- Szerinted melyik legyen? - kérdezte Helena a fehér sminkesasztalánál ülve, és maga elé tartott két ezüst színű nyakéket. Sóhajtva beledobtam a telefonom a táskámba, és felé fordultam.
- A lógós, sokkal szebb.
- Szerintem is. - vont vállat, majd visszafordult.
Hivatalosan már fél órája el kellett volna indulnunk a piknikre, de sem Henry sem Helena nem készült el, Yako nadrágszárát pedig Kennedy úrihölgyekhez méltóan lepisilte, úgyhogy maximális a fejetlenség a Spourk házban. Yako teljesen az ellentéte Henrynek, egyedül a csibészes tekintet árulná el, hogy barátok. Ébenfekete haj, magas de férfias testalkat, enyhén mandulavágású szem. És folyamatos poénkodás, amitől az ember lányának hasa izomlázas lesz, annyit nevet. Még így is, hogy szétizgulom a fejem a mai estén, Yako képes volt elvonni a figyelmem apróságokról. Azonban Ashton felszívódását nem tudta feledtetni velem, és ez napok óta egyre nagyobb súllyal nehezedett rám. Amióta kilépett a kórházi szárny ajtaján, nem tudtam elérni. Tegnap még a lakására is elmentem, de zárva volt az ajtó. Helena szerint csak sok a dolga, de én ezt nem veszem be.
- Kár, hogy Jared nem tudott jönni. - akadt meg a tekintetem az egyik képen a falon, ahol Helena a fiúval egy hatalmas vattacukorba harap.
- Talán estére ideér. - próbálta rejteni, de hallatszott a hangján a csalódottság. - Eléggé meglepődtünk, hogy nem vették fel a kollégiumba. Úgyhogy most mindenki lakást keres.
- Az ingatlanirodák belőlünk gazdagodnak meg. - jegyeztem meg fanyalogva. Anyám is lakást vadászik, Henry-ék is, és úgy tűnik, mostmár Jared is. A lakberendezés király, csak az odáig vezető út a pokol túrája.
- Lemegyek, ránézek a lányokra. - tápászkodtam fel az ágyról, és otthagytam Helenat a púderes ecsetjével együtt. Henry szobája az övével szemben volt, a folyosó másik felén, és visszafolytottam egy mosolyt a mai reggel emlékéről. A lépcsőfordulónál belenéztem az egész alakos tükörbe, és muszáj volt a szemem forgatnom a látványra. Egy rövidujjú fehét topp tapadt a mellkasomra, és egy fehér magasított derekú farmer a testemre, amit valószínüleg soha az életben fel nem veszek többé, annyira nem az én világom. A derekamból egy jókora sápadt bőrcsík kilátszott, és ezt a fehérséget csak a vállamra omló barna hullámos hajam törte meg, ami Helenanak hála óriásira lett tupírozva.
A lány a tükörből farkasszemet nézett velem, és a tekintetében félelem ült. Kezdtem elbizonytalanodni az estét és a tervemet illetően. Túl sok minden fordulhat rossz irányba, de az eszem azt súgta, hogy minden rendben lesz. Ashton nélkül viszont a nem jó egyenesen rosszra fordulhat. Próbáltam pozitív lenni, és lehitetni magammal, hogy eleget tudok. Napok óta a rajzolgatom a raktárról látott részleteket és az Adelé által nagy nehezen kiszedett információkat. Ha bármi is megváltozott, óriási nagy bajba kerülök. A tükörképemmel egyszerre fordultunk el a lépcső irányába, ahonnan hangos nevetések hangjai vágták át a levegőt. Még így is ki tudtam venni Peny hangját, és azonnal mosoly terült szét az arcomon. A hahotázás nem az ő műfaja, Yakonak azonban ezt is sikerült elérnie.
- Tyű, a mindenit, milyen segg! - akadt meg elsőnek a tekintete az emlegetettnek rajtam, a következő pillanatban pedig Henry hatalmasat sózott a barátja fejére. A lányok kuncogtak, Kennedy pedig azonnal mellém szegődött. Megvakargattam a füle tövét, és elengedtem Yako megjegyzését a fülem mellett.
- Ember, állítsd le magad. - szólt rá Henry a barátjára, aki csak legyintett. Pont nem érdekeltek, hogy kiskorúak is velünk egy légtérben tartózkodnak.
- Te sem állítottad le a kutyádat, pedig láttad, mit tesz a nadrágommal. - vádaskodott Yako, mire nevetve megpaskoltam Kennedy feje búbját. Mind láttuk, mit csinál, de annyira kuncogtunk, hogy nem volt időnk szólni Yakonak, csak mikor már megérezte a hirtelen jött meleget a lábszárán.
- Nagy ügy. - vont vállat Henry, miközben mögém lépve átkarolta a derekam, én pedig boldogan símultam bele az ölelésébe. Az ujja a hasam egy fedetlen részén barangolt, forró érzést hagyva maga után. Peny épp befejezett egy rajzot Mel gipszén, amit már napok óta vászonnak használ, és elégedetten csapta rá a filctollra a tetejét. Melnek esze ágában sem volt fehéret viselni, úgy vélte,épp elég a fehér gipsze (ami Penynek hála lassan egy Van Gogh festménnyel versenyzett) és a szürkés mankója.
- Indulhatánk már... - morogta Yako, és beletúrt tarajként álló fekete hajába.
- Ezt mond a húgomnak. - sóhajtott Henry, és végszóra Helena jelent meg az utolsó lépcsőfokokon, gyönyörű, hercegnőket is megszégyenítő hófehér csipkeruhájában, aminek szára a földet súrolta, a vállát pedig szabadon hagyta. Szőke loknijait oldalra tűzte, és elkönyveltem, hogy nála szebb teremtés nem fog a pikniken megjelenni.
Yakonak leesett az álla, de ahogy szétnéztem, nem ő volt az egyetlen. Henry is megbabonázva figyelte a húgát, mintha legalábbis annak az esküvője volna, de hamar el is kapta róla a tekintetét.
Helenaval a viszonyuk, nos... volt már jobb. Henry nem képes a húgának megbocsájtani azt, hogy évekkel ezelőtt és most is hazudott neki, Helena pedig mérges Henryre, amiért az nem hagyja levegőhöz jutni. Kezdetben próbáltam elsímitani a dolgokat kettőjük közt, leülni velük beszélni, mindekttőjükről csupa pozitív dolgot mondani a másiknak, de egy nap után inkább feladtam. Ez a kettőjük ügye, amit előbb-utóbb rendezni fognak, csak hát teljes kézigránát jelenleg a házuk. Ashton neve a pöcök, amit ha kihúznak, újraépítethetetlenül összedől minden.
- Aztamindentejóistenatyaég. - nyögte ki Yako, és azonnal felpattant a helyéről, karját nyújtva Helena felé, aki vihogva és csillogó szemekkel fordult körbe.
- Nem túlzás? - emelte meg a szoknya rész, mi öten pedig egyszerre hördültünk fel, hogy "neeem".
- Gyönyörű vagy. - tette hozzá még Henry, és Helena egy pillanatra elfelejtve a vitájukat boldogan mosolygott rá vissza.
- Na, most már meheténk? - törte meg Mel az érzelmes pillanatot, aki amúgy sem tűri sokáig a gyengeséget, és a mankójáért nyúlt. Egyikünknek sem hagyta, hogy segítsünk, így karon ragadtam Penyt a kislányos fehér, világosékék virágokkal díszített ruhácskájában, és a garázs felé indultunk.
- Ott találkozunk. - intett vissza Yako az ajtóból, és Helenaval együtt az ő autója felé indultak. Már épp nyitottam ki az anyósülés oldali ajtót, mikor eszembe jutott valami.
- Csak visszaszaladok a táskámért. - hátráltam, Henry pedig segített beülni Melnek a hátsó ülésre.
Kennedy végigkísért a kerten a hátsó bejáratig, majd a lépcsőig. Éreztem, hogy a szívem hevesebben kezd dobogni, ahogy megragadtam az utazótáska fülét, amit érzekéskor tettem oda. A többieknek csak annyit mondtam, hogy váltásruha, ami a maga módján igaz is volt... csak épp nem a bulira. Egy pillanatra megtorpanva bámultam a táskát, és meginogtam a tervemet illetően. Ha magammal viszem, már nem léphetek vissza, végig kell csinálnom az estét így vagy úgy. Behunytam a szemem és mély lélegzetet vettem, és ezt megismételtem még kétszer. Egyre izzadó tenyerembe szorítottam az érdes szövetet. Nem néztem vissza sem a házra, sem Kennedyre, csak becsúsztam az ülésre és a lábamhoz dobtam a táskát.
- A váltócucc. - magyaráztam egyből idegesen, pedig Henry nem is kérdezte.
- Ha Yako kikezd a húgommal, esküszöm megütöm. - morogta Henry, ahogy a barátja autóját követtük. Egy gyönyörű, csillogó kék 1969 Chevy Camaro, aminek láttán azonnal átöleltem a motorháztetőt, sőt azt hiszem még egy csókot is nyomtam a fényezésre. Yako persze egyből leszedett róla, nem engedi, hogy bárki is hozzáérjen az ő "kicsikéjéhez". Melette Henry Audija fabatkát sem ér a szememben.
- Őt is? - kérdeztem vissza Ashtonra gondolva, és automatikusan a telefonomért nyúltam. Marha nagy szükségem lett volna rá, vagy egy nyugtatóra. A hatás ugyanaz. - Talán szól pár jó szót az érdekedben. - fontoltam át a lehetőségeket.
- Kizárt. Majdnem kiesett a szeme, mikor meglátta Helenat a lépcsőn. Szerintem a saját születési idejét sem tudná megmondani, annyira széthullott.
- A haverod. Nem kell aggódnod, Helena pedig igenis megérdemli a figyelmet. - zártam le a témát, Henry viszont tovább morgott magában.
Hosszú, kanyargós utcákon haladtunk végig, és igyekeztem minden részletet erőssen az elmémbe vésni. Először csak egy megérzés volt, aztán egyre gyanúsabbá vált, így rákérdeztem.
- Megyünk ki a városból? - fordultam Henry felé.
- Igen, a Haigh Country Parkban lesz a rendezvény.
- Nem... nem erre vannak a raktárak? - kérdeztem, és láttam a visszapillantóból, hogy Mel hirtelen előre fordítja az eddig távolba meredő tekintetét. Nem csak ő feszült meg ültében, én is.
- De igen. Honnan tudod? - ráncolta Henry a szemöldökét, és a combomra helyezte az egyik kezét.
- Tanulmányoztam Wigan térképét még régebben. - hazudtam szemrebbenés nélkül, és még nekem is feltűnt, mennyire belejöttem a kamuzásba az utóbbi időben.
- Minek? - értetlenkedett tovább a barátom, én pedig erőssen törtem a fejem a következő hazugságon. Egy pillanatra lefagytam, ami lehet, hogy elárulhatott volna, de Mel azonnal a segítségemre sietett.
- Hogy mikor lelépek otthonról, meg tudjon keresni. - vágta rá, ami a maga nyakatekert módján igaz is volt. Henry megelégedett a válasszal, nem firtatta tovább a dolgot, csak felhangosította a rádióból szóló Years&Years számot, és a hangos basszus elnyomta a szívem erőteljes dobogását.
- Azt hittem, valami mezőn leszünk. - tátottam el a számat ahogy kiléptem a műszerfal mögül.
- Hát, végülis az. - magyarázta Henry, és kisegítette Peny-t a magasított autóból, majd Mel-ért nyúlt.
- A mezőkön nincs kétszintes, hatalmas kastély. - mondtam viruló fejjel, és elképzelni sem mertem, hogy lehet berendezve. Valószínüleg fenséges és hatalmas szobák virágos tapétával, arany szegőkkel és bársony ülésekkel. Egy csapásra mindent elfelejtettem, a körülöttük örvénylő fehér ruhás emberektől kezdve a Camaróból kiszálló barátnőmön át a saját puszta jelenlétemig. A lábam azonnal az épület felé vette az irányt.
- Hé, nem arra van a piknik. - kapta el a kezem Henry, mielőtt tovább indulhattma volna. Összefűzte az ujjainkat, és visszaírányított az autóhoz, én pedig éreztem a szívemre rátelepedő csalódottságot.
- De én látni akarom belülről. - hisztiztem mint egy 8 éves, akinek kettétörték a Barbie-ját és még képen is röhögik.
- Bocs Jenny, de már évek óta lakatlan. - biggyesztette le az ajkát Helena, és feltűnt, hogy Yako védekezően még mindig mögötte áll.
- Nem. Nem. - csalódott hangomat elfújta egy nyári szellő, csak tátogtam, mint egy hal, ahogy a társaság és az épület közt kapkodtam a fejem. - Ez olyan igazságtalan.
- Sajnálom. De most oda megyünk. - mutatott Helena az ellenkező irányba, én pedig szomorúan lépkedtem utánuk. Yako és Helena ment elől, a két kiscsaj középen, mi Henryvel pedig hátul kullogtunk. Néhányan még velünk egy időben érkeztek, de a nagyobb tömeg már előttünk terült el, hófehér kinyitható kempingszékeken és fehér abrosszal leterített tucatnyi kerek asztalnál. A lágy zene hangjai lesülyedtek a fűszálakig, megérintve a talajt, hogy aztán a fellegekig repítse a hallgatót, és átszelje a mezőt. A csupa-csupa hófehér pontok narancssárgássá váltak a lemenő nap fényeiben, de mégis rikítottak a maguk tisztaságában.
- Kicsit ki fogok tűnni a tömegből. - törte meg a csendet Mel savanyúan, Peny pedig vihogni kezdett mellette.
- Legalább a mankód király. - veregettem meg a vállát bíztatóan. A mankóját körbetekertük Peny néhány fehér és ezüstös hajszalagával, ennyit engedett a lázadásából. Minél közelebb értünk, annál kevésbé kötöttek le a hangjegyek, és feltűnt a sutyorgás. Lehet, hogy Mel nem a dress code-hoz öltözött, és ez talán megbortánkoztatott pár embert, de maga a baráti társaságunk is minden tagja képes volt magára vonni a figyelmet valamivel. Helena a gyönyörűségével, Yako a visszatérésével, Mel a gipszes lábával. Az egész város tudta, hogy Eliz elhagyta a családját, és magára hagyta a kis Penyt, Henry volt a helyi sztár, én pedig... hát én mindenben benne voltam. Henry Spourk barátnője, Adelé egyik megtalálója és megmentője, a lány, aki majdnem megfulladt a tűz során, kirekesztett-Ashton ismerőse, londoni au-pair... és a városiak listája még csak nem is teljes. A sutyorgást az elhalkuló beszélgetések csak még inkább kiemelték, Henry pedig erősebben szorította a nyirkos kezem. Így vágtunk át a területen, míg egy Spourk névre lefoglalt asztalhoz találtunk. Yako kihúzta a széket Helenanak, Peny és Mel lezöttyentek két másikra. Segítettem Melnek felpolcolni a gipszes lábát egy szabad székre, majd én is helyet foglaltam, és mosolyogva körbenéztem. Nem érdekeltek az emberek, és ezt a tudtukra akartam adni, ennél pedig nincs nagyobb fegyver egy mosolynál. Henry a székem támlájára tette a kezét, és közelebb húzódott. A lehellete súrolta a nyakam, és kénytelen voltam elfojtani egy sóhajt.
- Lehet, hogy Helena a királylány jelenleg, és Gretchen is adta a szokásost, de nekem mindig is a bad-ass csajok jöttek be, mint te. Mindent a képzeletre hagysz, és ez őrjítő. - magyarázta az öltözékemről, én pedig az első büszkeséghullám után elhúzódtam tőle.
- Gretchen? Hol van? - kapkodtam a fejem, és Helena is megkérdezte, hogy kit keresek, olyan hévvel forogtam. Ennyit arról, hogy milyen erőssek maradunk a város előtt.
Aztán megpillantottam, ő pedig engem. Egyikünk sem gondolta megszakítani a tekintetünk kötelékét. Nem tévedtem, mikor az ingatlanirodában megállapítottam, hogy valószínüleg eszméletlen ruhában fog parádézni a mai napon. Egy vékonypántos fehér, teljes testére símuló ruhát viselt, amelynek oldalaiból kiharaptak egy jókora darabot, felfedve izmos hasát. Gretchen annyi bőrfelületet mutatott, amennyire csak képes lehetett. A combjánál egy vágás indult a lábujjáig, és közszemlére tette hosszú combjait, ahogy felénk közeledett.
- Ide jön? - fordította felém a fejét Helena, mire bólintottam. Túl egyenesen és határozottan jött az asztalok között, ahhoz, hogy ne hozzánk igyekezzen.
- Ó, azta, anyám, te aztán jól kitettél mindent. - ámult végig Yako Gretchenen, ahogy az hallótávolságon belül ért. Véletlen elnevettem magam, a lány pillantása ölni tudott volna. Szívem szerint összepacsiztam volna Yakoval az asztal felett, de későbbre halasztottam a nagyszerű pillanatot.
- Helló Yako, látom hazatoltad a képed. - Gretchen nem nézett az előtte ülő fiúra, kizárólag Henry-t tisztelte meg a figyelmével.
- Csak miattad, édesem. - simított végig bosszantásképp Yako Gretchen meztelen karján, az pedig undorodva kapta el a széktámláról a kezét.
- Ew. Hallgass. Henry, hallottam, mit tettél minap, igazi hős vagy. - kigyókat megszégyenítő mozgással közelített a fiúm felé, én viszont egyre merevebben ültem. Izzott a kezem egy kiadós cicaharcra. Amúgy is ideges voltam a mai nap miatt, erre ez a csaj is itt adja a szépet.
- Tudom. - vont vállat Henry, Helena arcán pedig egy mosoly terült szét. Gretchen keze megállapodott Henry széktámláján, és lejjebb hajolt, hogy mindenki kellő betekintést kaphasson az értékei közé.
- Remélem később megtisztelsz egy tánccal. - oldalra dobta loknis haját, csábosan pislogott a műszempilláival, és nagyon kevésen múlt, hogy nem pattantam fel a helyemről, hogy kikaparjam a füstös sminkkel kiemelt szemét. Henry keze bilincsként ragasztott a székhez, még ő is érezte a testemből áradó dühöt.
- Állj be a sorba. - Henry ugyanabba az irányba döntötte a fejét, amibe a lány is, és parázsló tekintettel bámult vissza rá. Gretchen arcáról eltűnt a csábító máz, felváltották a barázdák a homlokán és a szemöldöke közt.
- Mi? - húzta ki magát, szabad, kifehéredett ujjaim pedig a kenőkést forgatták.
- Zavarsz, nem tűnik fel? - a legváratlanabb helyről érkezett a kérdés, elkerekedett szemmel bámultam Melre, aki unalmas arccal figyelte az egész jelenetet.
- Igen, úgyhogy húzz el, légyszi. - csatlakozott Yako is a felkeléshez, Gretchen pedig döbbenten és mély sértődöttséggel elrobogott a saját asztaluk irányába. Az asztal körül minden szempár rám irányult.
- Mi van? - kérdeztem döbbenten.
- Fal fehér vagy, és most nem a ruhára célzok. - magyarázta Helena. Válasz helyett belekortyoltam az előttem lévő pohárba, és lehűtöttem magam a hideg vizzel.
- Csak idegesít, ennyi.
- Az én barátnőm volt két évig, hidd el, az az igazi pokol. - Yako mosolya ragadós volt, akaratlanul is szétterült az arcomon.
- Mintha akkor nem panaszkodtál volna... - jegyezte meg Henry, és szorosabban magához ölelt a derekamnál fogva.
- Panaszkodtam volna, de a szex a legjobb manipuláló szer. Főleg ha egy pasit akarsz elhallgattatni. - védekezett Yako, Helena pedig a vállába boxolt, hogy ne beszéljen így a kicsik előtt. Henry nevetett, és belecsókolt a hajamba, közben Mel felé tátogtam egy "köszönöm"-öt. Fogalmam sincs, mi lesz vele, ha egyszer hazamegyek, vajon milyen felnőtt lesz, vajon hogy teszi túl magát a serdülőkoron. Megszelidül talán? Áh, kizárt. De hogy nem fogja csak úgy hagyni magát megalázni, ebben nagyon reménykedem. Talán kicsit durva lesz, nyers megjegyzésekkel, de az is lehet, hogy talál egy normális pasit, aki lenyugtatja. Vagy legalábbis aki megpróbálkozik vele, mert kár lenne, hogy egy ennyire talpraesett lányt kárba vesszen.
- Mi van? - mordult rám Mel, mivel egy jó ideje bámultam. Mosolyogva megráztam a fejem, és Helenara fordítottam a tekintetem. Hol van Ashton?
- Üdvözlök mindenkit a 14-ik White Picniken. - hasított a levegőbe egy éles férfihang, ijedtemben ugrottam egyet a széken, mire Henry jól kiröhögött. A színpad felé fordultam, ahol egy fehér öltönyös férfi állt, és kártyáról olvasta a szövegét. - Köszönjük, hogy a részvételükkel és a jegy megvásárlásával támogatják a Saving Lives at Birth alapítványt. A mai estén a Cosmos zenekar szórakoztat minket, ezen felül pedig a Franco's étterem isteni fogásaiból válogathatnak. Miután a csillagok beterítik felettünk az égboltot, elkezdjük az árverést. Ezúton is köszönjük minden támogatónak és személynek, aki kisebb-nagyobb értéket felajánlt.
- Ti adtatok valamit? - kérdeztem, Helena pedig kuncogott.
- Amit minden évben. Majd meglátod. - kacsintott, és a bátyjára nézve nevetve rázni kezdte a fejét.
- ... éjfélkor pedig tűzijáték színesíti be a rendezvényt.
- De jó, az eddig nem volt. - gondolkodott hangosan Helena.
- Mindenkinek nagyon jó szórakozást kívánunk és jó étvágyat a vacsorához. - zárta beszédét a férfi, a tömeg pedig megtapsolta. A felettünk kifeszített égőket egyszerre kapcsolták fel,ahogy lebukott a nap a horizont mögé. Mindenki ámulva csodálta őket, köztük én is.
- Éhes vagyok. - törte meg a varázst Yako, és kilökte maga alól a széket. Egy több tíz fős tömeg indult meg a rendezvény bal oldalán felállított, roskadozó asztalokhoz.
- Vele megyek, muszáj leszednem a fejét. - tápászkodott fel Henry is, majd a barátja után sietett. Helena átült mellém, az arcáról csupa bűbáj ragyogott.
- Eddig hogy tetszik? - tárta szét a karját.
- Eszméletlen szép. Köszönöm, hogy elhoztatok. Megint. - öleltem át, és egy kicsit tovább szorítottam magamhoz, mint azt a helyzet megkívánta volna. A fejem a vállába furtam, és magamba szívtam vanília és narancs illatú parfümét. Ez volt Helena. A gyümölcs, amelyet mindenki szeret. Kedves és határozott, mindennak ellenére is, amin keresztül ment. Senki nem lenne ilyen pozitív, sem segítőkész, de ő végig mellettem állt ez a másfél hónap alatt. Húsz év alatt nem találkoztam annyira nagyszerű emberrel, mint ő, és akartam, hogy tudja.
- Köszönök mindent, Helena. - súgtam a vállába. - Tényleg. El sem tudom képzelni, milyen lett volna ez a nyár nélküled. - elhúzódtam, és láttam Helena szemében a csillogást. - Ne bőgj! - vágtam rá élesen, mire nevetni kezdett.
- Miért búcsúzkodsz? Hisz semminek nincs vége. Még két hét, és megyünk Londonba, tudod.
- Tudom, csak... - nem tudtam neki elmagyarázni, miért érzem úgy, hogy ma véget vetek a nyárnak. Saját magamnak sem tudtam volna elmagyarázni. - Csak akartam, hogy tudd. Ennyi. - Opálkék szemei találkoztak az enyémmel, és olvasni próbált belőlem. Nem tudott, mert magam sem voltam képes megfejteni az érzelmeim.
- Őrült vagy, Jenny Brown. - simitotta meg az arcom. Helena témáváltásként elkezdte mutogatni a városban élőket, és gonosz manók lévén mindegyiküket megkritizáltuk. "Lily Grent, szerintem egy számmal kisebb ruhát vett..." vagy "Úristen, Mr. Klocks, a matektanárom. Igen, pont olyan kegyetlen, mint aminek kinéz." és "Gery Peterson. Kétszer randiztam vele, de másodszor Henry rájött, úgyhogy rettenetesen megfenyegette. Szerintem mai napig fél a közelembe jönni." Az ételpultnál hatalmassá duzzadt a sor, mindenki élvezni akarta az ízletes falatokat, mielőtt elfogynának, de az én gyomromon csomó kötődött. Képtelen lennék enni, egész nap csak egy banánturmixot ittam. A percek teltek, mind nagyobb sóhajok hagyták el a szám, és igyekeztem nem emlékeztetni magam arra, mire készülök. Arról nem is beszélve, Henry mit fog szólni, ha kiderül.
- Ashton még mindig nincs a városban? - kérdeztem Helenat.
- Tegnap este óta nem válaszolt az üzenetemre, de máskor is előfordult már. - vont vállat. - A bátyám amúgy is árgus szemmel figyeli, hogy a kezembe van e a telefon, úgyhogy nem is akkora baj.
- Csak félt. - érveltem a héten már századszor.
- Nem. A féltés csak egy érzés. Ő leláncol a szobámba. - fakadt ki Helena. - Nem hiszi el, hogy nem Ashton hibája volt a szüleinkkel történtek.
- Helena, tudom, hogy fontos neked Ashton, nekem is, de azért legyünk reálisak... - kezdtem bele, de Helena a szavamba vágott.
- Szerinted ha Ashton lett volna a hibás, elengedték volna ilyen rövid idő után?
- Azt mondta, felkereste valaki... - szedtem össze az Ashtontól hallottakat, de Helena továbbra is mondta a sajátját.
- Az a valaki tudta, hogy nem működött az autóban a fék, amit mellesleg Ashton érdekes mód kölcsön kapott. - Helena az ujjaival dobolt a fehér abroszon, így kéztetve magát, hogy uralkodjon az indulatain. - Tudom, Jenny, hogy kedves lánynak tartasz, de szerinted meg tudtam volna bocsájtani neki mindazt, ami a családunkkal történt, ha tényleg az ő lelkén száradna? - Helena szemében gyűltek a könnyek, de a hangja dacosságról és kitartásról árulkodott.
- Dehát csak baleset volt, nem? - értetlenkedtem, és az agyam egy rózsaszín masszává olvadt. Egyszerűen nem tudtam összerakni a történetet, és ezekre a hírmorzsákra épp nem ma lett volna szükségem.
- Neked tényleg nem mondott Ashton semmit? - Helena első hullámú haragját mintha eltépték volna, a kezemre tette a kezét, így bíztatva, hogy nézzek rá.
- Mondott ő sok mindent. Mit hagyott ki? - sóhajtottam, és felkészültem a lehetetlenre. Vagyis csak azt hittem, de ez még annál is ütösebb lett.
- Az autó fékje nem csak úgy bekrepált. Elvágták a fékkábelt. Ami pedig tudod, mit jelent.
Persze hogy tudtam. De képtelen voltam fel is fogni.
Ashtont holtan akarták látni.
- A lógós, sokkal szebb.
- Szerintem is. - vont vállat, majd visszafordult.
Hivatalosan már fél órája el kellett volna indulnunk a piknikre, de sem Henry sem Helena nem készült el, Yako nadrágszárát pedig Kennedy úrihölgyekhez méltóan lepisilte, úgyhogy maximális a fejetlenség a Spourk házban. Yako teljesen az ellentéte Henrynek, egyedül a csibészes tekintet árulná el, hogy barátok. Ébenfekete haj, magas de férfias testalkat, enyhén mandulavágású szem. És folyamatos poénkodás, amitől az ember lányának hasa izomlázas lesz, annyit nevet. Még így is, hogy szétizgulom a fejem a mai estén, Yako képes volt elvonni a figyelmem apróságokról. Azonban Ashton felszívódását nem tudta feledtetni velem, és ez napok óta egyre nagyobb súllyal nehezedett rám. Amióta kilépett a kórházi szárny ajtaján, nem tudtam elérni. Tegnap még a lakására is elmentem, de zárva volt az ajtó. Helena szerint csak sok a dolga, de én ezt nem veszem be.
- Kár, hogy Jared nem tudott jönni. - akadt meg a tekintetem az egyik képen a falon, ahol Helena a fiúval egy hatalmas vattacukorba harap.
- Talán estére ideér. - próbálta rejteni, de hallatszott a hangján a csalódottság. - Eléggé meglepődtünk, hogy nem vették fel a kollégiumba. Úgyhogy most mindenki lakást keres.
- Az ingatlanirodák belőlünk gazdagodnak meg. - jegyeztem meg fanyalogva. Anyám is lakást vadászik, Henry-ék is, és úgy tűnik, mostmár Jared is. A lakberendezés király, csak az odáig vezető út a pokol túrája.
- Lemegyek, ránézek a lányokra. - tápászkodtam fel az ágyról, és otthagytam Helenat a púderes ecsetjével együtt. Henry szobája az övével szemben volt, a folyosó másik felén, és visszafolytottam egy mosolyt a mai reggel emlékéről. A lépcsőfordulónál belenéztem az egész alakos tükörbe, és muszáj volt a szemem forgatnom a látványra. Egy rövidujjú fehét topp tapadt a mellkasomra, és egy fehér magasított derekú farmer a testemre, amit valószínüleg soha az életben fel nem veszek többé, annyira nem az én világom. A derekamból egy jókora sápadt bőrcsík kilátszott, és ezt a fehérséget csak a vállamra omló barna hullámos hajam törte meg, ami Helenanak hála óriásira lett tupírozva.
A lány a tükörből farkasszemet nézett velem, és a tekintetében félelem ült. Kezdtem elbizonytalanodni az estét és a tervemet illetően. Túl sok minden fordulhat rossz irányba, de az eszem azt súgta, hogy minden rendben lesz. Ashton nélkül viszont a nem jó egyenesen rosszra fordulhat. Próbáltam pozitív lenni, és lehitetni magammal, hogy eleget tudok. Napok óta a rajzolgatom a raktárról látott részleteket és az Adelé által nagy nehezen kiszedett információkat. Ha bármi is megváltozott, óriási nagy bajba kerülök. A tükörképemmel egyszerre fordultunk el a lépcső irányába, ahonnan hangos nevetések hangjai vágták át a levegőt. Még így is ki tudtam venni Peny hangját, és azonnal mosoly terült szét az arcomon. A hahotázás nem az ő műfaja, Yakonak azonban ezt is sikerült elérnie.
- Tyű, a mindenit, milyen segg! - akadt meg elsőnek a tekintete az emlegetettnek rajtam, a következő pillanatban pedig Henry hatalmasat sózott a barátja fejére. A lányok kuncogtak, Kennedy pedig azonnal mellém szegődött. Megvakargattam a füle tövét, és elengedtem Yako megjegyzését a fülem mellett.
- Ember, állítsd le magad. - szólt rá Henry a barátjára, aki csak legyintett. Pont nem érdekeltek, hogy kiskorúak is velünk egy légtérben tartózkodnak.
- Te sem állítottad le a kutyádat, pedig láttad, mit tesz a nadrágommal. - vádaskodott Yako, mire nevetve megpaskoltam Kennedy feje búbját. Mind láttuk, mit csinál, de annyira kuncogtunk, hogy nem volt időnk szólni Yakonak, csak mikor már megérezte a hirtelen jött meleget a lábszárán.
- Nagy ügy. - vont vállat Henry, miközben mögém lépve átkarolta a derekam, én pedig boldogan símultam bele az ölelésébe. Az ujja a hasam egy fedetlen részén barangolt, forró érzést hagyva maga után. Peny épp befejezett egy rajzot Mel gipszén, amit már napok óta vászonnak használ, és elégedetten csapta rá a filctollra a tetejét. Melnek esze ágában sem volt fehéret viselni, úgy vélte,épp elég a fehér gipsze (ami Penynek hála lassan egy Van Gogh festménnyel versenyzett) és a szürkés mankója.
- Indulhatánk már... - morogta Yako, és beletúrt tarajként álló fekete hajába.
- Ezt mond a húgomnak. - sóhajtott Henry, és végszóra Helena jelent meg az utolsó lépcsőfokokon, gyönyörű, hercegnőket is megszégyenítő hófehér csipkeruhájában, aminek szára a földet súrolta, a vállát pedig szabadon hagyta. Szőke loknijait oldalra tűzte, és elkönyveltem, hogy nála szebb teremtés nem fog a pikniken megjelenni.
Yakonak leesett az álla, de ahogy szétnéztem, nem ő volt az egyetlen. Henry is megbabonázva figyelte a húgát, mintha legalábbis annak az esküvője volna, de hamar el is kapta róla a tekintetét.
Helenaval a viszonyuk, nos... volt már jobb. Henry nem képes a húgának megbocsájtani azt, hogy évekkel ezelőtt és most is hazudott neki, Helena pedig mérges Henryre, amiért az nem hagyja levegőhöz jutni. Kezdetben próbáltam elsímitani a dolgokat kettőjük közt, leülni velük beszélni, mindekttőjükről csupa pozitív dolgot mondani a másiknak, de egy nap után inkább feladtam. Ez a kettőjük ügye, amit előbb-utóbb rendezni fognak, csak hát teljes kézigránát jelenleg a házuk. Ashton neve a pöcök, amit ha kihúznak, újraépítethetetlenül összedől minden.
- Aztamindentejóistenatyaég. - nyögte ki Yako, és azonnal felpattant a helyéről, karját nyújtva Helena felé, aki vihogva és csillogó szemekkel fordult körbe.
- Nem túlzás? - emelte meg a szoknya rész, mi öten pedig egyszerre hördültünk fel, hogy "neeem".
- Gyönyörű vagy. - tette hozzá még Henry, és Helena egy pillanatra elfelejtve a vitájukat boldogan mosolygott rá vissza.
- Na, most már meheténk? - törte meg Mel az érzelmes pillanatot, aki amúgy sem tűri sokáig a gyengeséget, és a mankójáért nyúlt. Egyikünknek sem hagyta, hogy segítsünk, így karon ragadtam Penyt a kislányos fehér, világosékék virágokkal díszített ruhácskájában, és a garázs felé indultunk.
- Ott találkozunk. - intett vissza Yako az ajtóból, és Helenaval együtt az ő autója felé indultak. Már épp nyitottam ki az anyósülés oldali ajtót, mikor eszembe jutott valami.
- Csak visszaszaladok a táskámért. - hátráltam, Henry pedig segített beülni Melnek a hátsó ülésre.
Kennedy végigkísért a kerten a hátsó bejáratig, majd a lépcsőig. Éreztem, hogy a szívem hevesebben kezd dobogni, ahogy megragadtam az utazótáska fülét, amit érzekéskor tettem oda. A többieknek csak annyit mondtam, hogy váltásruha, ami a maga módján igaz is volt... csak épp nem a bulira. Egy pillanatra megtorpanva bámultam a táskát, és meginogtam a tervemet illetően. Ha magammal viszem, már nem léphetek vissza, végig kell csinálnom az estét így vagy úgy. Behunytam a szemem és mély lélegzetet vettem, és ezt megismételtem még kétszer. Egyre izzadó tenyerembe szorítottam az érdes szövetet. Nem néztem vissza sem a házra, sem Kennedyre, csak becsúsztam az ülésre és a lábamhoz dobtam a táskát.
- A váltócucc. - magyaráztam egyből idegesen, pedig Henry nem is kérdezte.
- Ha Yako kikezd a húgommal, esküszöm megütöm. - morogta Henry, ahogy a barátja autóját követtük. Egy gyönyörű, csillogó kék 1969 Chevy Camaro, aminek láttán azonnal átöleltem a motorháztetőt, sőt azt hiszem még egy csókot is nyomtam a fényezésre. Yako persze egyből leszedett róla, nem engedi, hogy bárki is hozzáérjen az ő "kicsikéjéhez". Melette Henry Audija fabatkát sem ér a szememben.
- Őt is? - kérdeztem vissza Ashtonra gondolva, és automatikusan a telefonomért nyúltam. Marha nagy szükségem lett volna rá, vagy egy nyugtatóra. A hatás ugyanaz. - Talán szól pár jó szót az érdekedben. - fontoltam át a lehetőségeket.
- Kizárt. Majdnem kiesett a szeme, mikor meglátta Helenat a lépcsőn. Szerintem a saját születési idejét sem tudná megmondani, annyira széthullott.
- A haverod. Nem kell aggódnod, Helena pedig igenis megérdemli a figyelmet. - zártam le a témát, Henry viszont tovább morgott magában.
Hosszú, kanyargós utcákon haladtunk végig, és igyekeztem minden részletet erőssen az elmémbe vésni. Először csak egy megérzés volt, aztán egyre gyanúsabbá vált, így rákérdeztem.
- Megyünk ki a városból? - fordultam Henry felé.
- Igen, a Haigh Country Parkban lesz a rendezvény.
- Nem... nem erre vannak a raktárak? - kérdeztem, és láttam a visszapillantóból, hogy Mel hirtelen előre fordítja az eddig távolba meredő tekintetét. Nem csak ő feszült meg ültében, én is.
- De igen. Honnan tudod? - ráncolta Henry a szemöldökét, és a combomra helyezte az egyik kezét.
- Tanulmányoztam Wigan térképét még régebben. - hazudtam szemrebbenés nélkül, és még nekem is feltűnt, mennyire belejöttem a kamuzásba az utóbbi időben.
- Minek? - értetlenkedett tovább a barátom, én pedig erőssen törtem a fejem a következő hazugságon. Egy pillanatra lefagytam, ami lehet, hogy elárulhatott volna, de Mel azonnal a segítségemre sietett.
- Hogy mikor lelépek otthonról, meg tudjon keresni. - vágta rá, ami a maga nyakatekert módján igaz is volt. Henry megelégedett a válasszal, nem firtatta tovább a dolgot, csak felhangosította a rádióból szóló Years&Years számot, és a hangos basszus elnyomta a szívem erőteljes dobogását.
- Azt hittem, valami mezőn leszünk. - tátottam el a számat ahogy kiléptem a műszerfal mögül.
- Hát, végülis az. - magyarázta Henry, és kisegítette Peny-t a magasított autóból, majd Mel-ért nyúlt.
- A mezőkön nincs kétszintes, hatalmas kastély. - mondtam viruló fejjel, és elképzelni sem mertem, hogy lehet berendezve. Valószínüleg fenséges és hatalmas szobák virágos tapétával, arany szegőkkel és bársony ülésekkel. Egy csapásra mindent elfelejtettem, a körülöttük örvénylő fehér ruhás emberektől kezdve a Camaróból kiszálló barátnőmön át a saját puszta jelenlétemig. A lábam azonnal az épület felé vette az irányt.
- Hé, nem arra van a piknik. - kapta el a kezem Henry, mielőtt tovább indulhattma volna. Összefűzte az ujjainkat, és visszaírányított az autóhoz, én pedig éreztem a szívemre rátelepedő csalódottságot.
- De én látni akarom belülről. - hisztiztem mint egy 8 éves, akinek kettétörték a Barbie-ját és még képen is röhögik.
- Bocs Jenny, de már évek óta lakatlan. - biggyesztette le az ajkát Helena, és feltűnt, hogy Yako védekezően még mindig mögötte áll.
- Nem. Nem. - csalódott hangomat elfújta egy nyári szellő, csak tátogtam, mint egy hal, ahogy a társaság és az épület közt kapkodtam a fejem. - Ez olyan igazságtalan.
- Sajnálom. De most oda megyünk. - mutatott Helena az ellenkező irányba, én pedig szomorúan lépkedtem utánuk. Yako és Helena ment elől, a két kiscsaj középen, mi Henryvel pedig hátul kullogtunk. Néhányan még velünk egy időben érkeztek, de a nagyobb tömeg már előttünk terült el, hófehér kinyitható kempingszékeken és fehér abrosszal leterített tucatnyi kerek asztalnál. A lágy zene hangjai lesülyedtek a fűszálakig, megérintve a talajt, hogy aztán a fellegekig repítse a hallgatót, és átszelje a mezőt. A csupa-csupa hófehér pontok narancssárgássá váltak a lemenő nap fényeiben, de mégis rikítottak a maguk tisztaságában.
- Kicsit ki fogok tűnni a tömegből. - törte meg a csendet Mel savanyúan, Peny pedig vihogni kezdett mellette.
- Legalább a mankód király. - veregettem meg a vállát bíztatóan. A mankóját körbetekertük Peny néhány fehér és ezüstös hajszalagával, ennyit engedett a lázadásából. Minél közelebb értünk, annál kevésbé kötöttek le a hangjegyek, és feltűnt a sutyorgás. Lehet, hogy Mel nem a dress code-hoz öltözött, és ez talán megbortánkoztatott pár embert, de maga a baráti társaságunk is minden tagja képes volt magára vonni a figyelmet valamivel. Helena a gyönyörűségével, Yako a visszatérésével, Mel a gipszes lábával. Az egész város tudta, hogy Eliz elhagyta a családját, és magára hagyta a kis Penyt, Henry volt a helyi sztár, én pedig... hát én mindenben benne voltam. Henry Spourk barátnője, Adelé egyik megtalálója és megmentője, a lány, aki majdnem megfulladt a tűz során, kirekesztett-Ashton ismerőse, londoni au-pair... és a városiak listája még csak nem is teljes. A sutyorgást az elhalkuló beszélgetések csak még inkább kiemelték, Henry pedig erősebben szorította a nyirkos kezem. Így vágtunk át a területen, míg egy Spourk névre lefoglalt asztalhoz találtunk. Yako kihúzta a széket Helenanak, Peny és Mel lezöttyentek két másikra. Segítettem Melnek felpolcolni a gipszes lábát egy szabad székre, majd én is helyet foglaltam, és mosolyogva körbenéztem. Nem érdekeltek az emberek, és ezt a tudtukra akartam adni, ennél pedig nincs nagyobb fegyver egy mosolynál. Henry a székem támlájára tette a kezét, és közelebb húzódott. A lehellete súrolta a nyakam, és kénytelen voltam elfojtani egy sóhajt.
- Lehet, hogy Helena a királylány jelenleg, és Gretchen is adta a szokásost, de nekem mindig is a bad-ass csajok jöttek be, mint te. Mindent a képzeletre hagysz, és ez őrjítő. - magyarázta az öltözékemről, én pedig az első büszkeséghullám után elhúzódtam tőle.
- Gretchen? Hol van? - kapkodtam a fejem, és Helena is megkérdezte, hogy kit keresek, olyan hévvel forogtam. Ennyit arról, hogy milyen erőssek maradunk a város előtt.
Aztán megpillantottam, ő pedig engem. Egyikünk sem gondolta megszakítani a tekintetünk kötelékét. Nem tévedtem, mikor az ingatlanirodában megállapítottam, hogy valószínüleg eszméletlen ruhában fog parádézni a mai napon. Egy vékonypántos fehér, teljes testére símuló ruhát viselt, amelynek oldalaiból kiharaptak egy jókora darabot, felfedve izmos hasát. Gretchen annyi bőrfelületet mutatott, amennyire csak képes lehetett. A combjánál egy vágás indult a lábujjáig, és közszemlére tette hosszú combjait, ahogy felénk közeledett.
- Ide jön? - fordította felém a fejét Helena, mire bólintottam. Túl egyenesen és határozottan jött az asztalok között, ahhoz, hogy ne hozzánk igyekezzen.
- Ó, azta, anyám, te aztán jól kitettél mindent. - ámult végig Yako Gretchenen, ahogy az hallótávolságon belül ért. Véletlen elnevettem magam, a lány pillantása ölni tudott volna. Szívem szerint összepacsiztam volna Yakoval az asztal felett, de későbbre halasztottam a nagyszerű pillanatot.
- Helló Yako, látom hazatoltad a képed. - Gretchen nem nézett az előtte ülő fiúra, kizárólag Henry-t tisztelte meg a figyelmével.
- Csak miattad, édesem. - simított végig bosszantásképp Yako Gretchen meztelen karján, az pedig undorodva kapta el a széktámláról a kezét.
- Ew. Hallgass. Henry, hallottam, mit tettél minap, igazi hős vagy. - kigyókat megszégyenítő mozgással közelített a fiúm felé, én viszont egyre merevebben ültem. Izzott a kezem egy kiadós cicaharcra. Amúgy is ideges voltam a mai nap miatt, erre ez a csaj is itt adja a szépet.
- Tudom. - vont vállat Henry, Helena arcán pedig egy mosoly terült szét. Gretchen keze megállapodott Henry széktámláján, és lejjebb hajolt, hogy mindenki kellő betekintést kaphasson az értékei közé.
- Remélem később megtisztelsz egy tánccal. - oldalra dobta loknis haját, csábosan pislogott a műszempilláival, és nagyon kevésen múlt, hogy nem pattantam fel a helyemről, hogy kikaparjam a füstös sminkkel kiemelt szemét. Henry keze bilincsként ragasztott a székhez, még ő is érezte a testemből áradó dühöt.
- Állj be a sorba. - Henry ugyanabba az irányba döntötte a fejét, amibe a lány is, és parázsló tekintettel bámult vissza rá. Gretchen arcáról eltűnt a csábító máz, felváltották a barázdák a homlokán és a szemöldöke közt.
- Mi? - húzta ki magát, szabad, kifehéredett ujjaim pedig a kenőkést forgatták.
- Zavarsz, nem tűnik fel? - a legváratlanabb helyről érkezett a kérdés, elkerekedett szemmel bámultam Melre, aki unalmas arccal figyelte az egész jelenetet.
- Igen, úgyhogy húzz el, légyszi. - csatlakozott Yako is a felkeléshez, Gretchen pedig döbbenten és mély sértődöttséggel elrobogott a saját asztaluk irányába. Az asztal körül minden szempár rám irányult.
- Mi van? - kérdeztem döbbenten.
- Fal fehér vagy, és most nem a ruhára célzok. - magyarázta Helena. Válasz helyett belekortyoltam az előttem lévő pohárba, és lehűtöttem magam a hideg vizzel.
- Csak idegesít, ennyi.
- Az én barátnőm volt két évig, hidd el, az az igazi pokol. - Yako mosolya ragadós volt, akaratlanul is szétterült az arcomon.
- Mintha akkor nem panaszkodtál volna... - jegyezte meg Henry, és szorosabban magához ölelt a derekamnál fogva.
- Panaszkodtam volna, de a szex a legjobb manipuláló szer. Főleg ha egy pasit akarsz elhallgattatni. - védekezett Yako, Helena pedig a vállába boxolt, hogy ne beszéljen így a kicsik előtt. Henry nevetett, és belecsókolt a hajamba, közben Mel felé tátogtam egy "köszönöm"-öt. Fogalmam sincs, mi lesz vele, ha egyszer hazamegyek, vajon milyen felnőtt lesz, vajon hogy teszi túl magát a serdülőkoron. Megszelidül talán? Áh, kizárt. De hogy nem fogja csak úgy hagyni magát megalázni, ebben nagyon reménykedem. Talán kicsit durva lesz, nyers megjegyzésekkel, de az is lehet, hogy talál egy normális pasit, aki lenyugtatja. Vagy legalábbis aki megpróbálkozik vele, mert kár lenne, hogy egy ennyire talpraesett lányt kárba vesszen.
- Mi van? - mordult rám Mel, mivel egy jó ideje bámultam. Mosolyogva megráztam a fejem, és Helenara fordítottam a tekintetem. Hol van Ashton?
- Üdvözlök mindenkit a 14-ik White Picniken. - hasított a levegőbe egy éles férfihang, ijedtemben ugrottam egyet a széken, mire Henry jól kiröhögött. A színpad felé fordultam, ahol egy fehér öltönyös férfi állt, és kártyáról olvasta a szövegét. - Köszönjük, hogy a részvételükkel és a jegy megvásárlásával támogatják a Saving Lives at Birth alapítványt. A mai estén a Cosmos zenekar szórakoztat minket, ezen felül pedig a Franco's étterem isteni fogásaiból válogathatnak. Miután a csillagok beterítik felettünk az égboltot, elkezdjük az árverést. Ezúton is köszönjük minden támogatónak és személynek, aki kisebb-nagyobb értéket felajánlt.
- Ti adtatok valamit? - kérdeztem, Helena pedig kuncogott.
- Amit minden évben. Majd meglátod. - kacsintott, és a bátyjára nézve nevetve rázni kezdte a fejét.
- ... éjfélkor pedig tűzijáték színesíti be a rendezvényt.
- De jó, az eddig nem volt. - gondolkodott hangosan Helena.
- Mindenkinek nagyon jó szórakozást kívánunk és jó étvágyat a vacsorához. - zárta beszédét a férfi, a tömeg pedig megtapsolta. A felettünk kifeszített égőket egyszerre kapcsolták fel,ahogy lebukott a nap a horizont mögé. Mindenki ámulva csodálta őket, köztük én is.
- Éhes vagyok. - törte meg a varázst Yako, és kilökte maga alól a széket. Egy több tíz fős tömeg indult meg a rendezvény bal oldalán felállított, roskadozó asztalokhoz.
- Vele megyek, muszáj leszednem a fejét. - tápászkodott fel Henry is, majd a barátja után sietett. Helena átült mellém, az arcáról csupa bűbáj ragyogott.
- Eddig hogy tetszik? - tárta szét a karját.
- Eszméletlen szép. Köszönöm, hogy elhoztatok. Megint. - öleltem át, és egy kicsit tovább szorítottam magamhoz, mint azt a helyzet megkívánta volna. A fejem a vállába furtam, és magamba szívtam vanília és narancs illatú parfümét. Ez volt Helena. A gyümölcs, amelyet mindenki szeret. Kedves és határozott, mindennak ellenére is, amin keresztül ment. Senki nem lenne ilyen pozitív, sem segítőkész, de ő végig mellettem állt ez a másfél hónap alatt. Húsz év alatt nem találkoztam annyira nagyszerű emberrel, mint ő, és akartam, hogy tudja.
- Köszönök mindent, Helena. - súgtam a vállába. - Tényleg. El sem tudom képzelni, milyen lett volna ez a nyár nélküled. - elhúzódtam, és láttam Helena szemében a csillogást. - Ne bőgj! - vágtam rá élesen, mire nevetni kezdett.
- Miért búcsúzkodsz? Hisz semminek nincs vége. Még két hét, és megyünk Londonba, tudod.
- Tudom, csak... - nem tudtam neki elmagyarázni, miért érzem úgy, hogy ma véget vetek a nyárnak. Saját magamnak sem tudtam volna elmagyarázni. - Csak akartam, hogy tudd. Ennyi. - Opálkék szemei találkoztak az enyémmel, és olvasni próbált belőlem. Nem tudott, mert magam sem voltam képes megfejteni az érzelmeim.
- Őrült vagy, Jenny Brown. - simitotta meg az arcom. Helena témáváltásként elkezdte mutogatni a városban élőket, és gonosz manók lévén mindegyiküket megkritizáltuk. "Lily Grent, szerintem egy számmal kisebb ruhát vett..." vagy "Úristen, Mr. Klocks, a matektanárom. Igen, pont olyan kegyetlen, mint aminek kinéz." és "Gery Peterson. Kétszer randiztam vele, de másodszor Henry rájött, úgyhogy rettenetesen megfenyegette. Szerintem mai napig fél a közelembe jönni." Az ételpultnál hatalmassá duzzadt a sor, mindenki élvezni akarta az ízletes falatokat, mielőtt elfogynának, de az én gyomromon csomó kötődött. Képtelen lennék enni, egész nap csak egy banánturmixot ittam. A percek teltek, mind nagyobb sóhajok hagyták el a szám, és igyekeztem nem emlékeztetni magam arra, mire készülök. Arról nem is beszélve, Henry mit fog szólni, ha kiderül.
- Ashton még mindig nincs a városban? - kérdeztem Helenat.
- Tegnap este óta nem válaszolt az üzenetemre, de máskor is előfordult már. - vont vállat. - A bátyám amúgy is árgus szemmel figyeli, hogy a kezembe van e a telefon, úgyhogy nem is akkora baj.
- Csak félt. - érveltem a héten már századszor.
- Nem. A féltés csak egy érzés. Ő leláncol a szobámba. - fakadt ki Helena. - Nem hiszi el, hogy nem Ashton hibája volt a szüleinkkel történtek.
- Helena, tudom, hogy fontos neked Ashton, nekem is, de azért legyünk reálisak... - kezdtem bele, de Helena a szavamba vágott.
- Szerinted ha Ashton lett volna a hibás, elengedték volna ilyen rövid idő után?
- Azt mondta, felkereste valaki... - szedtem össze az Ashtontól hallottakat, de Helena továbbra is mondta a sajátját.
- Az a valaki tudta, hogy nem működött az autóban a fék, amit mellesleg Ashton érdekes mód kölcsön kapott. - Helena az ujjaival dobolt a fehér abroszon, így kéztetve magát, hogy uralkodjon az indulatain. - Tudom, Jenny, hogy kedves lánynak tartasz, de szerinted meg tudtam volna bocsájtani neki mindazt, ami a családunkkal történt, ha tényleg az ő lelkén száradna? - Helena szemében gyűltek a könnyek, de a hangja dacosságról és kitartásról árulkodott.
- Dehát csak baleset volt, nem? - értetlenkedtem, és az agyam egy rózsaszín masszává olvadt. Egyszerűen nem tudtam összerakni a történetet, és ezekre a hírmorzsákra épp nem ma lett volna szükségem.
- Neked tényleg nem mondott Ashton semmit? - Helena első hullámú haragját mintha eltépték volna, a kezemre tette a kezét, így bíztatva, hogy nézzek rá.
- Mondott ő sok mindent. Mit hagyott ki? - sóhajtottam, és felkészültem a lehetetlenre. Vagyis csak azt hittem, de ez még annál is ütösebb lett.
- Az autó fékje nem csak úgy bekrepált. Elvágták a fékkábelt. Ami pedig tudod, mit jelent.
Persze hogy tudtam. De képtelen voltam fel is fogni.
Ashtont holtan akarták látni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése