- Hogy érted, hogy lelépett? - kiabáltam magamon kívül Jareddel, aki védekezően a feje elé tartotta a kezét.
- Mit tudom én, talán besokkalt, gőzöm sincs.
- Mitől sokalt volna? És hol vannak most a lányok? - kaptam azonnal a telefonom után, aztán rájöttem, hogy a szobámban hagytam.
- Ismered Ashtont, nem túl bőbeszédű. Tegnap délután történt, amíg szülinapon voltak, azóta pedig természetesen otthon vannak, az apjukkal.
Leesett az állam. Mr. Harperrel vannak, a mintaapával, és ki tudja, hogy érzik magukat. Én meg itt enyelgek egy pasival Észak - Skóciában, teljesen hidegen hagyva minden mást, mint egy elvarázsolt tündérmesében.
- Azonnal haza kell mennünk. - pattantam talpra.
- Jenny... - kezdte Jared, és már előre utáltam, mit fog mondani, de azért az még visszafordultam az ajtóból. - Te... Szóval te nem vagy a családjuk tagja. - fogalma sem volt róla, mennyire mélyen belém döfte a kést. - És nem is vagy velük túl régóta. Talán jobb lenne, ha hazamennél. Haza haza, érted, Londonba.
- Jared, most fogd be! - sziszegtem idegesen, majd becsaptam magam után az ajtót, és indulatoktól fűtve megindultam le a lépcsőn, egyenesen az ebédlőbe. Most nem gyertyák égtek, mint tegnap, hanem a hatalmas ablakokon besütő fehér fény töltötte be a helyiséget, a vastag bordó függőnyöket félrehúzták, és friss fehér virág díszített mindent asztalt. Az egyik sarokban svédasztal állt rendelkezésünkre, roskadásig étellel. Más esetben rohantam volna fulladásig tömni magam, de most legkevésbé sem volt étvágyam.
Helena ugyanannál a asztalnál ült, az egyik virág dekorációval játszadozott, arcán békés mosollyal.
- Helena, azonnal indulnunk kell haza.
- Miért? - nézett fel nagy Bambi szemekkel, és máris utáltam magam, amiért tönkreteszem az eddigi nagyszerű kirándulásunkat.
- Eliz lelépett, a lányok meg az apjukkal vannak. - hadartam eszemet vesztve.
- Óóó, istenem. - kapta a szája elé a kezét. - De legalább az apjuk ott van nekik, az a lényeg, nem?
- Higyj nekem, ez az elképzelhető legrosszabb opció.
- Miért? - kérdezte még mindig döbbent szempárral. Egy pillanatig úgy tűnt, minden kicsúszik a számon, de sikerült lenyelnem a feltörekvő keserűséget és titkokat.
- Mert Mr. Harper nem egy mintaapa. Sokat utazik, meg megbeszélésekre jár. Mel épp hogy próbál kevésbé lázadni. Peny pedig érettebb ugyan egy 10 évesnél, de attól még kislány.
- De Jenny, nem vagy a nővérük vagy az anyjuk. - ezaz, megforgatta a már belém döfött kést.
- Hát csajok, az ötlet jó volt, de a recepciós nőce 1 percen belül kiszabadított. Azt hiszem, mély benyomást tettem rá az érkezésünkkor. - fogta meg a vállamat egy erőteljes kéz, mire összerándultam az váratlan mozdulattól.
- Mint általában mindenkire, borzasztó vagy. - mosolygott a bátyjára Helena, majd újra szomorúan rám pillantott. - Sajnálom Jenny. Ha nagyon szeretnéd, azonnal indulhatunk, de nem hinném, hogy bármin is tudnál változtatni.
- Min kellene változtatni? - kérdezte Henry, és az állát a fejem búbjára tette, és közben átkarolta a vállam. Túl ideges voltam ahhoz, hogy felfogjam, mit csinál, mennyire közel van, és hogy minden mennyire megváltozott köztünk.
- Kösz, Helena, tőled vártam volna egy kis megértést. - szálltam vitába, és láttam, mennyire megbántom a lányt. Ez a nap jobban nem is alakulhatna.
- Valaki beavatna? - Henry megérezhette, hogy komolyabb problémák vannak, mint a szokásos hisztijeim, úgyhogy mellém lépett, és gyanakodva figyelte az arcom.
- Eliz lelépett otthonról.- vázolta a tényeket röviden Jared, aki a másik felemről állt, tisztes távolságban. Hullámokban áramlott felé a dühöm, és biztos, hogy ő is megérezte.
- Basszus. - húzta a száját Henry, és még tőle kaptam a legodaillőbb reakciót. Vagyis csak hittem. - Várható volt, nem? Végülis a férje nem épp normális. Mindenki tudja a városban, hogy csalja a feleségét.
- Na, bátyuskám, te mégis honnan vagy ilyen jól informált pletykák terén? - könyökölt az asztalra Helena, és mintha benne is kicsit kezdett volna felmenni a pumpa.
- Hallottad már azt a mondást, hogy az ember lánya az ágyban a legféltettebb titkait is megosztja az arra érdemlegessel? - kérdezte Henry, mire nagyon furán kezdtünk rá nézni, és egy időre én is elfelejtettem a saját problémámat.
- Nem, mert ilyen mondás nincs. - vágtuk rá egyszerre Jareddel, Henry pedig megvonta a vállát.
- Na, mostmár van. Zsenialitásom lenyűgőző. Szóval hallottam ezt-azt, és többek közt Mr. Harperről is szóltak mesék.
- Neked az ágyban a szomszédunkról áradoznak? - Helena felvonta az egyik szemöldökét, és bár én próbáltam a valódi problémára fókuszálni, ők igencsak elmerültek a saját témájukban.
- Miután engem dicsérnek. - mutatott magára vigyorogva, majd folytatta. - A titkok soha nincsennek lakattal lezárva. - itt egy nanoszekundumra összeakadt a tekintetünk, sejtettem, mire gondol, de aztán visszafordult a húgához. - A lényeg, hogy nem csoda, hogy Eliz otthagyta a férjét, csak fura, hogy a lányokat nem vitte magával.
- Muszáj innom valamit. - roskadtam le az egyik székre, és a fejemet a karomra hajtottam. Henry a hátamat simogatta, Helena pedig egy pohár vizet tett elém.
- Erőssebb nincs? - könyörögtem, mire szomorúan nemet intett. Egy hajtásra kiittam, és bár a hideg kicsit lehűtötte a torkom, sokkal jobban nem lettem.
- Figyelj, én nem akarom, hogy hazamenj. De talán most kellene békén hagynod a családot, van elég bajuk, nem kellene, hogy még téged is fizessenek, meg vendégül lássanak. - kezdett bele újra Jared, Helena pedig egyetértően bólogatott.
- Jenny nem megy sehova! - Henry hangja nem tűrt ellentmondást, a vállamba markolt, és a legkevésbé sem bántam. A szorítása tartott észnél.
- Tudom, hogy ez lenne a helyes... - magyaráztam, részben magamnak is. - És igazad van Jared. De nem tudom csak így ennyiben hagyni. - sem ezt, sem egyéb dolgokat, de ezt már csak magamban tettem hozzá. - Peny olyan, mint a húgom, és szerinted hol normális az, hogy egy 10 évest elhagy az anyja?
Egyikük sem szólt semmit, kóstolgatták a szavaimat, majd Jared mély sóhajjal az asztalra borult.
- Te tudod. Végülis nem csak rajtad múlik, Mr. Harper lazán kiteheti a szűröd.
- Próbálja meg. - tettem hozzá dühösen. Az az ember már így is túl sok bajt okozott nekem, ideje, hogy viszonozzam.
- Reggelizzünk meg, és utána fénysebességgel fogok vezetni. - nyomott egy puszit a fejemre Henry, majd a svédasztal felé igyekezett, Jareddel a nyomában.
- Megoldódik. - nyúlt át az asztalon Helena, és bíztatóan megpaskolta a kezem, majd ő is a fiúk felé indult.
Ismét elő akartam venni a telefonom, felhívni bárkit, Ashtont, Peny-t vagy anyát, de a nagy rohanásban az éjjeli szekrényen hagytam. Basszus.
- Nem tudtam, mit szeretsz, úgyhogy tessék, amerikai palacsinta az amerikai lánynak, juharsziruppal és dzsemmel. - tett elém egy tányért Henry, mire erőltetett mosolyt biggyesztettem az arcomra.
- Köszi, nem szeretem a juharszirupot, de a dzsem jöhet. Bahh, az ott szalonna? - fintorogtam az ő tányérát látva.
- Még mindig te vagy kettőnk közül a nyúl. - mutatott rá a nyilvánvaló tényre. Jared reggelije is hasonlóan nézett ki, Helena pedig különböző gyümölcsökkel tarkította a vanilis pudingját. Szinte rágás nélkül nyeltem le a palacsinákat, alig éreztem az ízüket, a gondolataim teljesen máshol jártak.
Mégis mit tudnék én tenni? Igazuk van, mindnyájuknak. Senki nem vagyok, még csak nem is szeretem Wigant. Anyámnak nagyobb szüksége lenne rám otthon, Henryék pedig úgyis Londonba költöznek. A rendőrség talán megtalálja Adelét, és Mr. Harper talán jó egyedülálló szülő lesz. Asthon pedig... hát ő továbbra is a saját útját járhatja, ahogy eddig is.
Ashtonról eszembe jutott Jared, aki épp a kávéjába kortyolt bele, és próbáltam felfedezni köztük bármilyen hasonlóságot. Jared kedves, talán kissé kisfiús arca teljesen ellentétben állt Ashton szögletes és durva vonásaival. Semmi, de tényleg semmi hasonlóság nem volt köztük.
Vajon Jared anyja is iszákos? Vagy az apja testvére lehet Asthon anyja? Igazából nem sok minden tudok Jaredről sem. Nem többet, mint Ashtonról.
Nos, a hasonlóság megtalálása nem is volt olyan nehéz.
- Mi az? - sóhajtott Jared, és felém fordult.
- Mi mi az? - kérdeztem vissza, és sóhajtottam, és már magyarázni kezdtem volna, mikor a szalvétával játszadoztam.
- Percek óta bámulsz. - ó, szóval észrevette.
- Semmi, csak rájöttem, hogy hasonlítasz egy ismerősömre. - tettem hozzá mellékesen, és belekortyoltam a teámban. Jared arckifejezése egyértelművé tette, hogy érti, mire gondolok, és hogy nagyon gyorsan hagyjam békén.
- Pedig elég egyedinek tartom magam. - fordult vissza a saját reggelije irányába, és kifejezetten kerülte a tekintetem.
- Nemár, minden harmadik gyerek ugyanúgy néz ki, mint te. - tette hozzá vicceskedve Henry, de egyikünk sem nevetett rajta.
- Minden második meg mint te, úgyhogy fogd be. - védte meg a barátját Helena, Henry pedig meglepődve bámult a húgára. Felém fordult, és épp nyitotta volna a száját, de gyorsan belefolytottam a szót.
- Ha megint előjössz azzal, hogy megrontom a húgodat, a kezedbe állítom ezt a villát.
- Szerintem ezt éjszaka megbeszéltük, de... - kezdte Henry, de Jared felkapta a fejét, és vigyorogva közbevágott.
- Éjszaka mi? Beavatnátok? - mutatott kettőnkre, mire sóhajtva dörzsölni kezdtem a homlokom.
- Ne reménykedj, semmi nem történt, csak beszélgettünk. - magyaráztam.
- És csókolóztunk. Sokat. - egészítette ki a történetet Henry, az arcom pedig pirosra gyúladt az emlékektől, és hogy ennyire nyíltan beszél róla. Rólunk.
- Au, hát nem édes? - fordult Jared Helena felé, aki azért annyira nem volt lenyűgözve a hírtől. - És akkor most mi van? Megszelídítetted Wigan csődörét?
- Jared, ne beszélj már így a bátyámról, pont előttem. - panaszkodott Helena, de Henry nevetett az őt ért jelzőn. Én csak a vállamat vontam.
- Szerinted úgy néz ki, mint valami jámbor lélek? - mutattam Henryre, aki csak vigyorogva rázta a fejét.
- Hát virul a feje, azt látom. Mit tesz a szerelem... - vigyorgott Jared, mire Henryvel mindketten felhördültünk, és lehurrogtuk Jaredet. Egy kis darabka palacsintával még meg is dobtam újdonsült meleg barátomat, akit pont az ingjén talált el. Henry erre elismerően füttyentett, felém nyújtotta a kezét, én pedig belepacsiztam.
Helena vidáman kacarászott, Jared pedig igencsak kezdte bánni, hogy segítette a kapcsolatunknak nevezett akármit összehozni a félistennel.
A két barát beszélgetni kezdett valamiről, de én csak a combomat megszorító erős ujjakat éreztem, minek hatására felugrottam ültömben, Henry pedig halkan nevetgélt mellettem.
- Most azonnal le akarok lépni. Veled. Megőrjítesz ezzel a nadrággal. - súgta, mire fülig vörösödtem, és zavartan kortyoltam bele az újabb pohár hideg vízbe. Henry kék szemei rabul tartottak, de az agyam egy kis eldugott része még racionális tudott maradni, így mély lélegzetet vettem, és lesöpörtem a kezét a combomról.
- Haza kell mennünk. Túl sok minden történik körülöttünk. - érveltem jogosan, Henry pedig a fejét rázta.
- Este azt mondtad, hogy...
- Sok mindent mondtunk este. - vágtam a szavába. - Még meg sem emésztettem mindent. Henry, kérlek, nagyon aggódom Penyért. - könyörögtem, a tekintetem mélyen az ő gyönyörűséges szürkés-kék szemeibe fúrtam, és vélhetően kiolvasta a tekintetemből, hogy milyen érzelmi vihar dúl bennem. Megadóan sóhajtott, majd odahajolva egy lágy csókot lehelt az ajkamra.
- Nemár, muszáj előttünk? - csattant fel Jared, Helena pedig vigyorogva tapsikolt. Vállat vontam, Henry pedig visszaszólt.
- Majd ha felnőttél, megérted.
- Ez mostmár mindig így lesz? Itt fogtok cukiskodni előttünk? - kérdezte Jared, én pedig vállat vontam.
- Kicsi az autó. Ki tudja, ott mi lesz. - kacsintott rám Henry, Jared újra felhördült, Helena pedig a bátyja karjára csapott.
- Megyek, összepakolok. - toltam ki magam alól a széket, és Henry is ugyanúgy tett. Jared persze utánunk füttyentett, mire az egész étterem minket kezdett bámulni, Henry pedig integetni kezdett, mint egy szépségkirálynő. A szememet forgatva léptem ki a hallba, majd csöndbe burkolózva lépkedtünk fel a lépcsőn, egésszen a szobáig.
Belépve a táskám irányába indultam, Henry azonban bevágta mögöttem az ajtót, és visszarántott magához.
- Mi a... - kezdtem, de belém folytotta a szót. Nem is akármennyire, levegőt sem kaptam. A lábam nem érte a földet, és erős tartásával a falhoz szorított.
- A húgom reggel megzavart. - suttogta a számnak vigyorogva két csók közt. - Be kellett pótolnom. - lépett el tőlem, és saját holmija felé lépkedett, otthagyva engem túlzottan kalapáló szívvel.
- Egyszer tutira elájjulok. - motyogtam magamban, de Henry meghallotta, és hangosan nevetni kezdett édes, rekedtes hangján.
Miután mindent összeszedtünk, és ebbe a párnacsatát vívó Helena-Jared páros is beletartozik, könnyes búcsút vettünk a rúzsfoltos fogú recepcióstól. Vagyis próbáltunk, de ő az autónkig kísért minket, végig Henrynek magyarázva, hogy akármikor bejelentkezhet, szívesen várják. Henry persze adta alá a lovat, miszerint "ilyen rendes személyzethez hamarosan visszatér" és hogy "persze, mindenkinek elterjeszti Wiganben, hogy az Alexandra Hotelben a legaranyosabbak az emberek, és a recepciós". A nő nem győzött pirulni és hálálkodni, majd fájdalmas búcsút véve tőlünk visszasietett az épületbe.
- Helena, máshol is ennyire rátapad a személyzet Henryre? - fordultam félig hátra, miközben becsatoltam az övem az anyósülésen.
- Persze, sokkal durvábban. Ez egész lightos volt. - vont vállat a szőkeség, mire Jareddel, amolyan "mázlisták" pillantással összenéztünk.
- Nem is tudom, kinek ajánlota fel a hotel igazgató a királyi lakosztályt Valenciában. - vigyorgott Henry, és a visszapillantóból Helenara pillantott, aki védekezően maga elé emelte a kezeit.
- Az félreértés volt... - kezdte Helena, de Henry nevetve közbevágott.
- Félreértés hát. A hotel igazgatója virágokat küldözgetett neked minden reggel.
- Nemár. - ámuldoztunk Jareddel, akinek úgy tűnt, ez a sztori teljesen új volt.
- Jó isten, hány éves volt a pasas? - támadtam le Helenat, aki irulva-pirulva bevallotta, hogy a spanyol úriember akkortájt töltötte a 35-ik életévét, míg Helena a 18-at.
- Mostanra tök gazdag hoteltulajdonos feleség lehetnél. - vigyorogtam, és feltámasztottam a lábaim a műszerfalra, miközben az autó további viktoriánus kora beli épületek mellett haladt el, jobbról pedig hatalmas, csillogó vizű tó szegélyezte az utunkat.
- Teljesen meg voltam ijedve. - védekezett tovább, Jared pedig vihogva helyezkedett a hátsó ülésen, hogy hosszú lábaival kényelmesen elférjen. - Végig nyösztettem Henry-t, hogy váltsunk szállást, vagy legyünk kint egész nap a spanyol városban. Utóbbi győzött.
- Csoda egy testvérpár vagytok. Nincs ilyen tesó szépségverseny? - kérdeztem.
- De. Megnyertük a regionálist egymást követő 3 évben is. - vont vállat Henry, mintha más lehetőség nem is jöhetett volna szóba.
- Hülyeség volt megkérdezni. - legyintettem.
Egy ideig csak bámészkodtunk, a tájat kémleltük. Ha lenne időnk, érdemes lenne szétnézni, sétálgatni, esetleg Henryvel andalogni a keskeny, macskaköves utcákon. Az előttem megjelenő képre hallkan nevetni kezdtem, és a fejem rázni.
- Mi az? - kérdezte egyből.
- Csak elképzeltem, hogy ketten, kézenfogva andalgunk a romantikus naplementében a keskeny utcákban. Annyira abszurd, hogy saját magamat kell kiröhögnöm. - magyaráztam, mire Henry biccentett.
- Ha azt mondom, hogy igazad van, megbántódsz. Ha azt, hogy nem, akkor azt hiszed, valami szőke herceg vagyok. Olyan nehéz veletek, lányokkal. - gondolkodott hangosan, mire felé fordultam. Részben igaza volt, de mindig is tudtam, hogy nem a herceg típus. Nagyon nem az.
- Az egoista barmokkal sem könnyű, de kivételesen egyet kell veled értenem.
Henry a szívére tette az egyik kezét, és úgy jelezte, hogy "mennyire megbánottam az érzéseit".
- Henry, kb mennyi idő lesz az út Wiganig? - fúrta a fejét előre a két ülés közt Jared, Henry pedig számolni kezdett magában.
- Ha nem tévedek, és sikerül jó tempóban mennünk, akkor kb. 6 óra hossza.
- Jesszus! - ámultam el. Jared felsóhajtott, majd újra helyezkedni kezdett mögöttem, néha beletérdelve a vesémbe. Válaszul előrébb húztam az ülést.
- Ez előbb is eszedbe juthatott volna. - vágta rá mogorván, és rájöttem, hogy igazából a reggeli események óta be van rám rágva.
- Sajnálom. Mostmár elférsz? - fordultam hátra, ő pedig csak biccentett. Helene az ölébe dőlt, a telefonján ügyködött valamit, Jared pedig az egyik kezével a lány haját simogatta, és közben kibámult az ablakon.
- Figyelj... - kezdtem, de nem hagyta, hogy végig mondjam.
- Semmi gáz. Felejtsük el. - mondta, de szavai csupán üres fecsegésként hangzottak. Henry rám nézett, majd a visszapillantóból a még mindig kifelé bámészkodó Jaredre, de nem szólt egy szót sem. Úgy vette, hogy ez a mi problémánk, és nem szól bele.
Hosszú percekig egyikünk sem szólalt meg, és Henry rádiót sem kapcsolta be. Helena végül elszundított, és Jared is elpilledt az autó ringásában.
- Szerinted nem lesz fura? - kérdeztem csak úgy Henryt, aki összeráncolt szemöldökkel pislogott vissza rám.
- Mármint mire célzol?
- Többek közt ránk. Nekem épp elég problémám van, neked ott az orvosi, meg azért nem is igazán beszéltük meg, hogy mi van köztünk... - a számból csak úgy ömlöttek a szavak, képtelen voltam nekik gátat szabni. - ... mert én tényleg, szóval tudod, veled kapcsolatban komolyan gondolom...
- Ácsi, vegyél közben levegőt is. - csitított Henry, és összekulcsolta az ujjainkat a combom mellett. - Majd lesz valahogy. Nem azért szivattuk egymást ennyi ideig, hogy a hazaérkezésünk után egy szimpla csával válljunk el. Amúgy meg úgyis segítened kell lakást találni. - szorította meg a kezem, mire mosolyogva és vélhetően igen csillogó szemekkel rá néztem.
- Igen, mert nekem van ízlésem, veled ellentétben. - vágtam rá, mire ciccegni kezdett.
- Na, látom, eddig tartott a pánikolós hangulatod. Le vagyok nyűgözve. - a nézése pont ennek az ellenkezőjét mutatta, de nem reagáltam rá.
Felülve a táskámba nyúltam, előhalásztam a telefonom, és Mel számát tárcsázta. Sokszor kicsengett, már épp le akartam tenni, mikor Mel beleszólt.
- Szia, Jenny vagyok.
- Mit akarsz? - vágta rá, és hallottam, hogy a háttérben egy fiú hang szólítgatja, és tutira nem Mr. Harper, mert az nem nevezi Melt babának. Ajjaj. Ez nagyon nem jelent jót.
- Ahogy hallom, te jól vagy, de Penyvel akarok beszélni.
- Miért nem az itthonin hívsz minket? - mozgolódás hallatszódott, majd ajtócsapódás.
- Passz. - feleltem, de persze nem akartam Harper apukával beszélni. Inkább ott derüljön ki, hogy nincs munkám, mint előzőleg.
-Peny minden nap várja anyát haza. - fogja suttogóra a hangját Mel, mire megfeszül minden izmom. A lány nem szokott emberszámba venni, most mégis komolynak és kissé kétségbeesettnek tűnt. - De tőlem elköszönt. - köszörülte meg a torkát, csak úgy folytak belőle a szavak - és megesketett, hogy Penynek nem szólok az egészről. Azt mondta, hogy vigyázzak a húgomra, hogy majd küld pénzt, és hogy nem a mi hibánk. - mostmár szipogott, és ha a viszangból jól ítélem meg, a fürdőben lehetett. - Még csak nem is marasztaltam, fogalmam sincs, mi történt. - újabb szipogás. A homlokomat dörzsölve próbáltam kirakni a gondolataim kirakós darabkáit. - Aztán rám parancsolt, hogy menjek be a születésnapra, és elhajtott.
- Mel, igyekszem, ahogy tudok, és segíteni fogok. - döntöttem el, Henry pedig rám villantotta a tekintetét. - Csak vigyázz a húgodra.
- Jenny, én... - kezdte, és mély levegőt vett. - mindegy, nem érdekes. Mark már vár.
- Megint összejöttél azzal a kis majommal? - keltem ki, Henry pedig bár nem tudta miről van szó, elismerően bólintott.
- Sosem voltam kíváncsi a véleményedre. Szeretjük egymást és kész.
- Szereted hát. Szeresd, amig vissza nem érek, mert biztos lehetsz benne, hogy kidobom. - sziszegtem dühtől eltorzultan a telefonba, mire Mel is kiabálni kezdett.
- Semmi közöd hozzánk. Ez a mi házunk, nem a tied. Remélem elhúzol Londonba mostmár.
- Arra ne számíts. - vágtam vissza, mire Mel bontotta a vonalat.
- Oké, Jenny Sky, olyan vörös a fejed a méregtől, hogy kezdek érted aggódni. - Henry tisztes távolba húzódott előlem, amennyire a szűk karosszéria engedte. Vettem pár mély lélegzetet, hogy lenyugodjak, de nem igazán segített.
- Jó, Mel a maga életét rontja el, bukott ügy. - magyaráztam magamnak, Henry pedig az államnál fogva maga felé fordított.
- Mi történt? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel, és az én idegességem rá is átragadt.
- Mi nem. - sóhajtottam, majd a telefon újra rezegni kezdett a kezemben. A képernyőre sem pillatva a jobb fülemhez emeltem, azt hittem, Mel hív vissza, lévén, hogy a húgával akartam beszélni.
- Tessék. - hangom kissé élesen hangozhatott, de akkor épp a legkevésbé sem érdekelt.
- Csodálom, hogy felvetted. - Ashton hangját nem volt nehéz felismernem.
A baj, hogy Henrynek sem.
- Mit tudom én, talán besokkalt, gőzöm sincs.
- Mitől sokalt volna? És hol vannak most a lányok? - kaptam azonnal a telefonom után, aztán rájöttem, hogy a szobámban hagytam.
- Ismered Ashtont, nem túl bőbeszédű. Tegnap délután történt, amíg szülinapon voltak, azóta pedig természetesen otthon vannak, az apjukkal.
Leesett az állam. Mr. Harperrel vannak, a mintaapával, és ki tudja, hogy érzik magukat. Én meg itt enyelgek egy pasival Észak - Skóciában, teljesen hidegen hagyva minden mást, mint egy elvarázsolt tündérmesében.
- Azonnal haza kell mennünk. - pattantam talpra.
- Jenny... - kezdte Jared, és már előre utáltam, mit fog mondani, de azért az még visszafordultam az ajtóból. - Te... Szóval te nem vagy a családjuk tagja. - fogalma sem volt róla, mennyire mélyen belém döfte a kést. - És nem is vagy velük túl régóta. Talán jobb lenne, ha hazamennél. Haza haza, érted, Londonba.
- Jared, most fogd be! - sziszegtem idegesen, majd becsaptam magam után az ajtót, és indulatoktól fűtve megindultam le a lépcsőn, egyenesen az ebédlőbe. Most nem gyertyák égtek, mint tegnap, hanem a hatalmas ablakokon besütő fehér fény töltötte be a helyiséget, a vastag bordó függőnyöket félrehúzták, és friss fehér virág díszített mindent asztalt. Az egyik sarokban svédasztal állt rendelkezésünkre, roskadásig étellel. Más esetben rohantam volna fulladásig tömni magam, de most legkevésbé sem volt étvágyam.
Helena ugyanannál a asztalnál ült, az egyik virág dekorációval játszadozott, arcán békés mosollyal.
- Helena, azonnal indulnunk kell haza.
- Miért? - nézett fel nagy Bambi szemekkel, és máris utáltam magam, amiért tönkreteszem az eddigi nagyszerű kirándulásunkat.
- Eliz lelépett, a lányok meg az apjukkal vannak. - hadartam eszemet vesztve.
- Óóó, istenem. - kapta a szája elé a kezét. - De legalább az apjuk ott van nekik, az a lényeg, nem?
- Higyj nekem, ez az elképzelhető legrosszabb opció.
- Miért? - kérdezte még mindig döbbent szempárral. Egy pillanatig úgy tűnt, minden kicsúszik a számon, de sikerült lenyelnem a feltörekvő keserűséget és titkokat.
- Mert Mr. Harper nem egy mintaapa. Sokat utazik, meg megbeszélésekre jár. Mel épp hogy próbál kevésbé lázadni. Peny pedig érettebb ugyan egy 10 évesnél, de attól még kislány.
- De Jenny, nem vagy a nővérük vagy az anyjuk. - ezaz, megforgatta a már belém döfött kést.
- Hát csajok, az ötlet jó volt, de a recepciós nőce 1 percen belül kiszabadított. Azt hiszem, mély benyomást tettem rá az érkezésünkkor. - fogta meg a vállamat egy erőteljes kéz, mire összerándultam az váratlan mozdulattól.
- Mint általában mindenkire, borzasztó vagy. - mosolygott a bátyjára Helena, majd újra szomorúan rám pillantott. - Sajnálom Jenny. Ha nagyon szeretnéd, azonnal indulhatunk, de nem hinném, hogy bármin is tudnál változtatni.
- Min kellene változtatni? - kérdezte Henry, és az állát a fejem búbjára tette, és közben átkarolta a vállam. Túl ideges voltam ahhoz, hogy felfogjam, mit csinál, mennyire közel van, és hogy minden mennyire megváltozott köztünk.
- Kösz, Helena, tőled vártam volna egy kis megértést. - szálltam vitába, és láttam, mennyire megbántom a lányt. Ez a nap jobban nem is alakulhatna.
- Valaki beavatna? - Henry megérezhette, hogy komolyabb problémák vannak, mint a szokásos hisztijeim, úgyhogy mellém lépett, és gyanakodva figyelte az arcom.
- Eliz lelépett otthonról.- vázolta a tényeket röviden Jared, aki a másik felemről állt, tisztes távolságban. Hullámokban áramlott felé a dühöm, és biztos, hogy ő is megérezte.
- Basszus. - húzta a száját Henry, és még tőle kaptam a legodaillőbb reakciót. Vagyis csak hittem. - Várható volt, nem? Végülis a férje nem épp normális. Mindenki tudja a városban, hogy csalja a feleségét.
- Na, bátyuskám, te mégis honnan vagy ilyen jól informált pletykák terén? - könyökölt az asztalra Helena, és mintha benne is kicsit kezdett volna felmenni a pumpa.
- Hallottad már azt a mondást, hogy az ember lánya az ágyban a legféltettebb titkait is megosztja az arra érdemlegessel? - kérdezte Henry, mire nagyon furán kezdtünk rá nézni, és egy időre én is elfelejtettem a saját problémámat.
- Nem, mert ilyen mondás nincs. - vágtuk rá egyszerre Jareddel, Henry pedig megvonta a vállát.
- Na, mostmár van. Zsenialitásom lenyűgőző. Szóval hallottam ezt-azt, és többek közt Mr. Harperről is szóltak mesék.
- Neked az ágyban a szomszédunkról áradoznak? - Helena felvonta az egyik szemöldökét, és bár én próbáltam a valódi problémára fókuszálni, ők igencsak elmerültek a saját témájukban.
- Miután engem dicsérnek. - mutatott magára vigyorogva, majd folytatta. - A titkok soha nincsennek lakattal lezárva. - itt egy nanoszekundumra összeakadt a tekintetünk, sejtettem, mire gondol, de aztán visszafordult a húgához. - A lényeg, hogy nem csoda, hogy Eliz otthagyta a férjét, csak fura, hogy a lányokat nem vitte magával.
- Muszáj innom valamit. - roskadtam le az egyik székre, és a fejemet a karomra hajtottam. Henry a hátamat simogatta, Helena pedig egy pohár vizet tett elém.
- Erőssebb nincs? - könyörögtem, mire szomorúan nemet intett. Egy hajtásra kiittam, és bár a hideg kicsit lehűtötte a torkom, sokkal jobban nem lettem.
- Figyelj, én nem akarom, hogy hazamenj. De talán most kellene békén hagynod a családot, van elég bajuk, nem kellene, hogy még téged is fizessenek, meg vendégül lássanak. - kezdett bele újra Jared, Helena pedig egyetértően bólogatott.
- Jenny nem megy sehova! - Henry hangja nem tűrt ellentmondást, a vállamba markolt, és a legkevésbé sem bántam. A szorítása tartott észnél.
- Tudom, hogy ez lenne a helyes... - magyaráztam, részben magamnak is. - És igazad van Jared. De nem tudom csak így ennyiben hagyni. - sem ezt, sem egyéb dolgokat, de ezt már csak magamban tettem hozzá. - Peny olyan, mint a húgom, és szerinted hol normális az, hogy egy 10 évest elhagy az anyja?
Egyikük sem szólt semmit, kóstolgatták a szavaimat, majd Jared mély sóhajjal az asztalra borult.
- Te tudod. Végülis nem csak rajtad múlik, Mr. Harper lazán kiteheti a szűröd.
- Próbálja meg. - tettem hozzá dühösen. Az az ember már így is túl sok bajt okozott nekem, ideje, hogy viszonozzam.
- Reggelizzünk meg, és utána fénysebességgel fogok vezetni. - nyomott egy puszit a fejemre Henry, majd a svédasztal felé igyekezett, Jareddel a nyomában.
- Megoldódik. - nyúlt át az asztalon Helena, és bíztatóan megpaskolta a kezem, majd ő is a fiúk felé indult.
Ismét elő akartam venni a telefonom, felhívni bárkit, Ashtont, Peny-t vagy anyát, de a nagy rohanásban az éjjeli szekrényen hagytam. Basszus.
- Nem tudtam, mit szeretsz, úgyhogy tessék, amerikai palacsinta az amerikai lánynak, juharsziruppal és dzsemmel. - tett elém egy tányért Henry, mire erőltetett mosolyt biggyesztettem az arcomra.
- Köszi, nem szeretem a juharszirupot, de a dzsem jöhet. Bahh, az ott szalonna? - fintorogtam az ő tányérát látva.
- Még mindig te vagy kettőnk közül a nyúl. - mutatott rá a nyilvánvaló tényre. Jared reggelije is hasonlóan nézett ki, Helena pedig különböző gyümölcsökkel tarkította a vanilis pudingját. Szinte rágás nélkül nyeltem le a palacsinákat, alig éreztem az ízüket, a gondolataim teljesen máshol jártak.
Mégis mit tudnék én tenni? Igazuk van, mindnyájuknak. Senki nem vagyok, még csak nem is szeretem Wigant. Anyámnak nagyobb szüksége lenne rám otthon, Henryék pedig úgyis Londonba költöznek. A rendőrség talán megtalálja Adelét, és Mr. Harper talán jó egyedülálló szülő lesz. Asthon pedig... hát ő továbbra is a saját útját járhatja, ahogy eddig is.
Ashtonról eszembe jutott Jared, aki épp a kávéjába kortyolt bele, és próbáltam felfedezni köztük bármilyen hasonlóságot. Jared kedves, talán kissé kisfiús arca teljesen ellentétben állt Ashton szögletes és durva vonásaival. Semmi, de tényleg semmi hasonlóság nem volt köztük.
Vajon Jared anyja is iszákos? Vagy az apja testvére lehet Asthon anyja? Igazából nem sok minden tudok Jaredről sem. Nem többet, mint Ashtonról.
Nos, a hasonlóság megtalálása nem is volt olyan nehéz.
- Mi az? - sóhajtott Jared, és felém fordult.
- Mi mi az? - kérdeztem vissza, és sóhajtottam, és már magyarázni kezdtem volna, mikor a szalvétával játszadoztam.
- Percek óta bámulsz. - ó, szóval észrevette.
- Semmi, csak rájöttem, hogy hasonlítasz egy ismerősömre. - tettem hozzá mellékesen, és belekortyoltam a teámban. Jared arckifejezése egyértelművé tette, hogy érti, mire gondolok, és hogy nagyon gyorsan hagyjam békén.
- Pedig elég egyedinek tartom magam. - fordult vissza a saját reggelije irányába, és kifejezetten kerülte a tekintetem.
- Nemár, minden harmadik gyerek ugyanúgy néz ki, mint te. - tette hozzá vicceskedve Henry, de egyikünk sem nevetett rajta.
- Minden második meg mint te, úgyhogy fogd be. - védte meg a barátját Helena, Henry pedig meglepődve bámult a húgára. Felém fordult, és épp nyitotta volna a száját, de gyorsan belefolytottam a szót.
- Ha megint előjössz azzal, hogy megrontom a húgodat, a kezedbe állítom ezt a villát.
- Szerintem ezt éjszaka megbeszéltük, de... - kezdte Henry, de Jared felkapta a fejét, és vigyorogva közbevágott.
- Éjszaka mi? Beavatnátok? - mutatott kettőnkre, mire sóhajtva dörzsölni kezdtem a homlokom.
- Ne reménykedj, semmi nem történt, csak beszélgettünk. - magyaráztam.
- És csókolóztunk. Sokat. - egészítette ki a történetet Henry, az arcom pedig pirosra gyúladt az emlékektől, és hogy ennyire nyíltan beszél róla. Rólunk.
- Au, hát nem édes? - fordult Jared Helena felé, aki azért annyira nem volt lenyűgözve a hírtől. - És akkor most mi van? Megszelídítetted Wigan csődörét?
- Jared, ne beszélj már így a bátyámról, pont előttem. - panaszkodott Helena, de Henry nevetett az őt ért jelzőn. Én csak a vállamat vontam.
- Szerinted úgy néz ki, mint valami jámbor lélek? - mutattam Henryre, aki csak vigyorogva rázta a fejét.
- Hát virul a feje, azt látom. Mit tesz a szerelem... - vigyorgott Jared, mire Henryvel mindketten felhördültünk, és lehurrogtuk Jaredet. Egy kis darabka palacsintával még meg is dobtam újdonsült meleg barátomat, akit pont az ingjén talált el. Henry erre elismerően füttyentett, felém nyújtotta a kezét, én pedig belepacsiztam.
Helena vidáman kacarászott, Jared pedig igencsak kezdte bánni, hogy segítette a kapcsolatunknak nevezett akármit összehozni a félistennel.
A két barát beszélgetni kezdett valamiről, de én csak a combomat megszorító erős ujjakat éreztem, minek hatására felugrottam ültömben, Henry pedig halkan nevetgélt mellettem.
- Most azonnal le akarok lépni. Veled. Megőrjítesz ezzel a nadrággal. - súgta, mire fülig vörösödtem, és zavartan kortyoltam bele az újabb pohár hideg vízbe. Henry kék szemei rabul tartottak, de az agyam egy kis eldugott része még racionális tudott maradni, így mély lélegzetet vettem, és lesöpörtem a kezét a combomról.
- Haza kell mennünk. Túl sok minden történik körülöttünk. - érveltem jogosan, Henry pedig a fejét rázta.
- Este azt mondtad, hogy...
- Sok mindent mondtunk este. - vágtam a szavába. - Még meg sem emésztettem mindent. Henry, kérlek, nagyon aggódom Penyért. - könyörögtem, a tekintetem mélyen az ő gyönyörűséges szürkés-kék szemeibe fúrtam, és vélhetően kiolvasta a tekintetemből, hogy milyen érzelmi vihar dúl bennem. Megadóan sóhajtott, majd odahajolva egy lágy csókot lehelt az ajkamra.
- Nemár, muszáj előttünk? - csattant fel Jared, Helena pedig vigyorogva tapsikolt. Vállat vontam, Henry pedig visszaszólt.
- Majd ha felnőttél, megérted.
- Ez mostmár mindig így lesz? Itt fogtok cukiskodni előttünk? - kérdezte Jared, én pedig vállat vontam.
- Kicsi az autó. Ki tudja, ott mi lesz. - kacsintott rám Henry, Jared újra felhördült, Helena pedig a bátyja karjára csapott.
- Megyek, összepakolok. - toltam ki magam alól a széket, és Henry is ugyanúgy tett. Jared persze utánunk füttyentett, mire az egész étterem minket kezdett bámulni, Henry pedig integetni kezdett, mint egy szépségkirálynő. A szememet forgatva léptem ki a hallba, majd csöndbe burkolózva lépkedtünk fel a lépcsőn, egésszen a szobáig.
Belépve a táskám irányába indultam, Henry azonban bevágta mögöttem az ajtót, és visszarántott magához.
- Mi a... - kezdtem, de belém folytotta a szót. Nem is akármennyire, levegőt sem kaptam. A lábam nem érte a földet, és erős tartásával a falhoz szorított.
- A húgom reggel megzavart. - suttogta a számnak vigyorogva két csók közt. - Be kellett pótolnom. - lépett el tőlem, és saját holmija felé lépkedett, otthagyva engem túlzottan kalapáló szívvel.
- Egyszer tutira elájjulok. - motyogtam magamban, de Henry meghallotta, és hangosan nevetni kezdett édes, rekedtes hangján.
Miután mindent összeszedtünk, és ebbe a párnacsatát vívó Helena-Jared páros is beletartozik, könnyes búcsút vettünk a rúzsfoltos fogú recepcióstól. Vagyis próbáltunk, de ő az autónkig kísért minket, végig Henrynek magyarázva, hogy akármikor bejelentkezhet, szívesen várják. Henry persze adta alá a lovat, miszerint "ilyen rendes személyzethez hamarosan visszatér" és hogy "persze, mindenkinek elterjeszti Wiganben, hogy az Alexandra Hotelben a legaranyosabbak az emberek, és a recepciós". A nő nem győzött pirulni és hálálkodni, majd fájdalmas búcsút véve tőlünk visszasietett az épületbe.
- Helena, máshol is ennyire rátapad a személyzet Henryre? - fordultam félig hátra, miközben becsatoltam az övem az anyósülésen.
- Persze, sokkal durvábban. Ez egész lightos volt. - vont vállat a szőkeség, mire Jareddel, amolyan "mázlisták" pillantással összenéztünk.
- Nem is tudom, kinek ajánlota fel a hotel igazgató a királyi lakosztályt Valenciában. - vigyorgott Henry, és a visszapillantóból Helenara pillantott, aki védekezően maga elé emelte a kezeit.
- Az félreértés volt... - kezdte Helena, de Henry nevetve közbevágott.
- Félreértés hát. A hotel igazgatója virágokat küldözgetett neked minden reggel.
- Nemár. - ámuldoztunk Jareddel, akinek úgy tűnt, ez a sztori teljesen új volt.
- Jó isten, hány éves volt a pasas? - támadtam le Helenat, aki irulva-pirulva bevallotta, hogy a spanyol úriember akkortájt töltötte a 35-ik életévét, míg Helena a 18-at.
- Mostanra tök gazdag hoteltulajdonos feleség lehetnél. - vigyorogtam, és feltámasztottam a lábaim a műszerfalra, miközben az autó további viktoriánus kora beli épületek mellett haladt el, jobbról pedig hatalmas, csillogó vizű tó szegélyezte az utunkat.
- Teljesen meg voltam ijedve. - védekezett tovább, Jared pedig vihogva helyezkedett a hátsó ülésen, hogy hosszú lábaival kényelmesen elférjen. - Végig nyösztettem Henry-t, hogy váltsunk szállást, vagy legyünk kint egész nap a spanyol városban. Utóbbi győzött.
- Csoda egy testvérpár vagytok. Nincs ilyen tesó szépségverseny? - kérdeztem.
- De. Megnyertük a regionálist egymást követő 3 évben is. - vont vállat Henry, mintha más lehetőség nem is jöhetett volna szóba.
- Hülyeség volt megkérdezni. - legyintettem.
Egy ideig csak bámészkodtunk, a tájat kémleltük. Ha lenne időnk, érdemes lenne szétnézni, sétálgatni, esetleg Henryvel andalogni a keskeny, macskaköves utcákon. Az előttem megjelenő képre hallkan nevetni kezdtem, és a fejem rázni.
- Mi az? - kérdezte egyből.
- Csak elképzeltem, hogy ketten, kézenfogva andalgunk a romantikus naplementében a keskeny utcákban. Annyira abszurd, hogy saját magamat kell kiröhögnöm. - magyaráztam, mire Henry biccentett.
- Ha azt mondom, hogy igazad van, megbántódsz. Ha azt, hogy nem, akkor azt hiszed, valami szőke herceg vagyok. Olyan nehéz veletek, lányokkal. - gondolkodott hangosan, mire felé fordultam. Részben igaza volt, de mindig is tudtam, hogy nem a herceg típus. Nagyon nem az.
- Az egoista barmokkal sem könnyű, de kivételesen egyet kell veled értenem.
Henry a szívére tette az egyik kezét, és úgy jelezte, hogy "mennyire megbánottam az érzéseit".
- Henry, kb mennyi idő lesz az út Wiganig? - fúrta a fejét előre a két ülés közt Jared, Henry pedig számolni kezdett magában.
- Ha nem tévedek, és sikerül jó tempóban mennünk, akkor kb. 6 óra hossza.
- Jesszus! - ámultam el. Jared felsóhajtott, majd újra helyezkedni kezdett mögöttem, néha beletérdelve a vesémbe. Válaszul előrébb húztam az ülést.
- Ez előbb is eszedbe juthatott volna. - vágta rá mogorván, és rájöttem, hogy igazából a reggeli események óta be van rám rágva.
- Sajnálom. Mostmár elférsz? - fordultam hátra, ő pedig csak biccentett. Helene az ölébe dőlt, a telefonján ügyködött valamit, Jared pedig az egyik kezével a lány haját simogatta, és közben kibámult az ablakon.
- Figyelj... - kezdtem, de nem hagyta, hogy végig mondjam.
- Semmi gáz. Felejtsük el. - mondta, de szavai csupán üres fecsegésként hangzottak. Henry rám nézett, majd a visszapillantóból a még mindig kifelé bámészkodó Jaredre, de nem szólt egy szót sem. Úgy vette, hogy ez a mi problémánk, és nem szól bele.
Hosszú percekig egyikünk sem szólalt meg, és Henry rádiót sem kapcsolta be. Helena végül elszundított, és Jared is elpilledt az autó ringásában.
- Szerinted nem lesz fura? - kérdeztem csak úgy Henryt, aki összeráncolt szemöldökkel pislogott vissza rám.
- Mármint mire célzol?
- Többek közt ránk. Nekem épp elég problémám van, neked ott az orvosi, meg azért nem is igazán beszéltük meg, hogy mi van köztünk... - a számból csak úgy ömlöttek a szavak, képtelen voltam nekik gátat szabni. - ... mert én tényleg, szóval tudod, veled kapcsolatban komolyan gondolom...
- Ácsi, vegyél közben levegőt is. - csitított Henry, és összekulcsolta az ujjainkat a combom mellett. - Majd lesz valahogy. Nem azért szivattuk egymást ennyi ideig, hogy a hazaérkezésünk után egy szimpla csával válljunk el. Amúgy meg úgyis segítened kell lakást találni. - szorította meg a kezem, mire mosolyogva és vélhetően igen csillogó szemekkel rá néztem.
- Igen, mert nekem van ízlésem, veled ellentétben. - vágtam rá, mire ciccegni kezdett.
- Na, látom, eddig tartott a pánikolós hangulatod. Le vagyok nyűgözve. - a nézése pont ennek az ellenkezőjét mutatta, de nem reagáltam rá.
Felülve a táskámba nyúltam, előhalásztam a telefonom, és Mel számát tárcsázta. Sokszor kicsengett, már épp le akartam tenni, mikor Mel beleszólt.
- Szia, Jenny vagyok.
- Mit akarsz? - vágta rá, és hallottam, hogy a háttérben egy fiú hang szólítgatja, és tutira nem Mr. Harper, mert az nem nevezi Melt babának. Ajjaj. Ez nagyon nem jelent jót.
- Ahogy hallom, te jól vagy, de Penyvel akarok beszélni.
- Miért nem az itthonin hívsz minket? - mozgolódás hallatszódott, majd ajtócsapódás.
- Passz. - feleltem, de persze nem akartam Harper apukával beszélni. Inkább ott derüljön ki, hogy nincs munkám, mint előzőleg.
-Peny minden nap várja anyát haza. - fogja suttogóra a hangját Mel, mire megfeszül minden izmom. A lány nem szokott emberszámba venni, most mégis komolynak és kissé kétségbeesettnek tűnt. - De tőlem elköszönt. - köszörülte meg a torkát, csak úgy folytak belőle a szavak - és megesketett, hogy Penynek nem szólok az egészről. Azt mondta, hogy vigyázzak a húgomra, hogy majd küld pénzt, és hogy nem a mi hibánk. - mostmár szipogott, és ha a viszangból jól ítélem meg, a fürdőben lehetett. - Még csak nem is marasztaltam, fogalmam sincs, mi történt. - újabb szipogás. A homlokomat dörzsölve próbáltam kirakni a gondolataim kirakós darabkáit. - Aztán rám parancsolt, hogy menjek be a születésnapra, és elhajtott.
- Mel, igyekszem, ahogy tudok, és segíteni fogok. - döntöttem el, Henry pedig rám villantotta a tekintetét. - Csak vigyázz a húgodra.
- Jenny, én... - kezdte, és mély levegőt vett. - mindegy, nem érdekes. Mark már vár.
- Megint összejöttél azzal a kis majommal? - keltem ki, Henry pedig bár nem tudta miről van szó, elismerően bólintott.
- Sosem voltam kíváncsi a véleményedre. Szeretjük egymást és kész.
- Szereted hát. Szeresd, amig vissza nem érek, mert biztos lehetsz benne, hogy kidobom. - sziszegtem dühtől eltorzultan a telefonba, mire Mel is kiabálni kezdett.
- Semmi közöd hozzánk. Ez a mi házunk, nem a tied. Remélem elhúzol Londonba mostmár.
- Arra ne számíts. - vágtam vissza, mire Mel bontotta a vonalat.
- Oké, Jenny Sky, olyan vörös a fejed a méregtől, hogy kezdek érted aggódni. - Henry tisztes távolba húzódott előlem, amennyire a szűk karosszéria engedte. Vettem pár mély lélegzetet, hogy lenyugodjak, de nem igazán segített.
- Jó, Mel a maga életét rontja el, bukott ügy. - magyaráztam magamnak, Henry pedig az államnál fogva maga felé fordított.
- Mi történt? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel, és az én idegességem rá is átragadt.
- Mi nem. - sóhajtottam, majd a telefon újra rezegni kezdett a kezemben. A képernyőre sem pillatva a jobb fülemhez emeltem, azt hittem, Mel hív vissza, lévén, hogy a húgával akartam beszélni.
- Tessék. - hangom kissé élesen hangozhatott, de akkor épp a legkevésbé sem érdekelt.
- Csodálom, hogy felvetted. - Ashton hangját nem volt nehéz felismernem.
A baj, hogy Henrynek sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése