Elemi hányinger fogott el, ahogy megéreztem a hosszú ujjakat a combomon. A másik kéz szorosan tartotta a kezeimet a hátam mögött, miközben kívülről dulakodás hangjait vettem ki. A zár egyre csak csörgött, ahogy próbálták felfeszíteni az ajtót, a rohadék keze pedig egyre csak siklott felfelé a lábamon.
- Ne is figyelj rájuk. - mondta az idegen, és az ajkát a nyakamra tapasztotta, én pedig éreztem, ahogy félelmemben legördül egy könnycsepp az arcomon.
Próbáltam rúgni, de annyira sötét volt a kamra szerű valamiben, hogy csak az ajtó vékony keretét tudtam kivenni a konyha világítása miatt.
Akkor telt be a pohár, mikor a mellemhez ért, és teljes tenyerével fogdosni kezdett. Taktikát váltottam, és összeszedtem minden erőmet, megfeledkezve a fájdalmaimról, és a dübörgő szívverésemről.
Amerikai foci módba váltottam, és teljes testemmel megindultam előre, megpróbálva erőssen az ajtónak taszítani az illetőt.
- Hé! - lepődött meg a támadóm, és ráadásul sikerült az ágyékába térdelnem. Meglepetten engedett a szorításon, de nem eléggé, hogy a kezemet is kiszabadítsam, ezért megpróbáltam a lábára taposni, de ez sem talált.
- Te kis dög. - ragadta meg a nyakam, és éreztem a bűzös lehelletét a bőrömön. Próbáltam besaccolni, hogy hol lehet a feje, de inkább feladtam, és teljes erőből lefejeltem.
- Bassza meg! - üvöltöttem fel az éles fájdalomtól, de végre elengedett, és hallottam, ahogy nekiesik egy polcnak.
- Eltörted az orrom, te szuka! - üvöltött vissza, én pedig az ajtót tapogattam, hogy megtaláljam a zárat. Mégis ki az az idióta, aki egy kamra belső részére tesz zárat?
- Rohadj meg! - üvöltöttem vissza magamból kikelve, remegő kezem pedig végre rátalált a zárra, és elfordítottam a foggantyút. Feltéptem az ajtót, és kizuhantam a padlóra.
- Jenny, nézz rám! - fordított a hátamra Ashton, miközben megpróbáltam normalizálni a légzésem. - Rohadtul vérzik a homlokod! Beverted? - kérdezte, és káromkodva a kamra felé vetette magát.
- Le...lefejeltem. - válaszoltam dadogva - Mel. - szipogtam, ahogy az adrenalin elmúlása átszakította a gátat, és sírva fakadtam.
- Szerintem a homlokodnak egy életre annyi. Szépségversenyen már nem fogsz tudni indulni. Haraphattad is volna, vagy karmolni, vagy valami. - magyarázta Ash, ahogy újra fölém hajolt és a végtagjaimat vizsgálgatta.
- Minek jöttél ide? - kérdezett vissza hisztérikusan a másik érintett. A hálálatlan kis tinédzser, tuti bezárom otthon a saját szobájába, és beolvasztom a kulcsot.
Nem hallottam, mi történik körülöttem, csak lassan megpróbáltam felülni, de túlságosan homályosan láttam a könnyektől.
- Gyere, mennetek kell. Ezt pedig nyomd a homlokodra. - kapott a derekam felé Ash, mire undorodva felsikoltottam.
- Oké, nem érek hozzád, de muszáj felállnod. Mel, te pedig ne merj elszökni, mert ez mind a te hibád! - szidta le Melt hihetetlenül ijesztő és dühös hangon, amitől még nekem is a hideg futkosott a hátamon. Nem üvöltözött, vagy emelte fel a hangját, de kifejezetten bántó hangon szólalt meg.
A vizes rongyot a homlokomra nyomtam, majd el is vettem. Vörös folt sötétítette az amúgy sem túl tiszta anyagot.
- Ne, így... így nem mehetek haza. - motyogtam, miközben Ash után botladoztam, ahogy húzott maga után mindkettőnket a bejárati ajtó felé. Egy csomóan észre sem vették, hogy valami történt, de azért egy kisebb tömeg összegyűlt a konyhába. Ash kilökte az ajtót, és maga elé húzva mindkettőnket szabályosan kilökött rajta. Botladoztam még egy ideig, Mel pedig mély sóhajjal dőlt a falnak. A fiú elém állt, így nem láttam Mel-t, helyette azonban erős fű szag kúszott felfelé az orromba, ami vélhetően Ash pólójából áradt. Nem volt nehéz rájönnöm, hogy az enyém sem lehet különb.
- Jobb, ha mielőbb eltüntök, a fejedet pedig otthon kösd be. Marko kemény arc, és nem fogja ennyiben hagyni az ügyet.
- Fantasztikus. - morogtam, és sűrűn pislogtam, hogy kitisztuljon a látásom. Ha reggel nem is kaptam agyrázkódást, mostmár biztosan.
- Mel, te pedig ne gyere vissza többé. Felismerlek, és hidd el, magam viszlek haza. - fenyegetőzött Ash, a hangja pedig nem tűrt ellenkezést, és ilyenkor ismét azt éreztem azt a durvaságot, mint mikor elösször láttam ugyanitt a lámpa alatt.
- Hú, de megijedtem. - gúnyolódott a kiscsaj, én pedig mellé lépve megragadtam a csuklóját, és a kapu felé irányítottam.
- Köszi mindent. - fodultam vissza Ash felé, mire csak biccentett.
- Remélem nem találkozunk többet. - mondta, mire meglepetten hátrahőköltem. Újra végignéztem rajta, de csak a sziluettjét vettem ki, háta mögül jövő lámpa fényei miatt, az arcát nem láttam. Nem adott semmi magyarázatot, becsukta mögöttünk a kaput, én pedig magamra maradtam egy lázadó tizenévessel, aki rettenetesen dühös volt.
- Anyád odáig lesz a boldogságtól. - jegyeztem meg, miközben legalább 3 lépéssel előttem járt. Csepergett az eső, de szinte egyikünk se vett róla tudomást. Az utca lámpái narancssárgán világították meg a nedves járdát, és csak néha húzott el mellettünk egy autó vagy egy busz.
- Úgysem mondod el neki. - vont vállat, mire összeszorítottam a fogaimat.
- És miért is ne mondanám?
- Mert tuti most sem azt mondtad neki, hogy eljössz értem egy olyan buliba, ahol mindenki be van tépve és ittas, mint az állat, és ha most mégis elmondod neki, hogy hol voltam, hazugnak fog titulálni. - fordult felém csípőre tett kézzel, és én is megtorpantam. Nagyon örültem volna, ha Ash velünk jön, és nem is értem, miért nem ajánlotta fel, hogy hazakísér minket.
- Majdnem megerőszakoltak miattad, te kis csitri, tutira agyrázkódásom és 8 napon túl gyógyuló sérüléseim vannak.
- És? Kértem, hogy gyere ide? - kérdezett vissza, miközben hajtottam egyet a rongyon, hogy hűvösebb rész érintkezzen a sebemmel.
- Nem értél haza vacsorára! - üvöltöttem magamon kívül.
- Nagy ügy, máskor is volt már ilyen.
- Márpedig ilyen nem lesz, amig én itt vagyok.
- Akkor igazán húzhatnál már haza. - sóhajtott lemondóan, és újból elindult, én pedig a hajamba túrtam idegesen. Kócos volt, és összeragadt a párától. De volt egy olyan érzésem, hogy más testrészeim sokkal rosszabb állapotban vannak. A lábam sajgott, a csuklóm bizsegett a fájdalomtól, a homlokom veszettül lüktetett, és a nyakamon is éreztem még a kéz nyomait.
- Honnan van a hamis személyid? - kérdeztem inkább érdeklődve, mint sem szigorúan, mire meglepően hátrapillantott, majd gyorsan fapofát is vágott.
- Miért, tán neked is kell egy, vagy mi? - kérdezte közönyösen, de legalább nem tagadta.
- Csak érdekel, hogy egy tizennégy éves fiatal lány mégis hogy rendelkezik ilyen kapcsolatokkal.
- Mark juttatott be minket.
- Aha, a bébis csávó... - morogtam, mire csak hátrafelé mutatta a nemzetközi középső ujjas jelzést.
- És ő most hol volt? - érdeklődtem kedvesen.
- Ugyanott. - válaszolta tömören, és éreztem, hogy valamit elhallgat.
- Épp veled, gondolom.
- Semmi közöd a kapcsolatomhoz. - morogta, miközben befordultunk az utcába.
- Elképesztően romantikus lehet. - állapítottam meg.
- Ugyanmár, nekem legalább van barátom, míg te egy olyan emberre pályázol, akinek van barátnője. Gáz vagy. - mondta, én pedig meglepődve torpantam meg egy pillanatra.
- Miről beszélsz? - kérdeztem vissza értetlenül, mert ennek tényleg nem volt semmi értelme, és már kezdtem azt érezni, hogy mindez a beszélgetés a fejfájásom illúziója.
- Tök egyértelmű, hogy bele vagy esve Henry-be. - fodult felém sátáni mosollyal, mire röhögni kezdtem.
- Tévedésben vagy, drágám. Egy napja sem ismerem, és igazán undok. De amúgy azt sem értem, miért magyarázkodom itt, pont neked. Húzás befelé. - mutattam az ajtó felé, mire nevetgélve elindult abba az irányba.
Szóval Henrynek van barátnője. Mondjuk, sejtettem. Sajnálom is szegény lányt, biztos vele sem kedvesebb. Henrynek van egy stílusa, amit szerinte képtelenség elviselni. Jó, a hihetetlen teste sok mindent kompenzál, de azért bunkó. Nagyon. És Mel-nek nincs igaza, nem is tetszik, sőt, kifejezetten irritál.
Beléptem az ajtón, és hallottam, ahogy a tévé szól a nappaliban.
- Ó, Mel azonnal felrohant a szobájába. Kicsit későn jöttetek, eltévedtél? - érdeklődött Eliz hátra sem fordulva, Peny azonban tátott szájjal nézett végig rajtam. Mutattam neki, hogy hallgasson, mire bólogatva visszafordult a képernyő felé.
- Igen, rossz utcába fordultam elösször. Átmegyek a szomszédba, ha már nem kell segítenem. - mondtam hátrálva az ajtó felé, Eliz pedig csak legyintett. Úristen, ez a nő nagyon durván vak, nem igaz, hogy nem vette észre Mel kemény fekete sminkjét és fekete holmiját.
Átszaladtam az úton, és becsöngettem Helena-ékhoz. Szerencsétlenségemre ismét Henry nyitott ajtót, de legalább fel volt öltözve. A képzeletem azonban újra eljátszott a pillanattal, mikor tökéletes testét nézegethettem.
Gyorsan észhez tértem, ahogy tátott szájjal végigsiklott a pillantása rajtam.
- Még egy autó elütött, vagy mi a fene történt? - kérdezte, miközben elállt az útból, és beinvitált a házukba.
- Hosszú. Be kellene kötni a homlokom. - vettem el a rongyot a fejemről, ő pedig felszisszent.
- Orvoshoz kell, hogy vigyelek. - mondta, és már nyúlt a kabátjáért.
- Nem, ne! - csattantam fel erőteljesebben, ő pedig elkerekedett kék szemekkel nézett vissza rám. - Csak kösd be kicsit normálisabban, nincs semmi bajom. - magyaráztam, majd körbenéztem a nappaliban. - Hol van Helena? - kérdeztem, mire Henry arca elkomorodott.
- Dolga van, Londonba ment. Holnap este jön csak haza. - válaszolta, én megértően biccentettem. - Ülj a kanapéra! - utasított, majd az emelet felé vette az irányt.
- Szia Kennedy! - szisszentem fel, ahogy a kutya boldogan csaholva nekiszaladt a lábamnak. Biztos megérezte, hogy nem vagyok túl jól, mert hátratolatott, és morogni kezdett, majd ugatni.
- Kennedy, mi a baj? - kérdezte Henry aggódva, az asztalra dobva az elsősegély dobozt. Odatérdelt a kutya elé, aki egyre csak az orrát ütögette a mancsával.
- Öhm, szerintem... izé, a fű szagot érzi. - mondtam kínosan, mire Henry tátott szájjal bámult rám vissza. Levettem magamról a dzsekit, és jó messzire hajítottam, de ettől Kennedy csak nyugtalanabb lett. Vélhetően a nadrágom és a pólóm is ontotta magából az alkohol és a füst szagot is.
- A kezed, te jó ég... - kapta el a csuklómat Henry, mire feljajdultam.
- Jé, milyen lilák. - állapítottam meg nagyon bölcsen, mire a szőke szomszédom "nem mondod komolyan" pillantással méltatott.
- Ülj le, átvizsgállak, mert ahogy elnézem, a saját sérüléseiddel sem vagy tisztába. - korholt le, és elkezdte tapogatni a fejem.
- Itt egy szép kis púp... - sorolta, én pedig türelmesen, kihúzott háttal ültem, és a mellkasával szemben próbáltam beindítani a röntgen szemem, hogy esetleg a pólóján átlássak. Sikertelen ügy, nem működött. De a karja így is csodás látványt nyújtott, ahogy megfeszültek és kidomborodtak az izmai.
- Lehet, hogy agyrázkódást is kaptam. - szóltam közbe, mire a szemembe nézett.
- Miből sejted? - érdeklődött, és a pupilláimat vizsgálta.
- Öhm... - böktem ki vörösen. - Ezt csak úgy sejtem inkább.
- Szédülsz? Homályosan látsz? Zavart vagy? - kérdezte végig, mire kénytelen voltam mindenre nemet válaszolni. Bár az utolsó lehetőségen elgondolkodtam.
- És mégis hogy szeretnéd megmagyarázni, hogy a nyakadon ki tudom venni egy teljes kéz lenyomatát? - éreztem a hangján, hogy kezd dühös lenni. - És azt nem fogadom el válasznak, hogy "á, tudod, csak szeretem a szadomazo szexet."
- Miért ne szerethetném? - kérdeztem vissza viccesen, de nem értékelte túlságosan. Pedig olyan magas labda volt!
- Vagy elmondod, mi történt, vagy beviszlek, és az lesz az első dolgom, hogy bekössék a szádat. - ült le a dohányzóasztalra, így egy vonalba került a tekintetünk.
- A számat? - kérdeztem zavartan.
- Igen, hogy megkíméljem magam az idegesítő szövegelésedtől.
- Csak láss el, aztán talán elmondom. - nyögtem ki, miközben a keze a hátamon siklott lefelé.
- Itt fáj? - kérdezte, és meglepődve vettem észre, hogy becsuktam a szemem.
- Nem. - szorítottam össze a fogaimat, ahogy felidéztem a mocskos kezek érintését a bőrömön.
- Okkééé...-nyújtotta el a szavat Henry, vizslató szemei pedig nem engedtek el túlságosan.
- Le kellene venned a nadrágodat.
- Vagy inkább be kellene mosnom neked egyet. - válaszoltam reflexből, mire elvigyorodott.
- Csak hogy megvizsgálhassalak. - vont vállat.
- Felejts el. A lábamnak nincs baja, csak a reggel történtek. Túlélem.
- Szép ez a kötés a homlokodon, kár, hogy mellé még szereztél egy újabb nagyszerű sebet egy lila folttal együtt.
- Aham. - nyögtem, miközben fertőtlenítőt fújt a fejemre. Eszembejutott Ashton, és az a gyengéd érintése, amely ellentétben áll Henry szakszerű és kicsit sem lágy mozdulataival.
- Hogy szerezeted? - kérdezte.
- Te nem adod fel, mi?
- Nem szokásom. - tisztogatta egy gézdarabbal, és láttam, ahogy sárgássá válik az anyag. Biztos jódot fújt rá.
- Lefejeltem valakit. - böktem ki végül, és érdekes mód Henry arcán elismerés tükröződött.
- Biztos megérdemelte. Hatásos volt? - érdeklődött inkább kíváncsian, mint megvetőn.
- Esélyes, hogy eltört az orra.
- Az igen, ügyes. Mondjuk a homlokod nem lesz már a régi, de idővel halványodni fog a forrás.
- Csúcs. - sziszegtem a csípős fertőtlenítő miatt.
- A nyakad azért még érdekelne...
- Hmm, tényleg? - kérdeztem vissza, és egy egésszen más jelenet játszódott le a szemem előtt egy egésszen már helyszínen.
- Mármint fojtogattak? - rántott vissza a valóságba Henry, én pedig vörös fejjel válaszoltam.
- Csak a... mindegy, fogták a nyakam, ennyi. - zártam le tömören a témát.
- Még azért egy kérdésem lehet?
- Úgysem tilthatom meg...- sóhajtottam lemondón.
- Be vagy tépve? - kérdezte vigyorogva, mire szúrós szemmel néztem vissza rá.
- Nem, nem vagyok. Csak olyan helyen voltam, ahol durva a buli. Mel-ért kellett mennem. - válaszoltam, és a megértés jelét fedeztem fel Henry arcán.
- Az szép. Szegény Kennedynek különösen érzékeny a szaglása. De amúgy hullámokban áramlik belőled a bűz.
- Köszi, azt hiszem, életem legszebb bókját kaptam. - bólintottam elismerően, mire nevetni kezdett.
- Csak az igazat mondom. Szóval, ha jól rakom össze a képet, a buliban valaki elkapta a nyakad, és te lefejelted? - kérdezte, és egy ragtapaszt nyomott a fejemre. Felkelt, és a konyhába sétált.
- Igen, valami ilyesmi. - nem akartam megmondani neki, hogy kishijján megerőszakoltak. Lehet, hogy csak én túlzom el, és amúgy sem vagyunk barátok. Nem is fogok senkit beavatni a részletekbe. Elég nagy szégyen ez önmagamnak is, nem akarom még mások sajnálatát is elviselni.
- És közben beverted a fejed, és a csuklódat is lefogta az illető?
- Mi vagy te, bűnügyi szakértő? Mit érdekel? - támadtam vissza idegesen, ő pedig felemelte a kezeit, mintha csak védekezne.
- Oké, oké, ha nem mondod el, nem mondod el. Felfogtam. - megragadta a kezeimet, és mindkettőre hidegvizes borogatást tett, majd a nyakamra is tekert egyet, akár egy sálat.
- Uh, de jó. - sóhajtottam fel, ahogy a hideg anyag hűteni kezdte sajgó duzzanataimat.
- Amúgy... ismersz egy Ashton nevű fiút? - kérdeztem, Henry izmai pedig megfeszültek, arca pedig döbbentté és ingerültté vált.
- Elég gyakori név. Hogy néz ki? - érdeklődött, de láttam, hogy agyban már máshol jár, és nem túl pozitív értelemben.
- Hát... ööö... fekete hosszú haja van, magas, és van egy ajakpiercingje. Ja, meg egy a szemöldökében is. - tettem hozzá idegesen. Henry felállt az asztalról, és a konyha felé sétált, kezével a homlokát dörzsölte.
- Ő tette ezt veled? - kérdezte visszafojtott dühvel, mire csak a fejem ráztam.
- Nem, sőt, segített megtalálni Mel-t, meg kedves volt... - dadogtam, és én is felálltam, de a bejárati ajtó felé lépkedtem. Henry a pultnak támaszkodott, mint aki mingyárt kitörni készül, ujjai elfehéredve markolták a pult szélét.
Basszus, tényleg be kellene kötözni a számat, hogy soha többet ne szólalhassak meg.
- Valami... valami rosszat mondtam? - kérdeztem aggódva,és Henry újra rám nézett. Szeme gyűlölettel telt, és arckifejezésétől ki tudtam volna futni a világból. Messze nem volt már olyan jóképű, mint általában, jobban hasonlított egy áldozatára lecsapó oroszlánra.
- Most menj haza, Jenny. - mondta kimérten. - Helena holnap este ér haza. Ha fájdalmaid vannak, vegyél be egy fájdalomcsillapítót, ha pedig rosszul vagy, azonnal vitesd be magad a sürgősségire. - újra a pult irányába nézett, amit jelnek vettem, és egy gyors mozdulattal az elhajított dzsekimért nyúltam.
- O...oké. Akkor holnap. Öhm, köszi a segítséget. Szia. - léptem ki idegesen az ajtón, meg is botlottam, de szerencsére sikerült megtartanom az egyensúlyom.
Nagyon esélyes, hogy én vagyok a világ legidiótább személye, attól függetlenül, hogy nem tudom, mi játszódik a háttérben. De nem kell ahhoz Frued-nak lennem, hogy rájöjjek, Ashton és Henry nem épp a legjobb barátok. Tuti valami középiskolás ügy, fogadni mernék 100 font-ban, hogy Henry volt a menő, Ashton pedig az, aki folyamatosan az igazgatónál kötött ki.
Túlságosan fájt a fejem, és fáradt voltam, hogy bármin is igazán gondolkodni tudjak.
Csak aludni akartam, és elfelejteni a mai napot, de előtte még hallani anyám hangját, és meggyőzni, hogy minden a legnagyobb rendben.
De mivel Wigan a sztereotípiákkal ellentétben a napjaim minden percére tartogat meglepetést, szinte meg sem lepődtem, hogy az új otthonom előtt egy rendőrautó parkolt.
- Ne is figyelj rájuk. - mondta az idegen, és az ajkát a nyakamra tapasztotta, én pedig éreztem, ahogy félelmemben legördül egy könnycsepp az arcomon.
Próbáltam rúgni, de annyira sötét volt a kamra szerű valamiben, hogy csak az ajtó vékony keretét tudtam kivenni a konyha világítása miatt.
Akkor telt be a pohár, mikor a mellemhez ért, és teljes tenyerével fogdosni kezdett. Taktikát váltottam, és összeszedtem minden erőmet, megfeledkezve a fájdalmaimról, és a dübörgő szívverésemről.
Amerikai foci módba váltottam, és teljes testemmel megindultam előre, megpróbálva erőssen az ajtónak taszítani az illetőt.
- Hé! - lepődött meg a támadóm, és ráadásul sikerült az ágyékába térdelnem. Meglepetten engedett a szorításon, de nem eléggé, hogy a kezemet is kiszabadítsam, ezért megpróbáltam a lábára taposni, de ez sem talált.
- Te kis dög. - ragadta meg a nyakam, és éreztem a bűzös lehelletét a bőrömön. Próbáltam besaccolni, hogy hol lehet a feje, de inkább feladtam, és teljes erőből lefejeltem.
- Bassza meg! - üvöltöttem fel az éles fájdalomtól, de végre elengedett, és hallottam, ahogy nekiesik egy polcnak.
- Eltörted az orrom, te szuka! - üvöltött vissza, én pedig az ajtót tapogattam, hogy megtaláljam a zárat. Mégis ki az az idióta, aki egy kamra belső részére tesz zárat?
- Rohadj meg! - üvöltöttem vissza magamból kikelve, remegő kezem pedig végre rátalált a zárra, és elfordítottam a foggantyút. Feltéptem az ajtót, és kizuhantam a padlóra.
- Jenny, nézz rám! - fordított a hátamra Ashton, miközben megpróbáltam normalizálni a légzésem. - Rohadtul vérzik a homlokod! Beverted? - kérdezte, és káromkodva a kamra felé vetette magát.
- Le...lefejeltem. - válaszoltam dadogva - Mel. - szipogtam, ahogy az adrenalin elmúlása átszakította a gátat, és sírva fakadtam.
- Szerintem a homlokodnak egy életre annyi. Szépségversenyen már nem fogsz tudni indulni. Haraphattad is volna, vagy karmolni, vagy valami. - magyarázta Ash, ahogy újra fölém hajolt és a végtagjaimat vizsgálgatta.
- Minek jöttél ide? - kérdezett vissza hisztérikusan a másik érintett. A hálálatlan kis tinédzser, tuti bezárom otthon a saját szobájába, és beolvasztom a kulcsot.
Nem hallottam, mi történik körülöttem, csak lassan megpróbáltam felülni, de túlságosan homályosan láttam a könnyektől.
- Gyere, mennetek kell. Ezt pedig nyomd a homlokodra. - kapott a derekam felé Ash, mire undorodva felsikoltottam.
- Oké, nem érek hozzád, de muszáj felállnod. Mel, te pedig ne merj elszökni, mert ez mind a te hibád! - szidta le Melt hihetetlenül ijesztő és dühös hangon, amitől még nekem is a hideg futkosott a hátamon. Nem üvöltözött, vagy emelte fel a hangját, de kifejezetten bántó hangon szólalt meg.
A vizes rongyot a homlokomra nyomtam, majd el is vettem. Vörös folt sötétítette az amúgy sem túl tiszta anyagot.
- Ne, így... így nem mehetek haza. - motyogtam, miközben Ash után botladoztam, ahogy húzott maga után mindkettőnket a bejárati ajtó felé. Egy csomóan észre sem vették, hogy valami történt, de azért egy kisebb tömeg összegyűlt a konyhába. Ash kilökte az ajtót, és maga elé húzva mindkettőnket szabályosan kilökött rajta. Botladoztam még egy ideig, Mel pedig mély sóhajjal dőlt a falnak. A fiú elém állt, így nem láttam Mel-t, helyette azonban erős fű szag kúszott felfelé az orromba, ami vélhetően Ash pólójából áradt. Nem volt nehéz rájönnöm, hogy az enyém sem lehet különb.
- Jobb, ha mielőbb eltüntök, a fejedet pedig otthon kösd be. Marko kemény arc, és nem fogja ennyiben hagyni az ügyet.
- Fantasztikus. - morogtam, és sűrűn pislogtam, hogy kitisztuljon a látásom. Ha reggel nem is kaptam agyrázkódást, mostmár biztosan.
- Mel, te pedig ne gyere vissza többé. Felismerlek, és hidd el, magam viszlek haza. - fenyegetőzött Ash, a hangja pedig nem tűrt ellenkezést, és ilyenkor ismét azt éreztem azt a durvaságot, mint mikor elösször láttam ugyanitt a lámpa alatt.
- Hú, de megijedtem. - gúnyolódott a kiscsaj, én pedig mellé lépve megragadtam a csuklóját, és a kapu felé irányítottam.
- Köszi mindent. - fodultam vissza Ash felé, mire csak biccentett.
- Remélem nem találkozunk többet. - mondta, mire meglepetten hátrahőköltem. Újra végignéztem rajta, de csak a sziluettjét vettem ki, háta mögül jövő lámpa fényei miatt, az arcát nem láttam. Nem adott semmi magyarázatot, becsukta mögöttünk a kaput, én pedig magamra maradtam egy lázadó tizenévessel, aki rettenetesen dühös volt.
- Anyád odáig lesz a boldogságtól. - jegyeztem meg, miközben legalább 3 lépéssel előttem járt. Csepergett az eső, de szinte egyikünk se vett róla tudomást. Az utca lámpái narancssárgán világították meg a nedves járdát, és csak néha húzott el mellettünk egy autó vagy egy busz.
- Úgysem mondod el neki. - vont vállat, mire összeszorítottam a fogaimat.
- És miért is ne mondanám?
- Mert tuti most sem azt mondtad neki, hogy eljössz értem egy olyan buliba, ahol mindenki be van tépve és ittas, mint az állat, és ha most mégis elmondod neki, hogy hol voltam, hazugnak fog titulálni. - fordult felém csípőre tett kézzel, és én is megtorpantam. Nagyon örültem volna, ha Ash velünk jön, és nem is értem, miért nem ajánlotta fel, hogy hazakísér minket.
- Majdnem megerőszakoltak miattad, te kis csitri, tutira agyrázkódásom és 8 napon túl gyógyuló sérüléseim vannak.
- És? Kértem, hogy gyere ide? - kérdezett vissza, miközben hajtottam egyet a rongyon, hogy hűvösebb rész érintkezzen a sebemmel.
- Nem értél haza vacsorára! - üvöltöttem magamon kívül.
- Nagy ügy, máskor is volt már ilyen.
- Márpedig ilyen nem lesz, amig én itt vagyok.
- Akkor igazán húzhatnál már haza. - sóhajtott lemondóan, és újból elindult, én pedig a hajamba túrtam idegesen. Kócos volt, és összeragadt a párától. De volt egy olyan érzésem, hogy más testrészeim sokkal rosszabb állapotban vannak. A lábam sajgott, a csuklóm bizsegett a fájdalomtól, a homlokom veszettül lüktetett, és a nyakamon is éreztem még a kéz nyomait.
- Honnan van a hamis személyid? - kérdeztem inkább érdeklődve, mint sem szigorúan, mire meglepően hátrapillantott, majd gyorsan fapofát is vágott.
- Miért, tán neked is kell egy, vagy mi? - kérdezte közönyösen, de legalább nem tagadta.
- Csak érdekel, hogy egy tizennégy éves fiatal lány mégis hogy rendelkezik ilyen kapcsolatokkal.
- Mark juttatott be minket.
- Aha, a bébis csávó... - morogtam, mire csak hátrafelé mutatta a nemzetközi középső ujjas jelzést.
- És ő most hol volt? - érdeklődtem kedvesen.
- Ugyanott. - válaszolta tömören, és éreztem, hogy valamit elhallgat.
- Épp veled, gondolom.
- Semmi közöd a kapcsolatomhoz. - morogta, miközben befordultunk az utcába.
- Elképesztően romantikus lehet. - állapítottam meg.
- Ugyanmár, nekem legalább van barátom, míg te egy olyan emberre pályázol, akinek van barátnője. Gáz vagy. - mondta, én pedig meglepődve torpantam meg egy pillanatra.
- Miről beszélsz? - kérdeztem vissza értetlenül, mert ennek tényleg nem volt semmi értelme, és már kezdtem azt érezni, hogy mindez a beszélgetés a fejfájásom illúziója.
- Tök egyértelmű, hogy bele vagy esve Henry-be. - fodult felém sátáni mosollyal, mire röhögni kezdtem.
- Tévedésben vagy, drágám. Egy napja sem ismerem, és igazán undok. De amúgy azt sem értem, miért magyarázkodom itt, pont neked. Húzás befelé. - mutattam az ajtó felé, mire nevetgélve elindult abba az irányba.
Szóval Henrynek van barátnője. Mondjuk, sejtettem. Sajnálom is szegény lányt, biztos vele sem kedvesebb. Henrynek van egy stílusa, amit szerinte képtelenség elviselni. Jó, a hihetetlen teste sok mindent kompenzál, de azért bunkó. Nagyon. És Mel-nek nincs igaza, nem is tetszik, sőt, kifejezetten irritál.
Beléptem az ajtón, és hallottam, ahogy a tévé szól a nappaliban.
- Ó, Mel azonnal felrohant a szobájába. Kicsit későn jöttetek, eltévedtél? - érdeklődött Eliz hátra sem fordulva, Peny azonban tátott szájjal nézett végig rajtam. Mutattam neki, hogy hallgasson, mire bólogatva visszafordult a képernyő felé.
- Igen, rossz utcába fordultam elösször. Átmegyek a szomszédba, ha már nem kell segítenem. - mondtam hátrálva az ajtó felé, Eliz pedig csak legyintett. Úristen, ez a nő nagyon durván vak, nem igaz, hogy nem vette észre Mel kemény fekete sminkjét és fekete holmiját.
Átszaladtam az úton, és becsöngettem Helena-ékhoz. Szerencsétlenségemre ismét Henry nyitott ajtót, de legalább fel volt öltözve. A képzeletem azonban újra eljátszott a pillanattal, mikor tökéletes testét nézegethettem.
Gyorsan észhez tértem, ahogy tátott szájjal végigsiklott a pillantása rajtam.
- Még egy autó elütött, vagy mi a fene történt? - kérdezte, miközben elállt az útból, és beinvitált a házukba.
- Hosszú. Be kellene kötni a homlokom. - vettem el a rongyot a fejemről, ő pedig felszisszent.
- Orvoshoz kell, hogy vigyelek. - mondta, és már nyúlt a kabátjáért.
- Nem, ne! - csattantam fel erőteljesebben, ő pedig elkerekedett kék szemekkel nézett vissza rám. - Csak kösd be kicsit normálisabban, nincs semmi bajom. - magyaráztam, majd körbenéztem a nappaliban. - Hol van Helena? - kérdeztem, mire Henry arca elkomorodott.
- Dolga van, Londonba ment. Holnap este jön csak haza. - válaszolta, én megértően biccentettem. - Ülj a kanapéra! - utasított, majd az emelet felé vette az irányt.
- Szia Kennedy! - szisszentem fel, ahogy a kutya boldogan csaholva nekiszaladt a lábamnak. Biztos megérezte, hogy nem vagyok túl jól, mert hátratolatott, és morogni kezdett, majd ugatni.
- Kennedy, mi a baj? - kérdezte Henry aggódva, az asztalra dobva az elsősegély dobozt. Odatérdelt a kutya elé, aki egyre csak az orrát ütögette a mancsával.
- Öhm, szerintem... izé, a fű szagot érzi. - mondtam kínosan, mire Henry tátott szájjal bámult rám vissza. Levettem magamról a dzsekit, és jó messzire hajítottam, de ettől Kennedy csak nyugtalanabb lett. Vélhetően a nadrágom és a pólóm is ontotta magából az alkohol és a füst szagot is.
- A kezed, te jó ég... - kapta el a csuklómat Henry, mire feljajdultam.
- Jé, milyen lilák. - állapítottam meg nagyon bölcsen, mire a szőke szomszédom "nem mondod komolyan" pillantással méltatott.
- Ülj le, átvizsgállak, mert ahogy elnézem, a saját sérüléseiddel sem vagy tisztába. - korholt le, és elkezdte tapogatni a fejem.
- Itt egy szép kis púp... - sorolta, én pedig türelmesen, kihúzott háttal ültem, és a mellkasával szemben próbáltam beindítani a röntgen szemem, hogy esetleg a pólóján átlássak. Sikertelen ügy, nem működött. De a karja így is csodás látványt nyújtott, ahogy megfeszültek és kidomborodtak az izmai.
- Lehet, hogy agyrázkódást is kaptam. - szóltam közbe, mire a szemembe nézett.
- Miből sejted? - érdeklődött, és a pupilláimat vizsgálta.
- Öhm... - böktem ki vörösen. - Ezt csak úgy sejtem inkább.
- Szédülsz? Homályosan látsz? Zavart vagy? - kérdezte végig, mire kénytelen voltam mindenre nemet válaszolni. Bár az utolsó lehetőségen elgondolkodtam.
- És mégis hogy szeretnéd megmagyarázni, hogy a nyakadon ki tudom venni egy teljes kéz lenyomatát? - éreztem a hangján, hogy kezd dühös lenni. - És azt nem fogadom el válasznak, hogy "á, tudod, csak szeretem a szadomazo szexet."
- Miért ne szerethetném? - kérdeztem vissza viccesen, de nem értékelte túlságosan. Pedig olyan magas labda volt!
- Vagy elmondod, mi történt, vagy beviszlek, és az lesz az első dolgom, hogy bekössék a szádat. - ült le a dohányzóasztalra, így egy vonalba került a tekintetünk.
- A számat? - kérdeztem zavartan.
- Igen, hogy megkíméljem magam az idegesítő szövegelésedtől.
- Csak láss el, aztán talán elmondom. - nyögtem ki, miközben a keze a hátamon siklott lefelé.
- Itt fáj? - kérdezte, és meglepődve vettem észre, hogy becsuktam a szemem.
- Nem. - szorítottam össze a fogaimat, ahogy felidéztem a mocskos kezek érintését a bőrömön.
- Okkééé...-nyújtotta el a szavat Henry, vizslató szemei pedig nem engedtek el túlságosan.
- Le kellene venned a nadrágodat.
- Vagy inkább be kellene mosnom neked egyet. - válaszoltam reflexből, mire elvigyorodott.
- Csak hogy megvizsgálhassalak. - vont vállat.
- Felejts el. A lábamnak nincs baja, csak a reggel történtek. Túlélem.
- Szép ez a kötés a homlokodon, kár, hogy mellé még szereztél egy újabb nagyszerű sebet egy lila folttal együtt.
- Aham. - nyögtem, miközben fertőtlenítőt fújt a fejemre. Eszembejutott Ashton, és az a gyengéd érintése, amely ellentétben áll Henry szakszerű és kicsit sem lágy mozdulataival.
- Hogy szerezeted? - kérdezte.
- Te nem adod fel, mi?
- Nem szokásom. - tisztogatta egy gézdarabbal, és láttam, ahogy sárgássá válik az anyag. Biztos jódot fújt rá.
- Lefejeltem valakit. - böktem ki végül, és érdekes mód Henry arcán elismerés tükröződött.
- Biztos megérdemelte. Hatásos volt? - érdeklődött inkább kíváncsian, mint megvetőn.
- Esélyes, hogy eltört az orra.
- Az igen, ügyes. Mondjuk a homlokod nem lesz már a régi, de idővel halványodni fog a forrás.
- Csúcs. - sziszegtem a csípős fertőtlenítő miatt.
- A nyakad azért még érdekelne...
- Hmm, tényleg? - kérdeztem vissza, és egy egésszen más jelenet játszódott le a szemem előtt egy egésszen már helyszínen.
- Mármint fojtogattak? - rántott vissza a valóságba Henry, én pedig vörös fejjel válaszoltam.
- Csak a... mindegy, fogták a nyakam, ennyi. - zártam le tömören a témát.
- Még azért egy kérdésem lehet?
- Úgysem tilthatom meg...- sóhajtottam lemondón.
- Be vagy tépve? - kérdezte vigyorogva, mire szúrós szemmel néztem vissza rá.
- Nem, nem vagyok. Csak olyan helyen voltam, ahol durva a buli. Mel-ért kellett mennem. - válaszoltam, és a megértés jelét fedeztem fel Henry arcán.
- Az szép. Szegény Kennedynek különösen érzékeny a szaglása. De amúgy hullámokban áramlik belőled a bűz.
- Köszi, azt hiszem, életem legszebb bókját kaptam. - bólintottam elismerően, mire nevetni kezdett.
- Csak az igazat mondom. Szóval, ha jól rakom össze a képet, a buliban valaki elkapta a nyakad, és te lefejelted? - kérdezte, és egy ragtapaszt nyomott a fejemre. Felkelt, és a konyhába sétált.
- Igen, valami ilyesmi. - nem akartam megmondani neki, hogy kishijján megerőszakoltak. Lehet, hogy csak én túlzom el, és amúgy sem vagyunk barátok. Nem is fogok senkit beavatni a részletekbe. Elég nagy szégyen ez önmagamnak is, nem akarom még mások sajnálatát is elviselni.
- És közben beverted a fejed, és a csuklódat is lefogta az illető?
- Mi vagy te, bűnügyi szakértő? Mit érdekel? - támadtam vissza idegesen, ő pedig felemelte a kezeit, mintha csak védekezne.
- Oké, oké, ha nem mondod el, nem mondod el. Felfogtam. - megragadta a kezeimet, és mindkettőre hidegvizes borogatást tett, majd a nyakamra is tekert egyet, akár egy sálat.
- Uh, de jó. - sóhajtottam fel, ahogy a hideg anyag hűteni kezdte sajgó duzzanataimat.
- Amúgy... ismersz egy Ashton nevű fiút? - kérdeztem, Henry izmai pedig megfeszültek, arca pedig döbbentté és ingerültté vált.
- Elég gyakori név. Hogy néz ki? - érdeklődött, de láttam, hogy agyban már máshol jár, és nem túl pozitív értelemben.
- Hát... ööö... fekete hosszú haja van, magas, és van egy ajakpiercingje. Ja, meg egy a szemöldökében is. - tettem hozzá idegesen. Henry felállt az asztalról, és a konyha felé sétált, kezével a homlokát dörzsölte.
- Ő tette ezt veled? - kérdezte visszafojtott dühvel, mire csak a fejem ráztam.
- Nem, sőt, segített megtalálni Mel-t, meg kedves volt... - dadogtam, és én is felálltam, de a bejárati ajtó felé lépkedtem. Henry a pultnak támaszkodott, mint aki mingyárt kitörni készül, ujjai elfehéredve markolták a pult szélét.
Basszus, tényleg be kellene kötözni a számat, hogy soha többet ne szólalhassak meg.
- Valami... valami rosszat mondtam? - kérdeztem aggódva,és Henry újra rám nézett. Szeme gyűlölettel telt, és arckifejezésétől ki tudtam volna futni a világból. Messze nem volt már olyan jóképű, mint általában, jobban hasonlított egy áldozatára lecsapó oroszlánra.
- Most menj haza, Jenny. - mondta kimérten. - Helena holnap este ér haza. Ha fájdalmaid vannak, vegyél be egy fájdalomcsillapítót, ha pedig rosszul vagy, azonnal vitesd be magad a sürgősségire. - újra a pult irányába nézett, amit jelnek vettem, és egy gyors mozdulattal az elhajított dzsekimért nyúltam.
- O...oké. Akkor holnap. Öhm, köszi a segítséget. Szia. - léptem ki idegesen az ajtón, meg is botlottam, de szerencsére sikerült megtartanom az egyensúlyom.
Nagyon esélyes, hogy én vagyok a világ legidiótább személye, attól függetlenül, hogy nem tudom, mi játszódik a háttérben. De nem kell ahhoz Frued-nak lennem, hogy rájöjjek, Ashton és Henry nem épp a legjobb barátok. Tuti valami középiskolás ügy, fogadni mernék 100 font-ban, hogy Henry volt a menő, Ashton pedig az, aki folyamatosan az igazgatónál kötött ki.
Túlságosan fájt a fejem, és fáradt voltam, hogy bármin is igazán gondolkodni tudjak.
Csak aludni akartam, és elfelejteni a mai napot, de előtte még hallani anyám hangját, és meggyőzni, hogy minden a legnagyobb rendben.
De mivel Wigan a sztereotípiákkal ellentétben a napjaim minden percére tartogat meglepetést, szinte meg sem lepődtem, hogy az új otthonom előtt egy rendőrautó parkolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése