Ahogy becsukódott mögöttem az ajtó, egyből el is felejtettem a fura szomszéd fiút.
- Mel, te hova ilyen sietőssen? - kérdeztem inkább meglepődve, miközben a lány mérgesen fujtatott és magára kapta a válltáskáját.
- El. - válszolta röviden, és megpróbált átnyomakodni mellettem, de az ajtóig hátráltam, elzárva az útját.
- Na, nem mondod. Ennyivel nem rázol le.
- Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok. - csattant fel, és akkor néztem meg magamnak jobban az előttem álló fiatal lányt. A szeme vastagon kihúzta feketével, tipikus pandamaci stílusban, mint a fiatalok, akik még nem tudnak sminkelni. Fekete tornacipőt és farmert viselt, egy mélyen kivágott felsővel, ami még semmit nem tudott sejtetni. Tudtam, hogy nem szabadna, de akaratlanul is elmosolyodtam a látványától. Ennél feltűnőbben lázadni sem lehet, de pár órával ezelőtt még rózsaszín felsőt és egyszerű nadrágot viselt, semmi nem csúfitotta el szépséges arcát.
Azonban gyorsan lehervadt a mosoly az arcomról. Már most el kellett döntenem, hogy az anyjának akarok megfelelni, vagy a lányoknak, és ez alapján kellett viselkednem.
A szám szélét rágtam, miközben a kiscsaj megpróbált arrébb lökni.
- Egy feltétellel elengedlek. - kezdtem, mire döbbenet ült ki az arcára, és várakozóan nézett rám. - Elkisérlek, megnézem, hova mész, és aztán esetleg - kihangsúlyoztam, hogy ne bizza el magát - hazajövök.
- Kizárt, nem jöhetsz velem! - kiáltotta, és még a cipősszekrénybe is belerúgott.
- Akkor te sem mész. - vontam meg a vállam, mintha minden nagyon laza lenne, de kezdett kicsit kiakasztani.
Toporgott egy ideig, majd előhalászta a telefonját a táskájából, és úgy fordult, hogy ne lássam mit ír. Mel kiagyalt valamit, hogy megtévesszen. Nem vagyok hülye, én is pontosan ugyanezt csináltam anyámmal szemben. Minden megnyilvánulása, a smink, az öltözködés, a titkolózás deja vu hullámot indított el bennem, pontosan így viselkedtem én is. De mihez kezdjek vele? Nem vagyok az anyja, nem tudok gyereket nevelni, ha kémkedek, akkor az ő szemében leszek rossz, ha hagyom, had menjen az útjára, akkor az anyja küld haza.
Márpedig nem megyek haza, amig nem kell.A telefon pittyegett, Mel pedig felsóhajtott.
- Oké, elkísérhetsz. - forgatta a szemeit, mire szalutálva kinyitottam az ajtót, ő pedig szitkozódva ellépett mellettem, majd bezártunk és elindultunk. A szél rákezdett, így az eddigi meleg levegő hűvösen simogatta izzadt hátam. Annyira utáltam ezt a kiszámíthatlan időjárást. Ez volt a második indok, amiért nem akartam a meleg Floridát ott hagyni. Ahol az év bármely szakában süttetni tudtuk magunkat a parton, és napszemüveg nélkül ki sem léptünk a házból.
Most bezzeg ha ennél is sápadtabb lennék, valaki beutalna az orvoshoz, és esernyő nélkül nem kellene kilépnem a házból, de persze soha nincs nálam. Mert minek lenne, ahogy most sincs.
Ugyanazon az úton sétáltunk végig, ahol az imént még futottam, és Mel tisztes távolságban előttem ment.Nagyon kényelmetlenül éreztem magam, így megpróbálkoztam a csevegéssel.
- És amúgy... Mit terveztél a nyári szünetre? - fontam keresztbe a karjaimat.
- Hát biztos nem azt, amit te. - hátra sem fordult, úgy válaszolt. Nem pont erre vállalkoztam, mikor elvállaltam ezt a melót. A képekről egy idilli kis család jött le, nem egy lázadó 14 éves, egy félénk 10 éves, és egy gyanúsan vigyorgó feleség.Az apát meg még csak nem is láttam, pedig valahogy éreztem, hogy ő lesz a kulcs az egészhez. Két hónapot töltök itt el, de két hét alatt ki fog bújni a szög a zsákból.
-Még jó, mivel ilyen sminkben csak megrémítenéd a családot, akire vigyáznál. - vontam vállat, mire egy utálkozó pillantást vetett rám a válla felett.
-Szerintem ne szólj bele a dolgaimba. - mondta mostmár igazán mérgesen, mikor ráfordultunk egy olyan utcába, ahol eddig nem jártam, de teljesen ugyanúgy nézett ki, mint a többi: vörös téglás, egyszintes házak, szorosan egymás mellett.
-Nem szólok,csak elmondtam a véleményem. - mondtam vigyorogva. Beletúrtam barna hajamba, amely most egyes helyeken begöndörödött az alacsony légnyomás és az előbbi futás után. Láttam, hogy néhányan furán pislognak felém az öltözékem miatt, mintha erre nem lenne szokás a sport.
A sok kis épület közt feltűnt egy nagyobb, ami előtt a zászló lebegett. Két Mel-lel egykorú lány és egy fiú ült a lépcsőjén, mindegyikük feketébe öltözve, a fiú szájából cigi lógott, a szőke lány pedig energiaitalt kortyolgatott.
Ezen kissé megütköztem, de sikerült befognom a szám.
-Ideértünk, látod, mi a helyzet, csak lógunk a suli előtt. Mostmár békén hagysz? - fordult felém hirtelen Mel, majdnem nekimentem.
-Be sem mutatsz nekik? - kérdeztem vissza, mire egy "nem" volt a válasz.
- Melly baba, ki ez a csaj? - lépett oda a fiú, és jobban megnéztem magamnak. Lehet, hogy távolról fiatalnak néztem, de dősebb volt, legalább 17, baseball sapkát viselt, és épp átkarolta az egy fejjel alacsonyabb "Melly babát". Felnevettem volna, de a szívem hevesebben kezdett dobogni, mikor rájöttem, hogy ez sokkal komolyabb ügy lesz, mint vártam.
- Az új babysitterünk. Tudod, a húgom miatt. - magyarázta vörös fejjel Mel.
-És miattad is. Téged hogy hívnak? - fordultam a fiú felé, majd az eget kémleltem.
- Marknak. Ők pedig Julie és Amanda. - mutatott a háta mögé a két lányra, akik ügyet sem vetettek ránk.
- Jenny vagyok. Csak elkísértem Mel-t, már itt sem vagyok. Mikorra vagy várható? - kérdeztem a lánytól, mire mégjobban elvörösödött.
- Majd megyek, mikor kedvem tartja.
- Gondolom, mire anyád hazaér, te is, így ha hatig nem jössz, elmondom neki, merre jársz. - vázoltam a tényeket, ő pedig összepréselt ajkakkal gyűlölködő kék pillantással nézett vissza rám.
- Ó, pedig csatlakozhatnál hozzánk. - mondta Mark,miközben végignézett rajtam. A kis naív.
- Hogyne, talán egy másik nap, most azonban hazamennék letusolni. - mosolyogtam, amilyen kedvesen csak tudtam, holott legszívesebben összeismertettem volna a középső ujjammal.
Mindketten biccentettek, és hátatfordítottunk egymásnak, de eszem ágában sem volt ennyiben hagyni a dolgot.
Behúzódtam az első bolt ajtófélfájához, és onnan figyeltem a távolodó bandát. Mel átöltelte a fiú derekát, a két másik lány pedig kézenfogva ugrándoztak fel-alá az utcán, mint akik be vannak pörögve, vélhetően így is volt.
-Legalább valami jó pasit lesel ennyire? - szólalt meg egy lány az oldalamon, mire ijedtemben ugrottam egyet.
- Mi? Ki? Jesszus, a frászt hoztad rám! - nevettem zavaromban, és kiléptem az utcára, ő pedig mosolyogva fogadta a zavaros mondandómat.
- Ne haragudj, nem akartam, csak nagyon úgy tűnik, hogy kémkedsz valaki után. - a kezében egy telepakolt barna papírzacskót tartott, amiből kilógott a baguette és néhány zöldség. Szőkés-vöröses hosszú haja összefonva pihent a jobb vállán, kék szemeit pedig sminkel emelte még hatalmasabbra. Nagyon szép lány volt, brit akcentussal - amerikában szerintem öltek volna az osztálytársaim érte.
- Áh, hosszú sztori. - legyintettem, és a banda után néztem, akik épp az úton sétáltak (mit sétáltak, randalíroztak) át.
- Ráérek. - vont vállat a lány. - Mesélheted, miközben követjük az illetőt. - Vigyorgott, és felfedeztem, hogy az első két foga közt jókora rés húzódik. Nem lehet mindenki tökéletes, na.
- Öhm, oké. - mosolyogtam vissza. - Jenny vagyok. Új még a városban. - mutatkoztam be menet közben.
- Helena. Törzsgyökeres. - nevetett, mire mint egy égi jel, zuhogni kezdett az eső. - A csudába, már megint elázik a baguette! - szitkozódva próbálta összébb húzni a zacskó száját, miközben gyorsítottunk a tempón és mi is átvágtunk az úton.
- Sajnálom. Igazából ma érkeztem, au-pairként dolgozom, és az egyik lány már most próbál túljárni az eszemen. Őt követjük, mert túlságosan hasonlít az egykori önmagamra.- avattam be Helenat a lényegbe.
- Hmm, világos. Ők azok ott előttünk? - kérdezte a kis csapatra mutatva, akik épp befordultak egy házba. Basszus, oda már nem követhetem.
- Tudod véletlen, hogy kinek a háza az? - támadtam le újdonsült kémtársamat, aki megvonva a vállát "nem"-et mondott. - De esetleg kikereshetjük a telefonkönyvből a cím alapján. Ha nem bánod, most hazamennék, mert vacsorát kell csinálnom. - mondta egy szomorú mosollyal.
- Ó, oké, persze. Esetleg mehetünk egy ideig együtt, ha gondolod. - mondtam, miközben kipislogtam az esőt a szememből. A lábaim már nagyon fáztak, így biztos futottam volna, ha egyedül vagyok, de Helena egy fejjel kisebb volt nálam, rövidebbek voltak a lábai, így nem biztos, hogy birta volna a tempót a mostanra már szétázott papírzacskóval együtt. Igyekeztünk a tetők alatt menni, miközben kiderült, hogy ugyanabban az utcában lakunk. Úgy látszik, a mai napom szerencséje, hogy egy apró kisvárosban is a saját szomszédaimat találom meg. Helena 18 éves, nemrég érettségizett le, de mikor az egyetemről kérdeztem, csak egy rövidke fejrázást kaptam vissza. Nagyon tetszett neki, mikor elmeséltem, hogy amerikából jöttem, és még jobban nevetett, mikor közöltem vele, hogy eddig ő az első ember, aki ezt pozitív dolognak fogja fel. Közben kisütött a nap, mintha felkapcsoltak volna egy kapcsolót a falon, mily meglepő, de megszáradni már nem volt lehetőségem.
- Nos, örülök, hogy megismertelek, ha bármi kell, itt vagyok szemben. - vigyorgott megint, mire döbbenten néztem végig újra rajta. Szőke haj, kék szem, szív alakú arc. Henry húgához lett volna szerencsém? Létezik egyáltalán ilyen? Esküszöm, be kellett volna fizetnem a lottót, mert erre az esély túlontúl minimális.
- Persze, öhm, megyek, megszárítkozom. Szia. - integettem, és bemenekültem volna a házba, ami természetesen zárva volt. Csodás, Mel-nél maradt a kulcs.
- Ilyen nincs. - vágtam a fejemet az ajtóba. A kiscsajnak bezzeg tutira feltűnt, hogy mi a helyzet, de nem szólt. Ilyen tempóban gyorsan el fog fogyni a türelmem.
Egy ideig mérlegeltem a lehetőségeimet, de minduntalan a szemben levő épületre siklott a tekintetem.
- Ez csak egy rossz álom. - motyogtam magamban, miközben átvágtam az úton, és kinyitottam a kis fakaput. A temérdek fától nem is igazán látszódott az épület, és a zöld bokrok közt csak egy ösvény húzódott. Felléptem a lépcsőn, és bekopogtam.
- Ki az? - kiáltotta egy fiú hang, mire az ajkamba haraptam.Nem válaszoltam, inkább megvártam, hogy maga jöjjön rá.
Azzal azonban nem számoltam, hogy egy félmeztelen, még a tusolástól frissen nedves hajjal, és egy szál törölközőben parádézó izomkolosszus nyit nekem ajtót.
- Mel, te hova ilyen sietőssen? - kérdeztem inkább meglepődve, miközben a lány mérgesen fujtatott és magára kapta a válltáskáját.
- El. - válszolta röviden, és megpróbált átnyomakodni mellettem, de az ajtóig hátráltam, elzárva az útját.
- Na, nem mondod. Ennyivel nem rázol le.
- Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok. - csattant fel, és akkor néztem meg magamnak jobban az előttem álló fiatal lányt. A szeme vastagon kihúzta feketével, tipikus pandamaci stílusban, mint a fiatalok, akik még nem tudnak sminkelni. Fekete tornacipőt és farmert viselt, egy mélyen kivágott felsővel, ami még semmit nem tudott sejtetni. Tudtam, hogy nem szabadna, de akaratlanul is elmosolyodtam a látványától. Ennél feltűnőbben lázadni sem lehet, de pár órával ezelőtt még rózsaszín felsőt és egyszerű nadrágot viselt, semmi nem csúfitotta el szépséges arcát.
Azonban gyorsan lehervadt a mosoly az arcomról. Már most el kellett döntenem, hogy az anyjának akarok megfelelni, vagy a lányoknak, és ez alapján kellett viselkednem.
A szám szélét rágtam, miközben a kiscsaj megpróbált arrébb lökni.
- Egy feltétellel elengedlek. - kezdtem, mire döbbenet ült ki az arcára, és várakozóan nézett rám. - Elkisérlek, megnézem, hova mész, és aztán esetleg - kihangsúlyoztam, hogy ne bizza el magát - hazajövök.
- Kizárt, nem jöhetsz velem! - kiáltotta, és még a cipősszekrénybe is belerúgott.
- Akkor te sem mész. - vontam meg a vállam, mintha minden nagyon laza lenne, de kezdett kicsit kiakasztani.
Toporgott egy ideig, majd előhalászta a telefonját a táskájából, és úgy fordult, hogy ne lássam mit ír. Mel kiagyalt valamit, hogy megtévesszen. Nem vagyok hülye, én is pontosan ugyanezt csináltam anyámmal szemben. Minden megnyilvánulása, a smink, az öltözködés, a titkolózás deja vu hullámot indított el bennem, pontosan így viselkedtem én is. De mihez kezdjek vele? Nem vagyok az anyja, nem tudok gyereket nevelni, ha kémkedek, akkor az ő szemében leszek rossz, ha hagyom, had menjen az útjára, akkor az anyja küld haza.
Márpedig nem megyek haza, amig nem kell.A telefon pittyegett, Mel pedig felsóhajtott.
- Oké, elkísérhetsz. - forgatta a szemeit, mire szalutálva kinyitottam az ajtót, ő pedig szitkozódva ellépett mellettem, majd bezártunk és elindultunk. A szél rákezdett, így az eddigi meleg levegő hűvösen simogatta izzadt hátam. Annyira utáltam ezt a kiszámíthatlan időjárást. Ez volt a második indok, amiért nem akartam a meleg Floridát ott hagyni. Ahol az év bármely szakában süttetni tudtuk magunkat a parton, és napszemüveg nélkül ki sem léptünk a házból.
Most bezzeg ha ennél is sápadtabb lennék, valaki beutalna az orvoshoz, és esernyő nélkül nem kellene kilépnem a házból, de persze soha nincs nálam. Mert minek lenne, ahogy most sincs.
Ugyanazon az úton sétáltunk végig, ahol az imént még futottam, és Mel tisztes távolságban előttem ment.Nagyon kényelmetlenül éreztem magam, így megpróbálkoztam a csevegéssel.
- És amúgy... Mit terveztél a nyári szünetre? - fontam keresztbe a karjaimat.
- Hát biztos nem azt, amit te. - hátra sem fordult, úgy válaszolt. Nem pont erre vállalkoztam, mikor elvállaltam ezt a melót. A képekről egy idilli kis család jött le, nem egy lázadó 14 éves, egy félénk 10 éves, és egy gyanúsan vigyorgó feleség.Az apát meg még csak nem is láttam, pedig valahogy éreztem, hogy ő lesz a kulcs az egészhez. Két hónapot töltök itt el, de két hét alatt ki fog bújni a szög a zsákból.
-Még jó, mivel ilyen sminkben csak megrémítenéd a családot, akire vigyáznál. - vontam vállat, mire egy utálkozó pillantást vetett rám a válla felett.
-Szerintem ne szólj bele a dolgaimba. - mondta mostmár igazán mérgesen, mikor ráfordultunk egy olyan utcába, ahol eddig nem jártam, de teljesen ugyanúgy nézett ki, mint a többi: vörös téglás, egyszintes házak, szorosan egymás mellett.
-Nem szólok,csak elmondtam a véleményem. - mondtam vigyorogva. Beletúrtam barna hajamba, amely most egyes helyeken begöndörödött az alacsony légnyomás és az előbbi futás után. Láttam, hogy néhányan furán pislognak felém az öltözékem miatt, mintha erre nem lenne szokás a sport.
A sok kis épület közt feltűnt egy nagyobb, ami előtt a zászló lebegett. Két Mel-lel egykorú lány és egy fiú ült a lépcsőjén, mindegyikük feketébe öltözve, a fiú szájából cigi lógott, a szőke lány pedig energiaitalt kortyolgatott.
Ezen kissé megütköztem, de sikerült befognom a szám.
-Ideértünk, látod, mi a helyzet, csak lógunk a suli előtt. Mostmár békén hagysz? - fordult felém hirtelen Mel, majdnem nekimentem.
-Be sem mutatsz nekik? - kérdeztem vissza, mire egy "nem" volt a válasz.
- Melly baba, ki ez a csaj? - lépett oda a fiú, és jobban megnéztem magamnak. Lehet, hogy távolról fiatalnak néztem, de dősebb volt, legalább 17, baseball sapkát viselt, és épp átkarolta az egy fejjel alacsonyabb "Melly babát". Felnevettem volna, de a szívem hevesebben kezdett dobogni, mikor rájöttem, hogy ez sokkal komolyabb ügy lesz, mint vártam.
- Az új babysitterünk. Tudod, a húgom miatt. - magyarázta vörös fejjel Mel.
-És miattad is. Téged hogy hívnak? - fordultam a fiú felé, majd az eget kémleltem.
- Marknak. Ők pedig Julie és Amanda. - mutatott a háta mögé a két lányra, akik ügyet sem vetettek ránk.
- Jenny vagyok. Csak elkísértem Mel-t, már itt sem vagyok. Mikorra vagy várható? - kérdeztem a lánytól, mire mégjobban elvörösödött.
- Majd megyek, mikor kedvem tartja.
- Gondolom, mire anyád hazaér, te is, így ha hatig nem jössz, elmondom neki, merre jársz. - vázoltam a tényeket, ő pedig összepréselt ajkakkal gyűlölködő kék pillantással nézett vissza rám.
- Ó, pedig csatlakozhatnál hozzánk. - mondta Mark,miközben végignézett rajtam. A kis naív.
- Hogyne, talán egy másik nap, most azonban hazamennék letusolni. - mosolyogtam, amilyen kedvesen csak tudtam, holott legszívesebben összeismertettem volna a középső ujjammal.
Mindketten biccentettek, és hátatfordítottunk egymásnak, de eszem ágában sem volt ennyiben hagyni a dolgot.
Behúzódtam az első bolt ajtófélfájához, és onnan figyeltem a távolodó bandát. Mel átöltelte a fiú derekát, a két másik lány pedig kézenfogva ugrándoztak fel-alá az utcán, mint akik be vannak pörögve, vélhetően így is volt.
-Legalább valami jó pasit lesel ennyire? - szólalt meg egy lány az oldalamon, mire ijedtemben ugrottam egyet.
- Mi? Ki? Jesszus, a frászt hoztad rám! - nevettem zavaromban, és kiléptem az utcára, ő pedig mosolyogva fogadta a zavaros mondandómat.
- Ne haragudj, nem akartam, csak nagyon úgy tűnik, hogy kémkedsz valaki után. - a kezében egy telepakolt barna papírzacskót tartott, amiből kilógott a baguette és néhány zöldség. Szőkés-vöröses hosszú haja összefonva pihent a jobb vállán, kék szemeit pedig sminkel emelte még hatalmasabbra. Nagyon szép lány volt, brit akcentussal - amerikában szerintem öltek volna az osztálytársaim érte.
- Áh, hosszú sztori. - legyintettem, és a banda után néztem, akik épp az úton sétáltak (mit sétáltak, randalíroztak) át.
- Ráérek. - vont vállat a lány. - Mesélheted, miközben követjük az illetőt. - Vigyorgott, és felfedeztem, hogy az első két foga közt jókora rés húzódik. Nem lehet mindenki tökéletes, na.
- Öhm, oké. - mosolyogtam vissza. - Jenny vagyok. Új még a városban. - mutatkoztam be menet közben.
- Helena. Törzsgyökeres. - nevetett, mire mint egy égi jel, zuhogni kezdett az eső. - A csudába, már megint elázik a baguette! - szitkozódva próbálta összébb húzni a zacskó száját, miközben gyorsítottunk a tempón és mi is átvágtunk az úton.
- Sajnálom. Igazából ma érkeztem, au-pairként dolgozom, és az egyik lány már most próbál túljárni az eszemen. Őt követjük, mert túlságosan hasonlít az egykori önmagamra.- avattam be Helenat a lényegbe.
- Hmm, világos. Ők azok ott előttünk? - kérdezte a kis csapatra mutatva, akik épp befordultak egy házba. Basszus, oda már nem követhetem.
- Tudod véletlen, hogy kinek a háza az? - támadtam le újdonsült kémtársamat, aki megvonva a vállát "nem"-et mondott. - De esetleg kikereshetjük a telefonkönyvből a cím alapján. Ha nem bánod, most hazamennék, mert vacsorát kell csinálnom. - mondta egy szomorú mosollyal.
- Ó, oké, persze. Esetleg mehetünk egy ideig együtt, ha gondolod. - mondtam, miközben kipislogtam az esőt a szememből. A lábaim már nagyon fáztak, így biztos futottam volna, ha egyedül vagyok, de Helena egy fejjel kisebb volt nálam, rövidebbek voltak a lábai, így nem biztos, hogy birta volna a tempót a mostanra már szétázott papírzacskóval együtt. Igyekeztünk a tetők alatt menni, miközben kiderült, hogy ugyanabban az utcában lakunk. Úgy látszik, a mai napom szerencséje, hogy egy apró kisvárosban is a saját szomszédaimat találom meg. Helena 18 éves, nemrég érettségizett le, de mikor az egyetemről kérdeztem, csak egy rövidke fejrázást kaptam vissza. Nagyon tetszett neki, mikor elmeséltem, hogy amerikából jöttem, és még jobban nevetett, mikor közöltem vele, hogy eddig ő az első ember, aki ezt pozitív dolognak fogja fel. Közben kisütött a nap, mintha felkapcsoltak volna egy kapcsolót a falon, mily meglepő, de megszáradni már nem volt lehetőségem.
- Nos, örülök, hogy megismertelek, ha bármi kell, itt vagyok szemben. - vigyorgott megint, mire döbbenten néztem végig újra rajta. Szőke haj, kék szem, szív alakú arc. Henry húgához lett volna szerencsém? Létezik egyáltalán ilyen? Esküszöm, be kellett volna fizetnem a lottót, mert erre az esély túlontúl minimális.
- Persze, öhm, megyek, megszárítkozom. Szia. - integettem, és bemenekültem volna a házba, ami természetesen zárva volt. Csodás, Mel-nél maradt a kulcs.
- Ilyen nincs. - vágtam a fejemet az ajtóba. A kiscsajnak bezzeg tutira feltűnt, hogy mi a helyzet, de nem szólt. Ilyen tempóban gyorsan el fog fogyni a türelmem.
Egy ideig mérlegeltem a lehetőségeimet, de minduntalan a szemben levő épületre siklott a tekintetem.
- Ez csak egy rossz álom. - motyogtam magamban, miközben átvágtam az úton, és kinyitottam a kis fakaput. A temérdek fától nem is igazán látszódott az épület, és a zöld bokrok közt csak egy ösvény húzódott. Felléptem a lépcsőn, és bekopogtam.
- Ki az? - kiáltotta egy fiú hang, mire az ajkamba haraptam.Nem válaszoltam, inkább megvártam, hogy maga jöjjön rá.
Azzal azonban nem számoltam, hogy egy félmeztelen, még a tusolástól frissen nedves hajjal, és egy szál törölközőben parádézó izomkolosszus nyit nekem ajtót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése