalább kiszabadultam Henry izmos karja alól.
- Jenny, mit csinálsz? - kérdezte csak félig éber állapotban Henry,és a hangját így is elnyelte a párnája. Vagyis pontosabban az én párnám. Hmm, nem is hangzik olyan rosszul.
- Lelöktél. - tápászkodtam fel bosszúsan, és beletúrtam antennaként szétálló hajamba. Ha koncentrálok, talán a BBC-t is tudnám fogni.
- Hány óra van? - kérdezte, továbbra is csukott szemmel, és enyhén szétnyílt ajkakkal, a fejét a párnába fúrta, és nem úgy nézett ki, mint aki egyhamar szeretne felkelni.
- Nyolc múlt 10 perccel. - csatoltam fel az éjjeliszekrényen pihenő karórámat, és megpróbáltam egy kis helyet csinálni magamnak is az ágyamban, de Henry-t képtelenség toszogatni. Kicsit az oldalára gördült, én pedig becsusszantam a helyemre, ő azonban ugyanazzal a lendülettel vissza is gördült. Legalább 80 kilónyi izom nehezedett rám.
- Hajnal van, aludj még. - karolta át a derekamat, és a vállamba furta a fejét. Éreztem a nyakamon lágy szuszogását, és a testem minden izma megfeszült az érintésétől. Elakadt a lélegzetem is, de miután felébredtem a kábulatból, rájöttem, hogy mennyire kényelmetlen így feküdni. Ennyit a romantikáról.
- Indulnunk kellene haza. - motyogtam, pedig semmi kedvem nem volt visszamenni Wigan-be. Jobb kezemmel átnyúltam, és játszadozni kezdtem szőke hajtincseivel. Válaszul csak morgott egyet, nem is biztos, hogy felfogta, mit mondtam.
Ha visszagondolok a tegnapi napra, önkéntelenül is mosoly terül szét az arcomon. A vitánk mintha évekkel ezelőtt történt volna. Henry-nek, a nagy Henry Spourk-nak be nem állt a szája. Folyamatosan kérdésekkel bombázott, hogy mi a kedvenc kajám, milyen átlagom volt az iskolában, milyen könyveket olvasok. Teljesen úgy éreztem magam, mint egy vallatáson. S ha kezdtem volna úgy érezni, hogy sokat beszélek, megválaszolta a saját kérdéseit. Imádja a spagettit, kitűnő volt végig a tanulmányai alatt (na, ez nem lepett meg), és leginkább orvoslással kapcsolatos könyveket olvas, de kikapcsolódásként szeret különböző politikusok életéről olvasni. Szereti a kék színt, szoknya szerelmes (mármint lányokon szereti nagyon, nem önmagán), kétszer is járt már Indiában, és legközelebb Mexikóba akar eljutni, allergiás az eperre, és kiskorában beíratták páros táncórákra, de egy hét után otthagyta, és inkább kosárlabdázott a gimi végéig.
Akkora információáradat zúdult rám néhány óra leforgása alatt, hogy alig győztem felfogni amit mond. Vagyis inkább felfogni, mennyire kivirult és őszinte hozzám.
Most mondhatnám, hogy egy teljesen más Henry-t ismertem meg, de ez nem igaz. Ugyanaz az önimádó, kifejezetten beszólogató Casanova, akit a kezdetektől ismertem, csak a piskóta közé most már kaptam tölteléket is.
És mennyire finom is ez a félmeztelen sütemény, ahogy mellettem fekszik. Vagyis inkább rajtam, de a fene fog panaszt tenni.
- Aludni akarok. - morogta újra, mire kuncogni kezdtem.
- Hazaérünk, és holnap reggelig aludhatsz. - simítottam egy tincset a füle mögé. Olyan békés volt minden, csak a még mindig hőemelkedéses állapotom zavart bele az egészbe.
- De ott nem lesz ilyen kényelmes párnám. - mocorgott egy sort, hangja már nem volt annyira álmos, de továbbra is szorosan tartott. Ujjaival a derekamba vájt, és hosszú lába is a pucér lábamhoz tapadt. Kezdek rájönni, hogy talán nem is a láztól van annyira melegem.
- A kényelmes párnád már nem érzi a bal kezét. - mosolyogtam, mire mély sóhaj közepette végre kinyitotta kékes-szürke szemeit.
- Agyonvágod a hangulatot. - jegyezte meg morcosan.
- Csak reális vagyok. Nekem senki ne mondja, hogy pl. a kifli póz az kényelmes. Ugyan már, elhal a pasi alsó keze. - magyaráztam, mire a szemeit kezdte forgatni és közben az oldalára gördült, egyik kezét a feje alá támasztva, másikkal még mindig az derekam oldalán játszadozott.
- Nem tudom eldönteni, hogy akarom e egyáltalán tudni, honnan szeded az ilyen bölcsességeidet, vagy inkább jobban járok a tudatlansággal.
- Maradj tudatlan, az üresfejű férfiak jobban kelnek a piacon. - vontam vállat, és láttam a szemében az elszántság szikráját fellobbanni.
- Tényleg? - kérdezte, miközben közelebb hajolt. - Szerintem azért okosan sincs félnivalóm. - vigyorgott, miközben az ajkamat bámulta. Az ujjai elindultak felfelé, én pedig a lábujjamig megborzongtam az élvezettől.
- És ha a végén magányos agglegyén leszel? - kérdeztem vissza, és alig vártam, hogy végre megcsókoljon.
- Esetemben ez a lehetőség ki van zárva. Mégiscsak rólam beszélünk. - ismét a szemembe nézett, majd lágyan az ajkamra tapadt.
Ha reggel, ha este, ha éjszaka, Henryvel csókolozni több volt, mint fantasztikus. Inkább az észveszejtő szót használnám, mert teljesen az uralma alá vett, és kivételesen nem is bántam.
Ami azonban egy ici-pici üröm az örömben, hogy bár este sok mindent megtárgyaltunk, az, hogy pontosan hogy is állunk egymással és hogy akkor megpróbáljuk e együtt, vagy sem, nem igazán lett kimondva. Eldöntöttem, hogy hazaérkezésünkig hagyom a dolgokat a maguk folyásában, de nem leszek az a lány, aki miatt egy újabb strigulát húzhat a falára.
- Reggeliiiiii. - kiálltotta Helena, miközben berobbant az ajtónkon, mi pedig azonnal szétrebbentünk Henryvel. Mondjuk sokat nem ért, egy ágyban feküdtünk, az egyikünk egy szál ingben, a másikunk pedig egy szál pizsamanadrágban, de a takaró miatt az sem látszódott. Ha pedig még ez sem lenne elég, a vörös fejem biztos, hogy mindent elárul.
- Szia Hugi. - köszönt Henry kedvesen, és kicsit kijjebb húzódott tőlem, már amennyire ez a szűkös ágyamon egyáltalán lehetséges.
- Mi a baj a te ágyaddal? - kérdezett vissza Helena, és mintha bosszúsnak tűnt volna. Köztem és a bátyja közt kapkodta a tekintetét, és csak sejteni mertem, mit képzelhet rólunk.
- Láttam, ahogy egy bolha ugrál rajta. Jenny felajánlotta, hogy vele aludhatok. - vigyorgott Henry továbbra is, és a takaró alatt átfűzte a lábával a lábszáramat. Levegőért kaptam, de aztán hamar tiltakozni kezdtem.
- Mi? Dehogy is! Még mondtam is, hogy nem aludhatsz velem. - figyelmeztettem az amúgy valóban megtörtént tényre.
- Nem vagyok hülye. Lefeküdtél a barátnőmmel? - fordult Henry felé a húga, és nem értettem, hogy nem rám dühös. Mi történik itt?
Henry behajlította a lábát, és éreztem, hogy a térde egyre feljebb siklik a combjaim közt. Ledermedtem, és alig tudtam megszólalni, és gyorsan elmagyaráztam magamnak, hogy megint csak a régi játékai egyikét űzi.
- Nem, nem feküdtünk le! - tiltakoztam azonnal, de Henry is ugyanabban a pillanatban szólalt meg.
- Még nem. - mondta, mire felé kaptam a fejem. Azt az önelégült vigyort sehogy nem lehetett letörölni a képéről. Újra a húgára néztem, aki sóbálványként figyelt minket, és az arcáról az érzelmek teljes skáláját le tudtam olvasni. Megbántottság, düh, félelem, csalódottság és ahogy a tekintetét az enyémbe fúrta, szinte rám ömlött a megvetése. Ó, akkor mégis csak rám haragszik.
- Helena, beszélhetnénk? - könyörögtem, és kimásztam az takaró alól, Henry mélységes bánatára.
- Jenny, én a barátomnak tartottalak, de nem vagyok hülye. Ezért voltál csak velem, ugye? Hogy a bátyám közelébe lehess? - közelebb lépve láttam, hogy a szemei csillognak a kibuggyanni készülő könnycseppektől.
- Jézusom, dehogy! - gyorsan megöleltem, de nem viszonozta. - Elmagyarázok mindent, kérlek. De a lényeg, hogy nem vagyunk együtt Henryvel. - tértem a lényegre, és kimondva még inkább fájt a dolog.
- Még nem vagyunk. - szólt be hátulról Henry, és Helenaval mindketten dühös pillantást vetettünk rá, ő viszont csak megvonta a vállát.
- Nem mennél letusolni, vagy ilyesmi? - kérdeztem enyhe éllel a hangomban, mire felsóhajtott.
- Gondoltam, megismételhetnénk a tegnapit, csak fordított felállásban. - nyújtózkodott, és végre kimászott az ágyból. A szavam is elakadt, miközben Helena rám villantotta a tekintetét. Én tudom, mi volt, de Helena szerintem már a legperverzebb képeket látta maga előtt.
- Nem fognád be véletlen? - kérdeztem vissza, de Henry csak nevetett. Mellénk lépett, és egy puszit nyomott a húga feje búbjára, majd a fürdőbe tért, és ránk csapta az ajtót. Füleltem, hogy a kulcsot is elfordítja e benne, de a zár nem kattant. Tényleg azt hiszi, hogy követni fogom.
- Figyelj, tudom, milyen a bátyád. - kezdtem magyarázni. - De épp ezért te is tudod, milyen hatással van a lányokra. Én is lány vagyok, sajnálom. - mutattam végig magamon. - Megértem, hogy haragszol, fordított helyzetben én is az lennék. Nem tudom, mi lesz velünk, de semmiképp nem áll a dolog mi kettőnk közé. Ha nem szeretnéd, hogy a Henryvel beszéljek, csak mond meg, és esküszöm, békén hagyom - inkább megpróbálom, de ez most mellékes – viszont az a helyzet, hogy a bunkója teljesen levett a lábamról.
- Henry nem épp egy párkapcsolati mintapéldány. - vágott a szavamba Helena, már nem annyira dühösen, de nyugodtnak sem lehetett mondani.
- Tudom, szerinted miért vannak fenntartásaim? Ő Henry Spourk, atyajézus, nem akarok a következő egyszeri hódítása lenni.
- Akkor ne add magad könnyen. Mondjuk ne aludj vele egy ágyban rögvest. - mutatott az összegyűrt ágyneművel borított ágyunkra.
- Az úgy történt... - kezdtem, de feltűnt, hogy Helena próbált nem mosolyogni, és egy ideig tudta is magát tűrtőztetni, és végül nevetve a nyakamba ugrott. Akkora kő esett le a szívemről, mint a Stonhenge egyik tartópillére.
- Figyelj, ami tegnap a vacsoránál történt, sajnálom. - jutott eszembe a kirohanásom, és az arcomat Helena szőke hajába fúrtam a szégyentől.
- Mind kiakadunk néha, gondolom nem is voltál épp a toppon. - Helena eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen. Szürkés-kék szemei ijesztően hasonlítottak Henryével.- Adj egy kis időt, hogy felfogjam, mik történnek körülöttem.
- Hidd el, nekem is új még ez az egész. - mosolyogtam, és végszóra óriásit kordult a gyomrom.
- Kérlek mond, hogy ugyanaz jutott eszünkbe. - somolygott Helena továbbra is, és valami pajkos csillogás játszott a szemében.
- Hogy vegyek fel egy nadrágot, és menjünk enni? - érdeklődtem, mire a fejét csóválta.
- Részben. De igazából bezárhatnánk ide a bátyámat. - kuncogott, én pedig elkerekedő szemekkel néztem rá.
- És én még a bátyádat tartottam zseninek, pedig mérföldekkel vered! - böktem meg az oldalát, majd a bőröndömhöz lépve kikaptam egy bordó hosszúujjút és a magasszárú farmeromat.
- Amúgy az enyhít az érzésieden, hogy én voltam az, akivel Henry csókolózott, miközben Gretchen a kapuban állt?
Helena leesett állal nézett rám, hogy komolyan mondom e, majd vigyorogva bólintott egyet.
- Mérföldekkel.
Hallottam, hogy az ajtó mögött folyik a víz, úgyhogy gyorsan magamra kaptam a cuccaimat, majd fogkefével a számban berontottam a fürdőszobába.- Végre már, vártalak. - szólt ki a függöny mögül.
- A húgod is itt van. - válaszoltam habzó szájjal, és igyekeztem nem a tusoló felé koncentrálnom. Az egyik törölközővel letöröltem egy foltban a párás tükröt, és elborzadtam a saját látányomtól.
- Küld el. - vágta rá Henry, mire a szemem forgattam.
- Megyünk enni, gyere utánunk. - mostam meg az arcom, habár szegényen már ez sem segített. Aztán fogtam a fésűmet, és gyors mozdulatokkal megpróbáltam kibogozni a hajam. A harmadik nekifutásnál a nyele a kezemben maradt, míg a fésű része a hajamban. Csodás. Kezdem átkozni a hullámokat.
- Én is éhezem, de annak köze sincs a reggeli palacsintához. - dugta ki a fejét a függöny mögül, és a tükörbe nézve figyelte a reakciómat. A kaján mosoly még mindig szétterült az arcán, a víz csöpögött a hajából, és isten a tanúm, ha Helena nem szólal meg az ajtóból, csapot-papot otthagyva ugrottam volna be Henry mellé a víz alá.
- Henry, pazarlod a vizet. - dőlt neki az ajtófélfának Helena, a bátyja pedig rám kacsintva visszament a zuhanyrózsa alá.
Magam után behúztam a fürdőszobába ajtót, majd kuncogva Helena felé fordultam.
- Az asztalon van a kulcsa, te rakd el, én meg bezárom a sajátommal. - Helena vadul bólogatott, és szinte indiánszökdelésben kilépett az ajtón, a csörgő kulcsot zsebre vágta, és lefelé a lépcsőn még utánam kiálltott.
- Szólj Jarednek!
Gyorsan kulcsra zártam az ajtót, és Helenaék szobájához léptem. Kettő kopogás után hallottam Jared hangját, ahogy beinvitál.
- A fürdőben vagyok! - szólt ki, én pedig letelepedtem az ágyára.
- Gyere enni, éhen pusztulok! - vágtam rá, mire nevetni kezdett.
- Tán megéheztél az éjszakai tornától?
- Ó, menj már! Nem volt semmi. - magyaráztam, mire elmotyogott egy „persze-perszé”-t.
- Azért majd számolj be a mocskos részletekről. - tette hozzá, mire hátra dőlve kifeküdtem a puha ágyneműre.
- Van egy olyan érzésem, hogy Henry előbb befog. - morogtam, és alig tudtam visszafogni a vigyoromat. - Amúgy Helena ránk nyitott reggel.
- Aucs, az szívás! - Jared hangja vízhangot vert a fürdő falán, így kiabálnia sem igazán kellett.
- Ja, de megbeszéltük a dolgokat. - éreztem, hogy valami rezeg a vállamnál, és felülve megláttam, hogy félig ráfeküdtem Jared telefonjára.
Épp kiáltani akartam neki, hogy hívják, de a szó megakadt a torkomon. Kétszer is pislognom kellett, de a képernyőn ugyanaz a név állt.
Talán van másik Ashton is, akit Jared ismer. Kizárt, hogy az az Ashton, a kívülálló, aki senkivel nem beszél a városban, pont Jaredet hívja.
- Jared... öö... telefon. - köszörültem meg a torkom, Jared pedig a derekán egy szál törölközővel és fogkefével a szájában kisétált a fürdőből. Kikapta a telefont a felé nyújtott kezemből, majd elkerekedett szemmel rám nézett.
- Basszus. - mondta, és egyből leolvastam az arcáról, hogy ezt nem szabadott volna megtudnom. Továbbra is engem bámulva felvette, majd annyit szólt bele, hogy „visszahívlak” majd idegesen a hajába túrt és visszadobta az ágyra a telefont.
- Figyelj... - kezdett bele, és az ablakig hátrált, mint aki fél a reakciómtól. Hát, attól félhet is.
- Nem is tudom, melyikőtökre legyek dühös. - kezdtem, de felemelte a kezét, hogy ő akar beszélni.
- Egyikünkre sem kell dühösnek lenned. Ashton szeretett volna valami fontosról beszélni veled, de nem válaszoltál neki, így engem talált meg.
- Ettől nem lettem boldogabb. - vágtam rá gondolkozás nélkül, és próbáltam helyretenni az érzelmeimet a helyzetet illetően. Ashton tényleg nem tudott elérni, kétszer kinyomtam, nem akartam vele beszélni, amíg haza nem érünk, erre tessék, Jareden keresztül követ nyomon. Fogalmam sincs, miért, ennyire jóban azért nem vagyunk. Párszor megmentette a hátsómat, de bele is vitt elég szépen, és hálásnak kellene lennem, mégis Ashtonra gondolva csak erőteljes harc dúl bennem. Nem szerelem, vagy vonzalom (persze, utóbbi nem elhanyagolható), hanem a titokzatossága az, ami kíváncsivá tesz.
- Jenny, Ashton az első unokatestvérem. - mondta ki Jared, és visszarángatott a valóságba. Leesett állal figyeltem, hogy viccel e. Arca bosszús volt, és űber ideges, és van egy olyan érzésem, hogy erről a dologról Helena sem tud.
- Nagyszerű. Csodálatos család lehettek. Az unokatesód miatt halt meg a legjobb barátod apja. - vágtam rá gondolkodás nélkül, és láttam, hogy Jared arca megvonaglik a fájdalomtól, de aztán elhessegette, és újra magyarázni próbált.
- Figyelj, igazából jó lenne, ha felhívnád Mel-t. - ha az előbbi bejelentése nem kólintott volna eléggé fejbe, hát a Mel téma már biztosan.
- Mi van Mellel? És Penyvel? És mi köze Asthonnak hozzá? - álltam fel idegesen, és görcsösen megragadtam Jared kezét. Ha Penyvel bármi történt...
- Nem, a lányok jól vannak. De Eliz összecsomagolt, és lelépett.
Én meg hagytam, úgyhogy ezennel kimaxoltam a rosszaság kártyát.
Arra ébredtem, hogy borzasztóan melegem van, és valami súlyos nehezedik a mellkasomra. Volt néhány ilyen rémálomszerű ébredésem a hetekben, úgyhogy a csukott szemeim pánikszerűen kipattantak, és Henry felé fordultam. Azzal azonban nem számoltam, hogy mennyire kicsi is az ágyam, úgyhogy ugyanazzal a lendülettel tovább gördültem, és egy hangos puffanással értem földet. Hangosan felnyögtem a fejemet és végtagjaimat hasogató fájdalomtól, amire a kora reggeli tornamutatványom nem volt épp vevő. A lábam belegabalyodott a takaróba, de legalább kiszabadultam Henry izmos karja alól.
- Jenny, mit csinálsz? - kérdezte csak félig éber állapotban Henry,és a hangját így is elnyelte a párnája. Vagyis pontosabban az én párnám. Hmm, nem is hangzik olyan rosszul.
- Lelöktél. - tápászkodtam fel bosszúsan, és beletúrtam antennaként szétálló hajamba. Ha koncentrálok, talán a BBC-t is tudnám fogni.
- Hány óra van? - kérdezte, továbbra is csukott szemmel, és enyhén szétnyílt ajkakkal, a fejét a párnába fúrta, és nem úgy nézett ki, mint aki egyhamar szeretne felkelni.
- Nyolc múlt 10 perccel. - csatoltam fel az éjjeliszekrényen pihenő karórámat, és megpróbáltam egy kis helyet csinálni magamnak is az ágyamban, de Henry-t képtelenség toszogatni. Kicsit az oldalára gördült, én pedig becsusszantam a helyemre, ő azonban ugyanazzal a lendülettel vissza is gördült. Legalább 80 kilónyi izom nehezedett rám.
- Hajnal van, aludj még. - karolta át a derekamat, és a vállamba furta a fejét. Éreztem a nyakamon lágy szuszogását, és a testem minden izma megfeszült az érintésétől. Elakadt a lélegzetem is, de miután felébredtem a kábulatból, rájöttem, hogy mennyire kényelmetlen így feküdni. Ennyit a romantikáról.
- Indulnunk kellene haza. - motyogtam, pedig semmi kedvem nem volt visszamenni Wigan-be. Jobb kezemmel átnyúltam, és játszadozni kezdtem szőke hajtincseivel. Válaszul csak morgott egyet, nem is biztos, hogy felfogta, mit mondtam.
Ha visszagondolok a tegnapi napra, önkéntelenül is mosoly terül szét az arcomon. A vitánk mintha évekkel ezelőtt történt volna. Henry-nek, a nagy Henry Spourk-nak be nem állt a szája. Folyamatosan kérdésekkel bombázott, hogy mi a kedvenc kajám, milyen átlagom volt az iskolában, milyen könyveket olvasok. Teljesen úgy éreztem magam, mint egy vallatáson. S ha kezdtem volna úgy érezni, hogy sokat beszélek, megválaszolta a saját kérdéseit. Imádja a spagettit, kitűnő volt végig a tanulmányai alatt (na, ez nem lepett meg), és leginkább orvoslással kapcsolatos könyveket olvas, de kikapcsolódásként szeret különböző politikusok életéről olvasni. Szereti a kék színt, szoknya szerelmes (mármint lányokon szereti nagyon, nem önmagán), kétszer is járt már Indiában, és legközelebb Mexikóba akar eljutni, allergiás az eperre, és kiskorában beíratták páros táncórákra, de egy hét után otthagyta, és inkább kosárlabdázott a gimi végéig.
Akkora információáradat zúdult rám néhány óra leforgása alatt, hogy alig győztem felfogni amit mond. Vagyis inkább felfogni, mennyire kivirult és őszinte hozzám.
Most mondhatnám, hogy egy teljesen más Henry-t ismertem meg, de ez nem igaz. Ugyanaz az önimádó, kifejezetten beszólogató Casanova, akit a kezdetektől ismertem, csak a piskóta közé most már kaptam tölteléket is.
És mennyire finom is ez a félmeztelen sütemény, ahogy mellettem fekszik. Vagyis inkább rajtam, de a fene fog panaszt tenni.
- Aludni akarok. - morogta újra, mire kuncogni kezdtem.
- Hazaérünk, és holnap reggelig aludhatsz. - simítottam egy tincset a füle mögé. Olyan békés volt minden, csak a még mindig hőemelkedéses állapotom zavart bele az egészbe.
- De ott nem lesz ilyen kényelmes párnám. - mocorgott egy sort, hangja már nem volt annyira álmos, de továbbra is szorosan tartott. Ujjaival a derekamba vájt, és hosszú lába is a pucér lábamhoz tapadt. Kezdek rájönni, hogy talán nem is a láztól van annyira melegem.
- A kényelmes párnád már nem érzi a bal kezét. - mosolyogtam, mire mély sóhaj közepette végre kinyitotta kékes-szürke szemeit.
- Agyonvágod a hangulatot. - jegyezte meg morcosan.
- Csak reális vagyok. Nekem senki ne mondja, hogy pl. a kifli póz az kényelmes. Ugyan már, elhal a pasi alsó keze. - magyaráztam, mire a szemeit kezdte forgatni és közben az oldalára gördült, egyik kezét a feje alá támasztva, másikkal még mindig az derekam oldalán játszadozott.
- Nem tudom eldönteni, hogy akarom e egyáltalán tudni, honnan szeded az ilyen bölcsességeidet, vagy inkább jobban járok a tudatlansággal.
- Maradj tudatlan, az üresfejű férfiak jobban kelnek a piacon. - vontam vállat, és láttam a szemében az elszántság szikráját fellobbanni.
- Tényleg? - kérdezte, miközben közelebb hajolt. - Szerintem azért okosan sincs félnivalóm. - vigyorgott, miközben az ajkamat bámulta. Az ujjai elindultak felfelé, én pedig a lábujjamig megborzongtam az élvezettől.
- És ha a végén magányos agglegyén leszel? - kérdeztem vissza, és alig vártam, hogy végre megcsókoljon.
- Esetemben ez a lehetőség ki van zárva. Mégiscsak rólam beszélünk. - ismét a szemembe nézett, majd lágyan az ajkamra tapadt.
Ha reggel, ha este, ha éjszaka, Henryvel csókolozni több volt, mint fantasztikus. Inkább az észveszejtő szót használnám, mert teljesen az uralma alá vett, és kivételesen nem is bántam.
Ami azonban egy ici-pici üröm az örömben, hogy bár este sok mindent megtárgyaltunk, az, hogy pontosan hogy is állunk egymással és hogy akkor megpróbáljuk e együtt, vagy sem, nem igazán lett kimondva. Eldöntöttem, hogy hazaérkezésünkig hagyom a dolgokat a maguk folyásában, de nem leszek az a lány, aki miatt egy újabb strigulát húzhat a falára.
- Reggeliiiiii. - kiálltotta Helena, miközben berobbant az ajtónkon, mi pedig azonnal szétrebbentünk Henryvel. Mondjuk sokat nem ért, egy ágyban feküdtünk, az egyikünk egy szál ingben, a másikunk pedig egy szál pizsamanadrágban, de a takaró miatt az sem látszódott. Ha pedig még ez sem lenne elég, a vörös fejem biztos, hogy mindent elárul.
- Szia Hugi. - köszönt Henry kedvesen, és kicsit kijjebb húzódott tőlem, már amennyire ez a szűkös ágyamon egyáltalán lehetséges.
- Mi a baj a te ágyaddal? - kérdezett vissza Helena, és mintha bosszúsnak tűnt volna. Köztem és a bátyja közt kapkodta a tekintetét, és csak sejteni mertem, mit képzelhet rólunk.
- Láttam, ahogy egy bolha ugrál rajta. Jenny felajánlotta, hogy vele aludhatok. - vigyorgott Henry továbbra is, és a takaró alatt átfűzte a lábával a lábszáramat. Levegőért kaptam, de aztán hamar tiltakozni kezdtem.
- Mi? Dehogy is! Még mondtam is, hogy nem aludhatsz velem. - figyelmeztettem az amúgy valóban megtörtént tényre.
- Nem vagyok hülye. Lefeküdtél a barátnőmmel? - fordult Henry felé a húga, és nem értettem, hogy nem rám dühös. Mi történik itt?
Henry behajlította a lábát, és éreztem, hogy a térde egyre feljebb siklik a combjaim közt. Ledermedtem, és alig tudtam megszólalni, és gyorsan elmagyaráztam magamnak, hogy megint csak a régi játékai egyikét űzi.
- Nem, nem feküdtünk le! - tiltakoztam azonnal, de Henry is ugyanabban a pillanatban szólalt meg.
- Még nem. - mondta, mire felé kaptam a fejem. Azt az önelégült vigyort sehogy nem lehetett letörölni a képéről. Újra a húgára néztem, aki sóbálványként figyelt minket, és az arcáról az érzelmek teljes skáláját le tudtam olvasni. Megbántottság, düh, félelem, csalódottság és ahogy a tekintetét az enyémbe fúrta, szinte rám ömlött a megvetése. Ó, akkor mégis csak rám haragszik.
- Helena, beszélhetnénk? - könyörögtem, és kimásztam az takaró alól, Henry mélységes bánatára.
- Jenny, én a barátomnak tartottalak, de nem vagyok hülye. Ezért voltál csak velem, ugye? Hogy a bátyám közelébe lehess? - közelebb lépve láttam, hogy a szemei csillognak a kibuggyanni készülő könnycseppektől.
- Jézusom, dehogy! - gyorsan megöleltem, de nem viszonozta. - Elmagyarázok mindent, kérlek. De a lényeg, hogy nem vagyunk együtt Henryvel. - tértem a lényegre, és kimondva még inkább fájt a dolog.
- Még nem vagyunk. - szólt be hátulról Henry, és Helenaval mindketten dühös pillantást vetettünk rá, ő viszont csak megvonta a vállát.
- Nem mennél letusolni, vagy ilyesmi? - kérdeztem enyhe éllel a hangomban, mire felsóhajtott.
- Gondoltam, megismételhetnénk a tegnapit, csak fordított felállásban. - nyújtózkodott, és végre kimászott az ágyból. A szavam is elakadt, miközben Helena rám villantotta a tekintetét. Én tudom, mi volt, de Helena szerintem már a legperverzebb képeket látta maga előtt.
- Nem fognád be véletlen? - kérdeztem vissza, de Henry csak nevetett. Mellénk lépett, és egy puszit nyomott a húga feje búbjára, majd a fürdőbe tért, és ránk csapta az ajtót. Füleltem, hogy a kulcsot is elfordítja e benne, de a zár nem kattant. Tényleg azt hiszi, hogy követni fogom.
- Figyelj, tudom, milyen a bátyád. - kezdtem magyarázni. - De épp ezért te is tudod, milyen hatással van a lányokra. Én is lány vagyok, sajnálom. - mutattam végig magamon. - Megértem, hogy haragszol, fordított helyzetben én is az lennék. Nem tudom, mi lesz velünk, de semmiképp nem áll a dolog mi kettőnk közé. Ha nem szeretnéd, hogy a Henryvel beszéljek, csak mond meg, és esküszöm, békén hagyom - inkább megpróbálom, de ez most mellékes – viszont az a helyzet, hogy a bunkója teljesen levett a lábamról.
- Henry nem épp egy párkapcsolati mintapéldány. - vágott a szavamba Helena, már nem annyira dühösen, de nyugodtnak sem lehetett mondani.
- Tudom, szerinted miért vannak fenntartásaim? Ő Henry Spourk, atyajézus, nem akarok a következő egyszeri hódítása lenni.
- Akkor ne add magad könnyen. Mondjuk ne aludj vele egy ágyban rögvest. - mutatott az összegyűrt ágyneművel borított ágyunkra.
- Az úgy történt... - kezdtem, de feltűnt, hogy Helena próbált nem mosolyogni, és egy ideig tudta is magát tűrtőztetni, és végül nevetve a nyakamba ugrott. Akkora kő esett le a szívemről, mint a Stonhenge egyik tartópillére.
- Figyelj, ami tegnap a vacsoránál történt, sajnálom. - jutott eszembe a kirohanásom, és az arcomat Helena szőke hajába fúrtam a szégyentől.
- Mind kiakadunk néha, gondolom nem is voltál épp a toppon. - Helena eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen. Szürkés-kék szemei ijesztően hasonlítottak Henryével.- Adj egy kis időt, hogy felfogjam, mik történnek körülöttem.
- Hidd el, nekem is új még ez az egész. - mosolyogtam, és végszóra óriásit kordult a gyomrom.
- Kérlek mond, hogy ugyanaz jutott eszünkbe. - somolygott Helena továbbra is, és valami pajkos csillogás játszott a szemében.
- Hogy vegyek fel egy nadrágot, és menjünk enni? - érdeklődtem, mire a fejét csóválta.
- Részben. De igazából bezárhatnánk ide a bátyámat. - kuncogott, én pedig elkerekedő szemekkel néztem rá.
- És én még a bátyádat tartottam zseninek, pedig mérföldekkel vered! - böktem meg az oldalát, majd a bőröndömhöz lépve kikaptam egy bordó hosszúujjút és a magasszárú farmeromat.
- Amúgy az enyhít az érzésieden, hogy én voltam az, akivel Henry csókolózott, miközben Gretchen a kapuban állt?
Helena leesett állal nézett rám, hogy komolyan mondom e, majd vigyorogva bólintott egyet.
- Mérföldekkel.
Hallottam, hogy az ajtó mögött folyik a víz, úgyhogy gyorsan magamra kaptam a cuccaimat, majd fogkefével a számban berontottam a fürdőszobába.- Végre már, vártalak. - szólt ki a függöny mögül.
- A húgod is itt van. - válaszoltam habzó szájjal, és igyekeztem nem a tusoló felé koncentrálnom. Az egyik törölközővel letöröltem egy foltban a párás tükröt, és elborzadtam a saját látányomtól.
- Küld el. - vágta rá Henry, mire a szemem forgattam.
- Megyünk enni, gyere utánunk. - mostam meg az arcom, habár szegényen már ez sem segített. Aztán fogtam a fésűmet, és gyors mozdulatokkal megpróbáltam kibogozni a hajam. A harmadik nekifutásnál a nyele a kezemben maradt, míg a fésű része a hajamban. Csodás. Kezdem átkozni a hullámokat.
- Én is éhezem, de annak köze sincs a reggeli palacsintához. - dugta ki a fejét a függöny mögül, és a tükörbe nézve figyelte a reakciómat. A kaján mosoly még mindig szétterült az arcán, a víz csöpögött a hajából, és isten a tanúm, ha Helena nem szólal meg az ajtóból, csapot-papot otthagyva ugrottam volna be Henry mellé a víz alá.
- Henry, pazarlod a vizet. - dőlt neki az ajtófélfának Helena, a bátyja pedig rám kacsintva visszament a zuhanyrózsa alá.
Magam után behúztam a fürdőszobába ajtót, majd kuncogva Helena felé fordultam.
- Az asztalon van a kulcsa, te rakd el, én meg bezárom a sajátommal. - Helena vadul bólogatott, és szinte indiánszökdelésben kilépett az ajtón, a csörgő kulcsot zsebre vágta, és lefelé a lépcsőn még utánam kiálltott.
- Szólj Jarednek!
Gyorsan kulcsra zártam az ajtót, és Helenaék szobájához léptem. Kettő kopogás után hallottam Jared hangját, ahogy beinvitál.
- A fürdőben vagyok! - szólt ki, én pedig letelepedtem az ágyára.
- Gyere enni, éhen pusztulok! - vágtam rá, mire nevetni kezdett.
- Tán megéheztél az éjszakai tornától?
- Ó, menj már! Nem volt semmi. - magyaráztam, mire elmotyogott egy „persze-perszé”-t.
- Azért majd számolj be a mocskos részletekről. - tette hozzá, mire hátra dőlve kifeküdtem a puha ágyneműre.
- Van egy olyan érzésem, hogy Henry előbb befog. - morogtam, és alig tudtam visszafogni a vigyoromat. - Amúgy Helena ránk nyitott reggel.
- Aucs, az szívás! - Jared hangja vízhangot vert a fürdő falán, így kiabálnia sem igazán kellett.
- Ja, de megbeszéltük a dolgokat. - éreztem, hogy valami rezeg a vállamnál, és felülve megláttam, hogy félig ráfeküdtem Jared telefonjára.
Épp kiáltani akartam neki, hogy hívják, de a szó megakadt a torkomon. Kétszer is pislognom kellett, de a képernyőn ugyanaz a név állt.
Talán van másik Ashton is, akit Jared ismer. Kizárt, hogy az az Ashton, a kívülálló, aki senkivel nem beszél a városban, pont Jaredet hívja.
- Jared... öö... telefon. - köszörültem meg a torkom, Jared pedig a derekán egy szál törölközővel és fogkefével a szájában kisétált a fürdőből. Kikapta a telefont a felé nyújtott kezemből, majd elkerekedett szemmel rám nézett.
- Basszus. - mondta, és egyből leolvastam az arcáról, hogy ezt nem szabadott volna megtudnom. Továbbra is engem bámulva felvette, majd annyit szólt bele, hogy „visszahívlak” majd idegesen a hajába túrt és visszadobta az ágyra a telefont.
- Figyelj... - kezdett bele, és az ablakig hátrált, mint aki fél a reakciómtól. Hát, attól félhet is.
- Nem is tudom, melyikőtökre legyek dühös. - kezdtem, de felemelte a kezét, hogy ő akar beszélni.
- Egyikünkre sem kell dühösnek lenned. Ashton szeretett volna valami fontosról beszélni veled, de nem válaszoltál neki, így engem talált meg.
- Ettől nem lettem boldogabb. - vágtam rá gondolkozás nélkül, és próbáltam helyretenni az érzelmeimet a helyzetet illetően. Ashton tényleg nem tudott elérni, kétszer kinyomtam, nem akartam vele beszélni, amíg haza nem érünk, erre tessék, Jareden keresztül követ nyomon. Fogalmam sincs, miért, ennyire jóban azért nem vagyunk. Párszor megmentette a hátsómat, de bele is vitt elég szépen, és hálásnak kellene lennem, mégis Ashtonra gondolva csak erőteljes harc dúl bennem. Nem szerelem, vagy vonzalom (persze, utóbbi nem elhanyagolható), hanem a titokzatossága az, ami kíváncsivá tesz.
- Jenny, Ashton az első unokatestvérem. - mondta ki Jared, és visszarángatott a valóságba. Leesett állal figyeltem, hogy viccel e. Arca bosszús volt, és űber ideges, és van egy olyan érzésem, hogy erről a dologról Helena sem tud.
- Nagyszerű. Csodálatos család lehettek. Az unokatesód miatt halt meg a legjobb barátod apja. - vágtam rá gondolkodás nélkül, és láttam, hogy Jared arca megvonaglik a fájdalomtól, de aztán elhessegette, és újra magyarázni próbált.
- Figyelj, igazából jó lenne, ha felhívnád Mel-t. - ha az előbbi bejelentése nem kólintott volna eléggé fejbe, hát a Mel téma már biztosan.
- Mi van Mellel? És Penyvel? És mi köze Asthonnak hozzá? - álltam fel idegesen, és görcsösen megragadtam Jared kezét. Ha Penyvel bármi történt...
- Nem, a lányok jól vannak. De Eliz összecsomagolt, és lelépett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése