Henry ugyanabban a pillanatban kapta ki a kezét az összekulcsolt ujjaim szorításából, ahogy válasszoltam Ashtonnak.
- Miért hívtál? - kérdeztem, holott már tudtam. Az egész Eliz, sőt, hova tovább, az egyész Harper család probléma Ashtontól indult már aznap, mikor segített Melt megkeresni a házon belül.
- Hogy mikor tudunk találkozni. - válaszolta tömören, mire az ajkamba haraptam. Henryre pillantottam, aki élesen az utat figyelte, és még véletlenül sem pillantott rám, ami felért egy pofonnal. Tisztában voltam vele, hogy a kés élén táncolok, és nagyon komolyan sérülni fogok, ha bármelyik irányba esem is.
- Most megyünk haza. - próbáltam kedves hangot megütni, mintha csak egy szívélyes beszélgetést folytatnák egy ismerősömmel. Ami részben igaz is volt, azt leszámítva hogy még mindig nem jutottam dűlőre azzal kapcsolatban, hogy Ashton melyik kategóriába is tartozik.
- Holnap délután találkozunk a hátsó kertetekben, hogy a pasid ne lásson minket együtt. - magyarázta Ashton teljesen monoton és színtelen hangon.
- Várj, honnan... mindegy, nem érdekes. - kérdeztem volna rá, hogy honnan tud Henryvel kettőnkről, de aztán legyintettem, mikor belenéztem a visszapillantó tükörbe. Jared alvástól hátravetett fejjel aludt. Még most is alig hiszem el, hogy ők ketten rokonok. S ahogy az eredmény mutatja, nem is olyan rossz a kapcsolatuk. Egy ideig vártam, hogy mondjon valamit, és ő is ugyanezt várhatta tőlem. A néma csend kezdett kínossá válni, mire végre megtörte.
- Figyelj, sajnálom hogy belerángattalak. Már belátom, hogy hiba volt. - mondta Ashton, én pedig kibámultam a jobb oldali szélvédőn, figyelve az elsuhanó fákat, és átgondolni, hogy valóban ő tehet e az egészről. Akárhogy próbálom magam elhitetni, tudom, hogy Ashton nem nekem akar ártani. Magam sem értem, miért bízok benne. Képes voltam figyelmen kívül hagyni a telefonjait, és a Henry szüleivel történteket. De mikor bocsánatot kért, el kellett fogadnom a tényt, hogy Ashton iránt egyfajta bizalmi, már már testvériesnek hihető kötődés kapcsol.
- Nem, nem volt az. - suttogtam, és a fejemet az ablakhoz nyomtam. Nem is mertem Henry irányába nézni, így is éreztem a felőle áradó ellenszenvet.
- Mennem kell. Jó utat hazafelé. Holnap délután, udvar. - tette hozzá szűszavúan, és kinyomta a telefont, mielőtt válaszolhattam volna.
- Elég tartalmas volt. - szólalt meg Henry körülbelül 5 perc néma csend után, hangjából csak úgy sütött a düh. Ez az a Henry, akit megismertem. Lehunytam a szemem, és egy mély sóhajt vettem, hogy ne mondjam ki az első gondolatot, ami a nyelvemre tódult.
- Az. - vágtam rá, a hideg ablak lehűtőtte a homlokom, és ez igazán jól jött. Pont olyan volt, mintha Fort Williamben hagytuk volna a boldogságunkat, és talán tényleg így is volt.
- Azt hittem, már nem beszéltek. - forgatta meg bennem a kést ugyanolyan visszafolytott hanggal.
- Nem is. - túl sűrűn az utóbbi időben, de ezt már csak magamban tettem hozzá.
- Legalább ne hazudnál. - mondta ki gondolkodás nélkül, mire már felé fordultam, és bennem is kezdett felmenni a pumpa.
- Fogalmad sincs semmiről. Tudom, miért gyűlölöd Ashtont. Hidd el, tudom.
- Nem, nem tudod. - vágott közbe.
- Ne próbálj már meg manipulálni! - fakadtam ki élesen, mire végre méltóztatott rám pillantani egy nanoszekundumra. - Gyűlölöd? Oké. Van rá okod? Van. De azt ne várd el tőlem is, hogy indok nélkül haragudjak valakire. Ashton nem egyszer segített...
- Igen, és mindig úgy jöttél haza, hogy össze-vissza voltál zúzódásokkal. - emelte meg mostmár Henry is a hangját, hátulról pedig mozgolódást hallottam, de mindketten figyelmen kívül hagytuk a barátainkat.
- De nem Ashton miatt, értsd már meg, te bolond! - túrtam bele idegesen a hajamba, Henry tekintete pedig kezdett szikrákat szórni a dühtől.
- Naiv vagy, Jenny. Borzasztóan naiv. Az eszem megáll, hogy annak a rohadéknak bedőlsz. - Henry köpte a szavakat, és láttam, hogy remeg a keze a kormányon.
- És ha az vagyok? Talán tényleg így van. Neked is bedőltem. - tudtam, hogy az utolsó mondattal átesem a ló túloldalára, és valóban, Henry álla leesett, Jared hátul pedig felnyikkant. Erős volt, de már nem tudtam visszafogni magam, így is a sírás széléig sodort ez a veszekedés, márpedig nem fogom megadni Henrynek azt az örömet, hogy a naivitás mellé még gyengének is tartson.
- Srácok... - szólalt meg Jared, mire Henry azonnal elhallgattatta.
- Ne szólj bele, Jared!
- Nem, mármint... ti nem halljátok ezt a kattogást? - terelte el a témát, és egycsapásra mind fülelni kezdtünk.
Aztán Henry az összes létező káromkodást egy mondatba sűrítve jelezni kezdett, és leállt az út szélén. Erre már Helena is felébredt, és pislogva kérdezte, hogy mi történt.
- Megyek, segítek Henry-nek. - szállt ki egyből Jared is, én pedig követtem őket az autó jobb hátuljához. Henry a kerék előtt guggolt, a fejét fogva, Jared pedig mellette állt.
- Defekt. A csomagtartóban van a pótkerék. - magyarázta Henry, Jared pedig az ajtóhoz lépett.
- Kipakolom a táskáinkat, te meg menj vissza az autóba, még nem gyógyultál meg teljesen. - fordult felém, és bár biccentettem, csak összefűztem magam előtt a karom, és továbbra is ott ácsorogtam. Henry csak tanácstalanul nézte a kereket, de volt egy olyan érzésem, hogy csupán az én pillantásomat kerülte.
- Henry, nagy a baj? - szállt ki Helena is az autóból, és mellém lépett.
- Nem, csak kereket kell cserélni. - állt fel végre, és a kocsi hátuljához ment, hogy kiszdhesse a szükséges dolgokat.
- Addig gyerünk el sétálni. - mosolygott rám Helena, mire erőltetetten viszonoztam. Egy erdő mellett lehettünk, néha elhúzott mellettünk egy autó, de ezen kívül kellemes csend honolt a környéken.
Helena karon ragadott, és egyenesen tovább indult, én pedig követtem.
- Szeretném, ha holnap eljönnél velem ruhát venni. Tudod, az esküvőre.
Teljesen elfeledkeztem arról, hogy Henryék jövő szombaton lagziba hivatalosak.
- Nem mintha értenék hozzá. - vontam vállat, de az agyam nem ott járt. Elképzeltem, hogy minden nő Henryn csüng. De ebben az képben az öltönyös Henry élvezi is, hogy válogathat a kisebbnél kisebb ruhájú lányok közül.
- Ugyanmár. Legalább megmondod, ha valami tényleg rosszul áll. - bökött oldalba, mire halványan elmosolyodtam.
- Ha egy zsákot húzol magadra, az is jól áll.
- Jó, de szebb akarok lenni, mint Gretchen. Vagy mint a menyasszony maga. - vont vállat, majd kuncogni kezdett.
- Akkor menj egy farmerban és egy kinyúlt pólóban Hidd el, már az is nyert.
- Jaj, Jenny, te olyan kedves vagy. - ölelt meg gyorsan, majd haladtunk tovább. Legalább húsz méterre hagytuk el az autót, és egy ideig csak a lépteink nesze hallatszott az úton. A minket körbevevő erdő békés volt, és csendes. S pont a hangulatomhoz illő. Nem tudtam nem a vitánkra gondolni Henryvel. Folyamatosan újra, és újra lejátszódott a fejemben, mintha beakadt volna a lemez. De azt nem tudtam elfogadni, hogy neki van igaza. Belőle folyton csak az utálat beszél, amit tényleg tudom, hogy jogos. A boldog családjuknak Ashton vetett véget.
- Olyan jó lenne, ha te is jönnél. - zökkentett ki a gondolataimból Helena, de csak vállat vontam.
- Nem vagyok meghívva. S nincs is kedvem estélyiben villogni.
- Jöhetnél, mint Henry plusz egy fője. Én pedig vinném Jaredot. Mit szólsz? - Helena arcán őszinte vigyor terült szét, mart a bűntudat, hogy összekell törtnöm az álomvilágát.
- A bátyáddal épp az előbb vesztünk össze. Csúnyán. - ahogy sejtettem, Helena öröme lelohadt, de aztán átgondolta a dolgot.
- Amióta ismeritek egymást, veszekedtek. Nagy ügy.
- Helena, nem leszek váratlan vendég egy esküvőn. - tisztáztam, a lány pedig a száját húzta. - Anyámék válnak, Eliz lelépett, Mel újra összejött a idióta pasijával, Henryvel pedig képtelenek vagyunk nem veszekedni. - Ashtonról nem is beszélve, de Helenanak ezt a részét nem kell tudnia. -Tudom, hogy úgy tűnik egyik sem visel meg, de ez nem igaz. Egy puccos esemény hiányzik most legkevésbé az életemből. - magyaráztam szomorúan, Helena pedig őszinte sajnálattal nézett rám.
- Ne haragudj, nem gondoltam át. - simította meg a felkarom, én pedig küldtem felé egy szomorú mosolyt. A vállam felett hátrapillantottam, és feltűt, hogy jócskán eltávolodtunk az autótól, Jared messziről integetett.
Rezegni kezdett a telefon a zsebembe, és megköszöntem az égieknek, hogy anyám neve villogott a képernyőn.
- Hagylak, hadd beszélj vele, majd mondom a fiúknak, hogy összeszedünk. - ölelt meg gyorsan Helena, és visszasietett az autó felé, én pedig a fülemhez emeltem a készüléket.
- Szia anyu.
- Szia Jenny. Mi újság? - kérdezte, és a hangja sokkal nyugodtabb volt a pár nappal ezelőtthöz képest, mikor felhívott, hogy válnak apámmal.
- Semmi, úton vagyunk hazafelé. Te hazaértél már a last-minute wellnessből? - kérdeztem rá a barátnője által szervezett azonnali kikapcsolódásra.
- Nem, csak este indulunk haza. Igazából a pedikűrösnél ülünk. Elég fura helyzet, nem?
- Szia Jenny! - hallottam egy női hangot a távolból, vélhetően Samantha volt, anyu barátnője.
- Szia Samantha. Lehet, hogy fura, hogy 2 nappal a válásod után valahol szórod a pénzt, de hidd el, körülöttem csak furcsa dolgok történnek.
- Baj van? - váltott anyu egyből hangnemet, jelzett neki az "anya-radar", gondolom.
- Van. - sóhajtottam. - Annyi, hogy magam sem tudom összeszedni. - dörzsöltem meg a homlokom.
- Szivem, holnap indulok lakást keresni. Apád állja az új házam költségét, így egyeztünk meg a szerződésben. - feltűnt, hogy sokkal nyugodtabban beszél már a több évi házasságáról, pedig nem így kellene lennie. Jó, egy ideje már a levegőben lógott a válás dolga, de így, hogy meg is történt, azt hittem, jobban össze fog törni. Talán Samantha lelket öntött belé, ő amúgy is nagy feminista hírében áll.
- A lényeg, hogy ha úgy érzed, ülj fel az első vonatra, és gyere haza. A munkáltatód biztos megérti.
- Hát ez az. A munkáltatóm női tagja összecsomagolt és lelépett. - avattam be anyut is a részletekbe, és teljesen ledöbbent.
- Pakolj össze és gyere haza. Nem akarom, hogy azzal a félelmetes férfival legyél egy légtérben.
- Bocs anyu, de a lányok miatt nem tehetem. Most megyek, de estére még felhívlak. - tettem hozzá, mikor az autó megállt mellettem, Helena pedig kinyitotta nekem a hátsó ajtót. Egy pillanatra meglepődtem, de aztán beugrottam, és elhelyezkedtem a hatalmas belső térben.
- Bocs, Jenny, Henry mondta, hogy üljek előre. - fordult hátra Jared őszintén sajnálkozva, én pedig egyből Henryre pillantottam. Arcán semmilyen érzelem nem tükröződött, kezei feszesen fogták a kormányt, ajkait keményen összepréselte. Ez a húzása jobban fájt, mint bármi eddig, pedig csak egy hülye helyről volt szó.
- Nem baj, amúgy is kezd visszatérni a lázam, alszok egy kicsit. - elterültem a hátsó ülésen, fejemet Helena combján nyugtattam, és tekintetemmel lyukat fúrtam az előttem lévő ülés támlájába. Ha tehettem volna, lyukat fúrok az abban ülő hátába is, de sajnos nem voltam mutáns az X-Menből.
Helena a telefonját nyomogatta, én pedig felhúztam a térdeimet, és lehunytam a szemem, de egy apró könnycsepp még így is kicsordult. Az elvesztés könnye. Mert bár akkor még nem volt egyértelmű, de ott vesztettük el egymás Henryvel.
Helena szólítgatása ébresztett fel, mikor egy benzinkúthoz értünk.
- Utolsó szünet, utána már csak otthon állunk meg. - magyarázta.
Kiszálva a kocsiból majdnem összecsuklottam, annyira elgémberedek a lábaim. Jared és Helena elindultak felvásárolni a boltot, én pedig utánuk indultam, véletlen sem pillantva Henryre. Nincs miről beszélnünk.
A két fiatal a menüsort nézte, én pedig az újságos standhoz sétáltam, ahol a Playboy-tól kezdve a Natgeón át egészen az autós újságig minden lehetett kapni. Felkaptam egy lakberendezéssel foglalkozó havilapot, és lassan átlapozgattam. A bútorok, a minimalista stílus, a csodás képek képesek voltak elterelni a figyelmem a külvilágról, így csak nagy sokára vettem észre, hogy már megint hívnak. Ismeretlen szám volt, mire összeráncoltam a szemöldököm. Már lecsöngött volna, mire végül meggondoltam a dolgot, és a zöld gombra nyomtam.
- Halló? - szóltam bele félénken.
- Jenny, vigyázz rájuk. - hadarta egy elsőre ismeretlen női hang.
- Kivel beszélek? - állt meg bennem az ütő, és megfagyott körülöttem a világ. A gondolataim fénysebességgel cikáztak át az agyamon, éreztem, hogy hasogatni kezd a fejem.
- Ha magammal hozom őket, megtalál. Csak vigyázz rájuk. - hadarta zavartan a női hang, a háttérből pedig kihallottam a tömeg moraját.
- Kikre? Ki vagy? - kérdeztem idegesebben.
- A lányokra. Mennem kell. - magyarázta, és lassan leesett, hogy kivel beszélhetek.
- Várj! Kitől kell védenem őket? Mr. Harper bántaná őket? - kérdeztem idegesen, csak a női hangra koncentrálva. Csakis Eliz hangjára koncentrálva.
- Nem, nem Jeffry. De tudni fogod. - mondta, majd bontotta a vonalat, a lábaim pedig gyökeret vertek a bolt közepén. A telefon még tovább pittyegett, de nem tudtam mozdulni.
Eliz engem bízott meg, hogy vigyázzak Penyre és Melre, ami nem lenne fura normális esetben, egész nyáron vigyáztam rájuk. De a normális dolgokon már rég túljutottunk. Ha nem Mr. Harpertől kell őket megvédenem, akkor mégis kitől?
- Vettem neked forrócsokit. - lépett mellém Helena, mire végre pislogni kezdtem a döbbenet után. A barátnőm elfordította a fejét, mint egy aranyos kiskutya, és úgy vizslatott.
- Nagyon fehér vagy. Megint rosszul vagy? - kérdezte.
- Azonnal haza kell érnünk. - döntöttem el gyorsan, és kiviharzottam a boltból.
- Miért hívtál? - kérdeztem, holott már tudtam. Az egész Eliz, sőt, hova tovább, az egyész Harper család probléma Ashtontól indult már aznap, mikor segített Melt megkeresni a házon belül.
- Hogy mikor tudunk találkozni. - válaszolta tömören, mire az ajkamba haraptam. Henryre pillantottam, aki élesen az utat figyelte, és még véletlenül sem pillantott rám, ami felért egy pofonnal. Tisztában voltam vele, hogy a kés élén táncolok, és nagyon komolyan sérülni fogok, ha bármelyik irányba esem is.
- Most megyünk haza. - próbáltam kedves hangot megütni, mintha csak egy szívélyes beszélgetést folytatnák egy ismerősömmel. Ami részben igaz is volt, azt leszámítva hogy még mindig nem jutottam dűlőre azzal kapcsolatban, hogy Ashton melyik kategóriába is tartozik.
- Holnap délután találkozunk a hátsó kertetekben, hogy a pasid ne lásson minket együtt. - magyarázta Ashton teljesen monoton és színtelen hangon.
- Várj, honnan... mindegy, nem érdekes. - kérdeztem volna rá, hogy honnan tud Henryvel kettőnkről, de aztán legyintettem, mikor belenéztem a visszapillantó tükörbe. Jared alvástól hátravetett fejjel aludt. Még most is alig hiszem el, hogy ők ketten rokonok. S ahogy az eredmény mutatja, nem is olyan rossz a kapcsolatuk. Egy ideig vártam, hogy mondjon valamit, és ő is ugyanezt várhatta tőlem. A néma csend kezdett kínossá válni, mire végre megtörte.
- Figyelj, sajnálom hogy belerángattalak. Már belátom, hogy hiba volt. - mondta Ashton, én pedig kibámultam a jobb oldali szélvédőn, figyelve az elsuhanó fákat, és átgondolni, hogy valóban ő tehet e az egészről. Akárhogy próbálom magam elhitetni, tudom, hogy Ashton nem nekem akar ártani. Magam sem értem, miért bízok benne. Képes voltam figyelmen kívül hagyni a telefonjait, és a Henry szüleivel történteket. De mikor bocsánatot kért, el kellett fogadnom a tényt, hogy Ashton iránt egyfajta bizalmi, már már testvériesnek hihető kötődés kapcsol.
- Nem, nem volt az. - suttogtam, és a fejemet az ablakhoz nyomtam. Nem is mertem Henry irányába nézni, így is éreztem a felőle áradó ellenszenvet.
- Mennem kell. Jó utat hazafelé. Holnap délután, udvar. - tette hozzá szűszavúan, és kinyomta a telefont, mielőtt válaszolhattam volna.
- Elég tartalmas volt. - szólalt meg Henry körülbelül 5 perc néma csend után, hangjából csak úgy sütött a düh. Ez az a Henry, akit megismertem. Lehunytam a szemem, és egy mély sóhajt vettem, hogy ne mondjam ki az első gondolatot, ami a nyelvemre tódult.
- Az. - vágtam rá, a hideg ablak lehűtőtte a homlokom, és ez igazán jól jött. Pont olyan volt, mintha Fort Williamben hagytuk volna a boldogságunkat, és talán tényleg így is volt.
- Azt hittem, már nem beszéltek. - forgatta meg bennem a kést ugyanolyan visszafolytott hanggal.
- Nem is. - túl sűrűn az utóbbi időben, de ezt már csak magamban tettem hozzá.
- Legalább ne hazudnál. - mondta ki gondolkodás nélkül, mire már felé fordultam, és bennem is kezdett felmenni a pumpa.
- Fogalmad sincs semmiről. Tudom, miért gyűlölöd Ashtont. Hidd el, tudom.
- Nem, nem tudod. - vágott közbe.
- Ne próbálj már meg manipulálni! - fakadtam ki élesen, mire végre méltóztatott rám pillantani egy nanoszekundumra. - Gyűlölöd? Oké. Van rá okod? Van. De azt ne várd el tőlem is, hogy indok nélkül haragudjak valakire. Ashton nem egyszer segített...
- Igen, és mindig úgy jöttél haza, hogy össze-vissza voltál zúzódásokkal. - emelte meg mostmár Henry is a hangját, hátulról pedig mozgolódást hallottam, de mindketten figyelmen kívül hagytuk a barátainkat.
- De nem Ashton miatt, értsd már meg, te bolond! - túrtam bele idegesen a hajamba, Henry tekintete pedig kezdett szikrákat szórni a dühtől.
- Naiv vagy, Jenny. Borzasztóan naiv. Az eszem megáll, hogy annak a rohadéknak bedőlsz. - Henry köpte a szavakat, és láttam, hogy remeg a keze a kormányon.
- És ha az vagyok? Talán tényleg így van. Neked is bedőltem. - tudtam, hogy az utolsó mondattal átesem a ló túloldalára, és valóban, Henry álla leesett, Jared hátul pedig felnyikkant. Erős volt, de már nem tudtam visszafogni magam, így is a sírás széléig sodort ez a veszekedés, márpedig nem fogom megadni Henrynek azt az örömet, hogy a naivitás mellé még gyengének is tartson.
- Srácok... - szólalt meg Jared, mire Henry azonnal elhallgattatta.
- Ne szólj bele, Jared!
- Nem, mármint... ti nem halljátok ezt a kattogást? - terelte el a témát, és egycsapásra mind fülelni kezdtünk.
Aztán Henry az összes létező káromkodást egy mondatba sűrítve jelezni kezdett, és leállt az út szélén. Erre már Helena is felébredt, és pislogva kérdezte, hogy mi történt.
- Megyek, segítek Henry-nek. - szállt ki egyből Jared is, én pedig követtem őket az autó jobb hátuljához. Henry a kerék előtt guggolt, a fejét fogva, Jared pedig mellette állt.
- Defekt. A csomagtartóban van a pótkerék. - magyarázta Henry, Jared pedig az ajtóhoz lépett.
- Kipakolom a táskáinkat, te meg menj vissza az autóba, még nem gyógyultál meg teljesen. - fordult felém, és bár biccentettem, csak összefűztem magam előtt a karom, és továbbra is ott ácsorogtam. Henry csak tanácstalanul nézte a kereket, de volt egy olyan érzésem, hogy csupán az én pillantásomat kerülte.
- Henry, nagy a baj? - szállt ki Helena is az autóból, és mellém lépett.
- Nem, csak kereket kell cserélni. - állt fel végre, és a kocsi hátuljához ment, hogy kiszdhesse a szükséges dolgokat.
- Addig gyerünk el sétálni. - mosolygott rám Helena, mire erőltetetten viszonoztam. Egy erdő mellett lehettünk, néha elhúzott mellettünk egy autó, de ezen kívül kellemes csend honolt a környéken.
Helena karon ragadott, és egyenesen tovább indult, én pedig követtem.
- Szeretném, ha holnap eljönnél velem ruhát venni. Tudod, az esküvőre.
Teljesen elfeledkeztem arról, hogy Henryék jövő szombaton lagziba hivatalosak.
- Nem mintha értenék hozzá. - vontam vállat, de az agyam nem ott járt. Elképzeltem, hogy minden nő Henryn csüng. De ebben az képben az öltönyös Henry élvezi is, hogy válogathat a kisebbnél kisebb ruhájú lányok közül.
- Ugyanmár. Legalább megmondod, ha valami tényleg rosszul áll. - bökött oldalba, mire halványan elmosolyodtam.
- Ha egy zsákot húzol magadra, az is jól áll.
- Jó, de szebb akarok lenni, mint Gretchen. Vagy mint a menyasszony maga. - vont vállat, majd kuncogni kezdett.
- Akkor menj egy farmerban és egy kinyúlt pólóban Hidd el, már az is nyert.
- Jaj, Jenny, te olyan kedves vagy. - ölelt meg gyorsan, majd haladtunk tovább. Legalább húsz méterre hagytuk el az autót, és egy ideig csak a lépteink nesze hallatszott az úton. A minket körbevevő erdő békés volt, és csendes. S pont a hangulatomhoz illő. Nem tudtam nem a vitánkra gondolni Henryvel. Folyamatosan újra, és újra lejátszódott a fejemben, mintha beakadt volna a lemez. De azt nem tudtam elfogadni, hogy neki van igaza. Belőle folyton csak az utálat beszél, amit tényleg tudom, hogy jogos. A boldog családjuknak Ashton vetett véget.
- Olyan jó lenne, ha te is jönnél. - zökkentett ki a gondolataimból Helena, de csak vállat vontam.
- Nem vagyok meghívva. S nincs is kedvem estélyiben villogni.
- Jöhetnél, mint Henry plusz egy fője. Én pedig vinném Jaredot. Mit szólsz? - Helena arcán őszinte vigyor terült szét, mart a bűntudat, hogy összekell törtnöm az álomvilágát.
- A bátyáddal épp az előbb vesztünk össze. Csúnyán. - ahogy sejtettem, Helena öröme lelohadt, de aztán átgondolta a dolgot.
- Amióta ismeritek egymást, veszekedtek. Nagy ügy.
- Helena, nem leszek váratlan vendég egy esküvőn. - tisztáztam, a lány pedig a száját húzta. - Anyámék válnak, Eliz lelépett, Mel újra összejött a idióta pasijával, Henryvel pedig képtelenek vagyunk nem veszekedni. - Ashtonról nem is beszélve, de Helenanak ezt a részét nem kell tudnia. -Tudom, hogy úgy tűnik egyik sem visel meg, de ez nem igaz. Egy puccos esemény hiányzik most legkevésbé az életemből. - magyaráztam szomorúan, Helena pedig őszinte sajnálattal nézett rám.
- Ne haragudj, nem gondoltam át. - simította meg a felkarom, én pedig küldtem felé egy szomorú mosolyt. A vállam felett hátrapillantottam, és feltűt, hogy jócskán eltávolodtunk az autótól, Jared messziről integetett.
Rezegni kezdett a telefon a zsebembe, és megköszöntem az égieknek, hogy anyám neve villogott a képernyőn.
- Hagylak, hadd beszélj vele, majd mondom a fiúknak, hogy összeszedünk. - ölelt meg gyorsan Helena, és visszasietett az autó felé, én pedig a fülemhez emeltem a készüléket.
- Szia anyu.
- Szia Jenny. Mi újság? - kérdezte, és a hangja sokkal nyugodtabb volt a pár nappal ezelőtthöz képest, mikor felhívott, hogy válnak apámmal.
- Semmi, úton vagyunk hazafelé. Te hazaértél már a last-minute wellnessből? - kérdeztem rá a barátnője által szervezett azonnali kikapcsolódásra.
- Nem, csak este indulunk haza. Igazából a pedikűrösnél ülünk. Elég fura helyzet, nem?
- Szia Jenny! - hallottam egy női hangot a távolból, vélhetően Samantha volt, anyu barátnője.
- Szia Samantha. Lehet, hogy fura, hogy 2 nappal a válásod után valahol szórod a pénzt, de hidd el, körülöttem csak furcsa dolgok történnek.
- Baj van? - váltott anyu egyből hangnemet, jelzett neki az "anya-radar", gondolom.
- Van. - sóhajtottam. - Annyi, hogy magam sem tudom összeszedni. - dörzsöltem meg a homlokom.
- Szivem, holnap indulok lakást keresni. Apád állja az új házam költségét, így egyeztünk meg a szerződésben. - feltűnt, hogy sokkal nyugodtabban beszél már a több évi házasságáról, pedig nem így kellene lennie. Jó, egy ideje már a levegőben lógott a válás dolga, de így, hogy meg is történt, azt hittem, jobban össze fog törni. Talán Samantha lelket öntött belé, ő amúgy is nagy feminista hírében áll.
- A lényeg, hogy ha úgy érzed, ülj fel az első vonatra, és gyere haza. A munkáltatód biztos megérti.
- Hát ez az. A munkáltatóm női tagja összecsomagolt és lelépett. - avattam be anyut is a részletekbe, és teljesen ledöbbent.
- Pakolj össze és gyere haza. Nem akarom, hogy azzal a félelmetes férfival legyél egy légtérben.
- Bocs anyu, de a lányok miatt nem tehetem. Most megyek, de estére még felhívlak. - tettem hozzá, mikor az autó megállt mellettem, Helena pedig kinyitotta nekem a hátsó ajtót. Egy pillanatra meglepődtem, de aztán beugrottam, és elhelyezkedtem a hatalmas belső térben.
- Bocs, Jenny, Henry mondta, hogy üljek előre. - fordult hátra Jared őszintén sajnálkozva, én pedig egyből Henryre pillantottam. Arcán semmilyen érzelem nem tükröződött, kezei feszesen fogták a kormányt, ajkait keményen összepréselte. Ez a húzása jobban fájt, mint bármi eddig, pedig csak egy hülye helyről volt szó.
- Nem baj, amúgy is kezd visszatérni a lázam, alszok egy kicsit. - elterültem a hátsó ülésen, fejemet Helena combján nyugtattam, és tekintetemmel lyukat fúrtam az előttem lévő ülés támlájába. Ha tehettem volna, lyukat fúrok az abban ülő hátába is, de sajnos nem voltam mutáns az X-Menből.
Helena a telefonját nyomogatta, én pedig felhúztam a térdeimet, és lehunytam a szemem, de egy apró könnycsepp még így is kicsordult. Az elvesztés könnye. Mert bár akkor még nem volt egyértelmű, de ott vesztettük el egymás Henryvel.
Helena szólítgatása ébresztett fel, mikor egy benzinkúthoz értünk.
- Utolsó szünet, utána már csak otthon állunk meg. - magyarázta.
Kiszálva a kocsiból majdnem összecsuklottam, annyira elgémberedek a lábaim. Jared és Helena elindultak felvásárolni a boltot, én pedig utánuk indultam, véletlen sem pillantva Henryre. Nincs miről beszélnünk.
A két fiatal a menüsort nézte, én pedig az újságos standhoz sétáltam, ahol a Playboy-tól kezdve a Natgeón át egészen az autós újságig minden lehetett kapni. Felkaptam egy lakberendezéssel foglalkozó havilapot, és lassan átlapozgattam. A bútorok, a minimalista stílus, a csodás képek képesek voltak elterelni a figyelmem a külvilágról, így csak nagy sokára vettem észre, hogy már megint hívnak. Ismeretlen szám volt, mire összeráncoltam a szemöldököm. Már lecsöngött volna, mire végül meggondoltam a dolgot, és a zöld gombra nyomtam.
- Halló? - szóltam bele félénken.
- Jenny, vigyázz rájuk. - hadarta egy elsőre ismeretlen női hang.
- Kivel beszélek? - állt meg bennem az ütő, és megfagyott körülöttem a világ. A gondolataim fénysebességgel cikáztak át az agyamon, éreztem, hogy hasogatni kezd a fejem.
- Ha magammal hozom őket, megtalál. Csak vigyázz rájuk. - hadarta zavartan a női hang, a háttérből pedig kihallottam a tömeg moraját.
- Kikre? Ki vagy? - kérdeztem idegesebben.
- A lányokra. Mennem kell. - magyarázta, és lassan leesett, hogy kivel beszélhetek.
- Várj! Kitől kell védenem őket? Mr. Harper bántaná őket? - kérdeztem idegesen, csak a női hangra koncentrálva. Csakis Eliz hangjára koncentrálva.
- Nem, nem Jeffry. De tudni fogod. - mondta, majd bontotta a vonalat, a lábaim pedig gyökeret vertek a bolt közepén. A telefon még tovább pittyegett, de nem tudtam mozdulni.
Eliz engem bízott meg, hogy vigyázzak Penyre és Melre, ami nem lenne fura normális esetben, egész nyáron vigyáztam rájuk. De a normális dolgokon már rég túljutottunk. Ha nem Mr. Harpertől kell őket megvédenem, akkor mégis kitől?
- Vettem neked forrócsokit. - lépett mellém Helena, mire végre pislogni kezdtem a döbbenet után. A barátnőm elfordította a fejét, mint egy aranyos kiskutya, és úgy vizslatott.
- Nagyon fehér vagy. Megint rosszul vagy? - kérdezte.
- Azonnal haza kell érnünk. - döntöttem el gyorsan, és kiviharzottam a boltból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése