Második rész: 4.

Nem tudom, hány óra lehet. A függöny nincs teljesen összehúzva az ablaknál. Hunyorogva tekintgetek kifelé, de csak a sötétség vesz körül.
Szóval éjjel van. Kelleni fog pár nap, míg visszaszokik a szervezetem az itt levő időzónához.
Elszakítom a szemem az ablaktól, és megpillantom magam mellett Bent.
Úgy alszik, mint egy kisfiú, egyik karja a derekamon pihen. Közel van hozzám. Túl közel.
Akármennyire is aranyosan alszik, akármennyire is vonza a szemem az enyhén szétnyílt ajkai, muszáj hátrébb húzódnom.
Sokszor figyeltem Gabrielt alvás közben. Békét sugárzott, és az én reggeleimet is beragyogta. Tudtam, hogy néha már felkelt, mikor néztem. De nem szólt semmit, csak mosolygott. S ez a mosoly egész napra való erőt adott.
Ben fekete haja belelóg a szemébe. Vastagabb szája van, mint Gabrielnek. Karján az izmok megfeszülnek.
Nem vagyok normális. A legjobb fiú  barátomat hasonlítgatom a volt szerelmemhez, aki jelenleg kómában fekszik.
Arrébb húzódok, hirtelen kellemetlenül érzem magam a közelében. Pedig akármennyire is fáradt voltam, emlékszem, hogy én kértem maradásra.
Hirtelen egy hang a fejemben azt mondja, hogy rossz ötlet ideiglenesen ideköltöznöm. Másfelől viszont hova mennék? Sara kollégiumban van, Peter pedig a féltestvérével bérel együtt lakást, nem terhelhetem őket.
Nincs más választásom, itt kell maradnom, ha Gabriel közelében szeretnék maradni.
Csak azért akarom, hogy Ben a közelemben legyen, mert neki is szüksége van rám.
Óvatosan lefejtem a kezét a derekamról, szerencsére nem ébredt fel. Nekem viszont sétálnom kell egyet a szabad levegőn, vagy legalább kimenni a teraszra. Beszélnem kellene Sara-val, de az éjszaka közepén nem hívhatom fel.
Arra van szükségem, hogy egy kis időre ne gondoljak semmire.
A teraszra kilépve felnézek az égre. Felhőtlen az ég,  csillagok terítik az égboltot.
- Az a három ott képezi az Orion-övet. - mutatta Gabriel, mikor először kifeküdtünk a kocsi platójára az éjszaka közepén. Egy buliból tartottunk haza, de egyikünk sem volt még álmos, telihold világította be az eget. Hideg éjszaka volt, de egymás mellé kuporodva melegítettük a másikat.
- Van itt egy néhány csillag, melyik háromra gondolsz? - akárhogy nézelődtem, nem értettem, melyikre gondol.
- Az ott. - mutatott az ég felé, én pedig nagy nehezen megtaláltam a nevezett csillagképet.
- Honnan tudsz te ilyeneket? - kérdeztem csodálkozva.
- A legtöbbet a nagyapám mutatta. Érdeklődött a csillagászat iránt. Egyébként ez a kedvenc csillagképem.
- Miért? - el sem tudtam képzelni, hogy valakinek még kedvence is lehet.
- Mert egyszerű, s mégis nehéz megtalálni. Pont, mint az életben minden olyan dolgot, ami fontos számodra.
A szakításunk után is mindig ezt a csillagképet kerestem, nem volt ez máshogy most sem. Ahogy megtaláltam, egy könnycsepp gördült végig az arcomon. A hideg miatt megborzongtam.
- Meg fogsz fázni. - szólt az ajtóból egy hang, mire összerezzentem. Megfordulva találkozott a tekintetem Bennel, nekidőlt az ajtófélfának, kezét keresztbe tette. Haja a homlokára hullott, inge felül kigombolódott, így szabadon hagyva mellkasát.
A kezem akaratom ellenére is bizseregni kezdett, de elnyomtam ezt a késztetést.
- Ne haragudj, nem akartalak felkelteni. - szabadkoztam, miközben közelebb léptem hozzá. Csak a fejét rázta.
- Nem baj, úgyis ideje visszamennem a szobámba. - lökte el magát az ajtótól. Még utoljára rám nézett, majd elindult ki a szobából.
Utána akartam szólni, hogy maradjon, de aztán  a józan ész győzedelmeskedett. Halkan becsukta maga után az ajtót.
A szél fújdogált, a kezem libabőrös lett.
Befészkeltem magam az ágyba, azonban a remegés nem múlt el.
Előtört belőlem minden fájdalom, amit próbálok napközben elnyomni.
Sírni kezdtem.