Csak az arcomat érő hidegre és a lábam ritmikus puffanására koncentráltam, nem gondolkodtam, nem nézelődtem, csak futottam. Kora reggel volt, alig tudtam aludni, több órányi forgolódás után pedig inkább felöltöztem, magamra kaptam egy kapucnis felsőt és a futócipőt, majd a még sötét utcán nekiiramodtam.
Tegnap este Henry kivitt az apja sírjához, ami kicsit sem első randis helyszín, de a mi furcsa párosunktól szerintem már nem is meglepő. Habár válaszokat ígért, túl sok újat nem tudtam meg, valamiért mégis örültem, hogy ennyi betekintést engedett a brutálisan zárkózott életébe. Arról nem is beszélve, hogy a 70 éves temetőőr bácsi felbukkant mellettünk, ránk akarta hívni a rendőrséget sírrongálás vádjával, és miután Henry bájolgó mosolya sem lágyította meg az őszszakállú úriember szívét, hanyat-homlok menekültünk az autóhoz. Igen, tudom, ennél romantikusabb dolog nincs a világon.
Újabb házak mellett futottam el, a teljes utcán csend honolt, a házak falain belül még aludtak az emberek, talán épp egy csodás álomhoz ragaszkodtak. Imádtam ilyenkor futni, London még kihalltabb kora reggel, de Wigan sem a koránkelésről híres. A nyári hideg csípte az orrom, és a lábaim is kezdtek zsibbadni az erőlködéstől. Napok óta egyre halmozódott bennem a feszültség, úgyhogy a visszautat majdnem teljes sprintben tettem meg, nem foglalkozva a fájó oldalammal vagy az erőssen ziháló tüdőmmel. Amit a futás vagy egy jó kávé nem old meg, az bizony óriási probléma lehet.
Halkan becsuktam magam után az ajtót, majd felsiettem a fürdőbe, hogy lemossam magamról az izzadtságot, és közben próbáltam nem vigyorogni, mint a vadalma, mert tudtam, mi, vagyis ki fog várni a szobámban.
Egy szál törölközőben és lábujjhegyen járva átsétáltam a szobámhoz, majd a kilincs halk kattanása után beosontam. A fekete leggingsem és a fehér felsőmet még futás előtt odakészítettem, gyorsan magamra kaptam, majd az ágyról elvéve az egyik párnát az ablakpárkányra ültem.
Henry a hasán aludt, majdnem elfoglalva az egész ágyat, a paplan pedig félig lecsúszott róla, megmutatva így izmos hátát és istenem-de-gyönyörű pucér kerek hátsóját, amiért más éveket izzad egy tornateremben, Henrynek azonban ez adottság. Vigyorogva és pirulva megdörzsöltem a szemem, és küzdve az érzéseimmel az ablak felé fordultam.
Van valami a napfelkeltében, amit imádok. Lassú fényjáték, a rózsaszín és a narancsságra keveredik a kék égbolttal. A világosság valahogy optimistává tesz, el tudod hinni, hogy az elkövetkező nap jó is lehet, tele lehetőségekkel. A wigani napfelkelte teljesen más, mint a londoni, vagy a miami-i. Londonban a Tower Bridge háttérképeként jelenik meg, míg Miami-ban a tenger felől. Wiganben a házak feletti égbolton a számtalan bárányfelhőre vetülő színek változnak, és ahogy a Nap feljebb kerül, úgy jelennek meg lassan a sugarak is, amelyek áttörnek a falak és a rések közt. Átöleltem a térdeimet, és néztem az égboltot, hallgattam Henry halk horkolását, és az éjszakára gondoltam. Az emlékek úgy áramlottak bennem, mintha valaki a lejátszást folyamatos ismétlésre állította volna, és most, hogy ilyen nyugodtak a körülmények, nem is zavart. Tudtam, hogy pár óra múlva, mikor mindenki felébred, anyám pedig elindul haza, minden bonyodalom visszatér, kezdve Tiától a konyhánkban egésszen az eltűnt lányig. De egyenlőre olyan jól esett ez a nyugalom, ez a zen állapot. Fogalmam sincs, mikor voltam utoljára ilyen nyugodt, de anyám jól van, Henryvel végre nem húzzuk egymás agyát. Ez máris két para-faktor a listámról, amit kihúzhatok.
A napsugarak áttörtek Henryék háza felett, mintát rajzolva a lábamra, majd a szobaszőnyegre. Visszabújtam az ágyba, hogy 1-2 órát még pihenjek. Képtelen lennék aludni, de Henry megérezte, hogy mellette vagyok és automatikusan átkarolt.
- Hány óra? - motyogta álmosan, éreztem forró lehelletét a homlokomon.
- 5:30 körül.
- Mi a francért nem alszol? - sóhajtotta, én pedig körbeöleltem a combját a lábammal, és még közelebb húzódtam hozzá.
- Elmentem futni. - válaszoltam, és lehunytam a szemem.
- Te beteg vagy. Aludtál egyáltalán? - kérdezte, és éreztem, hogy a hüvelykujjával simogatja a derekam.
- Talán egy kicsit. De ne beszélj, inkább aludj, holnap dolgoznod kell. Vagyis ma.
- Felmondtam. - vágta rá, nekem pedig kipattantak a szemeim. Ebből már tutira nem lesz alvás.
- Mi? Mikor? - döbbenten ültem fel, Henry pedig álmosan pislogott rám gyönyörű szürkés-kék szemével. Szőke haja kócosan hullott a homlokára, és enyhe szőke borosta keretezte az arcát. Arról nem is beszélve, hogy a mellkasát semmi nem takarta, úgyhogy egy normális embert másodperceken belül el tudott volna csábítani egy ilyen helyzetben. Szerencsétlenségére én legkevésbé sem vagyok normális, és ezt ő is tudja.
- Tegnap voltam a kórházban beszélni a főorvossal meg az igazgatóval az egyetemmel kapcsolatban, közösen egyeztünk meg így. Egy csomó papírmunkát el kell még intéznem és lakást keresni, illetve kitalálni, hogy a wigani házunkkal mi legyen.
- De akkor mit fogsz csinálni egész nap? - kérdeztem még mindig furán, mire kéjesen vigyorogni kezdett, és a keze lejebb csúszott a derekamon.
- Van pár ötletem. - hajolt közelebb, de nem viszonoztam a csókját.
- Henry, most kicsit az agyaddal is gondolkodj... - kezdtem, de ő sem adta fel, a nyakamat kezdte csókolgatni.
- Mindig azzal gondolkodom. - lehelte.
- Persze, én meg Teréz anya vagyok. - forgattam a szemeimet mosolyogva, Henry kicsit hártált tőlem, és az arcomat fürkézte.
- Remélem nem, a 30 felettiek nem az eseteim.
- De te nekik biztos az vagy. - tettem hozzá, és próbáltam ellökni a kezét a combomról.
- Más nem is lehetne. - vigyorgott, mire beleboxoltam a vállába és felültem.
- Ha Peny vagy anyám véletlen benyit, és így találnak téged, abból maradandó károsodások lehetnek. Talán a pszichológus sem tud majd segíteni rajtuk.
- Ők normálisak, és alszanak ilyenkor. - húzta félre gallérom szegélyét.
- Henry, van két óránk, alig aludtam. Pihenjünk, oké? - állítottam meg, ő pedig durcás kisgyerek módjára bólintott.
- De csak mert jófej vagyok. - feküdt a hátára, a mellkasára hajtottam a fejem. Henry hatalmas kezével simogatta a hajam, de tudtam, hogy nem fog visszaaludni. A percek teltek, és mindketten az ággyal szemben álló szekrényt bámultuk, majd nem birtam tovább, elkezdtem kuncogni.
- Mi az? - kérdezte Henry, mire felé fordultam, és megcsókoltam, majd a szemébe néztem visszafolytott vigyorral.
- Meggondoltam magam. - böktem ki, mire a plafonra nézett.
- Hál' Istennek! - tette össze a két kezét, majd fölém magasodott, én pedig nevetve öleltem át.
8 felé hazament, hogy átöltözzön, és ő is lefussa a saját körét, majd elmenjen Kennedyért. Lebattyogtam a konyhába egy kávéért. Épp kész lett, és a müzlis dobozt szedtem elő, hogy ha Mel és Peny felébrednek már az asztalon legyen a reggeli, mikor Tia bevágódott a konyhába egy földig érő hálóingben, és kivette a gépből a bögre kávémat, majd beleivott.
- Hé, azt magamnak főztem! - háborodtam fel azonnal, és az a tény sem vidított fel, hogy valószínüleg leégette a nyelvét.
- Majd főzöl másikat. - vont vállat, és elvett egy zsemlét is. - Frissebb nincs? - kérdezte fanyalogva, én pedig éreztem, hogy a szívem erősebben ver a dühtől. A reggeli kávémra szükségem van, Tia pedig hatalmas hibát követett el azzal, hogy ellopta.
- Tudtommal nem itt laksz. - vágtam rá, és kikaptam a kezéből a péksüteményt, majd a pultnak dőltem.
- Nem, de ha már te vigyázol a lányokra, igazán bevásárolhatnál.
- Te meg mondjuk befoghatánád. - vágtam rá gondolkodás nélkül, Tia pedig újból kortyolt a kávémból. Ilyen tempóval legjobb barátnők leszünk, már csak a swagyolos sapink kellene meg két rövid farmersort, és mehetünk is az Instagrammra.
- Jeffry későn jön ma haza, mert sok a munkája...
- Gondolom mennyi. - morogtam, és a tejet is az asztalra tettem.
- Valaki betört az irodájukba előző héten, úgyhogy most mindent leltárba kell venniük, meg zárakat cserélni. Eltart egy ideig.
Tia tovább magyarázott, de képtelen voltam rá nézni. Megfeszült izmokkal bámultam ki az udvarra, és próbáltam nem arra gondolni, hogy vajon melyik irodájára gondol.
- Hallod amit mondok? - emelte meg a hangját Tia, mire idegesen felé fordultam.
- És megtalálták a betörőt? - kérdeztem, és igyekeztem csillapítani a hangomat megbújó félelmet.
- Nem, de a kamerák szerint ketten voltak. De azt kérdeztem, hogy hol a lekvár?
Ó, a jó büdös francba. Basszus, basszus. Baszki. Ezt megszívtam. Nagyon-nagyon megszívtam. Vettem néhány mély lélegzetet, és az agyam hátsó zugába pakoltam a tényt, miszerint tudja, hogy ottvoltunk. Vagyis azt nem tudja, hogy mi voltunk, és nem is mondta Tia, hogy keresnék az illetőket. Huhh, ez a két tény tudata azonnal csillapította a kezem remegését.
- Jó reggelt! - vágódott be Helena kopogás nélkül, mögötte pedig anyám jött, nagyon vihogtak valamin. Az, hogy ilyen jól kijönnek, és hogy anyu ott aludhatott a vendégszobájukban nagyon kedves gesztus volt számomra és anyu számára is. Helenanak kellett valaki, akire felnézhet és beszélgethet, egy anyafigura, ha úgy tetszik, én pedig szívesen megosztottam vele anyám kedvességét.
Szőke barátnőm lehuppant az ebédlő egyik székéban, olyan otthonosan érezte magát nálunk, mint én náluk, anyám azonban megtorpant a konyhában, és Tiat bámulta, aki még mindig aranyszínű hálóingben flangált, és a szekrényeket nyitogatta lekvárt keresve. Egy istenért nem árultam volna el neki, hogy a kamrában van, had szenvedjen.
- Ő lenne Tia? - tátogta felém, és az ujjával a nő felé mutogatott.
- Igen, sajna. - mondtam hangosan, Tia pedig hátrafordult.
- Tia, ő az anyám, Camilla. Kerüld el, ha kérhetem. - tettem hozzá, majd lehuppantam Helena mellé egy pohár gyümölcsjoghurttal.
- Ó, sokat hallottam már önről. - kedveskedett anyám, miközben Tia kezet rázott vele.
- Remélem csupa jót. - vigyorgott bájosan vele a nő, amit nem bírtam ki szó nélkül.
- Gondolhatod, csupa-csupa jót. - ironizáltam, amivel ő is tisztában volt.
- Nos, ideje hazamennem. Nekünk is van au-pairünk, egy főnyeremény az a lány. Remélem még találkozunk. - biccentett oda anyámnak, majd felsietett a lépcsőn, kezében a kávémmal. Kell a kávém. Szükségem van a kávémra.
- De ha te alszol a vendégszobában, akkor Tia hol alszik? - ráncolta a homlokát értetlenül Helena, mire jelentőségteljesen ránéztem. - Ó. Ó! Ez azért durva, nem? Nem Eliz barátnője, vagy ilyesmi? - kérdezte csodálkozva, én meg vállat vontam.
- Ebben a városban minden megtörténhet. Lángokra kapó épület, fura rokonságok, bad guy-good girl szerelmek... - soroltam, és figyeltem Helena reakcióját, hogy érti e az utalásom, de meg sem rezzent.
- Vagy épp szomszédfiú-szomszédlány párosok.- tette hozzá rám utalva, anyám pedig visszatérve a mosdóból leült mellém.
- Henry nagyon jóképű, minden elismerésem Jenny. - paskolta meg anyám a karom, mire hátradőltem a széken.
- Ha ez ilyen csajos, kibeszélős reggel lesz, inkább felmegyek a szobámba, és felvágom az erem. - vágtam rá, de mindketten csak nevettek.
- Tudod mekkora megkönnyebbülés, hogy Henry megy valahova éjjszakára, nem pedig felhoz valakit? Fogalmad sincs. - sóhajtotta Helena, és maga elé húzta a Penynek kikészített müzlis tálat.
- Te jó ég. - suttogtam, és már előre féltem, milyen irányt vesz a beszélgetés. Anyám előtt.
- Anyu, mikor indulsz? - fordultam felé téma elterelés céljából.
- Máris küldesz? - megjátszott sértedséggel felpattant, és még azt is imitálta, hogy a haját hátradobja, pedig nincs olyan hosszú haja, amit lehetne.
- Dehogy küldelek. - húztam vissza a székre nevetve. - de a lakásdekorral meg kell, hogy várj. Anyu, ne nyúlj az új lakáshoz, amíg haza nem érek, könyörgöm. - jutott eszembe, mire Helena felkiálltott, és mobiljáért nyúlt.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Úgy volt, hogy Henryvel ma megyünk be az ingatlanirodába, hogy leperkáljunk egy csomó pénzt, mielőtt egyáltalán lakást találhatnánk. - magyarázta sűrűn gesztikulálva, mi pedig úgy néztünk rá, mint E.T.-re.
- De? - kérdeztem rá a vélhető problémára.
- Egész napos vagyok a fodrászatban, mindenki jól akar kinézni szombatra, lehet, hogy késő estig sem fejezünk.
- Menjen Jenny Henry-vel, legalább ismeri Londont és nagyon profi lakások terén. Mármint tényleg. - színezte az életrajzomat anyám, és nem is igazán tudtam vele vitatkozni. Valóban lakás és ház rajongó vagyok.
- Nem gond? Mármint neked a lányokra kell vigyáznod...
- Peny ma az egyik barátnőjéhez megy, ami teljesítmény a szociális kapcsolatait tekintve, ahhoz képest, hogy non-stop olvas, Mel-t pedig útközben kitesszük Claire-nél. 1-2 órára elszabadulhatok.
- Annyira jó barátnő vagy! - ugrott a nyakamba, és részben át az asztalon is. Peny álmosan letrappolt a lépcsőn, én pedig újabb tálat vettem elő, mert Helena nekiállt reggelizni. Anyámnak főztem egy kávét, majd miután Mel is csatlakozott, vázoltuk nekik a napi tervet. Egyik lánynak sem volt kifogása, így 10-ig elfoglalták magukat, Helena pedig munkába indult. Ott maradtam anyámmal az ebédlőben, és végre komolyabban is tudtunk beszélni.
- Anyu... - kezdtem, ő pedig kíváncsian vizslatott. - Tényleg ilyen jól viseled a válást, vagy mindez egy színdarab? - írtam le egy kört a kezemmel, ő pedig sóhajtva dőlt hátra a szében.
- Szerettem apádat. Tényleg, és valamilyen téren most is szeretem. De nem tudtam tovább elviselni, és ő sem tett már semmit ebbe a házasságba évek óta. Valamilyen téren talán arra vártunk, hogy érett nő legyél, és ne csonka családban kelljen felnőnöd. Így azt kell mondanom, hogy jól viselem. És Samantha is teletömte a fejem minden létező feminista idézettel, úgyhogy ne aggódj miattam. - szorította meg a kezem, én pedig szomorúan mosolyogtam vissza rá.
- Rendben van. Fura lesz így hazamenni, de rendben van.
- Haza hozzám, haza apádhoz, vaaaaaagy... - vigyorgott frissen fehérített fogakkal. - haza Henryhez?
- Anyu! - csattantam fel, ő pedig vállat vont.
- Mi az? Ő is játszik a pakliban, nem? Húsz éves vagy Jenny, mások ilyenkor már férjhez mennek.
- Te jó ég. - meredtem rá anyámra, de ő csak nevetett. - Alig vagyunk együtt egy napja, és hidd el, elég hosszú út volt ez idáig.
- Tényleg nagyon jóképű és kedves. Gondolom az ágyban is... - kezdte, mire inkább lefejeltem az asztalt. Egymás után háromszor.
- Felkötöm magam. - motyogtam vörös fejjel, anyám pedig tovább magyarázott vigyorogva.
- Régen a nyakamba tudtam tenni a lábam. Ó, régi szép idők... - kezdett nosztalgiázni, és még véletlenül sem akartam tudni, milyen képek jelennek meg előtte, úgyhogy elkezdtem kitessékelni az ajtón, mielőtt elfajulna a helyzet.
- Három hét múlva várlak az Euston vasútállomáson. Nagyon vigyázz magadra, kérlek. - nézett komolyan a szemembe, majd csókot nyomott a homlokomra, mire szorosan megöleltem.
- Te is anyu. Bulizz és érezd jól magad, amíg haza nem érek.
- Meglesz. - kacsintott, majd beszállt a pici kék Hyundai-ba. Felbőgött a motor, majd integetve elhúzott a főutca irányába. Anyám tényleg jól van, és ez a lényeg.
Elfordultam az ajtónk irányába, mikor két éles dudaszó hangzott fel mögöttem. Henry lehúzódott az autóval a házuk előtt, majd kiszállt a kocsiból.
- Helena hívott, hogy változott a terv. Ha gondolod, elrendezem Kennedy-t, és indulhatunk is.
- Hol az a gyönyörűség? - léptem a csomagtartóhoz, Kennedy pedig egyből felkapta a fejét az érkezésemre. Egy kutyaágyban pihent, valószínüleg még a tegnapi események hatása alatt volt. Nem volt vele egyedül, úgyhogy megvakargattam a füle tövét, Henry pedig kiemelte az állatot az autó hátuljából.
- Nyisd ki a bejárati ajtót, ott van a kulcs a zsebembe. - magyarázta Henry, én pedig somolyogni kezdtem.
- Mit tettél volna, ha nem vagyok kint? - kérdeztem, mire a tőle megszokott ruhalevarázsló mosollyal nézett vissza rám.
- Megkérek másik erre járó csinos fiatal lányt, hogy kutasson a zsebemben. Jó mélyen. - magyarázta, miközben kihúztam a kulccsomót az emlegetett helyről.
- Fogalmam sincs, miért vagyok veled. - dramatizáltam, és végigsétáltam a bejárón.
- Éjjel úgy tűnt, nagyon is tudod. - vágta rá, én meg fülig vörösödtem. Elfordítottam a kulcsot a zárban, majd előre engedtem Henryt Kennedyvel. Nem meglepő tény, de Henry nem csak, hogy értett a dolgokhoz, hanem nagyon is profi mód művelte azt.
- Szólok a lányoknak, hogy készüljenek. - szóltam még az ajtóból, majd visszaszaladtam a szemben lévő házba. Fogalmam sincs, hogy illik egy ingatlan megbeszélésre megérkezni, úgyhogy a hangulatomhoz illő ruhát választottam a fekete nyitott hátú felsővel és a magasított derekú farmerrel meg az új fekete topánommal, amire Helena beszélt rá még múlthéten. Segítettem Penynek összekészíteni egy kistáskányi holmit, Mel pedig unott képpel nézte végig a jelenetet a szobája ajtófélfáját támasztva. Esküszöm, ezzel az arckifejezéssle néha még Bellát is lekörözi a Twilightból.
Henry az autónak dőlve várt ránk, amíg bezártam magam mögött az ajtót. A lányok beültek hátra, én pedig az egyik otthonomnak nyilvánított anyósülésre.
- Mindenki megvan? - nézett bele a visszapillantóba a sofőrünk.
- Most akkor ti együtt vagytok? - kérdezte hirtelen Mel, mire meglepődve fordultam hátra.
- Hát... azt hiszem igen. Henry? - kérdeztem azért a biztonság kedvéért, aki félrebiccentett fejjel rám mosolygott.
- Amíg ki nem készíti teljesen az idegeimet, addig igen. - válaszolta meg a kérdést űberromantikusan, Peny pedig hátul nevetgélt.
- Héhéhé, mi az, hogy ÉN készítem ki a TE idegeidet? - háborodtam fel, de Henry csak legyintett.
- Oké, akkor az asszony kívánságára, együtt leszünk, míg kölcsönösen ki nem akasztjuk a másikat. Így jobb? - kérdezte, és ráfordult a főutcára.
- Asszony hát, te hímsoviniszta... - morogtam, Henry viszont megkérte Peny-t, hogy szóljon, melyik a barátnője háza.
- Ez itt. - mutatott egy óriási épületre, mire leesett az állam, Henry pedig lehúzódott az útról.
- Ez? Ez nem ház, ez palota. - tátottam a számat, ahogy a kétemeletes épületre néztem, amit hosszú kocsibejáró előzött meg. Brutálisan kitűnt a környékben lévő többi ház közül.
- Hát... - vonta meg apró vállát Peny. - Köszönöm, hogy elhoztatok. - szállt ki az autóból, én pedig követtem.
- Peny, ha úgy érzed, haza akarsz jönni, azonnal hívj fel. Ne indulj egyedül haza, várd meg, míg Henryvel elugrunk érted. Rendben? - véstem jól az agyába, ő pedig bólintott. - Érezd jól magad. - adtam neki egy puszit, majd belépett a kapun, és az hatalmas ház felé lépkedett.
Miután Melt is kitettük a Holt háznál, a város felé vettük az irányt.
- Lakást akartok, vagy házat? Meg külön szobával, gondolom... de a városban, vagy kicsit kijjebb... - kezdtem bombázni Henryt a kérdéseimmel, aki láthatóan megdöbbent.
- Te jó ég, nyugi Duracell nyuszi, egyenlőre az árnak megfelelő lakásajánlatot kérek, aztán választunk párat, és jövőhéten leutazunk Londonba, hogy megnézzük őket élőbe is. Egyenlőre ügynököt keresek, aki segíthet az ilyen dolgokban, majd később elpasszolni a mostani házunkat.- magyarázta, mire alább hagyott a lelkesedésem. Ez így nem buli.
- Sajnálom, Helena ezt nem mondta? - kérdezte aggódva, én pedig fanyalogtam.
- Talán említette, de mindegy. Mostmár bemegyek veled. - nyitottam ki az ajtót, miután leparkolt a kis vöröstéglás ház előtt, ahol széles táblán hirdette magát a cég, "Rightmove".
- Gyere. - nyújtotta a karját Henry, majd összekulcsolt kezekkel beléptünk az irodába, ahol több dolog történt egyszerre.
Éreztem, hogy Henry megfeszül mellettem, én leesett állal néztem a velünk szemben álló illetőre, aki viszont vigyorogva nézte a barátomat.
- Ó, Henry! - libegett át a helyiségen Gretchen és az ő sűrű göndör haja, hogy aztán az emlegetett nyakába ugorjon, aki azonnal a reakciómat leste. Ha pedig mindez nem lett volna elég, egy gyönyörű kegyelemdöféssel minden gyorsan felépített boldogságomat romokba döntötte. - Képzeld, felvettek a Szent Martinsba, költözök Londonba!
Tegnap este Henry kivitt az apja sírjához, ami kicsit sem első randis helyszín, de a mi furcsa párosunktól szerintem már nem is meglepő. Habár válaszokat ígért, túl sok újat nem tudtam meg, valamiért mégis örültem, hogy ennyi betekintést engedett a brutálisan zárkózott életébe. Arról nem is beszélve, hogy a 70 éves temetőőr bácsi felbukkant mellettünk, ránk akarta hívni a rendőrséget sírrongálás vádjával, és miután Henry bájolgó mosolya sem lágyította meg az őszszakállú úriember szívét, hanyat-homlok menekültünk az autóhoz. Igen, tudom, ennél romantikusabb dolog nincs a világon.
Újabb házak mellett futottam el, a teljes utcán csend honolt, a házak falain belül még aludtak az emberek, talán épp egy csodás álomhoz ragaszkodtak. Imádtam ilyenkor futni, London még kihalltabb kora reggel, de Wigan sem a koránkelésről híres. A nyári hideg csípte az orrom, és a lábaim is kezdtek zsibbadni az erőlködéstől. Napok óta egyre halmozódott bennem a feszültség, úgyhogy a visszautat majdnem teljes sprintben tettem meg, nem foglalkozva a fájó oldalammal vagy az erőssen ziháló tüdőmmel. Amit a futás vagy egy jó kávé nem old meg, az bizony óriási probléma lehet.
Halkan becsuktam magam után az ajtót, majd felsiettem a fürdőbe, hogy lemossam magamról az izzadtságot, és közben próbáltam nem vigyorogni, mint a vadalma, mert tudtam, mi, vagyis ki fog várni a szobámban.
Egy szál törölközőben és lábujjhegyen járva átsétáltam a szobámhoz, majd a kilincs halk kattanása után beosontam. A fekete leggingsem és a fehér felsőmet még futás előtt odakészítettem, gyorsan magamra kaptam, majd az ágyról elvéve az egyik párnát az ablakpárkányra ültem.
Henry a hasán aludt, majdnem elfoglalva az egész ágyat, a paplan pedig félig lecsúszott róla, megmutatva így izmos hátát és istenem-de-gyönyörű pucér kerek hátsóját, amiért más éveket izzad egy tornateremben, Henrynek azonban ez adottság. Vigyorogva és pirulva megdörzsöltem a szemem, és küzdve az érzéseimmel az ablak felé fordultam.
Van valami a napfelkeltében, amit imádok. Lassú fényjáték, a rózsaszín és a narancsságra keveredik a kék égbolttal. A világosság valahogy optimistává tesz, el tudod hinni, hogy az elkövetkező nap jó is lehet, tele lehetőségekkel. A wigani napfelkelte teljesen más, mint a londoni, vagy a miami-i. Londonban a Tower Bridge háttérképeként jelenik meg, míg Miami-ban a tenger felől. Wiganben a házak feletti égbolton a számtalan bárányfelhőre vetülő színek változnak, és ahogy a Nap feljebb kerül, úgy jelennek meg lassan a sugarak is, amelyek áttörnek a falak és a rések közt. Átöleltem a térdeimet, és néztem az égboltot, hallgattam Henry halk horkolását, és az éjszakára gondoltam. Az emlékek úgy áramlottak bennem, mintha valaki a lejátszást folyamatos ismétlésre állította volna, és most, hogy ilyen nyugodtak a körülmények, nem is zavart. Tudtam, hogy pár óra múlva, mikor mindenki felébred, anyám pedig elindul haza, minden bonyodalom visszatér, kezdve Tiától a konyhánkban egésszen az eltűnt lányig. De egyenlőre olyan jól esett ez a nyugalom, ez a zen állapot. Fogalmam sincs, mikor voltam utoljára ilyen nyugodt, de anyám jól van, Henryvel végre nem húzzuk egymás agyát. Ez máris két para-faktor a listámról, amit kihúzhatok.
A napsugarak áttörtek Henryék háza felett, mintát rajzolva a lábamra, majd a szobaszőnyegre. Visszabújtam az ágyba, hogy 1-2 órát még pihenjek. Képtelen lennék aludni, de Henry megérezte, hogy mellette vagyok és automatikusan átkarolt.
- Hány óra? - motyogta álmosan, éreztem forró lehelletét a homlokomon.
- 5:30 körül.
- Mi a francért nem alszol? - sóhajtotta, én pedig körbeöleltem a combját a lábammal, és még közelebb húzódtam hozzá.
- Elmentem futni. - válaszoltam, és lehunytam a szemem.
- Te beteg vagy. Aludtál egyáltalán? - kérdezte, és éreztem, hogy a hüvelykujjával simogatja a derekam.
- Talán egy kicsit. De ne beszélj, inkább aludj, holnap dolgoznod kell. Vagyis ma.
- Felmondtam. - vágta rá, nekem pedig kipattantak a szemeim. Ebből már tutira nem lesz alvás.
- Mi? Mikor? - döbbenten ültem fel, Henry pedig álmosan pislogott rám gyönyörű szürkés-kék szemével. Szőke haja kócosan hullott a homlokára, és enyhe szőke borosta keretezte az arcát. Arról nem is beszélve, hogy a mellkasát semmi nem takarta, úgyhogy egy normális embert másodperceken belül el tudott volna csábítani egy ilyen helyzetben. Szerencsétlenségére én legkevésbé sem vagyok normális, és ezt ő is tudja.
- Tegnap voltam a kórházban beszélni a főorvossal meg az igazgatóval az egyetemmel kapcsolatban, közösen egyeztünk meg így. Egy csomó papírmunkát el kell még intéznem és lakást keresni, illetve kitalálni, hogy a wigani házunkkal mi legyen.
- De akkor mit fogsz csinálni egész nap? - kérdeztem még mindig furán, mire kéjesen vigyorogni kezdett, és a keze lejebb csúszott a derekamon.
- Van pár ötletem. - hajolt közelebb, de nem viszonoztam a csókját.
- Henry, most kicsit az agyaddal is gondolkodj... - kezdtem, de ő sem adta fel, a nyakamat kezdte csókolgatni.
- Mindig azzal gondolkodom. - lehelte.
- Persze, én meg Teréz anya vagyok. - forgattam a szemeimet mosolyogva, Henry kicsit hártált tőlem, és az arcomat fürkézte.
- Remélem nem, a 30 felettiek nem az eseteim.
- De te nekik biztos az vagy. - tettem hozzá, és próbáltam ellökni a kezét a combomról.
- Más nem is lehetne. - vigyorgott, mire beleboxoltam a vállába és felültem.
- Ha Peny vagy anyám véletlen benyit, és így találnak téged, abból maradandó károsodások lehetnek. Talán a pszichológus sem tud majd segíteni rajtuk.
- Ők normálisak, és alszanak ilyenkor. - húzta félre gallérom szegélyét.
- Henry, van két óránk, alig aludtam. Pihenjünk, oké? - állítottam meg, ő pedig durcás kisgyerek módjára bólintott.
- De csak mert jófej vagyok. - feküdt a hátára, a mellkasára hajtottam a fejem. Henry hatalmas kezével simogatta a hajam, de tudtam, hogy nem fog visszaaludni. A percek teltek, és mindketten az ággyal szemben álló szekrényt bámultuk, majd nem birtam tovább, elkezdtem kuncogni.
- Mi az? - kérdezte Henry, mire felé fordultam, és megcsókoltam, majd a szemébe néztem visszafolytott vigyorral.
- Meggondoltam magam. - böktem ki, mire a plafonra nézett.
- Hál' Istennek! - tette össze a két kezét, majd fölém magasodott, én pedig nevetve öleltem át.
8 felé hazament, hogy átöltözzön, és ő is lefussa a saját körét, majd elmenjen Kennedyért. Lebattyogtam a konyhába egy kávéért. Épp kész lett, és a müzlis dobozt szedtem elő, hogy ha Mel és Peny felébrednek már az asztalon legyen a reggeli, mikor Tia bevágódott a konyhába egy földig érő hálóingben, és kivette a gépből a bögre kávémat, majd beleivott.
- Hé, azt magamnak főztem! - háborodtam fel azonnal, és az a tény sem vidított fel, hogy valószínüleg leégette a nyelvét.
- Majd főzöl másikat. - vont vállat, és elvett egy zsemlét is. - Frissebb nincs? - kérdezte fanyalogva, én pedig éreztem, hogy a szívem erősebben ver a dühtől. A reggeli kávémra szükségem van, Tia pedig hatalmas hibát követett el azzal, hogy ellopta.
- Tudtommal nem itt laksz. - vágtam rá, és kikaptam a kezéből a péksüteményt, majd a pultnak dőltem.
- Nem, de ha már te vigyázol a lányokra, igazán bevásárolhatnál.
- Te meg mondjuk befoghatánád. - vágtam rá gondolkodás nélkül, Tia pedig újból kortyolt a kávémból. Ilyen tempóval legjobb barátnők leszünk, már csak a swagyolos sapink kellene meg két rövid farmersort, és mehetünk is az Instagrammra.
- Jeffry későn jön ma haza, mert sok a munkája...
- Gondolom mennyi. - morogtam, és a tejet is az asztalra tettem.
- Valaki betört az irodájukba előző héten, úgyhogy most mindent leltárba kell venniük, meg zárakat cserélni. Eltart egy ideig.
Tia tovább magyarázott, de képtelen voltam rá nézni. Megfeszült izmokkal bámultam ki az udvarra, és próbáltam nem arra gondolni, hogy vajon melyik irodájára gondol.
- Hallod amit mondok? - emelte meg a hangját Tia, mire idegesen felé fordultam.
- És megtalálták a betörőt? - kérdeztem, és igyekeztem csillapítani a hangomat megbújó félelmet.
- Nem, de a kamerák szerint ketten voltak. De azt kérdeztem, hogy hol a lekvár?
Ó, a jó büdös francba. Basszus, basszus. Baszki. Ezt megszívtam. Nagyon-nagyon megszívtam. Vettem néhány mély lélegzetet, és az agyam hátsó zugába pakoltam a tényt, miszerint tudja, hogy ottvoltunk. Vagyis azt nem tudja, hogy mi voltunk, és nem is mondta Tia, hogy keresnék az illetőket. Huhh, ez a két tény tudata azonnal csillapította a kezem remegését.
- Jó reggelt! - vágódott be Helena kopogás nélkül, mögötte pedig anyám jött, nagyon vihogtak valamin. Az, hogy ilyen jól kijönnek, és hogy anyu ott aludhatott a vendégszobájukban nagyon kedves gesztus volt számomra és anyu számára is. Helenanak kellett valaki, akire felnézhet és beszélgethet, egy anyafigura, ha úgy tetszik, én pedig szívesen megosztottam vele anyám kedvességét.
Szőke barátnőm lehuppant az ebédlő egyik székéban, olyan otthonosan érezte magát nálunk, mint én náluk, anyám azonban megtorpant a konyhában, és Tiat bámulta, aki még mindig aranyszínű hálóingben flangált, és a szekrényeket nyitogatta lekvárt keresve. Egy istenért nem árultam volna el neki, hogy a kamrában van, had szenvedjen.
- Ő lenne Tia? - tátogta felém, és az ujjával a nő felé mutogatott.
- Igen, sajna. - mondtam hangosan, Tia pedig hátrafordult.
- Tia, ő az anyám, Camilla. Kerüld el, ha kérhetem. - tettem hozzá, majd lehuppantam Helena mellé egy pohár gyümölcsjoghurttal.
- Ó, sokat hallottam már önről. - kedveskedett anyám, miközben Tia kezet rázott vele.
- Remélem csupa jót. - vigyorgott bájosan vele a nő, amit nem bírtam ki szó nélkül.
- Gondolhatod, csupa-csupa jót. - ironizáltam, amivel ő is tisztában volt.
- Nos, ideje hazamennem. Nekünk is van au-pairünk, egy főnyeremény az a lány. Remélem még találkozunk. - biccentett oda anyámnak, majd felsietett a lépcsőn, kezében a kávémmal. Kell a kávém. Szükségem van a kávémra.
- De ha te alszol a vendégszobában, akkor Tia hol alszik? - ráncolta a homlokát értetlenül Helena, mire jelentőségteljesen ránéztem. - Ó. Ó! Ez azért durva, nem? Nem Eliz barátnője, vagy ilyesmi? - kérdezte csodálkozva, én meg vállat vontam.
- Ebben a városban minden megtörténhet. Lángokra kapó épület, fura rokonságok, bad guy-good girl szerelmek... - soroltam, és figyeltem Helena reakcióját, hogy érti e az utalásom, de meg sem rezzent.
- Vagy épp szomszédfiú-szomszédlány párosok.- tette hozzá rám utalva, anyám pedig visszatérve a mosdóból leült mellém.
- Henry nagyon jóképű, minden elismerésem Jenny. - paskolta meg anyám a karom, mire hátradőltem a széken.
- Ha ez ilyen csajos, kibeszélős reggel lesz, inkább felmegyek a szobámba, és felvágom az erem. - vágtam rá, de mindketten csak nevettek.
- Tudod mekkora megkönnyebbülés, hogy Henry megy valahova éjjszakára, nem pedig felhoz valakit? Fogalmad sincs. - sóhajtotta Helena, és maga elé húzta a Penynek kikészített müzlis tálat.
- Te jó ég. - suttogtam, és már előre féltem, milyen irányt vesz a beszélgetés. Anyám előtt.
- Anyu, mikor indulsz? - fordultam felé téma elterelés céljából.
- Máris küldesz? - megjátszott sértedséggel felpattant, és még azt is imitálta, hogy a haját hátradobja, pedig nincs olyan hosszú haja, amit lehetne.
- Dehogy küldelek. - húztam vissza a székre nevetve. - de a lakásdekorral meg kell, hogy várj. Anyu, ne nyúlj az új lakáshoz, amíg haza nem érek, könyörgöm. - jutott eszembe, mire Helena felkiálltott, és mobiljáért nyúlt.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Úgy volt, hogy Henryvel ma megyünk be az ingatlanirodába, hogy leperkáljunk egy csomó pénzt, mielőtt egyáltalán lakást találhatnánk. - magyarázta sűrűn gesztikulálva, mi pedig úgy néztünk rá, mint E.T.-re.
- De? - kérdeztem rá a vélhető problémára.
- Egész napos vagyok a fodrászatban, mindenki jól akar kinézni szombatra, lehet, hogy késő estig sem fejezünk.
- Menjen Jenny Henry-vel, legalább ismeri Londont és nagyon profi lakások terén. Mármint tényleg. - színezte az életrajzomat anyám, és nem is igazán tudtam vele vitatkozni. Valóban lakás és ház rajongó vagyok.
- Nem gond? Mármint neked a lányokra kell vigyáznod...
- Peny ma az egyik barátnőjéhez megy, ami teljesítmény a szociális kapcsolatait tekintve, ahhoz képest, hogy non-stop olvas, Mel-t pedig útközben kitesszük Claire-nél. 1-2 órára elszabadulhatok.
- Annyira jó barátnő vagy! - ugrott a nyakamba, és részben át az asztalon is. Peny álmosan letrappolt a lépcsőn, én pedig újabb tálat vettem elő, mert Helena nekiállt reggelizni. Anyámnak főztem egy kávét, majd miután Mel is csatlakozott, vázoltuk nekik a napi tervet. Egyik lánynak sem volt kifogása, így 10-ig elfoglalták magukat, Helena pedig munkába indult. Ott maradtam anyámmal az ebédlőben, és végre komolyabban is tudtunk beszélni.
- Anyu... - kezdtem, ő pedig kíváncsian vizslatott. - Tényleg ilyen jól viseled a válást, vagy mindez egy színdarab? - írtam le egy kört a kezemmel, ő pedig sóhajtva dőlt hátra a szében.
- Szerettem apádat. Tényleg, és valamilyen téren most is szeretem. De nem tudtam tovább elviselni, és ő sem tett már semmit ebbe a házasságba évek óta. Valamilyen téren talán arra vártunk, hogy érett nő legyél, és ne csonka családban kelljen felnőnöd. Így azt kell mondanom, hogy jól viselem. És Samantha is teletömte a fejem minden létező feminista idézettel, úgyhogy ne aggódj miattam. - szorította meg a kezem, én pedig szomorúan mosolyogtam vissza rá.
- Rendben van. Fura lesz így hazamenni, de rendben van.
- Haza hozzám, haza apádhoz, vaaaaaagy... - vigyorgott frissen fehérített fogakkal. - haza Henryhez?
- Anyu! - csattantam fel, ő pedig vállat vont.
- Mi az? Ő is játszik a pakliban, nem? Húsz éves vagy Jenny, mások ilyenkor már férjhez mennek.
- Te jó ég. - meredtem rá anyámra, de ő csak nevetett. - Alig vagyunk együtt egy napja, és hidd el, elég hosszú út volt ez idáig.
- Tényleg nagyon jóképű és kedves. Gondolom az ágyban is... - kezdte, mire inkább lefejeltem az asztalt. Egymás után háromszor.
- Felkötöm magam. - motyogtam vörös fejjel, anyám pedig tovább magyarázott vigyorogva.
- Régen a nyakamba tudtam tenni a lábam. Ó, régi szép idők... - kezdett nosztalgiázni, és még véletlenül sem akartam tudni, milyen képek jelennek meg előtte, úgyhogy elkezdtem kitessékelni az ajtón, mielőtt elfajulna a helyzet.
- Három hét múlva várlak az Euston vasútállomáson. Nagyon vigyázz magadra, kérlek. - nézett komolyan a szemembe, majd csókot nyomott a homlokomra, mire szorosan megöleltem.
- Te is anyu. Bulizz és érezd jól magad, amíg haza nem érek.
- Meglesz. - kacsintott, majd beszállt a pici kék Hyundai-ba. Felbőgött a motor, majd integetve elhúzott a főutca irányába. Anyám tényleg jól van, és ez a lényeg.
Elfordultam az ajtónk irányába, mikor két éles dudaszó hangzott fel mögöttem. Henry lehúzódott az autóval a házuk előtt, majd kiszállt a kocsiból.
- Helena hívott, hogy változott a terv. Ha gondolod, elrendezem Kennedy-t, és indulhatunk is.
- Hol az a gyönyörűség? - léptem a csomagtartóhoz, Kennedy pedig egyből felkapta a fejét az érkezésemre. Egy kutyaágyban pihent, valószínüleg még a tegnapi események hatása alatt volt. Nem volt vele egyedül, úgyhogy megvakargattam a füle tövét, Henry pedig kiemelte az állatot az autó hátuljából.
- Nyisd ki a bejárati ajtót, ott van a kulcs a zsebembe. - magyarázta Henry, én pedig somolyogni kezdtem.
- Mit tettél volna, ha nem vagyok kint? - kérdeztem, mire a tőle megszokott ruhalevarázsló mosollyal nézett vissza rám.
- Megkérek másik erre járó csinos fiatal lányt, hogy kutasson a zsebemben. Jó mélyen. - magyarázta, miközben kihúztam a kulccsomót az emlegetett helyről.
- Fogalmam sincs, miért vagyok veled. - dramatizáltam, és végigsétáltam a bejárón.
- Éjjel úgy tűnt, nagyon is tudod. - vágta rá, én meg fülig vörösödtem. Elfordítottam a kulcsot a zárban, majd előre engedtem Henryt Kennedyvel. Nem meglepő tény, de Henry nem csak, hogy értett a dolgokhoz, hanem nagyon is profi mód művelte azt.
- Szólok a lányoknak, hogy készüljenek. - szóltam még az ajtóból, majd visszaszaladtam a szemben lévő házba. Fogalmam sincs, hogy illik egy ingatlan megbeszélésre megérkezni, úgyhogy a hangulatomhoz illő ruhát választottam a fekete nyitott hátú felsővel és a magasított derekú farmerrel meg az új fekete topánommal, amire Helena beszélt rá még múlthéten. Segítettem Penynek összekészíteni egy kistáskányi holmit, Mel pedig unott képpel nézte végig a jelenetet a szobája ajtófélfáját támasztva. Esküszöm, ezzel az arckifejezéssle néha még Bellát is lekörözi a Twilightból.
Henry az autónak dőlve várt ránk, amíg bezártam magam mögött az ajtót. A lányok beültek hátra, én pedig az egyik otthonomnak nyilvánított anyósülésre.
- Mindenki megvan? - nézett bele a visszapillantóba a sofőrünk.
- Most akkor ti együtt vagytok? - kérdezte hirtelen Mel, mire meglepődve fordultam hátra.
- Hát... azt hiszem igen. Henry? - kérdeztem azért a biztonság kedvéért, aki félrebiccentett fejjel rám mosolygott.
- Amíg ki nem készíti teljesen az idegeimet, addig igen. - válaszolta meg a kérdést űberromantikusan, Peny pedig hátul nevetgélt.
- Héhéhé, mi az, hogy ÉN készítem ki a TE idegeidet? - háborodtam fel, de Henry csak legyintett.
- Oké, akkor az asszony kívánságára, együtt leszünk, míg kölcsönösen ki nem akasztjuk a másikat. Így jobb? - kérdezte, és ráfordult a főutcára.
- Asszony hát, te hímsoviniszta... - morogtam, Henry viszont megkérte Peny-t, hogy szóljon, melyik a barátnője háza.
- Ez itt. - mutatott egy óriási épületre, mire leesett az állam, Henry pedig lehúzódott az útról.
- Ez? Ez nem ház, ez palota. - tátottam a számat, ahogy a kétemeletes épületre néztem, amit hosszú kocsibejáró előzött meg. Brutálisan kitűnt a környékben lévő többi ház közül.
- Hát... - vonta meg apró vállát Peny. - Köszönöm, hogy elhoztatok. - szállt ki az autóból, én pedig követtem.
- Peny, ha úgy érzed, haza akarsz jönni, azonnal hívj fel. Ne indulj egyedül haza, várd meg, míg Henryvel elugrunk érted. Rendben? - véstem jól az agyába, ő pedig bólintott. - Érezd jól magad. - adtam neki egy puszit, majd belépett a kapun, és az hatalmas ház felé lépkedett.
Miután Melt is kitettük a Holt háznál, a város felé vettük az irányt.
- Lakást akartok, vagy házat? Meg külön szobával, gondolom... de a városban, vagy kicsit kijjebb... - kezdtem bombázni Henryt a kérdéseimmel, aki láthatóan megdöbbent.
- Te jó ég, nyugi Duracell nyuszi, egyenlőre az árnak megfelelő lakásajánlatot kérek, aztán választunk párat, és jövőhéten leutazunk Londonba, hogy megnézzük őket élőbe is. Egyenlőre ügynököt keresek, aki segíthet az ilyen dolgokban, majd később elpasszolni a mostani házunkat.- magyarázta, mire alább hagyott a lelkesedésem. Ez így nem buli.
- Sajnálom, Helena ezt nem mondta? - kérdezte aggódva, én pedig fanyalogtam.
- Talán említette, de mindegy. Mostmár bemegyek veled. - nyitottam ki az ajtót, miután leparkolt a kis vöröstéglás ház előtt, ahol széles táblán hirdette magát a cég, "Rightmove".
- Gyere. - nyújtotta a karját Henry, majd összekulcsolt kezekkel beléptünk az irodába, ahol több dolog történt egyszerre.
Éreztem, hogy Henry megfeszül mellettem, én leesett állal néztem a velünk szemben álló illetőre, aki viszont vigyorogva nézte a barátomat.
- Ó, Henry! - libegett át a helyiségen Gretchen és az ő sűrű göndör haja, hogy aztán az emlegetett nyakába ugorjon, aki azonnal a reakciómat leste. Ha pedig mindez nem lett volna elég, egy gyönyörű kegyelemdöféssel minden gyorsan felépített boldogságomat romokba döntötte. - Képzeld, felvettek a Szent Martinsba, költözök Londonba!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése