Mögöttünk az ajtó kinyílt, és Gabriel anyja lépett ki rajta.
Régen láttam már Mrs. Walters-t, de biztosra veszem, hogy néhány ősz tinccsel és vastag ránccal gazdagodott a baleset óta.
De akaratos nő. S hihetetlenül erős. Nem úgy tünt, mintha összedőlt volna lelkileg. A fájdalom ott csillogott a szemében, de mellette a remény is. Egy pillanatig sem gondolta, hogy Gabriel nem fog felébredni.
- Rebecca, örülök, hogy látlak. - üdvözölt két puszival. - Bár jobb lenne, ha nem ilyen körülmények közt. - egy halvány, szomorkás mosolyt küldött felém.
Összeszorult a torkom.
Emlékszem a napra, mikor Gabriel először bemutatott a szüleinek és a húgának, Lucy-nak. Eljött értem autóval. Én aznap körülbelül hétszer öltöztem át, fogtam vagy épp bontottam ki a hajam. Próbáltam sminkelni, de úgy néztem ki, mint egy panda. Végül teljesen szétdörzsölt fejjel, és oldalt összefont hajjal ültem be az autóba. Gabriel csillogó szemekkel figyelte a szerencsétlenkedésemet, ugyanis kicsuktam a táskámat.
- Szia. - mosolygott rám huncutul, majd egy hosszú csókkal üdvözölt. Egy kis időre elfeledtette velem, hogy mi vár rám. De persze megszólalt. - Készen állsz?
- Soha. - mosolyogtam idegesen, ő meg elröhögte magát. - De induljunk.
Megszorította a kezem, adott még egy rövid csókot, majd beindította az autót.
Tudtam, körülbelül merre lakik. Tudtam, hogy anyagilag is jól állnak. De azért le kellett volna fényképezni azt a döbbenetet az arcomon, mikor a kocsifelhajtó végén megálltunk. Hatalmas fehér ház, elöl oszlopokkal, legalább kétszintes. A kertész épp az egyik bukszust nyírta. Egy kisebb szökőkút is csobogott a bejárattól balra a tökéletesen zöld gyep közepén.
Csak tátott szájjal bámultam, miközben kimásztam a kocsiból. Gabriel odaköszönt a kertésznek, majd rám nézve elnevette magát.
- Ez csak egy ház.
- Ohohóó - néztem rá elképedve. - ez nem ház. Ez palota.
- Hidd el, ez egy ház. Majd Benék házára mond, hogy palota. - fogta meg a kezem, és egy röpke puszit adott a homlokomra.
Felbaktattunk a lépcsőn, majd kinyitva nekem az előszoba ajtót, egyszerre léptünk - egy csarnokba!
A lépcsők kétoldalt mentek a második szintre, előre pedig a nappaliba vezetett az út. A teljes déli homlokzat üvegből volt, amit csak a függönyök takartak itt-ott.
Lucy ugrált felénk, apró virágos ruhájában.
- Gabjiel, ő a bajátod? - fogta meg Gabriel másik kezét, és nagy kék szemekkel pislogott rám. Gabriel letérdelt hozzá, és ekkor tűnt fel igazán, hogy mennyire hasonlítanak.
- Lucy, ő Rebecca. Akiről meséltem neked. - mosolygott rám mindkettő, én pedig nagyon boldog lettem a ténytől, hogy Gabriel beszélt rólam.
- Akkoj ő a szejelmed? - pislogott rá Lucy.
- Igen, a szerelmem. - nézett rám Gabriel, én pedig kis híján összeestem a boldogságtól. A térdem remegett, és ahogy Gabriellel egymás szemébe néztünk, örömkönnyeket tudtam volna hullajtani.
A nappalin át belépett Mrs. Walters. Krém szinű szoknyát, és egy márkásnak látszó fehér blúzt viselt. Nyakában ékszer lógott.
- Rebecca, már sokat hallottunk rólad. Jenna Walters vagyok, Gabriel anyukája. - fogott velem kezet.
- Remélem, csak jó dolgokat. - csúszott ki a számon.
Szerencsére mind nevettek.
- Igen, csak jókat. Gabriel állandóan rólad beszél.
- Anya! - meglepődve tapasztaltam, hogy Gabriel elpirult. Elnevettem magam.
- Sajnos a férjem munka ügyben külföldre utazott, de azért szívesen látunk a vacsoránál. - Lucy közben elkezdte rángatni a szoknyám szárát, ezért gyorsan elfogadtam a vacsorameghívást, és a kislány felé figyeltem.
- Meg akajod nézni a szobámat? - akkora szemekkel nézett rám, aminek nem tudtam ellenállni.
- Persze, vezess oda.- mosolyogtam a kislányra, és elindultunk fel a lépcsőn.
- Aláírtad a halálos szerződésedet. - suttogta a fülembe Gabriel, amitől persze libabőrös lettem, a meleg lehelete cirógatta a nyakam.
Részben igaza volt egyébként, játszanom kellett egy csomó plüss pónival, meg néha annyira hadarva beszélt, hogy nem értettem az egészből egy szavat sem. De nem zavartatta magát, az ölembe pakolta az összes játékát (amiből igen sok volt). Végül Gabriel mentett meg, mondván, hogy Barbaranak, a szakácsnőnek már hiányzik a kis kuktája, úgyhogy Lucy menjen segédkezni.
Mi ketten átmentünk Gabriel szobájába, ami a folyosó végén volt. Ahogy becsukódott az ajtó, felkapott, és hosszú csókkal jutalmazott.
- Hiányoztál. - mondta a két csók között. Ez után sem igazán beszélgettünk.
- Mit mondanak az orvosok? - érdeklődtem Mrs. Walterstől.
- Hogy ez most a türelem időszaka. - sóhajtott egyet a nő. - Az állapota stabil,a törései gyógyulnak, de hogy mikor ébred fel, még nem tudni. De pozitívak a jövővel kapcsolatban. S nekem ez is több, mint a semmi.
Nem tudtam mit szólni, csak bólintottam. Ólmos álmosság tört rám, az időeltolódás és az izgalmak elvették minden erőmet.
- Menj haza Rebecca. Ha bármi van, hívlak. És kérlek Ben, te is. Nem voltál otthon már ki tudja mióta. - fogta meg mindkettőnk karját Gabriel anyja, és megpróbált az ajtó felé terelni. Nem akartam neki szólni, hogy épp az előbb üldöztem el anyámat.
- Jenna, tényleg, bármi, apróság is van, hívj. - nézett le a nőre Ben. Ő bólintott, mi pedig elindultunk haza. Ben húzta a kofferem, és leintett egy taxit. Beültünk hátra, barátom bemondta a címet. A szemeim majd' leragadtak.
- Dőlj nekem nyugodtan, majd felkeltelek, ha ott vagyunk. - simított ki egy tincset az arcomból, mire én is hozzábújtam. Jól esett a közelsége, és valóban pár pillanat múlva elnyelt az álom.
Valaki suttogott a fülembe. Egyből Gabrielre gondoltam.
-Rebecca, gyere. - sajnos a hang nem az ő lágy hangja volt, hanem egy férfiasabb, kemény hang.
Kimásztam a kocsiból, Benre támaszkodva, fel sem fogtam igazán, hogy hol vagyok. Aludni akartam. Nem figyeltem, melyik vendégszobába cipel fel, csak levettem a kardigánomat, és összekuporodtam az ágyon.
Már alig voltam észnél, mikor Ben elindult kifelé.
- Ben... - nem volt erőm beszélni sem, csak suttogtam. - ...maradj kicsit.
Nem láttam az arcát, de mintha meglepődött volna. Egy ideig csak állt az ajtónál, majd becsukta, és befeküdt mellém. Én hozzábújtam, és abban a pillanatban elborított a sötétség.
Régen láttam már Mrs. Walters-t, de biztosra veszem, hogy néhány ősz tinccsel és vastag ránccal gazdagodott a baleset óta.
De akaratos nő. S hihetetlenül erős. Nem úgy tünt, mintha összedőlt volna lelkileg. A fájdalom ott csillogott a szemében, de mellette a remény is. Egy pillanatig sem gondolta, hogy Gabriel nem fog felébredni.
- Rebecca, örülök, hogy látlak. - üdvözölt két puszival. - Bár jobb lenne, ha nem ilyen körülmények közt. - egy halvány, szomorkás mosolyt küldött felém.
Összeszorult a torkom.
Emlékszem a napra, mikor Gabriel először bemutatott a szüleinek és a húgának, Lucy-nak. Eljött értem autóval. Én aznap körülbelül hétszer öltöztem át, fogtam vagy épp bontottam ki a hajam. Próbáltam sminkelni, de úgy néztem ki, mint egy panda. Végül teljesen szétdörzsölt fejjel, és oldalt összefont hajjal ültem be az autóba. Gabriel csillogó szemekkel figyelte a szerencsétlenkedésemet, ugyanis kicsuktam a táskámat.
- Szia. - mosolygott rám huncutul, majd egy hosszú csókkal üdvözölt. Egy kis időre elfeledtette velem, hogy mi vár rám. De persze megszólalt. - Készen állsz?
- Soha. - mosolyogtam idegesen, ő meg elröhögte magát. - De induljunk.
Megszorította a kezem, adott még egy rövid csókot, majd beindította az autót.
Tudtam, körülbelül merre lakik. Tudtam, hogy anyagilag is jól állnak. De azért le kellett volna fényképezni azt a döbbenetet az arcomon, mikor a kocsifelhajtó végén megálltunk. Hatalmas fehér ház, elöl oszlopokkal, legalább kétszintes. A kertész épp az egyik bukszust nyírta. Egy kisebb szökőkút is csobogott a bejárattól balra a tökéletesen zöld gyep közepén.
Csak tátott szájjal bámultam, miközben kimásztam a kocsiból. Gabriel odaköszönt a kertésznek, majd rám nézve elnevette magát.
- Ez csak egy ház.
- Ohohóó - néztem rá elképedve. - ez nem ház. Ez palota.
- Hidd el, ez egy ház. Majd Benék házára mond, hogy palota. - fogta meg a kezem, és egy röpke puszit adott a homlokomra.
Felbaktattunk a lépcsőn, majd kinyitva nekem az előszoba ajtót, egyszerre léptünk - egy csarnokba!
A lépcsők kétoldalt mentek a második szintre, előre pedig a nappaliba vezetett az út. A teljes déli homlokzat üvegből volt, amit csak a függönyök takartak itt-ott.
Lucy ugrált felénk, apró virágos ruhájában.
- Gabjiel, ő a bajátod? - fogta meg Gabriel másik kezét, és nagy kék szemekkel pislogott rám. Gabriel letérdelt hozzá, és ekkor tűnt fel igazán, hogy mennyire hasonlítanak.
- Lucy, ő Rebecca. Akiről meséltem neked. - mosolygott rám mindkettő, én pedig nagyon boldog lettem a ténytől, hogy Gabriel beszélt rólam.
- Akkoj ő a szejelmed? - pislogott rá Lucy.
- Igen, a szerelmem. - nézett rám Gabriel, én pedig kis híján összeestem a boldogságtól. A térdem remegett, és ahogy Gabriellel egymás szemébe néztünk, örömkönnyeket tudtam volna hullajtani.
A nappalin át belépett Mrs. Walters. Krém szinű szoknyát, és egy márkásnak látszó fehér blúzt viselt. Nyakában ékszer lógott.
- Rebecca, már sokat hallottunk rólad. Jenna Walters vagyok, Gabriel anyukája. - fogott velem kezet.
- Remélem, csak jó dolgokat. - csúszott ki a számon.
Szerencsére mind nevettek.
- Igen, csak jókat. Gabriel állandóan rólad beszél.
- Anya! - meglepődve tapasztaltam, hogy Gabriel elpirult. Elnevettem magam.
- Sajnos a férjem munka ügyben külföldre utazott, de azért szívesen látunk a vacsoránál. - Lucy közben elkezdte rángatni a szoknyám szárát, ezért gyorsan elfogadtam a vacsorameghívást, és a kislány felé figyeltem.
- Meg akajod nézni a szobámat? - akkora szemekkel nézett rám, aminek nem tudtam ellenállni.
- Persze, vezess oda.- mosolyogtam a kislányra, és elindultunk fel a lépcsőn.
- Aláírtad a halálos szerződésedet. - suttogta a fülembe Gabriel, amitől persze libabőrös lettem, a meleg lehelete cirógatta a nyakam.
Részben igaza volt egyébként, játszanom kellett egy csomó plüss pónival, meg néha annyira hadarva beszélt, hogy nem értettem az egészből egy szavat sem. De nem zavartatta magát, az ölembe pakolta az összes játékát (amiből igen sok volt). Végül Gabriel mentett meg, mondván, hogy Barbaranak, a szakácsnőnek már hiányzik a kis kuktája, úgyhogy Lucy menjen segédkezni.
Mi ketten átmentünk Gabriel szobájába, ami a folyosó végén volt. Ahogy becsukódott az ajtó, felkapott, és hosszú csókkal jutalmazott.
- Hiányoztál. - mondta a két csók között. Ez után sem igazán beszélgettünk.
- Mit mondanak az orvosok? - érdeklődtem Mrs. Walterstől.
- Hogy ez most a türelem időszaka. - sóhajtott egyet a nő. - Az állapota stabil,a törései gyógyulnak, de hogy mikor ébred fel, még nem tudni. De pozitívak a jövővel kapcsolatban. S nekem ez is több, mint a semmi.
Nem tudtam mit szólni, csak bólintottam. Ólmos álmosság tört rám, az időeltolódás és az izgalmak elvették minden erőmet.
- Menj haza Rebecca. Ha bármi van, hívlak. És kérlek Ben, te is. Nem voltál otthon már ki tudja mióta. - fogta meg mindkettőnk karját Gabriel anyja, és megpróbált az ajtó felé terelni. Nem akartam neki szólni, hogy épp az előbb üldöztem el anyámat.
- Jenna, tényleg, bármi, apróság is van, hívj. - nézett le a nőre Ben. Ő bólintott, mi pedig elindultunk haza. Ben húzta a kofferem, és leintett egy taxit. Beültünk hátra, barátom bemondta a címet. A szemeim majd' leragadtak.
- Dőlj nekem nyugodtan, majd felkeltelek, ha ott vagyunk. - simított ki egy tincset az arcomból, mire én is hozzábújtam. Jól esett a közelsége, és valóban pár pillanat múlva elnyelt az álom.
Valaki suttogott a fülembe. Egyből Gabrielre gondoltam.
-Rebecca, gyere. - sajnos a hang nem az ő lágy hangja volt, hanem egy férfiasabb, kemény hang.
Kimásztam a kocsiból, Benre támaszkodva, fel sem fogtam igazán, hogy hol vagyok. Aludni akartam. Nem figyeltem, melyik vendégszobába cipel fel, csak levettem a kardigánomat, és összekuporodtam az ágyon.
Már alig voltam észnél, mikor Ben elindult kifelé.
- Ben... - nem volt erőm beszélni sem, csak suttogtam. - ...maradj kicsit.
Nem láttam az arcát, de mintha meglepődött volna. Egy ideig csak állt az ajtónál, majd becsukta, és befeküdt mellém. Én hozzábújtam, és abban a pillanatban elborított a sötétség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése