Végig egy dologra tudtam csak gondolni: ne izzadjon ennyire a tenyerem!
Ami azért nem túl normális, ha épp a gyönyörű csillagos ég alatt sétálsz kézen fogva egy félistennel, egy elképesztően látványos dimbes-dombos helyen.
- Üdv a Lomond Hills Regional Parkban. - tárta szét a karját, mintha csak egy színpad felé intene.
- Helenaéknak nem lesz bajuk? Mégiscsak alszanak egy semmi közepén hagyott autóban. - pillantottam hátra a vállam felett aggódva barátnőm testi épségéért.
- Nem megyünk messzire. Becs'szó. - észre sem vettem, ahogy a lábaim szinkronban követik az övét.
- Istenem, mintha csak moziban lennék. Meg akarom érinteni az eget. - ámuldoztam, és igyekeztem nem tátott szájjal bámészkodni.
Henry furcsán nézett rám, de szó nélkül hagyta a szentimentalizmusom.
- S nézd a dombokat. Mind előttünk terül el. Ha nappal lenne, meddig látnánk el? - szinte szökdécseltem a boldogságtól.
- A végtelenbe és tovább. - idézte mosolyogva.
- Ó, Toy Story-fan. - vigyorogtam rá vissza, és újra megállapítottam, mennyire jól áll Henrynek az őszinte mosoly. Igazán alkalmazhatná többször is.
- Woody a legjobb. - vont vállat, mire beleegyezően bólintottam.
Semmit nem tudtam Henryről. Mármint, apróságokat, mint pl. hogy tud énekelni, és hogy szereti a szép lányokat. De ez mind-mind annyira kevés volt, ahhoz képest, hogy én majdnem egy nyitott könyv voltam a számára. Az arcom és a reakcióim folyton elárultak, és nem is igazán tudtam palástolni az érzéseimet. Ebben mindig rossz voltam. Még Ashtonról is tudott, amit elhallgattunk a húga elől, és ez a titok napról-napra jobban nyomta a lelkem.
- Ha ez egy trükk, hogy kedves vagy velem, majd elásol valahol, akkor inkább közöld előre, hogy búcsúlevelet hagyhassak. - jegyeztem meg körbepillatva, mert igencsak elhagytuk már az autót.
- Te téped az én idegeimet, amióta Wigan-be érkeztél, lassan már magamat ásom el, helyetted. - hangja semleges volt, nem tudtam eldönteni, hogy csak viccel, vagy komolyan gondolja. Valamiért az utóbbira tippeltem.
- Már csak egy hónap, annyit kibírsz. - vágtam rá, mire éreztem, hogy megfeszül mellettem.
- Már megszoktam, hogy felforgattad az életünk. - jegyezte meg keserűn, majd meglepettségemre hozzá tette. - Szükségünk volt rá.
- Nos. Hát, akkor szívesen. - krákogtam, és elengedve Henry kezét, leültem a földre. Henry pislogott párat rám, majd tovább fokozva az élményt, lefeküdt mellém. Pólója felcsúszott a hasán, és a tekintetem akaratlanul is oda-oda siklott.
Ó, atyám, az a tipikus "V" vonal!
Az ujjaimat tördeltem, és egy mély sóhaj keretében én is lefeküdtem mellé, mielőtt még hangosan kezdtem volna kapkodni a levegőt az érzelmek kavalkádjától, amit elindított bennem.
- Egyszer el fogod törni az ujjad. - mondta halkan, mire meglepődve fordítottam felé a fejem. Az eget bámulta, míg én próbáltam felfogni, hogy a teljes karunk a másikéhoz simul.
-Hogy érted? - ráncoltam a szemöldököm, és továbbra is őt figyeltem. A meglepően fényes éjszakának hála ki tudtam venni az arcvonásait ebben a sötétben is.
- Ha ideges vagy, folyton tördeled az ujjad. Szerintem gyakran észre sem veszed. - újra a tenyerébe fogta a kezem, mintha ez adna számára megnyugvást. Igaza volt, sokszor fel sem tűntek ilyen dolgok, de ami fontosabb, neki igen. Újra az ég felé néztem, és reméltem, hogy nem káprázik a szemem.
Mintha egy kupola minden négyzetcentijére led lámpákat tettek volna, kisebbeket-nagyobbakat, és egyes helyekre több jutott volna.
Minden csillag ragyogóan bevilágította az eget a Holddal együtt.
- Mit tudsz még rólam? - bukott ki a kérdés a számon, és lélegzet visszafolytva vártam a választ.
- Hogy te vagy a legidegesítőbb ember a világon. - vágta rá Henry, mire kuncogni kezdtem. Ez tény volt, már megszoktam.
- Újdonságra vagyok kíváncsi. - feleltem, és éreztem, hogy a hüvelykujjával játszika kézfejemen.
- Hogy folyton elpirulsz, ha rólad van szó. Talán gyakran neked sem tűnik fel. Sokszor elkalandozol, alig lehet visszatéríteni a való világba. Hogy nem vagy jóba apáddal, ami gondolom, annak köszönhető, hogy elrángatott Amerikából és a megszokott életedből.
- Köszönjük, Frued a mai kiselőadást. - sziszegtem a fogaim közt, és felhúztam a térdeim, miközben a bal kezemmel átöleltem a derekam. Henry nem engedte el a jobb kezem.
- Ha olyan téma érint, amiről nem akarsz beszélni, egyből összegubózól. Vagy a kezedet fűződ össze magad előtt, vagy átöleled magad. Elég egyértelmű testbeszéd, de nálad fokozottan jelen van. Azt is tudom, hogy nem vagy buta, sőt, kifejezetten sok mindent regisztrálsz a környezetedből. Ó, és természetesen belém vagy esve. - fejezte be, nekem pedig leesett az állam.
- Csak szeretnéd. - motyogtam, de persze, hogy igaza volt, és ő is tudta. Csupán három hét kellett, hogy Henry Spourk elvegye az eszem, még ha próbáltam is neki ellenállni. Az érzéseim (és hormonjaim) gátja a csókunknál szakadt át, és ezt a falat azóta sem tudtam visszaépíteni. Pedig az egésznek semmi értelme. Ez csak egy nyári meló, csak egy nyári kiruccanás. Túl gyorsan lesz vége.Henry percekig hallgatott mellettem, és az eget bámulta, ahogy én is. Hüvelykujja már a csuklómat simogatta, mibe az egész karom beleborzongott.
- Mennyit tudsz Ashtonról? - kérdezte élesebb hangnemben, és egyből észhez térített. Ashton? Hogy jön ide épp ő? És miért érdekli ez Henryt? Nem akartam Ashtonra gondolni, mert még mindig be voltam rá rágva, és alig vártam, hogy négyszemközt tudjunk beszélni.
- Csak a lényeget. És egyszer megmentett, valamint segített megtalálni Melt. Egy ideje nem beszéltünk. - még csak nem is hazudtam, tényleg ennyit tudtam róla.
- Én is segítettem volna, ha megkérsz rá. - motyogta, mire meglepődve fordultam felé. A csillagok tükröződtek a szemében, amelyekkel engem fikszírozott, miközben elakadt a lélegzetem. Testem minde egyes idegvégződése érezni akarta őt, ölelni akartam, és hozzábújni, csókolni, és a hajába túrni. Annyira zavarban voltam, hogy muszáj volt elkapnom róla a szemem, miközben a szívverésem az eget verte.
De aztán elárasztott a hirtelen nyugalom, és majdhogynem felnevettem. Talán most elösször az au paireskedésem alatt világosan láttam, nem pedig érzelmektől elborulva. Én visszamegyek Londonba, ő pedig itt marad Wiganben, Helenaval, és minden őt akaró nő nemű lénnyel. Hamarosan úgy fogok visszatekinteni erre az egész nyárra, mint egy kaland, ami igencsak megváltoztatta a gondolkodásom.
Mert megváltoztam, még én is érzem magamon. Az, hogy majdnem megfulladtam egy barlang szerű valamiben, és hogy a szüleim elválnak, sőt, rátaláltam a munkaadóm titkos illegális gyárára, Ashton pedig még a listára is alig fér fel, bizony megváltoztattak.
Henry pedig hamar elfelejt majd.
- Valószínüleg épp egy csaj lovagolt rajtad, nem akartam zavarni. - válaszoltam arra, hogy miért nem őt kértem meg, hogy segítsen.
- Hmm, nincs kizárva. - vágta rá Henry, és komolyan, még csak meg sem lepett. Kirántottam a kezem a szorításából, egy utolsó sóhajjal elbúcsúztam a gyönyörű égbolttól és az érzéseimtől. Mindig az eszemre hallgattam, ez most sem lesz másképp.
- Induljunk. - pattantam talpra, és még a sötétben is leolvastam a meglepettséget Henry arcán. Nyújtotta a kezét, hogy húzzam fel, de úgy tettem, mintha nem venném észre, és elindultam az autó halvány körvonalának irányába.
- Ha pihenni akarsz, vezethetek én is. - ajánlottam fel, miközben beszálltam az anyósülésre.
- Nem mernék mellett ülni. Őrült nőszemély vagy, gondolom úgy is vezetsz. - jegyezte meg, és kicsit sem viccelt.
Ezt el tudtam viselni. Ugyanott tartottunk, mint általában, csak akkor vesztettem bolondultam meg, ha megmutatta, milyen kedves és figyelmes is valójában.
Imádtam, ha megmutat magából egy kis darabot (akár szó szerint is), de ha normális akarok maradni és reális, akkor a tapló énje kell.
Azt pedig úgy osztogatja, mint a pápa az áldást, úgyhogy nem aggódtam.
- Tapló vagy. - jelentettem ki a nyilvánvalót, mire vigyorogni kezdett.
- Kíváncsi vagyok, mikor fogy ki a szókészleted a jelzőimet illetően. - indította be az autót, miközben hátulról hallatszódott Helenaék nyöszörgése, akiket felébresztett a nyíló ajtó lámpája.
- Soha, ha rajtam múlik. - vontam vállat.
- Mi történt? - ropogtatta a nyakát Helena, és Jared is keresni kezdett valamit a táskájában. Biztos voltam benne, hogy kaját, és igazam is volt, mert a következő pillanatban átnyújtotta a két ülés közt az almás - fahéjjas sütivel teli tálat, amit még Edinburghben vett.
- Csak tettünk egy kisebb kitérőt. - válaszolt a húgának Henry, miközben én felnyögtem a süti isteni ízétől.
- Olyan az íze, mint a... - nyammogtam, és Jared is teli szájjal fejezte be a mondatot.
- ...mint a karácsony.
A következőért nyúltam, és egyet Henry irányába kínáltam, aki hosszas méregetés után végül elvette.
Jareddel felváltva sóhajtoztunk a süteménytől, és egymás szavába vágva próbáltuk kitalálni, mit tartalmazhat még, Helena pedig vigyorogva, álmos szemekkel és enyhén morzsás arccal figyelt minket. Feltérdeltem az ülésre, és Jared felé fordultam teljes testtel, akivel a süti témáról hirtelen áttértünk az Ikea katalógusig, és a lakberendezésig. A combomon éreztem Henry testéből áramló hőt, de tudatosan nem összpontosítottam rá. Helena kis idő után elálmosodott a témától, és Jared ölébe hajtotta a fejét, arcát szőke tincsei takarták. Jared önkénteletül is simogatni kezdte barátnője feje búbját, és ez a kedvesség megmelengette egyre fagyosabb szívem.
Tiszteletreméltó az a barátság, ami kettőjük között van, az embernek már attól jobb kedve lesz, ha rájuk néz: a gyönyörű királylány és a jóképű meleg srác. Helena számomra is fontossá vált a hetek alatt, folyton ott volt, ha kellett, és ezért is szorult el a torkom mindannyiszor, mikor arra gondoltam, mennyi mindent elhallgattam előle.
Ahogy ott feküdt, békés arccal, eldöntöttem: ha hazaérünk, mindent elmesélek neki. Igenis ugyanolyan joga van tudni Ashtonról, mint a bátyjának. Helena már nem kislány, még ha Henry úgy is kezeli. Néha sok felnőttet meghazudtóló viselkedése is ezt bizonyítja.
- Márpedig a fukszia szín nem illik hálószobába. - erősködtem, és hallottam, hogy Henry mellettem kuncog. - Gondolj bele, én lány létemre se szeretem a rózsaszínes árnyalatokat, hogy érezné ott magát egy pasi? - tettem fel a logikus kérdést, miután már 2 perce ezen vitatkoztunk.
- Szerintem meg igenis jól hat a szexuális együttlétekre. - kötötte az ebet a karóhóz Jared, én pedig a fejem csóváltam.
- Tapasztalat? - szólt bele Henry is a beszélgetésbe, és láttam az arcán, hogy rettenetesen jól szórakozik. Az, hogy velünk, vagy rajtunk, már más kérdés.
- Egyenlőre még nem, de ha szeretnéd, tesztelhetjük. - csillant fel Jared szeme, mire Henry a fejét csóválva kacarászott. - Jó, magam helyett beajánlom Jennyt a kutatásba. - törölte meg a száját, és az utolsó darab sütit a kezembe nyomta.
- Egy majdnem pink színű szobában előbb hánynám el magam, mint hogy romantikus együttlétekre gondoljak. - ültem vissza a helyemre, és a szembejövő autók lámpái elvakítottak. Felpakoltam a lábam a műszerfalra és kicsit rendeztem a tincseimet, ami még mindig tele volt fűvel.
- Lány vagy te egyáltalán? - kérdezte Henry még mindig mosolyogva, Jared pedig előre dugta a fejét a két ülés közt.
- Nem szeretném prezentálni, de igen, eme formás lábak és a hosszú haj női lényhez tartoznak. - magyaráztam, miközben végig mutattam magamon. Jared nevetve dőlt hátra, és továbbra is Helena feje búbját cirógatta, aki már mélyen aludt.
- Engem a pulcsid alatti dolgok is érdekelnének... - pislogott rám a sötétben Henry, mire összeszorítottam az álkapcsom. Nem fogom neki megadni azt az örömöt, hogy bedőlök a szövegének.
- Ha ez akkora kívánságod - fordultam felé, majd lassan elkezdtem felfelé húzni magamon a hosszú ujjút. Végig az arcát figyeltem, ő pedig az út és a kezem közt kapkodta a tekintetét. A műszerfal fénye épp elég fényt adott, hogy lássuk egymást, én pedig egyre feljebb jártam. Az arcára csodálkozás ült ki és izgalom, de azért várta is, hogy a melltartómig jussak. A hasam már kilátszott, és láttam, hogy a kormányon megfeszül a karja. Már csak egy centi hiányzott a melltartó szegélyemig, mikor lerántottam magamról az egészet, így az alatta levő rövidujjú pólóm visszaesett a rendeltetés szerű helyére, eltakarva így a bőrömet, a pulcsit pedig a lábamhoz dobtam.
- Nemár, átvertél! - fakadt ki Henry, mire vállat vontam.
- Elég gáz, ha azt hitted, egyből vetkőzni kezdek, ahogy te csettintesz.
- Tényleg nem vagy lány. Akiket én ismerek, azok szó nélkül megválnak a ruhadarabjaiktól. Már a látványomtól. - húzta a száját, és piszok csalódott volt.
- Ez igen szomorú tény a világra nézve. - tört elő belőlem a feminista. Egy kamion fényei vakítottak el újra, és kivételesen örülök, hogy nem én vezetek. Fogalmam sincs, Henry hogy bírja.
- A világnak igen, de nekem nem. - zárta le a témát Henry.
Már jóval elmúlt egy óra, mikor magával ragadott az álmosság, és csak arra eszméltem, hogy valami kapargatja a szélvédőt. A Nap hét ágra sütött, Henry a hátrahajtott ülésben aludt, és mögöttem is szuszogások töltötték be a levegőt.
A szélvédőt pedig egy faág karcolta minden széllőkéssel. Kicsit feljebb ülve rájöttem, hogy a semmi közepén lehetünk egy parkólóban, és hogy a fák nem maguktól állnak szinte vízszintesen, hanem a vélhetően orkán erejű szél erejétől. Ennyit a napsütésről.
Tudtam, hogy Aberdeen-be tartunk, de sehol nem láttam nagyváros nyomát se. Nem volt szívem felkelteni Henry-t, mert fogalmam sincs, mikor aludhatott el, és a szeme alatti karikákból ítélve hosszú ideje a kávé tartotta életben. Nyújtózkodtam, majd előhalásztam a telefonom az ülés alól, és helyzetjelentést adtam anyunak.
"Szia. Fogalmam sincs, hol vagyunk. Puszi"
Hát, ez biztos feldobja a kedvét.
Ashton kétszer is hívott az este, de neki még mindig nem tudtam mit visszaírni, egyszerűen nem sikerült megálmodnom semmit vele kapcsolatban. Első dolgom lesz hozzá elmenni, ahogy hazaérünk.
Miután megcsináltam néhány pályát a telefonomban lévő játékon, és a netet is csekkoltam, unatkozni kezdtem. És éhezni. Márpedig kajálni nem tudok anélkül, hogy ne zörögjek, és ne keltsem fel a többieket.
Szóval unatkoztam. Borzasztóan.
Már 8 óra felé járt, mikor Helena felébredt, addigra kb. az összes bőröm felületét alkotó sejtet megszámoltam (szarkazmusból jeles).
- Hol vagyunk? - súgta, mire vállat vontam. - Aberdeen-be kellene lennünk, nem? - dörzsölte meg sápatag arcát.
- Elaludtam, szóval Henry tudja csak. - magyaráztam, még mindig suttogva, de Jared is fészkelődni kezdett. Már csak a sofőrünk nem volt toppon. Úgy aludt, mintha nem lenne holnap, és egyikünk sem igazán akarta felébreszteni. Jared és Helena palacsintát reggeliztek, amit Helena még otthon csinált, én pedig zabkását, gyümölcsökkel, aminek nagy részét Jared ellopta, és a palacsintájába csavarva befalta.
Annyira vihogtunk kínunkban, hogy végül Henry is morcosan, de felébredt, és nem igazán értette, hogy miért hangoskodunk.
- Jóreggelt. - szóltam hozzá, miközben a hajába túrt. Nyújtózott párat, majd felém fordult álmos, babakék szemekkel.
Úristen, azok a szemek. A tegnapi elhatározásom megingani látszott, de nem adtam ilyen könnyen magam.
- Henry, Abedeen-ben kellene lennünk, nem? - hajolt előre Helena.
- Megváltoztattam a tervet. Invernesstől pár kilométerre vagyunk, ott eltölthetjük a délelőttöt, délután Loch Ness, Urquhart vára, Filea Donan kastély, és Fort Williamsben aludhatunk. Végre. - ásított egy hatalmasat, mi pedig megrökönyödve néztünk rá.
- Ezt azért megbeszélhettük volna, nem? - fakadt ki Jared, de Henry csak vállat vont.
- Sokkal többet láthatunk, de ha van más ötleted, epekedve várom. - fordult hátra, és unottan pislogott Jaredre, akinek persze nem volt terve alapból se.
Egy gyors átöltözés és fogmosás után elindultunk Invernessbe, és nem is lett volna rossz, ha a szél nem szerette volna felborítani az autónk.
- Mi ez, tornádó? - néztem ki az ablakon, és közben próbáltam figyelmen kívül hagyni az autónk folyamatos harcát az oldalszéllel.
- Télre jellemző az ilyen erős szél, szerintem most csak azért ilyen, mert a tenger mellett haladunk párhuzamosan. - magyarázta Henry. - Bent a városban nem lesz ennyire vészes.
S tényleg nem volt. Inverness gyönyörű, minden csupa zöld, és él a város. Itt-ott építkeznek, máshol összetákolt bódéból péksüteményt kínáltak, és a város igazán mozgott. Megnéztünk néhány templomot, és épp az egyetem épületeit jártuk körbe, mikor valaki leszólította Henry. Persze, hogy egy lány.
- Te. Jó. Ég. - sipította olyan hangon, hogy a környékben található ablakok épségéért kezdtem aggódni. - Henry Spourk Invernessben! Miért nem szóltál, csirkefogó? - csapott rá a szőke hajú, kb 170 cm. magas, rózsaszín kardigánt és krém színű miniszoknyát viselő lány Henry karjára. Komolyan, van olyan ember a földön, aki még használja a "csirkefogó" szót?
- Szia... őő... - köszönt vissza Henry, de nem jutott eszébe a csaj neve. Tipikus. Helena mentette ki egyből.
- Szia Heedy. - mosolygott a barátnőm, kicsit sem őszintén.
- Óó, Helena, de jó látni téged is. - a hangsúlyából ítélve pont az ellenkezőjét gondolta.
- Hogy kerülsz ide? - váltott vissza a lány Henryre, miközben vadul dobálta a haját, és a szabad kezével folyamatosan Henry karját fogdosta. A másik kezében egy dossziét tartott. - Muszáj mindent elmesélned.
- Csak kirándulunk. Jaredet ismered, ő pedig - fordult felém, és láttam, hogy egy ötlet rajzolódik ki a fejében - a barátnőm, Jenny. Holnap leszünk egy évesek. - ragadta meg a kézfejem, és magához húzott.
Nem. Nem, nem, nem, nem, NEM lehet, hogy Henry kamu barátnője legyek. Kizárt dolog. Undorító és gyerekes. Henry még nagyobb bunkó, mint gondoltam.
- Szia, örülök hogy megismerhetlek. - fordultam felé a legnagyobb vigyorral a fejemen, miközben Henry kézfejébe vájtam a körmöm. Jared mögöttem köhécselt, gondolom a nevetését folytotta el.
- Henry Spourk egy lány mellett? - kezdett idegesíteni, hogy folyamatosan teljes néven hívja Henryt, de türtőztettem magam. - Vajon mit tud, amit mi nem? - nevetett, mintha csak poénkodna, de közben alaposan végig mért. Tudtam, mit láthat: egy kicsit sem angol lányt, akinek a haja úgy áll, akár az oroszlán sörény, egyszerű csőfarmerja, bordó pulóvere és tornacipője túl egyszerű a hárem többi tagjának gardróbjához képest. Nagyon vágytam egy kis csevejre közte és a középső ujjam közt, de inkább rátapadtam Henryre, aki megfeszült az érintésemtől.
Erről volt szó. Ne csak én szenvedjek.
Egy-két nagyszerű poén után leszállt rólunk, és témát váltott.
- Pont akkor jöttetek el otthonról, mikor felbojdult a város... - csóválta a fejét, mire mind a négyen furán néztünk rá.
- Miről beszélsz? - kérdezte meg elsőnek Jared, mire Heedy kigúvadt szemekkel pislogott rám.
- Nem is tudjátok? Azta. - ámuldozott, ahelyett, hogy elmagyarázta volna, miről van szó.
- Adelé Dexures, a csaj, aki két évfolyammal felettünk járt, hétfő este óta nem ment haza. S tudom, nem akkora sztori, de a csaj egyszerűen felszívódott. Semmi, ismétlem SEMMI nyom nincs utána, a közösségikről letörlődött, a telefonja mintha nem is létezett volna.
Pukk, eltünt. - mindkét kézfejével a levegőbe intett.
- Mi? - Helena csak suttogni tudott. - Adelé nagyon kedves lány, még a fiúját is ismerem, most béreltek lakást a központban. Istenem... - dörzsölte a homlokát.
- Tud valaki mutatni róla egy képet? - kérdeztem, mert támadt egy idióta, de baljós gondolatom. Márpedig médium vagyok, a francba is, túlságosan biztos voltam benne, hogy igazam lesz. Mind a négyen furán néztek rám, mire sürgetni kezdtem a dolgot. Heedy a telefonját babrálta egy ideig, majd egy közösségire feltöltött hirdetést mutatott, amin őt keresik.
S ott volt. Ott volt a lány a raktárból, akinek végignéztem a hurcolását az épület hátsó felébe.
Éreztem, hogy megbillen alattam a talaj, majd a következő pillanatban ájulva koppantam a földön.
Ami azért nem túl normális, ha épp a gyönyörű csillagos ég alatt sétálsz kézen fogva egy félistennel, egy elképesztően látványos dimbes-dombos helyen.
- Üdv a Lomond Hills Regional Parkban. - tárta szét a karját, mintha csak egy színpad felé intene.
- Helenaéknak nem lesz bajuk? Mégiscsak alszanak egy semmi közepén hagyott autóban. - pillantottam hátra a vállam felett aggódva barátnőm testi épségéért.
- Nem megyünk messzire. Becs'szó. - észre sem vettem, ahogy a lábaim szinkronban követik az övét.
- Istenem, mintha csak moziban lennék. Meg akarom érinteni az eget. - ámuldoztam, és igyekeztem nem tátott szájjal bámészkodni.
Henry furcsán nézett rám, de szó nélkül hagyta a szentimentalizmusom.
- S nézd a dombokat. Mind előttünk terül el. Ha nappal lenne, meddig látnánk el? - szinte szökdécseltem a boldogságtól.
- A végtelenbe és tovább. - idézte mosolyogva.
- Ó, Toy Story-fan. - vigyorogtam rá vissza, és újra megállapítottam, mennyire jól áll Henrynek az őszinte mosoly. Igazán alkalmazhatná többször is.
- Woody a legjobb. - vont vállat, mire beleegyezően bólintottam.
Semmit nem tudtam Henryről. Mármint, apróságokat, mint pl. hogy tud énekelni, és hogy szereti a szép lányokat. De ez mind-mind annyira kevés volt, ahhoz képest, hogy én majdnem egy nyitott könyv voltam a számára. Az arcom és a reakcióim folyton elárultak, és nem is igazán tudtam palástolni az érzéseimet. Ebben mindig rossz voltam. Még Ashtonról is tudott, amit elhallgattunk a húga elől, és ez a titok napról-napra jobban nyomta a lelkem.
- Ha ez egy trükk, hogy kedves vagy velem, majd elásol valahol, akkor inkább közöld előre, hogy búcsúlevelet hagyhassak. - jegyeztem meg körbepillatva, mert igencsak elhagytuk már az autót.
- Te téped az én idegeimet, amióta Wigan-be érkeztél, lassan már magamat ásom el, helyetted. - hangja semleges volt, nem tudtam eldönteni, hogy csak viccel, vagy komolyan gondolja. Valamiért az utóbbira tippeltem.
- Már csak egy hónap, annyit kibírsz. - vágtam rá, mire éreztem, hogy megfeszül mellettem.
- Már megszoktam, hogy felforgattad az életünk. - jegyezte meg keserűn, majd meglepettségemre hozzá tette. - Szükségünk volt rá.
- Nos. Hát, akkor szívesen. - krákogtam, és elengedve Henry kezét, leültem a földre. Henry pislogott párat rám, majd tovább fokozva az élményt, lefeküdt mellém. Pólója felcsúszott a hasán, és a tekintetem akaratlanul is oda-oda siklott.
Ó, atyám, az a tipikus "V" vonal!
Az ujjaimat tördeltem, és egy mély sóhaj keretében én is lefeküdtem mellé, mielőtt még hangosan kezdtem volna kapkodni a levegőt az érzelmek kavalkádjától, amit elindított bennem.
- Egyszer el fogod törni az ujjad. - mondta halkan, mire meglepődve fordítottam felé a fejem. Az eget bámulta, míg én próbáltam felfogni, hogy a teljes karunk a másikéhoz simul.
-Hogy érted? - ráncoltam a szemöldököm, és továbbra is őt figyeltem. A meglepően fényes éjszakának hála ki tudtam venni az arcvonásait ebben a sötétben is.
- Ha ideges vagy, folyton tördeled az ujjad. Szerintem gyakran észre sem veszed. - újra a tenyerébe fogta a kezem, mintha ez adna számára megnyugvást. Igaza volt, sokszor fel sem tűntek ilyen dolgok, de ami fontosabb, neki igen. Újra az ég felé néztem, és reméltem, hogy nem káprázik a szemem.
Mintha egy kupola minden négyzetcentijére led lámpákat tettek volna, kisebbeket-nagyobbakat, és egyes helyekre több jutott volna.
Minden csillag ragyogóan bevilágította az eget a Holddal együtt.
- Mit tudsz még rólam? - bukott ki a kérdés a számon, és lélegzet visszafolytva vártam a választ.
- Hogy te vagy a legidegesítőbb ember a világon. - vágta rá Henry, mire kuncogni kezdtem. Ez tény volt, már megszoktam.
- Újdonságra vagyok kíváncsi. - feleltem, és éreztem, hogy a hüvelykujjával játszika kézfejemen.
- Hogy folyton elpirulsz, ha rólad van szó. Talán gyakran neked sem tűnik fel. Sokszor elkalandozol, alig lehet visszatéríteni a való világba. Hogy nem vagy jóba apáddal, ami gondolom, annak köszönhető, hogy elrángatott Amerikából és a megszokott életedből.
- Köszönjük, Frued a mai kiselőadást. - sziszegtem a fogaim közt, és felhúztam a térdeim, miközben a bal kezemmel átöleltem a derekam. Henry nem engedte el a jobb kezem.
- Ha olyan téma érint, amiről nem akarsz beszélni, egyből összegubózól. Vagy a kezedet fűződ össze magad előtt, vagy átöleled magad. Elég egyértelmű testbeszéd, de nálad fokozottan jelen van. Azt is tudom, hogy nem vagy buta, sőt, kifejezetten sok mindent regisztrálsz a környezetedből. Ó, és természetesen belém vagy esve. - fejezte be, nekem pedig leesett az állam.
- Csak szeretnéd. - motyogtam, de persze, hogy igaza volt, és ő is tudta. Csupán három hét kellett, hogy Henry Spourk elvegye az eszem, még ha próbáltam is neki ellenállni. Az érzéseim (és hormonjaim) gátja a csókunknál szakadt át, és ezt a falat azóta sem tudtam visszaépíteni. Pedig az egésznek semmi értelme. Ez csak egy nyári meló, csak egy nyári kiruccanás. Túl gyorsan lesz vége.Henry percekig hallgatott mellettem, és az eget bámulta, ahogy én is. Hüvelykujja már a csuklómat simogatta, mibe az egész karom beleborzongott.
- Mennyit tudsz Ashtonról? - kérdezte élesebb hangnemben, és egyből észhez térített. Ashton? Hogy jön ide épp ő? És miért érdekli ez Henryt? Nem akartam Ashtonra gondolni, mert még mindig be voltam rá rágva, és alig vártam, hogy négyszemközt tudjunk beszélni.
- Csak a lényeget. És egyszer megmentett, valamint segített megtalálni Melt. Egy ideje nem beszéltünk. - még csak nem is hazudtam, tényleg ennyit tudtam róla.
- Én is segítettem volna, ha megkérsz rá. - motyogta, mire meglepődve fordultam felé. A csillagok tükröződtek a szemében, amelyekkel engem fikszírozott, miközben elakadt a lélegzetem. Testem minde egyes idegvégződése érezni akarta őt, ölelni akartam, és hozzábújni, csókolni, és a hajába túrni. Annyira zavarban voltam, hogy muszáj volt elkapnom róla a szemem, miközben a szívverésem az eget verte.
De aztán elárasztott a hirtelen nyugalom, és majdhogynem felnevettem. Talán most elösször az au paireskedésem alatt világosan láttam, nem pedig érzelmektől elborulva. Én visszamegyek Londonba, ő pedig itt marad Wiganben, Helenaval, és minden őt akaró nő nemű lénnyel. Hamarosan úgy fogok visszatekinteni erre az egész nyárra, mint egy kaland, ami igencsak megváltoztatta a gondolkodásom.
Mert megváltoztam, még én is érzem magamon. Az, hogy majdnem megfulladtam egy barlang szerű valamiben, és hogy a szüleim elválnak, sőt, rátaláltam a munkaadóm titkos illegális gyárára, Ashton pedig még a listára is alig fér fel, bizony megváltoztattak.
Henry pedig hamar elfelejt majd.
- Valószínüleg épp egy csaj lovagolt rajtad, nem akartam zavarni. - válaszoltam arra, hogy miért nem őt kértem meg, hogy segítsen.
- Hmm, nincs kizárva. - vágta rá Henry, és komolyan, még csak meg sem lepett. Kirántottam a kezem a szorításából, egy utolsó sóhajjal elbúcsúztam a gyönyörű égbolttól és az érzéseimtől. Mindig az eszemre hallgattam, ez most sem lesz másképp.
- Induljunk. - pattantam talpra, és még a sötétben is leolvastam a meglepettséget Henry arcán. Nyújtotta a kezét, hogy húzzam fel, de úgy tettem, mintha nem venném észre, és elindultam az autó halvány körvonalának irányába.
- Ha pihenni akarsz, vezethetek én is. - ajánlottam fel, miközben beszálltam az anyósülésre.
- Nem mernék mellett ülni. Őrült nőszemély vagy, gondolom úgy is vezetsz. - jegyezte meg, és kicsit sem viccelt.
Ezt el tudtam viselni. Ugyanott tartottunk, mint általában, csak akkor vesztettem bolondultam meg, ha megmutatta, milyen kedves és figyelmes is valójában.
Imádtam, ha megmutat magából egy kis darabot (akár szó szerint is), de ha normális akarok maradni és reális, akkor a tapló énje kell.
Azt pedig úgy osztogatja, mint a pápa az áldást, úgyhogy nem aggódtam.
- Tapló vagy. - jelentettem ki a nyilvánvalót, mire vigyorogni kezdett.
- Kíváncsi vagyok, mikor fogy ki a szókészleted a jelzőimet illetően. - indította be az autót, miközben hátulról hallatszódott Helenaék nyöszörgése, akiket felébresztett a nyíló ajtó lámpája.
- Soha, ha rajtam múlik. - vontam vállat.
- Mi történt? - ropogtatta a nyakát Helena, és Jared is keresni kezdett valamit a táskájában. Biztos voltam benne, hogy kaját, és igazam is volt, mert a következő pillanatban átnyújtotta a két ülés közt az almás - fahéjjas sütivel teli tálat, amit még Edinburghben vett.
- Csak tettünk egy kisebb kitérőt. - válaszolt a húgának Henry, miközben én felnyögtem a süti isteni ízétől.
- Olyan az íze, mint a... - nyammogtam, és Jared is teli szájjal fejezte be a mondatot.
- ...mint a karácsony.
A következőért nyúltam, és egyet Henry irányába kínáltam, aki hosszas méregetés után végül elvette.
Jareddel felváltva sóhajtoztunk a süteménytől, és egymás szavába vágva próbáltuk kitalálni, mit tartalmazhat még, Helena pedig vigyorogva, álmos szemekkel és enyhén morzsás arccal figyelt minket. Feltérdeltem az ülésre, és Jared felé fordultam teljes testtel, akivel a süti témáról hirtelen áttértünk az Ikea katalógusig, és a lakberendezésig. A combomon éreztem Henry testéből áramló hőt, de tudatosan nem összpontosítottam rá. Helena kis idő után elálmosodott a témától, és Jared ölébe hajtotta a fejét, arcát szőke tincsei takarták. Jared önkénteletül is simogatni kezdte barátnője feje búbját, és ez a kedvesség megmelengette egyre fagyosabb szívem.
Tiszteletreméltó az a barátság, ami kettőjük között van, az embernek már attól jobb kedve lesz, ha rájuk néz: a gyönyörű királylány és a jóképű meleg srác. Helena számomra is fontossá vált a hetek alatt, folyton ott volt, ha kellett, és ezért is szorult el a torkom mindannyiszor, mikor arra gondoltam, mennyi mindent elhallgattam előle.
Ahogy ott feküdt, békés arccal, eldöntöttem: ha hazaérünk, mindent elmesélek neki. Igenis ugyanolyan joga van tudni Ashtonról, mint a bátyjának. Helena már nem kislány, még ha Henry úgy is kezeli. Néha sok felnőttet meghazudtóló viselkedése is ezt bizonyítja.
- Márpedig a fukszia szín nem illik hálószobába. - erősködtem, és hallottam, hogy Henry mellettem kuncog. - Gondolj bele, én lány létemre se szeretem a rózsaszínes árnyalatokat, hogy érezné ott magát egy pasi? - tettem fel a logikus kérdést, miután már 2 perce ezen vitatkoztunk.
- Szerintem meg igenis jól hat a szexuális együttlétekre. - kötötte az ebet a karóhóz Jared, én pedig a fejem csóváltam.
- Tapasztalat? - szólt bele Henry is a beszélgetésbe, és láttam az arcán, hogy rettenetesen jól szórakozik. Az, hogy velünk, vagy rajtunk, már más kérdés.
- Egyenlőre még nem, de ha szeretnéd, tesztelhetjük. - csillant fel Jared szeme, mire Henry a fejét csóválva kacarászott. - Jó, magam helyett beajánlom Jennyt a kutatásba. - törölte meg a száját, és az utolsó darab sütit a kezembe nyomta.
- Egy majdnem pink színű szobában előbb hánynám el magam, mint hogy romantikus együttlétekre gondoljak. - ültem vissza a helyemre, és a szembejövő autók lámpái elvakítottak. Felpakoltam a lábam a műszerfalra és kicsit rendeztem a tincseimet, ami még mindig tele volt fűvel.
- Lány vagy te egyáltalán? - kérdezte Henry még mindig mosolyogva, Jared pedig előre dugta a fejét a két ülés közt.
- Nem szeretném prezentálni, de igen, eme formás lábak és a hosszú haj női lényhez tartoznak. - magyaráztam, miközben végig mutattam magamon. Jared nevetve dőlt hátra, és továbbra is Helena feje búbját cirógatta, aki már mélyen aludt.
- Engem a pulcsid alatti dolgok is érdekelnének... - pislogott rám a sötétben Henry, mire összeszorítottam az álkapcsom. Nem fogom neki megadni azt az örömöt, hogy bedőlök a szövegének.
- Ha ez akkora kívánságod - fordultam felé, majd lassan elkezdtem felfelé húzni magamon a hosszú ujjút. Végig az arcát figyeltem, ő pedig az út és a kezem közt kapkodta a tekintetét. A műszerfal fénye épp elég fényt adott, hogy lássuk egymást, én pedig egyre feljebb jártam. Az arcára csodálkozás ült ki és izgalom, de azért várta is, hogy a melltartómig jussak. A hasam már kilátszott, és láttam, hogy a kormányon megfeszül a karja. Már csak egy centi hiányzott a melltartó szegélyemig, mikor lerántottam magamról az egészet, így az alatta levő rövidujjú pólóm visszaesett a rendeltetés szerű helyére, eltakarva így a bőrömet, a pulcsit pedig a lábamhoz dobtam.
- Nemár, átvertél! - fakadt ki Henry, mire vállat vontam.
- Elég gáz, ha azt hitted, egyből vetkőzni kezdek, ahogy te csettintesz.
- Tényleg nem vagy lány. Akiket én ismerek, azok szó nélkül megválnak a ruhadarabjaiktól. Már a látványomtól. - húzta a száját, és piszok csalódott volt.
- Ez igen szomorú tény a világra nézve. - tört elő belőlem a feminista. Egy kamion fényei vakítottak el újra, és kivételesen örülök, hogy nem én vezetek. Fogalmam sincs, Henry hogy bírja.
- A világnak igen, de nekem nem. - zárta le a témát Henry.
Már jóval elmúlt egy óra, mikor magával ragadott az álmosság, és csak arra eszméltem, hogy valami kapargatja a szélvédőt. A Nap hét ágra sütött, Henry a hátrahajtott ülésben aludt, és mögöttem is szuszogások töltötték be a levegőt.
A szélvédőt pedig egy faág karcolta minden széllőkéssel. Kicsit feljebb ülve rájöttem, hogy a semmi közepén lehetünk egy parkólóban, és hogy a fák nem maguktól állnak szinte vízszintesen, hanem a vélhetően orkán erejű szél erejétől. Ennyit a napsütésről.
Tudtam, hogy Aberdeen-be tartunk, de sehol nem láttam nagyváros nyomát se. Nem volt szívem felkelteni Henry-t, mert fogalmam sincs, mikor aludhatott el, és a szeme alatti karikákból ítélve hosszú ideje a kávé tartotta életben. Nyújtózkodtam, majd előhalásztam a telefonom az ülés alól, és helyzetjelentést adtam anyunak.
"Szia. Fogalmam sincs, hol vagyunk. Puszi"
Hát, ez biztos feldobja a kedvét.
Ashton kétszer is hívott az este, de neki még mindig nem tudtam mit visszaírni, egyszerűen nem sikerült megálmodnom semmit vele kapcsolatban. Első dolgom lesz hozzá elmenni, ahogy hazaérünk.
Miután megcsináltam néhány pályát a telefonomban lévő játékon, és a netet is csekkoltam, unatkozni kezdtem. És éhezni. Márpedig kajálni nem tudok anélkül, hogy ne zörögjek, és ne keltsem fel a többieket.
Szóval unatkoztam. Borzasztóan.
Már 8 óra felé járt, mikor Helena felébredt, addigra kb. az összes bőröm felületét alkotó sejtet megszámoltam (szarkazmusból jeles).
- Hol vagyunk? - súgta, mire vállat vontam. - Aberdeen-be kellene lennünk, nem? - dörzsölte meg sápatag arcát.
- Elaludtam, szóval Henry tudja csak. - magyaráztam, még mindig suttogva, de Jared is fészkelődni kezdett. Már csak a sofőrünk nem volt toppon. Úgy aludt, mintha nem lenne holnap, és egyikünk sem igazán akarta felébreszteni. Jared és Helena palacsintát reggeliztek, amit Helena még otthon csinált, én pedig zabkását, gyümölcsökkel, aminek nagy részét Jared ellopta, és a palacsintájába csavarva befalta.
Annyira vihogtunk kínunkban, hogy végül Henry is morcosan, de felébredt, és nem igazán értette, hogy miért hangoskodunk.
- Jóreggelt. - szóltam hozzá, miközben a hajába túrt. Nyújtózott párat, majd felém fordult álmos, babakék szemekkel.
Úristen, azok a szemek. A tegnapi elhatározásom megingani látszott, de nem adtam ilyen könnyen magam.
- Henry, Abedeen-ben kellene lennünk, nem? - hajolt előre Helena.
- Megváltoztattam a tervet. Invernesstől pár kilométerre vagyunk, ott eltölthetjük a délelőttöt, délután Loch Ness, Urquhart vára, Filea Donan kastély, és Fort Williamsben aludhatunk. Végre. - ásított egy hatalmasat, mi pedig megrökönyödve néztünk rá.
- Ezt azért megbeszélhettük volna, nem? - fakadt ki Jared, de Henry csak vállat vont.
- Sokkal többet láthatunk, de ha van más ötleted, epekedve várom. - fordult hátra, és unottan pislogott Jaredre, akinek persze nem volt terve alapból se.
Egy gyors átöltözés és fogmosás után elindultunk Invernessbe, és nem is lett volna rossz, ha a szél nem szerette volna felborítani az autónk.
- Mi ez, tornádó? - néztem ki az ablakon, és közben próbáltam figyelmen kívül hagyni az autónk folyamatos harcát az oldalszéllel.
- Télre jellemző az ilyen erős szél, szerintem most csak azért ilyen, mert a tenger mellett haladunk párhuzamosan. - magyarázta Henry. - Bent a városban nem lesz ennyire vészes.
S tényleg nem volt. Inverness gyönyörű, minden csupa zöld, és él a város. Itt-ott építkeznek, máshol összetákolt bódéból péksüteményt kínáltak, és a város igazán mozgott. Megnéztünk néhány templomot, és épp az egyetem épületeit jártuk körbe, mikor valaki leszólította Henry. Persze, hogy egy lány.
- Te. Jó. Ég. - sipította olyan hangon, hogy a környékben található ablakok épségéért kezdtem aggódni. - Henry Spourk Invernessben! Miért nem szóltál, csirkefogó? - csapott rá a szőke hajú, kb 170 cm. magas, rózsaszín kardigánt és krém színű miniszoknyát viselő lány Henry karjára. Komolyan, van olyan ember a földön, aki még használja a "csirkefogó" szót?
- Szia... őő... - köszönt vissza Henry, de nem jutott eszébe a csaj neve. Tipikus. Helena mentette ki egyből.
- Szia Heedy. - mosolygott a barátnőm, kicsit sem őszintén.
- Óó, Helena, de jó látni téged is. - a hangsúlyából ítélve pont az ellenkezőjét gondolta.
- Hogy kerülsz ide? - váltott vissza a lány Henryre, miközben vadul dobálta a haját, és a szabad kezével folyamatosan Henry karját fogdosta. A másik kezében egy dossziét tartott. - Muszáj mindent elmesélned.
- Csak kirándulunk. Jaredet ismered, ő pedig - fordult felém, és láttam, hogy egy ötlet rajzolódik ki a fejében - a barátnőm, Jenny. Holnap leszünk egy évesek. - ragadta meg a kézfejem, és magához húzott.
Nem. Nem, nem, nem, nem, NEM lehet, hogy Henry kamu barátnője legyek. Kizárt dolog. Undorító és gyerekes. Henry még nagyobb bunkó, mint gondoltam.
- Szia, örülök hogy megismerhetlek. - fordultam felé a legnagyobb vigyorral a fejemen, miközben Henry kézfejébe vájtam a körmöm. Jared mögöttem köhécselt, gondolom a nevetését folytotta el.
- Henry Spourk egy lány mellett? - kezdett idegesíteni, hogy folyamatosan teljes néven hívja Henryt, de türtőztettem magam. - Vajon mit tud, amit mi nem? - nevetett, mintha csak poénkodna, de közben alaposan végig mért. Tudtam, mit láthat: egy kicsit sem angol lányt, akinek a haja úgy áll, akár az oroszlán sörény, egyszerű csőfarmerja, bordó pulóvere és tornacipője túl egyszerű a hárem többi tagjának gardróbjához képest. Nagyon vágytam egy kis csevejre közte és a középső ujjam közt, de inkább rátapadtam Henryre, aki megfeszült az érintésemtől.
Erről volt szó. Ne csak én szenvedjek.
Egy-két nagyszerű poén után leszállt rólunk, és témát váltott.
- Pont akkor jöttetek el otthonról, mikor felbojdult a város... - csóválta a fejét, mire mind a négyen furán néztünk rá.
- Miről beszélsz? - kérdezte meg elsőnek Jared, mire Heedy kigúvadt szemekkel pislogott rám.
- Nem is tudjátok? Azta. - ámuldozott, ahelyett, hogy elmagyarázta volna, miről van szó.
- Adelé Dexures, a csaj, aki két évfolyammal felettünk járt, hétfő este óta nem ment haza. S tudom, nem akkora sztori, de a csaj egyszerűen felszívódott. Semmi, ismétlem SEMMI nyom nincs utána, a közösségikről letörlődött, a telefonja mintha nem is létezett volna.
Pukk, eltünt. - mindkét kézfejével a levegőbe intett.
- Mi? - Helena csak suttogni tudott. - Adelé nagyon kedves lány, még a fiúját is ismerem, most béreltek lakást a központban. Istenem... - dörzsölte a homlokát.
- Tud valaki mutatni róla egy képet? - kérdeztem, mert támadt egy idióta, de baljós gondolatom. Márpedig médium vagyok, a francba is, túlságosan biztos voltam benne, hogy igazam lesz. Mind a négyen furán néztek rám, mire sürgetni kezdtem a dolgot. Heedy a telefonját babrálta egy ideig, majd egy közösségire feltöltött hirdetést mutatott, amin őt keresik.
S ott volt. Ott volt a lány a raktárból, akinek végignéztem a hurcolását az épület hátsó felébe.
Éreztem, hogy megbillen alattam a talaj, majd a következő pillanatban ájulva koppantam a földön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése