Ha azt hittem, hogy egy nap csak úgy elrepül a szobámban ülve, képszerkesztéssel és olvasással, hát nagyot tévedtem. De az este szépen alakult. Gabriellel.
A délután folyamán már komolyan kezdtem becsavarodni.
Peter elhozta nekem a reggelit. Napról - napra szomorúbb volt Tom miatt.
- Tudod, értem, ha heteró. Csak annyira nehéz vele egy szobában lenni. Mert látod, mikor egy szál törölközővel a csipőjén, vizes hajjal jön ki a fürdőből... - barátom kissé elkalandozott, de én is elképzeltem Tom-ot így.
Hű, tetszett.
De aztán bevillant, hogy mást szívesebben látnék egy szál törölközőben.
Egyébként Peter felszabadultnak tűnt, így, hogy már tudom a titkát, és ez rám is jó hatással volt. Otthon sincs egyikünknek sem sok barátja, és sok mindenben hasonlítunk is. A könyvek és a természet szeretete, az idegenség érzése a világtól... ez mind-mind olyan dolog, ami embereket hozhat össze. Ezért lettünk mi is jóba.
Ő a városban tölti a napját, a helyi lakosokkal fog interjúkat készíteni. Kicsit irigyeltem érte, de inkább azért mert nem kell egy szobában poshadnia egész nap.
A lényem egy kis része reménykedett, hogy Gabriel is meglátogat, mielőtt elmennek dolgozni, de sajnos Peter után egyedül maradtam. A táborban is csend honolt, csak a messziről jövő zene hallatszott, amit tegnap este kénytelen voltam négyszer hallani (Emmáék erre táncolnak, és a lány rettentősen fel van tőle dobódva), és ma is számtalanszor. Délelőtt folyamán megszerkesztettem egy csomó képet, megszámoltam a függönyön levő csíkokat, és a kötésemet piszkáltam. Ebédnél megjelent Sue, hozott nekem szendvicset, bár egyre komorabb hangulatom miatt enni sem volt kedvem. De rendes volt tőle, ott is maradt velem.
- Mi a helyzet Austinnal? - mosolyogtam rá, érdeklődve szimpátia tárgyáról. Sue persze egyből elpirult, és ezt jó jelnek vettem. - Részleteket akarok hallani!
- Nincs semmi érdekes... - de azért a vigyora elárulta, hogy van - Najó, igazából az volt, hogy mostunk fel, és már készek voltunk, mikor rájöttem, hogy a másik végében hagytam a napszemüvegemet. Ezért elindultam érte, de hatalmasat vágódtam, ő pedig odajött felsegíteni.
- ...éééés?
- Mit és? Ennyi volt tegnap.
- De beszélgettek valamiről, vagy valami?
- Hát... nem igazán. Csak ha kérünk valamit a másiktól, de egyébként nem.
Basszus, szegény lány. Még ennek is örül, hogy eltaknyol. 14 éves, én meg 16 vagyok, és még így is ugyanolyan szerencsétlenek vagyunk. De segíteni akartam neki, én, a nagy kapcsolat szakértő.
- Te, mi lenne, ha megkérdeznéd, hogy hányas bungalóban lakik? - végig se mondtam, ő már lefehéredett, ezért egy kis bátorságot öntöttem bele. - Nyugi, nem kell félni, csak ennyit kérdezz tőle.
Sue bólogatott, de láttam a riadalmat a szemébe.
Ismét egyedül maradtam, és a délután sehogy nem akart elmúlni. Bevettem egy fájdalomcsillapítót, próbáltam aludni, olvastam, de nagyon mehetnékem volt. Úgy voltam vele, hogy ha a fürdőszobáig ki tudtam menni, akkor a terasz sem lesz kihívás. Fél órát ültem kint, aztán meguntam, és visszaugráltam az ágyamig. Bámultam a plafont. Akna-keresőztem a gépemen.
Épp rajzolgattam Paint-ben, mikor kezdtek szállingózni az emberek a táborba. A remény, miszerint Gabriel meglátogat, hatalmas hullámmal sodort el.
Majd a boldogság, mely akkor ért, mikor fellépett a teraszunkra, lavinaként öntött el.
- Szia bicebóca. - kissé csalódott voltam, mert feltünt, hogy átöltözött, szóval nem egyből rohant hozzám. De a mosolya kiengesztelt. Megint az ágyam végénél állt meg. - Gondolom hasznosan töltötted az időt. - huncutul mosolyog! Tényleg el fogja érni, hogy belezúgjak.
- Igen, nézd, rajzoltam Paint-be - fordítottam felé a laptopot. Ő nézte egy ideig, majd félrefordított fejjel próbálta kitalálni, hogy mit kreálhattam.
- Medve? - tippelt. Nem talált.
- Kutya. - erre elnevette magát.
- Ti mennyit haladtatok ma? - közben lehajtottam a gépet, és az éjjeliszekrényemre tettem.
- Elég sokat, a teljes falszerkezet áll, voltak a vízvezeték szerelők, ők irányítottak ma mindenkit.
Erre nem tudtam mit felelni, és beállt a kínos csend. Én a bokámat néztem, ő a falat. Kutattam az agyamban valami értelmes téma után, és büszke lehetek magamra, találtam is.
- Hanyadszor vagy itt?
- Itt, a szobádban, vagy a táborban? - mosolyodott el, és leült az egyik székre. Jobban örültem volna ha megint az ágyamra ül. Mellém. Próbálok nem telhetetlen lenni.
- A táborra gondoltam.
- Harmadszor.
- S miért jössz?
- Hmm... Addig sem ülök otthon, itt pedig segíthetünk időseknek - fiataloknak, meg mert buli az egész. S te miért jöttél?
Nem akartam a valódi indokot mondani, de véletlen kicsúszott a számon. - Anyámék két hétre nyaralni mentek, és le kellett, hogy passzoljanak valahol. - Furán nézett rám, eltünt a mosoly az arcáról, ezért gyorsan hozzátettem - de nem bánom, mondjuk jobban örültem volna, ha a mai napom nem a plafon bámulásából állt volna.
- Miért, mi érdekeset szerettél volna csinálni? - ó, a francba, már megint huncutul mosolyog. Meg fog vele örjíteni.
- Mondjuk, lementem volna a partra fényképezni. - tényleg szerettem volna már első nap óta visszamenni oda a géppel.
Gabriel egy ideig nem szólt semmit, mintha gondolkodott volna.
- Pontosan melyik részt?
- Hát... pl. a móló.
Elmosolyodott, majd ledöbbentett. - Add a géped, csinálok neked képet.
- Tessék? - ezt nem tudtam elhinni.
- Ja, add ide, mindjárt jövök. Hol van? - állt is fel, és elkezdett fel-alá járkálni a szobába, keresve a fényképezőgépemet.
Meg sem tudtam szólalni, csak a táskámra mutattam, mire ő kivette, és vissza sem fordulva eltűnt.
Muszáj volt elnevetnem magam, annyira hihetetlen, hogy egy fiú, aki jóképű, rendes még ennyire szabad szellemű is. A következő pillanatban Peter lépett be az ajtón, jól rám ijesztve.
- Látom, Szívtipró Úrfi felvidított. - nézett rám célzóan. Nem kellett neki mondanom semmit, értette.
- Mi a helyzet a te szívszerelmeddel? - vágtam vissza. Erre persze egyből elkomolyodott, és én meg hülyének éreztem magam, az ő helyzete elég reménytelennek tűnik. Nem is mondott inkább semmit.
- Egyél, úgy szöktem el Sara-tól, szerintem percek kérdése, és megérkeznek ők is. - Nos, igen, Sara korán reggel elkezdett énekelni, mire én akaratlanul is beszóltam neki. Azt mondtam, hogy elég lesz csak a gálaműsoron hallanom, mire ő ezt úgy értette, hogy sértegetem a hangját, és tartott egy 14 perces (mértem) kiselőadást, hogy milyen nehéz egyes hangokat kiénekelni, és hogy ő már mennyi énekversenyt megnyert.
Egyébként Peternek igaza volt, Sara és Emma tényleg megérkezett negyed órán belül, és rám se hederítve folytatták a beszélgetést. Emma mindenre bólogatott, Sara pedig arról beszélt, hogy ma elintézte, hogy három lány csak háttérénekes legyen.
Szegények.
Ismét nyílt az ajtó, azt hittem, Gabriel jött vissza, de meglepetésemre Christian lépett be. Sara támadásba lendült.
- Pasik kifelé!
A fiú már ismerte tavalyról a szőke lányt, úgyhogy rá se hederített, egyből hozzám fordult.
- Az estéket most elvállalom, de aztán pótolsz! - igen, köszi, jól vagyok, jól esik az érdeklődésed. Bólogattam, közben észrevettem, hogy Emma megbűvölve figyeli a fiút. Christian is felé fordult, mintha kicsit több ideig nézte volna a lányt a szokásosnál, de aztán megfordult, és kitrappolt a szobánkból.
- Ki ez? - ugrott az ágyamra Emma, ügyet sem vetve arra, hogy félrelökte a bekötött lábamat. Felszisszentem, de válaszoltam neki.
- Christian, a másik fotós. A táncosokat, énekeseket, színészeket fotózza, meg ugye most esténként. - Emma már azt hiszem meg sem hallotta, amit mondtam, gondolatai a szőke fiú körül jártak.
Sara ismét belekezdett az "éljenek a nők" típusú beszédjébe, de nem talált közönséget.
Gabriel nem jött, a lányok pedig elmentek az esti foglalkozásra. Film vetítés volt az egyik teremben. Így egyedül maradtam, épp a plafont bámultam megint, mikor becsukódott az ajtó, így a frászt hozva rám.
- Tessék - nyújtotta felém a gépet Gabriel.
- Elég sokáig elvoltál. - közben összekapcsoltam a gépet a laptoppal.
- Tán aggódtál? - mosolygott, és leült mellém. A sötétben ülve ez mégnagyobb vonzással volt rám.
- Inkább a gépért. - erre elröhögte magát. - Nem a vetítésen kellene lenned?
Megvonta a vállát: - Annyian vagyunk, észre sem veszik, ha egy valaki hiányzik, majd rámkacsintott (!). - Egyébként meg azért voltam sokáig, mert kifeküdtem a mólóra pihenni.
Közben megjelentek a képek, és megint benyomtam diavetítésre. Nem profi, némelyik kép kicsit dől, de a látvány abszolút elképesztő. A hegyek a távolban, a tó kéksége, a nap utolsó sugarai. Elismerésére legyen mondva, sok képet készített.
- Ez... ezt kiteszem háttérképnek. Ez gyönyörű. - néztem rá. -Köszönöm.
- Szívesen. Pár nap múlva élőben nézheted. - oké, a szája kissé elterelte a figyelmem a mondanivalójáról, úgyhogy csak idővel fogtam fel mit mondott.
- Kérdezhetek valamit? - eszembe jutott, hogy van valami, amit nem tudok róla. Najó, elég sok mindent nem tudok róla, de egy valami, ami azért elég fontos, kimaradt a beszélgetéseink során.
- Persze.
- De nem fogsz megharagudni? - itt már gyanakvóan méregetett.
- Meglátjuk.
Mély levegőt vettem: - Hány éves vagy?
- 18 - mosolygott - te?
- 16. - közben óriási kő esett le a szívemről. Az nem nagy korkülönbség.
- Egyéb kérdés esetleg? - az a huncut mosoly nem törlődött le az arcáról. Kicsit gondolkodnom kellett. Annyi, de annyi mindent kérdeznék tőle, de a laptop fényénél kissé bátortalan lettem.
- Hol laksz?
- Petersbourgba. Te?
- Math town. Akkor csak egy órányira vagy autóval. - éljen, már megint hangosan gondolkodtam. Ő csak elmosolyodott.
- Van testvéred? - kérdezte.
- Nincs, egyke vagyok. De neked van egy húgod, ugye?
- Igen, Lucy. Nagyon eleven kis csaj, roppant nagy szája van. Azt hiszem, anyutól örökölte. - láttam, hogy a húgára gondolva jobb kedvre derül. Ekkor azonban kivágódott az ajtó (szegény, pár napot adok még neki, aztán le fog szakadni), és Sara lépett be, nyomában Emmával, és fel volt háborodva.
-... de evvel erőszakra buzdítanak, és mivel a férfiakban van meg az uralkodó ösztön, a nőkön fogják kitölteni, és... - itt meglepetten nézett ránk. - Pasik, kifelé!
Gabriel elnevette magát, majd feltápászkodott az ágyamról, és elindult ki az ajtón.
- Jó éjt, hölgyeim - még színpadiasan meg is hajolt, majd hozzám fordult. - Reggel találkozunk.
Én pedig csak mosolyogtam, és nincs kedvem aludni.
Várom a reggelt.
A délután folyamán már komolyan kezdtem becsavarodni.
Peter elhozta nekem a reggelit. Napról - napra szomorúbb volt Tom miatt.
- Tudod, értem, ha heteró. Csak annyira nehéz vele egy szobában lenni. Mert látod, mikor egy szál törölközővel a csipőjén, vizes hajjal jön ki a fürdőből... - barátom kissé elkalandozott, de én is elképzeltem Tom-ot így.
Hű, tetszett.
De aztán bevillant, hogy mást szívesebben látnék egy szál törölközőben.
Egyébként Peter felszabadultnak tűnt, így, hogy már tudom a titkát, és ez rám is jó hatással volt. Otthon sincs egyikünknek sem sok barátja, és sok mindenben hasonlítunk is. A könyvek és a természet szeretete, az idegenség érzése a világtól... ez mind-mind olyan dolog, ami embereket hozhat össze. Ezért lettünk mi is jóba.
Ő a városban tölti a napját, a helyi lakosokkal fog interjúkat készíteni. Kicsit irigyeltem érte, de inkább azért mert nem kell egy szobában poshadnia egész nap.
A lényem egy kis része reménykedett, hogy Gabriel is meglátogat, mielőtt elmennek dolgozni, de sajnos Peter után egyedül maradtam. A táborban is csend honolt, csak a messziről jövő zene hallatszott, amit tegnap este kénytelen voltam négyszer hallani (Emmáék erre táncolnak, és a lány rettentősen fel van tőle dobódva), és ma is számtalanszor. Délelőtt folyamán megszerkesztettem egy csomó képet, megszámoltam a függönyön levő csíkokat, és a kötésemet piszkáltam. Ebédnél megjelent Sue, hozott nekem szendvicset, bár egyre komorabb hangulatom miatt enni sem volt kedvem. De rendes volt tőle, ott is maradt velem.
- Mi a helyzet Austinnal? - mosolyogtam rá, érdeklődve szimpátia tárgyáról. Sue persze egyből elpirult, és ezt jó jelnek vettem. - Részleteket akarok hallani!
- Nincs semmi érdekes... - de azért a vigyora elárulta, hogy van - Najó, igazából az volt, hogy mostunk fel, és már készek voltunk, mikor rájöttem, hogy a másik végében hagytam a napszemüvegemet. Ezért elindultam érte, de hatalmasat vágódtam, ő pedig odajött felsegíteni.
- ...éééés?
- Mit és? Ennyi volt tegnap.
- De beszélgettek valamiről, vagy valami?
- Hát... nem igazán. Csak ha kérünk valamit a másiktól, de egyébként nem.
Basszus, szegény lány. Még ennek is örül, hogy eltaknyol. 14 éves, én meg 16 vagyok, és még így is ugyanolyan szerencsétlenek vagyunk. De segíteni akartam neki, én, a nagy kapcsolat szakértő.
- Te, mi lenne, ha megkérdeznéd, hogy hányas bungalóban lakik? - végig se mondtam, ő már lefehéredett, ezért egy kis bátorságot öntöttem bele. - Nyugi, nem kell félni, csak ennyit kérdezz tőle.
Sue bólogatott, de láttam a riadalmat a szemébe.
Ismét egyedül maradtam, és a délután sehogy nem akart elmúlni. Bevettem egy fájdalomcsillapítót, próbáltam aludni, olvastam, de nagyon mehetnékem volt. Úgy voltam vele, hogy ha a fürdőszobáig ki tudtam menni, akkor a terasz sem lesz kihívás. Fél órát ültem kint, aztán meguntam, és visszaugráltam az ágyamig. Bámultam a plafont. Akna-keresőztem a gépemen.
Épp rajzolgattam Paint-ben, mikor kezdtek szállingózni az emberek a táborba. A remény, miszerint Gabriel meglátogat, hatalmas hullámmal sodort el.
Majd a boldogság, mely akkor ért, mikor fellépett a teraszunkra, lavinaként öntött el.
- Szia bicebóca. - kissé csalódott voltam, mert feltünt, hogy átöltözött, szóval nem egyből rohant hozzám. De a mosolya kiengesztelt. Megint az ágyam végénél állt meg. - Gondolom hasznosan töltötted az időt. - huncutul mosolyog! Tényleg el fogja érni, hogy belezúgjak.
- Igen, nézd, rajzoltam Paint-be - fordítottam felé a laptopot. Ő nézte egy ideig, majd félrefordított fejjel próbálta kitalálni, hogy mit kreálhattam.
- Medve? - tippelt. Nem talált.
- Kutya. - erre elnevette magát.
- Ti mennyit haladtatok ma? - közben lehajtottam a gépet, és az éjjeliszekrényemre tettem.
- Elég sokat, a teljes falszerkezet áll, voltak a vízvezeték szerelők, ők irányítottak ma mindenkit.
Erre nem tudtam mit felelni, és beállt a kínos csend. Én a bokámat néztem, ő a falat. Kutattam az agyamban valami értelmes téma után, és büszke lehetek magamra, találtam is.
- Hanyadszor vagy itt?
- Itt, a szobádban, vagy a táborban? - mosolyodott el, és leült az egyik székre. Jobban örültem volna ha megint az ágyamra ül. Mellém. Próbálok nem telhetetlen lenni.
- A táborra gondoltam.
- Harmadszor.
- S miért jössz?
- Hmm... Addig sem ülök otthon, itt pedig segíthetünk időseknek - fiataloknak, meg mert buli az egész. S te miért jöttél?
Nem akartam a valódi indokot mondani, de véletlen kicsúszott a számon. - Anyámék két hétre nyaralni mentek, és le kellett, hogy passzoljanak valahol. - Furán nézett rám, eltünt a mosoly az arcáról, ezért gyorsan hozzátettem - de nem bánom, mondjuk jobban örültem volna, ha a mai napom nem a plafon bámulásából állt volna.
- Miért, mi érdekeset szerettél volna csinálni? - ó, a francba, már megint huncutul mosolyog. Meg fog vele örjíteni.
- Mondjuk, lementem volna a partra fényképezni. - tényleg szerettem volna már első nap óta visszamenni oda a géppel.
Gabriel egy ideig nem szólt semmit, mintha gondolkodott volna.
- Pontosan melyik részt?
- Hát... pl. a móló.
Elmosolyodott, majd ledöbbentett. - Add a géped, csinálok neked képet.
- Tessék? - ezt nem tudtam elhinni.
- Ja, add ide, mindjárt jövök. Hol van? - állt is fel, és elkezdett fel-alá járkálni a szobába, keresve a fényképezőgépemet.
Meg sem tudtam szólalni, csak a táskámra mutattam, mire ő kivette, és vissza sem fordulva eltűnt.
Muszáj volt elnevetnem magam, annyira hihetetlen, hogy egy fiú, aki jóképű, rendes még ennyire szabad szellemű is. A következő pillanatban Peter lépett be az ajtón, jól rám ijesztve.
- Látom, Szívtipró Úrfi felvidított. - nézett rám célzóan. Nem kellett neki mondanom semmit, értette.
- Mi a helyzet a te szívszerelmeddel? - vágtam vissza. Erre persze egyből elkomolyodott, és én meg hülyének éreztem magam, az ő helyzete elég reménytelennek tűnik. Nem is mondott inkább semmit.
- Egyél, úgy szöktem el Sara-tól, szerintem percek kérdése, és megérkeznek ők is. - Nos, igen, Sara korán reggel elkezdett énekelni, mire én akaratlanul is beszóltam neki. Azt mondtam, hogy elég lesz csak a gálaműsoron hallanom, mire ő ezt úgy értette, hogy sértegetem a hangját, és tartott egy 14 perces (mértem) kiselőadást, hogy milyen nehéz egyes hangokat kiénekelni, és hogy ő már mennyi énekversenyt megnyert.
Egyébként Peternek igaza volt, Sara és Emma tényleg megérkezett negyed órán belül, és rám se hederítve folytatták a beszélgetést. Emma mindenre bólogatott, Sara pedig arról beszélt, hogy ma elintézte, hogy három lány csak háttérénekes legyen.
Szegények.
Ismét nyílt az ajtó, azt hittem, Gabriel jött vissza, de meglepetésemre Christian lépett be. Sara támadásba lendült.
- Pasik kifelé!
A fiú már ismerte tavalyról a szőke lányt, úgyhogy rá se hederített, egyből hozzám fordult.
- Az estéket most elvállalom, de aztán pótolsz! - igen, köszi, jól vagyok, jól esik az érdeklődésed. Bólogattam, közben észrevettem, hogy Emma megbűvölve figyeli a fiút. Christian is felé fordult, mintha kicsit több ideig nézte volna a lányt a szokásosnál, de aztán megfordult, és kitrappolt a szobánkból.
- Ki ez? - ugrott az ágyamra Emma, ügyet sem vetve arra, hogy félrelökte a bekötött lábamat. Felszisszentem, de válaszoltam neki.
- Christian, a másik fotós. A táncosokat, énekeseket, színészeket fotózza, meg ugye most esténként. - Emma már azt hiszem meg sem hallotta, amit mondtam, gondolatai a szőke fiú körül jártak.
Sara ismét belekezdett az "éljenek a nők" típusú beszédjébe, de nem talált közönséget.
Gabriel nem jött, a lányok pedig elmentek az esti foglalkozásra. Film vetítés volt az egyik teremben. Így egyedül maradtam, épp a plafont bámultam megint, mikor becsukódott az ajtó, így a frászt hozva rám.
- Tessék - nyújtotta felém a gépet Gabriel.
- Elég sokáig elvoltál. - közben összekapcsoltam a gépet a laptoppal.
- Tán aggódtál? - mosolygott, és leült mellém. A sötétben ülve ez mégnagyobb vonzással volt rám.
- Inkább a gépért. - erre elröhögte magát. - Nem a vetítésen kellene lenned?
Megvonta a vállát: - Annyian vagyunk, észre sem veszik, ha egy valaki hiányzik, majd rámkacsintott (!). - Egyébként meg azért voltam sokáig, mert kifeküdtem a mólóra pihenni.
Közben megjelentek a képek, és megint benyomtam diavetítésre. Nem profi, némelyik kép kicsit dől, de a látvány abszolút elképesztő. A hegyek a távolban, a tó kéksége, a nap utolsó sugarai. Elismerésére legyen mondva, sok képet készített.
- Ez... ezt kiteszem háttérképnek. Ez gyönyörű. - néztem rá. -Köszönöm.
- Szívesen. Pár nap múlva élőben nézheted. - oké, a szája kissé elterelte a figyelmem a mondanivalójáról, úgyhogy csak idővel fogtam fel mit mondott.
- Kérdezhetek valamit? - eszembe jutott, hogy van valami, amit nem tudok róla. Najó, elég sok mindent nem tudok róla, de egy valami, ami azért elég fontos, kimaradt a beszélgetéseink során.
- Persze.
- De nem fogsz megharagudni? - itt már gyanakvóan méregetett.
- Meglátjuk.
Mély levegőt vettem: - Hány éves vagy?
- 18 - mosolygott - te?
- 16. - közben óriási kő esett le a szívemről. Az nem nagy korkülönbség.
- Egyéb kérdés esetleg? - az a huncut mosoly nem törlődött le az arcáról. Kicsit gondolkodnom kellett. Annyi, de annyi mindent kérdeznék tőle, de a laptop fényénél kissé bátortalan lettem.
- Hol laksz?
- Petersbourgba. Te?
- Math town. Akkor csak egy órányira vagy autóval. - éljen, már megint hangosan gondolkodtam. Ő csak elmosolyodott.
- Van testvéred? - kérdezte.
- Nincs, egyke vagyok. De neked van egy húgod, ugye?
- Igen, Lucy. Nagyon eleven kis csaj, roppant nagy szája van. Azt hiszem, anyutól örökölte. - láttam, hogy a húgára gondolva jobb kedvre derül. Ekkor azonban kivágódott az ajtó (szegény, pár napot adok még neki, aztán le fog szakadni), és Sara lépett be, nyomában Emmával, és fel volt háborodva.
-... de evvel erőszakra buzdítanak, és mivel a férfiakban van meg az uralkodó ösztön, a nőkön fogják kitölteni, és... - itt meglepetten nézett ránk. - Pasik, kifelé!
Gabriel elnevette magát, majd feltápászkodott az ágyamról, és elindult ki az ajtón.
- Jó éjt, hölgyeim - még színpadiasan meg is hajolt, majd hozzám fordult. - Reggel találkozunk.
Én pedig csak mosolyogtam, és nincs kedvem aludni.
Várom a reggelt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése