Soha ilyen boldogan nem keltem még, mint ma. Azt az idióta vigyort sehogy nem lehetett levakarni az arcomról. Sara próbálkozott.
- Nem kell reklámozni a boldogságodat, attól, hogy valamilyen szerencsétlen baleset utáni agykárosodás miatt Gabriel téged választott, nem fogtok sokáig együtt maradni. - morgott, miközben hosszú haját lófarokba kötötte.
Tudtam, hogy nincs igaza. Tegnap este Gabriellel még sokáig beszélgettünk, még akkor is a teraszon ültünk, mikor a többi kunyhó kezdett elcsendesedni. Fogta a kezem, néha egy ráérős csókkal szakította félbe a beszédemet, mire persze egyből én is elfelejtettem, hogy miről akartam beszélni.
Megvetettem Emmát a viselkedéséért, ahogy Christiannal bánnak egymással.
Most már értem.
Sorstársam szólalt meg:
- Tán nem féltékeny vagy, Sara? - kérdezte vigyorogva Emma. Sara ránézett.
- Nem vagyok olyan ütődött, hogy egy fiú után koslassak, ellopjam a holmiját, és flörtölgessek vele, meg fogdossam a kezét. Ez a ti stílusotok, én kifinomultabb vagyok, ezért nem is állok össze senkivel a korosztályomból.
- Hej, én nem fogdostam Gabriel kezét és nem loptam el a cuccait! - támadtam le Sarat, mert nem szeretem az általánosítást.
- De akartad!
- De nem tettem!
- De tetted volna!
- De... igaz. - tűnődtem el, Emma pedig visongva leesett az ágyáról.
- Oké, akkor mit vársz el egy pasitól? - szóltam Sarara, mire megint hátrafordult felém.
- Egyszerű. Ne legyen tapló.
- Gabriel/Christian nem tapló! - szóltunk pontosan ugyanabban a másodpercben Emmával.
- Gabriel talán nem, de Christianról nem merném ezt teljes bizonyossággal állítani.
- Oké, mi még? - szóltam gyorsan közbe, mielőtt Emma védeni kezdené a barátját.
- Hosszú a lista. - fordult vissza, de én nem hagytam a dolgot.
Ben miatt.
Mert tegnap, miután odasúgta, hogy hozzam össze Saraval, még este is nyomatékosan kért rá. Úgy vettem észre, tényleg tetszik neki a lány.
- Ráérek - álltam közé, és a tükör közé.
- Tisztelje a nőket. Mert nincs annál...
- Oké, mi még? - nem akartam újabb kiselőadást hallgatni a női egyenjogúságról.
- Például ne vágjon a szavamba! - háborodott fel.
- Bocsi. Szóval?
Kissé eltűnődött.
- Legyen udvarias, nem baj az se, ha előkelő, bár ez nem kritérium - ú, szegény Ben - legyen vicces, bár engem úgyis nehéz megnevettetni és ne játssza a hőst, mert én is meg tudom védeni magam. Hmm, azt hiszem ennyi kezdetnek megteszi.
- Mondjuk, azt kihagytad, hogy szeressen. - néztem rá, mire ő szánalommal teli nézéssel pillantott vissza rám.
- Ugyan, nem egy giccses, nyálas, csöpögős filmben vagyunk, egy pasi ne legyen gyenge! - és ezzel befejezettnek látta a beszélgetésünket.
Huhh. Ben, szegény, én tényleg segíteni akarok, de ez kemény meló lesz. Pedig annyi ötletem volt. Holdfény, móló, tópart... Húzhatom ki őket.
Reggeli előtt elmentem Gabrielék szobájához. Ő már jött ki elém az ajtóba, és bár a "jó reggelt" csókja kissé elfeledtette velem, hogy miért jöttem, azért mégis minden beugrott, mikor megláttam Bent.
- Így nem jössz! - szóltam rá, mire ő még maga mögé is pillantott, hogy biztos hozzá szóltam e.
- Mi a baj a pólómmal?
- Az, hogy Vasember van rajta! - szóltam rá, Gabriel pedig furcsán nézett rám, mire én csak odanyögtem, hogy "Csajos dolog" és visszafordultam Benhez.
- Fehér inget! És sötét nadrágot! - Gabriel szakadt mögöttem a röhögéstől, Ben meg elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Fehér ing? Honnan? Óvodában volt utoljára fehér ingem...
- Nem érdekel, kérdezz végig mindenkit!
Így korán reggel megindult a "Bennek fehér ing kell" hadművelet, én Bennel tartottam, mert féltem, hogy elszökik, Gabriel pedig a másik irányba. Végül szerencsével jártunk, bár azt azért megbeszéltük, hogy nem hajol le semmiért, mert különben széthasad az izmos hátán az egész.
Gabriel sírt a röhögéstől, de én komolyan vettem a feladatom, úgyhogy rászóltam, hogy hagyja abba.
- Oké. Most bemegyünk a reggelizőbe, és elkezdesz valami dumát nyomni a női egyenjogúságról.
- Hallod, ez kezd hátborzongatóvá válni. Nem biztos, hogy akarom én ezt. - nézett rám, de láttam a szája szélén az apró mosolyt, úgyhogy tudtam, hogy megcsinálja.
De kicsit félreértettük egymást.
Beérve az ebédlőbe mindenki kicsit furán nézett Benre, mert azért tényleg senki nem viselt a kockás "favágós" ing kivételével mást, csak pólót. Ben is észrevette, hogy őt bámulják, ezért elkiabálta magát, hogy "Mivan? Előkelő vagyok!" Én homlokon csaptam magam, Gabriel meg persze csak nevetett. Mi leültünk, de feltűnt, hogy Ben a másik irányba meg - a pódium felé. Már akkor tudtam, mit fog csinálni, mielőtt fellépett volna a színpadra, és utána kiáltottam volna, de Gabriel megfogta a kezem.
- Hagyd, tudja mit csinál.
Nos, a reggelinket egy komoly kiselőadás (20 percig beszélt egyfolytában) fogyaszthattuk el, miközben végighallgathattunk ódákat Diana hercegnőről, Teréz anyáról, Oprah Winfrey-ről, meg persze akkor már Evita Peron-ról. Figyeltem közben Sarat.
Azt reméltem, hogy majd csillogó szemekkel fog bámulni, és az előadás végén Ben nyakába omlik.
Aha, reméltem.
Ehelyett kihúzott háttal ült, néha bólogatott, de türelemmel végig várta a szövegelést.
S ennyi.
Ha volt is véleménye az egészről, megtartotta magának.
Ó, Sara, de nehéz eset vagy.
Ben szalutált (nem mert meghajolni), hatalmas taps fogadta, majd leült mellénk, deszka egyenes háttal.
- Basszus, annyira szorít ez az ing, hogy mozdulni se birok.
- Te akartad.
- Én? Te erőltetted rám! - nézett rám felháborodva.
- Nem...úgy értem... - böktem Sara felé, aki épp Ben-t bámulta, na, nem szerelmesen, csak nagyon elgondolkodva. Ben is észrevette, és egy kicsit bólintott, majd visszafordult, és megpróbált enni.
Végül a lány felkelt, elhaladt mellettünk, pont akkor húzva ki a hajgumit a hajából, mikor Ben előtt sétált el.
Ahha! Ez az, haladunk!
- Na végre, hogy kiment. - sóhajtott fel Ben, mire az ing repedezni kezdett, majd a fiú meggörnyedt, és a hátán szétszakadt.
Én a fejemet fogtam, Gabriel röhögött, Peterék pedig pont akkor értek oda, így nem értették, hogy Ben miért lakmározik olyan jól, miközben a hátán egy hatalmas szakadás volt.
S ha ez még nem lett volna elég, odajött a fiú (vézna, esetlen, szemüveges) akié az ing, és kérdőn nézett Benre, aki csak megvonta a vállát, és evett tovább.
Gabriel lefejelte az asztalt úgy röhögött, én se bírtam tovább, Peterék pedig szerintem azon mosolyogtak, hogy mi röhögünk.
Így megy ez.
Rohantunk az építkezésre, de Ben elment átöltözni, így ketten bandukoltunk Gabriellel.
Féltem, hogy ha kimondjuk az érzéseinket, minden meg fog változni. Hogy elveszíti az egész dolog a varázsát.
Nem így történt. Ugyanúgy lökdössük és piszkáljuk egymást, annyi különbséggel, hogy néha visszahúz, és megcsókol. Az erdő és az út közepén. Ilyenkor érdekes mód nekem sem olyan sietős odaérnem az építkezésre, de azért még mindig én vagyok a nő kettőnk közül, az, aki tudja, hogy nem lóghatjuk el az egész délelőttöt, így (bár fájó szívvel), de én húzódok el tőle.
Ő pedig csak mosolyog. Tudja, hogy körülbelül száz méter múlva ugyanígy egymásba leszünk gabalyodva.
Az épületet nem láttam már két napja, de ma már tényleg csak az utolsó simításokat végezték, estére lesz az átadás. Eltüntették a szerszámokat, egy kisebb dobogót állítottak fel, ahol gondolom a táborvezetők fognak beszélni. A lányok az ablakokat mosogatták, és nem örültek, mikor Gabriellel odaértünk.
Erről eszembe jutott, hogy valószínűleg közülük valamelyik túrta fel a szobám. Azt még mindig nem tudom, miért, mert nem tűnt fel, hogy hiányozna bármilyen cuccom. Ezért nem is foglalkoztatott különösen az ügy.
Farkasszemet néztem Cecillel, aki épp rongyot fogott a kezében, míg az én kezemben az ő exének a keze volt. Megvontam a vállam, mire ő vadul a vödörbe dobta a rongyot, és átmenekült az épület háta mögé, miközben három fiúnak is nekiment és leöntötte őket.
A délelőtt izgalommal telt,ez volt az utolsó munkanap. Ebéd után pedig szabadidőt kaptunk, így visszamentünk a táborba. Kellemes idő volt, így Gabriellel és Bennel kiültünk egy padra, és beszélgettünk. Vagyis én oktattam Bent, aki vadul próbált mindent megjegyezni, miközben Gabriel a hajamat simogatta.
Ben szerzett egy másik fehér inget, valamelyik táborvezetőtől, ami végre nem feszült rajta, és sikerült nem lekajálnia, úgyhogy eddig úgy vettem, hogy minden oké. Végül a sok beszédtől kimerülten dőltem Gabriel ölébe, Ben pedig terveket szövögetett magában.
Végül felpattant, minek következtében Gabriellel majdnem hanyatt estünk.
- Van egy ötletem. Nem birok várni estig, vagy most, vagy soha. - szólt nagy szavakkal, majd elindult a próba irányába. Mi egymásra néztünk, majd gyorsan követtük.
Ezt egyikünk sem akarta kihagyni.
Épp egy másik lány énekelt fenn a színpadon, Sara lent ült egy halom szék között, és a szemét forgatta. Természetesen senki nem lehet jobb nála.
-Sara Peterson! - kiáltotta el magát Ben, én pedig a kezembe temettem az arcom. Ennyit a rengeteg beszédemről.
Sara meglepetten fordult hátra, majd felállt.
- Mégis mit képzelsz? Ez egy próba, nem szabad csak úgy üvöltözni! - állt oda Ben elé, és bár Sara magas volt, Ben így is egy fejjel magasabb volt. Így elnézve tök aranyosak lennének együtt.
Lennének. Ha az egyik nem egy izomkolosszus lenne, a másik meg nem egy maximalista és egyenjogúság mániás.
- Te üvöltözöl épp. - Ó, francba Ben, próbálj nem magad lenni!
- Mit akarsz? - kérdezte Sara csípőre tett kézzel.
- Hogy randizz velem. - bökte ki hirtelen Ben. Bennem megállt az ütő, de Sara egyből reagált.
- Kizárt. - mondta, de nem mozdult.
- Akkor sétálj velem egyet. - mondta Ben ugyanolyan hangnemben. Sara egy ideig mérlegelte a dolgot, majd a legnagyobb megdöbbenésemre válaszolt.
- Oké, mennyünk. - és otthagyta (!) a próbát. Ben udvariasan maga elé engedte, majd elsétáltak a székek között. Még az éppen éneklő lány is annyira megdöbbent a többiekkel együtt, hogy nem énekelt tovább, és szájtátva néztek utánuk.
- Hát... ezt is megéltük. - nevetett Gabriel, én pedig megöleltem, mert egyszerűen nem hittem el, amit látok.
Egészen az átadóig nem is láttuk őket, oda is késve érkeztek. Próbáltam kivenni bármilyen romantikus mozzanatot tőlük, de azon kívül, hogy Ben átölelte Sara vállát, semmi nem történt. Mondjuk Sara esetén ez is óriási szó.
Az átadás egyébként nem volt túl eseménydús, Gabriel átölelt, és így álltuk végig azt az egy óra hosszát, míg mindenki beszédet mondott. Végül néhányan a helyi nyugdíjas otthonból birtokba vették a helyet, mi pedig vissza indultunk vacsorára.
- Gyere, mutatok valamit. - mosolygott Gabriel, és egy apró ösvényre vezetett, amit eddig észre sem vettem. Sokat mentünk, végül teljesen eltávolodtunk az emberektől és a zajtól.
- Üdvözöllek a teljes csend helyén. - szólt ünnepélyesen, én pedig leültem a földre. Tényleg elképesztő csend volt, talán fülsértő is. Ha koncentráltam, hallottam, hogy a mellém leülő Gabriel hogy veszi a levegőt.
Elképesztően megnyugtató volt ott lenni. Egyikünk sem szólt semmit, nem is mozdultunk, mégis egymásra koncentráltunk. Valóban kettesben lehettünk. Csak egymás kezét fogtuk, és így ültünk ott sokáig. Lemaradtunk a vacsoráról, de nem érdekelte egyikünket sem.
Végül ő szólalt meg: - Mennünk kell.
Tudtam én is. De nem akartam. Ott akartam maradni örökké. Szomorúan néztem rá, tudta, hogy semmi kedvem nem volt visszamenni, ezért az ölébe húzott, és megcsókolt. Nem szenvedélyesen, nem vadul, egyszerűen csak megcsókolt, de ez a csók talán még az elsőnél is emlékezetesebb marad.
Lekéstük a vacsoraidőt, de Gabriel nem zavartatta magát, a konyhás nénire mosolyogva kunyizott egy-egy pizza szeletet.
Éljen az egészséges életmód.
Esti programnak egy helyi rock-együttest hívtak, így a fiúk egy körben pogóztak, a finnyásabb lányok pedig távol ültek. Aggódva néztem a körbe, hogy Ben ott van e, de a szívem nagyot dobbant, mikor távol ülve megtaláltam őket Saraval. A lány épp beszélt, Ben pedig bőszen bólogatott, szerintem már régen elvesztette a fonalat.
A pogózok mögött ott voltak a normálisan bulizók, akik csak a fejüket rázták és ugráltak.
- Gabriel, te mész? - fordultam felé, és reméltem, hogy igent mond. Elnevette magát, és nemet intett.
- Hát... én megyek. - figyeltem, hogy hogy reagál, de csak mutatta az utat, én pedig bevágódtam Emma mellé a tömegbe, aki kivételesen nem Christiannal smárolt.
Nem ismertem a számokat, de nagyon ritmusosak és jó hangzásúak voltak, úgyhogy vadul buliztunk. Azonban egyszer csak az tűnt fel, hogy Gabrielt egy csomó csaj veszi körül, élükön Cecillel, bennem pedig előtört a zöld szemű szörny. Emma is észrevette, hogy mit nézek, így karon ragadott, és odarángatott.
-... de nem érdekel - hallottam Gabriel hangját, zavartan nevetett.
- S az sem, hogy a naplójában miket irkál? Teljesen megjátssza nekünk magát! - hadonászott vadul a fekete hajú lány.
Naplóm?
Gabriel ekkor pillantott meg.
- Rebecca, a lányok azt állítják, hogy te igazából mindnyájunkat átversz, és csak játszod itt magad. - magyarázta nekem, de én nem figyeltem rá.
- Naplóm? - álltam Cecill elé, és bár magasabb volt nálam, nem ijedtem meg tőle. - Milyen jogon olvasol te a naplómba? Egyáltalán hogy nyúlsz a gépemhez és a cuccaimhoz? Te voltál, mi?
- Jaj, ne viccelj már, biztos nem fogom bepiszkolni a kezem. - majd hátramutatott két lányra - ők ketten voltak - azok meglepetten néztek Cecillre, szerintem nem hitték el, hogy ilyen lazán beköpte őket.
Gabrielhez fordultam.
- Ha akarod, elolvashatod, de ne higgy nekik. - néztem rá könyörgőn, mire ő megvonta a vállát.
- Cecillnek én már rég nem hiszek.
Ez akkora pofon volt a lánynak, hogy könnyek jelentek meg a szemébe.
- Soha...-üvöltötte - soha nem lesz neked olyan jó mellette, mint mellettem volt! - majd elrohant, a csatlósai pedig utána.
- Jé, azt hittem, nehezebb lesz - szólalt meg Emma, megvonta a vállát, és vissza ment bulizni.
- Gabriel, én nem... szóval nem igaz, amit mondtak. - néztem rá, és reméltem, hogy hisz nekem.
- Tudom. - mosolygott, majd hosszan megcsókolt.
- Egyébként...- jutott eszembe hirtelen. - hogy voltál képes vele járni?
Akkorát nevetett, hogy még a környezetünkben levők is ránk néztek.
- Akarod hallani azt a nagyszerűen romantikus sztorit? - éreztem a szarkazmust a hangjában, úgyhogy kíváncsian hallgattam. - Tavaly táborban fogadtunk Bennel, hogy melyikünk szed fel egy csajt gyorsabban.
- Ne...- nevettem
- De. Én győztem. Csak az már más dolog, hogy nem bírtam vele szakítani. - mosolygott.
- De ugye... ugye idén nem volt fogadás?
Nevetett, majd megcsókolt, így bizonyítva, hogy az idén nem volt ilyesfajta verseny.
- Mi a szitu Bennel? - kérdeztem, miközben leültem mellé.
- Ővele még nem voltam együtt, ha erre célzol... - mosolygott huncutul.
- Jaj, te! - nevettem - Tényleg tetszik neki Sara?
- Már azóta tetszik neki, hogy először jöttünk ebbe a táborba, de szerintem most ért be annyira a feje lágya, hogy tegyen is valamit.
- Hát...-néztem Saraék irányába, akik...
Legnagyobb meglepetésemre Sara Ben kezét fogta, és elvonszolta valamerre.
- Azta! Mond, hogy nem az én szemem káprázott!
Gabriel is meglepett arcot vágott, de azért örült barátja sikerének.
A koncert véget ért, a többiek szétszéledtek.
Emmával egyszerre értünk a bungalónkhoz, és boldogan tapasztaltuk, hogy Sara még nem ért oda.
Majd reggel kifaggatjuk, bár ahogy őt ismerem, egy árva részlettel sem fog szolgálni.
De ő is lány, valahogy megoldjuk.
- Nem kell reklámozni a boldogságodat, attól, hogy valamilyen szerencsétlen baleset utáni agykárosodás miatt Gabriel téged választott, nem fogtok sokáig együtt maradni. - morgott, miközben hosszú haját lófarokba kötötte.
Tudtam, hogy nincs igaza. Tegnap este Gabriellel még sokáig beszélgettünk, még akkor is a teraszon ültünk, mikor a többi kunyhó kezdett elcsendesedni. Fogta a kezem, néha egy ráérős csókkal szakította félbe a beszédemet, mire persze egyből én is elfelejtettem, hogy miről akartam beszélni.
Megvetettem Emmát a viselkedéséért, ahogy Christiannal bánnak egymással.
Most már értem.
Sorstársam szólalt meg:
- Tán nem féltékeny vagy, Sara? - kérdezte vigyorogva Emma. Sara ránézett.
- Nem vagyok olyan ütődött, hogy egy fiú után koslassak, ellopjam a holmiját, és flörtölgessek vele, meg fogdossam a kezét. Ez a ti stílusotok, én kifinomultabb vagyok, ezért nem is állok össze senkivel a korosztályomból.
- Hej, én nem fogdostam Gabriel kezét és nem loptam el a cuccait! - támadtam le Sarat, mert nem szeretem az általánosítást.
- De akartad!
- De nem tettem!
- De tetted volna!
- De... igaz. - tűnődtem el, Emma pedig visongva leesett az ágyáról.
- Oké, akkor mit vársz el egy pasitól? - szóltam Sarara, mire megint hátrafordult felém.
- Egyszerű. Ne legyen tapló.
- Gabriel/Christian nem tapló! - szóltunk pontosan ugyanabban a másodpercben Emmával.
- Gabriel talán nem, de Christianról nem merném ezt teljes bizonyossággal állítani.
- Oké, mi még? - szóltam gyorsan közbe, mielőtt Emma védeni kezdené a barátját.
- Hosszú a lista. - fordult vissza, de én nem hagytam a dolgot.
Ben miatt.
Mert tegnap, miután odasúgta, hogy hozzam össze Saraval, még este is nyomatékosan kért rá. Úgy vettem észre, tényleg tetszik neki a lány.
- Ráérek - álltam közé, és a tükör közé.
- Tisztelje a nőket. Mert nincs annál...
- Oké, mi még? - nem akartam újabb kiselőadást hallgatni a női egyenjogúságról.
- Például ne vágjon a szavamba! - háborodott fel.
- Bocsi. Szóval?
Kissé eltűnődött.
- Legyen udvarias, nem baj az se, ha előkelő, bár ez nem kritérium - ú, szegény Ben - legyen vicces, bár engem úgyis nehéz megnevettetni és ne játssza a hőst, mert én is meg tudom védeni magam. Hmm, azt hiszem ennyi kezdetnek megteszi.
- Mondjuk, azt kihagytad, hogy szeressen. - néztem rá, mire ő szánalommal teli nézéssel pillantott vissza rám.
- Ugyan, nem egy giccses, nyálas, csöpögős filmben vagyunk, egy pasi ne legyen gyenge! - és ezzel befejezettnek látta a beszélgetésünket.
Huhh. Ben, szegény, én tényleg segíteni akarok, de ez kemény meló lesz. Pedig annyi ötletem volt. Holdfény, móló, tópart... Húzhatom ki őket.
Reggeli előtt elmentem Gabrielék szobájához. Ő már jött ki elém az ajtóba, és bár a "jó reggelt" csókja kissé elfeledtette velem, hogy miért jöttem, azért mégis minden beugrott, mikor megláttam Bent.
- Így nem jössz! - szóltam rá, mire ő még maga mögé is pillantott, hogy biztos hozzá szóltam e.
- Mi a baj a pólómmal?
- Az, hogy Vasember van rajta! - szóltam rá, Gabriel pedig furcsán nézett rám, mire én csak odanyögtem, hogy "Csajos dolog" és visszafordultam Benhez.
- Fehér inget! És sötét nadrágot! - Gabriel szakadt mögöttem a röhögéstől, Ben meg elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Fehér ing? Honnan? Óvodában volt utoljára fehér ingem...
- Nem érdekel, kérdezz végig mindenkit!
Így korán reggel megindult a "Bennek fehér ing kell" hadművelet, én Bennel tartottam, mert féltem, hogy elszökik, Gabriel pedig a másik irányba. Végül szerencsével jártunk, bár azt azért megbeszéltük, hogy nem hajol le semmiért, mert különben széthasad az izmos hátán az egész.
Gabriel sírt a röhögéstől, de én komolyan vettem a feladatom, úgyhogy rászóltam, hogy hagyja abba.
- Oké. Most bemegyünk a reggelizőbe, és elkezdesz valami dumát nyomni a női egyenjogúságról.
- Hallod, ez kezd hátborzongatóvá válni. Nem biztos, hogy akarom én ezt. - nézett rám, de láttam a szája szélén az apró mosolyt, úgyhogy tudtam, hogy megcsinálja.
De kicsit félreértettük egymást.
Beérve az ebédlőbe mindenki kicsit furán nézett Benre, mert azért tényleg senki nem viselt a kockás "favágós" ing kivételével mást, csak pólót. Ben is észrevette, hogy őt bámulják, ezért elkiabálta magát, hogy "Mivan? Előkelő vagyok!" Én homlokon csaptam magam, Gabriel meg persze csak nevetett. Mi leültünk, de feltűnt, hogy Ben a másik irányba meg - a pódium felé. Már akkor tudtam, mit fog csinálni, mielőtt fellépett volna a színpadra, és utána kiáltottam volna, de Gabriel megfogta a kezem.
- Hagyd, tudja mit csinál.
Nos, a reggelinket egy komoly kiselőadás (20 percig beszélt egyfolytában) fogyaszthattuk el, miközben végighallgathattunk ódákat Diana hercegnőről, Teréz anyáról, Oprah Winfrey-ről, meg persze akkor már Evita Peron-ról. Figyeltem közben Sarat.
Azt reméltem, hogy majd csillogó szemekkel fog bámulni, és az előadás végén Ben nyakába omlik.
Aha, reméltem.
Ehelyett kihúzott háttal ült, néha bólogatott, de türelemmel végig várta a szövegelést.
S ennyi.
Ha volt is véleménye az egészről, megtartotta magának.
Ó, Sara, de nehéz eset vagy.
Ben szalutált (nem mert meghajolni), hatalmas taps fogadta, majd leült mellénk, deszka egyenes háttal.
- Basszus, annyira szorít ez az ing, hogy mozdulni se birok.
- Te akartad.
- Én? Te erőltetted rám! - nézett rám felháborodva.
- Nem...úgy értem... - böktem Sara felé, aki épp Ben-t bámulta, na, nem szerelmesen, csak nagyon elgondolkodva. Ben is észrevette, és egy kicsit bólintott, majd visszafordult, és megpróbált enni.
Végül a lány felkelt, elhaladt mellettünk, pont akkor húzva ki a hajgumit a hajából, mikor Ben előtt sétált el.
Ahha! Ez az, haladunk!
- Na végre, hogy kiment. - sóhajtott fel Ben, mire az ing repedezni kezdett, majd a fiú meggörnyedt, és a hátán szétszakadt.
Én a fejemet fogtam, Gabriel röhögött, Peterék pedig pont akkor értek oda, így nem értették, hogy Ben miért lakmározik olyan jól, miközben a hátán egy hatalmas szakadás volt.
S ha ez még nem lett volna elég, odajött a fiú (vézna, esetlen, szemüveges) akié az ing, és kérdőn nézett Benre, aki csak megvonta a vállát, és evett tovább.
Gabriel lefejelte az asztalt úgy röhögött, én se bírtam tovább, Peterék pedig szerintem azon mosolyogtak, hogy mi röhögünk.
Így megy ez.
Rohantunk az építkezésre, de Ben elment átöltözni, így ketten bandukoltunk Gabriellel.
Féltem, hogy ha kimondjuk az érzéseinket, minden meg fog változni. Hogy elveszíti az egész dolog a varázsát.
Nem így történt. Ugyanúgy lökdössük és piszkáljuk egymást, annyi különbséggel, hogy néha visszahúz, és megcsókol. Az erdő és az út közepén. Ilyenkor érdekes mód nekem sem olyan sietős odaérnem az építkezésre, de azért még mindig én vagyok a nő kettőnk közül, az, aki tudja, hogy nem lóghatjuk el az egész délelőttöt, így (bár fájó szívvel), de én húzódok el tőle.
Ő pedig csak mosolyog. Tudja, hogy körülbelül száz méter múlva ugyanígy egymásba leszünk gabalyodva.
Az épületet nem láttam már két napja, de ma már tényleg csak az utolsó simításokat végezték, estére lesz az átadás. Eltüntették a szerszámokat, egy kisebb dobogót állítottak fel, ahol gondolom a táborvezetők fognak beszélni. A lányok az ablakokat mosogatták, és nem örültek, mikor Gabriellel odaértünk.
Erről eszembe jutott, hogy valószínűleg közülük valamelyik túrta fel a szobám. Azt még mindig nem tudom, miért, mert nem tűnt fel, hogy hiányozna bármilyen cuccom. Ezért nem is foglalkoztatott különösen az ügy.
Farkasszemet néztem Cecillel, aki épp rongyot fogott a kezében, míg az én kezemben az ő exének a keze volt. Megvontam a vállam, mire ő vadul a vödörbe dobta a rongyot, és átmenekült az épület háta mögé, miközben három fiúnak is nekiment és leöntötte őket.
A délelőtt izgalommal telt,ez volt az utolsó munkanap. Ebéd után pedig szabadidőt kaptunk, így visszamentünk a táborba. Kellemes idő volt, így Gabriellel és Bennel kiültünk egy padra, és beszélgettünk. Vagyis én oktattam Bent, aki vadul próbált mindent megjegyezni, miközben Gabriel a hajamat simogatta.
Ben szerzett egy másik fehér inget, valamelyik táborvezetőtől, ami végre nem feszült rajta, és sikerült nem lekajálnia, úgyhogy eddig úgy vettem, hogy minden oké. Végül a sok beszédtől kimerülten dőltem Gabriel ölébe, Ben pedig terveket szövögetett magában.
Végül felpattant, minek következtében Gabriellel majdnem hanyatt estünk.
- Van egy ötletem. Nem birok várni estig, vagy most, vagy soha. - szólt nagy szavakkal, majd elindult a próba irányába. Mi egymásra néztünk, majd gyorsan követtük.
Ezt egyikünk sem akarta kihagyni.
Épp egy másik lány énekelt fenn a színpadon, Sara lent ült egy halom szék között, és a szemét forgatta. Természetesen senki nem lehet jobb nála.
-Sara Peterson! - kiáltotta el magát Ben, én pedig a kezembe temettem az arcom. Ennyit a rengeteg beszédemről.
Sara meglepetten fordult hátra, majd felállt.
- Mégis mit képzelsz? Ez egy próba, nem szabad csak úgy üvöltözni! - állt oda Ben elé, és bár Sara magas volt, Ben így is egy fejjel magasabb volt. Így elnézve tök aranyosak lennének együtt.
Lennének. Ha az egyik nem egy izomkolosszus lenne, a másik meg nem egy maximalista és egyenjogúság mániás.
- Te üvöltözöl épp. - Ó, francba Ben, próbálj nem magad lenni!
- Mit akarsz? - kérdezte Sara csípőre tett kézzel.
- Hogy randizz velem. - bökte ki hirtelen Ben. Bennem megállt az ütő, de Sara egyből reagált.
- Kizárt. - mondta, de nem mozdult.
- Akkor sétálj velem egyet. - mondta Ben ugyanolyan hangnemben. Sara egy ideig mérlegelte a dolgot, majd a legnagyobb megdöbbenésemre válaszolt.
- Oké, mennyünk. - és otthagyta (!) a próbát. Ben udvariasan maga elé engedte, majd elsétáltak a székek között. Még az éppen éneklő lány is annyira megdöbbent a többiekkel együtt, hogy nem énekelt tovább, és szájtátva néztek utánuk.
- Hát... ezt is megéltük. - nevetett Gabriel, én pedig megöleltem, mert egyszerűen nem hittem el, amit látok.
Egészen az átadóig nem is láttuk őket, oda is késve érkeztek. Próbáltam kivenni bármilyen romantikus mozzanatot tőlük, de azon kívül, hogy Ben átölelte Sara vállát, semmi nem történt. Mondjuk Sara esetén ez is óriási szó.
Az átadás egyébként nem volt túl eseménydús, Gabriel átölelt, és így álltuk végig azt az egy óra hosszát, míg mindenki beszédet mondott. Végül néhányan a helyi nyugdíjas otthonból birtokba vették a helyet, mi pedig vissza indultunk vacsorára.
- Gyere, mutatok valamit. - mosolygott Gabriel, és egy apró ösvényre vezetett, amit eddig észre sem vettem. Sokat mentünk, végül teljesen eltávolodtunk az emberektől és a zajtól.
- Üdvözöllek a teljes csend helyén. - szólt ünnepélyesen, én pedig leültem a földre. Tényleg elképesztő csend volt, talán fülsértő is. Ha koncentráltam, hallottam, hogy a mellém leülő Gabriel hogy veszi a levegőt.
Elképesztően megnyugtató volt ott lenni. Egyikünk sem szólt semmit, nem is mozdultunk, mégis egymásra koncentráltunk. Valóban kettesben lehettünk. Csak egymás kezét fogtuk, és így ültünk ott sokáig. Lemaradtunk a vacsoráról, de nem érdekelte egyikünket sem.
Végül ő szólalt meg: - Mennünk kell.
Tudtam én is. De nem akartam. Ott akartam maradni örökké. Szomorúan néztem rá, tudta, hogy semmi kedvem nem volt visszamenni, ezért az ölébe húzott, és megcsókolt. Nem szenvedélyesen, nem vadul, egyszerűen csak megcsókolt, de ez a csók talán még az elsőnél is emlékezetesebb marad.
Lekéstük a vacsoraidőt, de Gabriel nem zavartatta magát, a konyhás nénire mosolyogva kunyizott egy-egy pizza szeletet.
Éljen az egészséges életmód.
Esti programnak egy helyi rock-együttest hívtak, így a fiúk egy körben pogóztak, a finnyásabb lányok pedig távol ültek. Aggódva néztem a körbe, hogy Ben ott van e, de a szívem nagyot dobbant, mikor távol ülve megtaláltam őket Saraval. A lány épp beszélt, Ben pedig bőszen bólogatott, szerintem már régen elvesztette a fonalat.
A pogózok mögött ott voltak a normálisan bulizók, akik csak a fejüket rázták és ugráltak.
- Gabriel, te mész? - fordultam felé, és reméltem, hogy igent mond. Elnevette magát, és nemet intett.
- Hát... én megyek. - figyeltem, hogy hogy reagál, de csak mutatta az utat, én pedig bevágódtam Emma mellé a tömegbe, aki kivételesen nem Christiannal smárolt.
Nem ismertem a számokat, de nagyon ritmusosak és jó hangzásúak voltak, úgyhogy vadul buliztunk. Azonban egyszer csak az tűnt fel, hogy Gabrielt egy csomó csaj veszi körül, élükön Cecillel, bennem pedig előtört a zöld szemű szörny. Emma is észrevette, hogy mit nézek, így karon ragadott, és odarángatott.
-... de nem érdekel - hallottam Gabriel hangját, zavartan nevetett.
- S az sem, hogy a naplójában miket irkál? Teljesen megjátssza nekünk magát! - hadonászott vadul a fekete hajú lány.
Naplóm?
Gabriel ekkor pillantott meg.
- Rebecca, a lányok azt állítják, hogy te igazából mindnyájunkat átversz, és csak játszod itt magad. - magyarázta nekem, de én nem figyeltem rá.
- Naplóm? - álltam Cecill elé, és bár magasabb volt nálam, nem ijedtem meg tőle. - Milyen jogon olvasol te a naplómba? Egyáltalán hogy nyúlsz a gépemhez és a cuccaimhoz? Te voltál, mi?
- Jaj, ne viccelj már, biztos nem fogom bepiszkolni a kezem. - majd hátramutatott két lányra - ők ketten voltak - azok meglepetten néztek Cecillre, szerintem nem hitték el, hogy ilyen lazán beköpte őket.
Gabrielhez fordultam.
- Ha akarod, elolvashatod, de ne higgy nekik. - néztem rá könyörgőn, mire ő megvonta a vállát.
- Cecillnek én már rég nem hiszek.
Ez akkora pofon volt a lánynak, hogy könnyek jelentek meg a szemébe.
- Soha...-üvöltötte - soha nem lesz neked olyan jó mellette, mint mellettem volt! - majd elrohant, a csatlósai pedig utána.
- Jé, azt hittem, nehezebb lesz - szólalt meg Emma, megvonta a vállát, és vissza ment bulizni.
- Gabriel, én nem... szóval nem igaz, amit mondtak. - néztem rá, és reméltem, hogy hisz nekem.
- Tudom. - mosolygott, majd hosszan megcsókolt.
- Egyébként...- jutott eszembe hirtelen. - hogy voltál képes vele járni?
Akkorát nevetett, hogy még a környezetünkben levők is ránk néztek.
- Akarod hallani azt a nagyszerűen romantikus sztorit? - éreztem a szarkazmust a hangjában, úgyhogy kíváncsian hallgattam. - Tavaly táborban fogadtunk Bennel, hogy melyikünk szed fel egy csajt gyorsabban.
- Ne...- nevettem
- De. Én győztem. Csak az már más dolog, hogy nem bírtam vele szakítani. - mosolygott.
- De ugye... ugye idén nem volt fogadás?
Nevetett, majd megcsókolt, így bizonyítva, hogy az idén nem volt ilyesfajta verseny.
- Mi a szitu Bennel? - kérdeztem, miközben leültem mellé.
- Ővele még nem voltam együtt, ha erre célzol... - mosolygott huncutul.
- Jaj, te! - nevettem - Tényleg tetszik neki Sara?
- Már azóta tetszik neki, hogy először jöttünk ebbe a táborba, de szerintem most ért be annyira a feje lágya, hogy tegyen is valamit.
- Hát...-néztem Saraék irányába, akik...
Legnagyobb meglepetésemre Sara Ben kezét fogta, és elvonszolta valamerre.
- Azta! Mond, hogy nem az én szemem káprázott!
Gabriel is meglepett arcot vágott, de azért örült barátja sikerének.
A koncert véget ért, a többiek szétszéledtek.
Emmával egyszerre értünk a bungalónkhoz, és boldogan tapasztaltuk, hogy Sara még nem ért oda.
Majd reggel kifaggatjuk, bár ahogy őt ismerem, egy árva részlettel sem fog szolgálni.
De ő is lány, valahogy megoldjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése