Csak akkor jöttem rá, hogy otthagytam a dzsekimet Ashtonnál, mikor az első bokor végigkarcolta a kezem. Mit karcolta, egyenesen vágta, pechemre valamilyen rózsabokor lehetett. Teljesen sötét volt, és mindenhol bokrok és fák álltak, a térdig érő gazról nem is beszélve. A karjaimat a fejem előtt tartva törtem utat magamnak, és végül nekimentem a kapunak.
- Végre már. - sziszegtem, ahogy lenyomtam a kilincset, de a kapu nem mozdult. Erőssebben rángattam, húztam, toltam, de egyik irányba se mozdul. Még hallatszott a hátam mögül a sziréna hangja, a csillagtalan eget pedig enyhe kék és piros fény színezte meg. A fülem zúgott az idegességtől, remegő kezem pedig hiába erőlködött a vas kapuval, tervet kellett változtatnom.
Előszedtem a telefonom, hogy annak fénye által valamilyen képet legalább kaphassak a környezetemről.
Mögöttem összezártak a bokrok, magát a házat nem is láttam, csak a sötét ágakat, ahogy fölém magasodnak. Nagyon reméltem, hogy nem bukkan fel hírtelen egy vadállat.
A kapu maga egy darab rozsda volt, évek óta nem használhatták. A tetején vas díszek csúcsosodtak, rozsdás élük nem volt túl szimpatikus, de egy helyen legalább 4 hiányzott, szóval ott át tudnék lendülni. Csak fogalmam sincs, hogy kapaszkodhatnék fel, mert bár egy keskeny vasrúd keresztben állt, nem sok esélyt láttam arra, hogy oda fellépve át tudom lendíteni magam.
Mivel azonban több ötletem nem akadt, lábujjhegyre állva megkapaszkodtam a kapu dísztelen tetejében, és mászni kezdtem. A lábam folyamatosan lecsúszott, és a vállam is készült kiszakadni a helyéből, de végül sikerült megtámasztanom magam, és átlendülni a tetején.
Puffanva értem földet a füben, kb. 2 centire a járdától. Leporoltam magam a bogáncstól, és futásnak eredtem abba az irányba, amerre Ashton magyarázta.
Egy kis zsákutcában jártam, még köztéri világítást sem vezettek be, így csak a főutca felöli lámpák látszódtak, és az ott elsuhanó autók fényei. Tudtam, hova érkezem, és azt is, hogy jobbra fordulva alig két háznyira Ashtonék utcája található. Mire ezt végig gondoltam, kiértem a sarokra, és képtelen voltam megállni, a kíváncsiság hajtott előre. Lassítás nélkül kanyarodtam be, és csak a következő utcasarkon álltam meg, miközben rajzfilm figurákat megszégyenítve dugtam ki a fejem a fal mögül. Ott volt néhány rendőrautó, de nem voltam elég közel, hogy lássak is valamit, ezért közelebb sétáltam. Nem én voltam az egyetlen, mások is, gondolom a szomszédok is bámészkodtak, és hallkan beszélgettek. Leginkább nőket láttam bársony tréning ruhákban, páran hajcsavarókkal a fejükkel mutogattak az épület felé.
Egy hosszú és elég cifra káromkodás hagyta el a számat, mikor beigazalódott az érzésem. Tényleg a parti-tanya előtt álltak, minimum 3 rendőrautó, és 1 kisfurgon. A piros és a kék fények intenzíven verődtek vissza az ablakokról és a falakról.
Nem mertem közelebb menni, de így is probléma nélkül kivehető volt, hogy sorban hozzák ki a fiatalokat hátrakulcsolt kézzel, és ültetik az autókba.
Arcokat nem láttam, de úgysem ismertem volna senkit.
Kivéve Ashtont.
Rémülten kaptam elő a telefonom, és hívni kezdtem, de három csengés után kinyomta. Vagy legalábbis remélem, hogy ő volt, nem pedig az egyik rendőr. Lehet, hogy még időben meg tudott lépni, miután engem megszöktetett.
Én is ott lehetnék most, és ami fura mód jobban aggasztótt, hogy Mel is.
Tia már így is a nyakunkra jár, mekkora élvezet lett volna, ha még egy kis füvet is talál nálam.
- Te sosem hallgatsz senkikre? - szólalt meg egy hang mögöttem, és kishíján felsikoltottam a rémülettől. Ashton jelent meg a hátam mögött, zsebre vágott kezekkel támaszkodott a falnak. Pont úgy nézett ki, mint amikor először találkoztam vele, kapucnija félig volt a fejére húzva, bakancsával pedig a falat taposta. Már nem féltem tőle, de kifejezetten ijesztő látványt nyújtott az éjszaka sötétjében.
- Én... én csak... - hebegtem, és a megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, Ashton pedig közelebb lépett.
- Nem is tudom mit képzeltem. De mostmár tényleg menj haza. - fogta meg a vállam, és az utca vége felé irányított.
- Örülök, hogy téged nem kaptak el. - suttogtam, mire biccentett egyet. - Amúgy a dzsekim nállad hagytam. - húztam szomorúan a szám, mert egyik kezében sem láttam a fekete műbőr kabátom.
- Sajnálom. Ha majd tudom, visszaadom.
- Remélem nem nyúlja le egyik rendőr sem. - morogtam magamban, és a kezemet dörzsöltem a hűvös levegő miatt.
- Egy ideig nem leszek a városban. - tette hozzá csak úgy mellékesen, mire riadtan felé kaptam a fejem. S megroppant a nyakam. Rá akartam kérdezni, hogy hova megy, aztán mégsem tettem.
- Oké. Meddig? - próbáltam megütni a laza hangszínt, de inkább hallatszott követelőzésnek, mint udvariaskodásnak.
- Majd írok. - felelte, majd szó nélkül megfordult, és visszasietett a házhoz.
Péntek reggel morogva nyomtam ki az ébresztőt, mert bár nem volt korán, előző este sokig pakoltam az Eliztől kapott sporttáskába. Elképzelésem sem volt, hogy mit vigyek, túrázunk e majd, vagy inkább vendéglőbe megyünk. Helena egész héten a hétvégéről beszélt, de a túl sok információba belefulladtam.
Fél hétkor még az egész ház aludt, így amilyen hallkan csak tudtam, leosontam a lépcsőn, kivettem a mélhyűtőből két kisebb kajás dobozt, amibe előzőleg készítettem néhány vega finomságot, majd átsiettem a szomszédjaimhoz.
Mikor csöngettem, Henry nyitott ajtót, de pillantásra sem méltatva fordult vissza a konyha felé. Az elmúlt napokban kultúráltan beszélgettünk reggelente, leszámítva, mikor tegnap reggel elgáncsolt, és lehorzsoltam a könyököm.
Bosszúból egy óvatlan pillanatban a hátára ugrottam, amitől hasra esett, és lesúrolta a tenyerét.
Szóóóóóval igen, ápoljuk a jószomszédi viszonyt.
- Szia, Jenny. - szaladt megölelni Helena, mire mosolyogni kezdtem. A reggel folyamán elösször. - Ő a barátom, Jared. - mutatott be egy magas fiúnak, és meglepődve hőköltem hátra.
Ő volt a pékes fiú a plázában. Haja még kócosan állt, nem rég ébredhetett fel.
Udvariasan elcsevegtünk, míg Henry afrika évi táplálékmennyiségét elfogyasztotta.
- Hol van Kennedy? - riadtam meg, mert ilyenkorra már tiszta kutyanyál szoktam lenni.
- Beadtuk kutyapanzióba. Ha te nem jönnél, most ő jönne velünk. - magyarázta Henry megjátszott haraggal. Legalábbis reméltem, hogy tényleg csak megjátszott volt.
- Induljunk már. - pattogott Helena (szó szerint) és Henry kezéből kiszedte a vajazókést, csak hogy összepakolhasson végre a konyhában is.
Egy ajtó nyílt az előszobából, ami a garázsba vezetett, és megtorpanva pillantottam az autóra.
- Ez a tied? - ámultam el a hatalmas terepjáró láttán. Látszott, hogy a legújabb modell, fehér külsején egy karcolás sem látszott, az irányjelzők pedig kettőt villantak, ahogy Henry kioldotta az autózárat.
- Nem, csak itt van a garázsban, tudod, valakinek kiesett a zsebéből, én meg megtaláltam. - forgatta a szemeit Henry, Jared pedig kuncogni kezdett. Közelebb léptem, és finoman végigsimítottam az Audi logón. Olyan gyönyörűen ívelt a kaszni, hogy legszívesebben az egész autót megölelném.
- Csalódtam benned, és most komolyan mondom. - Henry szépséges szemeibe pillantottam, és láttam benne az őszinte meglepettséget - Hozzád egy old-timert párosítottam, mondjuk egy 1967-es Mustangot, vagy egy 1968-as Chevy Corvettet. - Feltűnt, hogy hat elkerekedett szempár figyel, mire vállat vontam. - Mivan? Te is értesz az autókhoz, nem? - intettem a félisten irányába, aki hirtelen elfordult, és kinyitotta a volán felöli ajtót.
- Erre ne akard, hogy válaszoljon. - vihogott Helena, és ellépve mellettem a csomagtartóba dobta a táskáját.
- Mi? Miért? - ráncoltam a szemöldököm, és nem értettem, mi folyik itt. Henry mindenhez ért, leszámítva talán az iránta táplált érzelmek felismerését. Habár ez lehet, hogy csak esetemben nem hat, vagy épp hidegen hagyja. Odanyújtottam Helenanak a saját táskámat is, majd a bal oldali hátsó ajtóhoz léptem.
- Nem, nem, én ülök hátul, Jareddel! - magyarázta egyből a szőke lány, én pedig az ajtóba vertem a fejem. Tudtam, hogy akkor engem száműztek az anyósülésre. Henry mellé.
Fantasztikus, egész végig a szaladgáló pulzusomra kell majd összpontosítanom, és esélyem sem lesz nem Henryt figyelni.
- Mivan, Nyúl, félsz a farkastól? - hallottam Henry hangját egyből, ahogy felmásztam az autóba.
- Hogy lehet az, hogy nem értesz az autókhoz? Pasi vagy! - támadtam egyből neki, figyelmen kívül hagyva az amúgy nem teljesen hülye kérdését. Henry nem nézett rám, csak láttam, ahogy az ajkait szorosan összepréseli, és közben a visszapillantóba pillantott.
- Sosem érdekelt a téma. - vont vállat, és beindította az autót. - Ha a nagy Áááámerikába születtem volna, biztos máshogy lenne. - a tekintete lesajnáló volt, mire értetlenül széttártam a karom az ég felé. Folyamatosan ezzel cukkol, és már nagyon untam a témát.
- Még mindig nem értem, mi bajod az USA-val. - kezdtem védeni szülőhazámat, ami egyébként nem szokásom, de nem is hagyhattam magam Henryvel szemben.
- Kapcsold be az öved. - szólt rám, és kikanyarodott a garázsból. Megnyomott egy gombot, mire az automatikusan becsukódott mögöttünk, mi pedig elindultunk a szűk utcákon.
- Nincs semmi bajom, csak mi, angolok sokkal reálisabbak vagyunk. - vont vállat, mire motyogva hozzátettem, hogy "és önteltebbek is." - Ti meg mintha teljesen külön bolygón élnétek. Ennyi. - az őszinteség csak úgy özönlött a hangjából, én pedig duzzogva ráhagytam a nézeteit.
- Csokit? - nyújtott előre Jared egy tábla étcsokit, én pedig majdnem felsikítottam az ijedtségtől. Teljesen elfelejtettem, hogy négyen vagyunk, nem pedig csak ketten.
- Ember, most indultunk el. - nevetett fel Henry, és kikanyarodott a főútra. Mindig élvezet hallani, ahogy nevet, kisfiússá válik ilyenkor. Apró pillanat, melyet nem árt elraktározni, mert nem túl gyakori.
- Szerelmi bánatom van. Nektek nincs? - magyarázta Jared, Helena pedig kuncogott mögöttem.
- Ide vele. - szedtem ki hirtelen a kezéből, és egyenesen beleharaptam, Henry pedig hitetlenkedve bámult rám és az útra felváltva. Helena mostmár hangosan nevetett, mert Jared próbálta visszakaparintani az édességet, lévén, hogy ő csalódáson van túl.
Végül ő nyert, és láttam a szemében, hogy többet sem oszt meg velem semmit.
- Az egész arcod tiszta csoki. - mosolygott Henry azzal az igazi szívtiprós mosolyával, de a hangszíne volt az, amitől hírtelen kikapcsoltam. Sokszor voltam már náluk, hallottam, hogy beszélgetnek Helenaval. S a húgához is pontosan ilyen lágy, kedveskedő, kissé talán udvarias hangnemben szokott szólni.
Ettől a felismeréstől úgy éreztem magam, mint akit fejbevertek egy kalapáccsal. Egymás után hatszor.
- Köszi, hogy szólsz. - motyogtam, majd a táskámból vizes zsepit elővéve megtöröltem az arcom és a ragacsos kezem. Nem tudtam Henry-re nézni, és nem is nagyon akartam vele a továbbiakban beszélni. Nem sértett meg, mert igazból nem is adta jelét annak, hogy bármi lehet köztünk. Még csak nem is aggódott értem, mikor Ashtonnal voltam, és nem miattam küldte haza Gretchent sem. Az, hogy az elmúlt pár nap reggelén emberien tudtunk beszélgetni, csak udvariasság volt, és bár az eszem tudta, mi a helyzet, a szívem (inkább a hormonjaim) nem tudták magukat féken tartani.
Egyszerűen csak kellett pár perc/óra/nap, hogy összeszedjem széthullott érzéseim apró darabkáit.
Fúj, ez mennyire teátrálisan hangozhatott, ideje leállni a young adult könyvekkel. Bye-bye Daemon Black!
Helena nem bírta a feszültséget, ezért magyarázni kezdte, hogy kb. 4 óra múlva Edinburghben lehetünk, és ha szeretném, akkor szétnézhetek, mert hogy ők már voltak kirándulások alkalmával.
- Persze, jó lenne... - aztán eszembe jutott Ashton, és nem bírtam ki szó nélkül. - Edinburghben amúgy is megszeretnék valamit nézni. - tettem hozzá csak úgy mellékesen.
- Szuper, mit? - Helena átdugta a fejét a fejtámlánk közt, így jobbról figyelt rám nagy kék szemekkel.
- Majd ha odaértünk, kiderül. - húztam hazug mosolyra a számat.
Henry bal karja csak pár centire nyugodott a sebváltón, és oda-oda vonzotta a tekintetem. Szürke pólója csak még inkább kiemelte vastag bicepszét, hosszú ujjai pedig biztosan tartották a sebváltó gombját.
Vennem kellett néhány mély levegőt, hogy lenyugodjon heves szívverésem. Jared épp mesélt valamit, miközben lerúgtam a cipőt a lábamról, és enyhén hátra hajtva az ülést felpakoltam őket a műszerfalra.
- Hé, hé, hé! - pislogott rám Henry inkább meglepődve, mint sem bosszússan, miközben a lábam és az út között kapkodta a fejét.
- Reggel hét van, még a nap is alig süt. Marha hosszú lesz az út, és melletted kell elviselnem. Ennyi engedményem lehessen már. - fakadtam ki, talán picit nagyobb éllel a hangomban, mint terveztem.
- Sok mindenbe beleköthetnék, de mi az, hogy mellettem kell elviselned? Ez inkább áldás, már ne is haragudj. - vigyorgott, én pedig morogva fűztem össze a karom a mellkasom előtt, és tudtam, pont úgy néztem ki, mint egy durcás kisgyerek.
- Ha akarsz, cserélhetünk. - szólt előre Jared, és egyből kivehető volt lelkes hangján, hogy hasonló érzéseket táplál Henry iránt, mint én, ha nem erősebbeket. Erre elmosolyodtam, és ha nem tévedek, Helena odasózott Jared vállára egy hatalmasat. Henry elvörösödve úgyan, de kiadott magából egy "ha-ha"-t, én pedig a bal oldalamon lévő ablakon bámészkodtam kifelé. Az autóúton haladtunk, megannyi zöld mező mellett, néhol a napfény narancssárgán világította meg a zöld lombkoronákat. Henry benyomta a fűtést, mert nyárhoz képest a reggel még nagyon hideg volt, pláne farmersortban, hiába viseltem pulcsit és zoknit. Egy ideig csak Helena és Jared beszélgetése hallatszott és Henry egyenletes légzése. Hallottam hátulról, hogy valamivel csörögnek, majd Jared előre nyújtott egy doboz fahéjjas kekszet.
- Valaki? - a visszapillantóból láttam, ahogy vigyorog, Henry pedig a fejét csóválta.
- Még fél órája sincs, hogy elindultunk, hogy tudsz ennyit enni? - kérdeztem hitetlenkedve, miközben kikapcsoltam az övemet, feltérdeltem az ülésre és hátra fordultam.
- Fejlődő szervezet. - vont vállat Jared, és felém nyújtotta a dobozt, amiből kivettem két darabot.
- És még csak nem is hízik. - tette hozzá Helena, és eljátszotta, hogy csúnyán néz a barátjára. Ami teljesen abszurd, ugyanis Helenanal tökéletesebb testű lány nem is igazán létezik. Gretchennel tudnának csak versenyezni.
- Duplán utállak. - mosolyogtam Jaredra, aki vállat vonva újabb kekszbe harapott.
- Ti takarítjátok ki. - szólt Henry, mi pedig amolyan "hogyne, persze" tekintettel néztünk össze.
Beszélgettünk még egy ideig, de aztán mindjájunkra rátőrt az utazási fáradtság, így visszakupodtam az ülésbe, és bágyadtan pislogtam ki az ablakon. Az út túl monoton és egyenes volt, folyamatosan csak a zöld gyepet láttam magunk körül, és az égen sem az a ragyogó kék szín tündökölt, ami normálisnak mondható. Egy nagy szürke vattapamacs az égbolton jóval előttünk esővel kecsegtetett, amihez már egész jól hozzászoktam, ha egyáltalán ez lehetséges.
A hátsó ülésről egyenletes légzések vízhangoztak vissza, és mosolyogva fordultam hátra. Jared az ablaknak dőlve szunyókált, Helena pedig az ölébe hajtotta a fejét, lábait felhúzva szenderült el.
- Tegnap este pizsipartit tartottak. - szólalt meg Henry, mire felé fordultam. Szőke haja felfelé meredt, mintha reggel beletúrt volna, ugyanilyen színekben játszó szempilláin pedig a narancssárgás napkelte fénye játszott. Eddig észre sem vettem, mennyire sűrű pillái vannak. Simán lehetne Rimmel London reklámarc.
- És engem meg sem hívtak? Tudod mit, itt tegyél ki. - nevettem fel hallkan, de Henry kitette az irányjelzőt. - Mi? Nemár, vicceltem! - csaptam a karjára, mire mosolyogva visszaállt az előző sávba.
- És te is tartottál... öhm, pizsipartit? - kérdeztem, miközben erőssen az útra figyeltem, és még véletlenül sem a félistenre mellettem, mert így is elvörösödtem, és nem akartam tetézni.
- Nem. - tömör válasza szinte hasította a levegőt, és egy bólintáson kívül nem is igazán tudtam reagálni. Közel két perc után szólalt csak meg: - Helena lábánál van egy táskában termosz. Előre tudnád adni?
- Persze. - csatoltam ki az övem, és ismét az ülésre térdeltem, hogy hátra tudjak hajolni.Egy ideig túrkálnom kellett a táskában, de végül megtaláltam. Még meleg volt az ezüst színű termosz, és erre figyelmeztettem Henry-t is.
- Köszi. - mosolygott, majd egy kézzel kinyitotta és belekortyolt. Láttam, hogy visszatartja a nevetését, de nem szól semmit.
- Mi ilyen mulatságos? Hadd nevessek már én is - érdeklődtem, miközben felém nyújtotta a folyadékot. Éreztem a belőle kiáradó koffein illatát, és gondolkodás nélkül kikaptam a kezéből.
Melyik tinilány nem akar a kiszemeltje után ugyanabból az üvegből inni?!
- Semmi. - válaszolt, de még mindig virult a feje.
- Ha a semmin vigyorogsz ennyire, akkor nem ártana kivizsgáltatnod magad. - jegyeztem meg, mire egy pillantással jelezte, hogy fogjam be.
- Kérsz még? - nyújtottam felé, mire még egyet kortyolt belőle, és becsukta a tetejét. Esküszöm, az az érzésem támadt, mintha házastársak lennénk, és a hátsó ülésen a két gyerekünk aludna, miközben a tengerre igyekszünk. Élveztem volna még ezt az álomképet nagyon, de nagyon sokáig, azonban Henry egy pillanat alatt elsodorta mindezt.
- Igazából csak azt akartam, hogy hátramássz. - bukott ki belőle, és mostmár nevetett is. Rekedtes és igen édes nevetése egy másodpercre kötött le, utána viszont gondolkodni kezdtem.
- Miért? - kérdeztem kicsit megbántottan, Henry pedig mosolyogva végignézett rajtam. Az arcommal kezdte, és a műszerfalon kinyújtott lábammal fejezte, majd újra az útra figyelt. Én is ugyanígy tettem magammal, és rájöttem, hogy a rövidke farmersortom igencsak felcsúszott a combomon. Gyorsan összállt a kép. Hátra fordulva fél seggem kilátszik a nadrágból, és ezt Henry roppantul élvezte.
- Te tuskó! - háborodtam fel, és többször a karjára csaptam, és óriási szerencsénkre nem jött egy autó sem a közelben, különben tuti karambolozunk.
- Héj, Nyúl, nyugi már, meg akarsz halni? - fogta le a karomat szabad kezével, de az a nyomorult vigyor csak nem tűnt el a fejéről.
- Nem, de te... - kerestem a megfelelő szavakat, de sajnos semmi kreatívat nem tudtam kinyögni.
- Igen, pasi vagyok. - mosolygott, és rám pillantott szürkéskék szemeivel.
- Inkább alszok. - fordultam az ablak felé, és éreztem, hogy teljesen vörös a fejem.
- Most ittál kávét. - jegyezte meg a tényt Henry.
- Arghhhh, hogy veled milyen nehéz egy légtérben tartózkodni. - ismét az útra figyeltem én is, épp egy fekete Mercedest kerültünk ki.
- Csak mert zavarban vagy. - vont vállat, amiért igen szívesen leütöttem volna. Szerencsére nem kellett válaszolnom, ugyanis rezegni kezdett a mobilom a táskámban.
Egy anya mindig megérzi, mikor szükséges a lányát kimenteni a bajból.
- Szia, anyu! - szóltam bele boldogan a telefonba, de gyorsan lelohadt a mosoly a képemről. Anyu szipogott a vonal túlsó végén, még ha palástolni is próbálta. - Baj van? - egyenesedtem ki egyből, és éreztem Henry tekintetét magamon.
- Ne haragudj, hogy zavarlak. Merre jártok? - érdeklődött udvariasan, de biztos voltam benne, hogy nem bájcsevegni szeretne.
- Útban Edinburgh-ben, valahol az autóúton. Anyu, történt valami? - túrtam bele a hajamba, és a bal oldali ablakon bámultam kifelé.
- Nem azért szipogok, mert szomorú vagyok. Tudtam már egy ideje, csak miattad aggódom... - kezdte, mire azonnal 120-ra ugrott a pulzusom, és a combomba vájtam a körmeim. Meghalt valaki? Vagy... úristen, Anyu beteg? Rákos? Az összes létező gondolat végigcikázott az agyamon 3 másodperc alatt, de a legkézenfekvőbb teljesen kimaradt a felsorolásból.
- Jenny, apáddal aláírtuk a válási papírokat. - suttogta, a gyomrom pedig liftezni kezdett. Az egész úgy ért, mint egy jeges vödör víz, és most nem az Ice Bucket Challenge-re gondolok.
Még csak azt sem tudtam, hogy válni készülnek.
- Végre már. - sziszegtem, ahogy lenyomtam a kilincset, de a kapu nem mozdult. Erőssebben rángattam, húztam, toltam, de egyik irányba se mozdul. Még hallatszott a hátam mögül a sziréna hangja, a csillagtalan eget pedig enyhe kék és piros fény színezte meg. A fülem zúgott az idegességtől, remegő kezem pedig hiába erőlködött a vas kapuval, tervet kellett változtatnom.
Előszedtem a telefonom, hogy annak fénye által valamilyen képet legalább kaphassak a környezetemről.
Mögöttem összezártak a bokrok, magát a házat nem is láttam, csak a sötét ágakat, ahogy fölém magasodnak. Nagyon reméltem, hogy nem bukkan fel hírtelen egy vadállat.
A kapu maga egy darab rozsda volt, évek óta nem használhatták. A tetején vas díszek csúcsosodtak, rozsdás élük nem volt túl szimpatikus, de egy helyen legalább 4 hiányzott, szóval ott át tudnék lendülni. Csak fogalmam sincs, hogy kapaszkodhatnék fel, mert bár egy keskeny vasrúd keresztben állt, nem sok esélyt láttam arra, hogy oda fellépve át tudom lendíteni magam.
Mivel azonban több ötletem nem akadt, lábujjhegyre állva megkapaszkodtam a kapu dísztelen tetejében, és mászni kezdtem. A lábam folyamatosan lecsúszott, és a vállam is készült kiszakadni a helyéből, de végül sikerült megtámasztanom magam, és átlendülni a tetején.
Puffanva értem földet a füben, kb. 2 centire a járdától. Leporoltam magam a bogáncstól, és futásnak eredtem abba az irányba, amerre Ashton magyarázta.
Egy kis zsákutcában jártam, még köztéri világítást sem vezettek be, így csak a főutca felöli lámpák látszódtak, és az ott elsuhanó autók fényei. Tudtam, hova érkezem, és azt is, hogy jobbra fordulva alig két háznyira Ashtonék utcája található. Mire ezt végig gondoltam, kiértem a sarokra, és képtelen voltam megállni, a kíváncsiság hajtott előre. Lassítás nélkül kanyarodtam be, és csak a következő utcasarkon álltam meg, miközben rajzfilm figurákat megszégyenítve dugtam ki a fejem a fal mögül. Ott volt néhány rendőrautó, de nem voltam elég közel, hogy lássak is valamit, ezért közelebb sétáltam. Nem én voltam az egyetlen, mások is, gondolom a szomszédok is bámészkodtak, és hallkan beszélgettek. Leginkább nőket láttam bársony tréning ruhákban, páran hajcsavarókkal a fejükkel mutogattak az épület felé.
Egy hosszú és elég cifra káromkodás hagyta el a számat, mikor beigazalódott az érzésem. Tényleg a parti-tanya előtt álltak, minimum 3 rendőrautó, és 1 kisfurgon. A piros és a kék fények intenzíven verődtek vissza az ablakokról és a falakról.
Nem mertem közelebb menni, de így is probléma nélkül kivehető volt, hogy sorban hozzák ki a fiatalokat hátrakulcsolt kézzel, és ültetik az autókba.
Arcokat nem láttam, de úgysem ismertem volna senkit.
Kivéve Ashtont.
Rémülten kaptam elő a telefonom, és hívni kezdtem, de három csengés után kinyomta. Vagy legalábbis remélem, hogy ő volt, nem pedig az egyik rendőr. Lehet, hogy még időben meg tudott lépni, miután engem megszöktetett.
Én is ott lehetnék most, és ami fura mód jobban aggasztótt, hogy Mel is.
Tia már így is a nyakunkra jár, mekkora élvezet lett volna, ha még egy kis füvet is talál nálam.
- Te sosem hallgatsz senkikre? - szólalt meg egy hang mögöttem, és kishíján felsikoltottam a rémülettől. Ashton jelent meg a hátam mögött, zsebre vágott kezekkel támaszkodott a falnak. Pont úgy nézett ki, mint amikor először találkoztam vele, kapucnija félig volt a fejére húzva, bakancsával pedig a falat taposta. Már nem féltem tőle, de kifejezetten ijesztő látványt nyújtott az éjszaka sötétjében.
- Én... én csak... - hebegtem, és a megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, Ashton pedig közelebb lépett.
- Nem is tudom mit képzeltem. De mostmár tényleg menj haza. - fogta meg a vállam, és az utca vége felé irányított.
- Örülök, hogy téged nem kaptak el. - suttogtam, mire biccentett egyet. - Amúgy a dzsekim nállad hagytam. - húztam szomorúan a szám, mert egyik kezében sem láttam a fekete műbőr kabátom.
- Sajnálom. Ha majd tudom, visszaadom.
- Remélem nem nyúlja le egyik rendőr sem. - morogtam magamban, és a kezemet dörzsöltem a hűvös levegő miatt.
- Egy ideig nem leszek a városban. - tette hozzá csak úgy mellékesen, mire riadtan felé kaptam a fejem. S megroppant a nyakam. Rá akartam kérdezni, hogy hova megy, aztán mégsem tettem.
- Oké. Meddig? - próbáltam megütni a laza hangszínt, de inkább hallatszott követelőzésnek, mint udvariaskodásnak.
- Majd írok. - felelte, majd szó nélkül megfordult, és visszasietett a házhoz.
Péntek reggel morogva nyomtam ki az ébresztőt, mert bár nem volt korán, előző este sokig pakoltam az Eliztől kapott sporttáskába. Elképzelésem sem volt, hogy mit vigyek, túrázunk e majd, vagy inkább vendéglőbe megyünk. Helena egész héten a hétvégéről beszélt, de a túl sok információba belefulladtam.
Fél hétkor még az egész ház aludt, így amilyen hallkan csak tudtam, leosontam a lépcsőn, kivettem a mélhyűtőből két kisebb kajás dobozt, amibe előzőleg készítettem néhány vega finomságot, majd átsiettem a szomszédjaimhoz.
Mikor csöngettem, Henry nyitott ajtót, de pillantásra sem méltatva fordult vissza a konyha felé. Az elmúlt napokban kultúráltan beszélgettünk reggelente, leszámítva, mikor tegnap reggel elgáncsolt, és lehorzsoltam a könyököm.
Bosszúból egy óvatlan pillanatban a hátára ugrottam, amitől hasra esett, és lesúrolta a tenyerét.
Szóóóóóval igen, ápoljuk a jószomszédi viszonyt.
- Szia, Jenny. - szaladt megölelni Helena, mire mosolyogni kezdtem. A reggel folyamán elösször. - Ő a barátom, Jared. - mutatott be egy magas fiúnak, és meglepődve hőköltem hátra.
Ő volt a pékes fiú a plázában. Haja még kócosan állt, nem rég ébredhetett fel.
Udvariasan elcsevegtünk, míg Henry afrika évi táplálékmennyiségét elfogyasztotta.
- Hol van Kennedy? - riadtam meg, mert ilyenkorra már tiszta kutyanyál szoktam lenni.
- Beadtuk kutyapanzióba. Ha te nem jönnél, most ő jönne velünk. - magyarázta Henry megjátszott haraggal. Legalábbis reméltem, hogy tényleg csak megjátszott volt.
- Induljunk már. - pattogott Helena (szó szerint) és Henry kezéből kiszedte a vajazókést, csak hogy összepakolhasson végre a konyhában is.
Egy ajtó nyílt az előszobából, ami a garázsba vezetett, és megtorpanva pillantottam az autóra.
- Ez a tied? - ámultam el a hatalmas terepjáró láttán. Látszott, hogy a legújabb modell, fehér külsején egy karcolás sem látszott, az irányjelzők pedig kettőt villantak, ahogy Henry kioldotta az autózárat.
- Nem, csak itt van a garázsban, tudod, valakinek kiesett a zsebéből, én meg megtaláltam. - forgatta a szemeit Henry, Jared pedig kuncogni kezdett. Közelebb léptem, és finoman végigsimítottam az Audi logón. Olyan gyönyörűen ívelt a kaszni, hogy legszívesebben az egész autót megölelném.
- Csalódtam benned, és most komolyan mondom. - Henry szépséges szemeibe pillantottam, és láttam benne az őszinte meglepettséget - Hozzád egy old-timert párosítottam, mondjuk egy 1967-es Mustangot, vagy egy 1968-as Chevy Corvettet. - Feltűnt, hogy hat elkerekedett szempár figyel, mire vállat vontam. - Mivan? Te is értesz az autókhoz, nem? - intettem a félisten irányába, aki hirtelen elfordult, és kinyitotta a volán felöli ajtót.
- Erre ne akard, hogy válaszoljon. - vihogott Helena, és ellépve mellettem a csomagtartóba dobta a táskáját.
- Mi? Miért? - ráncoltam a szemöldököm, és nem értettem, mi folyik itt. Henry mindenhez ért, leszámítva talán az iránta táplált érzelmek felismerését. Habár ez lehet, hogy csak esetemben nem hat, vagy épp hidegen hagyja. Odanyújtottam Helenanak a saját táskámat is, majd a bal oldali hátsó ajtóhoz léptem.
- Nem, nem, én ülök hátul, Jareddel! - magyarázta egyből a szőke lány, én pedig az ajtóba vertem a fejem. Tudtam, hogy akkor engem száműztek az anyósülésre. Henry mellé.
Fantasztikus, egész végig a szaladgáló pulzusomra kell majd összpontosítanom, és esélyem sem lesz nem Henryt figyelni.
- Mivan, Nyúl, félsz a farkastól? - hallottam Henry hangját egyből, ahogy felmásztam az autóba.
- Hogy lehet az, hogy nem értesz az autókhoz? Pasi vagy! - támadtam egyből neki, figyelmen kívül hagyva az amúgy nem teljesen hülye kérdését. Henry nem nézett rám, csak láttam, ahogy az ajkait szorosan összepréseli, és közben a visszapillantóba pillantott.
- Sosem érdekelt a téma. - vont vállat, és beindította az autót. - Ha a nagy Áááámerikába születtem volna, biztos máshogy lenne. - a tekintete lesajnáló volt, mire értetlenül széttártam a karom az ég felé. Folyamatosan ezzel cukkol, és már nagyon untam a témát.
- Még mindig nem értem, mi bajod az USA-val. - kezdtem védeni szülőhazámat, ami egyébként nem szokásom, de nem is hagyhattam magam Henryvel szemben.
- Kapcsold be az öved. - szólt rám, és kikanyarodott a garázsból. Megnyomott egy gombot, mire az automatikusan becsukódott mögöttünk, mi pedig elindultunk a szűk utcákon.
- Nincs semmi bajom, csak mi, angolok sokkal reálisabbak vagyunk. - vont vállat, mire motyogva hozzátettem, hogy "és önteltebbek is." - Ti meg mintha teljesen külön bolygón élnétek. Ennyi. - az őszinteség csak úgy özönlött a hangjából, én pedig duzzogva ráhagytam a nézeteit.
- Csokit? - nyújtott előre Jared egy tábla étcsokit, én pedig majdnem felsikítottam az ijedtségtől. Teljesen elfelejtettem, hogy négyen vagyunk, nem pedig csak ketten.
- Ember, most indultunk el. - nevetett fel Henry, és kikanyarodott a főútra. Mindig élvezet hallani, ahogy nevet, kisfiússá válik ilyenkor. Apró pillanat, melyet nem árt elraktározni, mert nem túl gyakori.
- Szerelmi bánatom van. Nektek nincs? - magyarázta Jared, Helena pedig kuncogott mögöttem.
- Ide vele. - szedtem ki hirtelen a kezéből, és egyenesen beleharaptam, Henry pedig hitetlenkedve bámult rám és az útra felváltva. Helena mostmár hangosan nevetett, mert Jared próbálta visszakaparintani az édességet, lévén, hogy ő csalódáson van túl.
Végül ő nyert, és láttam a szemében, hogy többet sem oszt meg velem semmit.
- Az egész arcod tiszta csoki. - mosolygott Henry azzal az igazi szívtiprós mosolyával, de a hangszíne volt az, amitől hírtelen kikapcsoltam. Sokszor voltam már náluk, hallottam, hogy beszélgetnek Helenaval. S a húgához is pontosan ilyen lágy, kedveskedő, kissé talán udvarias hangnemben szokott szólni.
Ettől a felismeréstől úgy éreztem magam, mint akit fejbevertek egy kalapáccsal. Egymás után hatszor.
- Köszi, hogy szólsz. - motyogtam, majd a táskámból vizes zsepit elővéve megtöröltem az arcom és a ragacsos kezem. Nem tudtam Henry-re nézni, és nem is nagyon akartam vele a továbbiakban beszélni. Nem sértett meg, mert igazból nem is adta jelét annak, hogy bármi lehet köztünk. Még csak nem is aggódott értem, mikor Ashtonnal voltam, és nem miattam küldte haza Gretchent sem. Az, hogy az elmúlt pár nap reggelén emberien tudtunk beszélgetni, csak udvariasság volt, és bár az eszem tudta, mi a helyzet, a szívem (inkább a hormonjaim) nem tudták magukat féken tartani.
Egyszerűen csak kellett pár perc/óra/nap, hogy összeszedjem széthullott érzéseim apró darabkáit.
Fúj, ez mennyire teátrálisan hangozhatott, ideje leállni a young adult könyvekkel. Bye-bye Daemon Black!
Helena nem bírta a feszültséget, ezért magyarázni kezdte, hogy kb. 4 óra múlva Edinburghben lehetünk, és ha szeretném, akkor szétnézhetek, mert hogy ők már voltak kirándulások alkalmával.
- Persze, jó lenne... - aztán eszembe jutott Ashton, és nem bírtam ki szó nélkül. - Edinburghben amúgy is megszeretnék valamit nézni. - tettem hozzá csak úgy mellékesen.
- Szuper, mit? - Helena átdugta a fejét a fejtámlánk közt, így jobbról figyelt rám nagy kék szemekkel.
- Majd ha odaértünk, kiderül. - húztam hazug mosolyra a számat.
Henry bal karja csak pár centire nyugodott a sebváltón, és oda-oda vonzotta a tekintetem. Szürke pólója csak még inkább kiemelte vastag bicepszét, hosszú ujjai pedig biztosan tartották a sebváltó gombját.
Vennem kellett néhány mély levegőt, hogy lenyugodjon heves szívverésem. Jared épp mesélt valamit, miközben lerúgtam a cipőt a lábamról, és enyhén hátra hajtva az ülést felpakoltam őket a műszerfalra.
- Hé, hé, hé! - pislogott rám Henry inkább meglepődve, mint sem bosszússan, miközben a lábam és az út között kapkodta a fejét.
- Reggel hét van, még a nap is alig süt. Marha hosszú lesz az út, és melletted kell elviselnem. Ennyi engedményem lehessen már. - fakadtam ki, talán picit nagyobb éllel a hangomban, mint terveztem.
- Sok mindenbe beleköthetnék, de mi az, hogy mellettem kell elviselned? Ez inkább áldás, már ne is haragudj. - vigyorgott, én pedig morogva fűztem össze a karom a mellkasom előtt, és tudtam, pont úgy néztem ki, mint egy durcás kisgyerek.
- Ha akarsz, cserélhetünk. - szólt előre Jared, és egyből kivehető volt lelkes hangján, hogy hasonló érzéseket táplál Henry iránt, mint én, ha nem erősebbeket. Erre elmosolyodtam, és ha nem tévedek, Helena odasózott Jared vállára egy hatalmasat. Henry elvörösödve úgyan, de kiadott magából egy "ha-ha"-t, én pedig a bal oldalamon lévő ablakon bámészkodtam kifelé. Az autóúton haladtunk, megannyi zöld mező mellett, néhol a napfény narancssárgán világította meg a zöld lombkoronákat. Henry benyomta a fűtést, mert nyárhoz képest a reggel még nagyon hideg volt, pláne farmersortban, hiába viseltem pulcsit és zoknit. Egy ideig csak Helena és Jared beszélgetése hallatszott és Henry egyenletes légzése. Hallottam hátulról, hogy valamivel csörögnek, majd Jared előre nyújtott egy doboz fahéjjas kekszet.
- Valaki? - a visszapillantóból láttam, ahogy vigyorog, Henry pedig a fejét csóválta.
- Még fél órája sincs, hogy elindultunk, hogy tudsz ennyit enni? - kérdeztem hitetlenkedve, miközben kikapcsoltam az övemet, feltérdeltem az ülésre és hátra fordultam.
- Fejlődő szervezet. - vont vállat Jared, és felém nyújtotta a dobozt, amiből kivettem két darabot.
- És még csak nem is hízik. - tette hozzá Helena, és eljátszotta, hogy csúnyán néz a barátjára. Ami teljesen abszurd, ugyanis Helenanal tökéletesebb testű lány nem is igazán létezik. Gretchennel tudnának csak versenyezni.
- Duplán utállak. - mosolyogtam Jaredra, aki vállat vonva újabb kekszbe harapott.
- Ti takarítjátok ki. - szólt Henry, mi pedig amolyan "hogyne, persze" tekintettel néztünk össze.
Beszélgettünk még egy ideig, de aztán mindjájunkra rátőrt az utazási fáradtság, így visszakupodtam az ülésbe, és bágyadtan pislogtam ki az ablakon. Az út túl monoton és egyenes volt, folyamatosan csak a zöld gyepet láttam magunk körül, és az égen sem az a ragyogó kék szín tündökölt, ami normálisnak mondható. Egy nagy szürke vattapamacs az égbolton jóval előttünk esővel kecsegtetett, amihez már egész jól hozzászoktam, ha egyáltalán ez lehetséges.
A hátsó ülésről egyenletes légzések vízhangoztak vissza, és mosolyogva fordultam hátra. Jared az ablaknak dőlve szunyókált, Helena pedig az ölébe hajtotta a fejét, lábait felhúzva szenderült el.
- Tegnap este pizsipartit tartottak. - szólalt meg Henry, mire felé fordultam. Szőke haja felfelé meredt, mintha reggel beletúrt volna, ugyanilyen színekben játszó szempilláin pedig a narancssárgás napkelte fénye játszott. Eddig észre sem vettem, mennyire sűrű pillái vannak. Simán lehetne Rimmel London reklámarc.
- És engem meg sem hívtak? Tudod mit, itt tegyél ki. - nevettem fel hallkan, de Henry kitette az irányjelzőt. - Mi? Nemár, vicceltem! - csaptam a karjára, mire mosolyogva visszaállt az előző sávba.
- És te is tartottál... öhm, pizsipartit? - kérdeztem, miközben erőssen az útra figyeltem, és még véletlenül sem a félistenre mellettem, mert így is elvörösödtem, és nem akartam tetézni.
- Nem. - tömör válasza szinte hasította a levegőt, és egy bólintáson kívül nem is igazán tudtam reagálni. Közel két perc után szólalt csak meg: - Helena lábánál van egy táskában termosz. Előre tudnád adni?
- Persze. - csatoltam ki az övem, és ismét az ülésre térdeltem, hogy hátra tudjak hajolni.Egy ideig túrkálnom kellett a táskában, de végül megtaláltam. Még meleg volt az ezüst színű termosz, és erre figyelmeztettem Henry-t is.
- Köszi. - mosolygott, majd egy kézzel kinyitotta és belekortyolt. Láttam, hogy visszatartja a nevetését, de nem szól semmit.
- Mi ilyen mulatságos? Hadd nevessek már én is - érdeklődtem, miközben felém nyújtotta a folyadékot. Éreztem a belőle kiáradó koffein illatát, és gondolkodás nélkül kikaptam a kezéből.
Melyik tinilány nem akar a kiszemeltje után ugyanabból az üvegből inni?!
- Semmi. - válaszolt, de még mindig virult a feje.
- Ha a semmin vigyorogsz ennyire, akkor nem ártana kivizsgáltatnod magad. - jegyeztem meg, mire egy pillantással jelezte, hogy fogjam be.
- Kérsz még? - nyújtottam felé, mire még egyet kortyolt belőle, és becsukta a tetejét. Esküszöm, az az érzésem támadt, mintha házastársak lennénk, és a hátsó ülésen a két gyerekünk aludna, miközben a tengerre igyekszünk. Élveztem volna még ezt az álomképet nagyon, de nagyon sokáig, azonban Henry egy pillanat alatt elsodorta mindezt.
- Igazából csak azt akartam, hogy hátramássz. - bukott ki belőle, és mostmár nevetett is. Rekedtes és igen édes nevetése egy másodpercre kötött le, utána viszont gondolkodni kezdtem.
- Miért? - kérdeztem kicsit megbántottan, Henry pedig mosolyogva végignézett rajtam. Az arcommal kezdte, és a műszerfalon kinyújtott lábammal fejezte, majd újra az útra figyelt. Én is ugyanígy tettem magammal, és rájöttem, hogy a rövidke farmersortom igencsak felcsúszott a combomon. Gyorsan összállt a kép. Hátra fordulva fél seggem kilátszik a nadrágból, és ezt Henry roppantul élvezte.
- Te tuskó! - háborodtam fel, és többször a karjára csaptam, és óriási szerencsénkre nem jött egy autó sem a közelben, különben tuti karambolozunk.
- Héj, Nyúl, nyugi már, meg akarsz halni? - fogta le a karomat szabad kezével, de az a nyomorult vigyor csak nem tűnt el a fejéről.
- Nem, de te... - kerestem a megfelelő szavakat, de sajnos semmi kreatívat nem tudtam kinyögni.
- Igen, pasi vagyok. - mosolygott, és rám pillantott szürkéskék szemeivel.
- Inkább alszok. - fordultam az ablak felé, és éreztem, hogy teljesen vörös a fejem.
- Most ittál kávét. - jegyezte meg a tényt Henry.
- Arghhhh, hogy veled milyen nehéz egy légtérben tartózkodni. - ismét az útra figyeltem én is, épp egy fekete Mercedest kerültünk ki.
- Csak mert zavarban vagy. - vont vállat, amiért igen szívesen leütöttem volna. Szerencsére nem kellett válaszolnom, ugyanis rezegni kezdett a mobilom a táskámban.
Egy anya mindig megérzi, mikor szükséges a lányát kimenteni a bajból.
- Szia, anyu! - szóltam bele boldogan a telefonba, de gyorsan lelohadt a mosoly a képemről. Anyu szipogott a vonal túlsó végén, még ha palástolni is próbálta. - Baj van? - egyenesedtem ki egyből, és éreztem Henry tekintetét magamon.
- Ne haragudj, hogy zavarlak. Merre jártok? - érdeklődött udvariasan, de biztos voltam benne, hogy nem bájcsevegni szeretne.
- Útban Edinburgh-ben, valahol az autóúton. Anyu, történt valami? - túrtam bele a hajamba, és a bal oldali ablakon bámultam kifelé.
- Nem azért szipogok, mert szomorú vagyok. Tudtam már egy ideje, csak miattad aggódom... - kezdte, mire azonnal 120-ra ugrott a pulzusom, és a combomba vájtam a körmeim. Meghalt valaki? Vagy... úristen, Anyu beteg? Rákos? Az összes létező gondolat végigcikázott az agyamon 3 másodperc alatt, de a legkézenfekvőbb teljesen kimaradt a felsorolásból.
- Jenny, apáddal aláírtuk a válási papírokat. - suttogta, a gyomrom pedig liftezni kezdett. Az egész úgy ért, mint egy jeges vödör víz, és most nem az Ice Bucket Challenge-re gondolok.
Még csak azt sem tudtam, hogy válni készülnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése