Sosem értettem azokat a lányokat, akik minden
pasis képtől olvadoznak, egy kockahastól ájuldoznak, és az ember fiát a kerek
hátsójáról ismerik fel, nem pedig arcról. Mármint persze, nekem is feltűnt a
széles és izmos hát, a dús haj, és a többiek, de csak megjegyeztem magamban,
hogy "hmm" és az élet ment tovább. Peter, az első és egyetlen fiúm,
aki aztán összejött a barátnőmmel, nyurga volt, magas és szemüveges. A maga
módján inkább nevezném aranyosnak, mint jó pasinak, de nem is a külsejéért
szerettem. Őrült intelligens és jó humorú fiú volt akkoriban, aki magasról tett
a társadalmi elvárásokra, és ezt a lázadását mindig csillogó szemekkel
figyeltem. Szerettem, mikor egésszen fura dolgokról magyarázott, mert a
legbonyolultabb dolgokról is úgy beszélt, mintha teljesen egyszerű lenne, és
így sokat tanultam tőle.
Most viszont észre sem vettem a fenomenális testhez tartozó arcot, a kockák úgy meredeztek a képembe, hogy képtelen voltam máshova nézni. Mint egy autószerencsétlenségnél: tudod, hogy nem szabadna odanézned, de az agyad lefagy.
Jobb kezemmel megkapaszkodtam az ajtófélfába, és égni kezdett az arcom. Á, kicsit sem volt feltűnő a megrogyó térdem, ugyan. Éreztem, hogy a testem legszívesebben ráugrana Henryre és addig nyalogatná azokat az emlegetett kockákat, míg ki nem szárad a szám, de a józanabb felem leütötte ezt az érzés, és párszor bele is rúgott a biztonság kedvéért.
Esküszöm a fáradtság kezdi kikészíteni az agyam, nem tudom mással magyarázni az illetlen gondolataimat.
Lassan felpillantottam Henry-re, aki lemondó sóhajjal tette keresztbe a karját, és látszott rajta, hogy nagyon untatja a némaságom.
- Khm, szóval. Öhm, kizártam magam, és, hát, öö, gondoltam, Helena esetleg, tudod, itthon van, és addig... szóval átjönnék. - gratulálok Jenny, ez egy igen összetett és értelmes mondatra sikeredett.
- Ismered a húgom? - kérdezte még mindig azon az unott hangon, én pedig lesütöttem a szemem, és vettem két mély lélegzetet, ahogy anyám mindig magyarázta.
- Nem, csak nyomoztam utánad. - mondtam ki gondolkodás nélkül, mire felvonta a szemöldökét. Annyira irigylem azokat az embereket, akik külön-külön tudják mozgatni a szemöldökük! Mintha ez valami angyali kiváltság lenne. Én a tükör előtt próbálgattam, és csak hülyén éreztem magam, amiért mindig meglepett fejet sikerült vágnom.
- Vicc volt. Tudom, az angolok mást értenek alatta. - legyintettem lemondóan, mire a válla felett hátra kiabált a húgának. A következő pillanatban egy fekete-fehér husky jelent meg Henry lábánál, és hatalmas heterokrómiás szemekkel nézett rám, érdeklődve kidugta a nyelvét, majd a gazdájára pillantott. Egyik szeme sárgás volt, másik pedig ugyanolyan szürkés-kék, mint a gazdájáért.
- A kutya és a gazdája tényleg hasonlítanak. - motyogtam, mire a következő pillanatban több minden történt egyszerre. A kutya lépett kettőt, és a lábamhoz dörgölőzött, de közben a testével elhúzta Henry törölközőjét, aki az utolsó pillanatban volt képes utána kapni. Így is többet láttam, mint az bármely helyzetben normális lett volna.
Most ő volt soron, hogy elpiruljon, de az én fejem is lángolt, ahogy lehajoltam megvakargatni a Husky fejét.
- Ki az? - lépett ki az ajtón megmentőm, kötényben és épp a kezét törölgette egy ronggyal. A bátyja szó nélkül bevonult a házukba, én pedig elmagyaráztam Helena-nak, hogy kizártam magam.
- Jaj, gyere nyugodtan, nem sokszor van normális vendégünk. - terelt befelé, én pedig próbáltam megfejteni, hogy miért lennék pont én a normális.
- Gondolom, szívesen letusolnál már végre, hozok le neked egy felsőt, meg egy nacit, ha gondolod. A vendégfürdőt használhatod. - rohant vissza a konyhába, hogy felkapcsolja a sütőt.
- Ez gondolom egy rejtett jelzés, hogy büdös vagyok.
- mosolyogtam kínosan, mire Helena csak legyintett. Így, kötényben már nem az az alacsony lányt láttam, mint a boltnál. Sokkal felnőttesebben viselkedett, ide-oda szaladgált, mindent ő intézett.
- Tessék, remélem, jó lesz rád. Törölközőt találsz a felső szekrényben. - terelt be a fürdőbe, és mielőtt becsuktam az ajtót, láttam, hogy Henry trappol lefelé a lépcsőn a huskyval a nyomában.
Rosszul éreztem magam, és betolakodónak. Idegenek közt vagyok, még ha kedvesek is - legalábbis Helena. Igyekeztem a leggyorsabban végezni, hogy ne fogyasszak túl sok vizet és energiát. A konyhából behallatszódott az edények és az eszközök koccanása, és a két testvér beszélgetése.
A fekete leggings pont jó volt, de a póló kicsit bővebb, és gyanítottam, hogy ez nem is Helena-é. Kötöttem egy csomót az aljára, majd a hajamat törölgetve beléptem a konyhába.
- Csini. - vigyorgott Helena, mire önkéntelenül is elmosolyodtam.
- Itt pedig finom illatok vannak. Mi készül? - érdeklődtem, miközben felültem a pult előtti bárszékre.
- Lerakott krumpli és darált hús, cukkinis tetővel és sajtöntettel leöntve. Elég egyszerű.
- A húst leszámítva jól is hangzik.
- Ó, egy nyúl. - összerezzentem a hangjára, mert nem láttam, hogy a kanapén ül.
- Halat eszem. - magyaráztam Helena-nak, ügyet sem vetve a bátyja piszkálódására. Nem ő az első, akitől ezt a megjegyzést kapom.
- Még jó, ez a Fish and Chips hazája. Elvárás, hogy egyél halat. - a beszólás ismét a hátam mögül jött, mire már hátra fordultam.
- Lehet, hogy nem eszem húst, de holnap reggel ez a nyúl le fog hagyni.
- Öhm, mi is a kettő köze egymáshoz? - hajtotta hátra a fejét, amitől más murisnak nézne ki, de ő szimplán csak jóképűnek. Igaza volt, de nem tudtam mivel visszavágni.
Megadóan sóhajtottam, és újra a húga felé fordultam.
A kutya ismét odajött a lábamhoz, és le is ült, miközben engem nézett.
- Kennedy, kifelé a konyhából! - csattant fel Helena, mire Henry is egyből odakapta a fejét, és már fel is pattant a tévé elől.
- Úgy tűnik, tetszel neki, Jenny. Általában fél az idegenektől. - törölte le a konyhapultot Helena, miközben a bátyja maga mellé ültette Kennedyt a nappaliban.
- Miért pont Kennedy? Majdnem mindegyiküket megölték. - kérdeztem, mire Helena felnevetett.
- Jacqueline után kapta a nevét. Hosszú sztori, de a lényeg, hogy ő nem lett merénylet áldozata. - magyarázta a lány, és lerogyott mellém a másik bárszékre.
A tévében európai futball ment, azt nézte Henry nagy lelkesedéssel, mire húzni kezdtem a számat.
- Gondolom nem volt még időd kigondolni, hogy mi legyen Mel-lel. - terelte el a figyelmemet Helena a tévéről.
- Mit tudsz a Harper családról? Csak mert úgy érzem, valami nem oké. - lehalkítottam a hangom, mintha csak attól félnék, hogy valaki olyan hallja meg, akinek nem kellene.
- Hát nem is. Pontosan nem tudom, mi történik a ház falain belül, de nem egyszer az éjjszaka közepén járt kint a mentő, illetve az apa is sokszor elviharzik, szintén éjszakánként. - szedett le egy láthatatlan pihét a nadrágjáról. Aztán felpillantott, és az ijedt tekintetemet látva gyorsan hozzátette. - Nyugi, ha te itt vagy, biztos normálisak lesznek. Ezek sem mindennapi dolgok, ha az lenne, már biztos kiküldték volna a gyámhivatalt, vagy valami.
- Én csak annyit mondok - meneküüüülj! - Henry igazán vicces kedvében lehetett, de kezdtem tőle besokalni.
- Henry, pontosan miért is szólsz hozzám? Mármint a húgodat birom, de te cseppet sem vagy szimpatikus.
- Az előbb az ajtóban nem úgy tűnt. - lógatta hátra megint a fejét, mire összeszorítottam az öklömet.
- Te álltál neki sztriptízelni, ha nem csal az emlékezetem.
- Az baleset volt. Az én vetkőzésemet ki kell érdemelni. - fordult vissza a tévé felé, és felhangosította azt.
Helena kapkodta köztünk a tekintetét, miközben vigyorgott, én pedig a combjára csaptam. A hangra Kennedy felkelt, és hátrapillantott a karfa mögül, és továbbra is érdeklődve pislogott rám.
Helena hívott vacsorára, de kedvesen elutasítottam, és elindultam vissza az eredeti szálláshelyemre, pedig nagyon jól éreztem magam a Spourk tesóknál. Kicsit fura, hogy a szüleikről nem esett szó, de nem éreztem úgy, hogy rákérdezhetek. Biztos sokat vannak távol, üzleti úton, stb, és az ilyen mindig rosszul érinti a gyerekeket.
Szerencsémre végre nyitva volt az ajtó, és belépéskor ismét megcsodáltam az elképesztő előszobát.
Eliz a konyhában ügyködött, megjelenésemre túlzottan felderült az arca.
- A lányok a szobáikban, Jeffry is hamarosan hazaér. Ha gondolod, megteríthetsz. - mutatott az ebédlőasztalra, mire természetesen segédkezni kezdtem. Elernyedtek az izmaim, addig fel sem tűnt, mennyire aggódom, Mel hazaér e vacsorára. Peny érdeklődve lejött, leült az egyik székre, és lógatta a lábát, de nem szólt egy szót sem. Eliz azonban kitöltötte a csendet, pletykákat mesélt olyan emberekről, akikről fogalmam sem volt, tervezgetett a nyárra, és csak beszélt és beszélt vég nélkül, mint akinek nincs kivel beszélnie az életéről. Érdeklődve hallgattam és bólogattam, válaszoltam a rám irányuló kérdésekre.
Hét óra múlt, mikor nyílt az ajtó, és egy magas, öltönyös pasas lépett be a házba. Aktatáskáját ledobta a földre, majd meglazította zöld nyakkendőjét. Fekete haja szanaszét állt, fekete borostája a gallérja alá is benyúlt. Fiatalon biztosan jóképű lehetett, de most táskás és megviselt arca inkább visszataszító érzést keltett.
- Ajánlom, hogy kész legyen a vacsora! - mondta minden fajta bevezető nélkül, én pedig a szememet meresztettem meglepettségemben. Betoppant a konyhába, majd végignézett rajtam, mire reflexszerűen Peny-re pillantottam. - Ez meg ki?
- Jeffry, ő az új au-pair, Jenny Brown. Nyáron itt lesz, tudod, megbeszéltük, vigyáz a lányokra. - Eliz nem is próbálta elrejteni a hangjából kicsengő félelmet, úgy magyarázkodott, mint akit gyorshajtásért állítanak meg.
- Aha, remélem nem túl drága. - nézett végig rajtam újra, mire megborzongtam.
- Jenny, kérlek szólj Mel-nek, hogy vacsoráznánk. - mosolygott rám Eliz, mire felpattantam, és amennyire csak tudtam, a falhoz hátráltam és úgy kerültem ki a férjét.
Van az az érzés, mikor tudod, hogy valakivel nem akarsz beszélni. Mikor érzed, hogy valakiből árad a gonoszság, és félelmet kelt. Jefferson Harper pontosan az a személy volt, akit messzire el akartam kerülni amennyire csak tudtam ebben a házban, pedig nem szidott le vagy üvöltözött velem. De nézett, és a tekintetétől az egész testemet átjárta a félelem.
Ahogy felfelé futottam a lépcsőn, csak egyetlen dologra tudtam gondolni: úristen, hova kerültem?
- Látom, sikerült levakarnod a kormot a szemedről. - nyitottam be kopogás nélkül, mire Mel riadtan hátrafordult a székében. Utálkozó pillantást vetett rám, és elindult a nyitott ajtó irányába. Szobájában káosz uralkodott, szanaszét hevertek a ruhák, csak az állólámpa égett és a laptopból szólt a rock zene. Legszívesebben megdicsértem volna a jó zeneválasztásért, SOAD Hypnotize-a ment. Nem túl szokványos egy kezdő serdülőtől, de még mindig jobb, mintha Justin Bieber-ért rajongana.
- Hazaértem, ahogy kérted.
- Még jó, 14 évesen én is hazaértem, csak hogy kijátszam a szüleimet. Van, hogy áldozatot kell hozni a látszat fenntartásához. - magyaráztam, mire megtorpant, és a válla felett rám nézett.
- Mi vagy te, politikus vagy valami ilyen szarság?
- Nem, csak szeretném, ha elmondanád, mi a helyzet veled. Megkönnyítenénk egymás dolgát - én falazok neked, te pedig betartod a szabályaimat. - magyaráztam a délután Helenaval kiötlött tervünket. Láttam, hogy megtorpan és komolyan elgondolkodik a dolgon, de aztán megrázta a fejét.
- Nem vagyok hülye, úgyis beköpnél. - robogott le a lépcsőn, és nem is nézett rám a továbbiakban. Mély sóhajjal követtem, és csak reménykedtem, hogy mégis meggondolja magát.
A vacsora - nem túlzok - néma csendben telt, leszámítva Jeffry néhány telefonbeszélgetését, ahol vidáman és teljesen megváltozva beszélgetett a hívókkal. A kollégái szemében biztos ő a legjobb fej főnök (ennyit tudtam kideríteni a beszélgetésekből), de a gyerekek sem néztek az apjukra, és maga Eliz sem. Mindhárman az asztal fölé görnyedtek, és némán lapátolták az ételt, én viszont kihúzott háttal, szolidan falatoztam.
- És, meddig is maradsz Ginny? - lecsapta a telefont az asztalra, és felém fordult.
- Jenny - javítottam, mire amolyan "nem különösebben érdekel" stílusban bólintott. - Két hónapig, júliustól szeptember 1-ig.
- Aham, aham, persze. Hát, az én kis tündéreim nagyon szófogadóak, úgyhogy könnyű dolgod lesz. - mosolygott, mire Eliz félrenyelt, én pedig összeszorítottam a bal kezemet az asztal alatt, hogy meg ne szólaljak.
- Befejeztem, mehetek? - érdeklődött Mel, mire Peny is lerakta a kanalát.
- Igen, segíts megágyazni a húgodnak, aztán szabad vagy. - mosolygott Eliz kedvesen, de Mel nem viszonozta ezt.
- Ezért van itt Jenny, segítsen ő. - tolta ki a széket, mire Peny nagy szemekkel rám nézett. Megnyugtatóan rámosolyogtam, megtöröltem a számat, majd megköszönve a vacsorát felkísértem a kislányt a szobájába. Peny ágya felet baldachin függött, az egész szobában a piros és a narancssárga szín dominált. Mel szobájával szemben itt rend volt, és az egyik falat rajzok borították. Nem ám kriksz-krakszok, hanem elképesztően élethű portrék, állatok, növények rajzai.
- Ezeket te csináltad? - léptem oda, mire Peny szégyenlőssen elmosolyodott. - Nagyon ügyes vagy! - dicsértem meg.
- Köszi. - mondta, mire eszembe jutott, hogy most hallom másodszor a hangját.
- Tudod, általában a művészeknél van rendetlenség. - próbáltam vele viccelődni, de csak újra elmosolyodott.
Lepakoltuk a párnákat és az ágytakarót, majd elküldtem a fürdőszobába, amíg megágyaztam neki. Még korán van aludni, ezért úgy döntöttem, ott maradok vele tévézni. Egy kis képernyős televízió volt a sarokba állítva, és épp rátaláltam az Amerikan's Next Topmodellre, mikor belépett az ajtón pizsamában.
- Szereted? - kérdeztem, mire széles mosollyal bólogatni kezdett.
- Főleg a fotózások végeredményét. - mászott fel lassan az ágyába, és kinyújtotta lábát az enyém mellé.
- Az a lényeg, a többi nyavajájuk engem sem érdekel. - böktem a képernyő felé, ahol épp az egyik modell sírva fakadt. Peny kuncogott mellettem, és láthatóan jól érezte magát.
A műsor végeztével magára hagytam, épp egy könyvet vett le a polcáról, mikor behúztam magam után az ajtót.
A fürdőszobában megmostam az arcom, és csak ekkor éreztem meg, mennyire fáradt vagyok. A mai nap sokat kivett az erőmből, pedig még csak nem is kellett főznöm vagy takarítanom.
Vizes arccal bámultam magam a tükörben. Lehet, hogy próbáltam elmenekülni az otthoni dolgoktól, de úgy tűnik, a családi problémák démonként követnek, és itt sem szabadulok meg tőlük. Peny miatt maradok, és mert nem akarom, hogy Mel elzülljön. De a szülőktől a legnagyobb távolságot akarom tartani, amit csak lehet.
Kinéztem az utcára néző ablakomon, és ismét elmosolyodtam zavaromban. Henryre gondolva égni kezdett az arcom, de Helenara gondolva egyből nyugodtabb lettem, mintha ő lenne a békesség szigete. Nem tudok róluk túl sokat, de az, hogy délután befogadtak a házukba, mindennél jobban esett. A barátaim Londonban vannak, vélhetőleg bulizni indulnak vagy épp dolgozni. Inkább vagyunk haverok és amolyan közösség, mint közeli barátok. Mindennapi dolgokról beszélgetünk, nem pedig magunkról.
A szemben levő épület egyik szobájában felkapcsolódott a lámpa, mire hátráltam az ablakomból, és a telefon után kutattam. Tudtam, hogy anyám egész nap a hívásomat várta, hogy beszámoljak neki a történésekről.
Tárcsáztam, és harmadszorra fel is vette.
- Szia Anya. Mennyi időd van? Mert ez hosszú beszélgetés lesz.
Most viszont észre sem vettem a fenomenális testhez tartozó arcot, a kockák úgy meredeztek a képembe, hogy képtelen voltam máshova nézni. Mint egy autószerencsétlenségnél: tudod, hogy nem szabadna odanézned, de az agyad lefagy.
Jobb kezemmel megkapaszkodtam az ajtófélfába, és égni kezdett az arcom. Á, kicsit sem volt feltűnő a megrogyó térdem, ugyan. Éreztem, hogy a testem legszívesebben ráugrana Henryre és addig nyalogatná azokat az emlegetett kockákat, míg ki nem szárad a szám, de a józanabb felem leütötte ezt az érzés, és párszor bele is rúgott a biztonság kedvéért.
Esküszöm a fáradtság kezdi kikészíteni az agyam, nem tudom mással magyarázni az illetlen gondolataimat.
Lassan felpillantottam Henry-re, aki lemondó sóhajjal tette keresztbe a karját, és látszott rajta, hogy nagyon untatja a némaságom.
- Khm, szóval. Öhm, kizártam magam, és, hát, öö, gondoltam, Helena esetleg, tudod, itthon van, és addig... szóval átjönnék. - gratulálok Jenny, ez egy igen összetett és értelmes mondatra sikeredett.
- Ismered a húgom? - kérdezte még mindig azon az unott hangon, én pedig lesütöttem a szemem, és vettem két mély lélegzetet, ahogy anyám mindig magyarázta.
- Nem, csak nyomoztam utánad. - mondtam ki gondolkodás nélkül, mire felvonta a szemöldökét. Annyira irigylem azokat az embereket, akik külön-külön tudják mozgatni a szemöldökük! Mintha ez valami angyali kiváltság lenne. Én a tükör előtt próbálgattam, és csak hülyén éreztem magam, amiért mindig meglepett fejet sikerült vágnom.
- Vicc volt. Tudom, az angolok mást értenek alatta. - legyintettem lemondóan, mire a válla felett hátra kiabált a húgának. A következő pillanatban egy fekete-fehér husky jelent meg Henry lábánál, és hatalmas heterokrómiás szemekkel nézett rám, érdeklődve kidugta a nyelvét, majd a gazdájára pillantott. Egyik szeme sárgás volt, másik pedig ugyanolyan szürkés-kék, mint a gazdájáért.
- A kutya és a gazdája tényleg hasonlítanak. - motyogtam, mire a következő pillanatban több minden történt egyszerre. A kutya lépett kettőt, és a lábamhoz dörgölőzött, de közben a testével elhúzta Henry törölközőjét, aki az utolsó pillanatban volt képes utána kapni. Így is többet láttam, mint az bármely helyzetben normális lett volna.
Most ő volt soron, hogy elpiruljon, de az én fejem is lángolt, ahogy lehajoltam megvakargatni a Husky fejét.
- Ki az? - lépett ki az ajtón megmentőm, kötényben és épp a kezét törölgette egy ronggyal. A bátyja szó nélkül bevonult a házukba, én pedig elmagyaráztam Helena-nak, hogy kizártam magam.
- Jaj, gyere nyugodtan, nem sokszor van normális vendégünk. - terelt befelé, én pedig próbáltam megfejteni, hogy miért lennék pont én a normális.
- Gondolom, szívesen letusolnál már végre, hozok le neked egy felsőt, meg egy nacit, ha gondolod. A vendégfürdőt használhatod. - rohant vissza a konyhába, hogy felkapcsolja a sütőt.
- Ez gondolom egy rejtett jelzés, hogy büdös vagyok.
- mosolyogtam kínosan, mire Helena csak legyintett. Így, kötényben már nem az az alacsony lányt láttam, mint a boltnál. Sokkal felnőttesebben viselkedett, ide-oda szaladgált, mindent ő intézett.
- Tessék, remélem, jó lesz rád. Törölközőt találsz a felső szekrényben. - terelt be a fürdőbe, és mielőtt becsuktam az ajtót, láttam, hogy Henry trappol lefelé a lépcsőn a huskyval a nyomában.
Rosszul éreztem magam, és betolakodónak. Idegenek közt vagyok, még ha kedvesek is - legalábbis Helena. Igyekeztem a leggyorsabban végezni, hogy ne fogyasszak túl sok vizet és energiát. A konyhából behallatszódott az edények és az eszközök koccanása, és a két testvér beszélgetése.
A fekete leggings pont jó volt, de a póló kicsit bővebb, és gyanítottam, hogy ez nem is Helena-é. Kötöttem egy csomót az aljára, majd a hajamat törölgetve beléptem a konyhába.
- Csini. - vigyorgott Helena, mire önkéntelenül is elmosolyodtam.
- Itt pedig finom illatok vannak. Mi készül? - érdeklődtem, miközben felültem a pult előtti bárszékre.
- Lerakott krumpli és darált hús, cukkinis tetővel és sajtöntettel leöntve. Elég egyszerű.
- A húst leszámítva jól is hangzik.
- Ó, egy nyúl. - összerezzentem a hangjára, mert nem láttam, hogy a kanapén ül.
- Halat eszem. - magyaráztam Helena-nak, ügyet sem vetve a bátyja piszkálódására. Nem ő az első, akitől ezt a megjegyzést kapom.
- Még jó, ez a Fish and Chips hazája. Elvárás, hogy egyél halat. - a beszólás ismét a hátam mögül jött, mire már hátra fordultam.
- Lehet, hogy nem eszem húst, de holnap reggel ez a nyúl le fog hagyni.
- Öhm, mi is a kettő köze egymáshoz? - hajtotta hátra a fejét, amitől más murisnak nézne ki, de ő szimplán csak jóképűnek. Igaza volt, de nem tudtam mivel visszavágni.
Megadóan sóhajtottam, és újra a húga felé fordultam.
A kutya ismét odajött a lábamhoz, és le is ült, miközben engem nézett.
- Kennedy, kifelé a konyhából! - csattant fel Helena, mire Henry is egyből odakapta a fejét, és már fel is pattant a tévé elől.
- Úgy tűnik, tetszel neki, Jenny. Általában fél az idegenektől. - törölte le a konyhapultot Helena, miközben a bátyja maga mellé ültette Kennedyt a nappaliban.
- Miért pont Kennedy? Majdnem mindegyiküket megölték. - kérdeztem, mire Helena felnevetett.
- Jacqueline után kapta a nevét. Hosszú sztori, de a lényeg, hogy ő nem lett merénylet áldozata. - magyarázta a lány, és lerogyott mellém a másik bárszékre.
A tévében európai futball ment, azt nézte Henry nagy lelkesedéssel, mire húzni kezdtem a számat.
- Gondolom nem volt még időd kigondolni, hogy mi legyen Mel-lel. - terelte el a figyelmemet Helena a tévéről.
- Mit tudsz a Harper családról? Csak mert úgy érzem, valami nem oké. - lehalkítottam a hangom, mintha csak attól félnék, hogy valaki olyan hallja meg, akinek nem kellene.
- Hát nem is. Pontosan nem tudom, mi történik a ház falain belül, de nem egyszer az éjjszaka közepén járt kint a mentő, illetve az apa is sokszor elviharzik, szintén éjszakánként. - szedett le egy láthatatlan pihét a nadrágjáról. Aztán felpillantott, és az ijedt tekintetemet látva gyorsan hozzátette. - Nyugi, ha te itt vagy, biztos normálisak lesznek. Ezek sem mindennapi dolgok, ha az lenne, már biztos kiküldték volna a gyámhivatalt, vagy valami.
- Én csak annyit mondok - meneküüüülj! - Henry igazán vicces kedvében lehetett, de kezdtem tőle besokalni.
- Henry, pontosan miért is szólsz hozzám? Mármint a húgodat birom, de te cseppet sem vagy szimpatikus.
- Az előbb az ajtóban nem úgy tűnt. - lógatta hátra megint a fejét, mire összeszorítottam az öklömet.
- Te álltál neki sztriptízelni, ha nem csal az emlékezetem.
- Az baleset volt. Az én vetkőzésemet ki kell érdemelni. - fordult vissza a tévé felé, és felhangosította azt.
Helena kapkodta köztünk a tekintetét, miközben vigyorgott, én pedig a combjára csaptam. A hangra Kennedy felkelt, és hátrapillantott a karfa mögül, és továbbra is érdeklődve pislogott rám.
Helena hívott vacsorára, de kedvesen elutasítottam, és elindultam vissza az eredeti szálláshelyemre, pedig nagyon jól éreztem magam a Spourk tesóknál. Kicsit fura, hogy a szüleikről nem esett szó, de nem éreztem úgy, hogy rákérdezhetek. Biztos sokat vannak távol, üzleti úton, stb, és az ilyen mindig rosszul érinti a gyerekeket.
Szerencsémre végre nyitva volt az ajtó, és belépéskor ismét megcsodáltam az elképesztő előszobát.
Eliz a konyhában ügyködött, megjelenésemre túlzottan felderült az arca.
- A lányok a szobáikban, Jeffry is hamarosan hazaér. Ha gondolod, megteríthetsz. - mutatott az ebédlőasztalra, mire természetesen segédkezni kezdtem. Elernyedtek az izmaim, addig fel sem tűnt, mennyire aggódom, Mel hazaér e vacsorára. Peny érdeklődve lejött, leült az egyik székre, és lógatta a lábát, de nem szólt egy szót sem. Eliz azonban kitöltötte a csendet, pletykákat mesélt olyan emberekről, akikről fogalmam sem volt, tervezgetett a nyárra, és csak beszélt és beszélt vég nélkül, mint akinek nincs kivel beszélnie az életéről. Érdeklődve hallgattam és bólogattam, válaszoltam a rám irányuló kérdésekre.
Hét óra múlt, mikor nyílt az ajtó, és egy magas, öltönyös pasas lépett be a házba. Aktatáskáját ledobta a földre, majd meglazította zöld nyakkendőjét. Fekete haja szanaszét állt, fekete borostája a gallérja alá is benyúlt. Fiatalon biztosan jóképű lehetett, de most táskás és megviselt arca inkább visszataszító érzést keltett.
- Ajánlom, hogy kész legyen a vacsora! - mondta minden fajta bevezető nélkül, én pedig a szememet meresztettem meglepettségemben. Betoppant a konyhába, majd végignézett rajtam, mire reflexszerűen Peny-re pillantottam. - Ez meg ki?
- Jeffry, ő az új au-pair, Jenny Brown. Nyáron itt lesz, tudod, megbeszéltük, vigyáz a lányokra. - Eliz nem is próbálta elrejteni a hangjából kicsengő félelmet, úgy magyarázkodott, mint akit gyorshajtásért állítanak meg.
- Aha, remélem nem túl drága. - nézett végig rajtam újra, mire megborzongtam.
- Jenny, kérlek szólj Mel-nek, hogy vacsoráznánk. - mosolygott rám Eliz, mire felpattantam, és amennyire csak tudtam, a falhoz hátráltam és úgy kerültem ki a férjét.
Van az az érzés, mikor tudod, hogy valakivel nem akarsz beszélni. Mikor érzed, hogy valakiből árad a gonoszság, és félelmet kelt. Jefferson Harper pontosan az a személy volt, akit messzire el akartam kerülni amennyire csak tudtam ebben a házban, pedig nem szidott le vagy üvöltözött velem. De nézett, és a tekintetétől az egész testemet átjárta a félelem.
Ahogy felfelé futottam a lépcsőn, csak egyetlen dologra tudtam gondolni: úristen, hova kerültem?
- Látom, sikerült levakarnod a kormot a szemedről. - nyitottam be kopogás nélkül, mire Mel riadtan hátrafordult a székében. Utálkozó pillantást vetett rám, és elindult a nyitott ajtó irányába. Szobájában káosz uralkodott, szanaszét hevertek a ruhák, csak az állólámpa égett és a laptopból szólt a rock zene. Legszívesebben megdicsértem volna a jó zeneválasztásért, SOAD Hypnotize-a ment. Nem túl szokványos egy kezdő serdülőtől, de még mindig jobb, mintha Justin Bieber-ért rajongana.
- Hazaértem, ahogy kérted.
- Még jó, 14 évesen én is hazaértem, csak hogy kijátszam a szüleimet. Van, hogy áldozatot kell hozni a látszat fenntartásához. - magyaráztam, mire megtorpant, és a válla felett rám nézett.
- Mi vagy te, politikus vagy valami ilyen szarság?
- Nem, csak szeretném, ha elmondanád, mi a helyzet veled. Megkönnyítenénk egymás dolgát - én falazok neked, te pedig betartod a szabályaimat. - magyaráztam a délután Helenaval kiötlött tervünket. Láttam, hogy megtorpan és komolyan elgondolkodik a dolgon, de aztán megrázta a fejét.
- Nem vagyok hülye, úgyis beköpnél. - robogott le a lépcsőn, és nem is nézett rám a továbbiakban. Mély sóhajjal követtem, és csak reménykedtem, hogy mégis meggondolja magát.
A vacsora - nem túlzok - néma csendben telt, leszámítva Jeffry néhány telefonbeszélgetését, ahol vidáman és teljesen megváltozva beszélgetett a hívókkal. A kollégái szemében biztos ő a legjobb fej főnök (ennyit tudtam kideríteni a beszélgetésekből), de a gyerekek sem néztek az apjukra, és maga Eliz sem. Mindhárman az asztal fölé görnyedtek, és némán lapátolták az ételt, én viszont kihúzott háttal, szolidan falatoztam.
- És, meddig is maradsz Ginny? - lecsapta a telefont az asztalra, és felém fordult.
- Jenny - javítottam, mire amolyan "nem különösebben érdekel" stílusban bólintott. - Két hónapig, júliustól szeptember 1-ig.
- Aham, aham, persze. Hát, az én kis tündéreim nagyon szófogadóak, úgyhogy könnyű dolgod lesz. - mosolygott, mire Eliz félrenyelt, én pedig összeszorítottam a bal kezemet az asztal alatt, hogy meg ne szólaljak.
- Befejeztem, mehetek? - érdeklődött Mel, mire Peny is lerakta a kanalát.
- Igen, segíts megágyazni a húgodnak, aztán szabad vagy. - mosolygott Eliz kedvesen, de Mel nem viszonozta ezt.
- Ezért van itt Jenny, segítsen ő. - tolta ki a széket, mire Peny nagy szemekkel rám nézett. Megnyugtatóan rámosolyogtam, megtöröltem a számat, majd megköszönve a vacsorát felkísértem a kislányt a szobájába. Peny ágya felet baldachin függött, az egész szobában a piros és a narancssárga szín dominált. Mel szobájával szemben itt rend volt, és az egyik falat rajzok borították. Nem ám kriksz-krakszok, hanem elképesztően élethű portrék, állatok, növények rajzai.
- Ezeket te csináltad? - léptem oda, mire Peny szégyenlőssen elmosolyodott. - Nagyon ügyes vagy! - dicsértem meg.
- Köszi. - mondta, mire eszembe jutott, hogy most hallom másodszor a hangját.
- Tudod, általában a művészeknél van rendetlenség. - próbáltam vele viccelődni, de csak újra elmosolyodott.
Lepakoltuk a párnákat és az ágytakarót, majd elküldtem a fürdőszobába, amíg megágyaztam neki. Még korán van aludni, ezért úgy döntöttem, ott maradok vele tévézni. Egy kis képernyős televízió volt a sarokba állítva, és épp rátaláltam az Amerikan's Next Topmodellre, mikor belépett az ajtón pizsamában.
- Szereted? - kérdeztem, mire széles mosollyal bólogatni kezdett.
- Főleg a fotózások végeredményét. - mászott fel lassan az ágyába, és kinyújtotta lábát az enyém mellé.
- Az a lényeg, a többi nyavajájuk engem sem érdekel. - böktem a képernyő felé, ahol épp az egyik modell sírva fakadt. Peny kuncogott mellettem, és láthatóan jól érezte magát.
A műsor végeztével magára hagytam, épp egy könyvet vett le a polcáról, mikor behúztam magam után az ajtót.
A fürdőszobában megmostam az arcom, és csak ekkor éreztem meg, mennyire fáradt vagyok. A mai nap sokat kivett az erőmből, pedig még csak nem is kellett főznöm vagy takarítanom.
Vizes arccal bámultam magam a tükörben. Lehet, hogy próbáltam elmenekülni az otthoni dolgoktól, de úgy tűnik, a családi problémák démonként követnek, és itt sem szabadulok meg tőlük. Peny miatt maradok, és mert nem akarom, hogy Mel elzülljön. De a szülőktől a legnagyobb távolságot akarom tartani, amit csak lehet.
Kinéztem az utcára néző ablakomon, és ismét elmosolyodtam zavaromban. Henryre gondolva égni kezdett az arcom, de Helenara gondolva egyből nyugodtabb lettem, mintha ő lenne a békesség szigete. Nem tudok róluk túl sokat, de az, hogy délután befogadtak a házukba, mindennél jobban esett. A barátaim Londonban vannak, vélhetőleg bulizni indulnak vagy épp dolgozni. Inkább vagyunk haverok és amolyan közösség, mint közeli barátok. Mindennapi dolgokról beszélgetünk, nem pedig magunkról.
A szemben levő épület egyik szobájában felkapcsolódott a lámpa, mire hátráltam az ablakomból, és a telefon után kutattam. Tudtam, hogy anyám egész nap a hívásomat várta, hogy beszámoljak neki a történésekről.
Tárcsáztam, és harmadszorra fel is vette.
- Szia Anya. Mennyi időd van? Mert ez hosszú beszélgetés lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése