- Jenny, ott vagy még? - szólt anyám a telefonba már legalább harmadszor, mire észhez tértem.
- I...igen. Bocsi, csak nem tudtam, hogy ennyire... előrehaladott a dolog. - magyaráztam remegő hangon. Henry folyamatosan az út és köztem kapkodta a tekintetét, feltűnt, hogy a lassabb sávba kormányoz.
- Sajnálom, nem akartam, hogy pont a kirándulásodon tudd meg, de apád ragaszkodott hozzá. - hát persze, hogy ragaszkodott. Mindennek úgy kell lennie, ahogy ő kitalálja.
- Nem baj. Tényleg, örülök, hogy elmondtad. Végülis, várható volt, nem? - jegyeztem meg keserűen, és mélyeket sóhajtottam. Kizárt, hogy sírjak. Kizárt, hogy apám miatt sírjak. Kizárt, hogy Henry előtt sírjak.
- Ha visszaértek vasárnap, akkor hívj, oké? - búcsúzott el, majd kinyomtam a hívást.
- Baj van? Megálljak? - kérdezte egyből Henry, miközben erőssen szorítottam az állkapcsom, és próbáltam nem gondolni az iménti beszélgetésre.
- Csak egy percre, légyszi. - köszörültem meg a torkom, ő pedig benyomta a négy irányjelzőt, és az út szélére parkolt.
- Mhmm, már odaértünk? - hallottam hátulról Helena hangját, a következő pillanatban pedig kiugrottam az autóból. Vizes fűbe érkeztem, még a tornacipőm se vettem vissza.
- Mindjárt jövök. - szóltam hátra a vállam fölött, és elindultam az egyik fa irányába, ami magányosan állt a zöld mező közepén. Hallottam, ahogy a hátam mögött Helena Henryt kérdezgeti, de csak annyit kap válaszul, hogy felfordult a gyomrom.
Ez részben így is van, de külön hálát érzek most Henry iránt.
Az autók suhanását nem tudtam kizárni a fejemből, de legalább ez is elvonta a figyelmem.Jó 15 méterre eltávolodtam az autótól, és csak akkor álltam meg. Felnéztem a szürke és narancsárga égre, és mélyeket lélegeztem.
Nem tudom, miért érintett ilyen rosszul a dolog. Apu már egy ideje haza sem járt, és alig vártam, hogy anyu tényleg független legyen, mert már nem tudtuk elviselni apu mániáit.
Folyton beleszólt mindenbe. Anyu öltözködésébe, hogy kivel állhat szóba, és hogy kiket hívjon meg az állófogadásokra. Mind csak befolyásos és gazdag emberek lehettek, holott mi egy átlagos, középosztálybeli családnak számítunk. Minden tetves partin ott kellett lennem, bájolognom, alkohol és szivar lehelletű izzadt férfiakkal kellett táncolnom, és nem egyszer szöktem el az ilyen bulikról.
Amit aztán apu nem rajtam bosszult meg. Hanem anyun. De ő mindig kitartott mellette. Mert látta még apámban azt az embert, akibe annó beleszeretett.
Egy könnycsepp gördült ki a szemem sarkából, egésszen a szám széléig, és rájöttem, nem a szomorúságtól érzem így magam. Hanem a büszkeségtől. Büszke voltam anyámra, amiért ezt megtette, hogy végre a sarkára állt, még ha neki valóban fájhatott is. Valamilyen szinten én is szerettem apámat, de az a valamilyen szint körülbelül egy másod unokatestvér iránti szeretet szintje, nem pedig egy apa-lánya kapcsolat.
Beletúrtam a hajamba, és megdörzsöltem hideg arcomat. Biztos sápadt, és nem akarom, hogy Helena aggódjon. A lábam tiszta víz volt, átázott a zoknim a harmattól, így szaporább léptekkel indultam vissza. Henry az anyósülés felöli ajtó előtt támaszkodott, összefont karral engem figyelt, Helena és Jared pedig a csomagtartóban turkáltak.
Egy pillanatra megtorpantam, de aztán tartottam Henryvel a szemkontaktust amíg odaértem az autóhoz. Szürke pólója váll részén apró esőcseppek sötétítették el az anyagot, térdig érő farmere pedig kiemelte izmos vádliját. Hosszúszárú tornacipőt viselt, pont mint én, csak az övé fekete volt, míg az enyém fehér.
S elösször láttam az arcán az aggodalmat irántam. Vagy nem tudta, vagy nem is akarta palástolni, de sajnált. És engem sajnált, nem mást, nem más miatt aggódott.
Mosolyogva megráztam a fejem, Helena pedig mellém lépve megsimította a hajam.
- Jobban vagy? - pislogott rám nagy kék szemekkel, mire bólintottam.
- Persze. Biztos a csoki, nem szoktam reggel ennyire édeset enni. - Jaredre néztem tettetett haraggal, mire védekezően maga elé emelte a kezét.
- Hé, csajszi, te kaptad ki a kezemből. - szabadkozott, Helena pedig mosolyogva bemászott az autóba, utána pedig Jared is. Henry azonban nem mozdult az ajtóból, pillantása továbbra is rabul tartott.
- Elmondod? - kérdezte hallkan, mire meglepődve léptem egyet hátra. Henry nem tartozik épp a nagy lelkizős barátaim közé. Konkrétan senki sem, és bár Helena-t is nagyon szeretem, lévén, hogy ő a világ legkedvesebb, legaranyosabb és legegyüttérzőbb lánya, van épp elég baja, még csak az én apró-cseplő érzelmeim hiányoznak neki. Ashton eltünt, semmit nem tudok róla, csak annyit írt, hogy jövő héten visszajön, az otthoni barátaim pedig semmit nem tudnak rólam, mióta eljöttem Londonból. Éljenek a tipikus iskolás barátságok.
Henryt méregetve végül biccentettem. - Később.
Megelégedett a válasszal, megkerülte az autót, én pedig beszálltam, és újra úton voltunk Edinburgh felé.
- Basszus, lefagy a lábam. - húztam fel a térdeimet az ülésre, és a kezemmel melegítettem átázott zoknimat.
- Kell neked kiugrálni az autóból. - vigyorgott rám Henry, és visszatértünk a szokásos csipkelődős hangnemhez.
- Legközelebb az autódba rókázom. Úgyis olyan unalmas még a karosszériája is. - vágtam vissza, holott ez hazugság volt. Gyönyörű kocsi volt, mégiscsak egy Audiról beszélünk, könyörgöm.
- Ha csak megpróbálod, esküszöm az égre, hogy kiteszlek az út szélén. - fenyegetett Henry, mire a szemem forgattam.
- Az előbb se tettél ki.
- Mi? Miért akartad Jennyt kitenni? - vágódott előre Helena olyan erővel, hogy majdnem összefejeltünk.
- Hé, hé. Ő mondta, hogy tegyem ki, mert nem hívtátok meg Jareddel a pizsamapartitokra. - mosta kezeit Henry, Helena pedig felszisszent.
- Bocsi, csak írtad, hogy Peny betegeskedik, nem akartalak tőle átcsábítani. - bűnbánó tekintetének senki nem tud ellenállni, úgyhogy csak legyintettem.
- Nem akarunk valami zenét hallgatni? - kérdezte Jared, Helena pedig a rádióhoz nyúlt, ugyanabban a pillanatban, ahogy Henry "nem"-et mondott.
- Nézzük csak. - Helena a gombokat nyomogatta, vélhetően frekvenciát keresve, a nagy koncentrációban még a nyelvét is kidugta a szája szélén.
- Úűúúúú, Spice girl! - kiálltott fel hátulról Jared, Helena pedig nevetve énekelni kezdett. Visszaült hátra, Henry pedig rémülten rám nézett. Úgy tettem, mintha fogalmam sem lenne rólam, pedig igazából csak a refrént vártam.
A Wannabe-t még az "Ááámerikai" lány is tudja.
Helena és Jared hátul szinte táncoltak, Henry az útra figyelt, és próbált nem karambolozni, és láttam, ahogy összerezzent, mikor elkiálltottam magam a "Yoooo"-nál.
- Ne, kérlek ne... - motyogta, de hangját elnyelte az "I'll tell you what I want, what I really really want..." refrén.
- Meghalok. - röhögött Henry, én pedig a hátul ülőkkel együtt végigénekeltem az egésszet. Jared rettenetesen hamisan, Helena vidáman én pedig teljes átéléssel. Amint az utolsó pár taktus is lement, Henry azonnal kikapcsolta a rádiót.
- Köszönöm, a mai adagra megkaptam az ösztrogén bombát, mostmár szeretnék ismét férfi lenni. - jegyezte meg a félisten epéssen, mire a vállába ütöttem.
- És mit hallgat egy tesztoszteronbomba? - érdeklődtem kedvesen, mire vállat vont.
- Hát biztos nem lány bandákat. - a visszapillantóba nézett, egy Jaguár épp elhúzott mellettünk.
- Még nem hallottad, hogy dübörög a házunk a dubsteptől? - kérdezte gúnyosan Helena, mire sóhajtottam.
- Fogalmam sincs, hogy nem találtam ki. A mosógép zajra izgulsz, igaz? - kérdeztem lenézően.
- Hidd el, teljesen másra izgulok. - rám nézve felvonta a szemöldökét, és láttam a csillogó szemén, hogy gyorsan témát váltottunk. Vörös fejemet gyorsan az ablak felé kaptam, és vígan játszadozó törpekecskéket képzeltem magam elé, miközben Helena mögöttem köhécselni kezdett. Jared törte meg a felhevült hangulatot.
- Sóspálcát? - nyújtotta elő egy zacskóval, amibe vadul belemarkoltam.
- Oké, muszáj megkérdeznem. - kezdte Henry, mire mind kíváncsian fordultunk felé, én még mindig pírrel az arcomon. - Hoztál mást is kaján kívül?
- Igen, óvszert. - jelentette ki Jared nyugodtan, mire nekünk kettőnknek elől leesett az álla, Helena pedig vihogva dőlt az ablaknak. - Hátha találok egy hozzád hasonló kaliberű szépfiút, akivel eltölthetek egy romantikus estét. - magyarázta Jared tök nyugodtan, én pedig Henry reakcióját figyeltem, és most rajta volt a sor, hogy halványan elpiruljon.
- Túl sok volt az információ. - szögezte le Henry, és a bal oldali ablakra mutatott. Épp egy város mellett haladtunk el. - Az ott Preston.
- Köszönöm idegenvezető bácsi. - mosolyogtam, majd leszedtem a lábamról a még mindig vizes zoknit, és az ülés alá dobtam.
- Remélem ezt nem gondoltad komolyan. - nézett rám Henry fenyegetően, mire megnyugtattam, hogy természetesen megvárom, míg berohad az autóba.
- Nem vagy vicces. - jegyezte meg azon a rekedtes hangján, amit nagyon szeretek, mire vállat vontam.
- Nem is én hallgatok dubsteppet. Nem is zene! - fakadtam ki, Helena és Jared pedig mögöttem valamit néztek a telefonjukban.
- Nem is dubsteppet hallgatok, hanem EDM-et. Tudod, Avicii, Martin Garrix, Tiesto... Most soroljak fel minden dj-t? - váltotta vissza a sebességet, mert előttünk lelassított egy autó, de minket is kerültek épp.
- Ha azt mondod, hogy Swedish House Maffia-t is hallgatsz, akkor minden meg van bocsájtva. - ültem törökülésbe, Henry pedig bólintott.
- Ők voltak a királyok. - zárta le ennyivel a témát.
Jared és Helena mögöttünk épp egy volt osztálytársukról beszélgettek, aki kitette Facebookra, hogy eljegyezték.
- Jó neki. - kommentáltam.
- Jó hát a nagy fenét. - fakadt ki a hátsó ülésen Jared, én pedig meglepődve fordultam hátra. - A volt tesitanárunk kérte meg a kezét. - magyarázta, mire elismerősen bólintottam.
- Ez a város teljesen fura. - jegyeztem meg hangosan.
- Gretchen egyik követője volt, mind tudtuk, hogy remek életpályát fog befutni. - nyugtatta Helena Jared-et, akit mélységesen felháborított a volt tanára.
Gretchen nevére automatikusan Henry-re néztem, és láttam feszülő állkapcsát, miközben a szeme sarkából ő is engem figyelt.
- De ha már most eljegyezte, azt jelenti, hogy a suliban is jártak. Ez nem törvénytelen? - Jared nagyon nem akart leszakadni a témáról.
- Jar, elballagtunk. Miért nem mindegy már, hogy mi történik? - kérdezte kedvesen Helena, Jared pedig lemondóan sóhajtott.
- Mert mi is a történelem részei vagyunk. - jelentette ki kissé ünnepélyesen, mire hat furcsálkodó szempárt kapott. Egyet a visszapillantóból.
Rájött, hogy ezzel kicsit túllőtt a célon, ezért bekapott egy sóspálcát, és hallgatásba burkolózott.
Rövid idő alatt rájöttem, hogy egy hallgatag Jared piszok szomorú látványt nyújt, ezért ruhamárkákra tereltem a témát - nem volt könnyű - így hárman vígan elbeszélgettünk, míg Henry próbálta nem felvágni az ereit. Ha így haladunk, holnap inkább visszafordul velünk.
Penrith környékén elaludtam, és később kiderült, hogy akkor sem ébredtem fel, mikor Henry megállt pihenni.
Arra ébredtem, hogy nem érzem a kezem, ami alám szorult, miközben a széles ülésen magzatpózba gubóztam. Pislogva néztem ki az ablakon, és hamar rájöttem, hogy már Skóciában járhatunk. Végre láttam dombokat, felettünk az ég ragyogóan kék volt, és megannyi fehér bárányfelhő úszott. Keskeny betonúton haladtunk, és nem győztem bámészkodni. Farmok és szántóföldek mellett haladtunk el, és itt-ott fenyőerdő választotta el őket. Ez tényleg egy más világ.
- Hol vagyunk? - érdeklődtem Henrytől. A hátsó bagázs szintén elaludt, a zene hallkan szólt a rádióból, és éreztem enyhe kávé illatát is, ami a pohártartóban található papírpohárból gőzölgött.
- Az autóban. - válaszolta frappánsan Henry, mire lesajnálóan ránéztem. - Nemrég hagytuk el Dolphint. - mikor rájött, hogy ezzel nem jutottam előrébb, apró mosoly jelent meg az arcán. - Egy órán belül Edinburgh-ben leszünk.
- Ó, oké. - nézelődtem tovább, épp beértünk egy településre. A bal oldalon egyszintes, családi házak álltak, kerítéssel elválasztva, míg jobbra ragyogóan zöld tisztások terültek el.
- Kidobtam a zoknid. - szólalt meg Henry, és hirtelen fel sem fogtam, mit mondott, annyira belemerültem a gyönyörű tájba. Még bólintottam is, majd riadtan fordítottam felé a fejem.
- Mivan?
- Mondom, kidobtam a zoknid. - közölte olyan természetességgel, mint a piacon az árus, hogy "az alma kilója 1 font".
- Csak viccelsz. - reménykedtem, miközben az arcát tanulmányoztam. Rám pillantott, amiből olvasni tudtam, hogy teljesen komolyan mondja. - Az egy eredeti Nike zokni volt! - emeltem meg a hangom, Henry pedig jelentőségteljesen a hátunk mögött alvók irányába biccentett.
- Kezdett büdös lenni bent.
- Tehetted volna a csomagtartóba! - fakadtam ki.
- Gondolj rá úgy, hogy egy hajléktalan örülni fog neki ha megtalálja. - vont vállat Henry, nem izgatva magát a dolgon.
- Hát egy 12 fontos zokniból még meg is gazdagszik. - morogtam, miután tényleg nem találtam meg az ülés alatt a vizes zoknim. Direkt futáshoz rendeltem.
- Na, elmondod, mi történt reggel? - váltott hangnemet, és csendesebbre fogta.
- Esz a kíváncsiság, mi? - kérdeztem vissza, miközben a napellenzős tükörben próbáltam feléleszteni a hajam. Az egyik felén tök lapos, míg a másikon az égnek meredtek a hullámok.
- Csak tényleg ijesztően néztél ki.
- Mert amúgy nem? - kérdeztem vissza, és dühösen összeráncoltam a szemöldököm. Rám pillantott, majd újra az útra.
- Ilyenkor inkább szánalmasnak. - vágta belém a kést, mire inkább leálltam az észjátszással.
- Semmi extra amúgy. Elváltak a szüleim. - vontam vállat, és rájöttem, hogy már tényleg jobban érzem magam, mint reggel.
- Oh, wow. Mármint sajnálom. - pislogott nagyokat Henry, biztosan nem erre számított.
- Csak nem tudtam róla, hogy így állnak a dolgok. Azért nézhettem ki...olyan ramatyul. - fogalmaztam enyhén.
- Nem tudtad? Nem mondták el?
- Igazából már vártam, hogy anyu beadja a derekát, de tudod, ő tényleg szereti aput. Viszont ez már rég nem házasság volt, hanem... nem is tudom, diktatúra talán? - teregettem ki a szennyesünket, de kicsit sem zavart. Henry nem egy pszichológus, vagy olyan személy, aki az érzelmeimmel szeretne foglalkozni.
Ő csak egy brit úriember, bunkó megnyilvánulásokkal.
- És... nem mész haza emiatt? - kérdezte, mire meglepődve fordultam felé. De nem, biztosan csak hallucináltam, kizárt, hogy azt szeretné, maradjak itt továbbra is. Ha mégis, csak a húga miatt.
- Nem, nincs értelme. - vontam vállat, és lezártnak tekintettem a témát.
- Szerintem néha azért hívd fel anyud. Biztos össze van törve. - tanácsolta Henry, és teljesen egyértelmű volt, hogy nem csak az én anyámról beszélünk.
- Kérdezhetek valamit? - fordultam felé törökülésben, és vettem pár mély levegőt. Már előre vártam az elutasító válaszát, de azt is tudtam, hogy ha folyamatosan bombázom a védőfalat körülötte, előbb-utóbb úgyis megnyílik.
- Ha így kezded, annak már nem lesz jó vége. Úgyhogy nem. - jelentette ki, és megfeszültek a karizmai a sebváltón. Helenara pillantottam, aki békésen aludt, egy hajtincs az ajkaira lógott, és folyamatosan megemelkedett, ahogy szuszogott.
- Te miért nem látogatod meg édesanyád? - kérdeztem hallkan, mire Henry a kormányra csapott, többször egymás után, azt hittem, kitörik az egész a helyéről.
- Tudtam! - csattant fel, olyan hangerővel, hogy akaratlanul is hátrébb húzódtam. Ha eddig hevesen dobogott a szívem, most egyenesen kiakadt, Henry nyaka vörös volt a dühtől. Hátra pillantott, majd visszaváltott olyan erővel, hogy azt hittem, a kezében marad a sebváltó. Lehúzódott az út szélére, mellesleg egy békésen legelésző juhcsorda mellé, majd felém fordult.
- Szállj ki! - sziszegte dühtől eltorzult hangon. És egy pillanatra sem viccelt. Meghűlt bennem a vér, éreztem, hogy elfehéredem.
- Mi? - böktem ki értetlenül, és elkerekedett szemmel néztem csak rá.
- Semmi közöd a családomhoz! Szállj ki! - emelte meg a hangját, mire már Helena és Jared is felébredt.
- Henry, mi van már? - kérdezte kedvesen Helena, majd gyorsan felébredt, mikor megérezte a levegőben a feszültséget. Henry szinte fölém magasodott, én pedig az ajtóhoz préselődtem. - Henry! - riadtan végigsimított bátyja karján.
- Ne próbálj agyturkászt játszani, mert az égre esküszöm, kiteszlek valami isten háta mögötti faluban. - Henry mostmár uralkodott az érzelmein, és ettől felocsúdtam kissé.
- Te kezdted azzal, hogy mi bajom! - emeltem meg a hangomat mostár én is, teljesen elfeledkezve a mögöttünk ülőkről.
- Mert érdekelt, hogy mi történt veled. - magyarázta, és visszakanyarodtunk az útra. Nem volt időm örülni ilyen apróságoknak, épp egy vita közepén voltunk.
- Hát engem is érdekel, hogy veled mi van! - fakadtam ki, és láttam, hogy meglepődik egy pillanatra, de aztán gyorsan uralkodott az arcizmain. Egy percig nem is szólt semmit.
- Ha valóban érdekel, akkor nem kérdezgetsz a szüleimről. Soha többet. - rekedt hangja nem tűrt ellentmondást, de mostmár Helena is beleszólt.
- Mi? Mi történt? - hajolt előre, én pedig igyekeztem Henry-t megelőzni a válasszal. S tudtam, hogy egy kegyes hazugsággal többet érek el.
- Megkérdeztem, hogy mikor házasodtak a szüleitek, ugyanis az enyémeim épp válnak. Az én hibám volt. Sajnálom, tapintatlan voltam. - néztem bocsánatkérően Helenara, aki összepréselte az ajkait, majd biccentett.
- Ugyanmár, semmi baj. - simította meg a vállam, amitől egyből nyugodtabb lettem. Henry még mindig remegett a dühtől, ami nem jelentett túl sok jót. - Sajnálom a szüleid. - ölelt meg esetlenül, mire elmosolyodtam
- Várható volt. - vontam vállat, és előrefordultam. Átöleltem a térdem, és még véletlenül se néztem Henry felé.
Tudtam, hogy túllőttem a célon, de még Helena sem borul ki ennyire, ha a szüleiről mesél, pedig ő lány, és sokkal érzékenyebb, ahogy megismertem. Talán neki ez a terápia, míg Henrynek az elfojtás.
- Hát... - szólalt meg hátulról Jared. - ez egy igen vidám és érdekes kirándulás lesz. - jegyezte meg a már percek óta tartó csöndre. Halványan elmosolyodtam, és a visszapillantóból láttam, hogy Helena is.
- Én nem birom a feszkót. Valaki vaniliás kekszet? - nyújtotta előre a két ülés közt Jared, és erre már muszáj volt nevetnem. Senki nem képes ennyit enni 4 óra leforgása alatt.
- Edinburghben úgyis beülünk valahova, nem birod ki addig? - érdeklődött Helena azon a kedves hangján, amivel minden jégszívet meg lehet olvasztani, Jared pedig a fejét csóválta.
- Hát, nem is tudom... Csak ha találunk valahol jó pizzázót. - egyezkedett, és visszazárta a táskájába a kekszet. Ekkor eszembe jutott valami, csak úgy az agyam egy eldugott részéről, és Henry-re pillantottam. Tudtam, hogy ez majd eltereli a figyelmét, és valószínüleg még idegesebb lesz. Nagyon jól tudtam, hogy szánalmas vagyok, és kifejezetten bunkó, de én is ráakartam ijeszteni.
- Hé, Jared. - fordultam hátra ismét, feltérdeltem az ülésre, így mind Helenat mind Jaredet szemből láttam. A fiú kérdőn nézett rám.
- Te dolgozol a plázában, a péknél, ugye? - bólintott, mire folytattam. - Láttam kedden, hogy nagyon fura arcokat vágtál, mikor Gretchen és a barátnői beszélgettek. - Jared a szemét forgatva sóhajtott, Helena pedig hol rám nézett, hol a barátjára. Henry válla majdnem az oldalamhoz ért, így éreztem, hogy megfeszül Gretchen neve hallatán.
- Jaj, hát, semmi érdekes... - kezdte, mire nógatni kezdtük, hogy "nem baj, mond eeeeeeel", mire persze mosolyogni kezdett, és mesélni. - A lényeg: Gretchennel megtörtént a lehetetlen. Az állítólagos pasija - itt akaratlanul is Henry-re tévedt a tekintete, de csak egy századmásodpercre, és Helena nem is észlelte. - úgy kidobta a házból, mint egy rühös macskát. - Jared próbált nem mosolyogni, de alig bírta ki. Én a számba haraptam, Helena pedig nagyokat pislogott.
- Ezt hogy érted? - nyaggattam Jaredet a részletekért.
- Valami olyasmit magyarázott, hogy a csávó kiment valakivel beszélgetni, és aztán nagyon idegesen tért vissza. Többször kérte is Gretchent, hogy menjen haza, dehát azt a lányt lehetetlen lekoptatni. - magyarázta nagyban Jared, Helenaval pedig ittuk a szavait. Nem akartam látni Henry reakcióját, elképzelni is elég volt. - Szóval végül a karjánál fogva kirángatta és még a táskáját is utána dobta. Ami durva, mert mindenhol sár volt. Gretchen nagyon ki volt bukva. - vigyorogtunk kárörvendőn, mert bár én nem ismerem a lányt, kialakult róla a véleményem ennyi idő alatt.
- És ez már önmagában is elég lenne, mert azért valljuk be, Gretchenről van szó, Miss Tökéletesvagyok-ról, de a sztori itt nem ér véget. - Jared úgy sandított ránk, mint aki a város legnagyobb hírének tudtában áll. - Ugyanis az ajtóban állva végignézte, ahogy Her... mármint a pasija egy másik lánnyal smárol a szemben lévő háznál.
Helenanak leesett az álla ugyanabban a pillanatban, mikor én nyikkantam egyet, és köhögni kezdtem. Majd hirtelen az ablaknak csapódtam, Henry ugyanis elrántotta a kormányt.
- Bocs, egy macska volt az úton. - magyarázta rekedten, és párszor megköszörülte a torkát.
- Hát, ez aztán a sztori. - motyogtam, és próbáltam pókerarcot vágni, miközben visszaültem a helyemre. Éreztem, hogy Henry is szögegyenesen ül, és csakis az útra koncentrál, ahogy én is. Folyamatosan lejátszódott bennem annak a csóknak az emléke, felforrósítva a bőrömet és minden érzékszervemet. Bal kezemmel erőssen markoltam az ülést, és próbáltam néhány mély lézegzetet venni. Éreztem, ahogy az ajkaim bizseregni kezdenek Henry nyoma után.
Belégzés. Kilégzés. Basszus, de hangosan fújtam ki a levegőt!
Ezt eljátszottam még párszor, miközben Helena szinte örömtáncot járt. Lehet, hogy a ő a legkedvesebb ember, akit ismerek, de a kárövendés apró ördöge belé is belefészkelte magát.
Az ablaknak döntöttem az egyre inkább hasogató fejem, és bámultam kifelé. Igyekeztem semmire nem gondolni, csak magamban tettem megjegyzéseket, hogy "ú, milyen szép muskátli van az ablakpárkányon" meg "milyen aranyosan játszanak a gyerekek". És nem, még véletlen sem Henryre, és főleg nem arra a napra.
Mert Jared nem csak annak a fenomenálisan izgalmas és eléggé jóértelműen mocskosnak vélt csókra emlékeztetett vissza, hanem az egész raktáros kalandra. Ashtonra, Mr. Harperre, és legfőképp arra, ahogy azt a lányt elcibálták a helyéről.
Az események forgatagában el is feledkeztem róla, amitől csak még nagyobb szemétnek éreztem magam. Vajon mi lehet, most vele? Közbeavatkozhattam volna... vagy legalább kideríthettem volna, hogy hova vitték.
Ez persze csak utólag jutott eszembe. Ahogy persze minden jó ötlet, vagy épp megfelelő repost.
Ashton felszívódása pedig méginkább zavart. Remélem a távozása az ideiglenes otthona lefoglalása miatt történt, nem pedig előre tervezve, valami sötét ügybe...
Még mindig túl keveset tudtam róla, mégis, valamilyen hülye oknál fogva bíztam benne. S ez nem arról szólt, hogy érzelmeket táplálnák iránta, vagy ilyesmi. Nem, azt inkább a mellettem ülő seggfej élvezheti. De barátként tekintettem Ashtonra, attól függetlenül, hogy alig tudtam róla valamit.
Ha már Ashton így eszembe jutott, Mel is érdekes figura a sakktáblán. Tia a héten kétszer járt nálunk, ugyanazzal a stírölös, unalmas képű fazonnal az oldalán, de Mel váltig állította, hogy semmit nem tud a gyújtogatásról. Az pedig rajtam kívül senkit nem érdekel, hogy ki hozott ki a lángoló épületből.
- Áááá, rámírt! - kiálltott fel Jared, mire észhez tértem, és egy mély sóhaj keretében hátra fordultam.
- Ki és mit? - érdeklődtem kedvesen, de Jared ujjai már fénysebességgel mozogtak a kis képernyő felett. Helena kezdett magyarázni, hogy Jared nemrég megismert egy fiút, de másik városban lakik, szóval nem gondolta, hogy még beszélni fognak.
Hát, legalább egyikünk szerelmi élete jól alakul.
Egyre több ház mellett haladtunk el, és biztos voltam benne, hogy már a külvárosban járunk.
A forgalom sűrűsödött, a házak már nem csak egyszintesek voltak, de egységes barnás-szürke színűek. Nem volt elülső kertjük, és a kis ablakokon nem túl sok fény juthatott be. Habár itt sem süthet többet a nap, mint az ország többi részén, szóval végvégén teljesen mindegy.
Henry feljebb nyomta a hangerőt a rádión, persze, hogy a neki tetsző zeneszámnál.
- "Monday left me broken..." - dúdolgattam, mire Henry meglepődve rám nézett, és elmosolyodott.
- "Tuesday i was trought with hoping..." - énekelte tökéletes hangon, mire leesett az állam. Annyira meglepődtem, hogy a teljes szerdát kihagytuk, és csütörtöknél kapcsolódtam vissza. És mennyire szépen kiszámoltuk.
- "Thursday waiting for love, waiting for love." - a tiedre, tettem volna hozzá, de inkább vigyorogtam, mint egy vadalma.
- "Thank the stars it's Friday..." - kezdte, és mostmár végigénekeltük a hétvégét. Együtt. És talán elösször történt, de közösen csináltunk valamit, anélkül, hogy bántani akartuk volna a másikat.
- " I'm burning like a fire gone wild on Saturday, Guess i won't be coming the church on Sunday." - énekeltük tökéletes összhangban, mire Jared hátulról rettenetesen rossz énekhangon énekelte az utolsó taktusokat.
- "Waiting for looooooooove" - még a szemeit is becsukta a nagy átélésben, teljesen félő volt, hogy berepednek az ablakok. Én a tenyerembe temettem az arcom, Henry pedig komolyan meg volt botránkozva, amiért egy ilyen szép és egyébként szomorú számot Jared így elrontott. A fiú azonban nem értette, mi a problémánk, szerinte tök jó hangja van.
- Jared, nem ismerlek régóta, de már most imádlak. - csóváltam a fejem nevetve, majd Henry felé fordultam, és a karjába boxoltam.
- Te tudsz énekelni! - vigyorogtam, ő pedig megvonta a vállát.
- Mindenben jó vagyok, ez eddig sem volt titok. - mondta, mire a szemeimet forgattam.
- Kivéve az autókat. - mutattam rá a nyilvánvaló tényre, mire húzni kezdte a száját.
- Több volt a hölgytársaságom a kamaszkoromtól kezdve, mint férfi. Habár azt hiszem, már az óvódában is tapadtak rám... - morfondírozott, mire újra a karjára ütöttem, de csak nevetett.
És egy szőke félisten nevetése, akit történetesen Henry Spourknak hívnak, eszméletlen szép. Olyan, ami nyomán növények nőlnének ki a földből, ami után békeszerződéseket kötnének, és ami önmagában elérné egy Billboard 100-as lista első helyét.
Oké, muszáj leállnom a Young Adult könyvekkel. Hol vagy kedves Stephen King, a jó kis horrorokkal, mikor szükség lenne rád?
- Csoda, hogy az identitásod megtartottad.
- Oh, az identitásom igen egyirányú, és kifinomult. - vigyorgott rám, majd bekanyarodott egy utcában, és kitette az irányjelzőt, hogy leparkoljon.
- Hölgyeim, és... uram, jelentem, megérkeztünk Edinburghbe. - mondta, majd leállította az autót.
- I...igen. Bocsi, csak nem tudtam, hogy ennyire... előrehaladott a dolog. - magyaráztam remegő hangon. Henry folyamatosan az út és köztem kapkodta a tekintetét, feltűnt, hogy a lassabb sávba kormányoz.
- Sajnálom, nem akartam, hogy pont a kirándulásodon tudd meg, de apád ragaszkodott hozzá. - hát persze, hogy ragaszkodott. Mindennek úgy kell lennie, ahogy ő kitalálja.
- Nem baj. Tényleg, örülök, hogy elmondtad. Végülis, várható volt, nem? - jegyeztem meg keserűen, és mélyeket sóhajtottam. Kizárt, hogy sírjak. Kizárt, hogy apám miatt sírjak. Kizárt, hogy Henry előtt sírjak.
- Ha visszaértek vasárnap, akkor hívj, oké? - búcsúzott el, majd kinyomtam a hívást.
- Baj van? Megálljak? - kérdezte egyből Henry, miközben erőssen szorítottam az állkapcsom, és próbáltam nem gondolni az iménti beszélgetésre.
- Csak egy percre, légyszi. - köszörültem meg a torkom, ő pedig benyomta a négy irányjelzőt, és az út szélére parkolt.
- Mhmm, már odaértünk? - hallottam hátulról Helena hangját, a következő pillanatban pedig kiugrottam az autóból. Vizes fűbe érkeztem, még a tornacipőm se vettem vissza.
- Mindjárt jövök. - szóltam hátra a vállam fölött, és elindultam az egyik fa irányába, ami magányosan állt a zöld mező közepén. Hallottam, ahogy a hátam mögött Helena Henryt kérdezgeti, de csak annyit kap válaszul, hogy felfordult a gyomrom.
Ez részben így is van, de külön hálát érzek most Henry iránt.
Az autók suhanását nem tudtam kizárni a fejemből, de legalább ez is elvonta a figyelmem.Jó 15 méterre eltávolodtam az autótól, és csak akkor álltam meg. Felnéztem a szürke és narancsárga égre, és mélyeket lélegeztem.
Nem tudom, miért érintett ilyen rosszul a dolog. Apu már egy ideje haza sem járt, és alig vártam, hogy anyu tényleg független legyen, mert már nem tudtuk elviselni apu mániáit.
Folyton beleszólt mindenbe. Anyu öltözködésébe, hogy kivel állhat szóba, és hogy kiket hívjon meg az állófogadásokra. Mind csak befolyásos és gazdag emberek lehettek, holott mi egy átlagos, középosztálybeli családnak számítunk. Minden tetves partin ott kellett lennem, bájolognom, alkohol és szivar lehelletű izzadt férfiakkal kellett táncolnom, és nem egyszer szöktem el az ilyen bulikról.
Amit aztán apu nem rajtam bosszult meg. Hanem anyun. De ő mindig kitartott mellette. Mert látta még apámban azt az embert, akibe annó beleszeretett.
Egy könnycsepp gördült ki a szemem sarkából, egésszen a szám széléig, és rájöttem, nem a szomorúságtól érzem így magam. Hanem a büszkeségtől. Büszke voltam anyámra, amiért ezt megtette, hogy végre a sarkára állt, még ha neki valóban fájhatott is. Valamilyen szinten én is szerettem apámat, de az a valamilyen szint körülbelül egy másod unokatestvér iránti szeretet szintje, nem pedig egy apa-lánya kapcsolat.
Beletúrtam a hajamba, és megdörzsöltem hideg arcomat. Biztos sápadt, és nem akarom, hogy Helena aggódjon. A lábam tiszta víz volt, átázott a zoknim a harmattól, így szaporább léptekkel indultam vissza. Henry az anyósülés felöli ajtó előtt támaszkodott, összefont karral engem figyelt, Helena és Jared pedig a csomagtartóban turkáltak.
Egy pillanatra megtorpantam, de aztán tartottam Henryvel a szemkontaktust amíg odaértem az autóhoz. Szürke pólója váll részén apró esőcseppek sötétítették el az anyagot, térdig érő farmere pedig kiemelte izmos vádliját. Hosszúszárú tornacipőt viselt, pont mint én, csak az övé fekete volt, míg az enyém fehér.
S elösször láttam az arcán az aggodalmat irántam. Vagy nem tudta, vagy nem is akarta palástolni, de sajnált. És engem sajnált, nem mást, nem más miatt aggódott.
Mosolyogva megráztam a fejem, Helena pedig mellém lépve megsimította a hajam.
- Jobban vagy? - pislogott rám nagy kék szemekkel, mire bólintottam.
- Persze. Biztos a csoki, nem szoktam reggel ennyire édeset enni. - Jaredre néztem tettetett haraggal, mire védekezően maga elé emelte a kezét.
- Hé, csajszi, te kaptad ki a kezemből. - szabadkozott, Helena pedig mosolyogva bemászott az autóba, utána pedig Jared is. Henry azonban nem mozdult az ajtóból, pillantása továbbra is rabul tartott.
- Elmondod? - kérdezte hallkan, mire meglepődve léptem egyet hátra. Henry nem tartozik épp a nagy lelkizős barátaim közé. Konkrétan senki sem, és bár Helena-t is nagyon szeretem, lévén, hogy ő a világ legkedvesebb, legaranyosabb és legegyüttérzőbb lánya, van épp elég baja, még csak az én apró-cseplő érzelmeim hiányoznak neki. Ashton eltünt, semmit nem tudok róla, csak annyit írt, hogy jövő héten visszajön, az otthoni barátaim pedig semmit nem tudnak rólam, mióta eljöttem Londonból. Éljenek a tipikus iskolás barátságok.
Henryt méregetve végül biccentettem. - Később.
Megelégedett a válasszal, megkerülte az autót, én pedig beszálltam, és újra úton voltunk Edinburgh felé.
- Basszus, lefagy a lábam. - húztam fel a térdeimet az ülésre, és a kezemmel melegítettem átázott zoknimat.
- Kell neked kiugrálni az autóból. - vigyorgott rám Henry, és visszatértünk a szokásos csipkelődős hangnemhez.
- Legközelebb az autódba rókázom. Úgyis olyan unalmas még a karosszériája is. - vágtam vissza, holott ez hazugság volt. Gyönyörű kocsi volt, mégiscsak egy Audiról beszélünk, könyörgöm.
- Ha csak megpróbálod, esküszöm az égre, hogy kiteszlek az út szélén. - fenyegetett Henry, mire a szemem forgattam.
- Az előbb se tettél ki.
- Mi? Miért akartad Jennyt kitenni? - vágódott előre Helena olyan erővel, hogy majdnem összefejeltünk.
- Hé, hé. Ő mondta, hogy tegyem ki, mert nem hívtátok meg Jareddel a pizsamapartitokra. - mosta kezeit Henry, Helena pedig felszisszent.
- Bocsi, csak írtad, hogy Peny betegeskedik, nem akartalak tőle átcsábítani. - bűnbánó tekintetének senki nem tud ellenállni, úgyhogy csak legyintettem.
- Nem akarunk valami zenét hallgatni? - kérdezte Jared, Helena pedig a rádióhoz nyúlt, ugyanabban a pillanatban, ahogy Henry "nem"-et mondott.
- Nézzük csak. - Helena a gombokat nyomogatta, vélhetően frekvenciát keresve, a nagy koncentrációban még a nyelvét is kidugta a szája szélén.
- Úűúúúú, Spice girl! - kiálltott fel hátulról Jared, Helena pedig nevetve énekelni kezdett. Visszaült hátra, Henry pedig rémülten rám nézett. Úgy tettem, mintha fogalmam sem lenne rólam, pedig igazából csak a refrént vártam.
A Wannabe-t még az "Ááámerikai" lány is tudja.
Helena és Jared hátul szinte táncoltak, Henry az útra figyelt, és próbált nem karambolozni, és láttam, ahogy összerezzent, mikor elkiálltottam magam a "Yoooo"-nál.
- Ne, kérlek ne... - motyogta, de hangját elnyelte az "I'll tell you what I want, what I really really want..." refrén.
- Meghalok. - röhögött Henry, én pedig a hátul ülőkkel együtt végigénekeltem az egésszet. Jared rettenetesen hamisan, Helena vidáman én pedig teljes átéléssel. Amint az utolsó pár taktus is lement, Henry azonnal kikapcsolta a rádiót.
- Köszönöm, a mai adagra megkaptam az ösztrogén bombát, mostmár szeretnék ismét férfi lenni. - jegyezte meg a félisten epéssen, mire a vállába ütöttem.
- És mit hallgat egy tesztoszteronbomba? - érdeklődtem kedvesen, mire vállat vont.
- Hát biztos nem lány bandákat. - a visszapillantóba nézett, egy Jaguár épp elhúzott mellettünk.
- Még nem hallottad, hogy dübörög a házunk a dubsteptől? - kérdezte gúnyosan Helena, mire sóhajtottam.
- Fogalmam sincs, hogy nem találtam ki. A mosógép zajra izgulsz, igaz? - kérdeztem lenézően.
- Hidd el, teljesen másra izgulok. - rám nézve felvonta a szemöldökét, és láttam a csillogó szemén, hogy gyorsan témát váltottunk. Vörös fejemet gyorsan az ablak felé kaptam, és vígan játszadozó törpekecskéket képzeltem magam elé, miközben Helena mögöttem köhécselni kezdett. Jared törte meg a felhevült hangulatot.
- Sóspálcát? - nyújtotta elő egy zacskóval, amibe vadul belemarkoltam.
- Oké, muszáj megkérdeznem. - kezdte Henry, mire mind kíváncsian fordultunk felé, én még mindig pírrel az arcomon. - Hoztál mást is kaján kívül?
- Igen, óvszert. - jelentette ki Jared nyugodtan, mire nekünk kettőnknek elől leesett az álla, Helena pedig vihogva dőlt az ablaknak. - Hátha találok egy hozzád hasonló kaliberű szépfiút, akivel eltölthetek egy romantikus estét. - magyarázta Jared tök nyugodtan, én pedig Henry reakcióját figyeltem, és most rajta volt a sor, hogy halványan elpiruljon.
- Túl sok volt az információ. - szögezte le Henry, és a bal oldali ablakra mutatott. Épp egy város mellett haladtunk el. - Az ott Preston.
- Köszönöm idegenvezető bácsi. - mosolyogtam, majd leszedtem a lábamról a még mindig vizes zoknit, és az ülés alá dobtam.
- Remélem ezt nem gondoltad komolyan. - nézett rám Henry fenyegetően, mire megnyugtattam, hogy természetesen megvárom, míg berohad az autóba.
- Nem vagy vicces. - jegyezte meg azon a rekedtes hangján, amit nagyon szeretek, mire vállat vontam.
- Nem is én hallgatok dubsteppet. Nem is zene! - fakadtam ki, Helena és Jared pedig mögöttem valamit néztek a telefonjukban.
- Nem is dubsteppet hallgatok, hanem EDM-et. Tudod, Avicii, Martin Garrix, Tiesto... Most soroljak fel minden dj-t? - váltotta vissza a sebességet, mert előttünk lelassított egy autó, de minket is kerültek épp.
- Ha azt mondod, hogy Swedish House Maffia-t is hallgatsz, akkor minden meg van bocsájtva. - ültem törökülésbe, Henry pedig bólintott.
- Ők voltak a királyok. - zárta le ennyivel a témát.
Jared és Helena mögöttünk épp egy volt osztálytársukról beszélgettek, aki kitette Facebookra, hogy eljegyezték.
- Jó neki. - kommentáltam.
- Jó hát a nagy fenét. - fakadt ki a hátsó ülésen Jared, én pedig meglepődve fordultam hátra. - A volt tesitanárunk kérte meg a kezét. - magyarázta, mire elismerősen bólintottam.
- Ez a város teljesen fura. - jegyeztem meg hangosan.
- Gretchen egyik követője volt, mind tudtuk, hogy remek életpályát fog befutni. - nyugtatta Helena Jared-et, akit mélységesen felháborított a volt tanára.
Gretchen nevére automatikusan Henry-re néztem, és láttam feszülő állkapcsát, miközben a szeme sarkából ő is engem figyelt.
- De ha már most eljegyezte, azt jelenti, hogy a suliban is jártak. Ez nem törvénytelen? - Jared nagyon nem akart leszakadni a témáról.
- Jar, elballagtunk. Miért nem mindegy már, hogy mi történik? - kérdezte kedvesen Helena, Jared pedig lemondóan sóhajtott.
- Mert mi is a történelem részei vagyunk. - jelentette ki kissé ünnepélyesen, mire hat furcsálkodó szempárt kapott. Egyet a visszapillantóból.
Rájött, hogy ezzel kicsit túllőtt a célon, ezért bekapott egy sóspálcát, és hallgatásba burkolózott.
Rövid idő alatt rájöttem, hogy egy hallgatag Jared piszok szomorú látványt nyújt, ezért ruhamárkákra tereltem a témát - nem volt könnyű - így hárman vígan elbeszélgettünk, míg Henry próbálta nem felvágni az ereit. Ha így haladunk, holnap inkább visszafordul velünk.
Penrith környékén elaludtam, és később kiderült, hogy akkor sem ébredtem fel, mikor Henry megállt pihenni.
Arra ébredtem, hogy nem érzem a kezem, ami alám szorult, miközben a széles ülésen magzatpózba gubóztam. Pislogva néztem ki az ablakon, és hamar rájöttem, hogy már Skóciában járhatunk. Végre láttam dombokat, felettünk az ég ragyogóan kék volt, és megannyi fehér bárányfelhő úszott. Keskeny betonúton haladtunk, és nem győztem bámészkodni. Farmok és szántóföldek mellett haladtunk el, és itt-ott fenyőerdő választotta el őket. Ez tényleg egy más világ.
- Hol vagyunk? - érdeklődtem Henrytől. A hátsó bagázs szintén elaludt, a zene hallkan szólt a rádióból, és éreztem enyhe kávé illatát is, ami a pohártartóban található papírpohárból gőzölgött.
- Az autóban. - válaszolta frappánsan Henry, mire lesajnálóan ránéztem. - Nemrég hagytuk el Dolphint. - mikor rájött, hogy ezzel nem jutottam előrébb, apró mosoly jelent meg az arcán. - Egy órán belül Edinburgh-ben leszünk.
- Ó, oké. - nézelődtem tovább, épp beértünk egy településre. A bal oldalon egyszintes, családi házak álltak, kerítéssel elválasztva, míg jobbra ragyogóan zöld tisztások terültek el.
- Kidobtam a zoknid. - szólalt meg Henry, és hirtelen fel sem fogtam, mit mondott, annyira belemerültem a gyönyörű tájba. Még bólintottam is, majd riadtan fordítottam felé a fejem.
- Mivan?
- Mondom, kidobtam a zoknid. - közölte olyan természetességgel, mint a piacon az árus, hogy "az alma kilója 1 font".
- Csak viccelsz. - reménykedtem, miközben az arcát tanulmányoztam. Rám pillantott, amiből olvasni tudtam, hogy teljesen komolyan mondja. - Az egy eredeti Nike zokni volt! - emeltem meg a hangom, Henry pedig jelentőségteljesen a hátunk mögött alvók irányába biccentett.
- Kezdett büdös lenni bent.
- Tehetted volna a csomagtartóba! - fakadtam ki.
- Gondolj rá úgy, hogy egy hajléktalan örülni fog neki ha megtalálja. - vont vállat Henry, nem izgatva magát a dolgon.
- Hát egy 12 fontos zokniból még meg is gazdagszik. - morogtam, miután tényleg nem találtam meg az ülés alatt a vizes zoknim. Direkt futáshoz rendeltem.
- Na, elmondod, mi történt reggel? - váltott hangnemet, és csendesebbre fogta.
- Esz a kíváncsiság, mi? - kérdeztem vissza, miközben a napellenzős tükörben próbáltam feléleszteni a hajam. Az egyik felén tök lapos, míg a másikon az égnek meredtek a hullámok.
- Csak tényleg ijesztően néztél ki.
- Mert amúgy nem? - kérdeztem vissza, és dühösen összeráncoltam a szemöldököm. Rám pillantott, majd újra az útra.
- Ilyenkor inkább szánalmasnak. - vágta belém a kést, mire inkább leálltam az észjátszással.
- Semmi extra amúgy. Elváltak a szüleim. - vontam vállat, és rájöttem, hogy már tényleg jobban érzem magam, mint reggel.
- Oh, wow. Mármint sajnálom. - pislogott nagyokat Henry, biztosan nem erre számított.
- Csak nem tudtam róla, hogy így állnak a dolgok. Azért nézhettem ki...olyan ramatyul. - fogalmaztam enyhén.
- Nem tudtad? Nem mondták el?
- Igazából már vártam, hogy anyu beadja a derekát, de tudod, ő tényleg szereti aput. Viszont ez már rég nem házasság volt, hanem... nem is tudom, diktatúra talán? - teregettem ki a szennyesünket, de kicsit sem zavart. Henry nem egy pszichológus, vagy olyan személy, aki az érzelmeimmel szeretne foglalkozni.
Ő csak egy brit úriember, bunkó megnyilvánulásokkal.
- És... nem mész haza emiatt? - kérdezte, mire meglepődve fordultam felé. De nem, biztosan csak hallucináltam, kizárt, hogy azt szeretné, maradjak itt továbbra is. Ha mégis, csak a húga miatt.
- Nem, nincs értelme. - vontam vállat, és lezártnak tekintettem a témát.
- Szerintem néha azért hívd fel anyud. Biztos össze van törve. - tanácsolta Henry, és teljesen egyértelmű volt, hogy nem csak az én anyámról beszélünk.
- Kérdezhetek valamit? - fordultam felé törökülésben, és vettem pár mély levegőt. Már előre vártam az elutasító válaszát, de azt is tudtam, hogy ha folyamatosan bombázom a védőfalat körülötte, előbb-utóbb úgyis megnyílik.
- Ha így kezded, annak már nem lesz jó vége. Úgyhogy nem. - jelentette ki, és megfeszültek a karizmai a sebváltón. Helenara pillantottam, aki békésen aludt, egy hajtincs az ajkaira lógott, és folyamatosan megemelkedett, ahogy szuszogott.
- Te miért nem látogatod meg édesanyád? - kérdeztem hallkan, mire Henry a kormányra csapott, többször egymás után, azt hittem, kitörik az egész a helyéről.
- Tudtam! - csattant fel, olyan hangerővel, hogy akaratlanul is hátrébb húzódtam. Ha eddig hevesen dobogott a szívem, most egyenesen kiakadt, Henry nyaka vörös volt a dühtől. Hátra pillantott, majd visszaváltott olyan erővel, hogy azt hittem, a kezében marad a sebváltó. Lehúzódott az út szélére, mellesleg egy békésen legelésző juhcsorda mellé, majd felém fordult.
- Szállj ki! - sziszegte dühtől eltorzult hangon. És egy pillanatra sem viccelt. Meghűlt bennem a vér, éreztem, hogy elfehéredem.
- Mi? - böktem ki értetlenül, és elkerekedett szemmel néztem csak rá.
- Semmi közöd a családomhoz! Szállj ki! - emelte meg a hangját, mire már Helena és Jared is felébredt.
- Henry, mi van már? - kérdezte kedvesen Helena, majd gyorsan felébredt, mikor megérezte a levegőben a feszültséget. Henry szinte fölém magasodott, én pedig az ajtóhoz préselődtem. - Henry! - riadtan végigsimított bátyja karján.
- Ne próbálj agyturkászt játszani, mert az égre esküszöm, kiteszlek valami isten háta mögötti faluban. - Henry mostmár uralkodott az érzelmein, és ettől felocsúdtam kissé.
- Te kezdted azzal, hogy mi bajom! - emeltem meg a hangomat mostár én is, teljesen elfeledkezve a mögöttünk ülőkről.
- Mert érdekelt, hogy mi történt veled. - magyarázta, és visszakanyarodtunk az útra. Nem volt időm örülni ilyen apróságoknak, épp egy vita közepén voltunk.
- Hát engem is érdekel, hogy veled mi van! - fakadtam ki, és láttam, hogy meglepődik egy pillanatra, de aztán gyorsan uralkodott az arcizmain. Egy percig nem is szólt semmit.
- Ha valóban érdekel, akkor nem kérdezgetsz a szüleimről. Soha többet. - rekedt hangja nem tűrt ellentmondást, de mostmár Helena is beleszólt.
- Mi? Mi történt? - hajolt előre, én pedig igyekeztem Henry-t megelőzni a válasszal. S tudtam, hogy egy kegyes hazugsággal többet érek el.
- Megkérdeztem, hogy mikor házasodtak a szüleitek, ugyanis az enyémeim épp válnak. Az én hibám volt. Sajnálom, tapintatlan voltam. - néztem bocsánatkérően Helenara, aki összepréselte az ajkait, majd biccentett.
- Ugyanmár, semmi baj. - simította meg a vállam, amitől egyből nyugodtabb lettem. Henry még mindig remegett a dühtől, ami nem jelentett túl sok jót. - Sajnálom a szüleid. - ölelt meg esetlenül, mire elmosolyodtam
- Várható volt. - vontam vállat, és előrefordultam. Átöleltem a térdem, és még véletlenül se néztem Henry felé.
Tudtam, hogy túllőttem a célon, de még Helena sem borul ki ennyire, ha a szüleiről mesél, pedig ő lány, és sokkal érzékenyebb, ahogy megismertem. Talán neki ez a terápia, míg Henrynek az elfojtás.
- Hát... - szólalt meg hátulról Jared. - ez egy igen vidám és érdekes kirándulás lesz. - jegyezte meg a már percek óta tartó csöndre. Halványan elmosolyodtam, és a visszapillantóból láttam, hogy Helena is.
- Én nem birom a feszkót. Valaki vaniliás kekszet? - nyújtotta előre a két ülés közt Jared, és erre már muszáj volt nevetnem. Senki nem képes ennyit enni 4 óra leforgása alatt.
- Edinburghben úgyis beülünk valahova, nem birod ki addig? - érdeklődött Helena azon a kedves hangján, amivel minden jégszívet meg lehet olvasztani, Jared pedig a fejét csóválta.
- Hát, nem is tudom... Csak ha találunk valahol jó pizzázót. - egyezkedett, és visszazárta a táskájába a kekszet. Ekkor eszembe jutott valami, csak úgy az agyam egy eldugott részéről, és Henry-re pillantottam. Tudtam, hogy ez majd eltereli a figyelmét, és valószínüleg még idegesebb lesz. Nagyon jól tudtam, hogy szánalmas vagyok, és kifejezetten bunkó, de én is ráakartam ijeszteni.
- Hé, Jared. - fordultam hátra ismét, feltérdeltem az ülésre, így mind Helenat mind Jaredet szemből láttam. A fiú kérdőn nézett rám.
- Te dolgozol a plázában, a péknél, ugye? - bólintott, mire folytattam. - Láttam kedden, hogy nagyon fura arcokat vágtál, mikor Gretchen és a barátnői beszélgettek. - Jared a szemét forgatva sóhajtott, Helena pedig hol rám nézett, hol a barátjára. Henry válla majdnem az oldalamhoz ért, így éreztem, hogy megfeszül Gretchen neve hallatán.
- Jaj, hát, semmi érdekes... - kezdte, mire nógatni kezdtük, hogy "nem baj, mond eeeeeeel", mire persze mosolyogni kezdett, és mesélni. - A lényeg: Gretchennel megtörtént a lehetetlen. Az állítólagos pasija - itt akaratlanul is Henry-re tévedt a tekintete, de csak egy századmásodpercre, és Helena nem is észlelte. - úgy kidobta a házból, mint egy rühös macskát. - Jared próbált nem mosolyogni, de alig bírta ki. Én a számba haraptam, Helena pedig nagyokat pislogott.
- Ezt hogy érted? - nyaggattam Jaredet a részletekért.
- Valami olyasmit magyarázott, hogy a csávó kiment valakivel beszélgetni, és aztán nagyon idegesen tért vissza. Többször kérte is Gretchent, hogy menjen haza, dehát azt a lányt lehetetlen lekoptatni. - magyarázta nagyban Jared, Helenaval pedig ittuk a szavait. Nem akartam látni Henry reakcióját, elképzelni is elég volt. - Szóval végül a karjánál fogva kirángatta és még a táskáját is utána dobta. Ami durva, mert mindenhol sár volt. Gretchen nagyon ki volt bukva. - vigyorogtunk kárörvendőn, mert bár én nem ismerem a lányt, kialakult róla a véleményem ennyi idő alatt.
- És ez már önmagában is elég lenne, mert azért valljuk be, Gretchenről van szó, Miss Tökéletesvagyok-ról, de a sztori itt nem ér véget. - Jared úgy sandított ránk, mint aki a város legnagyobb hírének tudtában áll. - Ugyanis az ajtóban állva végignézte, ahogy Her... mármint a pasija egy másik lánnyal smárol a szemben lévő háznál.
Helenanak leesett az álla ugyanabban a pillanatban, mikor én nyikkantam egyet, és köhögni kezdtem. Majd hirtelen az ablaknak csapódtam, Henry ugyanis elrántotta a kormányt.
- Bocs, egy macska volt az úton. - magyarázta rekedten, és párszor megköszörülte a torkát.
- Hát, ez aztán a sztori. - motyogtam, és próbáltam pókerarcot vágni, miközben visszaültem a helyemre. Éreztem, hogy Henry is szögegyenesen ül, és csakis az útra koncentrál, ahogy én is. Folyamatosan lejátszódott bennem annak a csóknak az emléke, felforrósítva a bőrömet és minden érzékszervemet. Bal kezemmel erőssen markoltam az ülést, és próbáltam néhány mély lézegzetet venni. Éreztem, ahogy az ajkaim bizseregni kezdenek Henry nyoma után.
Belégzés. Kilégzés. Basszus, de hangosan fújtam ki a levegőt!
Ezt eljátszottam még párszor, miközben Helena szinte örömtáncot járt. Lehet, hogy a ő a legkedvesebb ember, akit ismerek, de a kárövendés apró ördöge belé is belefészkelte magát.
Az ablaknak döntöttem az egyre inkább hasogató fejem, és bámultam kifelé. Igyekeztem semmire nem gondolni, csak magamban tettem megjegyzéseket, hogy "ú, milyen szép muskátli van az ablakpárkányon" meg "milyen aranyosan játszanak a gyerekek". És nem, még véletlen sem Henryre, és főleg nem arra a napra.
Mert Jared nem csak annak a fenomenálisan izgalmas és eléggé jóértelműen mocskosnak vélt csókra emlékeztetett vissza, hanem az egész raktáros kalandra. Ashtonra, Mr. Harperre, és legfőképp arra, ahogy azt a lányt elcibálták a helyéről.
Az események forgatagában el is feledkeztem róla, amitől csak még nagyobb szemétnek éreztem magam. Vajon mi lehet, most vele? Közbeavatkozhattam volna... vagy legalább kideríthettem volna, hogy hova vitték.
Ez persze csak utólag jutott eszembe. Ahogy persze minden jó ötlet, vagy épp megfelelő repost.
Ashton felszívódása pedig méginkább zavart. Remélem a távozása az ideiglenes otthona lefoglalása miatt történt, nem pedig előre tervezve, valami sötét ügybe...
Még mindig túl keveset tudtam róla, mégis, valamilyen hülye oknál fogva bíztam benne. S ez nem arról szólt, hogy érzelmeket táplálnák iránta, vagy ilyesmi. Nem, azt inkább a mellettem ülő seggfej élvezheti. De barátként tekintettem Ashtonra, attól függetlenül, hogy alig tudtam róla valamit.
Ha már Ashton így eszembe jutott, Mel is érdekes figura a sakktáblán. Tia a héten kétszer járt nálunk, ugyanazzal a stírölös, unalmas képű fazonnal az oldalán, de Mel váltig állította, hogy semmit nem tud a gyújtogatásról. Az pedig rajtam kívül senkit nem érdekel, hogy ki hozott ki a lángoló épületből.
- Áááá, rámírt! - kiálltott fel Jared, mire észhez tértem, és egy mély sóhaj keretében hátra fordultam.
- Ki és mit? - érdeklődtem kedvesen, de Jared ujjai már fénysebességgel mozogtak a kis képernyő felett. Helena kezdett magyarázni, hogy Jared nemrég megismert egy fiút, de másik városban lakik, szóval nem gondolta, hogy még beszélni fognak.
Hát, legalább egyikünk szerelmi élete jól alakul.
Egyre több ház mellett haladtunk el, és biztos voltam benne, hogy már a külvárosban járunk.
A forgalom sűrűsödött, a házak már nem csak egyszintesek voltak, de egységes barnás-szürke színűek. Nem volt elülső kertjük, és a kis ablakokon nem túl sok fény juthatott be. Habár itt sem süthet többet a nap, mint az ország többi részén, szóval végvégén teljesen mindegy.
Henry feljebb nyomta a hangerőt a rádión, persze, hogy a neki tetsző zeneszámnál.
- "Monday left me broken..." - dúdolgattam, mire Henry meglepődve rám nézett, és elmosolyodott.
- "Tuesday i was trought with hoping..." - énekelte tökéletes hangon, mire leesett az állam. Annyira meglepődtem, hogy a teljes szerdát kihagytuk, és csütörtöknél kapcsolódtam vissza. És mennyire szépen kiszámoltuk.
- "Thursday waiting for love, waiting for love." - a tiedre, tettem volna hozzá, de inkább vigyorogtam, mint egy vadalma.
- "Thank the stars it's Friday..." - kezdte, és mostmár végigénekeltük a hétvégét. Együtt. És talán elösször történt, de közösen csináltunk valamit, anélkül, hogy bántani akartuk volna a másikat.
- " I'm burning like a fire gone wild on Saturday, Guess i won't be coming the church on Sunday." - énekeltük tökéletes összhangban, mire Jared hátulról rettenetesen rossz énekhangon énekelte az utolsó taktusokat.
- "Waiting for looooooooove" - még a szemeit is becsukta a nagy átélésben, teljesen félő volt, hogy berepednek az ablakok. Én a tenyerembe temettem az arcom, Henry pedig komolyan meg volt botránkozva, amiért egy ilyen szép és egyébként szomorú számot Jared így elrontott. A fiú azonban nem értette, mi a problémánk, szerinte tök jó hangja van.
- Jared, nem ismerlek régóta, de már most imádlak. - csóváltam a fejem nevetve, majd Henry felé fordultam, és a karjába boxoltam.
- Te tudsz énekelni! - vigyorogtam, ő pedig megvonta a vállát.
- Mindenben jó vagyok, ez eddig sem volt titok. - mondta, mire a szemeimet forgattam.
- Kivéve az autókat. - mutattam rá a nyilvánvaló tényre, mire húzni kezdte a száját.
- Több volt a hölgytársaságom a kamaszkoromtól kezdve, mint férfi. Habár azt hiszem, már az óvódában is tapadtak rám... - morfondírozott, mire újra a karjára ütöttem, de csak nevetett.
És egy szőke félisten nevetése, akit történetesen Henry Spourknak hívnak, eszméletlen szép. Olyan, ami nyomán növények nőlnének ki a földből, ami után békeszerződéseket kötnének, és ami önmagában elérné egy Billboard 100-as lista első helyét.
Oké, muszáj leállnom a Young Adult könyvekkel. Hol vagy kedves Stephen King, a jó kis horrorokkal, mikor szükség lenne rád?
- Csoda, hogy az identitásod megtartottad.
- Oh, az identitásom igen egyirányú, és kifinomult. - vigyorgott rám, majd bekanyarodott egy utcában, és kitette az irányjelzőt, hogy leparkoljon.
- Hölgyeim, és... uram, jelentem, megérkeztünk Edinburghbe. - mondta, majd leállította az autót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése