A randevúk és párkapcsolatok napja. Csak nem számomra.
Úgy tűnik nekem már nem lesz normális reggelem a táborban. Emma reggel négykor állított be, vihogva és Christian-nal még vagy egy órán át búcsúzkodtak az ajtóban (szavak nélkül). Hiába próbáltam visszaaludni, csak forgolódtam. Később Peter rontott be, és ekkor már Sara is kiakadt, de a barátomat nem érdekelte.
- Reb', ma randim lesz! - ugrált az ágyamon, a feje szinte világított az izgatottságtól, én pedig inkább felkeltem, nem birtam tovább. De azért örültem a sikerének.
- Ki az illető? - kérdeztem bágyadtan.
- Victor...ria - javította ki magát gyorsan, miközben rájött, hogy rajtam kívül mások is vannak a szobában, akik nincsenek tisztában a nemi identitásával.
- S mikor?
- Délután a tónál. Az egész tábor levonul.
Szóval ez a napi program, oké.
- Mindjárt elolvadok, ez olyan romantikus, de nem lehetne, hogy egy női szobába korán reggel ne legyen fiú? - Sara felült az ágyában, és enyhe célzást tett, hogy Peter húzzon vissza a saját lakrészébe.
- Találkozunk reggelinél - mosolyogtam rá, majd figyeltem, ahogy elmegy.
Sara kiment a fürdőbe, Emma olyan boldog volt, hogy dobálta magát az ágyban (elég furcsa jelenet volt, pont mint a horror filmekben az áldozatok), Sue pedig a cuccait szedegette össze.
- Pszt. - felém fordult. - Tegnap? - Csak forgatta a szemeit.
- Nem érdekel. Nem és nem. - inkább magának mondogatta.
Mantra-királynő lesz. Még a végén beválik.
Délután aztán mégis szerencséje volt. De erről később.
Reménykedtem, hogy Gabriel reggel meglátogat, de aztán mégis egyedül indultam reggelizni. Ott Peter szinte percenként felpattant, úgy viselkedett, mintha energiaitalt ivott volna kávéval. Pedig enni se evett. A kezével dobolt az asztalon (halálra idegesített vele), térde remegett.
Közben Tom a derekamat fogta, amiről én szépen levettem a kezét, de nem sértődött meg, áttette a kezét a vállamra. S persze ömlöttek a szavak a szájából, amiből én most sem értettem semmit.
Nem adja fel.
- Alig várom, hogy délután lássalak a parton bikiniben. - épp tejet ittam, úgyhogy elég komoly köhögés tört rám. Peter a hátamat ütögette, úgy, hogy majdnem belefejeltem az asztalba.
- A... mivan? - köhögtem ki.
- Tudod... délután mindenki lemegy a partra, buli lesz, meg fürdés, meg minden - villantotta rám hófehér (jó a fogorvosa) mosolyát. - megpillanthatod majd csodás felsőtestemet... - Peter mellettem megállt a dobolással, én pedig akaratlanul is elnevettem magam, amivel azt hiszem kicsit megsértettem Tomot. De nem egy agytröszt, gyorsan túltette magát a dolgon.
- Nem akarlak elkeseríteni, de én nem valószínű, hogy lent leszek ma.
- Me'? - egyre inkább érzem, ahogy mellette ülve az intelligenciahányadosom hullámvasútként zuhan.
- Mert fáj a bokám. - majd felállva otthagytam őket.
Tényleg fájt, de közel sem annyira, hogy ne mehessek le a partra. Igazából kíváncsi voltam Gabriel tervére, és semmi kedvem nem volt fürdőruhában flangálni a többi táborozó előtt. Anyám kedvéért elhoztam, de tényleg csak az ő kedvéért.
Elindultam egyenesen az orvosiba, ahol nem mondtak semmi extrát, járkáljak, ha birok, kössem, ennyi. Adtak egy krémet, hogy azzal kenjem, ha elkezd sajogni.
A tábor kiürült, bár ma csak ebédig dolgozik mindenki. Gabriel nem jelentkezett, gondolom ő is kiment az építkezésre. Kicsit rosszul esett, de próbáltam reális maradni (elég nehéz), és nem mindig a magam dolgát nézni. Végtére is nem a barátom (sajna), nem kell minden lépéséről tudnom.
Visszaértem a házikóhoz, és a fényképezőgépet meglátva hirtelen ötlet fogott el. Hosszú út lesz, de nem érdekelt, elindultam az építkezésre. Körülbelül 20 lépésenként meg kellett állnom, és majdnem egy órámba telt az emígy húsz perces út, de megérkeztem. Néhányan odapillantottak, szerencsétlenségemre lányok.
- Te mégis mit akarsz? - Northynak gyorsan megsúgták érkezésemet, így odaüvöltött a telek másik végből. Kultúráltan. Amolyan 21-ik századian. Gabriel is felkapta a fejét, épp egy létrán állt.
Válaszképpen csak felmutattam a fényképezőgépet, eléggé lefárasztott az ide út, nem volt kedvem még összebalhézni is. A lányok összenéztek, ami azért eléggé filmbe illő jelenet volt, Gabriel pedig odajött hozzám.
- Neked nem a dokinál kellene lenned?
- Tíz perc alatt lerázott. - mosolyogtam és végignéztem rajta. Elég jól nézett ki. Mint mindig.
- Mennyi idődbe telt ideérni? - mosolygott huncutul.
- Majdnem egy óra.
-Nemsemmi vagy. - ezt az ő szájából hallani olyan, mint megnyerni a Tour de France-t. - de megint le fogsz égni.
Basszus, nem hoztam az ingét, pedig az eszembe volt.
- Nembaj, úgysem maradunk sokáig. Menny vissza, a többiek csúnyán néznek. - mögé pillantva rájöttem, hogy áll a munka. Ő is rájött erre, úgyhogy intett, és visszafutott, fel a létrára.
A lányok beindultak, direkt meglöktek, mikor fényképeztem, vagy épp belementek a képbe. A bocsánatkérésük olyan őszinte volt, mint a pankráció a TV-ben.
Számítottam e rá? Nem.
Érdekelt? Akkor még a legkevésbé sem.
Büszke voltam e magamra, hogy ilyen jól felfogással vagyok róluk? Nem kifejezhető.
Megebédeltünk, Ben az egyik felemen ült, Gabriel a másik oldalamon (nem vonta el a figyelmem, hogy összeér a lábunk), és valami közös barátjukról beszélgettek, mert mint megtudtam, legjobb haverok, azért is jöttek ide együtt. Nem nagyon tudtam hozzászólni a témához, és ők sem igazán tudtak beszélni, mert egyik feléről Northy szólt bele, másik felől valami szőke hajú csaj.
Ilyen csodálatos zűrzavarban telt az ebéd. Vissza indultunk a táborba.
Gabriel ismételten csodálatos hősiességéről tett tanúbizonyságot. Ugyanis megvárt.
- Bocsi, igyekszem...
- Ugyan már, ráérünk. - mosolygott rám, és ott folytattuk a beszélgetést, ahol tegnap abbahagytuk.
Számomra furcsa, hogy mennyire könnyen tudunk témák között csapongani, nevetni, vagy épp a világ történéseiről beszélni. Néha sikerül zavarba hoznom, akkor nagyon aranyosan reagál, elpirul (!!!!) és a haját túrja (wooooow, én is akarom).
Már nem voltunk messze a tábortól, de újra meg kellett állnom (már nagyon fájt a lábam). Gabriel is észrevette.
- Nem csak fáradt vagy, mi? - aggódva figyelt, én pedig megráztam a fejem. Eddig azt mondtam neki, hogy csak azért állok meg, de nem volt épp igaz. - Akkor gyere. - és elindult felém, én pedig hirtelen nem is jutottam szóhoz, nem értettem mit akar.
A következő pillanatban a lábam mögé nyúlt, és felkapott.
Na, most azért tisztázzuk, hogy nem vagyok nádszál vékony, és magas sem, ő pedig úgy kapott fel, mint egy krumplis zsákot.
- Ne viccelj, tegyél le. - akármennyire is szerettem volna a kezem a nyaka köré kulcsolni, inkább összefontam őket a mellkasom előtt. Az arca igen közel volt hozzám, láttam az orrán levő himlőfoltot, egy-két anyajegyet, és persze a rikító zöld szemeit. Ő csak mosolygott, és esze ágában sem volt letenni, én pedig hátrahajtottam a fejem, és úgy nevettem.
Hihetetlen volt.
Azonban a tábor bejáratánál addig kérleltem, hogy tegyen le, míg végül eleget adott a kérésemnek.
Ott már ment a sürgés-forgás, mindenki fürdőnadrágban és bikini felsőben volt.Ekkor jutott eszembe, hogy Gabriel is talán megy. Mintha megérezte volna, előbb szólalt meg.
- Lemegyek, de csak a mólóra, és te is jössz. - erre persze elvigyorogtam magam.
Említettem már, hogy beleestem?
Ó, ha nem, akkor jelzem: Beleestem Gabrielbe. Totál.
A szobámba beérve Emma nézegette magát a tükörben, Sara pedig akkor lépett ki a fürdőből. Körbenéztem, hogy hol van Sue, mikor megláttam, hogy épp a bőröndjét túrja fel. Odasántikáltam mellé.
- Mész?
- Megyek. Szebb leszek. Majd rám is úgy fog nézni... - szokásos beszéde kezd mostmár megijeszteni. Lehet, hogy Sara-ról ragadt rá valami.
- Rebecca, gondolom a herceggel jössz, hogy összetörjön pár szívet. - Az emlegetett hozzám szólt.
- Mindenki lemegy, én miért maradjak?
- Mondjuk, mert téged senki nem lát szívesen. - fogta össze a haját. Au, ez fájt.
Nem mondtam semmit, inkább csak megvontam a vállam, és átöltöztem. Egy laza farmersortot vettem fel egy fehér trikóval. A hajamat én is összefogtam, mert dögmeleg volt, de nem felejtettem el Gabriel ingét, így azt is odakészítettem.
Harangszóra gyülekeztünk, és együtt mentünk le. Peter jött oda mellém, egy fiúval. Nem volt nehéz rájönnöm, hogy Victorhoz van szerencsém. Peter arca ragyogott, és láttam, hogy Victor is eléggé fel van dobódva. Nem bírtam levakarni a vigyort a képemről, annyira helyesen néztek ki egymás mellett. Mármint furán, de azért helyesen.
Sue egy nagy kalapban (nem láttam a szobában, fogalmam sincs honnan szedte), bikini felsőben, és farmersorban vágtatott el mellettem, felém se nézett, és szerintem épp Austint tette féltékennyé.
14 éves. Tanul a kiscsaj.
Emma és Christian most is egymásba voltak bonyolódva, mondjuk beszélgetni még sose láttam őket, de biztos van közös témájuk.
Sara egy csapat lánnyal volt, ott volt Northy is, és ha jól láttam, Cecil, Gabriel tavalyi barátnője is ott lebzselt körülöttük.
Utóbbiról teljesen elfeledkeztem. Kicsit jobban megnézve nem is lehetnénk nagyobb ellentétek. Neki hosszú fekete haja van, nekem vörös és bundzsi. Ő magas, és elől is kegyes volt hozzá a sors, én alacsony, és hát nem segítettek meg az égiek. Ő menő cuccokban járkált, én meg abban, ami épp tetszett.
Ő társasági lény volt. Én nem.
Elromlott a hangulatom, és ezt Gabriel is észrevette, mikor odaért. Szótlan lettem. A fejembe ötlött egy kis gondolat, és nem akart onnan mozdulni.
Gabriel valóban akar tőlem valamit, vagy csak minden táborban felszed valakit?
Ott ment mellettem, nem próbált szóra bírni, várta, hogy megnyugodjak. Már lent voltunk a parton, mindenki megbolondult, helyet keresett, én csak mentem tovább a mólóra, remélve, hogy nem jön utánam. Kellett egy kis idő, míg mindent átgondolok.
A látvány, amiért eddig odavoltam, most, a rengeteg fiatallal valahogy "elromlott". Mindenki megvadulva szaladt el mellettem, bele a vízbe.
Ahoz a ponthoz értem, ahol Peterrel találkoztunk, és egyszerűen csak leültem. Nem néztem oda, de a szemem sarkából láttam, hogy Gabriel is elhelyezkedik mellettem.
- Elmondod végre?
- Csak gondolkodok. - nem néztem rá továbbra sem, mert már így is elvonta a figyelmem, hogy a térdünk összeért.
- Valami komoly dolog? Történt valami?
Történni történt. De ezt nem tudom neki megmagyarázni. Magamnak sem igazán.
- Nem, csak... csak fáradt vagyok - nyögtem ki végül, és lefeküdtem a mólóra. Szénné fogok égni.
Nem hinném, hogy elhitte, de nem hagyott ott. Nem kérdezgetett feleslegesen (tuti szétette a kíváncsiság), egyszerűen csak lehasalt mellém, kezeire ráhajtotta a fejét, és becsukta a szemét. Én is.
Így feküdtünk ott (miközben a lábam égett), talán egy óra hosszát. A többiek üvöltözése mintha egy alagúton keresztül jött volna.
A hülye gondolatok csak cikáztak az agyamban, és bár próbáltam minden pro érvet amellett hozni, hogy pl. most is itt fekszik mellettem, attól még az agyam egy kis része azt üzente, hogy "máshol lenne". Végül aztán megmakacsoltam magam, és rámosolyogtam Gabrielre. Nem aludt, mert visszamosolygott.
- Végig gondoltad?
- Végig.
- Mire jutottál?
- Semmi újra. - majd én is átfordultam a hasamra, és néztem a többieket. A lányok a fiúk nyakában ültek, mások kint napoztak.
- Nem megyünk egyet sétálni? - kérdezte Gabriel.
- Be akarsz csábítani az erdőbe? - mosolyogtam rá, ő pedig elnevett
- Gondoltam a parton, de ha szeretnéd... - mosolygott rám huncutul.
- Oké, akkor part.
Életveszélyes volt. Vagy lecsaptak vízzel, vagy embereket kellett átlépni, esetleg előttem szaladtak el, vagy találtak el labdával. Mindenki Gabriellel akart beszélni, vagy becsábítani a vízbe, vagy a lányok hirtelen kihúzták magukat. Gabriel udvariasan visszautasított mindent, és mindenkit.
Tom is odaszaladt hozzánk, egyből átkarolta a vállam, és magyarázni kezdett. Gabriel pillantása kitöröltette velem az összes rossz gondolatomat, ugyanis összeráncolt szemöldökkel figyelte a fiút, és látszott rajta, hogy nagyon nem tetszik neki amit lát. Én persze vigyorogtam. Ki nem tenné?
Tom már a derekamat fogta, mikor Gabriel hirtelen közbeszólt, hogy menni szeretnénk, úgyhogy Tom elbúcsúzott egy "vacsinál tali" felszólalással visszaszaladt a vízbe.
- Vele ülsz? - sandított rám Gabriel csúnya pillantással, amit egyébként én nagyon élveztem. Én csak megvontam a vállam. -Peter szobatársai.
- Én a helyedben nem barátkoznék vele.
- De nem vagy a helyemben. - oké, nagyon szórakoztatott, hogy meg akar védeni. Ekkor megragadta a kezem (wow), és szembefordított magával.
- Rebecca, én ismerem Tomot tavalyról, és nem akarok neked rosszat... - mondta, mélyen a szemembe nézve. Ez komoly érv volt, meg persze a szemei megbűvöltek. És az sem elhanyagolható érv, hogy a kezemet fogta. Nagy nehezen összeszedtem magam.
- Nem akarok tőle semmit, úgyhogy nem kell aggódnod.
- Én arra kérlek, hogy egyáltalán ne találkozz vele. - na, ez azért már kezdett komoly lenni.
- Már bocs, de velük ülök! Máshol meg már megteltek a helyek.
- Ülj át hozzánk. - wow, kecsegtető volt, de józannak kellett maradnom.
-Nem hagyom ott Petert.
- Ugyan, ahogy elnézem, ő sem ott fog ülni...-mutatott a hátam mögé, és én is arra néztem. Nos, igen, a fák árnyékában két fiú talált egymásra. Csak az igazán éles szeműek láthatták.
- Oké, de már így is én vagyok az első számú közellenség...- erre elnevette magát.
- Nem tudom miről beszélsz. - fűzte még hozzá., majd elindultunk a parton, én pedig magyarázkodni kezdtem, hogy miatta az összes lány a pokolba kíván, ő pedig röhögve sétált tovább, majd témát váltott.
A fürdés egészen sötétedésig tartott, mindenki fáradtan indult vissza a táborba. De a fiatal olyan teremtmény, ami gyors regenerálódásra képes, így az esti diszkóra már mindenki toppon volt, ébren és frissen. A lábaim kegyetlenül leégtek, Gabriel ki is nevetett, de azért szerzett tejfölt a konyháról, így kint a padon beszélgettünk és röhögtünk, hogy mennyire büdös van. Egy csapat lány jelent meg, és bár senki nem kérte őket, csatlakoztak hozzánk.
Annyira gyorsan és sokat beszéltek, hogy fogalmam sincs miről volt szó, de végül valahogy megkérték Gabrielt, hogy hozzon nekik vizet, így a fiú felállt, és otthagyott. Velük. Tudtam, hogy gáz lesz. De nem tudtam befogni a szám. Természetesen Northy volt a királynő.
- Nem tudom, hogy tudod magadnál tartani, de hidd el, meg fog unni, vagy épp meg fog utálni, és sírhatsz majd.
Őszintén megmondva, ütősebb szövegre számítottam, de nem lehetett ő sem túl okos. Érdekes, miért nem jönnek össze Tom-mal?
- Northy, én nem tudom, mivel bántottalak meg, de azt hiszem az, hogy kivel barátkozok, nem tartozik rád, mert számomra vad idegen vagy a barátnőiddel együtt.
- Ó, szóval csak barátok vagytok? Akkor nem zavarna, ha ráhajtanék? - kérdezte gonosz mosollyal.
Erre nem tudtam mit válaszolni, és ezt ő is nagyon jól tudta. Hallgatásom mindent elárult, ő pedig erre a vallomásra várt.
Teljes gőzerővel rá fog hajtani Gabrielre. S Northy nagyon hasonlít Cecill-re.
Gabriel visszaért egy csomó pohárral, és mosolyogva átnyújtott nekem egyet. Nem tudtam ránézni, Norhy pedig épp a karját simította végig. Elkapott a fuldoklás, mert láttam, hogy Gabriel mosolyogva beszélget velük.
- Gabriel, én megyek. - szóltam csak oda, és már elindultam, de utánam szólt.
- Várj már, elkísérlek.
- Nem kell, maradj itt, és beszélgess nyugodtan. - olyan él volt a hangomban, ami még engem is meglepett, Gabrielt meg pláne.
- Valami baj van, ugye? Délután is kivoltál...
- Nincs baj, csak nem kell, hogy elkísérj, reggel találkozunk, szia.- majd elindultam a másik irányba, és titkon reméltem, hogy utánam jön.
Nem jött.
Úgy tűnik nekem már nem lesz normális reggelem a táborban. Emma reggel négykor állított be, vihogva és Christian-nal még vagy egy órán át búcsúzkodtak az ajtóban (szavak nélkül). Hiába próbáltam visszaaludni, csak forgolódtam. Később Peter rontott be, és ekkor már Sara is kiakadt, de a barátomat nem érdekelte.
- Reb', ma randim lesz! - ugrált az ágyamon, a feje szinte világított az izgatottságtól, én pedig inkább felkeltem, nem birtam tovább. De azért örültem a sikerének.
- Ki az illető? - kérdeztem bágyadtan.
- Victor...ria - javította ki magát gyorsan, miközben rájött, hogy rajtam kívül mások is vannak a szobában, akik nincsenek tisztában a nemi identitásával.
- S mikor?
- Délután a tónál. Az egész tábor levonul.
Szóval ez a napi program, oké.
- Mindjárt elolvadok, ez olyan romantikus, de nem lehetne, hogy egy női szobába korán reggel ne legyen fiú? - Sara felült az ágyában, és enyhe célzást tett, hogy Peter húzzon vissza a saját lakrészébe.
- Találkozunk reggelinél - mosolyogtam rá, majd figyeltem, ahogy elmegy.
Sara kiment a fürdőbe, Emma olyan boldog volt, hogy dobálta magát az ágyban (elég furcsa jelenet volt, pont mint a horror filmekben az áldozatok), Sue pedig a cuccait szedegette össze.
- Pszt. - felém fordult. - Tegnap? - Csak forgatta a szemeit.
- Nem érdekel. Nem és nem. - inkább magának mondogatta.
Mantra-királynő lesz. Még a végén beválik.
Délután aztán mégis szerencséje volt. De erről később.
Reménykedtem, hogy Gabriel reggel meglátogat, de aztán mégis egyedül indultam reggelizni. Ott Peter szinte percenként felpattant, úgy viselkedett, mintha energiaitalt ivott volna kávéval. Pedig enni se evett. A kezével dobolt az asztalon (halálra idegesített vele), térde remegett.
Közben Tom a derekamat fogta, amiről én szépen levettem a kezét, de nem sértődött meg, áttette a kezét a vállamra. S persze ömlöttek a szavak a szájából, amiből én most sem értettem semmit.
Nem adja fel.
- Alig várom, hogy délután lássalak a parton bikiniben. - épp tejet ittam, úgyhogy elég komoly köhögés tört rám. Peter a hátamat ütögette, úgy, hogy majdnem belefejeltem az asztalba.
- A... mivan? - köhögtem ki.
- Tudod... délután mindenki lemegy a partra, buli lesz, meg fürdés, meg minden - villantotta rám hófehér (jó a fogorvosa) mosolyát. - megpillanthatod majd csodás felsőtestemet... - Peter mellettem megállt a dobolással, én pedig akaratlanul is elnevettem magam, amivel azt hiszem kicsit megsértettem Tomot. De nem egy agytröszt, gyorsan túltette magát a dolgon.
- Nem akarlak elkeseríteni, de én nem valószínű, hogy lent leszek ma.
- Me'? - egyre inkább érzem, ahogy mellette ülve az intelligenciahányadosom hullámvasútként zuhan.
- Mert fáj a bokám. - majd felállva otthagytam őket.
Tényleg fájt, de közel sem annyira, hogy ne mehessek le a partra. Igazából kíváncsi voltam Gabriel tervére, és semmi kedvem nem volt fürdőruhában flangálni a többi táborozó előtt. Anyám kedvéért elhoztam, de tényleg csak az ő kedvéért.
Elindultam egyenesen az orvosiba, ahol nem mondtak semmi extrát, járkáljak, ha birok, kössem, ennyi. Adtak egy krémet, hogy azzal kenjem, ha elkezd sajogni.
A tábor kiürült, bár ma csak ebédig dolgozik mindenki. Gabriel nem jelentkezett, gondolom ő is kiment az építkezésre. Kicsit rosszul esett, de próbáltam reális maradni (elég nehéz), és nem mindig a magam dolgát nézni. Végtére is nem a barátom (sajna), nem kell minden lépéséről tudnom.
Visszaértem a házikóhoz, és a fényképezőgépet meglátva hirtelen ötlet fogott el. Hosszú út lesz, de nem érdekelt, elindultam az építkezésre. Körülbelül 20 lépésenként meg kellett állnom, és majdnem egy órámba telt az emígy húsz perces út, de megérkeztem. Néhányan odapillantottak, szerencsétlenségemre lányok.
- Te mégis mit akarsz? - Northynak gyorsan megsúgták érkezésemet, így odaüvöltött a telek másik végből. Kultúráltan. Amolyan 21-ik századian. Gabriel is felkapta a fejét, épp egy létrán állt.
Válaszképpen csak felmutattam a fényképezőgépet, eléggé lefárasztott az ide út, nem volt kedvem még összebalhézni is. A lányok összenéztek, ami azért eléggé filmbe illő jelenet volt, Gabriel pedig odajött hozzám.
- Neked nem a dokinál kellene lenned?
- Tíz perc alatt lerázott. - mosolyogtam és végignéztem rajta. Elég jól nézett ki. Mint mindig.
- Mennyi idődbe telt ideérni? - mosolygott huncutul.
- Majdnem egy óra.
-Nemsemmi vagy. - ezt az ő szájából hallani olyan, mint megnyerni a Tour de France-t. - de megint le fogsz égni.
Basszus, nem hoztam az ingét, pedig az eszembe volt.
- Nembaj, úgysem maradunk sokáig. Menny vissza, a többiek csúnyán néznek. - mögé pillantva rájöttem, hogy áll a munka. Ő is rájött erre, úgyhogy intett, és visszafutott, fel a létrára.
A lányok beindultak, direkt meglöktek, mikor fényképeztem, vagy épp belementek a képbe. A bocsánatkérésük olyan őszinte volt, mint a pankráció a TV-ben.
Számítottam e rá? Nem.
Érdekelt? Akkor még a legkevésbé sem.
Büszke voltam e magamra, hogy ilyen jól felfogással vagyok róluk? Nem kifejezhető.
Megebédeltünk, Ben az egyik felemen ült, Gabriel a másik oldalamon (nem vonta el a figyelmem, hogy összeér a lábunk), és valami közös barátjukról beszélgettek, mert mint megtudtam, legjobb haverok, azért is jöttek ide együtt. Nem nagyon tudtam hozzászólni a témához, és ők sem igazán tudtak beszélni, mert egyik feléről Northy szólt bele, másik felől valami szőke hajú csaj.
Ilyen csodálatos zűrzavarban telt az ebéd. Vissza indultunk a táborba.
Gabriel ismételten csodálatos hősiességéről tett tanúbizonyságot. Ugyanis megvárt.
- Bocsi, igyekszem...
- Ugyan már, ráérünk. - mosolygott rám, és ott folytattuk a beszélgetést, ahol tegnap abbahagytuk.
Számomra furcsa, hogy mennyire könnyen tudunk témák között csapongani, nevetni, vagy épp a világ történéseiről beszélni. Néha sikerül zavarba hoznom, akkor nagyon aranyosan reagál, elpirul (!!!!) és a haját túrja (wooooow, én is akarom).
Már nem voltunk messze a tábortól, de újra meg kellett állnom (már nagyon fájt a lábam). Gabriel is észrevette.
- Nem csak fáradt vagy, mi? - aggódva figyelt, én pedig megráztam a fejem. Eddig azt mondtam neki, hogy csak azért állok meg, de nem volt épp igaz. - Akkor gyere. - és elindult felém, én pedig hirtelen nem is jutottam szóhoz, nem értettem mit akar.
A következő pillanatban a lábam mögé nyúlt, és felkapott.
Na, most azért tisztázzuk, hogy nem vagyok nádszál vékony, és magas sem, ő pedig úgy kapott fel, mint egy krumplis zsákot.
- Ne viccelj, tegyél le. - akármennyire is szerettem volna a kezem a nyaka köré kulcsolni, inkább összefontam őket a mellkasom előtt. Az arca igen közel volt hozzám, láttam az orrán levő himlőfoltot, egy-két anyajegyet, és persze a rikító zöld szemeit. Ő csak mosolygott, és esze ágában sem volt letenni, én pedig hátrahajtottam a fejem, és úgy nevettem.
Hihetetlen volt.
Azonban a tábor bejáratánál addig kérleltem, hogy tegyen le, míg végül eleget adott a kérésemnek.
Ott már ment a sürgés-forgás, mindenki fürdőnadrágban és bikini felsőben volt.Ekkor jutott eszembe, hogy Gabriel is talán megy. Mintha megérezte volna, előbb szólalt meg.
- Lemegyek, de csak a mólóra, és te is jössz. - erre persze elvigyorogtam magam.
Említettem már, hogy beleestem?
Ó, ha nem, akkor jelzem: Beleestem Gabrielbe. Totál.
A szobámba beérve Emma nézegette magát a tükörben, Sara pedig akkor lépett ki a fürdőből. Körbenéztem, hogy hol van Sue, mikor megláttam, hogy épp a bőröndjét túrja fel. Odasántikáltam mellé.
- Mész?
- Megyek. Szebb leszek. Majd rám is úgy fog nézni... - szokásos beszéde kezd mostmár megijeszteni. Lehet, hogy Sara-ról ragadt rá valami.
- Rebecca, gondolom a herceggel jössz, hogy összetörjön pár szívet. - Az emlegetett hozzám szólt.
- Mindenki lemegy, én miért maradjak?
- Mondjuk, mert téged senki nem lát szívesen. - fogta össze a haját. Au, ez fájt.
Nem mondtam semmit, inkább csak megvontam a vállam, és átöltöztem. Egy laza farmersortot vettem fel egy fehér trikóval. A hajamat én is összefogtam, mert dögmeleg volt, de nem felejtettem el Gabriel ingét, így azt is odakészítettem.
Harangszóra gyülekeztünk, és együtt mentünk le. Peter jött oda mellém, egy fiúval. Nem volt nehéz rájönnöm, hogy Victorhoz van szerencsém. Peter arca ragyogott, és láttam, hogy Victor is eléggé fel van dobódva. Nem bírtam levakarni a vigyort a képemről, annyira helyesen néztek ki egymás mellett. Mármint furán, de azért helyesen.
Sue egy nagy kalapban (nem láttam a szobában, fogalmam sincs honnan szedte), bikini felsőben, és farmersorban vágtatott el mellettem, felém se nézett, és szerintem épp Austint tette féltékennyé.
14 éves. Tanul a kiscsaj.
Emma és Christian most is egymásba voltak bonyolódva, mondjuk beszélgetni még sose láttam őket, de biztos van közös témájuk.
Sara egy csapat lánnyal volt, ott volt Northy is, és ha jól láttam, Cecil, Gabriel tavalyi barátnője is ott lebzselt körülöttük.
Utóbbiról teljesen elfeledkeztem. Kicsit jobban megnézve nem is lehetnénk nagyobb ellentétek. Neki hosszú fekete haja van, nekem vörös és bundzsi. Ő magas, és elől is kegyes volt hozzá a sors, én alacsony, és hát nem segítettek meg az égiek. Ő menő cuccokban járkált, én meg abban, ami épp tetszett.
Ő társasági lény volt. Én nem.
Elromlott a hangulatom, és ezt Gabriel is észrevette, mikor odaért. Szótlan lettem. A fejembe ötlött egy kis gondolat, és nem akart onnan mozdulni.
Gabriel valóban akar tőlem valamit, vagy csak minden táborban felszed valakit?
Ott ment mellettem, nem próbált szóra bírni, várta, hogy megnyugodjak. Már lent voltunk a parton, mindenki megbolondult, helyet keresett, én csak mentem tovább a mólóra, remélve, hogy nem jön utánam. Kellett egy kis idő, míg mindent átgondolok.
A látvány, amiért eddig odavoltam, most, a rengeteg fiatallal valahogy "elromlott". Mindenki megvadulva szaladt el mellettem, bele a vízbe.
Ahoz a ponthoz értem, ahol Peterrel találkoztunk, és egyszerűen csak leültem. Nem néztem oda, de a szemem sarkából láttam, hogy Gabriel is elhelyezkedik mellettem.
- Elmondod végre?
- Csak gondolkodok. - nem néztem rá továbbra sem, mert már így is elvonta a figyelmem, hogy a térdünk összeért.
- Valami komoly dolog? Történt valami?
Történni történt. De ezt nem tudom neki megmagyarázni. Magamnak sem igazán.
- Nem, csak... csak fáradt vagyok - nyögtem ki végül, és lefeküdtem a mólóra. Szénné fogok égni.
Nem hinném, hogy elhitte, de nem hagyott ott. Nem kérdezgetett feleslegesen (tuti szétette a kíváncsiság), egyszerűen csak lehasalt mellém, kezeire ráhajtotta a fejét, és becsukta a szemét. Én is.
Így feküdtünk ott (miközben a lábam égett), talán egy óra hosszát. A többiek üvöltözése mintha egy alagúton keresztül jött volna.
A hülye gondolatok csak cikáztak az agyamban, és bár próbáltam minden pro érvet amellett hozni, hogy pl. most is itt fekszik mellettem, attól még az agyam egy kis része azt üzente, hogy "máshol lenne". Végül aztán megmakacsoltam magam, és rámosolyogtam Gabrielre. Nem aludt, mert visszamosolygott.
- Végig gondoltad?
- Végig.
- Mire jutottál?
- Semmi újra. - majd én is átfordultam a hasamra, és néztem a többieket. A lányok a fiúk nyakában ültek, mások kint napoztak.
- Nem megyünk egyet sétálni? - kérdezte Gabriel.
- Be akarsz csábítani az erdőbe? - mosolyogtam rá, ő pedig elnevett
- Gondoltam a parton, de ha szeretnéd... - mosolygott rám huncutul.
- Oké, akkor part.
Életveszélyes volt. Vagy lecsaptak vízzel, vagy embereket kellett átlépni, esetleg előttem szaladtak el, vagy találtak el labdával. Mindenki Gabriellel akart beszélni, vagy becsábítani a vízbe, vagy a lányok hirtelen kihúzták magukat. Gabriel udvariasan visszautasított mindent, és mindenkit.
Tom is odaszaladt hozzánk, egyből átkarolta a vállam, és magyarázni kezdett. Gabriel pillantása kitöröltette velem az összes rossz gondolatomat, ugyanis összeráncolt szemöldökkel figyelte a fiút, és látszott rajta, hogy nagyon nem tetszik neki amit lát. Én persze vigyorogtam. Ki nem tenné?
Tom már a derekamat fogta, mikor Gabriel hirtelen közbeszólt, hogy menni szeretnénk, úgyhogy Tom elbúcsúzott egy "vacsinál tali" felszólalással visszaszaladt a vízbe.
- Vele ülsz? - sandított rám Gabriel csúnya pillantással, amit egyébként én nagyon élveztem. Én csak megvontam a vállam. -Peter szobatársai.
- Én a helyedben nem barátkoznék vele.
- De nem vagy a helyemben. - oké, nagyon szórakoztatott, hogy meg akar védeni. Ekkor megragadta a kezem (wow), és szembefordított magával.
- Rebecca, én ismerem Tomot tavalyról, és nem akarok neked rosszat... - mondta, mélyen a szemembe nézve. Ez komoly érv volt, meg persze a szemei megbűvöltek. És az sem elhanyagolható érv, hogy a kezemet fogta. Nagy nehezen összeszedtem magam.
- Nem akarok tőle semmit, úgyhogy nem kell aggódnod.
- Én arra kérlek, hogy egyáltalán ne találkozz vele. - na, ez azért már kezdett komoly lenni.
- Már bocs, de velük ülök! Máshol meg már megteltek a helyek.
- Ülj át hozzánk. - wow, kecsegtető volt, de józannak kellett maradnom.
-Nem hagyom ott Petert.
- Ugyan, ahogy elnézem, ő sem ott fog ülni...-mutatott a hátam mögé, és én is arra néztem. Nos, igen, a fák árnyékában két fiú talált egymásra. Csak az igazán éles szeműek láthatták.
- Oké, de már így is én vagyok az első számú közellenség...- erre elnevette magát.
- Nem tudom miről beszélsz. - fűzte még hozzá., majd elindultunk a parton, én pedig magyarázkodni kezdtem, hogy miatta az összes lány a pokolba kíván, ő pedig röhögve sétált tovább, majd témát váltott.
A fürdés egészen sötétedésig tartott, mindenki fáradtan indult vissza a táborba. De a fiatal olyan teremtmény, ami gyors regenerálódásra képes, így az esti diszkóra már mindenki toppon volt, ébren és frissen. A lábaim kegyetlenül leégtek, Gabriel ki is nevetett, de azért szerzett tejfölt a konyháról, így kint a padon beszélgettünk és röhögtünk, hogy mennyire büdös van. Egy csapat lány jelent meg, és bár senki nem kérte őket, csatlakoztak hozzánk.
Annyira gyorsan és sokat beszéltek, hogy fogalmam sincs miről volt szó, de végül valahogy megkérték Gabrielt, hogy hozzon nekik vizet, így a fiú felállt, és otthagyott. Velük. Tudtam, hogy gáz lesz. De nem tudtam befogni a szám. Természetesen Northy volt a királynő.
- Nem tudom, hogy tudod magadnál tartani, de hidd el, meg fog unni, vagy épp meg fog utálni, és sírhatsz majd.
Őszintén megmondva, ütősebb szövegre számítottam, de nem lehetett ő sem túl okos. Érdekes, miért nem jönnek össze Tom-mal?
- Northy, én nem tudom, mivel bántottalak meg, de azt hiszem az, hogy kivel barátkozok, nem tartozik rád, mert számomra vad idegen vagy a barátnőiddel együtt.
- Ó, szóval csak barátok vagytok? Akkor nem zavarna, ha ráhajtanék? - kérdezte gonosz mosollyal.
Erre nem tudtam mit válaszolni, és ezt ő is nagyon jól tudta. Hallgatásom mindent elárult, ő pedig erre a vallomásra várt.
Teljes gőzerővel rá fog hajtani Gabrielre. S Northy nagyon hasonlít Cecill-re.
Gabriel visszaért egy csomó pohárral, és mosolyogva átnyújtott nekem egyet. Nem tudtam ránézni, Norhy pedig épp a karját simította végig. Elkapott a fuldoklás, mert láttam, hogy Gabriel mosolyogva beszélget velük.
- Gabriel, én megyek. - szóltam csak oda, és már elindultam, de utánam szólt.
- Várj már, elkísérlek.
- Nem kell, maradj itt, és beszélgess nyugodtan. - olyan él volt a hangomban, ami még engem is meglepett, Gabrielt meg pláne.
- Valami baj van, ugye? Délután is kivoltál...
- Nincs baj, csak nem kell, hogy elkísérj, reggel találkozunk, szia.- majd elindultam a másik irányba, és titkon reméltem, hogy utánam jön.
Nem jött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése