Lélekszakadva rohantunk a kórházba. Ben vezette az autót, én pedig kapaszkodtam, ahol csak tudtam.
Amíg nem láttuk, milyen állapotban van, egyikünk se mert örülni. Szerencsére nem volt forgalom, túlságosan reggel van még, és ha jól számolom, Ben eddig három piroson hajtott át.
Emlékszem, régebben az apját akarta így bosszantani, összeszedett egy csomó büntetést. De az apja nem szólt semmit, csak kifizette a számlákat, és vett egy újabb autót Bennek.
Ők egy ilyen fura család.
A kórterem előtt ott állt Sara, Mr. és Mrs. Walters, egy orvossal beszéltek.
- ... nem szabad megterhelni, még próbáljuk felmérni a károkat... - nem bírtam ki, az idegesség elvette az eszem.
- Károkat? - szóltam közbe. - Milyen károkat?
- Rebecca. - sziszegte Sara, de nem érdekelt.
- Esetleges agyi sérüléseket, amnéziát, bevérzéseket... - fordult felém az orvos, szerencsére nem haragudott meg a kíváncsiságomért.
- És... mikor lehet vele már beszélni? - kérdezte Ben, miközben óriási, meleg kezeivel megfogta a vállam. Talán, hogy ne legyek ennyire hiperaktív, talán, hogy magát támassza.
- A kivizsgálás el fog tartani egy ideig, kérem, legyenek türelemmel.
Én leroskadtam egy székbe, Ben mellettem ugyanígy tett. Az arcát a kezébe temette.
- Nyugi, nem lesz baj. - simítottam meg a hátát.
- Tudom... csak olyan bonyolultnak tűnik most minden... - nézett rám, és a szemébe nézve rájöttem: minden megváltozott. Ő sosem volt ilyen komoly, általában minden csajt a poénjaival szedett fel. Ő volt az ügyeletes fiú, ha Sarat vagy engem meg kellett védeni. Ben volt a nagy maci, aki hazavitt minket Saraval, mikor mi túllőttük az alkohol mennyiséget. Ben volt az, aki felvidított, miközben a világ másik felén voltam. Ő az, aki mégis rengeteg mindent tud rólam.
S én soha nem köszöntem meg neki semmit.
A gyönyörű szép szemeibe nézve legszívesebben átölelném, és többet nem engedném el.
De az alkalom elillan, Sara lép mellénk.
- Rebecca, itt van Aaron. - súgja nekem, mire bennem megáll az ütő.
Én is balra pillantok, amerre Sara néz. Tényleg felénk jön, diadalittas vigyorral a képén. Ez a vigyor nagyon mérgessé tett.
- Sara, nem mosnál be neki? - sziszegtem.
- Akármennyire is megérdemelné, nem tehetem, ugyanis nem ellenkeztél aznap ellene, és még le is léptél. Egy szóval kivételes módon, ügyesen megoldottad. Az, hogy vigyorog, ne érdekeljen, valószínűleg tegnap este már le is cserélt.
Mondhatnám, hogy az akaraterőm tartott a helyemen, de nem igaz. Ben kulcsolta rá az ujjait az enyéimre, és tartott a széken erővel. Aaron csak elhaladt előttünk, nem szólt oda semmit, így összeszedtem magam, és az igazi probléma felé figyeltem: Gabriel.
Egész délelőtt ott voltunk, néha valamelyikünk elment kávéért, másikunk pedig sétálgatott fel-alá. Közben Peter is megérkezett, így együtt vártuk a fejleményeket. Tizenegy körül aztán odalépett az őszhajú doki.
- Nos, túl van a nehezén, a baleset körülményeire nem emlékszik, de ez teljesen érthető. Gyenge, ezért kérem, hogy csak 1-2 percre menjenek be hozzá. - fordult Gabriel szülei felé. - Önök pedig menjenek haza pihenni, máskor is be tudnak menni hozzá. - ezt már nekünk mondta.
- Még mit nem.- azt hiszem, csak én hallottam Bent, mert mindenki megértően bólogatott, Peter pedig megkönnyebbülten felsóhajtott.
Én azonban addig nem akartam örülni, amíg nem beszéltem Gabriellel. Ha egész nap ott kell ülnöm, akkor megteszem.
Gabriel szülei beöltöztek és bementek. Mrs. Walters erős nő, de az ablakon keresztül is láttam, ahogy elsírja magát. Mr. Walter megsimította a fia karját.
Könny szökött a szemembe.
-Hej. - fogta meg a vállam Peter. - vége van. Meggyógyul, és újra minden jó lesz. - nem bírtam tovább, elsírtam magam. Ahogy Peter megölelt, a válla felett Ben-t pillantottam meg. Ő sem volt túl jó állapotban.
A szülők kijöttek, Ben pedig bement. Visszafojtott lélegzettel figyeltem a két fiút. Gondolom Ben elmondja, hogy az ő hibájából történt minden, Gabriel pedig megnyugtatja, hogy nem igaz.
Akaratlanul is Bent figyelem, nem pedig Gabrielt. Ben végül kilép az ajtón, őszinte mosollyal az arcán, amit napok óta nem láttam, az előtt is csak webkamerán keresztül, amitől kihagy a szívem, és megremeg a lábam.
Nem értem, miért reagálok így.
De a következő pillanatban ér a sokk.
- Reb, Gabriel beszélni akar veled.
Amíg nem láttuk, milyen állapotban van, egyikünk se mert örülni. Szerencsére nem volt forgalom, túlságosan reggel van még, és ha jól számolom, Ben eddig három piroson hajtott át.
Emlékszem, régebben az apját akarta így bosszantani, összeszedett egy csomó büntetést. De az apja nem szólt semmit, csak kifizette a számlákat, és vett egy újabb autót Bennek.
Ők egy ilyen fura család.
A kórterem előtt ott állt Sara, Mr. és Mrs. Walters, egy orvossal beszéltek.
- ... nem szabad megterhelni, még próbáljuk felmérni a károkat... - nem bírtam ki, az idegesség elvette az eszem.
- Károkat? - szóltam közbe. - Milyen károkat?
- Rebecca. - sziszegte Sara, de nem érdekelt.
- Esetleges agyi sérüléseket, amnéziát, bevérzéseket... - fordult felém az orvos, szerencsére nem haragudott meg a kíváncsiságomért.
- És... mikor lehet vele már beszélni? - kérdezte Ben, miközben óriási, meleg kezeivel megfogta a vállam. Talán, hogy ne legyek ennyire hiperaktív, talán, hogy magát támassza.
- A kivizsgálás el fog tartani egy ideig, kérem, legyenek türelemmel.
Én leroskadtam egy székbe, Ben mellettem ugyanígy tett. Az arcát a kezébe temette.
- Nyugi, nem lesz baj. - simítottam meg a hátát.
- Tudom... csak olyan bonyolultnak tűnik most minden... - nézett rám, és a szemébe nézve rájöttem: minden megváltozott. Ő sosem volt ilyen komoly, általában minden csajt a poénjaival szedett fel. Ő volt az ügyeletes fiú, ha Sarat vagy engem meg kellett védeni. Ben volt a nagy maci, aki hazavitt minket Saraval, mikor mi túllőttük az alkohol mennyiséget. Ben volt az, aki felvidított, miközben a világ másik felén voltam. Ő az, aki mégis rengeteg mindent tud rólam.
S én soha nem köszöntem meg neki semmit.
A gyönyörű szép szemeibe nézve legszívesebben átölelném, és többet nem engedném el.
De az alkalom elillan, Sara lép mellénk.
- Rebecca, itt van Aaron. - súgja nekem, mire bennem megáll az ütő.
Én is balra pillantok, amerre Sara néz. Tényleg felénk jön, diadalittas vigyorral a képén. Ez a vigyor nagyon mérgessé tett.
- Sara, nem mosnál be neki? - sziszegtem.
- Akármennyire is megérdemelné, nem tehetem, ugyanis nem ellenkeztél aznap ellene, és még le is léptél. Egy szóval kivételes módon, ügyesen megoldottad. Az, hogy vigyorog, ne érdekeljen, valószínűleg tegnap este már le is cserélt.
Mondhatnám, hogy az akaraterőm tartott a helyemen, de nem igaz. Ben kulcsolta rá az ujjait az enyéimre, és tartott a széken erővel. Aaron csak elhaladt előttünk, nem szólt oda semmit, így összeszedtem magam, és az igazi probléma felé figyeltem: Gabriel.
Egész délelőtt ott voltunk, néha valamelyikünk elment kávéért, másikunk pedig sétálgatott fel-alá. Közben Peter is megérkezett, így együtt vártuk a fejleményeket. Tizenegy körül aztán odalépett az őszhajú doki.
- Nos, túl van a nehezén, a baleset körülményeire nem emlékszik, de ez teljesen érthető. Gyenge, ezért kérem, hogy csak 1-2 percre menjenek be hozzá. - fordult Gabriel szülei felé. - Önök pedig menjenek haza pihenni, máskor is be tudnak menni hozzá. - ezt már nekünk mondta.
- Még mit nem.- azt hiszem, csak én hallottam Bent, mert mindenki megértően bólogatott, Peter pedig megkönnyebbülten felsóhajtott.
Én azonban addig nem akartam örülni, amíg nem beszéltem Gabriellel. Ha egész nap ott kell ülnöm, akkor megteszem.
Gabriel szülei beöltöztek és bementek. Mrs. Walters erős nő, de az ablakon keresztül is láttam, ahogy elsírja magát. Mr. Walter megsimította a fia karját.
Könny szökött a szemembe.
-Hej. - fogta meg a vállam Peter. - vége van. Meggyógyul, és újra minden jó lesz. - nem bírtam tovább, elsírtam magam. Ahogy Peter megölelt, a válla felett Ben-t pillantottam meg. Ő sem volt túl jó állapotban.
A szülők kijöttek, Ben pedig bement. Visszafojtott lélegzettel figyeltem a két fiút. Gondolom Ben elmondja, hogy az ő hibájából történt minden, Gabriel pedig megnyugtatja, hogy nem igaz.
Akaratlanul is Bent figyelem, nem pedig Gabrielt. Ben végül kilép az ajtón, őszinte mosollyal az arcán, amit napok óta nem láttam, az előtt is csak webkamerán keresztül, amitől kihagy a szívem, és megremeg a lábam.
Nem értem, miért reagálok így.
De a következő pillanatban ér a sokk.
- Reb, Gabriel beszélni akar veled.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése