Jenny Brown - 6.

Elemi hányinger fogott el, ahogy megéreztem a hosszú ujjakat a combomon. A másik kéz szorosan tartotta a kezeimet a hátam mögött, miközben kívülről dulakodás hangjait vettem ki. A zár egyre csak csörgött, ahogy próbálták felfeszíteni az ajtót, a rohadék keze pedig egyre csak siklott felfelé a lábamon.
- Ne is figyelj rájuk. - mondta az idegen, és az ajkát a nyakamra tapasztotta, én pedig éreztem, ahogy félelmemben legördül egy könnycsepp az arcomon.
Próbáltam rúgni, de annyira sötét volt a kamra szerű valamiben, hogy csak az ajtó vékony keretét tudtam kivenni a konyha világítása miatt.
Akkor telt be a pohár, mikor a mellemhez ért, és teljes tenyerével fogdosni kezdett. Taktikát váltottam, és összeszedtem minden erőmet, megfeledkezve a fájdalmaimról, és a dübörgő szívverésemről.
Amerikai foci módba váltottam, és teljes testemmel megindultam előre, megpróbálva erőssen az ajtónak taszítani az illetőt.
- Hé! - lepődött meg a támadóm, és ráadásul sikerült az ágyékába térdelnem. Meglepetten engedett a szorításon, de nem eléggé, hogy a kezemet is kiszabadítsam, ezért megpróbáltam a lábára taposni, de ez sem talált.
- Te kis dög. - ragadta meg a nyakam, és éreztem a bűzös lehelletét a bőrömön. Próbáltam besaccolni, hogy hol lehet a feje, de inkább feladtam, és teljes erőből lefejeltem.
- Bassza meg! - üvöltöttem fel az éles fájdalomtól, de végre elengedett, és hallottam, ahogy nekiesik egy polcnak.
- Eltörted az orrom, te szuka! - üvöltött vissza, én pedig az ajtót tapogattam, hogy megtaláljam a zárat. Mégis ki az az idióta, aki egy kamra belső részére tesz zárat?
- Rohadj meg! - üvöltöttem vissza magamból kikelve, remegő kezem pedig végre rátalált a zárra, és elfordítottam a foggantyút. Feltéptem az ajtót, és kizuhantam a padlóra.
- Jenny, nézz rám! - fordított a hátamra Ashton, miközben megpróbáltam normalizálni a légzésem. - Rohadtul vérzik a homlokod! Beverted? - kérdezte, és káromkodva a kamra felé vetette magát.
- Le...lefejeltem. - válaszoltam dadogva - Mel. - szipogtam, ahogy az adrenalin elmúlása átszakította a gátat, és sírva fakadtam.
- Szerintem a homlokodnak egy életre annyi. Szépségversenyen már nem fogsz tudni indulni. Haraphattad is volna, vagy karmolni, vagy valami. - magyarázta Ash, ahogy újra fölém hajolt és a végtagjaimat vizsgálgatta.
- Minek jöttél ide? - kérdezett vissza hisztérikusan a másik érintett. A hálálatlan kis tinédzser, tuti bezárom otthon a saját szobájába, és beolvasztom a kulcsot.
Nem hallottam, mi történik körülöttem, csak lassan megpróbáltam felülni, de túlságosan homályosan láttam a könnyektől.
- Gyere, mennetek kell. Ezt pedig nyomd a homlokodra. - kapott a derekam felé Ash, mire undorodva felsikoltottam.
- Oké, nem érek hozzád, de muszáj felállnod. Mel, te pedig ne merj elszökni, mert ez mind a te hibád! - szidta le Melt hihetetlenül ijesztő és dühös hangon, amitől még nekem is a hideg futkosott a hátamon. Nem üvöltözött, vagy emelte fel a hangját, de kifejezetten bántó hangon szólalt meg.
A vizes rongyot a homlokomra nyomtam, majd el is vettem. Vörös folt sötétítette az amúgy sem túl tiszta anyagot.
- Ne, így... így nem mehetek haza. - motyogtam, miközben Ash után botladoztam, ahogy húzott maga után mindkettőnket a bejárati ajtó felé. Egy csomóan észre sem vették, hogy valami történt, de azért egy kisebb tömeg összegyűlt a konyhába. Ash kilökte az ajtót, és maga elé húzva mindkettőnket szabályosan kilökött rajta. Botladoztam még egy ideig, Mel pedig mély sóhajjal dőlt a falnak. A fiú elém állt, így nem láttam Mel-t, helyette azonban erős fű szag kúszott felfelé az orromba, ami vélhetően Ash pólójából áradt. Nem volt nehéz rájönnöm, hogy az enyém sem lehet különb.
- Jobb, ha mielőbb eltüntök, a fejedet pedig otthon kösd be. Marko kemény arc, és nem fogja ennyiben hagyni az ügyet.
- Fantasztikus. - morogtam, és sűrűn pislogtam, hogy kitisztuljon a látásom. Ha reggel nem is kaptam agyrázkódást, mostmár biztosan.  
- Mel, te pedig ne gyere vissza többé. Felismerlek, és hidd el, magam viszlek haza. - fenyegetőzött Ash, a hangja pedig nem tűrt ellenkezést, és ilyenkor ismét azt éreztem azt a durvaságot, mint mikor elösször láttam ugyanitt a lámpa alatt.
- Hú, de megijedtem. - gúnyolódott a kiscsaj, én pedig mellé lépve megragadtam a csuklóját, és a kapu felé irányítottam.
- Köszi mindent. - fodultam vissza Ash felé, mire csak biccentett.
- Remélem nem találkozunk többet. - mondta, mire meglepetten hátrahőköltem. Újra végignéztem rajta, de csak a sziluettjét vettem ki, háta mögül jövő lámpa fényei miatt, az arcát nem láttam. Nem adott semmi magyarázatot, becsukta mögöttünk a kaput, én pedig magamra maradtam egy lázadó tizenévessel, aki rettenetesen dühös volt.
- Anyád odáig lesz a boldogságtól. - jegyeztem meg, miközben legalább 3 lépéssel előttem járt. Csepergett az eső, de szinte egyikünk se vett róla tudomást. Az utca lámpái narancssárgán világították meg a nedves járdát, és csak néha húzott el mellettünk egy autó vagy egy busz.
- Úgysem mondod el neki. - vont vállat, mire összeszorítottam a fogaimat.
- És miért is ne mondanám?
- Mert tuti most sem azt mondtad neki, hogy eljössz értem egy olyan buliba, ahol mindenki be van tépve és ittas, mint az állat, és ha most mégis elmondod neki, hogy hol voltam, hazugnak fog titulálni. -  fordult felém csípőre tett kézzel, és én is megtorpantam. Nagyon örültem volna, ha Ash velünk jön, és nem is értem, miért nem ajánlotta fel, hogy hazakísér minket.
- Majdnem megerőszakoltak miattad, te kis csitri, tutira agyrázkódásom és 8 napon túl gyógyuló sérüléseim vannak.
- És? Kértem, hogy gyere ide? - kérdezett vissza, miközben hajtottam egyet a rongyon, hogy hűvösebb rész érintkezzen a sebemmel.
- Nem értél haza vacsorára! - üvöltöttem magamon kívül.
- Nagy ügy, máskor is volt már ilyen.
- Márpedig ilyen nem lesz, amig én itt vagyok.
- Akkor igazán húzhatnál már haza. - sóhajtott lemondóan, és újból elindult, én pedig a hajamba túrtam idegesen. Kócos volt, és összeragadt a párától. De volt egy olyan érzésem, hogy más testrészeim sokkal rosszabb állapotban vannak. A lábam sajgott, a csuklóm bizsegett a fájdalomtól, a homlokom veszettül lüktetett, és a nyakamon is éreztem még a kéz nyomait.
- Honnan van a hamis személyid? - kérdeztem inkább érdeklődve, mint sem szigorúan, mire meglepően hátrapillantott, majd gyorsan fapofát is vágott.
- Miért, tán neked is kell egy, vagy mi? - kérdezte közönyösen, de legalább nem tagadta.
- Csak érdekel, hogy egy tizennégy éves fiatal lány mégis hogy rendelkezik ilyen kapcsolatokkal.
- Mark juttatott be minket.
- Aha, a bébis csávó... - morogtam, mire csak hátrafelé mutatta a nemzetközi középső ujjas jelzést.
- És ő most hol volt? - érdeklődtem kedvesen.
- Ugyanott. - válaszolta tömören, és éreztem, hogy valamit elhallgat.
- Épp veled, gondolom.
- Semmi közöd a kapcsolatomhoz. - morogta, miközben befordultunk az utcába.
- Elképesztően romantikus lehet. - állapítottam meg.
- Ugyanmár, nekem legalább van barátom, míg te egy olyan emberre pályázol, akinek van barátnője. Gáz vagy. - mondta, én pedig meglepődve torpantam meg egy pillanatra.
- Miről beszélsz?  - kérdeztem vissza értetlenül, mert ennek tényleg nem volt semmi értelme, és már kezdtem azt érezni, hogy mindez a beszélgetés a fejfájásom illúziója.
- Tök egyértelmű, hogy bele vagy esve Henry-be. - fodult felém sátáni mosollyal, mire röhögni kezdtem.
- Tévedésben vagy, drágám. Egy napja sem ismerem, és igazán undok. De amúgy azt sem értem, miért magyarázkodom itt, pont neked. Húzás befelé. - mutattam az ajtó felé, mire nevetgélve elindult abba az irányba.
Szóval Henrynek van barátnője. Mondjuk, sejtettem. Sajnálom is szegény lányt, biztos vele sem kedvesebb. Henrynek van egy stílusa, amit szerinte képtelenség elviselni. Jó, a hihetetlen teste sok mindent kompenzál, de azért bunkó. Nagyon. És Mel-nek nincs igaza, nem is tetszik, sőt, kifejezetten irritál.
Beléptem az ajtón, és hallottam, ahogy a tévé szól a nappaliban.
- Ó, Mel azonnal felrohant a szobájába. Kicsit későn jöttetek, eltévedtél? - érdeklődött Eliz hátra sem fordulva, Peny azonban tátott szájjal nézett végig rajtam. Mutattam neki, hogy hallgasson, mire bólogatva visszafordult a képernyő felé.
- Igen, rossz utcába fordultam elösször. Átmegyek a szomszédba, ha már nem kell segítenem. - mondtam hátrálva az ajtó felé, Eliz pedig csak legyintett. Úristen, ez a nő nagyon durván vak, nem igaz, hogy nem vette észre Mel kemény fekete sminkjét és fekete holmiját.
Átszaladtam az úton, és becsöngettem Helena-ékhoz. Szerencsétlenségemre ismét Henry nyitott ajtót, de legalább fel volt öltözve. A képzeletem azonban újra eljátszott a pillanattal, mikor tökéletes testét nézegethettem.
Gyorsan észhez tértem, ahogy tátott szájjal végigsiklott a pillantása rajtam.
- Még egy autó elütött, vagy mi a fene történt? - kérdezte, miközben elállt az útból, és beinvitált a házukba.
- Hosszú. Be kellene kötni a homlokom. - vettem el a rongyot a fejemről, ő pedig felszisszent.
- Orvoshoz kell, hogy vigyelek. - mondta, és már nyúlt a kabátjáért.
- Nem, ne! - csattantam fel erőteljesebben, ő pedig elkerekedett kék szemekkel nézett vissza rám. - Csak kösd be kicsit normálisabban, nincs semmi bajom. - magyaráztam, majd körbenéztem a nappaliban. - Hol van Helena? - kérdeztem, mire Henry arca elkomorodott.
- Dolga van, Londonba ment. Holnap este jön csak haza. - válaszolta, én megértően biccentettem. - Ülj a kanapéra! - utasított, majd az emelet felé vette az irányt.
- Szia Kennedy! - szisszentem fel, ahogy a kutya boldogan csaholva nekiszaladt a lábamnak. Biztos megérezte, hogy nem vagyok túl jól, mert hátratolatott, és morogni kezdett, majd ugatni.
- Kennedy, mi a baj? - kérdezte Henry aggódva, az asztalra dobva az elsősegély dobozt. Odatérdelt a kutya elé, aki egyre csak az orrát ütögette a mancsával.
- Öhm, szerintem... izé, a fű szagot érzi. - mondtam kínosan, mire Henry tátott szájjal bámult rám vissza. Levettem magamról a dzsekit, és jó messzire hajítottam, de ettől Kennedy csak nyugtalanabb lett. Vélhetően a nadrágom és a pólóm is ontotta magából az alkohol és a füst szagot is.
- A kezed, te jó ég... - kapta el a csuklómat Henry, mire feljajdultam.
- Jé, milyen lilák. - állapítottam meg nagyon bölcsen, mire a szőke szomszédom "nem mondod komolyan" pillantással méltatott.
- Ülj le, átvizsgállak, mert ahogy elnézem, a saját sérüléseiddel sem vagy tisztába. - korholt le, és elkezdte tapogatni a fejem.
- Itt egy szép kis púp... - sorolta, én pedig türelmesen, kihúzott háttal ültem, és a mellkasával szemben próbáltam beindítani a röntgen szemem, hogy esetleg a pólóján átlássak. Sikertelen ügy, nem működött. De a karja így is csodás látványt nyújtott, ahogy megfeszültek és kidomborodtak az izmai.
- Lehet, hogy agyrázkódást is kaptam. - szóltam közbe, mire a szemembe nézett.
- Miből sejted? - érdeklődött, és a pupilláimat vizsgálta.
- Öhm... - böktem ki vörösen. - Ezt csak úgy sejtem inkább.
- Szédülsz? Homályosan látsz? Zavart vagy? - kérdezte végig, mire kénytelen voltam mindenre nemet válaszolni. Bár az utolsó lehetőségen elgondolkodtam.
- És mégis hogy szeretnéd megmagyarázni, hogy a nyakadon ki tudom venni egy teljes kéz lenyomatát? - éreztem a hangján, hogy kezd dühös lenni. - És azt nem fogadom el válasznak, hogy "á, tudod, csak szeretem a szadomazo szexet."
- Miért ne szerethetném? - kérdeztem vissza viccesen, de nem értékelte túlságosan. Pedig olyan magas labda volt!
- Vagy elmondod, mi történt, vagy beviszlek, és az lesz az első dolgom, hogy bekössék a szádat. - ült le a dohányzóasztalra, így egy vonalba került a tekintetünk.
- A számat? - kérdeztem zavartan.
- Igen, hogy megkíméljem magam az idegesítő szövegelésedtől.
- Csak láss el, aztán talán elmondom. - nyögtem ki, miközben a keze a hátamon siklott lefelé.
- Itt fáj? - kérdezte, és meglepődve vettem észre, hogy becsuktam a szemem.
- Nem. - szorítottam össze a fogaimat, ahogy felidéztem a mocskos kezek érintését a bőrömön.
- Okkééé...-nyújtotta el a szavat Henry, vizslató szemei pedig nem engedtek el túlságosan.
- Le kellene venned a nadrágodat.
- Vagy inkább be kellene mosnom neked egyet. - válaszoltam reflexből, mire elvigyorodott.
- Csak hogy megvizsgálhassalak. - vont vállat.
- Felejts el. A lábamnak nincs baja, csak a reggel történtek. Túlélem.
- Szép ez a kötés a homlokodon, kár, hogy mellé még szereztél egy újabb nagyszerű sebet egy lila folttal együtt.
- Aham. - nyögtem, miközben fertőtlenítőt fújt a fejemre. Eszembejutott Ashton, és az a gyengéd érintése, amely ellentétben áll Henry szakszerű és kicsit sem lágy mozdulataival.
- Hogy szerezeted? - kérdezte.
- Te nem adod fel, mi?
- Nem szokásom. - tisztogatta egy gézdarabbal, és láttam, ahogy sárgássá válik az anyag. Biztos jódot fújt rá.
- Lefejeltem valakit. - böktem ki végül, és érdekes mód Henry arcán elismerés tükröződött.
- Biztos megérdemelte. Hatásos volt? - érdeklődött inkább kíváncsian, mint megvetőn.
- Esélyes, hogy eltört az orra.
- Az igen, ügyes. Mondjuk a homlokod nem lesz már a régi, de idővel halványodni fog a forrás.
- Csúcs. - sziszegtem a csípős fertőtlenítő miatt.
- A nyakad azért még érdekelne...
- Hmm, tényleg? - kérdeztem vissza, és egy egésszen más jelenet játszódott le a szemem előtt egy egésszen már helyszínen.
- Mármint fojtogattak? - rántott vissza a valóságba Henry, én pedig vörös fejjel válaszoltam.
- Csak a... mindegy, fogták a nyakam, ennyi. - zártam le tömören a témát.
- Még azért egy kérdésem lehet?
- Úgysem tilthatom meg...- sóhajtottam lemondón.
- Be vagy tépve? - kérdezte vigyorogva, mire szúrós szemmel néztem vissza rá.
- Nem, nem vagyok. Csak olyan helyen voltam, ahol durva a buli. Mel-ért kellett mennem. - válaszoltam, és a megértés jelét fedeztem fel Henry arcán.
- Az szép. Szegény Kennedynek különösen érzékeny a szaglása. De amúgy hullámokban áramlik belőled a bűz.
- Köszi, azt hiszem, életem legszebb bókját kaptam. - bólintottam elismerően, mire nevetni kezdett.
- Csak az igazat mondom. Szóval, ha jól rakom össze a képet, a buliban valaki elkapta a nyakad, és te lefejelted? - kérdezte, és egy ragtapaszt nyomott a fejemre. Felkelt, és a konyhába sétált.
- Igen, valami ilyesmi. - nem akartam megmondani neki, hogy kishijján megerőszakoltak. Lehet, hogy csak én túlzom el, és amúgy sem vagyunk barátok. Nem is fogok senkit beavatni a részletekbe. Elég nagy szégyen ez önmagamnak is, nem akarom még mások sajnálatát is elviselni.
- És közben beverted a fejed, és a csuklódat is lefogta az illető?
- Mi vagy te, bűnügyi szakértő? Mit érdekel? - támadtam vissza idegesen, ő pedig felemelte a kezeit, mintha csak védekezne.
- Oké, oké, ha nem mondod el, nem mondod el. Felfogtam. - megragadta a kezeimet, és mindkettőre hidegvizes borogatást tett, majd a nyakamra is tekert egyet, akár egy sálat.
- Uh, de jó. - sóhajtottam fel, ahogy a hideg anyag hűteni kezdte sajgó duzzanataimat.
- Amúgy... ismersz egy Ashton nevű fiút? - kérdeztem, Henry izmai pedig megfeszültek, arca pedig döbbentté és ingerültté vált.
- Elég gyakori név. Hogy néz ki? - érdeklődött, de láttam, hogy agyban már máshol jár, és nem túl pozitív értelemben.
- Hát... ööö... fekete hosszú haja van, magas, és van egy ajakpiercingje. Ja, meg egy a szemöldökében is. - tettem hozzá idegesen. Henry felállt az asztalról, és a konyha felé sétált, kezével a homlokát dörzsölte.
- Ő tette ezt veled? - kérdezte visszafojtott dühvel, mire csak a fejem ráztam.
- Nem, sőt, segített megtalálni Mel-t, meg kedves volt... - dadogtam, és én is felálltam, de a bejárati ajtó felé lépkedtem. Henry a pultnak támaszkodott, mint aki mingyárt kitörni készül, ujjai elfehéredve markolták a pult szélét.
Basszus, tényleg be kellene kötözni a számat, hogy soha többet ne szólalhassak meg.
- Valami... valami rosszat mondtam? - kérdeztem aggódva,és Henry újra rám nézett. Szeme gyűlölettel telt, és arckifejezésétől ki tudtam volna futni a világból. Messze nem volt már olyan jóképű, mint általában, jobban hasonlított egy áldozatára lecsapó oroszlánra.
- Most menj haza, Jenny. - mondta kimérten. - Helena holnap este ér haza. Ha fájdalmaid vannak, vegyél be egy fájdalomcsillapítót, ha pedig rosszul vagy, azonnal vitesd be magad a sürgősségire. - újra a pult irányába nézett, amit jelnek vettem, és egy gyors mozdulattal az elhajított dzsekimért nyúltam.
- O...oké. Akkor holnap. Öhm, köszi a segítséget. Szia. - léptem ki idegesen az ajtón, meg is botlottam, de szerencsére sikerült megtartanom az egyensúlyom.
Nagyon esélyes, hogy én vagyok a világ legidiótább személye, attól függetlenül, hogy nem tudom, mi játszódik a háttérben. De nem kell ahhoz Frued-nak lennem, hogy rájöjjek, Ashton és Henry nem épp a legjobb barátok. Tuti valami középiskolás ügy, fogadni mernék 100 font-ban, hogy Henry volt a menő, Ashton pedig az, aki folyamatosan az igazgatónál kötött ki.
Túlságosan fájt a fejem, és fáradt voltam, hogy bármin is igazán gondolkodni tudjak.
Csak aludni akartam, és elfelejteni a mai napot, de előtte még hallani anyám hangját, és meggyőzni, hogy minden a legnagyobb rendben.
De mivel Wigan a sztereotípiákkal ellentétben a napjaim minden percére tartogat meglepetést, szinte meg sem lepődtem, hogy az új otthonom előtt egy rendőrautó parkolt.

Jenny Brown - 5.

- Szerencséje volt.
- Szerencsém? Maga szerint az szerencse, hogy egy hatalmas lila folt a lábam és úgy van bekötve a fejem, mint valami pszichiátriáról szabadultnak? - hördültem fel, mire az orvos csak a vállát vonogatta.
- Nem tört csontja, nincs belső vérzése és még csak nem is szédül. A fején levő seb is napok alatt begyógyul. - magyarázta miközben aláírt két papírt.
- Szuper. - morogtam
- Ha sajog a feje, vegyen be két szem fájdalomcsillapítót, ha fülzúgást, szédülést vagy bármi rosszullétet érez, azonnal jöjjön vissza.
Mély sóhajjal ugrottam le a vizsgáló ágyról, majd felszisszentem a lábamba hasító fájdalmon. Azt hiszem, pár napig kénytelen leszek kihagyni a futást.
Kiléptem a rendelő ajtaján, ahol Peny és Mel ültek Helena társaságában. Láttam, ahogy Mel arcán megjelenik egy rosszindulatú vigyor, Peny pedig szomorúan nézett rám. Helena felpattant a helyéről.
- Biztos nem kell benn maradnod? - lépett oda hozzám aggódva.
- Tuti. A doki szerint szerencsés vagyok. - vontam vállat.
- Sis, mit csinálsz te itt? - hallottam a hátam mögül egy férfi hangot, mire meglepetten összerezzentem, de nem fordultam felé.
- Szia Henry. Jenny-t elütötte egy autó, pont, mikor nekem akart köszönni. - lépett testvére mellé Helena, mire én vörös fejjel lesütöttem a szemem. Nagyon gázul nézhettem ki bekötött fejjel.
De amúgy meg mit érdekelt? Izzadtan is látott már, akkor sem nézek ki jobban.
Biztos annak az oka, hogy bevertem az üvegbe a fejem. A doki rosszul diagnosztizált, agyrázkódásom van. Elég Doktor House-t néztem végig ahhoz, hogy magam is diagnosztizáljam a tüneteimet.
Lassan megfordultam, miközben éreztem, hogy Peny mellém lép, és szembe találtam magam egy fehér egyenruhát viselő, szőke hajú félistennel.
- Te itt dolgozol? - bukott ki belőlem a kérdés, mire Helena nagy szemekkel pislogott rám, Henry pedig unottan.
- Gondolom igen nehéz volt rájönni, Sherlock.
- Jaj, Henry, ne legyél már ilyen bunkó, mégis honnan kellett volna tudnia? - támadta le a bátyját a szőke kishúg, én pedig átöleltem Peny vállát.
- Hihetetlenül érdekfeszítő ez a beszélgetés, de ha jól emlékszem, megegyeztünk valamiben, Jenny. - fordult felém Mel keresztbefont kezekkel, és megemelte az egyik szemöldökét.
Nemár, ez valami angol kiváltság?
- Persze, ebédelnünk is kell lassan. - motyogtam, majd újra a testvérpárra néztem, akik valamin vitatkozni kezdtek. - Öhm, mi megyünk.
Helena pillantása újra felém irányult, majd ellépett a még mindig a húga felé magyarázó Henry-től.
- Hívok egy taxit. - szedte elő a telefonját, miközben Henry a nevén szólongatta a lányt, de az nem vett róla tudomást. Henryre néztem - mit néztem, bámultam - és a bosszúság jelét véltem felfedezni az arckifejezésében. De az tény, hogy elképesztően festett az ápolói egyenruhájában. Hiába, jóképű pasi plusz uniformis, biztos eredménye egy jó kis térd remegtetésnek.
Henry végül feladta, és gyorsan elköszönve tőlünk elindult a másik irányba, aztán a válla mögött még utánam szólt.
- Nagyon csini a sapid, Jenny! - kuncogott a dög, mire bemutattam neki a középső ujjamat, de sajna addigra újra hátat fordított.
Helena mindnyájunkat kiterelt a hatalmas üveg ajtón, és a már felszáradt betonon, ragyogó napsütésben vártuk a fuvarunkat.
Hazaérve Mel felszaladt a szobájába, Peny pedig a konyha felé vette az irányt, és lepakolta a konyhapultra a bevásárolt élelmiszert, én pedig megálltam a nappaiban található tükör előtt. A kötés máris félrecsúszott a hajamon, és tényleg úgy néztem ki, mint valami elmeroggyant. Mély sóhaj közepette lehámoztam a fejemről, felfedve így a homlokom közepétől induló sebet, ami egésszen a jobb fülemig húzódott, habár ott már eltakarta a hajam.Duzzadt volt és érzékeny, és alig tudtam használni a mimikámat a sebet összehúzó apró kapcsok miatt. Olyan fejem volt, mint aki folyamatosan meglepődik.
Szuper, kibaszottul szuper.
A konyhában Peny már javában tevékenykedett, én pedig nekiálltam csinálni néhány szendvicset.
Őfelsége Mel is lesétált kis idő után a szobájából, majd el is indult a bejárat felé, mire a homlokom lüktető fájdalma miatt ingerültebben utána szóltam.
- Ennyi? Se szó, se beszéd lelépsz?
- Vacsira hazaérek, így egyeztünk meg, nem? - vonta meg a vállát, mire a pultra dobtam a rongyot.
- A te életed, úgy teszed tönkre, ahogy akarod. - morogtam, Mel pedig a szemeit forgatta.
- Bla, bla, egyéb mondani való? - fogta a kilincset, miközben hátrapillantott a testvérére, aki megszeppenve lógatta a lábát a bárszéken, és épp almát vágott kis kockákra.
- Ha ennyi festéket nyomsz magadra, hetente kell venned új szemhéjtust. - böktem ki, mire Peny halványan elmosolyodott, Mel pedig dühösen bevágta maga mögött az ajtót.
- Esküszöm, a nővéred olyan, mint egy mini Jenny Humphrey a Gossip Girlből.
- Nekem Blair volt a kedvencem. - vigyorgott Peny.
- Nekem is, de azért ha egy mód van rá, ne legyél olyan, mint ő. - böktem felé a villával, mire sűrűn bólogatni kezdett, mintha egy életfontosságú tanítást adtam volna át.
- De amúgy meg... 10 éves vagy, miért nézel te GG-t? - ráncoltam a szemöldököm, majd fel is szisszentem a fájdalomtól. Oké, úgy tűnik, maradunk a meglepett arckifejezésnél. Remélhetően nem örökké, különben beperelem a dokit, esküszöm.
- Tavaly nyáron maratonban végignéztem. - vonta meg aprócska vállát. - az osztályban mindenki nézte, még a fiúk is, képzeld. Azóta is szerelmesek Serena-ba. - kacarászott.
- Fura egy generáció vagytok.
Peny-vel ketten nagyon jó hangulatban főzőcskéztünk, és szinte meg is feledkeztem Mel-ről, hogy merre van és mit csinálhat, de a vacsora közeledtével egyre rosszabb érzésem támadt.
Eliz is hazaért, kicsit fáradtan ugyan, de boldogan mosolygott ránk, ahogy a konyhában terítettünk, én pedig akkor lettem nyugodtabb, mikor közölte, hogy a férje nem tér haza ma este. Nem kérdeztem, miért, ő pedig nem mondta. Így volt ez jó.
- Mel a szobájában van? - kérdezte Eliz, én pedig összeszorítottam a fogaimat. Folyamatosan az órát és a bejárati ajtót lestem, de Mel-nek nyoma sem volt.
- Nem, őőő, elment az egyik barátnőjéhez. Mondtam, hogy érjen haza vacsorára, de biztos nem nézik az időt. - kamuztam vörös fejjel.
- Ó, melyikhez? - kérdezett vissza könnyedén, mire idegességemben a hajamat kezdtem fésülgetni.
-Rose-hoz. - mentett ki Peny, mire hálás pillantást küldtem felé. - Itt voltak az Ausztrál nagyszülei,és hoztak neki egy csomó új dolgot. Biztos azt nézegetik meg próbálgatják.
- Rose kedves lány, örülök, ha a lányom vele barátkozik. Már kezdtem félni, hogy megint azzal az Amandával barátkozik. Tudod Peny, az a lány mindig feketébe járkál. - ó, basszus, miért kell nekem ennyit hazudoznom a kiscsaj miatt? És az anyja miért nem veszi észre, hogy mi  a helyzet, nincsenek anyai megérzései, vagy valami?
- Vacsora után elmegyek hozzájuk, ha gondolod, Eliz. - nem fordultam felé, hogy ne vegye észre, ahogy kattog egy gondolat a fájó fejemben. - Gondolom, sok dolgod van még, ha megadod a címet, az okostelefonom majd elvezet oda. - magyaráztam, mire Eliz elgondolkodva bólintott.
- Oké, habár fel is hívhatom őket...
- Nem, ugyan, elmegyek én, ne zargassuk a szülőket. - vágtam rá gyorsan, Eliz pedig beleegyezett.
Egy órával később már fekete dzsekiben, farmerben és tornacipőben siettem végig az utcákon. Nem kellett a gps, tudtam, hova megyek, és nem rajongtam az ötletért. Nem is igazán tudtam, miért csinálom, értem sem jött utánam anyám. De ha már Peny képes volt szemrebbenés nélkül hazudni, hogy védje a nővérét és engem is, akkor az a minimum,hogy csekkolom a házat, ahova Mel tegnap bement.
Hűvös volt és sötét, ráadásul a szél is fújt. Ahhoz képest, hogy elméletileg nyár van, összébb húztam magamon a dzsekit és szaporábban lépkedtem. Befordultam a sarkon, majd próbáltam visszaemlékezni, hogy melyik kapun is mentek be. Végül nem is kellett megerőltetnem magam, az egyik házból kemény rock szólt, csodálom, hogy még nem hívták ki a rendőröket csendháborításért. Egy srác támaszkodott a falnak, de csak akkor vettem észre, mikor utánam szólt.
- Hát te meg hova ilyen sietőssen? - hangja kemény és férfias volt, de egyáltalán nem haragos vagy dühös.
- Az egyik ismerősömért jöttem. - léptem be a kapun, mire utánam jött. A mozgásérzékelő lámpa felkapcsolódott, így képet kaptam a fiú kinézetéről. És elakadt a szavam.
Arcvonásai durvák és élesek voltak, hollófekete egyenes haja a vállát simogatta, kezén fekete bőrkesztyű fénylett, ahogy a szeméből kisöpört két tincset. Ajakkarika fogta körbe telt ajkait, és a szemöldökében is ott virított két fekete gömb.
Fekete testre símuló pólót és nadrágot viselt, szintén fekete bakanccsal.
Elsőre meghökkentem, és meglepetten hátrébb léptem. Ha valaha is rosszfiút kellene ábrázolnom, biztos róla mintáznám. Egy fejjel magasabb volt nálam, bár ez nem meglepő.
Idegesen a hajamba túrtam, és egyre az ajtó felé pislogtam, aminek üvegjén a benti fények tükröződtek vissza.
- Szép seb. Beleestél egy késbe, vagy mi? - bökött a homlokom felé, mire automatikusan hozzáértem mai szerzeményemhez.
- Nem, ma elütött egy autó, és ahogy legurultam róla, végighasította valami. - hadartam.
- Szerintem nem ártana bekötni.
- Be volt, csak... levettem. - haraptam a számba, mire elvigyorodott. Tökéletes fogsort villantott, fogszabályzó nem teszi ennyire tökéletessé.
- Ja, a kórházban elég gázul csinálják meg. Gyere, én már kitapasztaltam ennek a módját. Van bent kötszer. - indult az ajtó felé, én azonban szabadkozni kezdtem.
- Ó, nem, én csak Mel-ért jöttem...
- Ugyan, két perc. Így el fog fertőződni meg csúnya csík lesz a fejeden. - nyitotta az ajtót, ahonnan sűrű füst gomolygott ki. Meglátta elkerekedő szememet, majd felsóhajtva elkapta a könyököm, maga elé irányított, és átnyomott a tömegen.
Ez nem a Sakáltanya volt, de elfogott az érzés, miszerint soha nem akarok ide visszajönni.
A nappali szerű helységben durva pogó ment, lányok ültek a kanapén, és az asztalon felborult egy csomó ital. A fények villogtak és megvilágították a porszemeket, máskor pedig a sarokban smároló párok is felvillantak.
Az ismeretlen és ijesztő fiú csak vezetett tovább, fel a lépcsőn, én pedig kezdtem nagyon félni. Mi van, ha bezár egy szobába, és megerőszakol? Vagy belém nyom valami cuccot? Vagy rávesz valami durvára?
A szívem egyre hevesebben vert, de nem tudtam megszólalni.
Benyitott egy fürdőszobába, ahol épp a mosógépen próbált szeretkezni egy fiatal pár, de ránk nézve ijedten szétugrottak, és bocsánatkérések közepette kiszaladtak az ajtón.
- Ülj a kád szélére. - utasított a fiú, mire remegve leültem a hideg kőre. Ő felnyúlt a legfelső szekrény tetejére, és levett egy elsősegély táskát. Közben kivillant a boxere széle, és zavartan lesütöttem a szemem.
Kipattinotta a táskát, majd előszedett néhány kötszert és ragtapaszt.
- Meg merhetem kérdezni, hogy mégis mikor lettél profi a sebkötözésben? - érdeklődtem remegő hangon, mert nagyon frusztrált a néma csend közöttünk.
- Itt mindig van kit ellátni. Beleesnek az üvegszilánkba, összeverekednek, megsütik magukat. Mivel általában én vagyok az egyetlen józan, és kórházba nem mehetnek betépve, én lettem a doki bá'.- magyarázta, miközben apró csíkokat vágott a bőrszínű ragtapaszból.
- Most nem is tudom, melyik szóra reagáljak. - motyogtam, mire rám pillantott, és elmosolyodott. Lehet, hogy a kinézete és az arca durvaságról és kemény dolgokról tudott volna mesélni, de barna szemei olyan melegséget árasztottak, amelyektől hirtelen megnyugodtam.
Nem volt jóképű, de éppenséggel hosszú és fekete szempilláival, valamint dús ajkaival csúnya sem. Külsőre Henry nyomában sem ért, de ez ebben a pillanatban a legkevésbé sem érdekelt.
Bevizezett egy kis gézdarabot, majd lágyan a sebem környékét kezdte tisztogatni.
- Szóval...itt laksz? - böktem ki az első normálisnak tűnő kérdést, mire tovább mosolygott.
- Csak az egyik szobát bérlem, úgymond.
- Aham, értem. - motyogtam, pedig nagyon nem értettem. - És akkor hogy-hogy nem bent bulizol a többiekkel?
- Mert meguntam a színjátékot, miszerint a volt barátnőm, akit kidobtam, úgy próbál visszacsábítani, hogy eljátsza, hogy részeg, és mindenkivel összeáll smárolni, dugni, és még ki tudja mit. Nem és kor nem számít. - vont vállat, én pedig elkerekedett szemekkel néztem vissza rá. MIVAN? Úristen, Mel, mi a jó istent csinálsz te itt?
- Akkor ez egy ilyen... bordélyház? - ráncoltam a szemöldököm automatikusan, és fel is szisszentem.
- Próbálj egy ideig pókerarcot vágni, különben sosem gyógyul meg. Amúgy - vigyorgott, és látszott, hogy szíve szerint képen röhögött volna - nem, nem bordélyház. Csak tudod, isznak meg tépnek, és amit a további dolgokat az univerzum ád.
- Ja, mert ez tök normális dolog. - néztem magam elé még mindig döbbenten.
- Wigan kicsi. Ami pedig itt történik, ebben a házban, az itt is marad. Habár sok az újonc, úgyhogy kiváncsi leszek, meddig fogják tartani a szájukat.
- Hidd el, ezek némasági fogadalmat tettek. - morogtam, mire meglepetten rám nézett, további választ várva.
Felsóhajtottam, és folytattam: - Au-pairként dolgozom egy családnál, és az idősebb lányért jöttem. Tegnap követtem és láttam, hogy ide jön, de ma nem ért haza vacsorára, és semmit nem mond, így hát eljöttem érte, úgymond.
- Hány éves? - kérdezte. Furcsáltam, hogy nem a nevét kérdezte, de inkább megválaszoltam.
- 14. - mondtam, mire felszisszent, és csóválni kezdte a fejét.
- Tutira hamis személyije van, mert Peter, a hely tulajdonosa csak 16 éven felülieknek enged betekintést eme impozáns épületbe.
- Kurva jó. - csúszott ki a számon, és oda is kaptam a kezemmel, míg névtelen ápolóm magában nevetgélt. - Már bocsánat. - mondtam vörös fejjel, mire csak legyintett. - Amúgy te hány éves vagy? - kérdeztem, és végignéztem rajta. Nem tudtam volna megsaccolni sem.
- Két nap múlva töltöm a 21-et.
- Öhm, akkor Boldog Születésnapot így előre, vagy valami.
- Köszönöm, vagy valami. - vigyorgott, mire én is elmosolyodtam.
- Kész is vagyunk. Ha a hajadat kicsit odafésülöd, nem is látszik. - mutatott a tükör felé, és azonnal fel is pattantam.
Mesteri munkát végzett, a test színű ragtapasz beleolvadt a bőrömbe, és az alatta levő géz is csak annyira dudorodott ki, amennyire szükséges.
- Úristen, köszönöm. - fordultam felé hálásan, mire csak megvonta a vállátk, és összepakolt a táskába.
- Most jön a neheze. - mondta, mire hátrahökköltem, és legalább 10 féle verzió lejátszódott bennem, hogy mégis mire érti. Észrevette fura arckifejezésemet, és az ajtó felé mutatott.
- Megtalálni a fogadott húgodat. - dobta fel a táskát a szekrény tetejére, majd kilépett az ajtón. Megcsapott a dübörgő zene és a füves cigis levegő egyvelege. Visszaléptem egy kis méretű törölközőért, és az orrom elé nyomtam, az ismeretlen barna szemű fiú pedig a bal kezével takarta el az orrát. Hátranyúlt a jobb kezével, én pedig azonnal megfogtam, és követtem.
Az emeleten rohadt sötét volt, és a lépcső egyes fokozatait is csak a néha felvillanó fénytől láttam. Valami brutális hörgés ment, amit már az én szervezetem sem tudott bevenni, és a nappali tömve volt emberekkel. Nem tudtam egy arcot sem kivenni, és a szemem is szúrt a portól és a füsttől. Erősen kapaszkodtam a fiúba, ő pedig maga után húzott, néha leállt beszélni 1-2 emberrel, de semmit nem hallottam.
- Ashton! - kiabálta egy lány mellettem, majd a fiú hátára ugrott, így okozva egy újabb fantasztikus lila foltot a karomra.
A fiú, akit azért nem mertem teljes meggyőződéssel Ashtonnak hívni ezek után, lehámozta a köré fonódó karokat, és a hosszú hajú, miniszoknyás lány a kanapén landolt egy smároló páros ölében, akik ügyet sem vetettek rá. A fiú ismét a kezemért nyúlt, majd gyorsabbra véve a tempót a konyha felé vezetett, ahol végre égett a lámpa.
- Nem látok semmit és senkit. - panaszkodtam, miközben egy csaj dőlöngélve elsétált mellettem, és a lábamra öntötte az egész poharának a tartalmát.
- Köszi. - sziszegtem. - Ashtonnak hívnak, vagy csak összekevertek valakivel? - fordultam a fiú felé.
- Inkább Ash, de csodával határosan megtalált az illető. De most inkább azt mond el, hogy hogy néz ki a kiscsaj. - töltött magának egy pohár vizet, és nekem is adott egy pohárral.
- Barna hosszú haja van, ha jól emlékszem, ma összefogta copfba. - dörzsöltem a homlokom egészben maradt részét. - Egy fekete nadrág és bakancs volt rajta, és egy fekete póló, valami együttessel.
- Ezzel nem sokat segítettél. - nézett rám lesajnálóan, mire idegesen az asztalra csaptam.
- Tudom, nagyon próbálkozom. - morogtam, és próbáltam bármilyen részletre visszaemlékezni. De Ash-nek igaza volt, a leírtak az itt található lányok 70%-a igaz volt. Mindketten tanácstalanul dőltünk a pultnak, és kattogott az agyunk.
- Nézd bébi, itt van Ashton. Olyan jól tettem, hogy szakította vele. - egyszerre fordultunk a rekedtes de még így is nyervogós hang irányába, és szembe találtam magam egy szőke és rózsaszín hajú, rövid sortot viselő lánnyal, akin csak egy melltartó és egy dzseki volt, fekete sminkje már olvadozni kezdett.
- Sz'asz haver, remélem, nincs harag, hogy Anna már az én ágyamban bulizgat. - nyújtotta a kezét a csávó Ash felé, aki a nevetéstől fejét rázva fogott kezet a fiúval, míg én döbbent képpel néztem végig az egész jelenetet.
- Nekem már van más, úgyhogy nyugodtan haver. Csak vigyázz, harap. - kacsintott Ash a fiú felé, aki elösször tátott szájjal bámult, majd vihogva átölelte Anna derekát, aki pont úgy nézett ki, mint egy durcás kisgyerek, akinek elvették a játékszerét.
- Ő az új nőd? - bökött felém,én pedig Ash-re bámultam újabb segítségért.
- Öhm, igen. - fogta meg a kezem. - Ő itt...
- Jenny. - segítettem ki gyorsan, mert nem tudhatta a nevem. S mivel belém bújt a kisördög, hozzátettem - és csak akkor harapok, ha kell. - vigyorogtam, mire Ash mellettem röhögni kezdett, Anna és a bébije pedig szúrós szemekkel vizslattak minket, majd szó nélkül a nappali felé vették az irányt.
- Köszi. - mosolygott rám Ash, mire csak megvontam a vállam.
- Mostmár kvittek vagyunk.
Az ajakpiercingjét harapdálta, miközben a nappali felé nézett, mintha nagyon gondolkodna valamin. Fekete haja puhán és egyenesen omlott a vállára, és nagyon erőssen visszafogtam magam, hogy meg ne kérdezzem, mégis milyen sampont használ. Azért az milyen gáz diskurzus lett volna, hogy " Hm, azt a kislányt keresem, akire vigyáznom kell, de azért pasi létedre elárulnád, milyen sampont használsz, hogy ilyen szép selymes a hajad?"
- Lehet, van egy ötletem, de mivel itt már mindenki agyhalott, nem biztos, hogy sikeres is lesz. Hogy hívják a lányt? - kérdezte, mire megmondtam neki. - Oké, akkor most maradj itt, és még véletlenül se mozdulj sehova, mert nem tudlak megtalálni.
- Oké. - mosolyogtam, és meleg tekintete arról tanúskodott, hogy higyjek neki, habár természetesen ott bújkált bennem a félelem, miszerint itt hagy.
- Új vagy itt, ugye? - kérdezte egy hang mögöttem, mire ijedten megfordultam. A srác épp sört vett ki a frigóból, és a kezembe nyomott egyet.
- Köszi, nem iszom. - mondtam, miközben Ash után néztem, akit elnyelt a tömeg.
- Hmm, egy alkoholmentes liba. Akkó' gondolom tépni szoktál. - barna haja meredezett az égtájak minden irányába, nyakát és kézfejét tetoválások díszítették, halálfejek és egyéb fura motívumok. Sűrű szemöldöke alatt csillogó szemei félelmet keltően bámultak végig rajtam, és nagyon erőssen próbáltam
arra koncentrálni, hogy ne fussak ki a bejárati ajtón.
- Nem, azt sem. - válaszoltam foghíjról, és beleittam a vízembe. Közben lehallkult a zene, ami általános zúgolódást váltott ki.
- Emberek, ma szülinaposunk is van ám. Mellanie Harper, merre bújkálsz? Gyere elő, hogy felköszönthessünk. - üvöltötte Ash, mire a közönség boldogan felbójdult, mintha az előbb csalódottságot elvágták volna.
- Itt a kicsike. - ordította valaki, és láttam a villodzó fényekben, ahogy valaki felkapja a vállára a lányt, majd Ash felé indult vele.
- Tegyél le! - sikította a rekedt hang, mire a szám elé kaptam a kezem.
- Hmm, a szülinaposnak milyen jó kis segge van. - kiálltotta újra a pasas, mire a földhöz vágtam a poharamat mérgemben. Többen felnevettek, én pedig egy lépést tettem a nappali irányába, ahogy a mellettem álló ürge is közelebb lépett hozzám.
- Boldog Születésnapot Mel! - kiálltotta Ash, majd a közönség követte a példáját. A zene újra üvölteni kezdett, én pedig megéreztem a kezet a hátamon.
Reflex-szerűen lendítettem a kezem hátra, és talált is, óriási csattanással sikerült pofon vágnom a fiút, de ő is gyorsan reagált, és elkapta mindkét karom.
- Ó, de vad cicuskák vagyunk. - vigyorgott, miközben lökdösni kezdett egy ajtó felé. Próbáltam megrúgni, de kitért a rúgásom elől, és még nagyobbat taszított rajtam. Éreztem, ahogy a már így is sajgó fejem koppan egy ajtón, és a végső lökéssel be is kerültem egy szűk kamrába egy alkoholtól bűzlő alakkal, miközben egyre jobban sajgott a kezem és egyre hangosabban próbáltam sikoltozni. Még láttam, ahogy Ash riadtan néz felém, az oldalán a meglepődött Mel-lel, majd az ajtó becsukódott, és egy összetéveszthetetlen kattanással be is zárult.