Ahogy kipattantak a szemeim, máris tudtam, hogy valamit elfelejtettem. Ránéztem az órára, mire roppant egyet a nyakam. 6:24-et mutatott.
- A francba. - sziszegtem, és ledobtam magamról a takarót. Az ablakhoz rohantam, ahol Henry épp kilépett a saját ajtójukon, majd gondolkodás nélkül futásnak eredt. Na, ezt már nem!
Szinte téptem le magamról a felsőt, amiben aludtam, és magamra rántottam egy kék melegítőt. A lépcsőn lefelé rohanva ráncigáltam fel a nadrágom és egy-egy zoknit, majd beleugrottam a futócipőmbe. Magamban káromkodva csörögtem egy sort a kulccsal, míg kinyílt a bejárati ajtó, majd a leghalkabban sikerült berántanom magam után, és már szedtem is a lábam, hogy utolérjem jóképű, de nem túl kedves szomszédomat.
Én magam sem tudtam, miért csinálom ezt, de valamiért élveztem a versengést, amit nyújtott. Egyedül futni kikapcsolódást jelent. Mást lehagyni már fejlődést.
Láttam, ahogy szürke felsőben, kapucnival a fején előttem kocog, így gyorsítottam a tempómon, és igyekeztem beérni. Körülbelül három méterre lehettem tőle, mikor hátrafordult, és elmosolyodott, majd visszafordulva rákapcsolt, és hosszú lábaival hamar ott is hagyott. Mérgelődve és szúró tüdővel a nyomába eredtem, de már csak a makacsságom hitte, hogy utolérhetem, a józan eszem tisztában volt azzal, hogy esélyem sincs. Ő meg persze nem a gáláns lovag volt fehér lovon, hogy megvárjon, vagy engedje, hogy nyerjek, még ha nincs is meghatározott cél.
Mielőtt kiért volna a főútra, megállt a sarkon, és nyújtani kezdett, én pedig az oldalamat fogva lefeküdtem mellé a hideg aszfaltra, mikor végre odaértem.
- Lehet, hogy te nyúl vagy, de én egy gepárd. - vigyorgott rám, mire bemostam volna neki, ha fel tudtam volna egyáltalán kelni, de levegőt sem kaptam.
- Mióta akarod ezt a poénnak szánt kis mondatot elsütni? - lihegtem, mire vállat vont.
- Amióta azt hitted, hogy beérhetsz. - nyújtotta a kezét, mire dühösen elfordítottam a fejem, és egymagam tápászkodtam fel. Hallottam, ahogy kuncog mögöttem, de szúrt az oldalam, és nehezen viseltem a csalódást.
- Visszafelé inkább sétálnék egy ideig. - mondtam, mire sóhajtott egyet, de nem hagyott ott. Azt hiszem ezzel ki is lőtte a napi egyetlen jó cselekedetét.
- Na, és milyen a család? - kérdezte, mire a hajamba túrtam. Annyira siettem, hogy nem is fogtam össze, így most felhúzva a kapucnimat kétoldalt omlott a felsőmre.
- Ijesztő. - bukott ki a számon, pedig nem akartam beavatni a részletekbe. Meglepetten nézett rám, majd zsebre vágta a kezét, és újra az út felé nézett. - Mármint tudod, minden családban vannak gondok, ez is ugyanolyan. - magyaráztam, de még én sem hittem el teljesen, amit mondtam.
- Nálunk nincs. - vont vállat.
- Nincs? Soha nem is volt? Biztos jó fejek a szüleitek. - köröztem a kezemmel, mikor befordultunk az egyik utcába.
- Ja. Azok. - mondta tömören, majd se szó, se beszéd, újra futni kezdett.
- Nemár! - kiáltottam utána, és a nyomába eredtem, de már sokkal előbb odaért a házaink elé, mint én. Így belegondolva nem sok értelme van annak, hogy elméletileg együtt fussunk.
- Lehet, ha ennél húst, akkor gyorsabb lennél. - vont vállat, mire belebokszoltam a karjába.
- Mintha az egyiknek köze lenne a másikhoz. - emeltem az égnek a szemem.
- Hát, végül is Kennedy sem túlzott húskedvelő, de biztos, hogy még ő is lehagyna téged. - vigyorgott, én pedig lemondóan sóhajtottam.
- Egy vega ellenesnek vega kutyája van? - mondtam lesajnálóan, mire nevetve hátrált a kapuig.
- Ez az egyetlen hibája a kislánynak. - vigyorgott, hangjából csak úgy csengett a szeretet. Henry jóképű volt, de a mosoly olyan pluszt adott hozzá, amelyet nehéz szavakba foglalni. Az ember lánya csak szeretné egyszerűen lecsókolni azt a mosolyt az arcáról, miközben azok a vadító kékes-szürke szemek figyelik.
Henry elfordult, én pedig megráztam magam, hogy észhez térjek. Lehet, hogy jól néz ki, de a jó pasik bunkók. Ez az élet rendje, igazságtalan és szomorú.
- Holnap reggel ne késs! - kiáltott még hátra a válla felett, mire beintettem neki, amit sajna nem látott.
Halkan felosontam a fürdőbe, majd citrom illatú sampont masszíroztam a hajamba. A hatalmas zuhanyrózsából zuhogott rám a víz, és kocsonyává lazultak az izmaim. Próbáltam az előttem álló napra koncentrálni, és leginkább kitalálni, hogy Mel-lel mit kezdjek. Penyre csak vigyáznom kell, nem mintha úgy nézne ki, mint aki bajba keverné magát. Egy szál törölközőben léptem ki a fürdőből, és ugyanabban a pillanatban nyílt a hálószoba ajtó is.
Jeffry lépett ki az ajtón, és láttam, ahogy megdöbbenve néz végig rajtam. Megfagyott a vér az ereimben, és a kilincs után kutattam, miközben jobban összehúztam magamon a törölközőt. Tudtam, hogy felfújom a dolgot, de nem tudtam nem észrevenni, ahogy méreget.
Végre sikerült bemenekülnöm a szobámba, és mély sóhajjal nekidőltem az ajtónak. A szívem vadul dübörgött, pedig tudtam, hogy eltúlzom az egész helyzetet és Jefferson Harper személyiségét. Biztos csak a stresszes munkája teszi.
Hallottam, ahogy lesétál a lépcsőn, majd bekapcsolja a vízforralót. Megtöröltem a hajam, majd a szekrényhez léptem, és kiválasztottam egy laza leggingst és egy pántos pólót, majd megágyaztam és résnyire nyitottam az ablakom. Minduntalan a szemben levő házra villant a tekintetem. Kíváncsi lettem volna, melyik Henry szobája. Feltettem töltőre a telefonom és ránéztem Facebookra, közben pedig hallottam, ahogy a forgalom egyre inkább megélénkül az utcán, autók kanyarodnak ki a garázsokból, kapuk csukódnak és biciklik csilingelnek veszettül.
8 óra előtt pár perccel lesétáltam a konyhába, ahol Eliz már a kávéját itta és az újságot olvasta. Arca felderült, ahogy meglátott, mire elkezdtem átnézni a szekrényeket, hogy merre mit találok.
- Reggelire szerintem összeüthetsz a lányoknak palacsintát, azt úgyis régen ettek, a vacsorának valót is találsz, rád bízzuk, mi legyen, csak finomra sikeredjen. - nevetett, mire egyből ötletelni kezdtem. - Ha valami véletlen nincs, a lányok elkísérnek és megmutatják a várost.
- Tegnap már körülbelül felfedeztem. - somolyogtam, de Eliz csak vállat vont.
- Szuper. Elvannak ők egész nap, szóval nincs nehéz dolgod. Azért ne hagyd őket tízig aludni, még ellustulnak a végén az angyalkáim. - hörpintette ki az utolsó kortyot a csészéjéből, majd kecses léptekkel a mosogatóhoz hozta, magára kapta a blézerét, és egy gyors ölelés után kisietett a házból.
Főztem magamnak egy kávét, és amíg hűlt, összeütöttem a palacsintatésztát. Mindez sokkal könnyebb lett volna, ha elsőre megtalálom a hozzávalókat,de természetesen a konyhából nyíló apró kamra tele van tömve, alig találtam meg a lisztet, a tojás pedig a frizsider legfelső polc hátsó felében volt.Minduntalan az jutott eszembe, hogy egy apokalipszis esetén ez lenne az első ház, amit idegenként kifosztanék. Lehet, le kellene állnom az ilyen regények olvasásával.
- Látom bénázol. - huppant le az egyik székre Mel, és a szemeit törölgette.
- Neked is napsütéstől ragyogó szépséges jóreggeltet. - válaszoltam kedvesen.
- Besütött az ablakomon, úgyhogy tényleg az ébresztett. - morogta.
Bekapcsoltam a rádiót, hogy kitöltsem a csendet. Mel dúdolgatott egy Katy Perry számot, miközben a tésztát kevergettem, és párszor belekortyoltam a kávémba.
- Szerintem addig igazán felöltözhetnél, mert aztán elmegyünk várost nézni. - szóltam hátra a vállam felett, mire sátáni kacajjal válaszolt.
- Én biztos nem megyek veled sehova. - sietett fel a lépcsőn. Nem is volt ez olyan rossz, legalább a mondatom egyik felét teljesítette.
Peny is lassan letámolygott az emeletről, sokkal álmosabbnak tűnt, mint nővére.
- Jó reggelt. Sokáig ébren voltál? - kérdeztem mosolyogva, miközben az első adag tésztát öntöttem a forró serpenyőbe.
- Igen, olvastam. - vont vállat, és levett egy bögrét a fenti szekrényből, egy másikból meg kakaóport.
- Miről szól? - érdeklődtem, mire meglepetésemre áradni kezdtek belőle a szavak.
- Egy amerikai lányról, aki az iskola legjobb tanulója, és az iskoljukba egy híres színész érkezik, merthogy szeretné megtanulni, hogy hogy mennek a dolgok egy normális középiskolába. És a lány segít neki, miközben próbálja eltitkolni, hogy a fiú színész... Szóval elég izgalmas. - zárta le, én pedig tágra nyílt szemekkel bámultam a kislányt, és hátravetett fejjel nevetni kezdtem.
- Mi az? - kérdezte megszeppenve.
- Meg Cabot? - kérdeztem rá az írónő nevére.
- Ismered? - kérdezett vissza vigyorogva.
- Persze, hogy ismerem. A könyvet is, de nyugi, nem árulom el a végét. - paskoltam meg a vállát megnyugtatóan, és szinte láttam, ahogy feloldódik mellettem.Mosolyogva lopott egy epret a tálból, amit iagzából a palacsintához készítettem, majd kivonult a nappaliba, és felkapcsolta a tévé.
Igyekeztem szív alakú palacsintákat csinálni, pont ahogy anyu mutatta, de persze egy csomó genyó lett. Ez az én formák, Peny művész-palánta, én meg még a legegyszerűbb alakot se tudom megcsinálni palacsintatésztából milliónyi gyakorlás után sem. A legbénábbat, ami inkább USA formájú volt, mint szív, lefényképeztem, és elküldtem anyunak, mire sűrű vigyorgó szmájlik közepette visszaírt, hogy csalódott bennem, de azért ő is felismerte az országot benne.
Nem beszéltünk apuról, és ez így volt jó. Tudtam, hogy kellene, tudtam, hogy anyu szeretné kiöntni a lelkét, mert 25 év az mégis csak negyed évszázad, de talán neki is könnyebb a barátnőivel megtárgyalni ezt, mint a tulajdon lányával.
Egymásra halmoztam három tányéron a palacsintákat, körbe díszitettem eperrel, majd az asztalra pakoltam az evőeszközöket, juharszirupot, nutellát, szóval minden cukros és egészségtelenül nagyon finom dolgot. Peny szólt a nővérének, én pedig letöröltem a pultot.
- Arra gondoltam, hogy segíthetnétek bevásárolni és körbemutatni a várost. - magyaráztam, mire Peny vigyorogva bólogatni kezdett, és épp a juharszirup csorgott végig az állán, Mel viszont csak a szemeit forgatta.
- Már, mondtam, hogy nem.
- Márpedig akkor vagy rád zárom az ajtót, vagy még mindig él a lehetőség, hogy elmondod, mi a szitu veled. - ennél már nem tudtam diplomatikusabb lenni.
- Mi lenne? - vont vállat, de a fogait összeszorította, és nem nézett rám. - Nyár van, lógok a haverjaimmal.
- Ó, szóval Mark is csak haverod. Értem, és bár tetszik a zene is, amit hallgatsz, nem kellene átesned a ló túloldalára. - fontam keresztbe a kezem, Mel szemei pedig szikrát szórtak. Szemmelverés, igen hatásos.
- Mert te aztán nagyon értesz hozzá. - vágott vissza, és lecsapta a villáját az asztalra.
Kezdem érteni, anyámék mit éltek át a pubertás korom alatt. Ennél még az diploma védés is jobb buli lehet.
- Értek is. És te is tudod jól, hogy ez - mutattam fekete nyakörv szerűségére, amiből kiálltak a szögek, és fekete panda sminkjére. - túlzás.
- Bezársz? Anyu azonnal hazaküld, meglásd. - fenyegetőzött az ujjával, miközben Peny megszeppenve hátrébb húzódott a székében.
- Nem, nem zárlak. - sóhajtottam lemondóan. Ötletem sem volt, mit tegyek. Hagyjam, hogy megégesse magát, vagy őrízzem hét lakat alatt?
- Délután elmehetsz, de vacsorára megint haza kell érned. Ennyit kérek, és akkor jóban leszünk. - vontam meg a vállam, Mel pedig alaposan megfontolta a dolgot. - Ha nem érsz haza, mindent elmondok a szüleidnek, és biztos lehetsz benne, hogy a keresésedre indulunk. Wigan nem nagy város. - tette hozzá gyorsan, mire újra a kezébe vette az evőeszközöket.
- Legyen. - köpte oda, én pedig megkönnyebbülve elvigyorodtam.
Reggeli után elmosogattam, Mel a tévét bömböltette, és csak azért nem szóltam rá, mert a Smells Like Teen Spirit ment, Peny pedig átöltözött a bevásárláshoz. Egy cetlire felírkáltam azt, ami kellen fog, majd hármasban kiléptünk az ajtón, a rocker, a szende és az öreg.
A városnézés tényleg nem volt túl hosszú, inkább lényegretörő, kikötöttünk egy hatalmas árúháznál, ami igencsak kitűnt a sok vörös téglás épület közül. Nők rohangáltak minden felé, leginkább gyerekekkel és pincsi kutyákkal, egymást üdvözölték, csapatokba verődtek, megosztották a hírmorzsákat xy-ról, és még talán szépség tippeket is adtak a másiknak. Tökéletesen belőtt frizura, makulátlan smink, visszafogott nyári ruha - tipikus kisvárosi viselkedés.
És ez olyan bosszantó. Minden annyira tipikus. Tipikus frizura, tipikus viselkedés, tipikus szexi szomszéd srác, és még az időjárás is tipikus.
London más, és Miami is az volt. Ott pezseg az élt, mindig van hova menni, és mindig válogathattunk.
De itt Wiganben? Van két fodrász üzlet, egy étterem, kettő kocsma, csak hogy legyen a másiknak riválisa, egy pék, egy hatalmas bevásárló központ, néhány kisebb bolt, ami kell, gyógyszertár, hangszerbolt, stb. Meg egy rohadt nagy templom a központban.
Megpakolt zacskókkal és boruló éggel a fejünk felett szedtük a lábunkat hazafelé, mikor észrevettem Helenat az egyik üzletben a túloldalon. Meglepetten konstatáltam, hogy az egyik fodrászatban van, méghozzá a kirakaton keresztül észrevettem, hogy dolgozik.
- Csak beköszönök valakinek, maradjatok itt, fél perc. - fordultam a lányok felé, akik boldogan rogytak le egy padra, korán volt még ekkora sétákhoz.
Ahogy rohantam át az úton, hirtelen minden megfagyott körülöttem. Hallottam a két lány sikolyát, ahogy a nevemet kiálltják, a fékcsikorgást, az ablak mögött ülő férfi tekintetét és csak arra tudtam gondolni, hogy autó még úgysem ütött el soha ezelőtt, így ezt is kipiálhatom a nem létező listámról
Még éreztem a lábamba hasító fájdalmat, majd minden elsötétült.
*Következő rész két hét múlva, időhiány miatt. Bocsi, hamarosan hosszabb és tartalmasabb részekkel szolgálok majd, csak legyetek velem türelemmel :)
- A francba. - sziszegtem, és ledobtam magamról a takarót. Az ablakhoz rohantam, ahol Henry épp kilépett a saját ajtójukon, majd gondolkodás nélkül futásnak eredt. Na, ezt már nem!
Szinte téptem le magamról a felsőt, amiben aludtam, és magamra rántottam egy kék melegítőt. A lépcsőn lefelé rohanva ráncigáltam fel a nadrágom és egy-egy zoknit, majd beleugrottam a futócipőmbe. Magamban káromkodva csörögtem egy sort a kulccsal, míg kinyílt a bejárati ajtó, majd a leghalkabban sikerült berántanom magam után, és már szedtem is a lábam, hogy utolérjem jóképű, de nem túl kedves szomszédomat.
Én magam sem tudtam, miért csinálom ezt, de valamiért élveztem a versengést, amit nyújtott. Egyedül futni kikapcsolódást jelent. Mást lehagyni már fejlődést.
Láttam, ahogy szürke felsőben, kapucnival a fején előttem kocog, így gyorsítottam a tempómon, és igyekeztem beérni. Körülbelül három méterre lehettem tőle, mikor hátrafordult, és elmosolyodott, majd visszafordulva rákapcsolt, és hosszú lábaival hamar ott is hagyott. Mérgelődve és szúró tüdővel a nyomába eredtem, de már csak a makacsságom hitte, hogy utolérhetem, a józan eszem tisztában volt azzal, hogy esélyem sincs. Ő meg persze nem a gáláns lovag volt fehér lovon, hogy megvárjon, vagy engedje, hogy nyerjek, még ha nincs is meghatározott cél.
Mielőtt kiért volna a főútra, megállt a sarkon, és nyújtani kezdett, én pedig az oldalamat fogva lefeküdtem mellé a hideg aszfaltra, mikor végre odaértem.
- Lehet, hogy te nyúl vagy, de én egy gepárd. - vigyorgott rám, mire bemostam volna neki, ha fel tudtam volna egyáltalán kelni, de levegőt sem kaptam.
- Mióta akarod ezt a poénnak szánt kis mondatot elsütni? - lihegtem, mire vállat vont.
- Amióta azt hitted, hogy beérhetsz. - nyújtotta a kezét, mire dühösen elfordítottam a fejem, és egymagam tápászkodtam fel. Hallottam, ahogy kuncog mögöttem, de szúrt az oldalam, és nehezen viseltem a csalódást.
- Visszafelé inkább sétálnék egy ideig. - mondtam, mire sóhajtott egyet, de nem hagyott ott. Azt hiszem ezzel ki is lőtte a napi egyetlen jó cselekedetét.
- Na, és milyen a család? - kérdezte, mire a hajamba túrtam. Annyira siettem, hogy nem is fogtam össze, így most felhúzva a kapucnimat kétoldalt omlott a felsőmre.
- Ijesztő. - bukott ki a számon, pedig nem akartam beavatni a részletekbe. Meglepetten nézett rám, majd zsebre vágta a kezét, és újra az út felé nézett. - Mármint tudod, minden családban vannak gondok, ez is ugyanolyan. - magyaráztam, de még én sem hittem el teljesen, amit mondtam.
- Nálunk nincs. - vont vállat.
- Nincs? Soha nem is volt? Biztos jó fejek a szüleitek. - köröztem a kezemmel, mikor befordultunk az egyik utcába.
- Ja. Azok. - mondta tömören, majd se szó, se beszéd, újra futni kezdett.
- Nemár! - kiáltottam utána, és a nyomába eredtem, de már sokkal előbb odaért a házaink elé, mint én. Így belegondolva nem sok értelme van annak, hogy elméletileg együtt fussunk.
- Lehet, ha ennél húst, akkor gyorsabb lennél. - vont vállat, mire belebokszoltam a karjába.
- Mintha az egyiknek köze lenne a másikhoz. - emeltem az égnek a szemem.
- Hát, végül is Kennedy sem túlzott húskedvelő, de biztos, hogy még ő is lehagyna téged. - vigyorgott, én pedig lemondóan sóhajtottam.
- Egy vega ellenesnek vega kutyája van? - mondtam lesajnálóan, mire nevetve hátrált a kapuig.
- Ez az egyetlen hibája a kislánynak. - vigyorgott, hangjából csak úgy csengett a szeretet. Henry jóképű volt, de a mosoly olyan pluszt adott hozzá, amelyet nehéz szavakba foglalni. Az ember lánya csak szeretné egyszerűen lecsókolni azt a mosolyt az arcáról, miközben azok a vadító kékes-szürke szemek figyelik.
Henry elfordult, én pedig megráztam magam, hogy észhez térjek. Lehet, hogy jól néz ki, de a jó pasik bunkók. Ez az élet rendje, igazságtalan és szomorú.
- Holnap reggel ne késs! - kiáltott még hátra a válla felett, mire beintettem neki, amit sajna nem látott.
Halkan felosontam a fürdőbe, majd citrom illatú sampont masszíroztam a hajamba. A hatalmas zuhanyrózsából zuhogott rám a víz, és kocsonyává lazultak az izmaim. Próbáltam az előttem álló napra koncentrálni, és leginkább kitalálni, hogy Mel-lel mit kezdjek. Penyre csak vigyáznom kell, nem mintha úgy nézne ki, mint aki bajba keverné magát. Egy szál törölközőben léptem ki a fürdőből, és ugyanabban a pillanatban nyílt a hálószoba ajtó is.
Jeffry lépett ki az ajtón, és láttam, ahogy megdöbbenve néz végig rajtam. Megfagyott a vér az ereimben, és a kilincs után kutattam, miközben jobban összehúztam magamon a törölközőt. Tudtam, hogy felfújom a dolgot, de nem tudtam nem észrevenni, ahogy méreget.
Végre sikerült bemenekülnöm a szobámba, és mély sóhajjal nekidőltem az ajtónak. A szívem vadul dübörgött, pedig tudtam, hogy eltúlzom az egész helyzetet és Jefferson Harper személyiségét. Biztos csak a stresszes munkája teszi.
Hallottam, ahogy lesétál a lépcsőn, majd bekapcsolja a vízforralót. Megtöröltem a hajam, majd a szekrényhez léptem, és kiválasztottam egy laza leggingst és egy pántos pólót, majd megágyaztam és résnyire nyitottam az ablakom. Minduntalan a szemben levő házra villant a tekintetem. Kíváncsi lettem volna, melyik Henry szobája. Feltettem töltőre a telefonom és ránéztem Facebookra, közben pedig hallottam, ahogy a forgalom egyre inkább megélénkül az utcán, autók kanyarodnak ki a garázsokból, kapuk csukódnak és biciklik csilingelnek veszettül.
8 óra előtt pár perccel lesétáltam a konyhába, ahol Eliz már a kávéját itta és az újságot olvasta. Arca felderült, ahogy meglátott, mire elkezdtem átnézni a szekrényeket, hogy merre mit találok.
- Reggelire szerintem összeüthetsz a lányoknak palacsintát, azt úgyis régen ettek, a vacsorának valót is találsz, rád bízzuk, mi legyen, csak finomra sikeredjen. - nevetett, mire egyből ötletelni kezdtem. - Ha valami véletlen nincs, a lányok elkísérnek és megmutatják a várost.
- Tegnap már körülbelül felfedeztem. - somolyogtam, de Eliz csak vállat vont.
- Szuper. Elvannak ők egész nap, szóval nincs nehéz dolgod. Azért ne hagyd őket tízig aludni, még ellustulnak a végén az angyalkáim. - hörpintette ki az utolsó kortyot a csészéjéből, majd kecses léptekkel a mosogatóhoz hozta, magára kapta a blézerét, és egy gyors ölelés után kisietett a házból.
Főztem magamnak egy kávét, és amíg hűlt, összeütöttem a palacsintatésztát. Mindez sokkal könnyebb lett volna, ha elsőre megtalálom a hozzávalókat,de természetesen a konyhából nyíló apró kamra tele van tömve, alig találtam meg a lisztet, a tojás pedig a frizsider legfelső polc hátsó felében volt.Minduntalan az jutott eszembe, hogy egy apokalipszis esetén ez lenne az első ház, amit idegenként kifosztanék. Lehet, le kellene állnom az ilyen regények olvasásával.
- Látom bénázol. - huppant le az egyik székre Mel, és a szemeit törölgette.
- Neked is napsütéstől ragyogó szépséges jóreggeltet. - válaszoltam kedvesen.
- Besütött az ablakomon, úgyhogy tényleg az ébresztett. - morogta.
Bekapcsoltam a rádiót, hogy kitöltsem a csendet. Mel dúdolgatott egy Katy Perry számot, miközben a tésztát kevergettem, és párszor belekortyoltam a kávémba.
- Szerintem addig igazán felöltözhetnél, mert aztán elmegyünk várost nézni. - szóltam hátra a vállam felett, mire sátáni kacajjal válaszolt.
- Én biztos nem megyek veled sehova. - sietett fel a lépcsőn. Nem is volt ez olyan rossz, legalább a mondatom egyik felét teljesítette.
Peny is lassan letámolygott az emeletről, sokkal álmosabbnak tűnt, mint nővére.
- Jó reggelt. Sokáig ébren voltál? - kérdeztem mosolyogva, miközben az első adag tésztát öntöttem a forró serpenyőbe.
- Igen, olvastam. - vont vállat, és levett egy bögrét a fenti szekrényből, egy másikból meg kakaóport.
- Miről szól? - érdeklődtem, mire meglepetésemre áradni kezdtek belőle a szavak.
- Egy amerikai lányról, aki az iskola legjobb tanulója, és az iskoljukba egy híres színész érkezik, merthogy szeretné megtanulni, hogy hogy mennek a dolgok egy normális középiskolába. És a lány segít neki, miközben próbálja eltitkolni, hogy a fiú színész... Szóval elég izgalmas. - zárta le, én pedig tágra nyílt szemekkel bámultam a kislányt, és hátravetett fejjel nevetni kezdtem.
- Mi az? - kérdezte megszeppenve.
- Meg Cabot? - kérdeztem rá az írónő nevére.
- Ismered? - kérdezett vissza vigyorogva.
- Persze, hogy ismerem. A könyvet is, de nyugi, nem árulom el a végét. - paskoltam meg a vállát megnyugtatóan, és szinte láttam, ahogy feloldódik mellettem.Mosolyogva lopott egy epret a tálból, amit iagzából a palacsintához készítettem, majd kivonult a nappaliba, és felkapcsolta a tévé.
Igyekeztem szív alakú palacsintákat csinálni, pont ahogy anyu mutatta, de persze egy csomó genyó lett. Ez az én formák, Peny művész-palánta, én meg még a legegyszerűbb alakot se tudom megcsinálni palacsintatésztából milliónyi gyakorlás után sem. A legbénábbat, ami inkább USA formájú volt, mint szív, lefényképeztem, és elküldtem anyunak, mire sűrű vigyorgó szmájlik közepette visszaírt, hogy csalódott bennem, de azért ő is felismerte az országot benne.
Nem beszéltünk apuról, és ez így volt jó. Tudtam, hogy kellene, tudtam, hogy anyu szeretné kiöntni a lelkét, mert 25 év az mégis csak negyed évszázad, de talán neki is könnyebb a barátnőivel megtárgyalni ezt, mint a tulajdon lányával.
Egymásra halmoztam három tányéron a palacsintákat, körbe díszitettem eperrel, majd az asztalra pakoltam az evőeszközöket, juharszirupot, nutellát, szóval minden cukros és egészségtelenül nagyon finom dolgot. Peny szólt a nővérének, én pedig letöröltem a pultot.
- Arra gondoltam, hogy segíthetnétek bevásárolni és körbemutatni a várost. - magyaráztam, mire Peny vigyorogva bólogatni kezdett, és épp a juharszirup csorgott végig az állán, Mel viszont csak a szemeit forgatta.
- Már, mondtam, hogy nem.
- Márpedig akkor vagy rád zárom az ajtót, vagy még mindig él a lehetőség, hogy elmondod, mi a szitu veled. - ennél már nem tudtam diplomatikusabb lenni.
- Mi lenne? - vont vállat, de a fogait összeszorította, és nem nézett rám. - Nyár van, lógok a haverjaimmal.
- Ó, szóval Mark is csak haverod. Értem, és bár tetszik a zene is, amit hallgatsz, nem kellene átesned a ló túloldalára. - fontam keresztbe a kezem, Mel szemei pedig szikrát szórtak. Szemmelverés, igen hatásos.
- Mert te aztán nagyon értesz hozzá. - vágott vissza, és lecsapta a villáját az asztalra.
Kezdem érteni, anyámék mit éltek át a pubertás korom alatt. Ennél még az diploma védés is jobb buli lehet.
- Értek is. És te is tudod jól, hogy ez - mutattam fekete nyakörv szerűségére, amiből kiálltak a szögek, és fekete panda sminkjére. - túlzás.
- Bezársz? Anyu azonnal hazaküld, meglásd. - fenyegetőzött az ujjával, miközben Peny megszeppenve hátrébb húzódott a székében.
- Nem, nem zárlak. - sóhajtottam lemondóan. Ötletem sem volt, mit tegyek. Hagyjam, hogy megégesse magát, vagy őrízzem hét lakat alatt?
- Délután elmehetsz, de vacsorára megint haza kell érned. Ennyit kérek, és akkor jóban leszünk. - vontam meg a vállam, Mel pedig alaposan megfontolta a dolgot. - Ha nem érsz haza, mindent elmondok a szüleidnek, és biztos lehetsz benne, hogy a keresésedre indulunk. Wigan nem nagy város. - tette hozzá gyorsan, mire újra a kezébe vette az evőeszközöket.
- Legyen. - köpte oda, én pedig megkönnyebbülve elvigyorodtam.
Reggeli után elmosogattam, Mel a tévét bömböltette, és csak azért nem szóltam rá, mert a Smells Like Teen Spirit ment, Peny pedig átöltözött a bevásárláshoz. Egy cetlire felírkáltam azt, ami kellen fog, majd hármasban kiléptünk az ajtón, a rocker, a szende és az öreg.
A városnézés tényleg nem volt túl hosszú, inkább lényegretörő, kikötöttünk egy hatalmas árúháznál, ami igencsak kitűnt a sok vörös téglás épület közül. Nők rohangáltak minden felé, leginkább gyerekekkel és pincsi kutyákkal, egymást üdvözölték, csapatokba verődtek, megosztották a hírmorzsákat xy-ról, és még talán szépség tippeket is adtak a másiknak. Tökéletesen belőtt frizura, makulátlan smink, visszafogott nyári ruha - tipikus kisvárosi viselkedés.
És ez olyan bosszantó. Minden annyira tipikus. Tipikus frizura, tipikus viselkedés, tipikus szexi szomszéd srác, és még az időjárás is tipikus.
London más, és Miami is az volt. Ott pezseg az élt, mindig van hova menni, és mindig válogathattunk.
De itt Wiganben? Van két fodrász üzlet, egy étterem, kettő kocsma, csak hogy legyen a másiknak riválisa, egy pék, egy hatalmas bevásárló központ, néhány kisebb bolt, ami kell, gyógyszertár, hangszerbolt, stb. Meg egy rohadt nagy templom a központban.
Megpakolt zacskókkal és boruló éggel a fejünk felett szedtük a lábunkat hazafelé, mikor észrevettem Helenat az egyik üzletben a túloldalon. Meglepetten konstatáltam, hogy az egyik fodrászatban van, méghozzá a kirakaton keresztül észrevettem, hogy dolgozik.
- Csak beköszönök valakinek, maradjatok itt, fél perc. - fordultam a lányok felé, akik boldogan rogytak le egy padra, korán volt még ekkora sétákhoz.
Ahogy rohantam át az úton, hirtelen minden megfagyott körülöttem. Hallottam a két lány sikolyát, ahogy a nevemet kiálltják, a fékcsikorgást, az ablak mögött ülő férfi tekintetét és csak arra tudtam gondolni, hogy autó még úgysem ütött el soha ezelőtt, így ezt is kipiálhatom a nem létező listámról
Még éreztem a lábamba hasító fájdalmat, majd minden elsötétült.
*Következő rész két hét múlva, időhiány miatt. Bocsi, hamarosan hosszabb és tartalmasabb részekkel szolgálok majd, csak legyetek velem türelemmel :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése