Eltartott egy kis ideig, míg rájöttem, hol vagyok. S aztán a felismerés, hogy mit csináltam, undorral töltött el.
Egyébként jó este volt, Aaron igazán jó pasi. De nem több ennél. Hiába simogatta a bőrömet a kellemes selyem, hiába voltam egy lakberendező magazinból kivágott kép-szerű lakásban.
Minél előbb el akarok tűnni innen.
- Jóreggelt, napsugár. - vigyorgott rám Aaron, de közel sem kedvesen. Leült az ágy szélére. Majd adott egy csókot a nyakamra. Tegnap tűzbe hozott vele, most nem. - Folytatjuk? - már a derekamat ölelte, én pedig végre észhez tértem.
- Bocs, de nem. - húzódtam el tőle, mire ő elkerekedett szemekkel nézett rám. Kipattantam az ágyból, majd egy mozdulattal felkaptam a ruháimat, és bemenekültem a fürdőbe.
- Jaj, ne menj már el, hiszen annyi időnk van még. - hiába próbált nyálas hangszínnel ott tartani, éreztem valami furát a hangjában.
Gondolom, nem én voltam az első nő, akit becsábított az ágyába. De hogy ennyire könnyen adtam magam, még engem is meglepett.
Azt hiszem, egy ideig nem iszok bort.
Amilyen gyorsan csak tudtam, magamra kaptam a fekete ruhát, és elindultam az előszobába. Aaron követett.
- Nekem nincs időm. - hajoltam le a cipőmért. Nem volt időm, se kedvem felvenni, inkább mezítláb indultam ki. Vagyis csak indultam volna, de Aaron elkapta a karom.
- Ennyi? Ennyi voltam? - a szeme szikrákat szórt, a szorítása pedig egyre jobban fájt. - Egy méregdrága étterembe vittelek, elkértem egy haverom lakását, és boldoggá tettelek. Te meg csak lelépsz?
Szóval nem is az övé a lakás. Mondjuk kitalálhattam volna, hogy kezdő ápolóként esélye sincs ilyen mértékű fizetést kapni. De nem tudtam sajnálni. Lehet, hogy tényleg egy hálátlan dög vagyok, de ő sem az a mézes-mázas szépfiú, akinek tegnap mutatta magát.
- Figyelj, nekem most mennem kell. - rántottam ki a karomat, minek következtében meghúzódott a bőr. Ez bizony sokáig piros lesz.
Még utánam kiáltott, de én már ajtón kívül voltam.
Érdekes mód nem magam iránt éreztem undort. Még csak nem is a tegnap estére gondolva.
Az Aaron-féle pasiktól undorodom.
Hogy tudott tetszeni? Hogy gondoltam egyáltalán Gabriellel összehasonlítani?
Gabriel rendes, és tudom, hogy soha nem használna ki egy ittas lányt.
És Ben sem.
Mondjuk, nem tudom, ő most miért jutott eszembe. Dühös lesz, ha visszaérek hozzájuk.
Már az utcán voltam, lassítottam kicsit a lépteimen. Azt sem tudom, hogy hozzájuk menjek előbb, vagy esetleg Peterhez. Egyikükkel sem volt kedvem találkozni. Így maradt a harmadik verzió.
Sara.
Szerencsére már ébren volt (néha azt hiszem, hogy soha nem is alszik), és le is üvöltötte a fejemet gyorsan.
- Rebecca, hogy te mennyire szánalmas vagy! Épp ez ellen kampányolok, hogy ne használják ki a nőket, erre te hátba szúrsz, és épp az csinálod, amiért most itt tartunk!
- Hátba szúrlak? Azért ez túlz... - nem hagyta, hogy végigmondjam.
- Igazad van, mert legalább bevallod. Akkor pofon vágsz! - üvöltötte az arcomba, mire én hátradöltem.
Kinek kell reggel kávé, ha létezik Sara?
Miután még tartott egy kiselőadást a nők egyenjogúságáról (kivételesen rövidre fogta, csupán 22 percig tartott, néztem az órát) átváltott barátnő üzemmódba.
- Legalább jó volt? - kortyolt bele a teájába. Tudom, hogy igazából a mosolyát takarja, mert ilyenkor megmutatkozik, hogy kicsit azért ő is az a csacsogó nő, akinek normális esetben lennie kellene.
- Hát... - azért én is belepirultam a válaszba. - Nagyon tüzes volt. De azt hiszem, ezentúl nem megyek egyedül a kórházba.
Sara összevont szemöldökkel nézett rám.
- Miért?
Haboztam, de végül is neki elmondhatom: - Egy... kicsit haragszik rám.
Szinte hallottam a fogaskerekek kattogását Sara fejében.
- Bántott? - kérdezte visszafojtott lélegzettel.
- Nem... csak nem örült neki, mikor tudattam vele, hogy nem én leszek az a lány, akit bármikor megkereshet, ha épp kell neki... - Sara hirtelen felpattant, és megölelt.
AZTA!
- Végre egy értelmes cselekedet tőled, Rebecca. - nézett mélyen a szemembe, én pedig elröhögtem magam.
Végül Sara-nal maradtam ebédre is. Az egyik indok, hogy nem is tudtunk igazán beszélgetni, mióta visszajöttem, a másik pedig, hogy valamiért féltem Ben elé állni. Ahányszor rá gondoltam, össze szorult a torkom. Tudom, hogy dühös rám, talán jobban, mint mutatja. Tudom, hogy szomorú és aggódik Gabriel állapota miatt.
Lehet, hogy ő dühös rám, én viszont rettentően sajnáltam. Ha tehetném, megvigasztalnám valahogy. De nem lehet, én pedig nem tudom.
Délután megérkeztek Sara szülei is látogatóba, így idejét láttam indulni. Leintettem egy taxit, és Ben-ék háza felé mentünk.
Hiába reménykedtem, hogy majd titokban beszökök, Ben kinn állt az erkélyen, így látta, ahogy kiszállok a taxiból. Akármennyire is szerettem volna, kibírtam, és nem néztem felé. Óriási piros pontot nekem.
Vettem egy forró zuhanyt, igyekeztem lesúrolni magamról mindent az elmúlt napból. A hajamból csepegett a víz, felvettem egy lenge fehér pántos ruhát, kivittem egy pokrócot és kiültem a kertbe olvasni.
Átlagban ilyen izgalmas az életem.
Nem tudom mikor és hogy történhetett, de csak arra keltem fel, hogy valaki felkap. Körülöttem sötétség volt, a szemem nem is igazán tudott hozzá igazodni. Kellett egy kis idő, míg kivettem Ben arcát és felmértem a helyzetet.
Épp bevitt a házba, mert magamtól valószínűleg kint éjszakáztam volna a szabad ég alatt. A szívem kihagyott egy ütemet, majd rákezdett olyan tempóban, amely miatt sürgősen kardiológushoz kell mennem.
- Ben... - a hangom rekedt volt, így köhintettem párat. - Ben, tegyél le, bemegyek a saját lábamon...
- Nem aludtál rendesen napok óta, az időeltolódást sem szoktad még meg teljesen. - hangja lágy volt, és nyugodt. De nem tett le, már a bejárati ajtónál jártunk.
Igaza volt, tényleg nagyon kimerült vagyok. A kezeimet a nyaka köré fontam. Egy nanoszekundumra elképzeltem, hogy milyen lenne megcsókolni őt. De ahogy eszembe jutott, már tova is illant.
Felmentünk a lépcsőn, majd a szobámba érve letett az ágyra. Indulni akart, de én megragadtam a kezét.
-Nem maradnál? - kérdeztem félálomban. Ismét hezitált egy ideig, de aztán befeküdt mellém. Én hozzá bújtam, ő pedig átölelt.
Telefon csörgés ébresztett fel mindkettőnket, Ben telefonja csörgött a zsebében. Hajnal körül lehetett, az ablakon már beszűrődött a napfény.
Sara fényképe villogott a kijelzőn. Kérdőn egymásra néztünk Bennel, majd felvette. A füléhez emelte a készüléket, a következő pillanatban pedig felült az ágyban. Döbbenten nézett rám, a telefon pedig kicsúszott a kezéből.
- Gabriel felébredt.
Egyébként jó este volt, Aaron igazán jó pasi. De nem több ennél. Hiába simogatta a bőrömet a kellemes selyem, hiába voltam egy lakberendező magazinból kivágott kép-szerű lakásban.
Minél előbb el akarok tűnni innen.
- Jóreggelt, napsugár. - vigyorgott rám Aaron, de közel sem kedvesen. Leült az ágy szélére. Majd adott egy csókot a nyakamra. Tegnap tűzbe hozott vele, most nem. - Folytatjuk? - már a derekamat ölelte, én pedig végre észhez tértem.
- Bocs, de nem. - húzódtam el tőle, mire ő elkerekedett szemekkel nézett rám. Kipattantam az ágyból, majd egy mozdulattal felkaptam a ruháimat, és bemenekültem a fürdőbe.
- Jaj, ne menj már el, hiszen annyi időnk van még. - hiába próbált nyálas hangszínnel ott tartani, éreztem valami furát a hangjában.
Gondolom, nem én voltam az első nő, akit becsábított az ágyába. De hogy ennyire könnyen adtam magam, még engem is meglepett.
Azt hiszem, egy ideig nem iszok bort.
Amilyen gyorsan csak tudtam, magamra kaptam a fekete ruhát, és elindultam az előszobába. Aaron követett.
- Nekem nincs időm. - hajoltam le a cipőmért. Nem volt időm, se kedvem felvenni, inkább mezítláb indultam ki. Vagyis csak indultam volna, de Aaron elkapta a karom.
- Ennyi? Ennyi voltam? - a szeme szikrákat szórt, a szorítása pedig egyre jobban fájt. - Egy méregdrága étterembe vittelek, elkértem egy haverom lakását, és boldoggá tettelek. Te meg csak lelépsz?
Szóval nem is az övé a lakás. Mondjuk kitalálhattam volna, hogy kezdő ápolóként esélye sincs ilyen mértékű fizetést kapni. De nem tudtam sajnálni. Lehet, hogy tényleg egy hálátlan dög vagyok, de ő sem az a mézes-mázas szépfiú, akinek tegnap mutatta magát.
- Figyelj, nekem most mennem kell. - rántottam ki a karomat, minek következtében meghúzódott a bőr. Ez bizony sokáig piros lesz.
Még utánam kiáltott, de én már ajtón kívül voltam.
Érdekes mód nem magam iránt éreztem undort. Még csak nem is a tegnap estére gondolva.
Az Aaron-féle pasiktól undorodom.
Hogy tudott tetszeni? Hogy gondoltam egyáltalán Gabriellel összehasonlítani?
Gabriel rendes, és tudom, hogy soha nem használna ki egy ittas lányt.
És Ben sem.
Mondjuk, nem tudom, ő most miért jutott eszembe. Dühös lesz, ha visszaérek hozzájuk.
Már az utcán voltam, lassítottam kicsit a lépteimen. Azt sem tudom, hogy hozzájuk menjek előbb, vagy esetleg Peterhez. Egyikükkel sem volt kedvem találkozni. Így maradt a harmadik verzió.
Sara.
Szerencsére már ébren volt (néha azt hiszem, hogy soha nem is alszik), és le is üvöltötte a fejemet gyorsan.
- Rebecca, hogy te mennyire szánalmas vagy! Épp ez ellen kampányolok, hogy ne használják ki a nőket, erre te hátba szúrsz, és épp az csinálod, amiért most itt tartunk!
- Hátba szúrlak? Azért ez túlz... - nem hagyta, hogy végigmondjam.
- Igazad van, mert legalább bevallod. Akkor pofon vágsz! - üvöltötte az arcomba, mire én hátradöltem.
Kinek kell reggel kávé, ha létezik Sara?
Miután még tartott egy kiselőadást a nők egyenjogúságáról (kivételesen rövidre fogta, csupán 22 percig tartott, néztem az órát) átváltott barátnő üzemmódba.
- Legalább jó volt? - kortyolt bele a teájába. Tudom, hogy igazából a mosolyát takarja, mert ilyenkor megmutatkozik, hogy kicsit azért ő is az a csacsogó nő, akinek normális esetben lennie kellene.
- Hát... - azért én is belepirultam a válaszba. - Nagyon tüzes volt. De azt hiszem, ezentúl nem megyek egyedül a kórházba.
Sara összevont szemöldökkel nézett rám.
- Miért?
Haboztam, de végül is neki elmondhatom: - Egy... kicsit haragszik rám.
Szinte hallottam a fogaskerekek kattogását Sara fejében.
- Bántott? - kérdezte visszafojtott lélegzettel.
- Nem... csak nem örült neki, mikor tudattam vele, hogy nem én leszek az a lány, akit bármikor megkereshet, ha épp kell neki... - Sara hirtelen felpattant, és megölelt.
AZTA!
- Végre egy értelmes cselekedet tőled, Rebecca. - nézett mélyen a szemembe, én pedig elröhögtem magam.
Végül Sara-nal maradtam ebédre is. Az egyik indok, hogy nem is tudtunk igazán beszélgetni, mióta visszajöttem, a másik pedig, hogy valamiért féltem Ben elé állni. Ahányszor rá gondoltam, össze szorult a torkom. Tudom, hogy dühös rám, talán jobban, mint mutatja. Tudom, hogy szomorú és aggódik Gabriel állapota miatt.
Lehet, hogy ő dühös rám, én viszont rettentően sajnáltam. Ha tehetném, megvigasztalnám valahogy. De nem lehet, én pedig nem tudom.
Délután megérkeztek Sara szülei is látogatóba, így idejét láttam indulni. Leintettem egy taxit, és Ben-ék háza felé mentünk.
Hiába reménykedtem, hogy majd titokban beszökök, Ben kinn állt az erkélyen, így látta, ahogy kiszállok a taxiból. Akármennyire is szerettem volna, kibírtam, és nem néztem felé. Óriási piros pontot nekem.
Vettem egy forró zuhanyt, igyekeztem lesúrolni magamról mindent az elmúlt napból. A hajamból csepegett a víz, felvettem egy lenge fehér pántos ruhát, kivittem egy pokrócot és kiültem a kertbe olvasni.
Átlagban ilyen izgalmas az életem.
Nem tudom mikor és hogy történhetett, de csak arra keltem fel, hogy valaki felkap. Körülöttem sötétség volt, a szemem nem is igazán tudott hozzá igazodni. Kellett egy kis idő, míg kivettem Ben arcát és felmértem a helyzetet.
Épp bevitt a házba, mert magamtól valószínűleg kint éjszakáztam volna a szabad ég alatt. A szívem kihagyott egy ütemet, majd rákezdett olyan tempóban, amely miatt sürgősen kardiológushoz kell mennem.
- Ben... - a hangom rekedt volt, így köhintettem párat. - Ben, tegyél le, bemegyek a saját lábamon...
- Nem aludtál rendesen napok óta, az időeltolódást sem szoktad még meg teljesen. - hangja lágy volt, és nyugodt. De nem tett le, már a bejárati ajtónál jártunk.
Igaza volt, tényleg nagyon kimerült vagyok. A kezeimet a nyaka köré fontam. Egy nanoszekundumra elképzeltem, hogy milyen lenne megcsókolni őt. De ahogy eszembe jutott, már tova is illant.
Felmentünk a lépcsőn, majd a szobámba érve letett az ágyra. Indulni akart, de én megragadtam a kezét.
-Nem maradnál? - kérdeztem félálomban. Ismét hezitált egy ideig, de aztán befeküdt mellém. Én hozzá bújtam, ő pedig átölelt.
Telefon csörgés ébresztett fel mindkettőnket, Ben telefonja csörgött a zsebében. Hajnal körül lehetett, az ablakon már beszűrődött a napfény.
Sara fényképe villogott a kijelzőn. Kérdőn egymásra néztünk Bennel, majd felvette. A füléhez emelte a készüléket, a következő pillanatban pedig felült az ágyban. Döbbenten nézett rám, a telefon pedig kicsúszott a kezéből.
- Gabriel felébredt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése